A héten írtam le Gretchen Rubin tippjeit az érdeklődésről, aztán eszembe jutott valami, ami az én érdeklődési körömet illeti.

Él nálunk egy bizonyos “népi megfigyelés”, amit a kedvesem fogalmazott meg velem kapcsolatban. Ő úgy hívja ezt, hogy “a két hetes szabály”, ami nagyjából annyit takar, hogy a legtöbb dologért nem lelkesedem két hétnél tovább, így azok miatt a hirtelen jött hóbortok és mániák miatt, amik még nem tartanak legalább két hete, nem is érdemes aggódnia.

Mindez viszont szorosan összefügg valamivel, amiről egyébként is írni akartam, mégpedig azzal a jelenséggel, amikor az emberek azt mondják, hogy “hihetetlen, hogyan tudsz ennyi mindennel foglalkozni!”. Van ebben persze egy kis optikai csalódás, hiszen az emberek ezt általában úgy értik, hogy “hihetetlen, hogyan tudsz ennyi mindennel foglalkozi egyszerre!” – pedig mindazon dolgokkal, amiket hozzám kötnek, a legritkább esetben foglalkozom egyszerre, sőt nagyon sok a két hetes szabály hatálya alá esik, és jó, ha évente, pár évente néhány hétre fellángol bennem a lelkesedés irántuk.

Hogyan lehetséges mégis az, hogy a külső szemlélő olyan színes és sokoldalú képet tud kialakítani rólam? Én úgy gondolom, ennek nagyon sok köze van a két hetes szabályhoz. Ugyanis amire a gyakorlott, sztoikus nyugodtságú kedvesem csak legyint egyet, hogy “úgyis elmúlik”, azzal kapcsolatban engem sosem tart vissza a két hetes szabály igazsága. Annak ellenére sem, hogy én is tudom, hogy ezek a szenvedélyek a legritkább esetben tartanak néhány hétnél tovább.

Azonban ha valami iránt érdeklődni kezdek, akkor abba olyan lelkesedéssel és intenzitással vetem bele magam, hogy azt lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Így a környezetem óhatatlanul is észreveszi és beépíti a rólam alkotott képbe. Ezzel én sem vagyok másképp – a legtöbb dolgot, amihez valaha közöm volt, amihez lelkesedés fűzött és amivel foglalkoztam, sosem tekintem befejezettnek, lezártnak, és főleg nem említésre sem érdemesnek. Úgy gondolok ezekre a dolgokra és úgy is beszélek róluk, mint olyasmikre, amik hozzám tartoznak – még ha épp nem is foglalkozom velük, talán nem is tettem évek óta és nem is fogom még évekig. Hiszen, még ha csak egy pár hétig voltak is a részei az életemnek, olyan intenzitással foglalkoztam velük, hogy nyomot hagytak bennem.

És ha így vesszük, mégsem száz százalékos a két hetes szabály, hiszen a hóbortjaim gyakran nem múlnak el nyom nélkül, tanulok valamit, kapok valamit, felfedezek vagy megfogalmazok valamit velük kapcsolatban, amit továbbvihetek magammal.

Ti szántok időt olyasmire is, amiknek nem jósoltok hosszú életet?