“Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Máté evangéliuma)

“A sötétség nem tudja kiűzni a sötétséget – csak a fényesség képes erre. A gyűlölet sem tud gyűlöletet kiűzni – csak a szeretet képes rá.” (Martin Luther King)

Ez a két idézet és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok voltak a tegnapi mormon angol óra lelki üzenetei, én mégsem az ellenségekről szeretnék most írni, hanem azokról az emberekről, akik jók hozzánk.

A Blog Action Day alkalmából, szintén a gyász kapcsán írtam arról, hogy milyen súlyuk van az apró jótetteknek. Ezekhez hasonló csekélység volt az is, hogy tegnap, miután tudattam a mormon fiúkkal, hogy szomorú vagyok, és nem is tudok végig maradni az órán, rám bízták a döntést, hogy a szokásostól eltérően az óra elején tartsák-e a lelki üzenetet, hogy én is meghallgathassam. Ez nagyon kedves volt tőlük, és megerősített abban, hogy jól tettem, hogy még ha csak az óra felén-harmadán tudtam is ott lenni, elmentem hozzájuk egy kicsit feltöltődni lelkileg.

Azt mondtam, azokról az emberekről akarok írni, akik jók hozzánk. Nem barátot írtam.

Ami a barátokat illeti, kevés közeli barátom van, és még kevesebb olyan barátom, aki fizikailag is közel van hozzám, mondjuk egy régióban. Én a családnak nem arra az ágára ütöttem, apukám családjára, akik könnyen kötnek új ismeretségeket, remekül ápolják vagy könnyedén melegítik fel újra a barátságaikat. Néha aggodalommal vagy szomorúsággal tölt el, hogy én sokkal inkább magamnak való vagyok, hogy kevés ember áll hozzám igazán közel, a távolabbi ismerősökkel pedig nem tudom olyan könnyeden kezelni a kapcsolatomat, ahogy például a húgom elhív szórakozni egy hónapok-évek óta nem látott ismerőst.

Időről időre mégis elsodródok egy-egy találkozóra vagy közösségbe, ahová nem kötődöm mély gyökerekkel – mint egy baráthoz -, mégis otthon lehetek köztük.

Talán vannak az olvasóim közt olyanok, akik nem is igazán értik ezt – a húgom például, ha olvas, egészen biztosan értetlenül néz most. De azokat, akik velem járnak egy cipőben, arra bíztatom, hogy adjuk fel a maximalizmusunkat a barátságokkal szemben is, és adjunk több megbecsülést azoknak az ad-hoc, laza kapcsolatoknak, amelyekben egyszerűen jó emberek vesznek körbe minket, akik mély barátság nélkül is azon vannak, hogy egy picit jobbá, egy picit mosolygósabbá tegyék a napunkat.

Ez úton is köszönöm a mormon fiúknak, hogy mindig megnevettetnek, és köszönöm mindenkinek, aki hozzájárul egy-egy mosollyal vagy mosolyogtatással a lelkem épségéhez.

Téged ki mosolyogtatott meg ma?