Fő az egészség! – A júniusi boldogságtervem tapasztalatai #2

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség.

Sporttárs

Bár múlt héten nem jelentkeztem, de aki twitteren követ (vagy figyeli a tweetjeimet itt az oldalsó sávban), az láthatja, hogy a kitűzött heti három sétával nagyon jól haladok. Ami azt illeti, váratlan módon remek partnerre találtam a kedvesemben, akire igazán nem akartam ráerőltetni ezt az egészség hónapot, viszont az ő kezdeményezésére rászoktunk a hátizsákos bevásárlásra, ami egy praktikus heti gyakorlatnak és szórakoztató közös programnak bizonyult. Ma pedig a hőség ellenére biciklire pattantunk, és ugyanazt a heti nagybevásárlást ketten négy keréken oldottuk meg. Nagyon örülök neki, hogy ez a mozgás-mánia így összehozott minket és plusz közös programokkal lát el.

20130622-193239.jpg

Minden héten új sport

Ami a sétán kívüli sportokat illeti, Viánál olvastam azt a tanácsot valamikor, hogy ha renszeresen mozogni szeretnénk, írjunk listát róla, milyen sportokat próbálnánk ki szívesen, és kezdjük el végigjárni az órákat – így a kíváncsiság lelkesedésével és az új dolgok kipróbálásával eleve ellátjuk magunkat rendszeres mozgással addig, amíg már a rutinunkká válik.

Én is ilyennek terveztem az egészséghónapomat, de az az igazság, hogy rögtön az elején rátaláltam egy nekem való sportra, a jógára, és találtam hozzá egy remek jógaoktatót egy nagyon jó kisugárzású helyen, a soproni Rebarbara Egészségházban, ezért a kalandozás izgalmát jógabérletre váltottam. Ami egyébként szintén jó módja, hogy rávegyük magunkat a rendszeres mozgásra, hiszen a bérlet általában többszörös haszon: gazdaságosabb, de rászorít, hogy végigjárjuk az alkalmakat, hogy ne legyen kidobott pénz.

Fogtündér imádságra jelentkezik

A júniusi fogadalmaim között szerepelt, hogy javítsam a kapcsolatom az orvosokkal, és a szükséges vizsgálatok sorát kezdjem a legégetőbb és legrémisztőbb problémával: merészkedjek el fogorvoshoz. Mivel kifejezetten félek a fogorvosoktól, ezért számomra nagyon fontos az, hogy a fogorvosom kedves legyen. Jártam már rossz modorú, kedvetlen és szigorú fogorvosoknál is, és mindegyikük csak erősítette bennem azt az érzést, hogy ide bizony nem akarok visszajönni.

A kedves grafológus munkatársam mesélte el a történetét, hogy milyen sokáig kellett keresgélnie a piacon, mire végre megtalálta a számára ideális fogorvost. Ez segített feldolgoznom, hogy nem hálátlanság vagy felelőtlenség orvost váltani csak azért, mert egyszerűen kényelmetlenül érzem magam a társaságában.

A másik nagy áttörés a fogorvosokkal kapcsolatban az volt, hogy miután hosszan nyafogtam, hogy nem akarok fogorvoshoz menni, nem akarok fogorvoshoz menni, rávettem magam, hogy megálljak egy pillanatra, és feltegyem magamnak a kérdést: miért nem akarok fogorvoshoz menni? A válasz paradox módon az volt, hogy azért, mert nem akarom, hogy rosszak legyenek a fogaim – a megoldás viszont erre bizony nem más, mint elbattyogni egy fogorvoshoz.

(A harmadik sorsdöntő kérdés az volt, nem akarok hazudni nektek, hogy egy reggel olyan poccadt arccal ébredtem, mintha hörcsög is lenne az őseim között. Nem szép dolog, de így van: ki kellett várnom egy nagyobb lökést, mire elszántam magam, hogy lépjek. Ne kövessétek a példám.)

Az utóbbi időben sokat imádkoztam azért, hogy megtaláljam a hozzám illő fogorvost, és egy másik munkatársam ajánlása nyomán sikerült is eljutnom egy nagyon barátságos fogorvosi rendelőbe, ahol az orvosaik sorából hogy, hogy sem, a legmosolygósabb, legbájosabb orvoshoz utaltak be. Őt a tegnapi első találkozásunk óta csak fogtündérnek hívom magamban. Így egyelőre úgy fest, a keresésem jó véget ért, megérte arra fókuszálni a nemakarom-nemakarom-nemakarom helyett, hogy eltaláljon hozzám a nekem való orvos.

Hagyd megtörténni!

Évekkel ezelőtt megfigyeltem magamon egy nagyon rossz szokást: ha valamitől tartok, akkor szinte tudattalanul elkezdek aggasztó, majd sötét, majd egészen irreálisan horrorisztikus forgatókönyveket és képzelet-mozikat gyártani arról, hogyan alakulhatnak a dolgok. Ennek a tudatosabb és intellektuálisabb formája az, hogy az előttem álló szituációkat újra és újra és újra lepergetem magamban, lejátszom a párbeszédeket, és ezzel egyre csak görgetem és növelem magamban a feszültséget.

A túlvariálásra a következő a mantrám: hagyd megtörténni! Nem kell “a biztonság kedvéért, nehogy makogjak a telefonban” hatszor lejátszanom magamban, hogyan fogok időpontot kérni az asszisztenstől, mielőtt rászánnám magam, hogy felhívjam a fogorvost. Nem kell tucatszor átgondolnom, hogyan fogadnám a hírt, hogy baj van és meg kell műteni (egyébként jól fogadtam – tényleg meg kell majd műteni a bölcsességfogam…). Nem kell mindent átrágni előre. Csak fel kell venni a telefont, tárcsázni kell, be kell menni a rendelőbe, bemutatkozni, és a dolgok megtörténnek. Akkor is megtörténnek ugyanúgy, ha előtte nem rágódtam rajtuk órákig. Nehéz gyakorlat ez nekem, de igyekszem gyakorolni.

Ti hogy álltok a rendszeres orvosi vizsgálatokhoz?

Fő az egészség! – A júniusi boldogságtervem tapasztalatai #1

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség.

Intő jelek

Vannak pillanatok, amikor az ember szembesül vele, hogy hol áll és mi a probléma.

Például amikor majdnem lekéssük a vonatot, mert nem tudok szaladni rá, mert két méter után kifulladok. Vagy amikor látom, hogy nyugdíjas bácsik kocognak az út mentén, és eltöprengek, hogy én vajon milyen állapotban leszek nyugdíjas koromban, ha nem változtatok semmin, amikor már most sem tudok kocogni az út mentén?

Borzasztó kellemetlen jelek ezek, de ha ésszel élünk velük, akkor nem a belső feszültségünket és a rettegésünket fogják növelni, hanem elmozdítanak a megfelelő irányba.

Plecsnik

Bőszen hangoztatott nagy igazság, hogy a dolgokat önmagunkért kell végeznünk, és azért a belső bizonyosságért, hogy ez a javunkra válik, nem pedig vállveregetésért és plecsnikért. De ami azt illeti, én szeretem a plecsniket. Meg a vállveregetéseket is.

És mégis ki akadályoz meg, hogy magunknak ajándékozzunk plecsniket? Én a twitteremen gyűjtöm a pirospontokat magamnak, ahol naplózom a heti gyaloglásaimat (amiket a Nike+ alkalmazásom jóindulatúan futásnak nevez, pedig ritkábban láttam futókat hamburgeresnél sorbanállni). És bizony elégedettséggel tölt el és továbbmozdít, hogy már a hét közepén kiírhatom, hogy 3/3 séta teljesítve a héten.

Cinkostársak

Könnyebb megmozdulni, ha nem egyedül tesszük. Kereshetünk csoportot, akihez csatlakozni tudunk, de az is lehet, hogy a csoport maga talál meg. Én jógázni csapódtam a héten a munkatársaimhoz, a blogot olvasó barátnőm pedig, látva a havi fogadalmamat, rögtön bevont maga mellé, hogy szervezzük együtt a testmozgásunkat a hónapra.

Azt is jópofa látni, hogyan motiválja már egy egészen kicsike változás is életem párját is a változtatásra. Ő a gyalogló kihívásom hatására a mindennapos haspréseket tűzte ki magának célul, és még a hétvégi sétáimhoz is csatlakozni akar – ha hasznosan töltjük és bevásárlással kötjük össze, de miért is ne tehetnénk?

Nem minden fenékig tejfel

Aztán meg a dolgok nem mindig alakulnak a legjobban. A hétvégén az áhított gumicukros stand előtt állva erős maradtam, és inkább joghurtot vettem édességként – majd apukámtól három nagy zacskó gumicukrot kaptam születésnapomra, mert tudja, mennyire szeretem. És az én akaraterőm is véges…

De megkímélem magam a kudarcérzettől azzal, hogy… nos, nem tekintem kudarcnak a dolgot. Nem lihegem túl és nem támasztok túlzott elvárásokat. Egy hétnyi apró lépéssel jutottam közelebb ahhoz a fitt nénikéhez, aki leszek, ahogy kocogok az út mentén, vagy inkább eljárok a jóga csoportba és az 50+ NIA edzésre. Gumicukor ide vagy oda, a lényeg, hogy közelebb jutottam hozzá.

Az én boldogságtervem – májusi tapasztalatok, júniusi fogadalmak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Májusi témám a kapcsolataim ápolása volt. Rossz hír, hogy kevesebbet írtam a témáról a hónapban – jó hír, hogy ez azért történt, mert a szombatjaimat zömében társaságban töltöttem. :)

Viszont ironikus módon a kapcsolatápoló hónapom utolsó napjaiban, amikor igyekeztem kirángatni magam a szobám falai közül, rátaláltam az alábbi TED beszédre.

Susan Cain: A befelé fordulás ereje

Kicsit hosszú, de elgondolkodtató, szórakoztató, és magyar felirat is választható hozzá, érdemes meghallgatni.

Nagy vonalakban arról beszél, hogy a társadalmunk, ahol a mindenkit ismerő kisközösségekből ki kell lépnünk az idegenektől hemzsegő világba és ott bizonyítani az értékünket, arra kényszerít mindenkit, hogy kifelé forduló, extrovertált módon fejezzük ki magunkat, ilyen a kor ideálja. Pedig a társadalom mintegy fele-harmada természeténél fogva befelé forduló, introvertált alkat, azaz akkor van elemében, akkor él igazán, akkor lehet önmaga, és akkor a leghasznosabb a társadalom számára, ha maga lehet, ha csendes, zárt környezetet biztosítunk a számukra. Susan Cain beszéde arra bíztat, hogy vizsgáljuk meg magunkat: vajon mi három ember közül abba az egybe tartozunk-e, aki csak igazodni akar a normákhoz és mímeli, hogy a pezsgő társasági élet középpontjában érzi magát a legjobban, esetleg tudja magáról, hogy befelé forduló és a saját belső világában érzi magát leginkább itthon, csak szégyelli, mert azt tanulta, hogy ez a kevésbé értékes viselkedés?

Mit mondjak, megszólítva érzem magam.

Ettől függetlenül sem bánom, hogy a kapcsolataimnak szenteltem ezt a hónapot, és tudom, hogy továbbra is dolgoznom kell azon, hogy ne hagyjam eltávolodni magamtól azokat, akik fontosak a számomra, de jól jött ez a megerősítés, hogy semmivel sem vagyok kevésbé értékes attól, hogy a természetes közegem nem a nyüzsgő társaságban van.

Június – Fő az egészség!

A május, részben a vizsgaidőszak, a munka, a családi dolgok okozta stressz miatt, lelkileg és fizikailag is megterhelő volt a számomra. Legsötétebb mélypontjaimon az elmém egy nagyon csúnya játékot kezdett játszani velem: elkezdett változatos víziókat vetíteni arról, hogy hányféleképpen omolhat össze az egészségem, és még az anyukám halála utáni időből ismerős ádáz halálfélelmem is vissza-visszatért.

A következő mondás jutott eszembe, ami barátom, a Google szerint tibeti eredetű: “ha nincs időd az egészségre, lesz időd a betegségre”. Úgyhogy végre rászántam magam a régóta halogatott havi fogadalomra: fókuszba helyezem az egészségemet.

Fő az egészség! – A júniusi fogadalmaim:

  • Eszem-iszom – Nos, szerencsére egy-két éve már kilábaltam abból az időszakból, amikor szó szerint is fogadalmam kellett hogy legyen figyelni arra, hogy egyáltalán egyek és igyak. Most már csak az étrendem minőségén kell dolgoznom.
  • Szeresd a doktorbácsit! – A rendszeres kontroll, a szűrés, a megelőzés nem a barátom, de még a szükséges orvosi kezeléseket is halogatom. Az olyan praktikumokon túl, mint hogy jól jönne egy fogtömés, szeretnék kicsit barátibb viszonyba kerülni az egészségüggyel.
  • Mozdulj meg! – Itt sajog, ott roszog, amott feszül, és még nem vagyok harminc… A sportot tekintve nem ragadtatom magam semmilyen nagy célkitűzésre, mert akkor alig várom majd, hogy véget érjen a június, kipipálhassam és végre valahára elfelejthessem a heti x edzést. Igyekszem kicsiben kezdeni és keresni a mozgás lehetőségét a mindennapjaimban.

Csacsogd ki!

Ami a mozgást illeti, már konkrét célkitűzésem is van, és mivel az átláthatóság fontosságáról már írtam, arra gondoltam, megbízlak titeket, hogy tartsatok szemmel.

Mivel a telefonom az egyik kedvenc játékszerem, le is töltöttem rá a Nike futóalkalmazását, aminek segítségével rögzíteni és tweetelni tudom majd az edzéseimet.

A futóalkalmazás persze kicsit nagyképű választás a részemről, mivel futni, na azt nem fogok. Voltak már próbálkozásaim a kocogással, és – egyelőre legalábbis – nem az én világom. De ha már gyógytestnevelés vizsgával zártam a főiskolai féléveimet, legalább megtanultam, hogy a futás élettanilag kiváltható valamivel hosszabb idejű sétával is. Ez lesz az én sportom!

A következőket tűztem ki célul a hónapra:

  • hétvégénként legalább egyszer hosszabb sétára indulok
  • hétköznaponként legalább kétszer nem a lehető leggyorsabb útvonalon, hanem jelentős kerülővel közlekedek

Nem világrengető, olimpikoni célkitűzések, de számomra kihívást jelentenek.

Kövessetek twitteren és kérjetek számon!