{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Sminkes táska

Az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} blogger kihívás témája az, hogy belepillantsunk a sminkes táskánkba. Először megriadtam ettől a témától, hiszen mégis mit mondhatnék én a sminkekről? De hát épp erről írtam a hétvégén a Boldogságterv bejegyzésemben: hogy mennyire jót tesz, ha az ember néha elfogadja azokat a kihívásokat, amik kimozdítják a komfortzónájából.

20140713-222359-80639771.jpg

Ha a sminkelésre gondolok, azonnal Via Sminkedd cikksorozata jut eszembe, amihez ugyanolyan hosszú hálálkodó kommentet csatoltam, mint amit Fly Lady bejegyzésekhez írtam. Rengeteg dolgot tanultam a mérnök végzettségű és mérnök beállítottságú édesanyámtól, amik nélkül nem lennék az, aki, de be kell vallani, hogy mivel ő sem volt kifejezetten “nőcis típus”, így az olyan tipikus “nőcis dolgokat”, mint a háziasság vagy a sminkelés, nem tanultam meg tőle. Sokszor éltem már ezt meg hátrányként, de nemrég volt egy beszélgetésem az egyik fiú kollégámmal, amikor vele vitázva és ellene érvelve magamat is sikerült elgondolkodtatnom. Ez a huszonéves fiú arról beszélt, mennyire zavarja, ha egy lány nem házias, bennem pedig rögtön felébredt egy harapós anyatigris (vagy egy kardfogú feminista, nem is tudom igazán), és azt kértem tőle, gondolkozzon el az azon, mennyi terhet rak a társadalom ma egy nőre: egyszerre kell (vagy legalábbis kellene) olyan háziasnak lennünk, mint a nagyanyáinknak vagy a dédanyáink, ugyanakkor legyünk ugyanolyan kenyérkeresők, mint a nagyapáink vagy a dédapáink, álljunk meg a magunk lábán, legyen saját vagyonunk és keresőerőnk, legyünk tanultak, műveltek, tájékozottak, önállók, de a férfiak mellett azért legyünk simulékonyak, jó partnerek, emellett pedig legyünk mindig csinosak és nettek, fittek, illatosak, finomak, nőiesek (és mindez persze nemcsak akkor elvárás, ha még huszonévesek vagyunk, az iskolapadban vagy frissen és fitten kikerülve a munkaerő piacra, hanem akkor is, amikor már mindemellett egy egész háztartásról gondolkodunk, annak összes kisgyerekével és kisállatával együtt).

Ezzel együtt egyébként nem tagadom, hogy a férfi szerepek is változnak, egy ideális férfinak is meg kell tanulnia már besegíteni a háztartásba, egy kicsit érzekenynek lenni, felfedeznie és kimutatnia a “nőies oldalát”, emellett pedig egyszerre megmaradni férfias férfinak és mégis betölteni kicsit a legjobb barátnő szerepét is, hiszen ma már sokan elvárjuk egy társtól, hogy ne csak az a személy legyen az életünkben, aki gyereket nemz, haza adja a fizetését és mindig megszereli a leszakadt polcokat, hanem lelki társat is keresünk egy férfiban, egy olyan legjobb barátot, akivel megoszthatunk mindet, sokkal inkább, mint ahogy azt a nagyanyáink vagy a dédanyáink tették, amikor férjhez mentek. Csak azt akartam elmondani ezzel, hogy a saját szememben is egész más, sokkal kevésbé tragikus megvilágításba helyeztem azt, hogy én ennek a komplex nőiességnek csak egy szeletét tanultam meg otthon (ahogy valószínűleg a legtöbben csak egy szeletét tanuljuk meg otthon, és szerencsés esetben később, innen vagy onnan hozzátanuljuk a maradékot), és csak huszonévesen, az internetről tanultam meg olyan dolgokat, mint a pirosító vagy a mikroszálas törlőkendő használata.

Ezután a hosszú bevezető után pedig következzen a sminkes táskám, illetve esetemben a sminkes kosaram tartalma, azok a kellékek, amikkel a mindennapi sminkemet összeállítom.

  • Oriflame Skin Dream BB krém Fair árnyalatban (világos bőrre) http://hu.oriflame.com/products/product-detail.jhtml?prodCode=26524 és Oriflame háromszög alakú alapozószivacs http://hu.oriflame.com/products/product-detail.jhtml?prodCode=24860 , amikkel a szem alatti karikáim és az ilyen-bőrhibáim ellen küzdök (tehát nem az egész arcomat alapozom, csak javítok, ahol úgy látom jónak)
  • Oriflame Wonder Lash szempillaspirál http://hu.oriflame.com/products/product-detail.jhtml?prodCode=10784
  • – Ez a két dolog az, amit mindenképpen használok, ha kisminkelem magam.

  • Rossmann Lovely Sunny Blusher pirosító, Cranberry Kiss (rózsaszínes) árnyalatban
  • – Ez az, amit általában szintén használok, méghozzá úgy, hogy a számmal “halpofát” imitálok, oldalt beszippantva az arcomat, és azt a részt pirosítom, ami így megfeszül az arccsontonom (sminkes tipp), és az államra is pöttyintek egy kis pirosítót.

  • A Rossmann Terra Cotta Compact szemhéjpúder 5-ös számú (rózsaszínes, lilás, bronzos és ezüst árnyalatokból összeállított) mini készletét, leginkább a könnyed rózsaszín vagy a diszkrét bronzos árnyalatot az egész szemhéjamon, a szemem sarkába pöttyintve egy kis ezüstöt.
  • Oriflame The One 5 az 1-ben Color Stlyist rúzs Uptown Rose (vidám rózsaszín) árnyalatban http://hu.oriflame.com/products/product-detail.jhtml?prodCode=30653
  • – Ezek a kiegészítők, amiket használva már tényleg egészen csodálatosnak és nőcisnek érzem magam.

  • Ezen kívül az utazó sminkkészletem elengedhetetlen része az Oriflame Giordani Gold Slim kompakt sminktükröm. http://hu.oriflame.com/products/product-detail.jhtml?prodCode=26402

A Trónok Harcás Maisie Williams (Arya Stark) egy érdekes üzenetét kaptam el egyszer egyébként tumblr-en gifset formájában, amiben azt mondja:


“Hadd áruljak el nektek egy kis titkot. Egy ideje nem mostam hajat, és ez ugyanaz a póló, amit tegnap is viseltem. De amint felteszek egy vörös rúzst, senkit nem érdekel. Ez tény.” Pinteresten pedig egy idős hölgy szavait találtam meg, ő pedig, a 99 éves Esther Tuttle így nyilatkozik arról, hogyan lehet megőrizni a magabiztosságunkat idősebb korunkra is: “Minden nap egy órát jógázok és fél órát sétálok, és soha nem hagyom el a házat anélkül, hogy feltennék egy kis rúzst, mert attól mindig csinosnak érzem magam.”

Ez (nemcsak a rúzshasználat, de úgy általában a sminkelés és a többi olyan dolog, amit “nőcisnek” tartunk) olyasmi, amiről egyrészt jó, ha tudjuk és tudatosítjuk magunkban és a környezetünkben nap mint nap, hogy nem kötelező megtennünk (ha nem sminkelünk, nem hordunk szoknyát vagy nem teszünk minden nap meleg vacsorát a szeretett férfi elé az asztalra, attól még nők, sőt nőies nők maradunk és semmit nem veszítünk az értékünkből), másrészről viszont jól jöhet, ha kikísérletezzük, mik azok az apróságok (mint például egy kis rúzs), amitől szebbnek, jobbnak, erősebbnek, nőiesebbnek érezzük magunkat, és hála az internet adta lehetőségeknek, bármikor könnyedén találhatunk hozzájuk segítséget, ha úgy érezzük, hogy szívesen kipróbálnánk valamit ezek közül.

Számotokra mik azok a nőies kellékek (a sminkes táskában vagy azon kívül), amiktől rögtön magabiztosabbnak, ragyogóbbnak, nőiesebbnek érzitek magatokat?

Hálás… kedd #121

Mindenek előtt elnézést kérek, tudom, hogy már nem hétfő van, és nem elfeledkeztem a hálás hétfőről, de tegnap annyira ramaty állapotban kerültem haza, hogy csak eldőlni és elaludni volt erőm… De ma újult erővel itt vagyok. 🙂


Amiért hálás vagyok:

♥ a tiszta ágyneműért ♥ az enyhe őszi időért ♥ a friss frizurámért ♥ hogy az új fodrászom annyira aranyos és türelmes volt velem, annak ellenére, hogy 20 percet késtem, mert 1) késett a buszom, és 2) eltévedtem… ♥ azért, hogy Peti minden este beterel a házikónkba, akkor is, ha minden este sötétben érünk haza, és akkor is, ha jártányi erőm sincs, mert mindig van valami szép és új, mindig van min ámulni, és olyan jó látni, ahogy apránként haladunk ♥ az ajándék ebédért ♥ azért, hogy egy nappal azután, hogy kiszámoltuk, mennyire szűkös lesz a megélhetésünk ebben a pár hónapban, Peti váratlanul kapott egy kis jutalmat étkezési bónban – a dolgok tényleg mindig elrendezik magukat ♥ hogy erős kezdéssel indítottam a NaNoWriMót ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Hálás… kedd #117

Amiért hálás vagyok:

♥ tegnap megkaptam a kulcsomat a leendő házunkhoz! (a beköltözés még messzebb van, de a kulcs már megvan, és igaza van az anyósomnak: van valami abban, amikor megkapod az első kulcsodat, ami nem egy szoba kulcsa, nem valaki más házának a kulcsa, nem valaki kulcsának a másolata… hanem A Te Kulcsod) ♥ tegnap voltam otthon apukámnál – az első látogatásom haza vendégként ♥ a férjemmel utazom minden nap, együtt ingázunk ♥ Kindle, Kindle, Kindle ♥ mindennapi kényeztetések a hosszú nap után ♥ ma rájöttem, hogy az átmeneti kabátom Bucky Barnes stílusú, a férjem repülős kabátja pedig Steve Rogerst idézi, tehát egy komplett Captain America parádé vagyunk az őszi öltözékünkben ♥ pihe-puha kölcsön-fürdőköpeny ♥ egész ügyesen rendben tartjuk a környezetünket annak ellenére is, hogy zacskókból öltözködünk és dobozokból élünk ♥ egérkét szöktettem a kamrából ♥ dicséretet kaptam, hogy házias vagyok ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Hálás hétfő #116

Tudom, hogy mostanában kihalt a blog, kérlek, nézzétek el nekem – a helyzet az, hogy az elmúlt hetekben (egyéb elfoglaltságok, például szakdolgozatírás mellett) szinte teljes (babonás) médiacsendben összepakoltuk a háztartásunkat, hogy egyelőre az átmeneti menedékhelyünkre, majd év végén a… tadadadám… saját otthonunkba költözhessünk. Az energiáimat nagyon lefoglalta ez az időszak, igyekszem visszatérni, amint tudok.

Addig is…

(… addig is Amerika Kapitány és fandom hétfő továbbra is, mert ettől mindig jókedvre derülök. :))

És, amiért hálás vagyok:

♥ gond nélkül lezajlott a költözésünk első turnusa ♥ a költöztető fiúk nagyon aranyosak voltak ♥ a sok segítségért ♥ hogy van hol meghúznunk magunkat, amíg be nem költözhetünk az új otthonunkba ♥ hogy Dió nagyon jól alkalmazkodik ♥ hogy a saját ágyunkban alhatunk ♥ a búzavirágkék falakért ♥ a gyönyörű időért ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Hálás hétfő #115

Amiért hálás vagyok:

♥ elnéztem a határidőt, de egy nagy hajrával még így is időben sikerült beadnom a szakdolgozatom következő részét ♥ Peti támogatásáért, a rengeteg teáért és jutalomfalatért, amivel ebben motivált ♥ azért, hogy Dió jobban van ♥ az állatorvosi ügyelet lelkiismeretes munkájáért ♥ Petiért, aki igazi családfő, minden helyzetben ♥ azért, hogy Dió ilyen ügyesen viseli a gallérját, és hogy ennyit mókázunk vele ♥ Peti hiper-szuper új telefonjáért, és hogy ezzel együtt hamarosan megöröklöm a régit 🙂 ♥ az eszméletlen mennyiségű mókás Amerika kapitányos gifért, amiket átpörgettem az elmúlt napokban ♥ a zenéért ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Mostanság #2

Mostanság teljesen alkalmatlannak érzem magam egy tartalmas cikk megírására – pedig a feljegyzéseim csak gyűlnek a filofaxom hátuljában –, az alkotó energiáim mintha a nulla felé konvergálnának, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt egy újabb just for fun mostanság-cikk megírására. 🙂

Ilyen semmire sem való, nyűgös napokon egyébként sokat szokott segíteni a kedélyállapotomon, ha a YouTube-on vagy a Tumblr-ön bakiparádékat és egyéb viccességeket böngészek, és ami azt illeti, már a tegnap hálás hétfőben is csak nagyon nehezen tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megosszam ezt az Amerika kapitányos csodát.

[“Chris Evans has been known to grab people’s left boob, so my question for both of you is have you ever had your left boob grabbed by Chris Evans?”]






Rajongói kérdés: – Chris Evans közismert arról, hogy megfogja más férfiak bal mellét. Szóval a kérdésem mindkettőtökhöz: veletek megtörtént már ez?
Sebastian: – Ó, igen. Veled még soha?
Anthony: – Hol a fenében hallotok ti ilyeneket?!
Rajongó: – Tumblr-ön.
Anthony: – Ki az a Tumblr, és miért engedi, hogy Chris Evans megfogja a mellét?! De mi ez egyáltalán? Egy furcsa ölelés, vagy mi?
Sebastian: – Így indul. Aztán [Chris] izgatott lesz és akkor… Akkor hátradobja a fejét, és… Mutatom lassítva. Te pedig, tudod, csak bámulsz rá…
Anthony: – Jó, de hogyan kerestek rá erre?! Mit írtok be a Google-be? Chris Evans… melleket… fogdos…? Hogyan találjátok meg az ilyesmit?
Rajongó: – Valaki feltett egy gifet.
Anthony: – Valaki feltett egy gimpet arról, hogy megfogják a mellét?!… Én ezt nem értem. Teljesen össze vagyok zavarodva…

Szóval, amellett, hogy az ilyesmi teljesen felvillanyoz, ez a gifset dióhéjban le is írja az átlagos szabadidős tevékenységemet egy esőnapon…

Emellett mostanság ismét éjjel-nappal Placebót hallgatok. (Az önműködő YouTube mix egy szuper fejlesztés.)

Az elmúlt időszakból a kedvenc impresszióm a férfiról, akit szeretek, a következő: ő az az ember, aki inkább a másik kapun megy ki az utcára, mert a kiskapu kilincse mellett a lábazaton ott ül egy csiga, amit ugyan megpróbált eltávolítani, de az nagyon ragaszkodott, ő pedig nem akart erőszakosan bánni vele.

Sokat gondolkodtam rajta, miért dobogtatja meg a szívemet újra és újra, amikor ilyesmin kapom. Arra jutottam, hogy egy ember erejét csak az mutatja meg jobban, mint hogy milyen erős azzal szemben, aki erős, hogy milyen gyengéd azzal szemben, aki gyenge. És valahányszor ehhez hasonló gesztust látok tőle, egyszerűen majd’ szétfeszít belülről az az érzés, hogy mennyire szeretem és mennyire biztonságban vagyok mellette.

Végezetül pedig az aktuális kedvenc idézetem a Bibliából, amit nemrégiben találtam:

“A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.”
‭(Példabeszédek‬ ‭15‬:‭15‬)

Veletek mi a helyzet mostanság?

Hálás hétfő #114

Huhh, igen, hát nagyjából ennyire vert csapatnak éreztük ma magunkat, de ahogy hallom, mások is. Mégis…

Amiért hálás vagyok:

♥ citromaroma ♥ thai tészta ♥ ágyban reggeli ♥ összebújni Petivel ♥ mókázni Dióval ♥ olvasni ♥ eső és köd ♥ fekete tea és Peti, aki önkéntesen megfőzi nekem ♥ új arcpakolás, tiszta luxus ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Hálás hétfő #113

Amiért hálás vagyok:

♥ Petiért, aki akkor is gondoskodik rólam, ha ő is ramatyul van ♥ Dióért, mert mókás ♥ a C-vitaminért ♥ a nyugalmas vonatozásért ♥ ismét kenyeret sütöttem ♥ a filofaxom csinos és a nyomdáim is megérkeztek hozzá ♥ ismét bekerültem Molyon a Merítésbe, majd még írok róla ♥ a thai tésztáért mogyorós szósszal, mmm ♥ a hétvégi ágyban reggeliért ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Hálás hétfő #112

Amiért hálás vagyok:

♥ a csokis-vaníliás muffinért és Petiért, akivel megosztottam ♥ a penne arabiatáért – el voltam ma kényeztetve ♥ a hétvégi pihenésért ♥ a közös munkáért Petivel ♥ a mai értékes beszélgetésekért az arrajárókkal a munkahelyemen ♥ a családi sztorikért ♥ a ruhakikészítésért (FlyLady) és az előrelátásért, aminek hála ma volt váltás nadrágom és zoknim, miután bőrig áztam ♥ azért, hogy gyorsabban haladok egy feladattal, mint vártam ♥ Dióért, akivel mindig móka játszani, és szívmelengető nézni, ahogy alszik ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Hálás hétfő #111


[Igen, új fandom, és igen, lehet, hogy a hálás hétfő egyben fandom hétfő is lesz. :)]

Amiért hálás vagyok:

♥ Dittáért és a csajos hétvégéért ♥ az Amerika kapitány maratonért ♥ a társasozásért ♥ a Savariázásért ♥ a kürtős kalácsért ♥ a Somersby-ért (ezzel a két üveg alkoholos üdítővel nagyjából félévnyi alkoholizálásomat le is tudtam) ♥ Petiért, aki mindig mellettem áll, és aki nagyon bolond(os) ♥ Dióért, aki nagyon ügyesen sétál ♥ hogy a végére jártam ma egy függő ügyemnek ♥ a délutáni szundiért ♥

Ti miért vagytok hálásak?