gazdagság címkéhez tartozó bejegyzések

Légy jóban a gazdagság istenével! – Fizess tizedet!

Kategória: Kategória nélkül by

Amikor a mormonok hasznos alapelveiről írtam, kutyafülű voltam és szándékosan elsumákoltam egy számukra nagyon-nagyon fontos és hangsúlyos alapelvet: fizess tizedet!

A tizedfizetésnek régre nyúló bibliai hagyománya van – és borzasztó kényes témának minősül minden mai egyházban, ha kívülről ítéljük meg. Ami azt illeti, a legtöbb ember, akivel alkalmam volt beszélgetni erről a témáról, úgy gondolja, hogy ha egy vallási csoport a katolikus egyháznál megszokott perselypénznél és havi párszáz forintnyi egyházi adónál nagyobb részesedést kér az ember fizetéséből, az egy agymosó szekta, amitől a legbölcsebb távol maradni.

Kedvenc sikergurum, Jack Canfield viszont az alábbi érdekes gondolatokat fogalmazza meg a tizedfizetésről:

“A tized lerovása – vagyis amikor a keresetünk 10 százalékát Istennek ajánljuk – az egyik legjobb garancia a gazdagságra. A világ legtehetősebb és legsikeresebb emberei vallásos hévvel mondanak le jövedelmük egytizedéről. Ha mi is rendszeresen követjük a példájukat, mozgásba lendítjük az egyetemes erőt, amely folyamatos bőséggel jutalmaz meg minket.
Ez nemcsak másoknak jelent hasznot, hanem nekünk, adakozóknak is. Az előnyök túlmutatnak a vallások határain, és világnézettől függetlenül minden embernek javára válnak – mivel az egyszerű adakozás egyszerre teremt lelki szövetséget a gazdagság Istenével, és szilárdítja meg bennünk a mások iránti szeretetet. […]
A tizedet kétféleképpen lehet leróni. A pénzbeli tized azt jelenti, hogy bruttó bevételünk 10 százalékát egy olyan szervezetnek ajánljuk föl, amelyet spirituális vezérünknek tekintünk, vagy amelynek jótékonysági munkájához mi is hozzá akarunk járulni.
Az időbeli tized esetén az időnket áldozzuk fel, hogy egy templom, vallási szentély, zsinagóga vagy jótékonysági szervezet munkájában segédkezzünk.” (Jack Canfield: A siker alapelvei)

Kedvenc boldogságkutatóm, Gretchen Rubin pedig így ír az adakozás fontosságáról:

“[…] létezik egy izgalmas tanulmány, amelyik szó szerint bebizonyította: […] a jótékonykodó emberek hosszú távon gazdagabbak lesznek, mint akik nem adakoznak. […] A jótékony célú adakozás nem csak egyszerűen összefügg a magasabb jövedelemmel – az adakozás növeli a jövedelmet. A meglepő következmény egyik magyarázata, hogy az adakozás serkenti az elme működését, és az adakozó embereket szívesebben választják vezető pozíciókba.” (Gretchen Rubin: Boldogságterv)

Mindkettejük leírásából látszik, hogy a tized fizetése nem szükségszerűen egy vallási szervezetnek történik. Bár sokáig az egyházak voltak a domináns karitatív szervezetek, és ma is ugyanúgy végeznek jótékony munkát, de ma már nem szükségszerű (sem lelkiismereti, sem gyakorlati szempontból), hogy a tizedünk egyházi tized legyen, hanem azt bármilyen jótékonysági munkát végző szervezetnek felajánlhatjuk.

Be kell hogy valljam, nekem nincs túl jó viszonyom a pénzzel, sokat aggódom miatta és túlságosan ragaszkodom hozzá. Magamat megjutalmazni, magamnak adni már megtanultam (hosszú évek kitartó munkája volt mind Peti, mind az én részemről), és bár szoktam jótékonykodni, a tizedfizetés hatalmas falat lenne a számomra. Míg ezt a bejegyzést írtam, végig azt fontolgattam, vajon milyen érzés lenne, ha (a bruttó fizetésem tíz százalékával számolva) havi húszezer, évi kettőszáznegyvenezer forintot jótékony célokra kellene fordítanom… Hát, nem lenne könnyű. De ha arra gondolok, ahogy Jack Canfield írta, hogy a tizedfizetés egyfajta kapcsolatkeresés Istennel, az jut erről eszembe, hogy az, ahogy én érzek ezzel kapcsolatban (és ahogy valószínűleg sokan éreznek), szomorú példája annak, miért élünk a világban annyira hitevesztetten, magunkra hagyottan. Annyira kapaszkodunk abba, tüskésen és féltékenyen, ami az enyém-enyém-enyém, hogy elfelejtjük keresni a kapcsolatot Istennel, a kollektívával, a lélekkel, a felemelkedéssel.

Ezáltal, ha a tizedfizetésre úgy nézünk, mint pénzkidobásra, az valóban nyűg. De ha úgy tekintünk rá, mint áldozathozatalra a lelki fejlődésünk érdekében, akkor egy érdekes spirituális kihívás lehet – épp úgy, mint az, hogy mondjuk megtanuljunk egy órán át csendben meditálni.

Ti fizettek tizedet? Pénzben vagy időben? Kinek és hogyan?

Hírdetés

Keresd a pirosat! – A figyelem irányítása

Kategória: Kategória nélkül by

“Az ember sok mindent lát, de csak a számára fontos dolgokat veszi észre. Például, ha valaki elhatározza, hogy vesz egy Harley Davidson motort, akkor hirtelen az utcák megtelnek Harley Davidson motorokkal. Miért? A motorok ugyanúgy eddig is ott voltak, csak éppen nem figyeltek rájuk, nem vették őket észre. Azzal, hogy elhatároztuk, milyen motort veszünk, hirtelen fontosak lettek a Harley Davidsonok – ezért mindenütt nem csak látjuk, hanem észre is vesszük.”

A fenti idézetet Dr. Tóth András: Ősember a pénztárcámban c. könyvének bevezetőjében olvashatjuk. Az agykontroll tanfolyam egyik élménye jut eszembe, ami megmutatja ezt a jelenséget, és egy különleges velejáróját is.

A tanfolyamon, ahol egy nagy teremben sűrű sorokban ültünk, az oktató arra kért minket, nézzünk körül, és próbáljuk megszámolni, hány piros felsőt látunk magunk körül. A figyelmem kiéleződött, pásztáztam a sorokat, és csak úgy ugráltak elő a tömegből azok az emberek, a piros ruhások, akikre azelőtt egy pillanatnyi figyelmet sem fordítottam. Majd miután az oktatónk jelzett, hogy vége a feladatnak, megkérdete: na most anélkül, hogy újra körbepillantanánk, meg tudnánk mondani, hány olyan felső van a teremben, ami zöld? Zöld?! Meg mertem volna esküdni, hogy senki nem jött zöld felsőben erre a tanfolyamra, csak pirosban, vagy szürkében, feketében, hiszen minden más szín jelentéktelenné mosódott össze a szemem előtt, amikor a pirosat kerestem.

A piros felsők keresése egy ártalmatlan, apró és tudatos gyakorlat volt, de segített tudatába kerülni annak, hogyan dolgozik az agyunk: ha kiadunk neki egy feladatot (tudatosan vagy akaratlanul), arra koncentrál, a többi lehetőséget pedig hagyja elsikkadni. Ez különösen akkor veszélyes, ha a bosszankodást tűzzük elé feladatul, ha azt mondjuk neki, “én mindig csak veszítek”, “nekem nem jönnek össze a dolgok”, “én közepes tanuló vagyok”, “az életemet ebben a rohadt irodában töltöm”, “nálunk családi betegség a szívroham”, stb.

Írtam már arról, anyukám halála után hogyan változtatta meg szó szerint a körülöttem lévő világ színét borús feketéből derűs napsütésesre, a távolságtartó embereket parkban összebújó szerelmesekre az a puszta döntés, hogy mire fogok figyelni.

A mindennapokban a figyelem persze sokkal szerteágazóbb, bonyolultabb dolog, mint hogy kiszűrjön minden mást. A boldogságra, sikerre való koncentrálás nem zárja ki automatikusan a bántást, az aggodalmat, a félelmet, a negatív gondolatokat – de segít a jó irányba húzni a dolgokat.

A bevételed nem egyenlő a fizetéseddel

Kategória: Kategória nélkül by

Jack Canfield egyik siker-alapelvének lényege a következő: felejtsd el azt a tévhitet, hogy a bevételed egyenlő a fizetéseddel.

Ez akkor jutott eszembe, amikor számba vettem azokat a dolgokat, amikhez a munkahelyemen így-úgy, “fű alatt” hozzáférek, mert rájöttem, hogy ezek a dolgok mind kiegészítő jövedelmet jelentenek egy-egy munkatársamnak, olyan embereknek, akik pontosan ugyanolyan lehetőségekkel járnak a világban, mint amilyenekkel én magam is.

Közülük van, aki grafológiai elemzéseket vállal, van, aki mellékállásban a szépségiparban is tevékenykedik, más koszorúkat készít, megint más a családi gazdaság termékeit árulja, többen értékesítenek MLM rendszerben (Avon, Oriflame, Tupperware).

Ők már felismerték Jack Canfield siker-alapelvét, miszerint nem kell megelégednünk azzal, hogy a bevételünk annyi, amennyi a számlánkra érkezik havonta a munkahelyünktől, és nem is lehet több – és őszintén jó látni, hogy nemcsak akartak, de tudtak is vállalkozni, tudtak lépéseket tenni afelé, hogy jobb, több jusson nekik.

Te tudod alkalmazni ezt a siker-alapelvet az anyagi helyzeted javítására?