Braindump – Borítsd ki a szemetet!

[SCROLL DOWN FOR ENGLISH VERSION]

🇭🇺 Van, hogy egyszerre érzed üresnek és túl telinek a fejed – éreztetek már így? Elég általános állapot nálam mostanában.

Elizabeth Gilbert: Big Magic c. könyvében (amiről nem, nem feledkeztem el, tudom, hogy tartozom egy ajánlóval) több történetet is megoszt azzal kapcsolatban, hogy ha megrekedünk, csak annyi a dolgunk, hogy nyitvahagyjuk az ajtót a múzsának – ne várjuk, hogy kopogtasson, inkább dolgozzunk tovább szorgalmasan, ihletetten vagy sem.

Olyan ez, mint kinyitni a csapokat egy csőtörés után. Először nem jön belőlük semmi, majd köpködve és akadozva megered egy kis koszos, büdös, zavaros víz, majd ha elég sokáig várunk, kifolyik a csövön valami olyasmi is, ami már hasonlít ivóvízre.

Akár írásról, akár csak az ép eszemről, az érzéseimről, a gondolataimról van szó, nekem szinte mindig segít (nem mindig tesz nagy csodát, de legalább egy kicsit mindig segít), ha “kinyitom a csapokat” és engedem, hogy kifolyjon rajta, ami akad, legyen az szutykos, zavaros csatornalötty vagy tiszta víz.

Braindump – Az agyad szemétdombja

A bullet journalosok körében találkoztam a “braindump” fogalmával, ami egyébként vicces módon nem is “bullet”-es, listás fogalom – a “dump” szemétlerakót jelent, és a braindump egyszerűen annyit tesz, hogy fogj egy papírt és egy tollat, és önts ki az agyadból minden szemetet.

Batch-completing some #PlanWithMeChallenge prompts: writing, my daily ritual, appreciation. 🇬🇧 One year ago, freshly fired, stunned, in hunt for a part-time administration job, in fear of my upcoming final exam in college, fighting with doubt and depressing feelings, I dreamed about this exact life I'm having right now. Guess who doesn't appreciate this enough? 👉😂👈 Last night I made a braindump, trying to think with the mind of my one-year-ago self, just see things with a fresh eye instead of complaining, and sketch an "ideal day" schedule, at least for a start. 🇭🇺 Egy éve ilyenkor, friss munkanélküliként, letörten, egy részmunkaidős adminisztrátori munka után kutatva, stresszben a közelgő államvizsgától, pontosan olyan életről álmodoztam, mint amiben ma élek. Na és ki az, aki nem értékeli mindezt eléggé? 👉😂👈 Úgyhogy tegnap este kiöntöttem a fejemben kavargó gondolatokat a naplóm lapjaira, megpróbáltam friss szemmel, egészen pontosan az egy évvel ezelőtti Timi szemeivel nézni a dolgokat, és nyűglődés helyett felskiccelni egy "ideális napot", amihez végre-végre-végre tényleg minden adott.

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

Ez persze működhet lista formában is, de nekem jobban megy, ha folyékonyan, mondatokban, mondattöredékekben, szót szó után dobálva, mindenféle rendszer nélkül csak hagyom, hogy kifolyjon minden, bármi, ami épp a fejemben van – néha egyébként nem is tudok róla, mi az, amíg ki nem nyitom a csapokat. Néha csak azt érzem, hogy feszít, zubog, és nagyon gyorsan meg kell nyitnom egy szelepet. (Ahogy a férjem szokta mondani: “engedd ki, mielőtt beléd büdösödik”.)

Morning pages – A reggeli szellőztetés

Julia Cameron: A művész útja c. könyvében osztja meg a reggeli jegyzetelés módszerét. A reggeli oldalaknak tulajdonképpen két fontos szabálya van: 1 – reggeli, és 2 – oldalak. Azaz mindenképpen azt javasolja, hogy napindítóként és valódi papírra jegyzetelve végezzük ezt a gyakorlatot. Ezen kívül nem sok szabály van – javaslata szerint minden napot 3 oldalnyi “braindump” papírra vetésével indítsunk – nem kell, hogy ez művészi, emelkedett, bármilyen üzenetet hordozó gondolatok legyenek. Bármit, ami helyet foglal az elmédben, vess papírra – javasolja.

Hogy mi közük az olyan mondatoknak, mint az “ideje lecserélni az ágyneműt” vagy hogy “vissza kell hívnom a húgomat a találkozó kapcsán”? Ahogy David Allen is felhívja rá a figyelmet az Intézz el mindent c. könyvében: nem tudsz magasabb szinten funkcionálni addig, amíg az életed alsó szintjén káosz van és hasraesel mindenféle befejezetlen dologban és piszlicsáré aggodalomban, amit szanaszét hagytál.

A reggeli jegyzetelés tehát erre ad egy konkrét módszert: minden reggel szellőztesd ki a fejed – vess papírra nem több és nem kevesebb mint három oldalnyi gondolatot abból, ami a fejedben zötyög.

Mindennapos írás

Korábban már írtam itt a blogon arról, hogy miért érte meg számomra meghonosítani a mindennapos írás rutinját: mert megtanultam, hogy a rutin és a kreativitás, a móka, az ihlet egyáltalán nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Igen, az ihlet néha magától is kopogtat – ez olyan, mint amikor a rosszul elzárt csapból váratlanul kicseppen egy tiszta, tökéletes vízcsepp –, de legtöbbször ki kell nyitni a csapot és türelmesen folyatni a zavaros, büdös löttyöt, mielőtt elkezd tisztulni a kép.

Ezt a rutint persze sem kialakítani, sem fenntartani nem könnyű, és be kell vallanom, én nem vagyok egy Elizabeth Gilbert, aki, ahogy a Big Magicben írja, a házassági esküjét is hamarabb szegte meg, mint azt a fogadalmat, hogy minden nap legalább fél órát írással tölt, bármi történik. Számomra most már évek óta a NaNoWriMo, a novemberi regényíró kihívás az, ami mindig képes visszaadni a napi írós rutinomat. (Idén nem akartam, hogy novemberig kelljen váratnom a múzsát, úgyhogy beneveztem az áprilisi Camp NaNoWriMo évközi kihívásba is – talán már rájöttetek, hogy ennek köszönhető ennek a cikknek a megszületése is. :))

Novemberben megosztottam egy kis “bakiparádét” is, ami tökéletesen tökéletlen bizonyíték arra, hogy ez sem más, mint egy “braindump”, az agyam szemétdombja egy dokumentumban, amiben néha megcsillan egy-egy apró érték. Ezt a sok szemetet persze két okból is megéri papírra/dokumentumba dobálni: nemcsak amiatt a néhány csillogó kis üveggolyó miatt, amik mégis előkerülnek valahogy a szemét közül, hanem mert egyszerűen jólesik, hogy ennyivel is tisztább a fejem.

Elhajított papírrepülők

Ahogy írtam, ebben a hónapban beneveztem a Camp NaNoWriMóra is, ami a novemberi regényíró kihívás évközi, (még) kevésbé szigorú kistestvére: míg novemberben a cél 50000 szónyi regény kézirat összeállítása, a tavaszi és a nyári táborok alatt mind a szószám célt, mind a projekt jellegét magunknak határozzuk meg. (Persze novemberben sem zárnak ki senkit ezért a versenyből – én szinte minden évben “rebel”-ként, lázadóként indulok.) Emellett adtam egy próbát a reggeli oldalaknak is (amiben szintén csalok, mert az évek megtanítottak, hogy nincs az a reggeli rutin a fogmosáson kívül, amit képes lennék meggyökeresíteni… – így én inkább az esti oldalakkal próbálkozom), de mivel épp igyekszem felépülni egy több hónapos “egyszerre üres és túlfeszített” válságból, azon kaptam magam, hogy féltékenyen nézegetem az esti braindumpjaimat: nem igazságtalanság ezt a sok szót a Camp NaNo projektemtől elvenni?! Hiszen olyan lassan gyűlnek a(z egyébként zömében szemétre való) szavak abban a dokumentumban!

Aztán eszembe jutott ez a történet, amit Elizabeth Gilbert a Big Magicben oszt meg:

“Tom Waits vegül ráérzett arra, hogyan kezelje a kreativitását dráma és szorongás nélkül. Állítása szerint ennek a könnyedségnek a nagy része abból fakad, hogy látja a gyerekeit felnőni, és rácsodálkozott arra, hogy az ő kreatív önkifejezésük nem ismeri a korlátokat. Szembetűnő volt számára, hogy a gyerekei felhatalmazást éreztek arra, hogy szüntelenül dalokat fabrikáljanak. Amint végeztek velük, félrehajították őket, „mint az apró origamifigurákat vagy papírrepülőket”. Aztán máris a következő dalt énekelték, ami valami égi csatornán át érkezett. Láthatólag sosem aggódtak amiatt, hogy az ötletek áradata egyszer csak elapad. (…) Ahogy Waits figyelte, milyen játszi könnyedséggel alkotnak a gyermekei, váratlanul meglepő felismerést tett: az egész valójában nem is olyan nagy kunszt.”

Őszintén megmondom, még mindig egyszerre kínos és mókás figyelni magamat, ahogy próbálom meggyőzni magamat, mint egy rossz kutyát, hogy engedd el, engedd el, engedd már el azt az átkozott papírrepülőt. (Mintha minimum egy űrsikló tervrajzáról beszélnénk – pedig garantálhatom, hogy egy óvodás maszatos papírrepülőjében több érték van, mint a reggeli oldalaimban és a Camp doksimban együttvéve. :D)

Minden alkalommal, amikor hagyom, hogy a mindennapos írás, a mindennapos braindump rutinja (nevezzük akárhogy és kapjon akárhol helyet a napi rutinunkban) kikopjon az életemből, olyan érzés visszahozni, ahogy egy elgémberedett végtagot próbál újra működésre bírni az ember kínzó tűszúrásoktól kísérve.

De megéri, nemcsak azért, mert jó érzés befejezni egy cikket és feltölteni a blogra, hanem mert egyszerűen jobban, könnyebbnek érzem minden alkalommal, amikor kiszellőztetem egy kicsit a fejem, amikor kiszórom a szemetet a fejemből, amikor kinyitom a csapokat. Ezért szerettem volna veletek megosztani ezt a három “braindump” technikát.

Ti alkalmazzátok a “braindump” technikáját a mindennapjaitokban?

[ENGLISH VERSION]

🇬🇧 Do you know the feeling when your head is empty and painfully full at the same time? I felt this a lot lately, and this paralyzing feeling is the dying place of creativity – which is a dying place of many good stuff in life.

Time after time there is an article here on the blog around this topic, what is a good sigh of that I have to talk to myself about this topic over and over again. 😀 This is one of those times again.

I read the Big Magic book by Elizabeth Gilbert last year, in that she talked a lot about how you cannot just sit and wait for inspiration to come and knock on your door. You have to leave the door open: you have to work, you have to keep going, you have to keep producing shit, and then you have the chance to surprisingly produce something not-so-shitty on some point.

This reminds me of the times when the water company turnes off water because of maintence, and after that, you have to open the faucet and just wait. First nothing, then the faucet starts to split awful, stinking, muddy water, and then, slowly, it becomes clean.

Time after time I have to force myself to open the faucet again.

Braindump

I met the word “braindump” for first in the bullet journal community. It’s funny, because it isn’t, at least not necessary a “bullet” method – it doesn’t requires to make a list. The point of braindumping is to unload the garbage from your head on a dump page of your journal. It is garbage, it doesn’t have to look pretty or organized – just empty your head.

Batch-completing some #PlanWithMeChallenge prompts: writing, my daily ritual, appreciation. 🇬🇧 One year ago, freshly fired, stunned, in hunt for a part-time administration job, in fear of my upcoming final exam in college, fighting with doubt and depressing feelings, I dreamed about this exact life I'm having right now. Guess who doesn't appreciate this enough? 👉😂👈 Last night I made a braindump, trying to think with the mind of my one-year-ago self, just see things with a fresh eye instead of complaining, and sketch an "ideal day" schedule, at least for a start. 🇭🇺 Egy éve ilyenkor, friss munkanélküliként, letörten, egy részmunkaidős adminisztrátori munka után kutatva, stresszben a közelgő államvizsgától, pontosan olyan életről álmodoztam, mint amiben ma élek. Na és ki az, aki nem értékeli mindezt eléggé? 👉😂👈 Úgyhogy tegnap este kiöntöttem a fejemben kavargó gondolatokat a naplóm lapjaira, megpróbáltam friss szemmel, egészen pontosan az egy évvel ezelőtti Timi szemeivel nézni a dolgokat, és nyűglődés helyett felskiccelni egy "ideális napot", amihez végre-végre-végre tényleg minden adott.

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

You can, however, do it in a list format, but for me it’s easier to do in a fluent way, without organizing it into a list. I write sentences, fragments, words, whatever. Just keep the flow rushing out of the pipe. (The fun thing is, often I don’t know what’s in my head, I just feel it’s buzzing and I have to open the faucet, before, as my husband puts it, it turns vapid inside me.)

Morning pages

In her book The Artist’s Way, Julia Cameron suggests a bit (but really just a little bit) more specific braindump exercise. As she puts it, the two important elements of the morning pages exercise is that it happens in the morning an on pages (on paper) with a longhand writing. She suggests to start every day with writing 3 pages of fluent braindump. No matter the topic or the style – if what comes in your mind is that you have to change the bed sheets and call your sister today, write about that. She says the same as David Allen in his book Getting Things Done: you have to clear your head on the ground level first, to create space for the more creative thoughts.

I have to admit, I started this exercise as evening pages instead of morning pages, because during the years I learned that brushing my teeth is the only one morning routine I am able to do every single day, any other expansion died out of my morning routine, sooner or later… However, the important lesson from Julia Cameron is to empty your head regularly, do a braindump every day (every morning), “before it turns vapid inside you”.

Everyday writing

My favorite way of the regular braindumps is what I simply call everyday writing. For me, the National Novel Writing Month (NaNoWriMo) challenge was the one that taught me to sit down and write for at least 25 minutes a day, no matter if I have nothing to say, no matter if I just produce shit. (And the most important, I learned that it neither kills the magic, nor the fun, when I make the process of seeking inspiration a routine.)

However, I’m not Elizabeth Gilbert, who confessed in Big Magic that unlike her wedding vow, she never broke her vow to write at least 30 minutes every day, no matter what. I break this routine over and over again (and then I have to talk to myself about it over and over again), and it can be hard and painful to force myself back to the routine. The yearly challenge in November always helps, but this time I didn’t want to wait until next November, so this month I jumped in the midyear challenge of Camp NaNoWriMo. (As you can see, it helps. :))

What I do during these monthly writing challenges is basically this: I open an empty document on my iPad, and I start a braindump. I write every day, I write nonsense bullshit, I whine, I complain, I talk to myself, no matter what, I just keep the wordcount going. Most of the time it’s just garbage – sometimes I find something not-so-shitty in it.

But just like with any braindump, the best part surprisingly isn’t to find those little gems. It’s great, of course, but the best is that, whatever, I feel better, lighter every time when I just open the faucet, when I unload the garbage, when I empty my head. It helps me keep going, it helps me shake off the numbness.

No matter the format or where it gets place in your daily routine, it can feel so good to do regular braindumps.

Do you use any braindump technique?

Áprilisi instagram kihívások – magyar témákkal

Áprilisban is belevágok néhány kihívásba, a témákat ezúttal is megosztom itt magyarra fordítva, hátha ezzel sikerül motiválnom titeket a csatlakozásra. A részvétel ezúttal is minden kihívásban kötetlen – az márciusi témák közül, azt hiszem, többet sinkófáltam el, mint amit teljesítettem, de senki nem zárt ki. 🙂 Így akit a perfekcionizmus tart vissza, az ne gyötrődjön, csatlakozzon bátran. Szintén nem kötelező elsején kezdeni, vagy szigorúan ragaszkodni a témák sorrendjéhez, és minden téma nyitott az egyéni értelmezésre.

#PlanWithMeChallenge

Ez a kihívás a határidőnaplósoknak szól (bár a bullet journal közösségben indult, de filofaxosok vagy bármilyen más tervező módszert/eszközt használók is csaltakozhatnak), hogy a résztvevők megosszák egymással, hogyan használják a határidőnaplóikat, és ötleteket merítsenek egymástól.

1. Bemutatkozás 16. Egyedi és hasznos
2. A tervezőm/tervezőim és ezért használom 17. Karrier
3. Kipróbáltam és működik 18. Próbálkozás és melléfogás
4. A legjobb módosítás 19. Mindennap magammal hordom
5. Nagy projektek 20. Mindennapos takarítás
6. Funkcionális 21. Színek
7. Kedvenc holmik 22. Emlékek és mérföldkövek
8. Az én stílusom 23. Otthoni tervek
9. Egyszerűsítés 24. Napló
10. Segítség! 25. Szűkös helyek kihasználása
11. Utazástervezés 26. Nagy változások
12. Családi naptárak 27. Motiváció
13. Pénzügyek 28. Hupsz!
14. Egy tervezős történet 29. Egyensúly
15. Mellékállás 30. Amit tanultam

  

#RockYourHandwriting  

Ez a kihívás azoknak szól, akik szeretnék gyakorolni, fejleszteni a kézírásukat.

1. Mutasd be magad 10 szóban 16. Mielőtt elmegyek
2. Így lehetsz kiegyensúlyozott 17. Utazáshoz szükséges
3. Kétsoros 18. Bűnös szenvedély
4. Idegesítő 19. Nehéz döntések
5. Jótanácsok az élethez 20. Szókép
6. Kedvenc ételek 21. Ötletelés
7. Kedvenc TV sorozatok 22. Rajzos jegyzet
8. Hatszavas történet (Hemingway után) 23. Öngondoskodás
9. Heuréka-pillanat 24. Amiért hálás vagyok
10. Ötletek 25. Gondolatok a barátságról
11. Mi akartál lenni, ha nagy leszel? 26. Bíztató szavak
12. Az élet nagy tanulságai 27. Megbocsátás
13. Olyan az életed, mint öt éve gondoltad, hogy lesz? 28. Érdekes tények
14. Jegyzetek 29. Kedvenc állatok
15. Levél a legjobb barátodnak 30. Fura szokások

  

#PFSixWordChallenge

Hatszavas írói kihívás, Hemingway nyomán.

1. Emlékirat 16. Rólad
2. Egy lányról 17. Sci-fi
3. Utazás 18. Kérdés
4. Hemingway hatszavasa 19. Bejelentés
5. Mitológia 20. Rajtakapva
6. Hupsz! 21. Valami elveszett
7. Kedves naplóm! 22. Jövő
8. Tragédia 23. Történelem
9. A professzor 24. Szabadon
10. Találkozó 25. Valami megkerült
11. Valós alapokon 26. Munkában
12. Komédia 27. Szívszorító
13. Gyógyulás 28. Ispiráció
14. Titok 29. Táncban
15. Egy fiúról 30. Amit tanultam

 
 

Ahogy mindig, a legjobb tudásom szerint fordítottam a témákat, de ha hibát találtok, jelezzétek és javítom.

NaNoWriMo – Így készülj fel az utolsó pillanatban!

Egyre izgalmasabban ketyeg vissza az óra november elsejéig.

A NaNoWriMo magyar csapat fórumán többen is írták, hogy a Kincsesfüzetről találtak el a kihívásra (repes a szívem!), és még dolgozom rajta, hogy Ditta barátnőmet meggyőzzem, hogy induljon – vele együtt persze minden más bizonytalankodót.

“De hát mindjárt itt a november, és fogalmam sincs, miről írhatnék!” – Ha te is ezzel a problémával küzdesz, segítek, és ez már nem lehet kifogás! 🙂

Elmondom, hogyan készíthetsz vázlatot a nanowrimós regényedhez mindössze néhány óra alatt. (Ez egyébként az a módszer, ahogy idén én is nekivágtam a felkészülésnek.)

nanoprep-600

10 dal – 10 töredék

Emlékeztek még erre a kreatív írás gyakorlatra? – Állítsd a lejátszási listádat véletlen sorrendre és indítsd el a lejátszást. Amíg az első dal tart, írj egy töredéket, ha a dal véget ért, hagyd abba, akár mondat közepén – majd ezt ismételd meg még kilencszer. Ez nagyjából egy órát vesz igénybe, de ha sietsz, írhatsz öt dalra öt töredéket is.

1 ötlet mind fölött

Olvasd át a töredékeidet és válaszd ki, melyik az, amelyik további gondolkodásra indít, ami mögött szinte látni véled a nagyobb történetet, amiből kiragadtad. Olyan töredéket válassz, ami felkelti az érdeklődésed és amivel szívesen töltenél el több időt – legyen ez a novemberi regényötleted.

(Ne feledd, a legtöbb történet alapja ez: “valaki keres valamit”. Nem baj, ha az ötleted nem tűnik túl összetettnek – a legegyszerűbb kereteket is meg lehet tölteni izgalmas tartalommal.)

Készíts egy egyszerű vázlatot!

Fusd át a hópihe-metódus első néhány lépését és szánj rájuk egy vagy két órát összesen.

  1. Foglald össze a történeted egy mondatban. (Ne feledd, “valaki keres valamit”.)
  2. Bővítsd az összefoglalót öt mondatra. (Egy-egy mondatot szentelj a történet hátterének, főbb tragikus fordulatainak és a befejezésnek.)
  3. Írj fél-egy oldalas összefoglalót a főszereplődről. Mi motiválja, mi a célja, mi akadályozza, hogyan változik meg és milyen utat jár be a történet során?

Ha úgy érzed, nem akarnak jönni az ötletek, folyamodj bátran a zenelejátszós vagy időzítős módszerhez (egy zeneszám erejéig, vagy tíz percig, tizenöt percig, akár 30 percig) írj cenzúrázatlanul, és utána fésüld át, hogy a történettel és a karakter(ek)kel kapcsolatban melyik ötletedet tartod meg és melyikeket veted el.

+bónusz: Dolgozz előre!

Ha időd és kedved engedi, indítsd el ismét a zenelejátszót és írj még néhány töredéket – de ezúttal már a történetedhez, úgy, hogy a főbb fordulatok és a főszereplő útja már a fejedben van. Így kaphatsz néhány bónusz jelenetet, amik segítenek árnyalni a főszereplőd, a mellékszereplők, az események, a világod képét.

“Írj úgy, mintha a papírkosárnak írnál!” @Bestselling.Fiction.Podcast

Ha úgy érzed, hogy a vázlatod vacak – ne aggódj, a hónap végén az 50000 szavas kéziratod is pont ilyen lesz. Ne feledd: a nulladik kéziratnak nem az a dolga, hogy jó legyen – csak az a dolga, hogy megszülessen. Ugyanígy az első vázlatodnak sem az a dolga, hogy jó legyen – csak az a dolga, hogy kiindulópontot adjon a munkához.

Sikerült segítséget adnom az induláshoz? Veled is találkozni fogok novemberben a NaNoWriMo magyar csapatában? 😉


A novemberi regényíró kihívással kapcsolatos korábbi cikkeimet a nanowrimo címke alatt böngészhetitek. A leghasznosabbakat pedig itt foglaltam össze. A magyar csapat fórumát itt találjátok.


Ne feledjétek, hogy a kihívásokról, játékról és kreativitásról szóló ebook jár most az új hírlevél feliratkozóknak – akkor is, ha nem szeretnének nevezni a NaNoWriMóra. 🙂

A HÍRLEVÉLRE ITT IRATKOZHATTOK FEL

NaNoWriMo – Miért érdemes beszállnod a játékba?

A főiskola első félévében a játékpedagógia kurzuson a következő feladatot kapta az évfolyam: egy kiadott szabásminta alapján mindenkinek el kellett készítenie egy kézzel varrott plüss kengurut. A feladat egyébként tradicionális: a tanárnő keze alatt minden évfolyam, nappalisok és levelezősök egyaránt, minden évben megkapja ezt a feladatot (csak minden évben más állattal).

Sokan persze megrettentek, de a tanárnő nemcsak biztosított minket, hogy egészen biztos benne, hogy mindenki képes lesz teljesíteni a kihívást, de azt is elmondta, hogy miért tartja fontosnak azt, hogy egy ilyen jellegű – meghökkentő és szokatlan, bonyolult és fáradságos, többek szemében teljesíthetetlennek tűnő – kihívással rögtön az első félévünkben találkozzunk, méghozzá nem is egy kézműves kurzus keretében, hanem egy fontos elméleti szigorlati tárgy, a játékpedagógia kurzusán.

Ez pedig az, hogy mi magunk is átéljük azt, amiért a játék, a játékélmény fontos a gyerekek számára (is):

  • Szakítson ki kicsit a megszokottból azáltal, hogy rávesz valami olyasmire, amit általában nem csinálunk
  • Segítsen átélni az alkotás, a kreativitás, a gondolatjátékok élményét
  • Segítsen fejlődni azzal, hogy olyan kihívás elé állít, ami mókásan, élvezetesen, de azért komolyan megdolgoztat
  • Sikerélményt adjon azáltal, hogy véghezviszünk valamit, amiről elsőre talán azt hittük, nem is leszünk képesek rá

Egy ilyen “felnőttes” játék lehet a NaNoWriMo, az egy hónapos regényíró kihívás is: egy nagy kihívásra invitál, ami kimozdít a megszokottból, meggyötör és megdolgoztat, de felajánlja a játék és az alkotás élményét és a rendkívüli teljesítmény sikerélményét.

Let's play!


A novemberi regényíró kihívással kapcsolatos korábbi cikkeimet a nanowrimo címke alatt böngészhetitek. A leghasznosabbakat pedig itt foglaltam össze. A magyar csapat fórumát itt találjátok.


Ne feledjétek, hogy a kihívásokról, játékról és kreativitásról szóló ebook jár most az új hírlevél feliratkozóknak – akkor is, ha nem szeretnének nevezni a NaNoWriMóra. 🙂

A HÍRLEVÉLRE ITT IRATKOZHATTOK FEL

Indul a NaNoWriMo szezon! – Ajánló: The Writer’s Den

Pötyörgő eső, hideg szél és nátha – tökéletes hétvége arra, hogy bevegyem magam egy paplanból, párnából, illatgyertyából és forró teából épített kuckóba egy billentyűzettel, és ne akarjak sehová, de sehová mozdulni.

Tökéletes időzítéssel a héten kelt életre a NaNoWriMo, a novemberi regényíró kaland friss, idei közösségi fórumja, ahol már lehet gyülekezni, ismerkedni, ötletelni, ráhangolódni.

Nanowrimo

Idén is úgy tervezem, hogy indulok (természetesen), és hírt adok az élményeimről itt a blogon is, akárcsak az elmúlt években, azonban idén szeretnék már valóban történetíróként részt venni a kihíváson, és hogy növeljem az esélyeimet, nem csak úgy bedobni szeretném magam november elsején, hanem már októberben is szánni egy kis időt a felkészülésre.

Ezért a NaNoWriMo szezon első írással kapcsolatos cikkeként rögtön egy hasznos (és mókás) forrást ajánlok azoknak, akiknek ötlete sincs, miről írhatnának (vagy hozzám hasonlóan egy régóta dédelgetett téma helyett valami friss, új ötlettel szeretnének foglalkozni) – vagy egyszerűen csak a NaNoWriMo kihívásától függetlenül szeretnék gyakorolni a történetírást.

The Writer’s Den

A honlap a következő random generátorokat kínálja:

  • Plot idea generator – A cselekmény generátor meglepően széles skálán és néha mókásan értelmezhetetlen össze-visszaságban generál cselekmény ötleteket, de ha elég sokáig nyomkodjuk, egészen biztosan találunk olyat, ami műfajban is megfelelő, és tartalmában is megmozdít bennünk valamit.
  • Exercise generator – Különböző írói ujjgyakorlatokat kérhetünk ettől a random generátortól, amik segítenek beindítani az agyunk kreatív gépezetét. (Meg kitölteni a napi 15 perc írásidőt, ha semmi ötletünk nincs…)
  • Plot twist generator – Ez a véletlengenerátor váratlan fordulatok kifogyhatatlan tárházát adja.
  • Character name generator – Négy névből álló szetteket kapunk ettől a névgenerátortól.
  • Character profile generator – Rövid karakterleírásokat is kérhetünk, amik egy rövid jellemzést és előtörténetet adnak egy karakternek.
  • First line generator – Ha nem tudjuk, hol fogjunk neki, ihlető első sorokat is ad a random generátor, amikből már csak tovább kell fűznünk a gondolatainkat.
  • Location generator – És még a történet elhelyezésében, a környezet megálmodásában is segítenek a véletlengenerátorok.

A novemberi regényíró kihívással kapcsolatos korábbi cikkeimet a nanowrimo címke alatt böngészhetitek. A leghasznosabbakat pedig itt foglaltam össze. A magyar csapat fórumát itt találjátok.


Ti indultok az idei NaNoWriMo kihíváson?

Az én új őszi szokásom: az olvasás

A mindennapos fogadalmaim listája most már elég hosszú, és mégis, mindig találok valami újat, amivel bővíthetem. A legújabb pedig: az olvasás.

Óóó, szinte látom a csodálkozó arcokat! 🙂 Azt hittétek, nekem nem okoz kihívást a rendszeres olvasás, igaz? Miután gyakorlatilag egy könyvtárban nőttem fel (legalábbis egy könyvtárnyi mennyiségű könyv között), egy kicsit én is kellemetlenül éreztem magam, amikor felírtam a mindennapos fogadalmaim közé az olvasást – mintha csak a fogmosást kellett volna felírnom napi emlékeztetőbe.

De a helyzet az, hogy az íráshoz hasonlóan olvasni is csak akkor szoktam, amikor ihletettnek éreztem magam. Ez nem jelentette azt, hogy keveset vagy ritkán olvasnék, bár ez viszonyítás kérdése (még mindig értetlenül állok több ismerős és ismeretlen olvasási statisztikái előtt a moly.hu-n, és töprengek, hogy vajon csak az én napom áll-e mindössze 24 órából), de előfordult, hogy hetek teltek el úgy, hogy nem fogtam könyvet a kezembe. Nem azért, mert nem lett volna időm rá, nem lett volna olyan könyv, ami érdekelt, vagy ódzkotam volna az olvasástól – egyszerűen megszokás híján volt, hogy ennyi ideig nem jutott eszembe.

Az írással kapcsolatban már megosztottam, én miért tartottam fontosnak, hogy a rutinommá váljon, és miért nem félek tőle, hogy ezzel elvész belőle a móka, most pedig az olvasás is beállt a sorba. De ez ugyanígy igaz volt számomra a mindennapos naplóírásra, az esti tornára vagy a munka utáni páros-kutyás sétára is, a lehetőségek száma pedig végtelen, hogy számodra mi lehet az a tevékenység, amit félsz, nem akarsz vagy nem is jutott még eszedbe mindennapos rutinná tenni, meghagyod ritka csemegének, ahelyett, hogy jobban elmerülnél benne és több helyet szorítanál neki az életedben.

Ha érdekel a téma és szeretnéd az őszt egy új szokás elsajátításával indítani, ha valaminek szívesen helyet szorítanál az életedben, de jól jönne egy kis motiváció és segítség, iratkozz fel a hírlevelemre, mert az ebook, amit most ajándékba adok hozzá, pont erről szól! 😉 


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE!


Ha pedig van olyan kaland, amibe az ebookom hatására vágtál bele, oszd meg azt is, nagyon szívesen olvasnék róla! ^^ Bogcsi például 30 napos rajzkihívásba kezdett. Veled mi a helyzet, te mivel pörgeted fel az őszt?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – 4 ok, amiért megéri minden nap írni

Nemrég a munkamódszerem kapcsán kaptam egy olyan kérdést, hogy vajon a blogolás, mint hobbi varázsát nem veszi-e el az, ha “muszáj-feladattá”, mindennapos rutinná tesszük.

Nem fogok hazudni nektek, néha a munkából hazaérve és túljutva az itthoni teendőimen, már csak egy puha paplanra, egy szemfedőre és egy kis nyugalomra vágyom, és a legkevésbé sincs hozzá kedvem, hogy képernyő elé üljek és a bloggal foglalkozzam.

Miért tartom mégis fontosnak, hogy a napi 15 perc írás fixen ott szerepeljen a napirendemben, és miért nem érzem úgy, hogy ez nemszeretem-feladattá tenné számomra a blogot?

Ennek megválaszolására kapóra jött az eheti VKP bejegyzés, aminek ezúttal a blogolás a témája.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Mi tehát az a 4 ok, ami miatt megéri mindennapos rutinként írni?

1. Soha nem alkalmas az idő

Az írásra szinte soha nem alkalmas az idő – legalábbis nagyon nehéz megtalálni az alkalmas időpont és a múzsa szerencsés időzítése közti szűk átfedéseket. Ha az írás mindig csak a maradék időt kapja meg, akkor nem is lesz több, mint egy ritka különlegesség, ami kitölti a lyukakat a nála fontosabb feladatok vagy a nála könnyebben elérhető szórakozási lehetőségek között. Ennél pedig annyival több rejlik ebben az egészben, amit kár hagyni elúszni azért, mert csak a tökéletes pillanatokra tartogatjuk!

Az időt a napirendünkben csak egyszer nehéz megtalálni az írásra, ha viszont egyszer már helyet szorítottunk neki, kitölti a rendelkezésre álló teret és ritka csemegéből mindennapos táplálékká válik.

2. A szellem a palackban

Rutinként tekinteni az írásra borzasztó furcsa gondolat (még én is emlékszem, mennyire :)), de igazából minden újdonságra furcsa rutinként tekinteni, nehéz beleképzelni a mindennapjainkba addig, amíg nem tesszük megszokássá. Utána viszont már nélküle volna furcsa meglenni.

Ráadásul a mindennapos írás olyan, mint kiengedni a szellemet a palackból: utána már nagyon nehéz visszagyömöszölni. Nagyon hamar öngerjesztő folyamattá válik: már nem csak akkor írok, ha megrohan az ihlet, hanem ha épp sehol sincs, én akkor is ötleteket fabrikálok a semmiből, megszokásból, rutinból (vagy épp azokat a favágó feladatokat végzem, amik csak fölöslegesen terelnék a figyelmem, amikor épp exkluzív találkozóm van a múzsámmal), aztán amikor ihletett pillanatomban futom végig a jegyzeteimet, már nem a semmiből, hanem sokszoros mennyiségű alapanyagból tudok gazdálkodni.

A több befektetett energia több eredményt is ad, olyan gondolatok látnak így napvilágot, amik egészen biztosan nem születtek volna meg, ha malmozva várok a múzsára – ez pedig olyasmi, amiről nehéz leszokni, ha egyszer ráérzett az ízére az ember!

3. Játék vagy komoly dolog?

Óvodapedagógus hallgatóként a játék fogalma volt szinte az első, amit megtanultunk. Ennek pedig van egy nagyon érdekes eleme – olyanok mellett, mint például a játék feszültségoldó képessége vagy személyiségfejlesztő hatása –, ez pedig nem más, mint a játék komolysága.

Ha megfigyelünk egy gyermek játékát, rájöhetünk, hogy az igazi szórakozás nem ott ér véget, ahol elkezdünk egy ügyet komolyan venni: épp ellenkezőleg, ott kezdődik!

Ez egy hobbi, igen, a részvétel önkéntes, igen – ez is a játék egyik jellemzője: az önkéntesen választott részvétel –, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem lehet, nem szabad vagy nem érdemes komolyan venni és adott szabályok szerint játszani. Sőt!

4. Elfogadom a kihívást!

Múlt novemberben a NaNoWriMós élményeimmel kapcsolatban már rágódtunk rajta a kommentek között, hogy a mókának véget vet vagy alapot ad-e az, ha kihívásként tekintünk rá. Én továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy attól, hogy magasra tesszük a lécet, hogy célt tűzünk ki, nekivágunk egy kihívásnak, olyasmi elé állítjuk magunkat, ami újdonságot jelent és erőbedobást igényel.

Persze ahhoz, hogy a móka móka maradjon, itt is fontos tartanunk magunkat a játék egyik alapjellemzőjéhez: a játéktudat megtartásához. A gyerekeknek nem okoz gondot a játéktudat elmélete és gyakorlata: oroszlánok, állatszelídítők, szuperhősök, orvosok lesznek, és a játék mélységes komolyságával játszanak, miközben persze tudják, hogy mi a játék és mi a valóság. A felnőtteknek már nagyobb nehézséget tud okozni, hogy ne mossák össze a játék komolyságát a valósággal: elfogadnak egy játékos kihívást, aztán lelki problémákat okozó egzisztenciális kérdést csinálnak belőle.

Azonban jobban tesszük, ha a kihívások elől való menekülés helyett újra megtanulunk komolyan játszani, hiszen Csíkszentmihályi Mihály boldogság-definíciójából is tudjuk, hogy a tökéletes élmény egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy kihívást jelentő feladat elé állítsuk magunkat.

Elköteleződni az írás mellett pedig pontosan ilyen kihívást jelentő feladat lehet: megtartva a játéktudatunkat (tudva, hogy ez nem egy vérre menő, egzisztenciális kérdés, hanem valami, amit önként és a saját örömünkre vállaltunk) egyszerűen elkezdeni komolyan venni a játékot. A móka nem ezzel ér véget – hanem ezzel kezdődik!

A többi VKP résztvevő cikkeit itt olvashatjátok:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Egy blogposzt születése


A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


  

Az eheti VKP témája, egy blogposzt születésének bemutatása nagy izgalommal töltött el. Bár már sokféleképp feldolgoztam a témát – miért blogolok, hogyan született a blog, mi az alapvető kelléktáram, milyen a munkamódszerem –, de mindig nagy örömmel fogok neki újra, és igyekszem ezúttal megint egy másfajta szemszögből bepillantást nyújtani a kulisszák mögé. 

  

Az ötlettől a publikálásig

Egy cikk születése… *dobpergés*… egy ötlet születésével kezdődik. Az ötlet néha megtalál, néha viszont magamnak kell keresnem. Van, hogy a rendszeres rovatokból indulok ki, vagy kapott témákkal dolgozom (mint például a VKP kereteiben), de a gyakoribb az, hogy egy hétköznapi élményből (valami elgondolkodtat, valami megérint, valami megnevettet, valami felbosszant) születik ötlet. Gyakran merül fel bennem egy beszélgetés során – akár egy személyes beszélgetés során a férjemmel vagy a barátaimmal, munkatársaimmal, egy virtuális beszélgetés egy blog kommentjei közt vagy itt, a Kincsesfüzeten, vagy akár a saját magammal folytatott, papírra vetett belső monológok közben –, hogy “hm, erről írhatnék a blogon!”. Néha egy cikk széljegyzeteiből, kivágott részeiből születik önálló téma. 

Hogy hogyan jegyezzem fel a témákat, sokáig nagy fejtörést okozott. Még mindig hánykódnak ötleteim lapszéleken, a filofaxom hátuljában, a telefonom vagy az iPadem jegyzettömb alkalmazásában vagy a havi írós dokumentumomban, de nagy előrelépés volt, amikor Dóri blogtervező táblázatát kibővítettem egy új lappal, ahol egymás alá ömlesztve egy háromoszlopos táblázatban gyűjtöm az ide-oda lefickantott ötleteket. Itt helyet kap a témakör, amibe az ötlet sorolható (ajánló, házasság, fandom, stb.), az ötlet rövid leírása és a téma hosszabb, egy-két mondatos kifejtése, hogy ha egy hónap múlva beleolvasok, akkor is képet kapjak arról, mit is akartam kezdeni pontosan az adott ötlettel. Ez az új fül egyben tehermentesítette is a blogtervező táblázatot, ahová a naptárba most már tényleg csak azokat az ötleteket írom be a rendszeres rovatok mellé, amik kész vagy ígéretes félkész formában vannak. 

Hogy mikor melyik témával foglalkozom, leginkább hangulatfüggő. Ritkán esik meg, hogy ha törik, ha szakad alapon ráveszem magam, hogy megírjak egy cikket, inkább tetszés szerint válogatok köztük: amihez kedvet, ihletet érzek, azt veszem elő. Legtöbbször a friss ötletekkel foglalkozom, amik egy, legfeljebb két héttel korábban születtek, mert könnyebben találok kapcsolatot egy új ötlettel. A blogtervező táblázatba is felülre írom a friss ötleteket, a régebbieket pedig hagyom lecsúszni, mert a jobb cikkeket és a jobb írói élményeket úgyis a friss ötletek adják, ha nem foglalkozom egy ötlettel akkor, amikor friss, úgyis egyre kevesebb eséllyel lesz belőle cikk, akkor pedig már jobb, ha a látóteremben sem foglalja fölöslegesen a helyet.

Van, hogy azon kapom magam, hogy egy ötlethez tartozó cikket már fejben fogalmazok, ilyenkor általában nem vacakolok vázlatokkal, hanem azonnal a végleges verzió megalkotásába dobom be magam. Máskor nem születik meg ilyen könnyen egy cikk: még ha van is képem arról, hogy mi a mondandóm, nehezen áll össze a váz vagy a vázhoz nehezen gyűlik a tartalom. Vagy egyszerűen fogalmam sincs, hogyan fogjak neki. Ezekre az esetekre egy külön szekciót tartok fenn a havi dokumentumomban Kincsesfüzet vázlatok címmel. Itt kötetlenül és mindenféle igényesség nélkül, címszavakkal, töredék mondatokkal és belső monológokkal kezdem felderíteni, mi is kaphatna helyet a cikkben és milyen formában, szerkezetben.

Hogy mulassatok kicsit, megosztok néhány gyöngyszemet ennek a cikknek a vázlatából.

“Oké, ott van az ötlet, valahogy ráveszem magam, hogy foglalkozzak vele. Néha rögtön írom, néha vázlatolom. Havi doksi, nanós tapasztalatok, sok duma, kis igényesség. Ez is egy ilyen vázlat. Ja, amúgy ebből a vázlatból is lehetne egy kiragadott példa a cikkben. Heló, olvasók.”

“Hát ez így elég lapos, valamit még kéne írni ide.” 

“Mennyi időn belül születik meg? Hát, jobb, ha minél gyorsabban. Mostanában szinte csak hétvégente írok (na basszus, most épp pont nem, boldog keddet!). Na mindegy, nagy általánosságban hétvégén. És jobb, ha minél hamarabb, jobb, ha az adott hét friss ötleteiből gazdálkodom, mert egy régebbi ötlet már sokkal kisebb eséllyel cikkeződik. (Jah, cikkeződik, gratulálok.)”

“Mennyi idő megírni egy cikket? (…) Meh. Mittudomén.”

“Na, kezd lassan összeállni.”

Ha a fejemben körvonalazódott a cikk, már lineárisan írok, az elejétől a végéig dolgozom ki a témát, nem ugrálok részek és bekezdések között. Miután a vázlatból egy, vagy legfeljebb két-három nekifutásra megszületett a cikk, átolvasom, apróbb javításokat eszközlök, illusztrációt keresek hozzá a Tumblr gyűjteményemből, bemásolom a WordPress alkalmazásba és beidőzítem. 

A cikkeimnek sajnos nem túl sok utóéletet biztosítok: közvetlen a megjelenésük után Facebookon megosztom őket a személyes oldalamon és egy-két csoportban, de ezen kívül sok törődést már nem kapnak. Ez egy olyan terület, ahol úgy érzem, fejlődnöm kell.


Hétfőtől vasárnapig

A munkamódszerem folyamatosan változik, alakul, idomul. A napi tizenöt perc írást továbbra is tartom, de mivel időközben elköteleztem magam a mindennapos naplóírás mellett is, ezért a tizenöt percet gyakran erre használom fel. 

Bevezettem viszont egy új írói szekciót az időbeosztásomba, amit “blogger műszak”-nak becézek, és azt a célkitűzést takarja, hogy a szabadnapjaimon napi 4 órát töltsek el a bloggal (írással, ötleteléssel, kutatással, művelődéssel, stb.), mintha ez lenne a hétvégi másodállásom. Nagy vonalakban az a felismerés ihlette ezt az új próbálkozást, hogy nem várhatom el, hogy az írás egyszer a főállásommá váljon, ha még csak másodállásként sem vagyok hajlandó tekinteni rá, egy álláshoz járó munkafegyelemmel és fix időbeosztással, azzal a ténnyel, hogy akkor is fel kell kelni, fel kell öltözni, nekifogni és eltölteni vele az adott napi munkaidőt, ha aznap a legkevésbé sem érzem ihletettnek magam, stb. 

Az új heti beosztásom a blog szempontjából tehát nagyjából úgy fest, hogy hétfőtől péntekig ötletelek, feljegyzem az eszembe ötlő témákat, foglalkozom az olyan fix rovatokkal, mint például a Hálás hétfő vagy az újonnan született Dióhéjban, és ha belefér, a napi 15 perc írásból is szánok valamennyit a blogra. Péntek esténként előre felkészülök a hétvégi blogger műszakra: átfutom a hét friss ötleteit, a virtuális és papíros lapszéli legyzeteket összegyűjtöm a blogtervező táblázatba, amelyik ötletekhez csak címszavakat írtam fel, ott próbálok néhány mondatnyi kifejtést hozzáfűzni, és az adott hét friss és az előző hét még érdekes témái mellé felírok még néhány ötletet, hogy mivel tudnám kitölteni a napi 4 órás blogger műszakot a blog érdekében (például TED videók böngészése blog, írás, marketing témában, hogy művelődjek, Photoshop ecsetszettek és betűtípusok keresése, hogy több és jobb saját képet tudjak tenni a blogra, marketing ötletelés, stb.). 


Szombaton és vasárnap
aztán reggel, amint tudom, ráveszem magam, hogy legalább egy rövid etappal nekifogjak a blogger műszaknak. Fogom az időzítőmet, beállítom 4 órára, és elindítom a visszaszámlálást. Amíg a bloggal – cikkekkel vagy a bloghoz kapcsolódó témákkal – foglalkozom, az óra pörög, ha nem, akkor befagyasztom a visszaszámlálást. Megjegyzem, hogy elég szigorú vagyok magammal ebben az ügyben, mivel egy átlagos munkahelyen beleszámít a munkaidőbe, amíg kimegyünk a mosdóba vagy elfogyasztjuk a tízórainkat, de nálam nem, így a 4 órás blogger műszakom általában jócskán túlnyúlik a 4 órán, néha pedig addig húzom az időt, míg végül kitölti a napot. De nem bánom – szívesen foglalkozom a bloggal a szabadidőmben, és büszkévé tesz az, hogy egyre komolyabban és tudatosabban állok hozzá ehhez a munkához.

A többi VKP-s blog kulisszatitkait itt olvashatjátok:

Ha pedig valamire még kíváncsiak vagytok a Kincsesfüzettel és a munkámmal kapcsolatban, kérdezzetek bátran!

Soha többet írói válság!

Írni kell-e minden nap? Írni kell-e akkor is, ha nincs ihlet, ha tudom, hogy csak a (virtuális) papírkosárnak termelek? Írni kell-e akkor is, ha nincs mondandóm, vagy olyankor a legjobb befogni a csipogóm és majd akkor kinyitni újra, ha valami értékessel is tudom gazdagítani a világot?

Nemrég kaptam egy kommentet az egyik kedves olvasómtól Stephen King: Az írásról c. könyvéhez írt cikkemre, amiben azt írta: “Szerintem nem kell megszabni az időt, hogy mikor írj és mennyit. Egyszerűen, ha rád tör az ihlet, akkor írd le.”

Ez eszembe juttatta, mennyire másként álltam hozzá korábban az íráshoz, amikor még úgy gondoltam, csak értékes, ihletett munkát szabad papírra (képernyőre) vetni. Nem szerettem javítani, az írásaimat olyannak tartottam meg, ahogy először kiszaladtak az ujjaim közül, és nem is álltam neki írni addig, amíg össze nem állt a fejemben a cikk vagy a történet. Mindig elsőre tökéletest és csak tökéletest akartam alkotni.

Olvastam persze mindenfelől azokat a tanácsokat, hogy csak írni kell, mindegy, mit és milyen minőségben, és azt is, hogy ha valaki komolyan akarja venni magát íróként, akkor az írásra is úgy kell tekinteni, mint a munkájára. Elvégre a munkahelyünkre sem csak akkor megyünk be, ha ihletett hangulatban vagyunk, hanem felkelünk minden reggel és munkába állunk, és csak néhanapján, nagyon indokolt esetben maradunk távol – nem végzünk persze egyforma minőségű munkát minden nap, de eszünkben sem jutna csak azért távol maradni, mert tudjuk, hogy ma nem leszünk csúcsformában.

Ennek ellenére nagyon sokáig nem tudtam rávenni magam erre a munkamorálra. Évről évre aztán egyre jobban megpuhított a NaNoWriMo kihívás, ahol nincs helye minőségi aggályoknak, finomkodásnak és merengésnek egy-egy jelző felett – ott írni kell, őrült tempóban és minden nap, ha sikeresen akarjuk zárni a hónapot.

A legutóbbi NaNoWriMo alatt a Boldogságterv rovatomban végigkövethettétek az elmélkedésemet arról, hogyan dobtam be végleg a gyeplőt és adtam meg magam egy maximálisan csaló és kaotikus írói stílusnak, azaz hogy minden beleszámít a szószámba, mindegy, csak legyen meg a napi 1667 szó. Ez az élmény pedig csodákat tett a munkamorálommal, és egy (számomra) teljesen új munkamódszer kialakításához vezetett.

Napi 15 perc írás – minden nap!

A NaNoWriMo word war-jai, szóháborúi (amikor a vállalkozó szelleműek chaten vagy élőben kitűznek egy meghatározott időkeretet – általában 5-10-15 percet –, és rajtjelre, stopperrel írni kezdenek, őrült módjára, egymással versengve a minél nagyobb szószámért) ihlették az egyik újévi Don’t Break the Chain fogadalmamat, ami szerint minden nap 15 percet írok.

Ezalatt valójában 15 perc összefüggő, jól kihasznált időt értek, hiszen gyakran pötyögök valamit a buszmegállóban toporogva vagy a buszon zötyögve, de még ha ezekből a töredékidőkből össze is jönne a 15 perc, nem tudom be annak, csak ha egy rendes billentyűzet mellett, koncentrált figyelemmel, egy huzamban 15 percet az írással tudok tölteni.

A kihívásom január 1-jétől él, azóta figyelem és jegyzem minden nap a napi 15 perc írásidő letöltését, de valójában már november eleje óta tartom ezt a rutint.

Havi dokumentum – mindent bele!

A NaNoWriMo során az össz- és a napi szószám alakulását egy grafikonon követhetjük, amiből nemcsak az látszik, hogy hány szónál áll az adott pillanatban a kézirat, de azt is, hogy milyen ütemben jutottunk el odáig, mit jelent ez a havi célkitűzéshez képest és mi szükséges a hónap sikeres zárásához. Naponta látni azt, hogy a teljesítményünket jelző oszlop a célkitűzést jelző vonal alatt vagy fölött áll – nagyon motiváló tud lenni.

Novemberben vérbeli csaló módjára mindent bemásoltam a nanós dokumentumba, hogy gyarapítsam a szószámot (Kincsesfüzet cikkeket és jegyzeteket, személyes naplót, e-maileket, kommenteket – nagyjából mindent, aminek a bemásolása kevesebb energiát vett igénybe, mint az írása… tehát hozzávetőlegesen a tweeteken és az egysoros leveleken kívül mindent), emellett pedig ha semmi ötletem nem volt, zagyva belső monológok és eszmefuttatások leírásával töltöttem ki a helyet.

Ez adta az ihletet ahhoz, hogy ezt követően minden hónapban létrehozzak egy összefogó dokumentumot, amibe mindent írok vagy bemásolok, amit írtam, és a dokumentum végén egy táblázatban és grafikonon kövessem a szószámom napi alakulását. (A célkitűzésem a nanós napi átlag 1667 szó helyett 1000 szó.)

Csalásnak tűnhet, hogy mindent ideszámolok (bár semmi nem csalás, ha én hozom a szabályokat), de az igazság az, hogy meglepően gyakran kerekednek cikkötletek tartalmasabb e-mailekből, kommentekből, vagy az olyan belső monológokból, amik úgy kezdődnek, hogy “na jó, a helyzet az, hogy semmi kedvem írni, de arról volt szó, hogy napi 15 perc, szóval jobb híján beszéljünk arról, hogy…”. Sőt így, hogy 15 percet és napi átlag 1000 szót ki kell töltenem, gyakran olyan ötletek kifejtésére, továbbgondolására is ráveszem magam, amiket egyébként hagynék elszaladni.

A napi 15 perc írásra nem mindig könnyű rávenni magam – különösen akkor, ha semmi ihletem, kedvem, este van, fáradt vagyok, nyűgös vagy beteg –, ugyanakkor napi 15 perc írás igazán olyasmi, ami csak nagyon extrém körülmények közt nem férne bele ténylegesen a napomba, így annyira elbliccelni sem egyszerű, ha egyszer már elkötelezte magát az ember. 15 perc hamar elszalad, ugyanakkor néha döbbenetesen hatékony tud lenni. Ráadásul gyakran az is előfordul, hogy bár nyűglődve, kelletlenül, fáradtan, fejfájósan álltam neki, teljesen feltöltődve hagyom abba (vagy épp fokytatom még egy kicsit), amikor lejár a 15 perc.

Soha többet írói válság!

Amiért igazán szeretem ezt az új munkamódszert, az nemcsak az, hogy minden nap sikerélményt biztosít, mert ha mást nem is tettem le az asztalra, legalább növeltem egy kicsit az oszlopok nagyságát a napi szószám diagramon, de az is, hogy nem kell többet aggódnom az írói görcs, az alkotói válság miatt.

Ahogy egyik TED beszédében Elizabeth Gilbert elmésen megjegyezte, nem szokott előfordulni az, hogy egy mérnök, egy titkárnő, egy háziasszony vagy egy rakodómunkás hirtelen képtelenné válik elvégezni a munkáját, mert elhagyta a múzsája. Ezeket a munkákat nem kötjük ihlethez, hanem egyszerűen elfogadjuk, hogy el kell végezni, és elvégezzük őket. Nem mindig tökéletes minőségben vagy égő lelkesedéssel, de elvégezzük.

Ha az írói munkára is hasonlóan tekintünk, az egészen új dimenziókat nyit meg előttünk. Számomra már nincs többé írói válság, mióta az írásra is úgy tekintek, mint bármelyik munkára: a munkaidőm napi 15 perc (legalább), és ezt el kell végezni, nincs mese. Ráadásul mint kiderült, ahogy a mondás szerint evés közben jön meg az étvágy, úgy gyakran az ihlet is írás közben érkezik. Napi legalább 15 perc írás és napi átlag 1000 szó önmagában nem mindig termel értéket, néha viszont olyan ötletek születnek meg így, amik egészen biztosan nem pattantak volna ki a fejemből, ha néha nem kezdek véletlenszerű gondolatokat egymásra hányni, csak hogy gyarapítsam a szószámot és kitöltsem az időt. Így attól sem kell tartani, hogy ez a “napi robot” a kreativitás gyilkosa lenne – sőt.

Úgyhogy én – most már saját tapasztalatból is – arra bíztatok mindenkit, aki írással foglalkozik vagy szeretne foglalkozni, hogy építse be a napi rutinjába az írást. Minden nap 15 perc ideális a számomra, de mindenki maga ismeri a beosztását, az enyém nem szentírás, legfeljebb kiindulási alap. De mindenképp érdemes kipróbálni, hiszen olyan ez, mint minden rutin, legyen az takarítással, testmozgással vagy bármilyen területtel kapcsolatos: kiépíteni nem mindig könnyű, de ha kitartasz, meg fogsz lepődni, milyen könnyen belefér a napirendbe, és elkezdheted élvezni az áldásos hatásait.

Összefoglalva

Összefoglalva így fest az új munkamódszerem:

  • 15 perc összefüggő időt töltök minden nap írással.
  • Minden irományomat (cikk, vázlat, e-mail, hozzászólás, feljegyzés, történet, ötlet, napló, belső monológ) közös dokumentumban gyűjtöm.
  • Nyilvántartom a naponta produkált szószámot.
  • Napi átlag 1000 szó a célkitűzésem, havonta nullázom a statisztikát.
  • Nem szabok minőségi vagy tartalmi keretet, mert a legvacakabb belső monológokból vagy a leghétköznapibb e-mailekből is születhetnek értékes ötletek.
  • Nem csalok az idővel, csak akkor tudom be teljesítettnek a napi penzumot, ha 15 percet egyhuzamban, elmerülten foglalkozni tudtam az írással.
  • Nem hagyok ki egy napot sem.

Nektek van bevált írói munkamódszeretek?

Így blogolok én – 3. rész – Ezt használom a blogoláshoz

Az Így blogolok én cikksorozatomban már írtam arról, hogy milyen eszközöket és módszereket használok a blogoláshoz, de azóta eltelt egy kis idő, talán változott is néhány dolog, ezért amikor a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének adminisztrátora, Suz’n a blogger házifeladatok keretében feltette a kérdést, hogy mit használunk a blogoláshoz, arra gondoltam, újra áttekintem, bővítem, rendszerezem a listát.

A blogoláshoz használt eszközeim:

  • iPad – Döntő többségében táblagépről blogolok, hiszen általában otthon írok (és olvasok, böngészek), esténként és hétvégenként, és ez a legkényelmesebb eszköz, amim van, és szinte mindent elérek róla, amit laptopról vagy asztali számítógépről is.
  • iPhone – Amikor nincs nálam az iPadem vagy nem tudom kényelmesen előkapni, például buszon vagy buszmegállóban, akkor a telefon a legnagyobb segítségem, ha le akarok jegyezni egy ötletet, rápillanatani a statisztikáimra vagy válaszolni a kommentekre.
  • MacBook – Ahhoz a néhány dologhoz, amit az iPad nem tud (például a Facebook nem engedi a dokumentumait szerkeszteni mobil böngészőből), a férjem MacBookját szoktam elragadni. (Igen, egy mozgó Apple Store vagyunk.)
  • Határidőnapló – A gyűrűs kalendáriumomnak is van blogos részlege, bár az ide feljegyzett ötleteket minél hamarabb igyekszem gépre vinni, nehogy elkallódjanak, a határidőnapló heti tervezőjében pedig jelölöm a fontosabb dátumokat, mint például a blogszülinap vagy a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} dátumok.
  • Fülhallgató – Az évek során, amikor nagyon szűk élettéren osztoztunk a férjemmel, meg kellett tanulnom úgy is elvonulni, privát teret és privát időt teremteni, hogy ez nem járt fizikai távolsággal. A fülhallgató és a zene ennek nélkülözhetetlen kelléke lett, és bár ma már bőven van olyan ajtónk, amit magunkra zárhatunk az otthonunkban, de közösségi tereken, nyilvános helyeken, tömegközlekedésen még mindif nagyon hasznos eszköz, és valójában már helytől függetlenül is a kreatív folyamatom részévé vált, hogy így határolom le magam a külvilágtól.

A blogoláshoz közvetlenül használt alkalmazásaim:

  • WordPress – A WordPress mobil alkalmazást tudom használni telefonról és táblagépről is, és szinte teljesértékűen tudom vele kezelni a blogot.
  • Notes – Az iOS beépített jegyzettömb alkalmazása egy egyszerű kis holmi, ami ömlesztve, időrendben tartalmazza a jegyzeteket, szinkronizálva a különböző eszközök (iPhone, iPad) között. Rendszerezésre nem alkalmas, de ha gyorsan fel szeretnék jegyezni egy ötletet vagy vázlatot, a Notes legkézenfekvőbb megoldás.
  • Pages – A cikkek vázlatait és a hozzájuk kapcsolódó jegyzeteket szövegszerkesztőben gyűjtöm és rendszerezem addig, amíg nem válnak véglegessé és publikálhatóvá (vagy beütemezhetővé) a blogon.
  • NumbersDóri blogtervező táblázatát már ajánlottam korábban, ennek egy változatát használom azóta én is az ötleteim feljegyzésére, időbeli ütemezésére, és annak követésére, a cikkeim milyen állapotban vannak épp (ötlet, vázlat, beütemezett vagy közzétett bejegyzés).
  • Spotify – Ha már a fülhallgatót feljegyeztem a blogolás nélkülözhetetlen kellékeként, akkor hozzáteszem a Spotify zenetárat is, aminek segítségével a kedvenc zenéimet gyűjtöm és hallgatom írás közben (is).

A blogoláshoz használt egyéb alkalmazásaim:

  • Tumblr – A Tumblr nemcsak egy időnyelő feketelyuk a számomra, bár nem tagadom, hogy ha szeretnék csak céltalanul bambulni egy kicsit, általában a Tumblr-re navigálok. Cserébe viszont a Kincsesfüzet tumblr oldala egy olyan képgyűjteményt ad, ami tükrözi az ízlésemet, és ahol egy kis görgetés mindig találok egy jó illusztrációt a cikkeimhez. A bejegyzések illusztrálását nagyon fontosnak tartom, viszont mielőtt még kialakítottam magamnak ezt a mindig kéznél lévő illusztrációtárat, nagyon sok időt pocsékoltam el arra, hogy a Google-ben, gyötrelmesen kiizzadt keresőkifejezések mentén próbáltam találni egy úgy-ahogy odaillő képet a cikkeimhez.
  • Twitter – A Twitter oldalamat két célra is használom: hogy automatikusan megosszam a cikkeimet, és hogy inspiráció és források után böngésszek. A Twitter használatom még nem túl profi, de remélem, hogy a jövőben tudom majd fejleszteni magam ezen a téren is, és az olvasáson valamint a passzív megosztáson túl építő, aktív tweeteket is tudok majd megosztani.
  • Facebook – A Kincsesfüzet Facebook oldalán szintén automatikusan megjelennek a blog friss bejegyzései, ezen kívül bár a Facebook nem a legotthonosabb közegem, igyekszem jelen lenni olyan csoportokban, amik kapcsolódnak a blogoláshoz.
  • Instagram – Az Instagram fiókom egy meglehetősen személyes felület, mégis a blogom szerves részének tekintem, mivel nemcsak az állandó internetes jelenlétem elsődleges színtere, de ez a felület segít leginkább, hogy megtartsam azt a pozitív szemléletet, azt a hálás és derűs fókuszt, amit a küldetésemnek tekintek itt a blogon és “odakint” az életemben is.

Ti hogyan blogoltok?