Filofax vagy bullet journal? Melyiket válasszam?

Megjegyzés: ennek a 2015 októberében született cikknek 2016 szeptemberében, csaknem egy év után frissítettem a tartalmát, egyes részeket kivágtam, átírtam vagy kiegészítettem. Miért volt erre szükség? Mert bár igyekeztem a legnagyobb körültekintéssel írni a témáról, igazán csak akkor láttam tisztán, amikor már én is jó ideje használtam a bullet journal rendszert. Nem szerettem volna törölni ezt a cikket, de régóta szerettem volna tisztázni egyes félreértéseit, nehogy valakit tévútra vigyek. Vágjunk is bele!

Filofax vagy bullet journal? Melyiket válasszam? – De ami még fontosabb: miért nincs értelme ennek a kérdésnek?

Azért, mert a filofax (akár a Filofax, mint márka, akár a köznévvé vált filofax, mint gyűrűs határidőnapló) egy eszköz, a jegyzetfüzetek/határidőnaplók egy fajtája, míg a bullet journal egy elméleti keretrendszer, ami nem ragaszkodik ilyen vagy olyan fizikai formátumhoz.


Mi az a bullet journal?

A bullet journal tulajdonképpen nem más, mint egy listagyűjtemény.


Amiből áll:

  • “Egy jegyzetfüzet és egy toll, és más semmi.”
  • Különböző “bullet”-ek, listaikonok, amikkel azonnal egyfajta rendszert tudunk vinni a listáinkba, amint papírra vetjük őket (pötty a teendőknek, iksz az elvégzett teendőknek, kör az eseményeknek, vonalka a megjegyzéseknek.)
  • Egy folyamatosan vezetett tartalomjegyzék (hogy el lehessen igazodni a füzet folyamatosan bővülő tartalmában)
  • Különböző listák (pl. a hónap napjainak listája a főbb eseményekkel, heti teendőlisták, napi teendőlisták, ötletelő listák, stb.)
  • Oldalszámok (amik alapján a tartalomjegyzékből a listák visszakereshetők)

A rendszer persze a végtelenségig variálható és testre szabható, trükkökkel és hackekkel felturbózható, hozzáadhatunk füleket és könyvjelzőket, dekorálhatunk és színkódolhatunk, stb. De alapvetően egy bullet journalhoz nem kell más, mint “egy jegyzetfüzet és egy toll, és más semmi”.

A bullet journal időgazdálkodásra úgy használható, hogy az aktuális (napi vagy időszakos) teendőlistára felkerülnek a teendők és időpontok egyaránt, és bizonyos időközönként (naponta, néhány naponta vagy akár hetente) átfésüljük a teendőlistát, és ami még nem intéződött el, annak a sorsáról döntünk: átkerül-e az új aktuális teendőlistára, vagy mégsem volt fontos felírni, nem kell továbbvinni teendőként.


Mi az a filofax?

A gyűrűs határidőnapló (vagy röviden a márkanévből lett köznévvel: filofax) egy rugalmasan bővíthető naptárrendszer.


Amiből áll:

  • Egy gyűrűs határidőnapló
  • Időszakos tervezők (pl. éves, havi, heti, napi tervező)
  • Jegyzetlapok, kiegészítő lapok (ez rengetegféle lehet igény szerint, az üres jegyzetlap mellett pl. teendőlista, költségtervező, kívánságlista, stb.)
  • Egyénileg kialakított szekciók

A filofax legnagyobb adu ásza a készen kapható határidőnaplókkal szemben, hogy rugalmasan alakítható, tartalmában és formájában is. Egy készre kötött határidőnaplóban adottak a tervezőoldalak és szekciók, a testreszabás csak nagyon szűk keretek közt oldható meg, és ha a készen kapott szisztémától eltérő igényünk lenne (ha szükségünk lenne a heti tervező mellett napi tervezőre is, ha az éves tervező felesleges, ha több jegyzetlapra lenne szükségünk, stb.), az csak a teljes határidőnapló lecserélésével oldható meg. A gyűrűs határidőnapló viszont – a gyűrűs formának köszönhetően – könnyen és folyamatosan variálható. Nem kell egy egész évre elköteleződnünk egy készen kapott rendszer mellett, hanem saját igényeink szerint, bármikor bővíthető, szűkíthető, átrendezhető.

Találkozásom a bullet journallal

Az elmúlt időszakban sokat kísérletezgettem a filofaxom elrendezésével (elég-e a heti tervező?, kell-e napi tervező?, a napi tervezőt megtervezzem gépen vagy kézzel készítsem?, fix elrendezése legyen vagy rugalmas?), és amikor találkoztam a bullet journal ötletével Pinteresten, elsőre csak annyit szűrtem le belőle, hogy “egy olyan rendszer, amihez csak papír és toll kell”, azaz egy négyzetrácsos papírra kézzel rajzolt napi-heti tervező. Nagyon megtetszett ez a koncepció, és később rájöttem, hogy a bullet journal még ennél is egyszerűbb.

A bullet journal módszert (eredeti, “romlatlan”, cirádátlan, puritán formájában) először a munkahelyi teendőim vezetésénél teszteltem, hiszen a munkahelyi “gyorsan felkerül, gyorsan lekerül” típusú napi feladatokhoz ideálisnak tűnt.

Később aztán engem is elragadott a cirádált napi fejlécek és a bonyolultan megtervezett, kézzel rajzolt havi-heti tervezők forgataga, de a legközelebb a bullet journal alapötletéhez a kezdetekkor voltam (anélkül, hogy tudtam volna róla), amikor a munkahelyi kapkodós teendőlistáim összeírására használtam.

Hiszen a bullet journal alapmódszere a rapid logging, azaz gyors jegyzet: anélkül, hogy bármilyen előre eltervezett formátumhoz igazodnánk, az előttünk nyitott üres papírra csak gyorsan lejegyzetelünk mindent, ami épp jön – legyen az ötlet, teendő, megjegyzés vagy találkozó –, a gyorslistánkban pedig a “bullet”-ek, a listajelek tesznek rendet.

Bullet journal: filofaxszal vagy anélkül?

A filofax rugalmas formája alkalmas volt, hogy a keretein belül “elvigyem egy tesztkörre” a bullet journalt úgy, hogy nyitottam egy szekciót üres négyzethálós lapokkal és teszteltem a “csak egy toll és más semmi” stílusú gyorsjegyzetelést, majd mielőtt észrevettem volna, már a napi tervezőimbe is beszivárogtak a “bullet”-ek, ösztönösen is átálltam a teendők, események és jegyzetek listaikonokkal történő kategorizálására.

A tetszőlegesen kivehető, átrendezhető lapokkal bíró filofax tökéletes terep volt, ahol kipróbálhattam a bullet journal rendszer ihlette ötleteimet anélkül, hogy hosszú távon el kellett volna köteleződnöm mellettük, mindig ott volt a lehetőség, hogy ha valami mégsem tetszik, csak kiemelem a lapokat, eldobom, elfelejtem és újrakezdem.

A gyűrűs határidőnapló, ugyanúgy, mint bármilyen más füzet (spirálfüzet, kötött füzet, fűzött iskolai füzet, satöbbi) tökéletesen alkalmas lett volna a bullet journal rendszer kipróbálására – én végül mégis váltottam. Miért? – Egyrészt régi olvasóim közül az, aki emlékszik ennek a cikknek az eredeti szövegezésére, emlékezhet, hogy eleinte az a félreértés vezetett, hogy a bullet journal rendszer mindenképp füzet/könyv formátumot kíván (ami egyáltalán nincs így). Másrészt pedig utólag kiderült, hogy épp a filofax lapjainak “kitéphető-eldobható” jellege volt az, ami egy ponton teljesen átbillentette a szemléletemet: bár a filofax lapjai is archiválhatóak lennének, én soha nem találtam meg a közös hangot ezzel a módszerrel, így nem is tudtam olyan mélységig elköteleződni a gyűrűs határidő napló mellett, ahogy később egy kötött füzet mellett (például nem használtam naplózásra, hiszen tudtam, hogy nem fogom megőrizni a lapokat – amint helyhiány miatt kikerülnek a filofaxból, elkallódnak).

Ez azonban pusztán egy személyes élmény. Hogy a bullet journal keretrendszerét ki milyen fizikai formátumban szeretné megvalósítani (gyűrűs vagy kötött napló, olcsó vagy flancos füzet, kicsi vagy nagy, vonalas, négyzetrácsos, ponthálós vagy sima, stb.), arra nincs aranyszabály.


+1 tipp: a bullet journal ihlette ötleteimhez keresgélve találtam egy remek forrást, ahonnan különböző papírminták (pl. vonalas, négyzethálós, pontrácsos, stb.) ingyenesen letölthetők és kinyomtathatók. Így például nem kell sokáig gondolkodni, hogy “vajon honnan szerzek pontrácsos papírt, ami annyira tetszik a bullet journalokban” – a PrintablePaper.net-ről letölthető és kinyomtatható, voilá. :)


… egy évvel később

Csaknem egy évvel a bullet journallal való első találkozásom után, 2016 szeptemberében, immár sok-sok tapasztalat birtokában bullet journal gyorstalpalót írtam, amit itt olvashattok:

MI FÁN TEREM A BULLET JOURNAL? >>>

bujo101-600-1

Reklámok

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Egy blogposzt születése


A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


  

Az eheti VKP témája, egy blogposzt születésének bemutatása nagy izgalommal töltött el. Bár már sokféleképp feldolgoztam a témát – miért blogolok, hogyan született a blog, mi az alapvető kelléktáram, milyen a munkamódszerem –, de mindig nagy örömmel fogok neki újra, és igyekszem ezúttal megint egy másfajta szemszögből bepillantást nyújtani a kulisszák mögé. 

  

Az ötlettől a publikálásig

Egy cikk születése… *dobpergés*… egy ötlet születésével kezdődik. Az ötlet néha megtalál, néha viszont magamnak kell keresnem. Van, hogy a rendszeres rovatokból indulok ki, vagy kapott témákkal dolgozom (mint például a VKP kereteiben), de a gyakoribb az, hogy egy hétköznapi élményből (valami elgondolkodtat, valami megérint, valami megnevettet, valami felbosszant) születik ötlet. Gyakran merül fel bennem egy beszélgetés során – akár egy személyes beszélgetés során a férjemmel vagy a barátaimmal, munkatársaimmal, egy virtuális beszélgetés egy blog kommentjei közt vagy itt, a Kincsesfüzeten, vagy akár a saját magammal folytatott, papírra vetett belső monológok közben –, hogy “hm, erről írhatnék a blogon!”. Néha egy cikk széljegyzeteiből, kivágott részeiből születik önálló téma. 

Hogy hogyan jegyezzem fel a témákat, sokáig nagy fejtörést okozott. Még mindig hánykódnak ötleteim lapszéleken, a filofaxom hátuljában, a telefonom vagy az iPadem jegyzettömb alkalmazásában vagy a havi írós dokumentumomban, de nagy előrelépés volt, amikor Dóri blogtervező táblázatát kibővítettem egy új lappal, ahol egymás alá ömlesztve egy háromoszlopos táblázatban gyűjtöm az ide-oda lefickantott ötleteket. Itt helyet kap a témakör, amibe az ötlet sorolható (ajánló, házasság, fandom, stb.), az ötlet rövid leírása és a téma hosszabb, egy-két mondatos kifejtése, hogy ha egy hónap múlva beleolvasok, akkor is képet kapjak arról, mit is akartam kezdeni pontosan az adott ötlettel. Ez az új fül egyben tehermentesítette is a blogtervező táblázatot, ahová a naptárba most már tényleg csak azokat az ötleteket írom be a rendszeres rovatok mellé, amik kész vagy ígéretes félkész formában vannak. 

Hogy mikor melyik témával foglalkozom, leginkább hangulatfüggő. Ritkán esik meg, hogy ha törik, ha szakad alapon ráveszem magam, hogy megírjak egy cikket, inkább tetszés szerint válogatok köztük: amihez kedvet, ihletet érzek, azt veszem elő. Legtöbbször a friss ötletekkel foglalkozom, amik egy, legfeljebb két héttel korábban születtek, mert könnyebben találok kapcsolatot egy új ötlettel. A blogtervező táblázatba is felülre írom a friss ötleteket, a régebbieket pedig hagyom lecsúszni, mert a jobb cikkeket és a jobb írói élményeket úgyis a friss ötletek adják, ha nem foglalkozom egy ötlettel akkor, amikor friss, úgyis egyre kevesebb eséllyel lesz belőle cikk, akkor pedig már jobb, ha a látóteremben sem foglalja fölöslegesen a helyet.

Van, hogy azon kapom magam, hogy egy ötlethez tartozó cikket már fejben fogalmazok, ilyenkor általában nem vacakolok vázlatokkal, hanem azonnal a végleges verzió megalkotásába dobom be magam. Máskor nem születik meg ilyen könnyen egy cikk: még ha van is képem arról, hogy mi a mondandóm, nehezen áll össze a váz vagy a vázhoz nehezen gyűlik a tartalom. Vagy egyszerűen fogalmam sincs, hogyan fogjak neki. Ezekre az esetekre egy külön szekciót tartok fenn a havi dokumentumomban Kincsesfüzet vázlatok címmel. Itt kötetlenül és mindenféle igényesség nélkül, címszavakkal, töredék mondatokkal és belső monológokkal kezdem felderíteni, mi is kaphatna helyet a cikkben és milyen formában, szerkezetben.

Hogy mulassatok kicsit, megosztok néhány gyöngyszemet ennek a cikknek a vázlatából.

“Oké, ott van az ötlet, valahogy ráveszem magam, hogy foglalkozzak vele. Néha rögtön írom, néha vázlatolom. Havi doksi, nanós tapasztalatok, sok duma, kis igényesség. Ez is egy ilyen vázlat. Ja, amúgy ebből a vázlatból is lehetne egy kiragadott példa a cikkben. Heló, olvasók.”

“Hát ez így elég lapos, valamit még kéne írni ide.” 

“Mennyi időn belül születik meg? Hát, jobb, ha minél gyorsabban. Mostanában szinte csak hétvégente írok (na basszus, most épp pont nem, boldog keddet!). Na mindegy, nagy általánosságban hétvégén. És jobb, ha minél hamarabb, jobb, ha az adott hét friss ötleteiből gazdálkodom, mert egy régebbi ötlet már sokkal kisebb eséllyel cikkeződik. (Jah, cikkeződik, gratulálok.)”

“Mennyi idő megírni egy cikket? (…) Meh. Mittudomén.”

“Na, kezd lassan összeállni.”

Ha a fejemben körvonalazódott a cikk, már lineárisan írok, az elejétől a végéig dolgozom ki a témát, nem ugrálok részek és bekezdések között. Miután a vázlatból egy, vagy legfeljebb két-három nekifutásra megszületett a cikk, átolvasom, apróbb javításokat eszközlök, illusztrációt keresek hozzá a Tumblr gyűjteményemből, bemásolom a WordPress alkalmazásba és beidőzítem. 

A cikkeimnek sajnos nem túl sok utóéletet biztosítok: közvetlen a megjelenésük után Facebookon megosztom őket a személyes oldalamon és egy-két csoportban, de ezen kívül sok törődést már nem kapnak. Ez egy olyan terület, ahol úgy érzem, fejlődnöm kell.


Hétfőtől vasárnapig

A munkamódszerem folyamatosan változik, alakul, idomul. A napi tizenöt perc írást továbbra is tartom, de mivel időközben elköteleztem magam a mindennapos naplóírás mellett is, ezért a tizenöt percet gyakran erre használom fel. 

Bevezettem viszont egy új írói szekciót az időbeosztásomba, amit “blogger műszak”-nak becézek, és azt a célkitűzést takarja, hogy a szabadnapjaimon napi 4 órát töltsek el a bloggal (írással, ötleteléssel, kutatással, művelődéssel, stb.), mintha ez lenne a hétvégi másodállásom. Nagy vonalakban az a felismerés ihlette ezt az új próbálkozást, hogy nem várhatom el, hogy az írás egyszer a főállásommá váljon, ha még csak másodállásként sem vagyok hajlandó tekinteni rá, egy álláshoz járó munkafegyelemmel és fix időbeosztással, azzal a ténnyel, hogy akkor is fel kell kelni, fel kell öltözni, nekifogni és eltölteni vele az adott napi munkaidőt, ha aznap a legkevésbé sem érzem ihletettnek magam, stb. 

Az új heti beosztásom a blog szempontjából tehát nagyjából úgy fest, hogy hétfőtől péntekig ötletelek, feljegyzem az eszembe ötlő témákat, foglalkozom az olyan fix rovatokkal, mint például a Hálás hétfő vagy az újonnan született Dióhéjban, és ha belefér, a napi 15 perc írásból is szánok valamennyit a blogra. Péntek esténként előre felkészülök a hétvégi blogger műszakra: átfutom a hét friss ötleteit, a virtuális és papíros lapszéli legyzeteket összegyűjtöm a blogtervező táblázatba, amelyik ötletekhez csak címszavakat írtam fel, ott próbálok néhány mondatnyi kifejtést hozzáfűzni, és az adott hét friss és az előző hét még érdekes témái mellé felírok még néhány ötletet, hogy mivel tudnám kitölteni a napi 4 órás blogger műszakot a blog érdekében (például TED videók böngészése blog, írás, marketing témában, hogy művelődjek, Photoshop ecsetszettek és betűtípusok keresése, hogy több és jobb saját képet tudjak tenni a blogra, marketing ötletelés, stb.). 


Szombaton és vasárnap
aztán reggel, amint tudom, ráveszem magam, hogy legalább egy rövid etappal nekifogjak a blogger műszaknak. Fogom az időzítőmet, beállítom 4 órára, és elindítom a visszaszámlálást. Amíg a bloggal – cikkekkel vagy a bloghoz kapcsolódó témákkal – foglalkozom, az óra pörög, ha nem, akkor befagyasztom a visszaszámlálást. Megjegyzem, hogy elég szigorú vagyok magammal ebben az ügyben, mivel egy átlagos munkahelyen beleszámít a munkaidőbe, amíg kimegyünk a mosdóba vagy elfogyasztjuk a tízórainkat, de nálam nem, így a 4 órás blogger műszakom általában jócskán túlnyúlik a 4 órán, néha pedig addig húzom az időt, míg végül kitölti a napot. De nem bánom – szívesen foglalkozom a bloggal a szabadidőmben, és büszkévé tesz az, hogy egyre komolyabban és tudatosabban állok hozzá ehhez a munkához.

A többi VKP-s blog kulisszatitkait itt olvashatjátok:

Ha pedig valamire még kíváncsiak vagytok a Kincsesfüzettel és a munkámmal kapcsolatban, kérdezzetek bátran!

Boldogságterv #10 – Egy sör mindig belefér!

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

Ebben a hónapban a boldogságterv programom és cikkeim keretében azzal foglalkozom, hogy a NaNoWriMo, az egy hónapos (regény)írói kihívás hogyan tesz boldogabbá, mit tanít nekem a boldogságról.

Csak tedd a dolgod, ennyi az egész!

Még a NaNoWriMo előtt megosztottam veletek Elizabeth Gilbert beszédét a kreativitásról és annak forrásáról, de most ismét vissza szeretnék térni ehhez a beszédhez, mert volt benne még valami (amellett, hogy mennyit könnyíthet az életünkön nekünk, mint alkotóknak az a gondolat, hogy sem a sikereink, sem a kudarcaink nem száz százalékosan tőlünk erednek), amit aktuálisnak és fontosnak tartok megosztani így, NaNoWriMo idején. Liz Gilbert rávilágít arra, hogy csak az írókkal és más művészekkel kapcsolatban merül fel, hogy alkotói válságba kerülnének: senki nem kérdezi meg egy mérnöktől, egy könyvelőtől, egy mesterembertől vagy egy gyártósori munkástól, hogy be tud-e menni ma a munkahelyére vagy dolgozói válságba került? Elfogadjuk, ha valakinek problémája van a főnökével, a munkatársaival vagy akár a munkája természetével, de az alkotókon kívül senkiről nem tudjuk elképzelni, hogy egy munkát, amit szeret, amihez a hivatástudat és a szakma szeretete fűzi, egyszer csak egy nap képtelen lenne elvégezni, mert rájön a görcs.

Ezért Liz Gilbert azt javasolja, hogy írókként, alkotókként is próbáljuk meg elengedni azt a maximalizmust, arra a (felsőbb hatalomnak is tulajdonítható) ihletre, géniuszra való törekvést, ami egy egyszeri ajándék lehet, de egyáltalán nem biztos, hogy sokszor sőt minden alkalommal meg fog jelenni a munkánkban. Liz Gilbert igazán tudja, milyen az, amikor valakit megérint ez a fajta siker (hiszen az Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek című alkotása a saját elvárásait is messze meghaladva, önmagát is meglepve lett világszenzáció), és az előadásában arról is beszél, milyen érzés szembesülni valakinek azzal, hogy tegnap még egy ihletett művész volt, akinek a munkáját ünnepelték, ma pedig csak egy egyszerű munkás, akinek elvégzendő feladatai vannak, amik talán soha nem lesznek megint sikeresek, és talán az egész életét úgy kell leélnie és végigdolgoznia a választott hivatásában, hogy nem tudja ismét megcsillogtatni azt a géniuszt, ami egyszer megadatott neki.

Ezért Liz azt javasolja: csak dolgozz. Végezd el a munka rád eső részét, tekints úgy az írói (művészi) hivatásra, mint bármelyik másik szakmára. Mintha mérnök, vagy könyvelő, vagy gyári munkás lennél, csak ülj le minden nap az asztalodhoz, és végezd el a munkád, akkor is, ha ezzel nem teszel semmi világrengetőt.

És tulajdonképpen erről szól a NaNoWriMo is.

IMG_0741.JPG

Múlt héten a csalásról írtam, ami tulajdonképpen nem létezik ebben a versenyben, hiszen semmi másról nem szól, mint a szószám gyarapításáról. Ha úgy vesszük, az egyetlen célja az, hogy az írót leültesse az íróasztala mellé és rávegye, hogy dolgozzon, kitartóan, minden nap, a tökéletesség, a világsiker, az ihletett géniusz illúziója nélkül, csak végezze el a munkáját és tapasztalja meg az ebben rejlő jutalmat.

A NaNoWriMo, ha ilyen szemmel nézzük, azt a tévhitet hivatott eloszlatni, hogy egy író csak akkor érezheti sikeresnek magát, ha valami korszakalkotót, valami rendhagyót hozott létre. Ezzel szemben a NaNoWriMo plecsnit, a nyerteseknek kijáró címet és vállveregetést ad minden írónak, aki egy hónapon keresztül ráveszi magát arra, hogy egyszerűen csak elvégezze a munkáját: minden nap leírja a napi adagját, hozzátegyen átlagosan 1667 szót a szószámhoz, és ennyi az egész, ennyi az elvárás, semmi több.

Annyira kevésnek, szinte csalásnak tűnik, ha arra gondolok, hogy milyen értéktelen szutyokkal töltöm fel rosszabb napokon ezt a szószámot, de amint az eszembe ötlenek Liz Gilbert szavai arról, hogy mekkora kihívás egy írónak (vagy bármely művésznek) az, hogy egyszerűen csak írjon, írjon, írjon, hogy merjen értéktelen szutykokkal is foglalkozni, hiszen ez a munkája, akkor rájövök, hogy mennyire nehéz kihívás is ez és mennyivel több mindenre tanít annál, mint hogy mindig belefér az ember napjába még 1667 szó.

Az életben nincsenek szabályok

A férjemmel, Petivel is beszélgettünk egyik nap arról, hogy hogyan éltem meg azt, hogy látszólag csalással viszem végig az idei NaNoWriMót, de végül elengedtem az ezzel kapcsolatos aggodalmaimat, hiszen valójában nincsenek szabályok ebben a versenyben, így bármilyen szabály, amihez mégis ragaszkodunk, csak egy önkényes szabályalkotás önmagunktól, önmagunk számára.

– Jól teszed, szívem – mondta a férjem. – Ha belegondolsz, az életben sincsenek szabályok.

Ami persze egy borzasztó nagy általánosítás, egy bődületes túlzás, amire zsigerből rávágjuk: már hogyne lennének szabályok! De ahogy elgondolkodtam Petinek, a házi gurumnak a szavain, rájöttem, hogy igaza van, hiszen az életünk tele van olyan önkényes szabályokkal, amiket mi magunk hozunk önmagunk korlátozására: amiket semmilyen világi, vallási, jogi vagy erkölcsi kódex szerint sem lenne kötelességünk betartani, és mi mégis elvárásként támasztjuk magunkkal szemben.

Ahogy a NaNoWriMo esetében, úgy az életben is jó lenne, ha megtanulnék, megtanulnánk különbséget tenni aközött, hogy mik a valódi szabályok (amikből kevesebb van, mint hinnénk), és mik azok, amikkel csak önmagunkat korlátozzuk vagy terheljük. Pedig ebben a versenyben is csak egy célkitűzés van: itt és most legalább egy kicsit túltenni önmagunkon.

Egy sör mindig belefér!

Biztosan sokan ismeritek azt az anekdotát, amiben egy professzor egy ibrikkel, kövekkel és homokkal szemlélteti a diákjainak, hogy ha nem megfelelően priorizálják a dolgaikat, hamar feltöltik az idejüket a kevésbé fontos dolgok, kiszorítva a fontos dolgokat (azaz ha a homokot töltik először az üvegbe, nem jut hely a köveknek), míg ha megfelelően helyezik el az életükben a dolgokat, előbb a legfontosabb elemeket (a köveket) és később a kevésbé fontosakat, akkor ugyanúgy, ahogy a homok kitölti a kövek közti réseket, úgy az életükben is marad hely a fontos és kevésbé fontos dolgoknak egyaránt, az életük pedig így válik teljessé. Miután végez a demonstrációval, az egyik diákja felemeli a kezét és megkérdezi a professzort, hogy most, hogy az élet fontos és kevésbé fontos dolgait jelképező kövek és homok helyet kapott benne, valóban tele van az üveg? A professzor azt feleli: igen, most már valóban tele van. Erre a diák egy üveg sörrel a pulpitushoz sétál, felpattintja és az ibrikbe önti a tartalmát, a folyadék pedig kitölti a homokszemek között szinte láthatatlan űrt. – Látja, professzor úr – mondja a diák –, bármennyire is azt hinnénk, hogy az életünk teljes, egy sör azért mindig belefér.

Na, erre az anekdotára gondolok én, amikor azt mondom, hogy napi 1667 szó azért mindig belefér.

Ahogy a NaNoWriMóról szóló cikksorozatomban is írtam, a kihívás előtti egyik “házi feladat” az, hogy az ember megtalálja azokat a lehetséges réseket az időbeosztásában, azokat a potenciális lefaragható tevékenységeket, amikkel elég idő szabadítható fel egy hónap erejéig ahhoz, hogy valóban beleférjen az a napi 1667 szó. Nos, én az idén semmi ilyesmivel nem foglalkoztam. Nem kerestem lyukakat vagy felesleges tevéknységemet az időbeosztásomban, hiszen lényegében véve nem is volt időbeosztásom: azt leszámítva, hogy napi 8-9 órát munkával és 3 órát utazással töltök, annyira változékony most körülöttem minden, hogy nincsenek fix rutinjaim, megszokott tevékenységeim, amiket át tudtam volna fésülni és rájuk mutatni azzal, hogy na, téged hanyagolni foglak egy hónapig. Idén egyszerűen fejest ugrottam a kalandba, lesz ami lesz alapon.

Az első hétvégén rengeteget nyüzsögtem a chaten és a fórumon, és nagyon jól is éreztem magam, de aztán azon vettem észre magam, hogy azóta szinte be sem léptem egyik helyre sem. Először elszomorodtam, hogy a NaNoWriMónak ezt a jellegzetes erejét, a közösség támogatását, a nagy össznépi banzáj hangulatát nem használom ki, de aztán rájöttem: idén talán ez volt az én lefaragható tevékenységem, aminek a helyére elfért az a napi 1667 szó, ahova befért a mindennapi írás robotja.

Úgy tűnik, ha valaminek helyet szeretnénk szorítani, annak helyet fogunk – még ha akaratlanul is tesszük, és felfedezzük neki a helyet az éltünkben akkor is, ha látszólag nincs ott már semmi tér. Mert, bizony, egy sör azért mindig belefér!

Brian Tracy sikertippjei

Összefoglaltam Brian Tracy sikertippjeit a Személyes hatékonyság c. könyvből a Molyon. A könyv fejezetcímei eleve leírják a tippeket, amiket fejezetenként kifejt, de én itt-ott összevontam, széthúztam, átfogalmaztam úgy, hogy egy számomra átlátható listát kapjak.

  • Tűzd ki a céljaidat!
  • Minden napodat tervezd meg előre!
  • Priorizáld a feladataidat! (Vedd figyelembe a jutalmakat és a negatív következményeket!)
  • Mindig békával (nehéz feladattal) kezdd a napot!
  • Ne azt keresd, melyik feladatok elvégzésével lehetsz olyan jó, mint a többiek, hanem hogy melyikekkel lehetsz jobb! Ezekre összpontosíts!
  • Képezd magad!
  • Azt csináld, amiben tehetséges vagy!
  • Mérd fel a gyenge pontjaidat és feljeszd magad!
  • Dolgozz részfeladatokkal és részhatáridőkkel!
  • Alkalmazz „fiktív határidőket”!
  • Aludd ki magad!
  • Keresd a termékeny óráidat a napban!
  • Gondolkodj pozitívan!
  • Ne hagyd félbe a nagy feladatokat!
  • Rendszeresíts elkülönített időblokkokat a fontos feladataidnak, és ezek köré szervezd a napod!
  • Cselekedj gyorsan!
  • Egyszerre egy dologgal foglalkozz!
  • Kezdd el ma!
  • Csináld minden nap!

Szakíts időt! – 3 egyszerű lépés

Bosszant vagy elszomorít, hogy valamire, amire vágysz, nem jut időd a hétköznapokban? Itt van néhány egyszerű lépés, hogyan láss tisztábban és szakíts időt arra, amit szeretnél.

1. Fogalmazd meg pontosan, mi az, amire időt szeretnél szakítani. Légy minél konkrétabb – ahelyett, hogy “jó volna több időt tölteni a szabadban” mondd azt, hogy “minden nap legalább fél órát akarok sétálni az erdőben”. Fogalmazd meg azt is, hogy miért fontos ez a számodra.
2. Írj egy részletes listát arról, hogy mire szánsz most időt. Egy valóban részletes listára gondolok – ne hagyd ki azt sem, hogy reggel még tíz percre visszabújsz a takaró alá, és minden nap felhívod a kedvesedet ebédidőben. Talán hosszadalmas lesz átgondolni, de számolj el a napod minden percével!
3. Rangsorold a listát, és válaszd ki azt a két-három (vagy több, ha szükséges) tételt, amiről hajlandó vagy lemondani azért, hogy időt szabadíts fel.

Semmiről sem akarsz lemondani? Az sem baj. Akkor azonban tudatosítsd magadban, hogy az, ami miatt szomorkodtál, nem is annyira fontos. Hiszen minden, amit most csinálsz, értékesebb annál, a kedvéért semmiről sem mondanál le, tehát nem nagy veszteség arról lemondanod. Tedd félre, vagy írd fel a bakancslistádra, de ne bosszankodj utána.

Stephen King: Az írásról

Ahogy ígértem, a hópihe-metódushoz hasonlóan hozok további cikkeket a kreatív írás témakörében.

Még évekkel ezelőtt Ditta ajánlására elolvastam az általam nagyrabecsült regényíró, Stephen King könyvét, amely Az írásról címet viseli. Ebben a tőle megszokott egyszerű, őszinte, gyakran nyers stílusban ír, ezúttal saját életéről és magáról az írásról.

King kiemeli élete néhány eseményét, amikről úgy érzi, mintegy mérföldkőként kísérték végig munkásságát, kezdve gyerekkori élményeitől (“Akinek egy százkilós bébiszitter fingik az arcába, miközben azt kiáltja, Pú!, az nemigen ijed meg a The Village Voice kritikájától.”) édesanyja haldoklásán, családi életén, alkohol- és drogproblémáin át egészen a csaknem végzetes autó balesetig, ami lehetőséget és motivációt adott neki, hogy megírja ezt a könyvet.

Nem kínál tankönyvet az írópalánták számára, mégis ellát sok hasznos tanáccsal, de elsősorban saját munkásságából, a saját bőrén megtapasztaltakból kiindulva. Kevés feladattal, viszont sok, a saját és mások műveiből vett példával színesíti könyvét, és mindvégig fenntart egyfajta anekdotázó, személyes hangnemet, ami különösen élvezetes olvasmánnyá teszi könyvét.

Bővebben…

Új félév, új időbeosztás

Az elmetérképezésnél már említettem, hogy készülök az őszi félév kezdetére. Előkerültek a színes filctollak, az irodából mentett rontott papírok készenlétben, a tárgyfelvételi időszakot végigvinni stressz nélkül igazi kihívás – ideje, hogy az időbeosztással is foglalkozzak.

Eddig a munkából hazaérve az esti óráimban próbáltam megoldani a tanulást, hogy hétvégére minél kevesebb jusson, amikor a hobbi-dolgokkal, írással, pihenéssel keverve igyekeztem pótolni azt, ami hét közben elmaradt. Ez az összemosódás viszont sok halogatásra és időhúzásra adott lehetőséget. Többféleképp próbáltam kísérletezni az időbeosztással, volt olyan félév, amikor a hétköznap estéimet felváltva osztottam meg a tanulás és a többi dolog között, és a szombatomat is kettéosztottam.

Aztán tavaly felfedeztem Via blogját és a FlyLady programot, ami fantasztikus módon ráébresztett, hogy én is élhetek tiszta és rendezett környezetben, cserébe viszont ellátott rendszeres feladatokkal. Ősszel kicsi családunk egy fővel bővült, amikor magunkhoz vettünk egy kiskutyát. Majd karácsonykor a kedvesem megkérte a kezem, és apró, óvatos lépésekkel belefogtam az esküvő szervezésébe, ami pontosan akkorra fog belendülni, amikor a munka, a főiskola, a magánéletem, a háztartás és a blog mellett a szakdolgozatírás és az államvizsgára készülés is a véghajrájába ér.

Kétségtelenül izgalmas évnek nézek elébe. És mint ilyenkor általában, igyekszem a kezembe venni a szervezést, megtalálni a rendszert, ami majd támogat. Azaz, kell egy új időbeosztás.

Szintén Via blogján találtam egy jó cikket az otthoni munkáról és a praktikus időbeosztásról, amit nagyon inspirálónak találtam. Osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy a heti két-három-négy hétköznapi estébe besuvasztott néhány óra tanulás nem túl nagy veszteség, viszont ha rá tudom venni magam, hogy hétvégén igazán hatékony legyek, az nagy nyereség. Ezért szeptembertől a szombatot (és szükség esetén a vasárnapot) hivatalos munkanapnak nyilvánítom és ezeken a napokon a tanulmányaimnak szentelem magam, a hétköznapjaimból pedig, amennyire lehetséges, száműzöm a tanulást, kivéve az olyan dolgokat, amik nem akadályoznak a teendőimben (például vannak olyan memoriteres tárgyak, amikre a felkészülésem gyakorlatilag munka és munkába járás közben hallgatott hanganyagokból áll). Hétfőtől péntekig a munkából hazaérve elrendezem a FlyLady-s és egyéb teendőimet, gondozgatom a blogomat, szervezem az esküvőmet, a szombat és vasárnap délutánokon pedig pihenek, feltöltődök.