Kihívások nyárra – Summer challenges

🇭🇺 Észrevettétek, hogy a dolgok néha mennyire egyszerre történnek? Nem mindig misztikus az egybeesés, de van, amikor a jelek annyira hirtelen érkeznek és annyira megszólítva érzed magad, hogy nem tudsz elmenni mellettük. Például ha a semmiből öt nap alatt egyszerre öt különböző forrás ajánl egy sorozatot, akkor rákeresek arra a sorozatra. Ha hét nap alatt hétszer akad meg a szemem különböző helyeken ugyanannak a könyvnek a címén, beleolvasok. És ha három nap alatt hárman is arra bíztatnak, hogy fogadjam el a kihívást és kövessem a kíváncsiságomat, nos… az kíváncsivá tesz. :)

Hello Kaland!

Via blogján a legnépszerűbb rovatok közé tartoztak a heti kihívások, amik arra bíztattak, hogy lépj ki egy kicsit a komfortzónádból, csinálj valami újat, rázd meg egy kicsit magad.

A kihívásokból született az Urban:Eve blog szellemiségét tükröző, igazi “Viás” Hello Kaland online tanfolyam, ami egy tudatos úton végigvezetve segít változtatni a hozzáállásodon: egy kicsit bátrabbá, vállalkozóbbá, tudatosabbá, kíváncsibbá válnod.

“Most arra kérlek, hogy képzeld el egy pillanatra, milyen lenne az az élet, amiben belső ellenállás nélkül ki mered próbálni a dolgokat, amiket elterveztél?” – Írja Via a Hello Kaland bemutatkozó oldalán. “Milyen lenne egy olyan élet, amiben mersz kíváncsi lenni? Amiben képes vagy engedni a maximalizmusodból? Amiben megengeded magadnak, hogy hibázz? Amiben van bátorságod élni?”

“A Hello Kaland egy 13 héten át heti 2 kihívásra épülő multimédiás online tréning, amiben segítek neked kimászni a komfortzónádból és eszközöket adok a külső-belső környezeted felfedezéséhez, hogy lépésről lépésre elindulhass egy olyan élet felé, amit nap mint nap kalandként élhetsz meg — akár jól érzed most magad a bőrödben, akár totál káosz minden körülötted.”

Hétfőig lehet jelentkezni az online tanfolyamra, és a három hónapos kaland kitart majd egész nyáron. Ha felkeltette az érdeklődéseteket vagy többet szeretnétek tudni, feltétlen kukkantsatok el a tanfolyam honlapjára!

GISHWES – Greatest International Scavenger Hunt the World Has Ever Seen

A húgom nagy Odaát rajongó lett az elmúlt hónapokban, és persze talán már tudjátok rólam, hogy én is nagyon könnyen behúzható vagyok bármilyen fandomba :), így nem csoda, hogy az instagram feedem megtelt Odaátos színészekkel.

Így találkoztam Misha Collins éves kincsvadászatával, ami egy nagyszabású, nemzetközi csapatjáték, ami emlékek és élmények gyűjtésére hív, és a mókás vagy épp bizarr feladatok mellett kedvességre, jótékonyságra, jócselekedetekre is indít, így például olyan vicces Guiness rekordok mellett, mint a legtöbb mókás kalapban pózoló ember vagy a hulahop karikán átugró leghosszabb emberlánc, olyan világrekordokat is elhódított, mint a legtöbb ölelésről készült online fotóalbum vagy a legtöbb apró kedvességre sarkalló verseny.

Aki szeretne idén csatlakozni ehhez a bolondos kincsvadászathoz, további információkért kukkantson el a GISHWES (Greatest International Scavenger Hunt the World Has Ever Seen) honlapjára.

Több mint egy könyv

Keri Smith munkáival először Dórinál találkoztam, akit például gyönyörű fotósorozatok elkészítésére motivált Keri Smith egy könyve. A How to be an Explorer of the World arra indít (és ad teljesítendő kihívásokat), hogy nézz más szemmel arra a világra, a szűk környezetedre, amiben élsz, míg a Nyírd ki ezt a naplót például arra hív, hogy tekints a könyvre szent tárgy helyett alkotóműhelyként, és szó szerint nyírd ki, tépázd meg, gyötörd meg a könyvet, miközben az alkotás örömét átélve a romjaiból létrehozol valami újat.

Keri Smith egy könyve tehát mindig több, mint egy könyv, és a Több mint egy könyv ezt már a címében is bátran hirdeti. :)

IMG_4624

A Több mint egy könyv (This is Not a Book) egy kihívásgyűjtemény, ami részben a Nyírd ki ezt a naplóthoz hasonlóan arra kér, hogy tépj ki, vágj ki, firkálj össze, hasznosíts újra oldalakat a könyvből, részben pedig arra hív, hogy nézz túl a napló oldalain és csinálj valami mókásat – vagy épp nézz befelé és beszélgess el önmagaddal.

Mi lehet ez a könyv?

“Egy báb. Egy tiltakozás. Egy forradalom. Egy műszaki berendezés. Egy válasz egy kérdésre. Egy vita. Egy mikrokozmosz. Egy fejtörő. Egy tudományos kísérlet. Egy parancs. Egy figyelemelterelés. Egy hamis nyom. Egy fortély. Egy megváltozott nézőpont. Egy ideológia. Egy emlékmű. Egy mém. Egy környék. Egy idővonal. Egy látványosság. Egy ajándék. (…)”

És még sok más.

IMG_4635

A könyv több mint száz kihívást tartalmaz, így még ha minden napunkat kalandosan szeretnénk is élni, akkor is bőven kitart erre a nyárra.

Az én nyári kalandom ez a könyv lesz – ha szeretnétek követni a kalandjaimat, instagramra egészen biztosan kiposztolom őket, de lehet, hogy a blogon is fogtok még látni gyűjteményt a kihívásokra adott válaszaimból.

Ha ti is meg szeretnétek osztani a kalandjaitokat, használjátok a #többmintegykönyv címkét, a határontúli kalandorok élményeit pedig a #thisisnotabook címke alatt böngészhetitek.

Ti milyen kihívásokat választotok erre a nyárra, hogy tegyetek egy kis utazást a komfortzónátok szigetén túlra?

[ENGLISH VERSION]

🇬🇧 Do you know the feeling, when there are suddenly a lot of signs in your lives, pointing in a certain direction? Don’t think of anything magical (actually, I think of these signs more of inner signals – ways of my brain trying to tell me something), but when I here five times in five days about a TV series, I look into it. When the title of a book catches my eyes seven times in seven days, I sure want to read more about it. And when three times in three days there is someone who calls me to accept the challenge and follow my curiosity, it sure makes me curious. :)

Here are the mentioned three challenges that can help you to step out of your comfort zone and shake up your summer.

Summer adventures with Via

One of my favorite Hungarian bloggers, Via launches her life-improving online course of summertime challenges.

Bad news, it’s in Hungarian only, but good news, if you like her worldview of changing your life in simple, little, everyday ways, she also has an English blog and you can also follow her everyday adventures on her bilingual instagram account.

GISHWES – Greatest International Scavenger Hunt the World Has Ever Seen

Since my sister became a big Supernatural fan, my feeds naturally filled up with Supernatural content – this is how I got to know more of sweet Misha Collins, including his big annual scavenger hunt. The event is open internationally for teams and individuals (sorted into teams with other soon-to-be-friends) and part of its challenges are crazy, fun and bizarre, but other challenges are sweet, kind and hearthwarming.

If you want to be the part of such summer adventure, let’s check gishwes.com .

This is Not a Book by Keri Smith

The books of Keri Smith are actually never just books. For example, How to Be an Explorer of the World is a non-usual tourist guide for your surrounding world, while Wreck This Journal is an artists’ workshop where you can explore and exercise your creativity.

This is Not a Book is something similar: it is a collection of challenges made for pushing you out of your comfort zone.

IMG_4624

As I was gifted with this book, my summer challenges will include prompts from This is Not a Book. You can follow my adventures on my instagram, and of course you can the adventures of others under the hashtag #thisisnotabook.

What will be your summer adventures out of your comfort zone?

Reklámok

Életmentő inspirációk

Már sokszor és sok formában megosztottam itt a blogon azt, kik és hogyan inpiráltak az évek során, de a múlt héten úgy alakult, hogy a #PlanWithMeChallenge kihívás “life-saving” témájára elfogott az édes-bús nosztalgia, felidéztem, mennyit változtam az utóbbi évek során és kik voltak rám nagy hatással, és ha már ilyen szépen összegyűjtöttem, megosztom itt a blogon is.

Okay planner community, I know I should share under the #lifesaver prompt of the #planwithmechallenge some life-saving hacks or methods within my planning system, but the truth is, there were no such schedule thunderstorms in my life where any planning system should have come to me and literally save my life. Instead of cool tricks, I'd like to share what really did save my life, at least changed it dramatically. And this is attitude. I'm a maximalist kind of person, and the biggest wormhole of my adult life was when my mom who I idolized in my whole life, died in a hearth attack. This experience and the following months after her death (struggling between grief, work deadlines, college exams and more) really changed me and how I see life. I'm still tending to extreme thinking, drama and whining pessimism sometimes, but I'm constantly learning and changing and working on myself. A few ladies who helped me on my way: Gretchen Rubin @gretchenrubin, the author of The Happiness Project, the amazing Hungarian blogger Lívia Farkas @via_urbaneve, and Marla Cilley @the_flylady. And the gentlemen who are not on the picture but made a huge impact on me: my wonderful husband @kocsisp and Cesar Millan @cesarsway who is officially a dog whisperer, but really, he rather is a human whisperer. Thank you everyone for making my life better!

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

“Tudom, hogy a ‘life-saving’ témakörben életmentő trükköket kellene megosztanom a tervező-szervező rendszerem berkeiből, de az igazság az, hogy az elmúlt években soha nem volt akkora felfordulás az időbeosztásomban, ami miatt bármilyen tervező rendszernek szó szerint az életem megmentésére kellett volna sietnie. Úgyhogy klassz tippek és praktikák helyett most arról írnék, ami valóban megmentette, vagy legalábbis alapjaiban megváltoztatta az életemet: ez pedig az attitűd. Alapvető beállítottságomat tekintve maximalista vagyok, és a felnőtt életem legnehezebb időszaka az volt, amikor anyukámat, akit egész életemben bálványoztam, elvitte egy szívroham. Ez az élmény és az ezt követő hónapok, szinte vakon hánykódva a gyász, a munkahelyi határidők, a főiskolai vizsgák és annyi más között, megváltoztattak engem és azt, ahogy az életet látom. Még mindig hajlamos vagyok a végletes gondolkodásra, a drámára, a nyavalygásra és a pesszimizmusra, de azóta igyekszem folyamatosan tanulni, változni és dolgozni önmagamon. Íme néhány ember a sorból, akik nagy segítségemre voltak ezen az úton…”

Gretchen Rubin, a Boldogságterv c. könyv szerzője

“Gretchen Rubin családanya, háziasszony és író, aki egy átlagos hétköznapon rádöbben, hogy elszalad mellette az élet, ő pedig nem szentel elég figyelmet azoknak a dolgoknak, amik boldoggá teszik. Gretchen elhatározza, hogy egy évet rászán arra, hogy életét tudatosan boldogabbá tegye. Nem akar elutazni Tibetbe, nem akar meditálni, nem akar megválni világi életétől – ő csupán a “saját konyhájában” szeretne boldog lenni.

A Boldogságterv ennek az egy évnek a története, ami üdítő őszinteséggel, kedves és derűs stílusban meséli el Gretchen tapasztalatait. Nem tesz nagy kinyilatkoztatásokat és nem akarja feltalálni a spanyol viaszt, mégis felvillanyozza, elgondolkodtatja és megmosolyogtatja olvasóit.” (Gretchen Rubin: Boldogságterv)

Farkas Lívia, az Urban:Eve blog szerzője

“Magával ragadó stílusa, nyüzsgő életigenlése, kifogyhatatlan ötlettára, praktikus látásmódja az, ami magához láncolja az olvasó figyelmét. Viával egykorúak vagyunk, mégis a legőszintébben mondhatom, hogy bölcs nővérként tekintek rá sok szempontból, mert nőként akár lelki, akár praktikus kérdésekkel lapoztam fel a blogját vagy fordultam hozzá kérdéssel, nem volt még olyan, amire hihetetlen rálátással, érthetően és hasznosan ne tudott volna választ adni.” (Top 5 blog, amiket olvasok)

Marla Cilley, a FlyLady

“Amikor annak lélektani gyökereit, gyerekkori traumáit és felnőttkori hatásait taglalta, hogy hogyan és miért nem tudja sok ember kézben tartani a háztartását, amikor másoknak ez annyira egyszerűen megy, Marla stílusa annyira pihe-puha, támogató, megnyugtató és erőt adó volt, mint a legszeretőbb ölelés.

Amikor azonban elérkeztünk ahhoz a kérdéskörhöz, hogy mennyire igazságtalan és nehéz az, hogy rendben kell tartanom a háztartást, miközben bezzeg a férjem…, bezzeg a gyerekeim…, akkor Marlából mintha kitört volna az őrmester (…), és ellentmondást nem tűrően, keményen elkezdte szajkózni: nem érdekel. Nem érdekel a nyafogásod. (…) Ne méricskélj. Ne nyafogj. Csak tedd meg, amit meg kell tenni. (…)

Persze nem a FlyLady szeretete és támogatása fogyott el a könyv közepére. Hanem, ahogy Marla írta, túl kell tennünk magunkat azon a hozzáálláson, hogy méricskéljük, mennyit tettünk bele a közös projektbe mi és mennyit a körülöttünk élők, mert ezzel egyrészt pocsékoljuk az energiáinkat, másrészt pedig visszafogjuk magunkat. (…) Ehelyett el kell kezdenünk beletenni a magunk 100%-át, nyafogás, duzzogás és méricskélés nélkül.” (A FlyLady azt mondja: cssst!)

Cesar Millan, a csodálatos kutyadoki

“Azért mondom mindig azt, hogy Cesar műsorait nemcsak kutyásoknak ajánlom, mert Cesar szerint (ahogy mottója is mondja: segítek a kutyáknak és tanítom az embereket) a problémák zöme nem a kutyák lényében gyökerezik, hiszen ezek a fantasztikus lények nagyon hamar túl tudnak lépni korábbi sérelmeiken, elhagyni rossz szokásaikat. A problémát általában az emberi lélek gondjai okozzák, Cesar pedig ezekre keres megoldást: az embereket tanítja. Az embereknek mutatja meg, hogyan lehet túllépni a korábbi sérelmeinken, a félelmeinken, hogyan lehet magunkban megtalálni az erőt, a határozottságot, a biztonságot, az egyensúlyt (nemtől, kortól, fizikumtól függetlenül), ez pedig olyasmi, ami nemcsak a kutyák, de az emberek életében is hatalmas fordulatokat hozhat.” ({Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc sorozat / Tv műsor)

3×3 apró meditáció

Ma három apró-cseprő meditációs technikát osztok meg veletek. Hogy miért 3×3? Mert mindhárom technika jó, ha három percet vesz igénybe.

3x3 apró meditáció

3 percig csak a légzésedre figyelj

Thomas Frank, a College Info Geek bloggere a 5 Ways to Build Focus and Concentration c. videójában elmondja, hogy azért is fontos rendszeresen meditálnunk, mert a koncentráció is úgy működik, akárcsak az izomerő vagy az ügyesség: edzenünk kell, hogy jobbá váljunk benne.

Elmondja azt is, hogy az ő mindennapos meditációja nem több, mint hogy reggelente 3 percen át a légzésére és csakis arra figyel. Természetesen, ahogy mondja, eközben a figyelmünk kalandozik, de a cél nem görcsösen egy helyen tartani, hanem finoman újra és újra visszaterelni a célra.

Légy ott, ahol vagy, csináld azt, amit csinálsz

A mindfulness egy divatos szó, egyre többfelől hallhatjuk, de mit is takar pontosan? A hétköznapi tudatosságot és jelenlétet jelenti: légy ott, ahol vagy, csináld azt, amit csinálsz.

Judson Brewer pszichiáter A Simple Way to Break a Bad Habit c. TED beszédében arról beszél, hogy hogyan alakulnak ki a téves megerősítésen alakuló rossz szokások (étkezési zavarok, dohányzás, céltalan szörfölés a neten, stb.), és ezek hogyan törhetőek meg pusztán azzal, hogy tudatossá válunk velük kapcsolatban: hogy megszokás helyett teljes odafigyeléssel, teljes jelenléttel éljük meg őket, és így megérezzük, vajon tényleg vágyunk-e rá, hogy helyük legyen az életünkben.

A hétköznapi tudatosságnak ez a formája olyan gyakorlat, amibe bármikor beléphetünk, anélkül, hogy meg kellene szakítanunk azt, amit csinálunk. Ahogy beszédében Judson Brewer javasolja, tudunk tudatosan enni, dohányozni, sms-ezni, internetezni. De tudunk tudatosan mosogatni, tudatosan takarítani, tudatosan teregetni, tudatosan sétálni, stb.

A légzésünk megfigyeléséhez hasonlóan itt is, sőt itt még inkább előfordulhat, hogy a figyelmünk elterelődik, de mindig van lehetőségünk arra, hogy visszatereljük arra, amit csinálunk és arra, ahogy azt megéljük: az izmaink, az érzékszerveink, az elménk részvételére a folyamatban.

Ez egy mindennél kézenfekvőbb megoldás arra, hogy még ha csak rövid etapokra is, de bárhol és bármikor, áldozat vagy kieső idő nélkül tartsuk edzésben és fejlesszük koncentrációs készségünket.

Hagyd abba, amit csinálsz

Farkas Lívia (Via) az Ennél zöldebb nem lesz! c. könyvében a mélypontok kapcsán oszt meg egy gyakorlatot:

“Ne csinálj tehát semmit. Hogyan lehetne semmit nem csinálni? Akkor megfordítom: hagyd abba, amit addig csináltál.”

A másik két gyakorlathoz hasonlóan egyszerűnek tűnik – kitartó gyakorlással egyszerűbbé is válhat –, de ha megpróbálkozunk vele, kiderülhet, hogy nem is olyan egyszerű. A mélypontokról írva osztja meg, hogy a mélypontok pánikhelyzetbe sodornak, a pánikhelyzetekből pedig legszívesebben menekülnénk, legszívesebben nekiállnánk hamar-gyorsan tenni valamit, ami elűzi a bajt – de a mélypontokkal kapcsolatban a legjobb teendő, ha hagyjuk őket megtörténni és elmúlni.

Gyakran ehhez hasonló rohanásban éljük a mindennapjainkat is, ide kapunk, oda kapunk, ide rohannánk, oda szaladnánk. Ezért akár lelki dolgok, aggodalmak, félelmek hajszolnak, akár a hétköznapi teendők özöne, rövid távon is felüdítő és hosszú távon is erősítő gyakorlat lehet ez: néhány percre hagyd abba, amit épp csinálsz, és helyette… ne csinálj semmit!

Így váltottam A6-os filofaxra

Hogyan csináljak A4-es dokumentumból filofax méretet? Ez a kérdés engem is sokáig bolygatott, és mivel Instagramon érdeklődést keltettek a filofaxom karácsonyi tervező lapjai, gondoltam, elmesélem, hogyan váltottam M-es (Personal méretű) tervezőről A6-osra.

Filofax

A történet nem túl fordulatos és nem túl tragikus: nem kellett könnyes búcsút vennem a jól bejáratott, szeretett M-es gyűrűs határidőnaplómtól, hiszem, csiribú-csiribá, az M-es tervező tökéletesen befogadja az A6-os lapokat.

Ezzel az ötlettel először akkor találkoztam, amikor a Pinteresten láttam, hogyan használnak standard képeslapokat elválasztapokként – tökéletes “lusta” megoldás, hiszen ezek a lapok szépek, stabilak, méretre vágottak, és mivel egy kicsit szélesebbek a filofax papírnál, még azon sem kell töprengeni, hogyan applikáljunk rájuk füleket: csak ki kell lyukasztani és már készen is vannak, tökéletes elválasztóként működnek.

Egyben azt is jelentették viszont, hogy a karcsú filofax papírnál “ducibb” standard méretű lapok is kényelmesen elférnek a filofaxban, ami pedig nem hagyott nyugodni. Mert bizony nem nagyon szeretek a filofax papírméret méricskélésével vesződni, ahogy a fele papírt vágási hulladékként a kukába dobni sem.

És a világ azért – természetesen – alapvetően az ISO standardre van berendezkedve. Ha valamit ki szeretnénk nyomtatni a határidőnaplónkhoz, azt A4-es papírra fogjuk nyomtatni.

Egy ideje már kísérleteztem a bullet journal stílusú napi tervezőkkel és munkahelyi teendőlistával, az A4-es papírra nyomott, letölthető és nyomtatható ponthálós lapokat pedig puszta lustaságból nem méricskéltem, hanem gyorsan és egyszerűen négyrét vágtam (A6 méretre), és amikor a családomtól kifejezetten filofax dekorációs célra kaptam ajándékba egy maroknyi karácsonyi képeslapot, úgy éreztem, eljött az idő: minden filofax méretű lapot száműztem a tervezőmből és átálltam A6-os méretre.

Szerencsére a gyűrűs kalendárium rugalmassága miatt itt is, mint mindig, a válasz arra a kérdésre, hogy “vajon lehetne-e…?”, az volt, hogy “naná, hogy lehet”.

Miért jó, hogy A6-os filofax lapokat használok?

  • Nem kellett lecserélnem az M-es gyűrűs határidőnaplómat, tökéletesen használható a speciális méretű filofax papír helyett A6-os lapokkal
  • A letölthető holmik gyakran A4 méretűek, ezek egyszerűen nyomtathatók “4 oldal egy lapon” beállítással A6 méretűre
  • A szövegszerkesztők is az ISO szabványokat szeretik használni, így könnyebben tervezek és nyomtatok magamnak saját oldalakat
  • Egyszerű fehér, mintás vagy színes szabványméretű lapokból is könnyen és gyorsan készíthetők saját jegyzetlapok
  • Az A4-es papír nemcsak könnyebben vágható A6 méretre, mint filofax méretre (akár mérés nélkül, egyszerű hajtogatós módszerrel), de a papírveszteség, a vágási hulladék is kevesebb: egy A4-es lapból kettő, körültekintő szerkesztéssel legfeljebb három filofax méretű oldal jön ki, míg A6-os méretből négyet ad ki és nem vész kárba papír
  • Nem szeretek közvetlenül a gyűrűk mellé írni (kényelmetlennek tartom), és egy szélesebb, “ducibb” papíron könnyebb ezt elkerülni

Nekem egyelőre nagyon bevált az A6 méretre váltás, sok könnyebbséget jelent.

    Az emlegetett Urban:Eve karácsonyi tervező is A4 méretben készült és egy lapon négy oldalas nyomtatással, A6-os méretre vágva kapott kényelmes helyet a filofaxomban. Nézzetek rá Viánál, nagyon hasznos holmi! ;)

    A hónap kedvencei #6 

    Vajon egy kő alatt töltöttem a júliust? Mintha így lett volna.

    Azért egy falatnyi kínálatot sikerült összeállítanom a júliusi kedvenc blogbejegyzéseimből is.

    Urban:Eve (angol) – Well, hello there!

    Nem is annyira a bejegyzést, mint inkább a tényt szeretném megemlíteni, hogy elindult Via angol nyelvű blogja, az Urban:Eve nagyvilági kistestvére. 

    A Viától megszokott, akár a blogján már magyarul is olvasott cikkeket találhatja meg itt a szélesebb közösség, de angol nyelvgyakorlásnak sem lehet rossz terep.


    Mi ez? A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.


    Urban:Eve (magyar) – 15 nyári fotós kihívás

    Persze az új blog mellett a régi is marad változatlan, Via ezúttal a nyári emlékek megörökítésére bíztat néhány ötletes fotókihívással, amikhez egyébként címke is tartozik, az #uekihivas tag alatt megoszthatjuk és böngészhetjük az általa ihletett nyári képeket.

      

    Love Taza – my budding photographers

    És még egy fotós bejegyzés, ezúttal Naomi Davistől.

    Taza blogján az első, ami szembetűnik, azok a gyönyörű, profi fotók – pedig aki visszalapoz egészen a kezdetekig, az megláthatja, hogy Naomi egyáltalán nem profi fotósként kezdte. A blogja a családi életük dokumentálására született, és a kezdeti fotók bizony pontosan olyan kétes minőségűek voltak, mint amit bármelyikünk fel tudna mutatni az első digitális kamerája gyűjteményéből. 

    Naomi rengeteg gyakorlással, elszánással, kitartással vált tehetséges amatőr fotóssá, aki lenyűgöző, élettel teli, sugárzó képeket készít arról a témáról, amit a leginkább szeret: a családjáról. 

    Az évek során megfigyelhető, hogyan nőnek bele a gyerekei is ebbe a szenvedélybe Naomi mellett. Nem kényszerből, hanem érdeklődésből, hiszen ha valamit anyu ekkora lelkesedéssel csinál, az csak valami csoda lehet! 

    Amikor a férjem meglátta az egyik olyan képet, amin az óvodás korú kis Samson ügyeskedett Naomi drága fényképezőjével, elborzadt – én azonban tudtam, hogy ez már egy hosszú út közepe. A kicsik még alig totyogtak, amikor már fából készült játék fényképező volt a kezükben, majd polaroid gépekkel játszhattak, később segítséggel, felügyelettel már használhatták az édesanyjuk nagy fényképezőjét is, mellette pedig saját kis eldobható gépeket kaptak, amikkel önállóan fényképezhettek.

    Naomi ebben a bejegyzésében megmutat néhány képet, amiket a két óvodás korú apróság, Eleanor és Samson készített. 

    A mezőgazdaságban dolgozva én is gyakran látom, hogy egészen kicsi gyerekek, egészen fiatal fiatalok hogyan nőnek bele elképesztően hamar a szüleik hivatásába, és ennek egy remek példája az is, ahogy Naomi apróságai belenőnek a fotózásba: egy nagyon jó példa arra, hogy tanítani a legkönnyebben és a leghatásosabban őszinte lelkesedéssel és szeretettel lehet.

    A hónap kedvencei #5 – Blogolás főállásban, térképvadászat és melegházasság

    Eltelt egy új hónap, és ezúttal már egy picikével több időm és figyelmem volt blogokat olvasgatni is. 

    Daily Dorothy: Miért pont a Bloglovin?

    Bár nem júniusi cikk, de mindenek előtt szeretném megosztani veletek Dóri cikkét a Bloglovinról. Hogy miért? Azért, mert mindig csak hánykódom a blogolvasó alkalmazások között, de Dóri cikkének a nyomán adtam egy új esélyt a Bloglovin alkalmazásnak, és nagyon nagy segítségnek bizonyult a havi kedvenceim összegyűjtésében is, így arra gondoltam, utólag megérdemli az ajánlást. 

    Mi ez? A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.

    Love Taza: taza’s nyc guide: urban living!

    Naomi Davis blogján szinte mindig találok valami kincset – most is. Ebben a maratoni hosszúságú cikkében azzal kapcsolatban osztja meg a tapasztalatait, hogy hogyan tudják megoldani most már három kisgyerekkel a városi életet egy kis lakásban. Ír például arról, hogyan lehet leküzdeni a “csak albérlet, nem fog örökké tartani, ezért inkább be sem költözöm igazán” szindrómát, és még rengeteg más érdekes személyes élményt, természetesen egy halom saját fotóval. Ahogy már megszokhatta, aki ismeri Naomi blogját: csak a fotókért is érdemes átkattintani.


    Család az ötödiken: {Vigyázz, kész, posztolj!} – Meg lehet-e élni a blogolásból?

    A legutóbbi VKP témát én sajnos kihagytam, de a többiek cikkei közt így is maradt bőven csemegézni való, és érdemes is, mert a téma is az: meg lehet-e élni a blogolásból?

    Nem olvastam el mindenkiét, de A család az ötödiken és a Kicsi a rakás blogok szerzőjének, Barbarának a cikkét hozom el nektek, mert egy jól összeszedett, esszenciális kis javaslatot tesz arra, hogyan lehet alkalmassá tenni egy blogot arra, hogy pénzt lehessen keresni vele. 

    Urban:Eve: Az én városom kincsei – Mutasd meg & fedezd fel!

    Via ezúttal is megcsillogtatta egyik legnagyobb fegyverét: a közösségteremtő erejét. Ezúttal arra hívta fel az olvasóit, hogy a blogján korábban bemutatott Google MyMaps szolgáltatással készítsenek személyes térképeket a saját városukról és azokat osszák meg egymással, hátha hasznos lesz valakinek az olvasók közül, aki épp oda készül nyaralni vagy költözni. 

    Én is válaszoltam a felhívásra, és készítettem egy térképet Sopronról, ami be is került Via válogatásába – úgyis itt a VOLT Fesztivál, de a turistákat is nagyon szívesen várja a térképem. Kezdetnek a legtipikusabb belvárosi sétaútvonalat osztottam meg, amihez valószínűleg minden vendégemnek volt már szerencséje, aki városnézést kért, de csak egy délutánja volt. :) Aztán a térképet igyekeztem érdekességekkel, látványosságokkal, hasznosságokkal bővíteni – nem is én lennék, ha nem osztottam volna meg a kutyabarát parkokat és az állatgyógyszertárat is. :)

    Kattintsatok át ti is, böngésszétek a többiek térképeit, és ha van kedvetek, hozzatok létre sajátot – hátha valakinek kincset jelent!

    Love Taza: happy father’s day!

    Még egy Love Taza cikk, de a látszat csal: nem az apák napja miatt hoztam el. Hanem egy kicsit a VKP-s témához is kapcsolódóan azért, mert ebben a cikkében Naomi megosztja, hogy míg ő otthon volt a gyerekekkel, a férje, Josh és ő közösen munkálkodtak azon most már több mint öt éve, hogy fejlesszék a bloghoz kapcsolódó kis családi vállalkozásukat, és végre eljött a pillanat, hogy Josh is felmondhatott a munkahelyén és főállásban vele dolgozhat otthonról, ahol a vállalkozás mellett most már ketten nevelik otthon a három kis manót. 

    Tudom, hogy szokásunk kifulladásig ismételgetni, hogy a magyar helyzet így, a magyar helyzet úgy, és igen, egészen biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz bloggernek, vállalkozónak, anyának, apának, dolgozó nőnek, dolgozó férfinak lenni New Yorkban és Magyarországon. De én akkor is szeretem inkább bíztatásnak, lélekemelő jelzésnek venni az ilyen történeteket. 

    Eszter’s Offtopic: Szabad a melegházasság Amerikában – a leggyakoribb kérdések és a legkézenfekvőbb válaszok

    Már az egész Egyesült Államokban szabadon házasodhatnak az azonos nemű párok, éljen, éljen. Amikor a térképre nézek és látom, hogy a világnak közel felén-harmadán már minden embernek adott ez az emberi jog, arra gondolok, hogy milyen izgalmas korban élünk. Nagyjából ilyen lehetett, amikor elterjedt az, hogy már a feketéket is teljes értékű emberi lénynek kezdték tekinteni, vagy hogy a nők is kaptak szavazati jogot és beiratkozhattak a felsőoktatásba. Bár persze ezek közül egyik sem teljesen lejátszott kérdés még, és mindegyikkel kapcsolatban sok a beszélgetni való, társadalmak és egyének szintjén is.

    Akik a melegházasság oldalán szeretnének egy kicsit talpraesettebben érvelni, azoknak nagyon jó szívvel ajánlom Eszter cikkét, amiben lényegretörően és éleslátóan fogalmazza meg a válaszokat a legtipikusabb ellenoldali érvekre, mint például hogy “miért érdekeljen ez engem, ha heteró vagyok?” vagy “akkor legközelebb már kecskével is lehet?”. 


    Olvassátok szeretettel az én kedvenceimet, és ha van kedvetek, osszátok meg a tieiteket!

    A hónap kedvencei #3

    Adós maradtam az áprilisi kedvenceimmel, de most pótolom.


    A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.


    Áprilisban nem sokat kalandoztam új blogok felé, így külön blogajánlót nem írok már, Dóri, Szilvi, Via és Naomi blogjáról is írtam már ajánlót. Jöjjenek tehát a kedvenc cikkeim!

    Daily Dorothy – Mitől indul jól a napom?

    Dóri ezúttal a reggeli rutinjáról és a reggelt megkönnyítő apróságokról írt a tőle megszokott könnyed stílusban. 

    “Gondolom nem kell senkinek sem bemutatnom azokat a reggeleket, amikor az ébresztő óra csörgésére válaszul az az első gondolatod: “csak még 10 percet hadd aludjak“. Nos, ha nem is indul így minden reggelem, azért megesik. És általában meg is adom magamnak azt a plusz 10 percet. Ha lejárt, akkor viszont nincs mese, kelni kell, de higgyétek el, nem is olyan nehéz :)”

    Pillecukor blog – Instant zabpehely-mix rohanós reggelekre

    Dóri cikkével kéz a kézben Szilvi zabpehely-mixes bejegyzése meghozta a kedvemet ahhoz, hogy minden nap reggelizzek. Azóta már saját zabpehely-mixet is tartok készenlétben, sőt már joghurtból is feltankoltam, hogy még tartalmasabb legyen a nap első étkezése (muszáj is, mert van, hogy a nap második étkezéséhez este hatkor jutok el…), és micsoda különbség! Köszönöm, Szilvi és Dóri!

    “Elsőként úgy gondoltam, hogy egy reggeli randevúra invitálom a zabpelyhes zacsit, aztán majd később jöhet a haladó szint, azaz a sütés, főzés ezzel az alapanyaggal :) Azt tudni kell rólam, hogy a gyorsan elkészíthető (nem szeretek sokat pepecselni), de ugyanakkor ízletes reggelik híve vagyok, s eddig bizony nem fordítottam sok figyelmet arra, hogy valamennyire egészséges is legyen.”


    Love Taza – The 3 Biggest Things I’ve Learned to Make Motherhood Easier With 3

    Ebben a hónapban valahogy csőstül jönnek velem szembe a babás témák, és nem a legjobb fajtából. Túl sok olyan cikk talált el, amik iskolapéldái voltak annak a szomorú jelenségnek, hogy egy nőnek egy nő a legnagyobb ellensége… Hihetetlen, mennyire gyökeres reflexünk az, hogy ha nőként egy nővel találkozunk, rögtön támadási pontot keressünk rajta. 
    Ezért, bár nem egy világraszóló téma, de elhoztam Naomi Davis egy cikkét, ami a három legfontosabb dolgot szögezi le, amit három lurkó nevelése mellett megtanult, ezek pedig címszavakban: fogadd el a segítséget, utasítsd el a trollkodást és tarts szünetet. 

    “motherhood is full and blessed and beautiful and i’ll say that until i’m blue in the face, but not every moment is that way. “

    Urban:Eve – Házi feladatok, emlékek & rajzok – Gyerekkori határidőnaplóim képekben

    Via cikke, amiben felkutatta az olyan gyerekkori kincseket, mint az első házi feladatos noteszei és határidőnaplói, olyan lavinát indított el, amiről még fogtok hallani itt a blogon.

    “Még nem töltöttem be a tizet. 1995 volt az az év, amikor hirtelen elkezdett annyi teendőm lenni – általános iskola harmadik osztályában! –, hogy már nem bírtam észben tartani őket. Muszáj volt leírnom mindent, különben elfelejtettem, és elkéstem, lemaradtam, nem adtam be, nem készültem… (…) Így kerültek először az életembe a jegyzetfüzetek és a határidőnaplók. A helyzet (és az életem) harmadikos korom óta csak bonyolódott, így gyakorlatilag húsz éve folyamatosan kerestem azt a formátumot vagy trükköt, ami éppen az adott — az előzőnél mindig még eggyel bonyolultabb — életszakaszomnak praktikus és megfelelő volt, és a kötött forma lehetőségeihez képest próbáltam testreszabni, alakítani, feszegetni a formátum határait.”

    A hónap kedvencei #2


    A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.


    Eszter’s Offtopic – A házasság szent köteléke

    Eszter blogján még a hónap legelején olvastam egy nagyon átfogó és nagyon elgondolkodtató cikket a házasság mibenlétéről, arról, hogy miért volt annyira “szent és megbonthatatlan kötelék” annakidején, és miért nem az már. Nagyon tetszett, ahogy a cikk összeszedte a prókat és kontrákat, valós képet mutatva arról, miért volt szinte kikerülhetetlen a házasság régen, és miért nem bűn vagy feslettsét, hanem egyszerű kényszermentes szabadság az ma, hogy már nem kell házasodnunk ahhoz, hogy boldoguljunk az életben. 

    A cikk végeérhetetlen parázs vitákat robbantott ki, és én is ajánlom olvasásra, mert nagyon széles látókörű, jól kidolgozott írás.

    A házasság szent köteléke

    Nem hiszek a fals nosztalgiában, hogy régen az emberek boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak voltak, a házasságok az égben köttettek, és a párok életük végéig szeretetben kitartottak egymás mellett. Száz, kétszáz évvel ezelőtt is emberek éltek a földön, semmivel sem voltak jobbak vagy rosszabbak, mint a 21. századi populáció. A körülmények változtak, és ez az, ami sok mindent átírt.

    A cikk további részét itt olvashatjátok.

    Réka, Via, D. Tóth Kriszta #sminknélkül

    Smink. Nélkül. Is. Szép. Vagy.

    Közhely? Igen. Lerágott csont? Igen. Kell beszélni róla? Igen. Van mit mondani róla? Igen. 

    Úgyhogy ennek jegyében én sem megyek el amellett, hogy D. Tóth Kriszta kitartóan minden nap megmutatja a 40 éves, sminkmentes arcát a világnak, és hogy ez hatással van a nőkre. Legyen is. 

    Biztos, hogy sokan kapták fel és vitték tovább a gondolatot, akikkel én találkoztam, Via volt a maga karakán módján, és Réka az elsősminkes élményeinek felidézésével és egy saját kis selfie-kihívással.

    “Mi a baj? Beteg vagy?” – Nem, ez az arcom.

    Senki sem születik pórusok nélkül. Mind szőrösek, ráncosak, hegesek vagyunk, és, ha megadatik az a privilégium, hogy megöregedjünk, csak még ráncosabbak leszünk. Legyen úgy.

    Via cikkének többi részét itt olvashatjátok.

    Smink nélkül – én így nézek ki

    Az, hogy milyennek lát a környezetünk, sokszor azon múlik, hogy mi milyennek látjuk magunkat, és nem fordítva, mint ahogy azt sokszor hisszük.

    Réka cikkét pedig itt találjátok.

    NieNie Dialogues – Button hell

    Stephanie Nielsonról már írtam nektek – tudjátok, ő az, aki a férjével együtt egy súlyos repülőgép balesetet szenvedett, és a teste több mint 80%-a égett meg, beleértve az arcát is. Stephanie-tól több megérintő életképet vagy kirohanást is olvashatunk, amik a “smink nélkül” és az “ilyen az arcom, ezt fogadd el” témához erősen kötődnek, hiszen számára kikerülhetetlen az a megpróbáltatás, amit a társadalom arra mér, akinek nem katalógusba illő babaarca van. 

    Ez a cikk azonban, amit most hoztam, egy sokkal egyszerűbb, sokkal hétköznapibb módon érintett meg. A cikkhez tartozó kép kiborult gombokat ábrázol, és az első gondolatom az volt, amikor megláttam, hogy de csodás, milyen színes! – Majd elolvastam Stephanie szűkszavú vallomását arról, hogy “sokan sokféleképpen képzelik el a poklot, de számomra ez az: lapos tárgyak a földön”. 

    Ahogy bevallja, hogyan okoznak a baleset óta nehézkesen működő ujjainak (amikből kész csoda, hogy megmaradt mind!)  gyötrelmet az olyan dolgok, mint a padlón szétgurult gombok vagy boltban a pultra ejtett aprópénz, eszembe juttatta azt, amit én a gyásszal tanultam meg: hogy néha a legnagyobb dolgokat is derűsen bírja az ember, míg máskor a legváratlanabb pillanatban a legártatlanabb dolgok gyűrik le…

    Button hell

    Today Lottie dropped the button box.
    That’s when I decided I was in hell.


    Stephanie cikkét itt találjátok.

    Boldogságterv #22 – Békák és selfie-k


    Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


    A megfigyelés befolyásolja a rendszer működését

    A márciusi boldogságtervem a rendszer megfigyeléséről szól: arról, hogy pusztán azzal, hogy odafigyelünk, hogy szemmel tartjuk magunkat, hogyan juthatunk előbbre. De vajon hogyan is működik ez? Miért változik meg a rendszer működése a rendszer puszta megfigyelésétől?

    A héten írtam a Duolingo alkalmazással kapcsolatos tapasztalataimról, hogy hogyan visz előbbre a nyelvtanulásban az, hogy napról napra szemmel tarthatom az előrehaladásomat, múlt héten pedig arról írtam, hogy támogatja az írói munkásságomat, a háztartásomat és a kapcsolatomat magammal az, hogy megfigyelem és regisztrálom a teljesítményemet. Van még egy terület, ahol nemrég bevezettem a megfigyelés szokását, ez pedig a folyadékfogyasztásom. 

    Azzal tisztában voltam, hogy keveset iszom, bár azzal nem, hogy mennyire. Ez a probléma nem újkeletű, a családom már régóta azzal viccelődik, hogy annyit iszom, hogy békák nőnek a hasamban – csak ezek sivatagi békák… Pedig tudom, hogy a folyadékfogyasztás jó a tesnek és a testen belül az agynak, tehát a szellemi teljesítőképességnek is. Ami, valljuk be, elengedhetetlen eszköze valakinek, aki napi három óra utazás és kilenc óra munka után este ér haza azzal a vággyal, hogy az írói karrierjét építse. 

    Ezért letöltöttem a telefonomra egy folyadékbevitelt figyelő alkalmazást is (ami akár óránként csipogni is hajlandó, hogy ne felejtsek el inni, és naponta plecsniket osztogatni is, hogy jutalmazza, ha teljesítem a napi kvótát – bár én egyelőre megmaradtam az alapbeállításoknál, amik pusztán megfigyelnek és regisztrálnak). Ezzel nemcsak pontosabb képet kaptam arról, hogy mennyire elégtelenül hidratálom a szervezetemet, de rájöttem arra is, hogy soha nem fogok egészen pontos képet kapni a helyzetről, amíg szándékosan megfigyelem a rendszert. 

    Ugyanis azzal, hogy minden reggel elindítom az alkalmazást és regisztrálom az éjszaka elkortyolt folyadékot, és azzal, hogy nap közben folyamatosan az eszemben van, hogy ha kiürítek egy poharat, azt feljegyezzem az alkalmazásban, eleve többet gondolok az ivásra, és többet is iszom. Valamennyivel legalábbis biztosan. 

    Az ördög a részletekben rejlik

    A megfigyelés nemcsak a nagy képet javíthatja (aktívabb nyelvtanulás, több takarítás, nagyobb folyadékbevitel), de a részleteket is felértékelheti. A figyelemmel a részletek formát kapnak, az alkotóelemek kiugranak a nagy képből. 

    Vagy egy egész évet átívelő megfigyelési projektem is idén, méghozzá az Instagramon megosztott, selfie-spammelő Page x of 365 (nem volna kötelező selfie-kkel megosztanom de valahogy így alakult), ahol az év napjaira mint egy könyv lapjaira referálok. Az év első napjaiban még készségesen elfogadtam, hogy még alig jutottunk túl a címoldalakon, nem gond az, ha nem sok tartalom van bennük, csak újévi lötyögés. De mi a helyzet most, amikor már a 80. oldal környékén járunk? 

    Két kezem ügyében lévő könyv 80. oldalát lapoztam fel, hogy szemléltessem a dolgot. 

    Gretchen Rubin 337-ből a 80. oldalon már túl van a Boldogságterv koncepciójának a bemutatásán, fogadalmakat tett, összegyűjtötte a felnőtté válásának tapasztalatait, alaposan körbejárta az energia és a rend kérdését, elmélkedett a házasságról, a szerelemről és az egyéni felelősségről a család boldogságában, és a 80. oldalon épp azt mutatja be, hogy ez a felelősség néha milyen nehézségekkel és áldozatokkal jár. Farkas Lívia 300-ból a 80. oldalon már túljutott az egyéni motívumok elemi szintű feltérképezésén és arról is elmélkedett, miért maradnak meg az emberek a “pocsolyáikban”, kényelmesen kényelmetlen élethelyzeteikben ahelyett, hogy továbblépnének. Ezzel tízlépéses programjának első két lépésén túl is jutott, és már a harmadikban jár, ahol a nagy kifogáslista összegyűjtésén dolgozik. 

    Ha így nézek az évemre, az elgondolkodtat nemcsak azon, hogyan töltöttem fel eddig a lapjaimat, vajon tartalmasan alakul-e a könyvem, de arra is ráirányítja a figyelmemet, hogy az egyes napok önmagukban is fontosak. Nemcsak egy nagy folyam kivehetetlen elemei, de önálló lapok, amiket egyesével is meg kell tölteni tartalommal, értékkel. Lesznek olyanok, amiken elgondolkodtató elméletek szerepelnek, olyanok is, amik gyakorlati dolgokkal, hétköznapi praktikumokkal lesznek tele, és olyanok, amiken könnyfakasztó személyes sztorik vannak, de ha túl sok érdektelen, üres, tartalmatlan, dinamika nélküli oldal következik egymás után, akkor letenném a könyvet – ha könyv volna. Csakhogy ez nem egy könyv, hanem az életem, amit lapról lapra írok, és egy kis odafigyelés, egy kis időnkénti rácsodálkozás segít, hogy jobban jelen legyek benne, egészében és részleteiben egyaránt odafigyeljek rá. 

    A hónap kedvencei #1

    A Magyar Bloggerek Közösségében merült fel az ötlet Facebookon, hogy hónap végén emlékezzünk meg a hónap kedvenc cikkeiről, amiket más blogokon olvastunk. Ezt egy nagyon jó ötletnek tartom, bár én elég kevés blogot olvasok rendszeresen, de talán így is találtok hasznos csemegét az olvasmányaim között.

    DailyDorothy – A könyv nem szent

    Dóri blogja viszonylag fiatal, de az első perctől megszerettem. A friss, könnyed stílus, amit a blog kinézete sugall, a cikkeiben is megvan. Hétköznapi témákról ír, mint az olvasmányélményeiről, a kézműves projektjeiről vagy receptekről, a cikkei könnyen emészthetőek, igényesek, és mindig van bennük olyan egyedi gondolat, ami miatt úgy érzem, hogy érdemes volt elolvasni, nemcsak egy ezerszer olvasott sablont kaptam, bármilyen hétköznapi témához nyúl is. Dóri emellett gyönyörű saját fotókkal illusztrálja a bejegyzéseit, és néha ír a fotózással kapcsolatos tapasztalatairól, tippjeiről is.

    Korábban már jóízűt értekeztünk vele arról, hogy a (papírra nyomtatott) könyv nem szent, a könyvolvasó pedig nem szentségtörés. A most választott cikke pedig ezt a témát ötvözi egy maroknyi izgalmas fotóprojekt kulisszáinak megosztásával.

    A könyv nem szent – Hogyan tettem tönkre egyet?

    “Ha pedig egy könyv tartalma értéktelenné válik a szemünkben, akkor miért ne használhatnánk fel arra, hogy valami olyat készítünk, amit viszont annak tartunk?! Egy szó mint száz, tönkretettem egy könyvet azért, hogy jó fotókat készíthessek. És abszolút nem bántam meg.”

    A cikk többi részét itt olvashatjátok.


    Urban:Eve – Ennél zöldebb könyvklub

    Via blogjáról, az Urban:Eve életmód blogról már többször zengtem ódákat, de akit elkerült volna, annak a kedvéért leírom, hogy minden lánynak, nőnek, asszonynak ajánlom Via blogját, bármely korosztályból, mivel a női hétköznapok témáinak igen széles skálájával foglalkozik és ad tanácsot, ötletet vagy lelki segélyt szinte bármilyen témában, ami egy nőt érdekelhet. (Amire pedig nem találni választ a blogján, azt nyugodt szívvel meg lehet tőle kérdezni hozzászólásban, e-mailben vagy tumblr-en, mert Via levelesládája és szíve mindig nyitva áll az olvasói felé.) Via a könyvéről is írtam már, ahogy a könyvklub beharangozójáról is hoztam ajánlót, de nem tudom megállni, hogy az Ennél zöldebb könyvklub sorozat első része ne kerüljön fel a kedvenc cikkeim listájára is ebben a hónapban.

    A könyvklubhoz egyébként egy kihívás is tartozik a Molyon, ami a blogbejegyzésektől függetlenül arra bíztat, hogy az év első felében olvassuk el együtt Via Ennél zöldebb nem lesz c. könyvét, és fejezetenként legalább egy gyakorlatot végezzünk el.

    Mihez kezdjek? – Ennél Zöldebb Könyvklub 1.

    “Azt tapasztalom (a könyv megjelenése óta pedig különösen ki vagyok erre hegyezve), hogy nagyon sokan azért nem indulnak el, mert gyűjtögetnek. Célokat, álmokat, információt, aztán mindezeket fejben összerendezik, és azt mondják: ó, hát ez még mindig nem elég jó terv, majd ha teljesen tökéletesre kitaláltam, akkor majd elkezdem. (…) Persze az egész mögött egy dolog van: a félelem. (…) Azt kérem csak, hogy tedd meg a kezdő lépést. Fedezd fel, hogy milyen is lehetne. Nem most kell eldöntened, hogy arra mész-e.”

    A cikk többi részét itt olvashatjátok.


    LoveTaza – Nursing

    Naomi Davis egy mormon mami blogger, aki New Yorkban él a férjével és három kisgyermekével. Főállású anyuka, blogger és amatőr fotós, a cikkei pedig jórészt a családi élet dolgairól szólnak. A gyermekeiről és a családi életükről készült képekből, a megosztott momentumokból és gondolatokból csak úgy árad a szeretet és az életöröm, ezért szeretem akkor is böngészni a blogját, ha olvasni nincs kedvem, de már a képei is hihetetlenül feltöltenek.

    Naomi harmadik kis manója Karácsony előtt született, és ennek apropóján az egyik nemrégiben íródott cikke a szoptatásról szól. De hogy mivel is érdemelte ki ezt a kiemelt helyet itt az ajánlómban egy ilyen témájú cikk, amikor nemcsak hogy nem szoptatok, de még a baba-téma is roppant távol áll tőlem (itt a blogon és odakint az életben egyaránt)?

    Naomi blogjában, az írásaiban, a képeiben és a gondolataiban azt szeretem igazán, hogy nem tagadja meg a rossz élményeket, de mindig igyekszik tudatosan a jókra fókuszálni. Nagyon jó példája ennek a látásmódnak ez a cikk, amiben közvetlenül és őszintén ír arról, hogy mik voltak számára az anyaság nehézségei, és hogy ennek fényében mennyire hálás azért, ami viszont más nők számára nehézség, számára pedig könnyed és örömteli élmény, ez pedig a szoptatás.

    Naomiban azt kedvelem még, hogy bár mormon mami blogger, nem ez az első gondolatom róla, hanem egyszerűen az, hogy egy belevaló, életvidám, trendi New York-i nő. Így tetszett az is, ahogy a divattippjeit osztja meg a kismamákkal, és ugyanilyen könnyed és őszinte módon ír arról, hogy bár nagyon fontos neki a visszafogott megjelenés és viselkedés, milyen mókás élményeket sikerült szereznie a nyilvános szoptatás során.

    Nursing

    “for example, i’m not one of those lucky ladies who blinks and suddenly is pregnant, or has had birth experiences i have all loved. when someone starts talking about how “…and then i was pregnant with twins and we weren’t even trying!” or, “and then i pushed once after my water broke 5 minutes beforehand and there was my baby!” i try to make myself feel better by telling myself, “well naomi, you’re basically a milk maid, so at least you have that!” so i know it can be hard to talk about or listen to others talk about these sorts things. but acknowledging everyone has her own trials and that nursing is different for everyone, i’d love to share a few of my own experiences and things i’ve learned along the way in case they might be helpful for anyone else!”

    A cikk többi részét itt olvashatjátok.


    Pillecukor – Napzárta

    Végezetül pedig, bár nem cikk, hanem rovat és nem is ebben a hónapban indult, mégis szeretném megosztani veletek a Pillecukor blog Napzárta rovatát.

    Szilviről már írtam nektek ezen a héten, hiszen ő a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás gazdája, emellett pedig a Pillecukor életmód blog írója. Nemrégiben osztotta meg a blogján a gondolatait, érzéseit azzal kapcsolatban, hogy egy kritikus kommentelő troll módjára pellengérre állította a blog színvonala és ötlettelensége miatt.

    Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem az, hogy nem csak arra van szükség – a blogvilágban és az életben sem –, hogy mindenki minden nap valami csodálatosat, forradalmit, világrengetőt alkosson. Az életünk nagyobbik része apró dolgokból áll, és bármennyire nem akarjuk ezt elismerni, az időnk nagyobbik részében mindannyian olyasmit teszünk, amit már millióan megtettek előttünk – legfeljebb egy kicsit másként, egy kicsit a magunk módján.

    És ez nem tragédia – sőt. Ebben kell igazán nagyszerűnek lennünk, és paradox módon néha az a legnagyobb újítás, a legmerészebb ötlet, ha merünk olyan apróságokkal foglalkozni, amik fölött elsiklik az, aki csak a nagy dolgokat hajszolja.

    Ennek pedig egy remek példája a Pillecukor blot Napzárta rovata, ami minden este megállásra késztet egy-egy egészen apró és hétköznapi dolog felett.

    Napzárta

    “Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb – és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)”

    A rovat cikkeit itt olvashatjátok.


    Nálatok mik voltak a hónap kedvencei? – Itt a Kincsesfüzeten, vagy máshol?