A hónap kedvencei #6 

Vajon egy kő alatt töltöttem a júliust? Mintha így lett volna.

Azért egy falatnyi kínálatot sikerült összeállítanom a júliusi kedvenc blogbejegyzéseimből is.

Urban:Eve (angol) – Well, hello there!

Nem is annyira a bejegyzést, mint inkább a tényt szeretném megemlíteni, hogy elindult Via angol nyelvű blogja, az Urban:Eve nagyvilági kistestvére. 

A Viától megszokott, akár a blogján már magyarul is olvasott cikkeket találhatja meg itt a szélesebb közösség, de angol nyelvgyakorlásnak sem lehet rossz terep.


Mi ez? A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.


Urban:Eve (magyar) – 15 nyári fotós kihívás

Persze az új blog mellett a régi is marad változatlan, Via ezúttal a nyári emlékek megörökítésére bíztat néhány ötletes fotókihívással, amikhez egyébként címke is tartozik, az #uekihivas tag alatt megoszthatjuk és böngészhetjük az általa ihletett nyári képeket.

  

Love Taza – my budding photographers

És még egy fotós bejegyzés, ezúttal Naomi Davistől.

Taza blogján az első, ami szembetűnik, azok a gyönyörű, profi fotók – pedig aki visszalapoz egészen a kezdetekig, az megláthatja, hogy Naomi egyáltalán nem profi fotósként kezdte. A blogja a családi életük dokumentálására született, és a kezdeti fotók bizony pontosan olyan kétes minőségűek voltak, mint amit bármelyikünk fel tudna mutatni az első digitális kamerája gyűjteményéből. 

Naomi rengeteg gyakorlással, elszánással, kitartással vált tehetséges amatőr fotóssá, aki lenyűgöző, élettel teli, sugárzó képeket készít arról a témáról, amit a leginkább szeret: a családjáról. 

Az évek során megfigyelhető, hogyan nőnek bele a gyerekei is ebbe a szenvedélybe Naomi mellett. Nem kényszerből, hanem érdeklődésből, hiszen ha valamit anyu ekkora lelkesedéssel csinál, az csak valami csoda lehet! 

Amikor a férjem meglátta az egyik olyan képet, amin az óvodás korú kis Samson ügyeskedett Naomi drága fényképezőjével, elborzadt – én azonban tudtam, hogy ez már egy hosszú út közepe. A kicsik még alig totyogtak, amikor már fából készült játék fényképező volt a kezükben, majd polaroid gépekkel játszhattak, később segítséggel, felügyelettel már használhatták az édesanyjuk nagy fényképezőjét is, mellette pedig saját kis eldobható gépeket kaptak, amikkel önállóan fényképezhettek.

Naomi ebben a bejegyzésében megmutat néhány képet, amiket a két óvodás korú apróság, Eleanor és Samson készített. 

A mezőgazdaságban dolgozva én is gyakran látom, hogy egészen kicsi gyerekek, egészen fiatal fiatalok hogyan nőnek bele elképesztően hamar a szüleik hivatásába, és ennek egy remek példája az is, ahogy Naomi apróságai belenőnek a fotózásba: egy nagyon jó példa arra, hogy tanítani a legkönnyebben és a leghatásosabban őszinte lelkesedéssel és szeretettel lehet.

Titkos kert – színező és még több

Újra kapható az ország könyvesboltjaiban a Titkos kert színező, ezért megragadom az alkalmat, hogy írjak erről a csodás kis jelenségről.

Amikor először találkoztam ezzel az új divathullámmal, arra gondoltam, ó, én ezt jelentősen olcsóbban is meg tudom oldani az internetről letöltött színezőmintákkal! Aztán volt szerencsém személyesen is találkozni a könyvvel, majd kétségbeesetten letölttettem pár oldalt belőle a férjemmel, pár napon belül pedig már – az országos készlethiány ellenére – kaptam is egy saját példányt az apósomtól. (Hogy hogyan varázsol elő ilyen nemlétező készleteket, nem tudom.)

  

De hogy miért olyan különleges ez a színező, pont ez a színező? – Nem egészen tudom.
A minták gyönyörűek, ez való igaz: színezni vágyó felnőtteknek készült, valódi művészi munka. De nem egyszerűen ez lehet a siker titka világszerte.

Gretchen Rubin története jutott eszembe arról, ahogy évekig ádáz módon titkolta a rajongását a gyermekirodalom és az ifjúsági könyvek iránt, mígnem a szülői munkaközösségben véletlenül elkottyintotta ezt az információt önmagáról – és mire észbe kapott, már olvasókört alapítottak, akik rendszeresen összejártak és tematikus bulikat rendeztek az éppen terítéken lévő gyerekregények köré.

Valahogy így vannak az emberek a színezővel is. A színező gyerekeknek való időtöltés – és mégis, szemmel láthatóan nagyon sok felnőtt is égő lelkesedéssel dobja be magát ebbe a szórakozásba, és csak méginkább fellelkesül, amint látja, hogy nincs egyedül, hogy ez nem ciki, sőt. 

A férjemmel gyakran beszélgetünk róla, legutóbb a webgrafikák kapcsán, de volt már szó a számítógépes játékok szinkronhangjairól, képi és történeti világáról, de a fanfictionökről, fanartokról is, hogy a művészet egyáltalán nem letűnt dolog a mai világban, csak egy kicsit talán máshogy foglalja el a helyét a hétköznapi szórakozásban. 

A Titkos kert színező egy nagyon jó példa arra, hogy egy művészeti alkotás sikerét hogyan sokszorozza meg az, ha nem csak passzív befogadóvá akar tenni, de aktívan bevon az alkotás folyamatába. 

A színező, és az, ahogy a híre terjed az interneten, arra is remek eszköz, hogy egy jellemzően introvertált, magányos tevékenységbe közösségi élményt csempésszen. Ilyen például a Pillecukor blog Szilvijének kezdeményezése, a #szinezzunkegyutt hashtag, ami alá gyűlve egyfajta virtuális színezőklubot alapíthatunk, megosztva egymással az élményeket. 

A Titkos kert színező tehát

  • Gyönyörködtet
  • Alkotásra hív
  • Pihentet
  • Sikerélményt nyújt
  • Közösségi élményt ad

Aki szeretne megismerkedni ezekkel a különleges rajzokkal és a színezés élményével, mielőtt elszalad az első könyvesboltba vásárolni, az töltse le az alkotó, Johanna Basford blogjáról a következő színezője egy oldalát

A két hetes szabály

A héten írtam le Gretchen Rubin tippjeit az érdeklődésről, aztán eszembe jutott valami, ami az én érdeklődési körömet illeti.

Él nálunk egy bizonyos “népi megfigyelés”, amit a kedvesem fogalmazott meg velem kapcsolatban. Ő úgy hívja ezt, hogy “a két hetes szabály”, ami nagyjából annyit takar, hogy a legtöbb dologért nem lelkesedem két hétnél tovább, így azok miatt a hirtelen jött hóbortok és mániák miatt, amik még nem tartanak legalább két hete, nem is érdemes aggódnia.

Mindez viszont szorosan összefügg valamivel, amiről egyébként is írni akartam, mégpedig azzal a jelenséggel, amikor az emberek azt mondják, hogy “hihetetlen, hogyan tudsz ennyi mindennel foglalkozni!”. Van ebben persze egy kis optikai csalódás, hiszen az emberek ezt általában úgy értik, hogy “hihetetlen, hogyan tudsz ennyi mindennel foglalkozi egyszerre!” – pedig mindazon dolgokkal, amiket hozzám kötnek, a legritkább esetben foglalkozom egyszerre, sőt nagyon sok a két hetes szabály hatálya alá esik, és jó, ha évente, pár évente néhány hétre fellángol bennem a lelkesedés irántuk.

Hogyan lehetséges mégis az, hogy a külső szemlélő olyan színes és sokoldalú képet tud kialakítani rólam? Én úgy gondolom, ennek nagyon sok köze van a két hetes szabályhoz. Ugyanis amire a gyakorlott, sztoikus nyugodtságú kedvesem csak legyint egyet, hogy “úgyis elmúlik”, azzal kapcsolatban engem sosem tart vissza a két hetes szabály igazsága. Annak ellenére sem, hogy én is tudom, hogy ezek a szenvedélyek a legritkább esetben tartanak néhány hétnél tovább.

Azonban ha valami iránt érdeklődni kezdek, akkor abba olyan lelkesedéssel és intenzitással vetem bele magam, hogy azt lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Így a környezetem óhatatlanul is észreveszi és beépíti a rólam alkotott képbe. Ezzel én sem vagyok másképp – a legtöbb dolgot, amihez valaha közöm volt, amihez lelkesedés fűzött és amivel foglalkoztam, sosem tekintem befejezettnek, lezártnak, és főleg nem említésre sem érdemesnek. Úgy gondolok ezekre a dolgokra és úgy is beszélek róluk, mint olyasmikre, amik hozzám tartoznak – még ha épp nem is foglalkozom velük, talán nem is tettem évek óta és nem is fogom még évekig. Hiszen, még ha csak egy pár hétig voltak is a részei az életemnek, olyan intenzitással foglalkoztam velük, hogy nyomot hagytak bennem.

És ha így vesszük, mégsem száz százalékos a két hetes szabály, hiszen a hóbortjaim gyakran nem múlnak el nyom nélkül, tanulok valamit, kapok valamit, felfedezek vagy megfogalmazok valamit velük kapcsolatban, amit továbbvihetek magammal.

Ti szántok időt olyasmire is, amiknek nem jósoltok hosszú életet?