Indulj el a félelmeid irányába!

Remélem, nem bánjátok, hogy így rárepültem a TED videókra. Októberben, amikor ezeket a cikkeket előre ütemeztem, hogy legyen mit olvasnotok, amikor én a novemberi nagy kalanddal vagyok elfoglalva, egyszerűen magába szippantott a TED, az inspiráló előadások videótára, és rengeteg beszédet hallgattam meg, főleg a kreativitásról, az írásról, a tanulásról, és hasonló dolgokról.

Ezek között volt Tim Ferriss beszéde, akinek a 4 órás munkahét című könyve, rögtön éreztem, megérett az újraolvasásra, mert csak arra emlékeztem, hogy hihetetlenül inspiráló és rémítően merész a fickó – olyannyira, hogy bár azt megjegyeztem, hogy pontosan arra az életre kínál lehetőséget, amire vágyom, olyan módszerekkel teszi, amik annyira kívül estek a komfortzónámon, hogy sikítva dobtam félre a könyvet.

Szóval, a NaNoWriMo előtti hetekben ismét találkoztam Timmel a TED-en, előadásában pedig arról beszélt, hogyan nézett szembe olyan dolgokkal, amik nehézséget okoztak neki, és hogyan szerette meg őket, még ha kezdetben félelem, gyötrelem és negatív élmények között vergődött is miattuk. Ilyen volt az úszás, amitől egy gyerekkori halálközeli élménye miatt rettegett, a nyelvtanulás, amiben sokakhoz (például Lomb Katóhoz) hasonlóan teljesen tehetségtelennek bélyegezte magát, és a társastánc, amiben ügyetlensége miatt sokszor került megalázó helyzetbe.

Mint mondtam, Tim veszélyes fickó, mert olyasmit tanácsol, amit szerintem nem igazán akarunk hallani (én legalábbis nem akartam): keresd meg, hogy mitől félsz (különönsen igaz ez a gyerekkori félelmekre) és indulj el egyenesen a félelmeid irányába – mert a félelem néha azt mutatja meg, mit nem szabad tennünk, de sokkal gyakrabban azt, hogy mit kell tennünk.

Tim Ferriss tanácsai a félelmeink legyőzésére és az álmaink megvalósítására a következőek:

  • Jelölj ki egy kellően motiváló határidőt vagy kihívást, hogy tétje legyen a dolognak és érezd a nyomást.
  • Vesd bele magad olyan mélyen, amilyen mélyen csak tudod – költözz idegen nyelvterületre, nevezz versenyekre és célozd meg a világbajnokságot, akárhogy is, de csináld olyan intenzíven, amennyire csak lehetséges.
  • Keress meg szakértőket, annyit, amennyit csak tudsz, és kérdezz, kérdezz, kérdezz.
  • Elemezd a problémádat, elemezd a megoldási javaslatokat, és építsd fel a saját megoldásod.

Gretchen Rubin kapcsán már írtam arról, hogy én alapvetően indító típus vagyok. Rengeteg dologban nagyon lelkesen bele tudom vetni magam, de roppant hamar kiderül, hogy nem fogom véghez vinni. Túl sok kényelmetlenség, félelem és kifogás lép fel útközben ahhoz, hogy ilyen módszeres eltökéltséggel végigvigyem, mint Tim Ferriss az álmait. Remélem, egyszer én is megtanulok ilyen eltökélt lenni.

Nektek sikerült már legyőznötök a félelmeiteket? Milyen nagy projekteket vittetek végig így?

Reklámok

Aranyköpések – Mégsem félek

– Miért nem tekersz bátrabban? – bosszankodott miattam Peti, amikor közösen bicajoztunk.
– Tudod, amikor kicsi voltam, leestem a bicikliről és eltörtem a karom.
– Na és? Amikor kicsi voltam, leestem az ágyról és eltörtem a vállam. Mégsem félek lefeküdni esténként.

Nos, nem egyformák a képességeink az elengedésre, de ez elgondolkodtatott: vajon mennyi sérülést, félelmet, komplexust, tévhitet őrzünk magunkba temetve csak azért, mert nem tudunk megválni egy múltbéli eseménytől?

Harag vagy félelem?

Eckhart Tolle: A most hatalma c. művéből való a következő gondolat:
Amikor dühösek vagyunk valami miatt, akkor valójában félünk valamitől.

Ha haragot érzünk tehát, akkor nem azzal kell foglalkoznunk, hogyan tölthetnénk ezt ki, hanem fel kell tennünk a kérdést: mitől félek valójában? Így a valós problémát tudjuk felkutatni és orvosolni, nem pedig a tünettel bajlódunk.

Egy személyes példa

Egy korábbi vizsgaidőszakom alatt történt meg, hogy nagyon dühös voltam a kedvesemre, amiért magamra hagy a születésnapom délutánján – holott nem tudtunk volna ünnepelni, hiszen minden szabadidőmet kitöltötte a vizsgára készülés. Miután rajtakaptam magam, hogy csak úgy tapicskolok a haragban, vettem egy mély levegőt, és feltettem a kérdést: mitől félek valójában? Természetesen a vizsgától féltem, és attól, hogy nem lesz elegendő az idő a felkészülésre. A párom jelenlététől semmi mást nem vártam, mint hogy segítsen elkendőzni ezt a félelmet, a haragomnak semmi köze nem volt a születésnapomhoz, a magányhoz, az ünnepléshez, de még a páromhoz vagy a jelenlétéhez sem – semmi egyébhez, mint a vizsgafélelemhez.

Miután ezt tisztáztam, már egyáltalán nem voltam dühös rá. Nem mondhatnám, hogy a feszültségem csökkent volna, de legalább már nem pazaroltam az energiámat a haragra a tanulás helyett, és őt sem bántottam meg feleslegesen.

Titeket miért fogott el a harag legutóbb? És vajon mi van mögötte?