Amikor nekifogtam az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} cikk megírásának, aminek témája nem más, mint a 2014-es év áttekintése, azt hittem, pofonegyszerű dolgom lesz. Hiszen annyi minden történt 2014-ben! De, talán éppen emiatt, mégsem bizonyult olyan könnyűnek ez a feladat.
A legfőbb céljaimat áfutva, amiket 2014-re feljegyeztem magamnak, nagyon érdekes érzések fogtak el. Feltámadtak bennem azok a gondolatok, amik a céljaim papírra vetésekor viaskodtak bennem, és a következő döbbenetes felismerés ért: az egyéb nagy céljaim mellett (hogy befejezzem a tanulmányaimat, hogy felépüljön a házunk, hogy idén is részt vegyek a NaNoWriMón) a legtöbb kétséget azzal kapcsolatban éreztem, hogy pályát módosítsak. Annak ellenére, hogy szerettem a munkámat és kollégáimat a Magyar Postánál, az állandó bizonytalanság és a hatalmas nyomás miatt már nagyon rosszul éreztem ott magam – csak azt éreztem, hogy menni akarok, mégis annyira féltem attól a bizonytalanságtól, amit egy ilyen döntés maga után vont volna, hogy bár kitűztem magam elé a célt, a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy ha rajtam múlik, soha nem fogom ezt meglépni. – De szerencsére… nem rajtam múlt.
2014 a nagy lépések éve volt a számomra: kirúgtak a munkahelyemről és mindössze nehány nap leforgása alatt új munkahelyet találtam, hitelt igényeltünk, megterveztettük és kiviteleztettük a saját házunkat, elköltöztünk a házból, amiben felnőttem és egy rövid átmeneti időszak után beköltöztünk az új otthonunkba, és leadtam a szakdolgozatomat is. Az elmúlt hetekben a férjemmel meg-megálltunk és feltettük egymásnak a kérdést: “elhiszed, hogy egy évvel ezelőtt még…?”, és valóban olyan hihetetlen visszatekinteni arra, hogyan éltünk, hogyan éreztük magunkat a bőrünkben egy évvel ezelőtt – hogy mennyi minden történt, és ami még hihetetlenebb: hogy mindez mekkora természetességgel történt.
Amikor az év elején elkezdtem olvasni Tim Ferriss: 4 órás munkahét című könyvét, maximálisan magamra illőnek éreztem a leírást arról az “áldozatról”, aki az iroda ablakából, szorongva nézi, ahogy elszaladnak az évei, és nem mer kilépni a biztos kerékvágásból, akkor sem, ha szenved benne. Emlékszem, hogy milyen keserű szájízzel olvastam a bíztatást arról, hogy meg kell lépnünk a nagy változásokat, mert egyszerűen nem lehetünk mindannyian olyan szerencsések, hogy kirúgjanak minket onnan, ahonnan elvágyódunk. – Majd mire befejeztem a könyv olvasását, kiderült, hogy én éppen ezek közé a szerencsések közé tartozom.
2014-re voltak nagy terveim, amik teljesültek, voltak, amikbe csak belefognom sikerült, és voltak, amik nem jöttek össze. Sokat bosszankodtam és sokat szorongtam az apró dolgokon és természetesen éltem meg a nagy változásokat. Szeretném, ha a 2014-es év tanulságaként az maradna meg a számomra, hogy nem szabad félni fejest ugrani a nagy dolgokba – és hogy az apró dolgokat mindig hálával és bizakodással kell megélni.
És ha kérhetek egy kis reflexiót tőletek, akik kívülről figyeltétek a kalandjaimat a 2014-es évben…
Ti milyennek láttatok az idén? Mit tanultatok tőlem 2014-ben? És szerintetek mit kellene változtatnom 2015-ben?
Kincsesfüzet 