A kedvenc rágógumijaim

Azt már tudjátok rólam, hogy nem ritka szokásom, hogy egy-egy dal végtelen lejátszásra kerül nálam (abban a pillanatban, amikor ezt a bejegyzést írom, ez a Beatlestől a Here Comes the Sun, de ki tudja, mi lesz, mire kikerül a bejegyzés a blogra?), egyszerűen szeretem, amikor egy már végtelenül ismerős dallam folyamatosan ringat – kellemes, biztonságos érzést ad, ad egy alaphangulatot, de nem vonja el a figyelmemet a folyamatos stílusváltással.

De talán nem olyan köztudott, hogy nem csak dalok járnak így nálam – filmek, sorozatok, youtube videók is juthatnak erre a sorsra, amiket az unalomig tudok ismételni, egyszerűen azért, mert olyan kellemesen ismerősek.

Pusztán mókából elhoztam nektek néhányat ezek közül.

Star Trek (2009)

Ha megkérdeznétek, mi a kedvenc filmem, nem a 2009-es Star Trek reboot volna a válaszom. (Hanem valószínűleg a Felhőatlasz.)

Mégis nehezen tudok olyan időpontot elképzelni, amikor nem tudnám elindítani és újranézni ezt a filmet. (Ennek a cikknek az ötlete akkor született meg, amikor egy este egy gyors csatornaszörfölés után Petivel megállapítottuk, hogy semmi nincs a tévében – hát habozás nélkül belöktük a Star Treket ezredszer is.)

Így jártam anyátokkal

Sorozatokból hasonlóan kellemesen ismerős és megunhatatlan a How I Met Your Mother / Így jártam anyátokkal sorozat, aminek – az utolsó évadát leszámítva – bármelyik része kerül is véletlenül vagy szándékosan a képernyőre, mindig jól szórakozok rajta.


[Forrás: buddytv.com]

Hollywood Hírügynökség

“Egy kis Szirmait ebéd mellé?” – Volt olyan időszakunk Petivel, amikor ez a mondat szinte naponta elhangzott. Ma már azért nem minden étkezés mellé csendül fel Szirmai Gergő hangja, de az okos és mégis gátlástalanul szórakoztató kritikái még mindig gyakori vendégek a nappalinkban.

A jelenet, amikor Daenerys Targaryen valyriaiul beszél

És a jelenet, amikor Daenerys Targaryen valyriaiul beszél. Ha hiszitek, ha nem. Végtelen lejátszásra tudnám tenni. (Bár általában inkább órákig tartó Trónok harca nosztalgia maraton lesz belőle a YouTube-on. :))

Ti mit tudnátok újranézni ezredszer is? 

Minden utazás egyszerű, ha már célba értél

A férjemmel hűséges rajongói voltunk az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) c. sorozatnak, és azt hiszem, mint minden rajongó, mélységesen csalódtunk az utolsó évadban, a sorozatot lezáró fináléban pedig még annál is inkább. A később nyilvánosságra került alternatív befejezést viszont remeknek tartom, és bár filmtechnikailag nem volt bődületesen nagy pluszmunka (némi narrációt leszámítva összevágott jelenetek összessége volt), viszont az az aprócska bele fektetett munka, az a néhány mondatnyi narráció helyretett mindent, megadta a tisztességes befejezést a sorozatnak, mert összefoglalta azt, amiről az mindvégig szólt: hogy bár út közben nem mindig láthatjuk, merre tartunk, legfeljebb hihetünk benne, mélyen, szenvedélyesen, megbotolva, elcsüggedve, újra visszanyerve a szenvedélyünket, de azt, hogy mik voltak azok a látszólagos kitérők, amikről visszatekintve már látjuk, hogy pontosan jó irányba mutattak, csak utólag láthatjuk, akkor, amikor már megérkeztünk a célhoz. És azt hiszem, ez olyasmi, amit mindannyiunknak érdemes szem előtt tartani, amikor a kitérőink, kudarcaink, elszalasztott lehetőségeink vagy zsákutcáink miatt aggódunk, miközben mások sikertörténetei annyira egyszerűnek tűnnek, mintha az útjuk nyílegyenesen vezetett volna a céljukig (ami persze az ő esetükben sem volt így, közel sem).

Vagy ahogy Steve Jobs mondta a híres stanfordi beszédében: “nem kötheted össze a pontokat előre tekintve, a pontokat csak visszatekintve tudod összekötni”.

Ted Mosby összefoglalója az útjáról, ami során mindvégig a lelki társát kereste, így szól:

“Lily nénéteknek részben igaza volt, amikor azt mondta, hogy ez egy hosszú és nehéz út volt. Hosszú volt? Igen. Talán azt is mondhatnátok, hogy nagyon, nagyon, nagyon hosszú. De hogy nehéz utazás lett volna? Dehogy.
Ez volt az életünk, az életben pedig megesnek dolgok. Van, ami összetörik, és van, ami újra rendbejön. És akárhányszor érzem, mennyire szerencsés vagyok, hogy az édesanyátok mellett ébredhetek minden reggel, egyszerűen nem tudok nem nevetni azon, hogy mennyire könnyen történt meg mindez.
Nem kellett mást tennem, mint hogy néhány órára elhagyom a lakást, hogy Marshall bácsi megkérhesse Lily néni kezét. Lemenni a bárba, találkozni Robin nénétekkel. Meggyőzni Robin nénit, hogy belém szeressen, majd szakítani vele. Megprobálni megnyerni a szakítást, szakítós tetoválást varratni. Leszedetni a szakítós tetoválást, és így megismerkedni Stellával. Meggyőzni Stellát, hogy belém szeressen. Megkérni Stella kezét, majd hoppon maradni az oltárnál. Elveszteni az állásomat, megküzdeni egy kecskével. Elvállani egy tanári állást, órát tartani a rossz osztálynak, randevúzni a rossz lánnyal. Megint randevúzni a rossz lányal. Nos, néhányszor randevúzni a rossz lánnyal. Amikor Barney bácsi beleszeretett Robin nénibe, hagyni, hogy Robin néni is beleszeressen Barney bácsiba. Lefoglalni a bandát az esküvőre, elmenni az esküvőre és gondoskodni róla, hogy az esküvő tényleg meg is történjen. Egy kicsit hamarabb távozni, a jó időben lenni a jó helyen, és valahogy elég tökösnek lenni ahhoz, hogy véghezvigyem a legőrültebb, leglehetetlenebb dolgot a világon: odalépni a sárga esernyős lányhoz és megszólítani őt.
Látjátok, milyen egyszerű? Hát, srácok, így találkoztam anyátokkal.”

Hálás hétfő #113

Amiért hálás vagyok:

♥ Petiért, aki akkor is gondoskodik rólam, ha ő is ramatyul van ♥ Dióért, mert mókás ♥ a C-vitaminért ♥ a nyugalmas vonatozásért ♥ ismét kenyeret sütöttem ♥ a filofaxom csinos és a nyomdáim is megérkeztek hozzá ♥ ismét bekerültem Molyon a Merítésbe, majd még írok róla ♥ a thai tésztáért mogyorós szósszal, mmm ♥ a hétvégi ágyban reggeliért ♥

Ti miért vagytok hálásak?