félelem címkéhez tartozó bejegyzések

A kíváncsiságról (avagy szabad asszociáció a szabad asszociációról — köszönöm, hogy velem voltatok ‘:D)

Kategória: Kategória nélkül by

A hétvégi csapatépítő után ezt a hetet rögtön érzelmileg egy kicsit kimerülten kezdtem, és egyébként is kezdem érezni, hogy megint egy kicsit sok dologgal próbálok egyszerre zsonglőrködni.

Szóval annyira nem is csodálkoztam magamon, amikor hétfőn azon kaptam magam munka közben, hogy fejben az egyik exemmel veszekszem. (És igen, egy jó ideje nem randizom senkivel Petin kívül, szóval ez nem épp egy friss vita volt. A konfliktus régebbi, mint amennyi idősek akkor voltunk, amikor felmerült — de az agyam szemmel láthatóan még elő tudja venni, ha épp ezen van kedve csámcsogni…)

Amint ráébredtem a helyzet groteszk voltára, visszakövettem az asszociációs láncot, ami egyik feszültségponttól a másikig ellökdösött, míg végül az agyam ezt a gumicsontot találta meg. És bosszankodtam is rajta egy sort, hogy miért pont a negatív asszociációk terén ilyen tehetséges az elmém?…

De persze ez is csak az adott pillanat negativitása volt: azóta rájöttem, hogy bár a szorongásom (mert nevezzük nevén, ez az — egy formátlan belső feszültség, ami kiránt a jelen pillanatból, és vagy a jövőbeli félelmek, vagy a múltbéli sérelmek végtelenbe kígyózó gondolatspiráljaira ültet fel) egy tagadhatatlan karakterisztikám, épp ennyire, ha nem jobban jellemzőek rám a pozitív gondolatspiráljaim is, amikre nem más ültet fel, mint a kíváncsiságom.

Az egyik aktuális szerelmem Alie Ward Ologies podcastja. Alie filozófiája, hogy okos embereknek tegyen fel buta kérdéseket, és ezzel indítsa el a hallgatóit a legizgalmasabb kíváncsiság-vezette tudományos utazásokra. (Emellett bájos, humoros és végtelenül szórakoztató, angolul értőknek teljes szívből ajánlom.)

Alie-t Bill Nye Science Rules! podcastján keresztül találtam meg, Bill Nye-t a Youtube dobta elém akkoriban, amikor éjjel-nappal Neil deGrasse Tyson interjúit hallgattam, akire Stephen Colbert műsorában akadtam rá, akihez John Oliveren keresztül jutottam el, aki megnyitotta előttem a late night comedy műsorok világát, mint a könnyen emészthető napi-heti világpolitikai felzárkóztató műfajt. (Ne ítélkezzetek, ez bőven több és átfogóbb világpolitikai update, mint amit korábban be tudtam építeni a média diétámba. :D Sokminden vagyok, de politikai nerd nem.)

Szóval, a kíváncsiságom is épp olyan vad asszociációs láncokra fel tud ültetni, mint a szorongásom. (Néha megpróbálok elkezdeni érdeklődési naplót vezetni, de mindig rájövök, hogy a kíváncsiságom asszociációs láncai sokkal hosszabbak és terebélyesebbek, mint amit ép ésszel le tudnék követni, és amikor ez az érzés átcsap szorongásba, akkor általában lemondok az érdeklődési naplóról. :D)

Ma töltöttem egy kis időt Alie Warddal (már hogy nem személyesen, de közlekedtemben, és munka közben, amikor unalmas manuális feladatokat végeztem) meghallgattam vagy három podcast epizódját. (Nézzük csak… tanultam ma tőle a csontokról, a hála egészségmegőrző és egyéb pozitív hatásairól, a tudományos kíváncsiságról, és a félelemről.)

Ebben a bejegyzésben a félelemről szóló epizódhoz készített jegyzeteimet szerettem volna megosztani, mert 1. ez az epizód nekem szólt, rólam szólt, és 2. úgysem osztottam meg semmit a mentális egészség világnapja alkalmából, és pótolni terveztem a lemaradást.

De, ömm, mint látszik, ez a bejegyzés egy kicsit elszabadult, és leginkább a kíváncsisághoz szóló összefüggéstelen szerelmes levél lett.

(Hé, az egyik aktuális szándékom az, hogy több szerkesztetlen bejegyzést tegyek ki Kincsesfüzetre. Íme. :D)

Úgyhogy a félelemről és szorongásról szóló lélekemelő bejegyzésemre még várnotok kell egy kicsit. De egy kis előzetes: a félelemmel és szorongással kapcsolatos egyik legnagyobb eszközünk az, ha nem fordulunk el tőle, nem zárjuk be, nem fojtjuk le, hanem meginterjúvoljuk: szia, látlak, hallgatlak, mit szeretnél mondani? (És egy fontos follow-up kérdés lehet: oké, de mit szeretnél mondani igazán? Mert az én agyam sem azt akarta ám üzenni hétfőn, hogy most azonnal dobjak el mindent és göngyölítsek fel egy majd’ húszéves apró konfliktust. Sokkoló, de így igaz.)

És ugyanígy megállhatunk és meginterjúvolhatjuk a kíváncsiságunkat is: szia, látlak, hallgatlak, mit szeretnél mondani?

View this post on Instagram

🇬🇧 Seemingly, my journal took a summer break. 😅 But I sat down and collected some summer memories today. The two big contributors to this page were @via_urbaneve and @bognar_noemi_anna . Via got an extra bookmark with her copy of #CityofGirls so she passed it away to me, alongside a bunch of tinies for my journal, and Noja gifted me with a set of hand-drawn self-care affirmations. Thank you ladies! 🤗❤️ 🇭🇺 Nos, a naplóm tartott egy nyári szünetet. 😅 Lassan talán visszatér belé az élet. Ennek jegyében össze is gyűjtöttem pár nyári emléket. @via_urbaneve és @bognar_noemi_anna adták ennek az oldalnak a tartalmát: Via rám gondolt, amikor kapott plusz egy könyvjelzőt @elizabeth_gilbert_writer új könyve mellé, és egy halom kedves kis naplóba való mütyürrel együtt elküldte nekem, Nojától pedig egy pozitív megerősítéset kártyagyűjteményt kaptam, amit nekem rajzolt. Köszönöm, lányok, jók vagytok hozzám! 🤗❤️

A post shared by Timi ☕️ Time (@timi.tea.time) on

A kíváncsiság valójában csupán egyetlen egyszerű kérdést tesz fel neked. Van bármi, ami érdekel?
Bármi?
Egy hangyányit is?
Függetlenül attól, hogy mennyire hétköznapi vagy apró dolog?
A válasznak nem kell lángra lobbantania az életedet, nem kell arra ösztökélnie, hogy felmondj a munkahelyeden, áttérj egy másik hitre vagy világgá menj, csak meg kell ragadnia a figyelmedet egy pillanatra. Ha ilyenkor meg tudsz állni egy pillanatra és be tudsz azonosítani valami aprócska kis érdeklődést valami iránt, akkor a kíváncsiság még arra kér, hogy fordítsd el a fejed egy centivel, és vizsgáld meg azt a dolgot kicsit közelebbről.
Tedd meg.
Ez egy jel. Lehet, hogy nem tűnik semmi különösnek, de egy jel. Kövesd ezt a jelet. Bízz benne. Fedezd fel, hová vezet a kíváncsiságod. (…)
Az is lehet, hogy nem vezet sehova.
Megeshet, hogy az egész életedet azzal töltöd, hogy a kíváncsiságodat követed, és a végén nem tudsz mit felmutatni – leszámítva egy dolgot: azt a kielégítő tudatot, hogya kíváncsiság nemes emberi erényének szentelted az egész létezésedet.
És ez több mint elég ahhoz, hogy bárki is kijelenthesse, gazdag és csodás életet élt. — Elizabeth Gilbert: Big Magic

 

Hírdetés

Indulj el a félelmeid irányába!

Kategória: Kategória nélkül by

Remélem, nem bánjátok, hogy így rárepültem a TED videókra. Októberben, amikor ezeket a cikkeket előre ütemeztem, hogy legyen mit olvasnotok, amikor én a novemberi nagy kalanddal vagyok elfoglalva, egyszerűen magába szippantott a TED, az inspiráló előadások videótára, és rengeteg beszédet hallgattam meg, főleg a kreativitásról, az írásról, a tanulásról, és hasonló dolgokról.

Ezek között volt Tim Ferriss beszéde, akinek a 4 órás munkahét című könyve, rögtön éreztem, megérett az újraolvasásra, mert csak arra emlékeztem, hogy hihetetlenül inspiráló és rémítően merész a fickó – olyannyira, hogy bár azt megjegyeztem, hogy pontosan arra az életre kínál lehetőséget, amire vágyom, olyan módszerekkel teszi, amik annyira kívül estek a komfortzónámon, hogy sikítva dobtam félre a könyvet.

Szóval, a NaNoWriMo előtti hetekben ismét találkoztam Timmel a TED-en, előadásában pedig arról beszélt, hogyan nézett szembe olyan dolgokkal, amik nehézséget okoztak neki, és hogyan szerette meg őket, még ha kezdetben félelem, gyötrelem és negatív élmények között vergődött is miattuk. Ilyen volt az úszás, amitől egy gyerekkori halálközeli élménye miatt rettegett, a nyelvtanulás, amiben sokakhoz (például Lomb Katóhoz) hasonlóan teljesen tehetségtelennek bélyegezte magát, és a társastánc, amiben ügyetlensége miatt sokszor került megalázó helyzetbe.

Mint mondtam, Tim veszélyes fickó, mert olyasmit tanácsol, amit szerintem nem igazán akarunk hallani (én legalábbis nem akartam): keresd meg, hogy mitől félsz (különönsen igaz ez a gyerekkori félelmekre) és indulj el egyenesen a félelmeid irányába – mert a félelem néha azt mutatja meg, mit nem szabad tennünk, de sokkal gyakrabban azt, hogy mit kell tennünk.

Tim Ferriss tanácsai a félelmeink legyőzésére és az álmaink megvalósítására a következőek:

  • Jelölj ki egy kellően motiváló határidőt vagy kihívást, hogy tétje legyen a dolognak és érezd a nyomást.
  • Vesd bele magad olyan mélyen, amilyen mélyen csak tudod – költözz idegen nyelvterületre, nevezz versenyekre és célozd meg a világbajnokságot, akárhogy is, de csináld olyan intenzíven, amennyire csak lehetséges.
  • Keress meg szakértőket, annyit, amennyit csak tudsz, és kérdezz, kérdezz, kérdezz.
  • Elemezd a problémádat, elemezd a megoldási javaslatokat, és építsd fel a saját megoldásod.

Gretchen Rubin kapcsán már írtam arról, hogy én alapvetően indító típus vagyok. Rengeteg dologban nagyon lelkesen bele tudom vetni magam, de roppant hamar kiderül, hogy nem fogom véghez vinni. Túl sok kényelmetlenség, félelem és kifogás lép fel útközben ahhoz, hogy ilyen módszeres eltökéltséggel végigvigyem, mint Tim Ferriss az álmait. Remélem, egyszer én is megtanulok ilyen eltökélt lenni.

Nektek sikerült már legyőznötök a félelmeiteket? Milyen nagy projekteket vittetek végig így?

Aranyköpések – Mégsem félek

Kategória: Személyes by

– Miért nem tekersz bátrabban? – bosszankodott miattam Peti, amikor közösen bicajoztunk.
– Tudod, amikor kicsi voltam, leestem a bicikliről és eltörtem a karom.
– Na és? Amikor kicsi voltam, leestem az ágyról és eltörtem a vállam. Mégsem félek lefeküdni esténként.

Nos, nem egyformák a képességeink az elengedésre, de ez elgondolkodtatott: vajon mennyi sérülést, félelmet, komplexust, tévhitet őrzünk magunkba temetve csak azért, mert nem tudunk megválni egy múltbéli eseménytől?

Harag vagy félelem?

Kategória: Kategória nélkül by

Eckhart Tolle: A most hatalma c. művéből való a következő gondolat:
Amikor dühösek vagyunk valami miatt, akkor valójában félünk valamitől.

Ha haragot érzünk tehát, akkor nem azzal kell foglalkoznunk, hogyan tölthetnénk ezt ki, hanem fel kell tennünk a kérdést: mitől félek valójában? Így a valós problémát tudjuk felkutatni és orvosolni, nem pedig a tünettel bajlódunk.

Egy személyes példa

Egy korábbi vizsgaidőszakom alatt történt meg, hogy nagyon dühös voltam a kedvesemre, amiért magamra hagy a születésnapom délutánján – holott nem tudtunk volna ünnepelni, hiszen minden szabadidőmet kitöltötte a vizsgára készülés. Miután rajtakaptam magam, hogy csak úgy tapicskolok a haragban, vettem egy mély levegőt, és feltettem a kérdést: mitől félek valójában? Természetesen a vizsgától féltem, és attól, hogy nem lesz elegendő az idő a felkészülésre. A párom jelenlététől semmi mást nem vártam, mint hogy segítsen elkendőzni ezt a félelmet, a haragomnak semmi köze nem volt a születésnapomhoz, a magányhoz, az ünnepléshez, de még a páromhoz vagy a jelenlétéhez sem – semmi egyébhez, mint a vizsgafélelemhez.

Miután ezt tisztáztam, már egyáltalán nem voltam dühös rá. Nem mondhatnám, hogy a feszültségem csökkent volna, de legalább már nem pazaroltam az energiámat a haragra a tanulás helyett, és őt sem bántottam meg feleslegesen.

Titeket miért fogott el a harag legutóbb? És vajon mi van mögötte?