Boldogságterv #22 – Békák és selfie-k


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


A megfigyelés befolyásolja a rendszer működését

A márciusi boldogságtervem a rendszer megfigyeléséről szól: arról, hogy pusztán azzal, hogy odafigyelünk, hogy szemmel tartjuk magunkat, hogyan juthatunk előbbre. De vajon hogyan is működik ez? Miért változik meg a rendszer működése a rendszer puszta megfigyelésétől?

A héten írtam a Duolingo alkalmazással kapcsolatos tapasztalataimról, hogy hogyan visz előbbre a nyelvtanulásban az, hogy napról napra szemmel tarthatom az előrehaladásomat, múlt héten pedig arról írtam, hogy támogatja az írói munkásságomat, a háztartásomat és a kapcsolatomat magammal az, hogy megfigyelem és regisztrálom a teljesítményemet. Van még egy terület, ahol nemrég bevezettem a megfigyelés szokását, ez pedig a folyadékfogyasztásom. 

Azzal tisztában voltam, hogy keveset iszom, bár azzal nem, hogy mennyire. Ez a probléma nem újkeletű, a családom már régóta azzal viccelődik, hogy annyit iszom, hogy békák nőnek a hasamban – csak ezek sivatagi békák… Pedig tudom, hogy a folyadékfogyasztás jó a tesnek és a testen belül az agynak, tehát a szellemi teljesítőképességnek is. Ami, valljuk be, elengedhetetlen eszköze valakinek, aki napi három óra utazás és kilenc óra munka után este ér haza azzal a vággyal, hogy az írói karrierjét építse. 

Ezért letöltöttem a telefonomra egy folyadékbevitelt figyelő alkalmazást is (ami akár óránként csipogni is hajlandó, hogy ne felejtsek el inni, és naponta plecsniket osztogatni is, hogy jutalmazza, ha teljesítem a napi kvótát – bár én egyelőre megmaradtam az alapbeállításoknál, amik pusztán megfigyelnek és regisztrálnak). Ezzel nemcsak pontosabb képet kaptam arról, hogy mennyire elégtelenül hidratálom a szervezetemet, de rájöttem arra is, hogy soha nem fogok egészen pontos képet kapni a helyzetről, amíg szándékosan megfigyelem a rendszert. 

Ugyanis azzal, hogy minden reggel elindítom az alkalmazást és regisztrálom az éjszaka elkortyolt folyadékot, és azzal, hogy nap közben folyamatosan az eszemben van, hogy ha kiürítek egy poharat, azt feljegyezzem az alkalmazásban, eleve többet gondolok az ivásra, és többet is iszom. Valamennyivel legalábbis biztosan. 

Az ördög a részletekben rejlik

A megfigyelés nemcsak a nagy képet javíthatja (aktívabb nyelvtanulás, több takarítás, nagyobb folyadékbevitel), de a részleteket is felértékelheti. A figyelemmel a részletek formát kapnak, az alkotóelemek kiugranak a nagy képből. 

Vagy egy egész évet átívelő megfigyelési projektem is idén, méghozzá az Instagramon megosztott, selfie-spammelő Page x of 365 (nem volna kötelező selfie-kkel megosztanom de valahogy így alakult), ahol az év napjaira mint egy könyv lapjaira referálok. Az év első napjaiban még készségesen elfogadtam, hogy még alig jutottunk túl a címoldalakon, nem gond az, ha nem sok tartalom van bennük, csak újévi lötyögés. De mi a helyzet most, amikor már a 80. oldal környékén járunk? 

Két kezem ügyében lévő könyv 80. oldalát lapoztam fel, hogy szemléltessem a dolgot. 

Gretchen Rubin 337-ből a 80. oldalon már túl van a Boldogságterv koncepciójának a bemutatásán, fogadalmakat tett, összegyűjtötte a felnőtté válásának tapasztalatait, alaposan körbejárta az energia és a rend kérdését, elmélkedett a házasságról, a szerelemről és az egyéni felelősségről a család boldogságában, és a 80. oldalon épp azt mutatja be, hogy ez a felelősség néha milyen nehézségekkel és áldozatokkal jár. Farkas Lívia 300-ból a 80. oldalon már túljutott az egyéni motívumok elemi szintű feltérképezésén és arról is elmélkedett, miért maradnak meg az emberek a “pocsolyáikban”, kényelmesen kényelmetlen élethelyzeteikben ahelyett, hogy továbblépnének. Ezzel tízlépéses programjának első két lépésén túl is jutott, és már a harmadikban jár, ahol a nagy kifogáslista összegyűjtésén dolgozik. 

Ha így nézek az évemre, az elgondolkodtat nemcsak azon, hogyan töltöttem fel eddig a lapjaimat, vajon tartalmasan alakul-e a könyvem, de arra is ráirányítja a figyelmemet, hogy az egyes napok önmagukban is fontosak. Nemcsak egy nagy folyam kivehetetlen elemei, de önálló lapok, amiket egyesével is meg kell tölteni tartalommal, értékkel. Lesznek olyanok, amiken elgondolkodtató elméletek szerepelnek, olyanok is, amik gyakorlati dolgokkal, hétköznapi praktikumokkal lesznek tele, és olyanok, amiken könnyfakasztó személyes sztorik vannak, de ha túl sok érdektelen, üres, tartalmatlan, dinamika nélküli oldal következik egymás után, akkor letenném a könyvet – ha könyv volna. Csakhogy ez nem egy könyv, hanem az életem, amit lapról lapra írok, és egy kis odafigyelés, egy kis időnkénti rácsodálkozás segít, hogy jobban jelen legyek benne, egészében és részleteiben egyaránt odafigyeljek rá. 

Reklámok

A hónap kedvencei #1

A Magyar Bloggerek Közösségében merült fel az ötlet Facebookon, hogy hónap végén emlékezzünk meg a hónap kedvenc cikkeiről, amiket más blogokon olvastunk. Ezt egy nagyon jó ötletnek tartom, bár én elég kevés blogot olvasok rendszeresen, de talán így is találtok hasznos csemegét az olvasmányaim között.

DailyDorothy – A könyv nem szent

Dóri blogja viszonylag fiatal, de az első perctől megszerettem. A friss, könnyed stílus, amit a blog kinézete sugall, a cikkeiben is megvan. Hétköznapi témákról ír, mint az olvasmányélményeiről, a kézműves projektjeiről vagy receptekről, a cikkei könnyen emészthetőek, igényesek, és mindig van bennük olyan egyedi gondolat, ami miatt úgy érzem, hogy érdemes volt elolvasni, nemcsak egy ezerszer olvasott sablont kaptam, bármilyen hétköznapi témához nyúl is. Dóri emellett gyönyörű saját fotókkal illusztrálja a bejegyzéseit, és néha ír a fotózással kapcsolatos tapasztalatairól, tippjeiről is.

Korábban már jóízűt értekeztünk vele arról, hogy a (papírra nyomtatott) könyv nem szent, a könyvolvasó pedig nem szentségtörés. A most választott cikke pedig ezt a témát ötvözi egy maroknyi izgalmas fotóprojekt kulisszáinak megosztásával.

A könyv nem szent – Hogyan tettem tönkre egyet?

“Ha pedig egy könyv tartalma értéktelenné válik a szemünkben, akkor miért ne használhatnánk fel arra, hogy valami olyat készítünk, amit viszont annak tartunk?! Egy szó mint száz, tönkretettem egy könyvet azért, hogy jó fotókat készíthessek. És abszolút nem bántam meg.”

A cikk többi részét itt olvashatjátok.


Urban:Eve – Ennél zöldebb könyvklub

Via blogjáról, az Urban:Eve életmód blogról már többször zengtem ódákat, de akit elkerült volna, annak a kedvéért leírom, hogy minden lánynak, nőnek, asszonynak ajánlom Via blogját, bármely korosztályból, mivel a női hétköznapok témáinak igen széles skálájával foglalkozik és ad tanácsot, ötletet vagy lelki segélyt szinte bármilyen témában, ami egy nőt érdekelhet. (Amire pedig nem találni választ a blogján, azt nyugodt szívvel meg lehet tőle kérdezni hozzászólásban, e-mailben vagy tumblr-en, mert Via levelesládája és szíve mindig nyitva áll az olvasói felé.) Via a könyvéről is írtam már, ahogy a könyvklub beharangozójáról is hoztam ajánlót, de nem tudom megállni, hogy az Ennél zöldebb könyvklub sorozat első része ne kerüljön fel a kedvenc cikkeim listájára is ebben a hónapban.

A könyvklubhoz egyébként egy kihívás is tartozik a Molyon, ami a blogbejegyzésektől függetlenül arra bíztat, hogy az év első felében olvassuk el együtt Via Ennél zöldebb nem lesz c. könyvét, és fejezetenként legalább egy gyakorlatot végezzünk el.

Mihez kezdjek? – Ennél Zöldebb Könyvklub 1.

“Azt tapasztalom (a könyv megjelenése óta pedig különösen ki vagyok erre hegyezve), hogy nagyon sokan azért nem indulnak el, mert gyűjtögetnek. Célokat, álmokat, információt, aztán mindezeket fejben összerendezik, és azt mondják: ó, hát ez még mindig nem elég jó terv, majd ha teljesen tökéletesre kitaláltam, akkor majd elkezdem. (…) Persze az egész mögött egy dolog van: a félelem. (…) Azt kérem csak, hogy tedd meg a kezdő lépést. Fedezd fel, hogy milyen is lehetne. Nem most kell eldöntened, hogy arra mész-e.”

A cikk többi részét itt olvashatjátok.


LoveTaza – Nursing

Naomi Davis egy mormon mami blogger, aki New Yorkban él a férjével és három kisgyermekével. Főállású anyuka, blogger és amatőr fotós, a cikkei pedig jórészt a családi élet dolgairól szólnak. A gyermekeiről és a családi életükről készült képekből, a megosztott momentumokból és gondolatokból csak úgy árad a szeretet és az életöröm, ezért szeretem akkor is böngészni a blogját, ha olvasni nincs kedvem, de már a képei is hihetetlenül feltöltenek.

Naomi harmadik kis manója Karácsony előtt született, és ennek apropóján az egyik nemrégiben íródott cikke a szoptatásról szól. De hogy mivel is érdemelte ki ezt a kiemelt helyet itt az ajánlómban egy ilyen témájú cikk, amikor nemcsak hogy nem szoptatok, de még a baba-téma is roppant távol áll tőlem (itt a blogon és odakint az életben egyaránt)?

Naomi blogjában, az írásaiban, a képeiben és a gondolataiban azt szeretem igazán, hogy nem tagadja meg a rossz élményeket, de mindig igyekszik tudatosan a jókra fókuszálni. Nagyon jó példája ennek a látásmódnak ez a cikk, amiben közvetlenül és őszintén ír arról, hogy mik voltak számára az anyaság nehézségei, és hogy ennek fényében mennyire hálás azért, ami viszont más nők számára nehézség, számára pedig könnyed és örömteli élmény, ez pedig a szoptatás.

Naomiban azt kedvelem még, hogy bár mormon mami blogger, nem ez az első gondolatom róla, hanem egyszerűen az, hogy egy belevaló, életvidám, trendi New York-i nő. Így tetszett az is, ahogy a divattippjeit osztja meg a kismamákkal, és ugyanilyen könnyed és őszinte módon ír arról, hogy bár nagyon fontos neki a visszafogott megjelenés és viselkedés, milyen mókás élményeket sikerült szereznie a nyilvános szoptatás során.

Nursing

“for example, i’m not one of those lucky ladies who blinks and suddenly is pregnant, or has had birth experiences i have all loved. when someone starts talking about how “…and then i was pregnant with twins and we weren’t even trying!” or, “and then i pushed once after my water broke 5 minutes beforehand and there was my baby!” i try to make myself feel better by telling myself, “well naomi, you’re basically a milk maid, so at least you have that!” so i know it can be hard to talk about or listen to others talk about these sorts things. but acknowledging everyone has her own trials and that nursing is different for everyone, i’d love to share a few of my own experiences and things i’ve learned along the way in case they might be helpful for anyone else!”

A cikk többi részét itt olvashatjátok.


Pillecukor – Napzárta

Végezetül pedig, bár nem cikk, hanem rovat és nem is ebben a hónapban indult, mégis szeretném megosztani veletek a Pillecukor blog Napzárta rovatát.

Szilviről már írtam nektek ezen a héten, hiszen ő a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás gazdája, emellett pedig a Pillecukor életmód blog írója. Nemrégiben osztotta meg a blogján a gondolatait, érzéseit azzal kapcsolatban, hogy egy kritikus kommentelő troll módjára pellengérre állította a blog színvonala és ötlettelensége miatt.

Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem az, hogy nem csak arra van szükség – a blogvilágban és az életben sem –, hogy mindenki minden nap valami csodálatosat, forradalmit, világrengetőt alkosson. Az életünk nagyobbik része apró dolgokból áll, és bármennyire nem akarjuk ezt elismerni, az időnk nagyobbik részében mindannyian olyasmit teszünk, amit már millióan megtettek előttünk – legfeljebb egy kicsit másként, egy kicsit a magunk módján.

És ez nem tragédia – sőt. Ebben kell igazán nagyszerűnek lennünk, és paradox módon néha az a legnagyobb újítás, a legmerészebb ötlet, ha merünk olyan apróságokkal foglalkozni, amik fölött elsiklik az, aki csak a nagy dolgokat hajszolja.

Ennek pedig egy remek példája a Pillecukor blot Napzárta rovata, ami minden este megállásra késztet egy-egy egészen apró és hétköznapi dolog felett.

Napzárta

“Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb – és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)”

A rovat cikkeit itt olvashatjátok.


Nálatok mik voltak a hónap kedvencei? – Itt a Kincsesfüzeten, vagy máshol?

Ennél zöldebb online könyvklub indul Viánál

Korábban ajánlottam már nektek Farkas Lívia, az Urban:Eve bloggerének önsegítő könyvét (azon roppantul kevés könyvek egyike, amiket újonnan megvásároltam), ami az Ennél zöldebb nem lesz! címet viseli, most pedig ehhez kapcsolódóan hozok egy remek lehetőséget – nemcsak azoknak, akik már olvasták a könyvet, hanem azoknak is, akik nem, de érdeklődnek iránta.

Amikor Via blogján megláttam, hogy Ennél zöldebb könyvklubot indít, egy picit elkámpicsorodtam, hogy “már megint Budapest” – de nem! Via ugyanis online könyvklubot indít, ahol a blogján megjelenő bejegyzés sorozatban végigkíséri majd a könyv fejezeteit, amikről aztán szabadon lehet társalogni a hozzászólások között. Hogy még interaktívabb legyen a klub, nemcsak a bejegyzések kommentjei között lehet majd kérdezni, értekezni, hanem az olvasók előre küldhetnek kérdéseket a témákkal kapcsolatban.

A könyvklub sorozat bevezetőjét itt olvashatjátok, a bejegyzésben található űrlap segítségével pedig – a könyv ismerete nélkül is – kérdezhettek Viától.

Könyvklubra fel! Én benne vagyok! – És ti? :)

2015/01/img_0851.png

Legyen szép és vállalható! – Népirtás a könyvespolcomon

Amikor néhány hónapja kötelességszerűen megkezdtem az idei tavaszi nagytakarítást (még mindig tart egyébként, a tavaszi fáradtsággal együtt…) és elkezdtem méregetni a könyvespolcaimat is, a férjem hozott egy szabályt: a leendő otthonunkban csak olyan könyvek lehetnek, amik jól mutatnak a polcon és a tartalmuk vállalható. Ez első hallásra nagyon szigorúnak tűnt, de ahogy elkezdtem kritikusan szemlélni a könyvespolcaim tartalmát, be kellett ismernem, hogy nemcsak olyan darabokkal van tele, amiket gyerekkorom óta nem fogtam kézbe, de olyan is akad bőven, amit még gyerekkoromban sem…

Először még így is nagyon-nagyon nehezen fogtam neki a selejtezésnek, de minden egyes darabbal, amitől megváltam, könnyebb lett. A gyerekkori könyveim egy része csak a padlásra költözött dobozokban, egy része pedig a családban keresett új gazdát. Az ifjúságom és felnőttkorom könyveinek egy részén túladtam Molyon és Rukkolán, de a nagyobbik részük a könyvtárba vándorolt.

Ahogy hónapról hónapra egyre jobban belemelegedtem ebbe a küldetésbe, két dologra derült fény:

  1. Valóban nagyon jó érzés lesz ránézni egy olyan könyvespolcra, ahol ízléses, jó állapotú könyvek sorakoznak, amik engem tükröznek, és amik mindegyike érdemes rá, hogy újraolvassam vagy jó érzéssel kölcsönadjam valakinek.
  2. Nem sok ilyen könyvem van…

Bár Peti először nem értette, miért akarom újra feltölteni a könyvespolcokat, amiket végre valahára, annyi (fizikai és lelki) fáradsággal szellősebbé tettem. De a helyzet az, hogy mindig dugig tömött könyvespolcok között éltem, és digitális világ ide vagy oda, mégsem tudom elképzelni, hogy csak néhány könyv lézengjen körülöttem. Ezért elhatároztam, hogy apránként, ahogy a pénztárcám engedi, elkezdem gyűjtögetni azokat a könyveket, amik megfelelnek az ultimátumnak: tartalmilag és esztétikailag is vállalhatóak.

A történetnek ezen a pontján eljutottam oda, hogy majdnem annyira kényelmetlen megosztanom veletek a gondolataimat, mint amikor azon töprengtem, vajon elkezdhetek-e melegjogi cikkeket írni a blogra… Ugyanis itt a következő coming out: szökőévente fizetek könyvért. Kölcsönkérek, könyvtárból kölcsönzök, letöltök – de nem vásárolok könyvet. Sajnálom, de egyszerűen nem tudok kiadni többezer forintot valamiért, amit vagy szeretni fogok, vagy nem. (Legutóbb “látatlanban” akkor vásároltam könyvet, amikor megjelent Farkas Lívia Ennél zöldebbje, akit már csak a személye miatt is támogatni akartam a jogdíjjal, de nem tudnám megmondani, mikor volt az ezt megelőző legutóbbi ilyen eset…)

A pénztárcám persze sem tömöttebb, sem könnyebben nyitható nem lett Peti aranyszabályától, így a könyvvásárlási szándékaim sem segítenek sokat a jogdíjból élőkön (tényleg, őszintén sajnálom…), ugyanis rögtön elhatároztam, hogy a használt könyvek piacán fogok keresgélni. A Rukkolával sajnos rossz tapasztalataim voltak (tudom, hogy sokaknak bejön, ezért nem is akarom elvenni senki kedvét, egyszerűen nem találtunk egymásra mi ketten, a Rukkola meg én, és az is igaz, hogy nem voltam valami kitartó), viszont a Molyos eladó könyvek között már több olyanra is akadtam, amik elfogadható áron, valóban megkímélt (értsd: tökéletes) állapotban kerültek hozzám, úgyhogy én maradok ennél. (Egyébként még egy érv, amivel mentegetem a jogdíjkerülő magatartásomat: szinte valamennyi újonnan vásárolt könyvemről elmondhatom, hogy soha nem kerültek volna hozzám, ha ilyen vagy olyan úton nem olvastam volna őket korábban, még mielőtt pénzt adtam volna ki értük – így viszont, hogy már nem zsákbamacskát vásárolok, könnyebben rászánom a pénzt, még ha csak egy használt példányra is.)

Egy kis ízelítőül csináltam egy kis válogatást a Molyon a (régi és új) kedvenc szerzeményeimből, amik kiállják a “szépség és vállalhatóság” próbáját:

20140629-124456-45896787.jpg

Ti hogyan döntitek el, mi kapjon helyet a könyvespolcotokon?

Life lately különkiadás – Lánybúcsú, esküvő, nászút

Azt hiszem, az esküvős beszámolósorozattal, amit ígértem, minimum szeptember végéig elszórakoztatjuk egymást itt a blogon, de addig is, míg neki tudok ugrani egy épkézláb visszaemlékezésnek, hozok egy válogatást az iPhone-os képeimből (a követőim instagramon már láthatták őket).

Lánybúcsú

A lánybúcsúmat a fővárosban tartottuk, ahova a húgommal érkeztem, és a szervezőcsapattal, a húgommal, Ancsával, valamint Rita és Ditta barátnőimmel eltöltött elő-lánybúcsús csajos estével együtt, vagy ahogy ők hívták, a VIP-lánybúcsúval tulajdonképpen háromnapos rendezvényre sikeredett. A végére bizony kicsit elnyűvődtem, de nagyon jó gondomat viselték a lányok.

20130823-162305.jpg

Persze nemcsak engem pillesztett el az esemény, sőt reggelente én ébredtem elsőnek, úgyhogy lesifotózni is bőven volt időm.

20130823-162327.jpg

Piknikre készültek a lányok, amit sajnos elmosott az eső, de a beltéri piknik is nagyon jól sikerült.

20130823-162345.jpg

A lánybúcsúm tematikája a zöld szín, a gumicukor és a katicás ajándékok voltak.

20130823-162403.jpg

Bár nagyon diszkréten megbújik a háttérben, de még Garrett Hedlund is helyet kapott egy bögre formájában.

20130823-162426.jpg

A piknik után pedig belevetettük magunkat az éjszakába, amiről mindannyiunk érdekében nem készítettem képes dokumentációt…

Esküvő

Az esküvő előtti hétre Dittát hazahoztuk magunkkal, és nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az előkészületekben – amellett persze, hogy életre szóló barátságot kötött Dióval. Én pedig lebetegedtem, mert mi másra is vágyhat egy lány az esküvője előtt két nappal, mint 38 fokos lázra és állandó köhögésre?

20130823-163245.jpg

Ahogy Peti mondta, a bőrünkből azért nem bújhatunk ki. Az iPhone-om végig velem volt a készülődés során, az esküvő előtti éjszaka, hajnali háromnegyed kettőkor Dittával sms-eztünk, fél órával (igen, 30, azaz harminc perccel) a szertartás előtt Peti még a laptop előtt ült és a zenéket állította össze a fogadásra, de ami ennél is jellemzőbb, hogy ezt én lefotóztam, megosztottam instagramon, ő pedig még gyorsan lájkolta, mielőtt elindultunk volna a templomba.

20130823-163329.jpg

A fotózás a két Péterrel remek programja volt a napnak, aki elfogad egy jótanácsot: ne a fotóson spórolja meg az esküvői költségvetést, mert a vőlegény után vele tölti egy menyasszony a legtöbb időt az esküvője napján, és fontos, hogy jó társasága legyen.

20130823-163413.jpg

És az sem hátrány, ha felejthetetlen képeket készít. Nekünk volt egy külön fotózásunk is az esküvő előtti héten, az előzetes képeket már az esküvő napjára kinyomtatta nekem Peti, hogy nézegethessem, ha feszültté vagy nyűgössé válnék.

20130823-163430.jpg

Végül aztán minden a helyén volt. (A nyakkendőt én kötöttem!)

20130823-163354.jpg

Nászút

A nászutunkat pedig a mértéktelen pihenés jegyében szerveztük meg a gyönyörű és nyugalmas alpesi Bad Hofgasteinbe. Természetesen az almás lányt is elvittem kirándulni.

20130823-165000.jpg

Köszönetnyilvánítás

És ahogy ígértem, a családjaink és barátaink mellett részletes köszönetnyilvánítással tartozom a szolgáltatóinknak, akik a legjobb formájukat hozták, hogy jól sikerüljön a nagy napunk.

Köszönöm…

  • Nyikos Péternek, aki gondoskodott a remek hangulatú fotózásokról, és amellett, hogy lelkiismeretesen végezte a munkáját, mindig volt egy kedves, baráti szava, ami megmosolyogtatott, bíztatott, visszaadta a lendületemet és a ragyogásomat.
  • … A fertődi Gránátos Étteremnek, akik nemcsak a hihetetlenül finom menüt és a hozzáértő, tündéri kedvességű pincéreket hozták, de panziójukban a nászéjszakánk nyugalmát is ők biztosították.
  • … A szili Erzsébet-kert Cukrászdának, akiknek az utolsó hetekben kellett beugraniuk, és mégis nagy odaadással és segítőkészséggel gondoskodtak az isteni süteményekről és a csodálatos tortákról, beleértve a menyasszonyi tortát is.
  • … A süttöri Ildikó Virágüzletnek és tündéri Ildikójának, aki gyönyörű templomdíszítésről, virágkosarakról, kitűzőről és álomszép menyasszonyi csokorról gondoskodott.
  • … A fertődi Fru-fru Fodrászszalon Katijának és Tomijának, akik a frizurámról gondoskodtak a fotózáson és az esküvő napján. A loknijaim még a nászúton is csinosak voltak.
  • … Az fertődi Szent Kereszt Felmagasztalása Templomnak és Miklós atyának, aki mindvégig nagyon kedves, közvetlen és emberi volt velünk, és külön hálával tartozom neki a gyönyörű beszédért.
  • … Anyakönyvvezetőnknek, aki szintén csodaszép és felejthetetlen szertartással ajándékozott meg minket.

Hinta-palinta – Gyermekkorom meditációja

Via könyvének gyerekkor-idéző gyakorlatait olvasva rájöttem, hogy soha nem tudtam jobban meditálni, mint gyerekkoromban, amikor a kertünkben a hintán ülve órákon át csak lengtem, lengtem, figyeltem a nap ívét, a fák lombját, hallgattam a természet és a kertváros hangjait magam körül, és nem tettem mást, mint lustán hagytam a gondolataimat áramlani.

Nektek volt gyerekkorotokban meditációs helyetek? És most?

Pihentető figyelem, avagy kaland egy mazsolával

“A figyelem lazít. Amikor figyelsz a jelen pillanatra, az agyad is pihen, mert nem kell gondolkodnia, elemeznie, döntéseket hoznia, cselekvéseket előkészítenie. Bármikor szánhatsz egy percet a figyelemre, ha úgy érzed, hogy túl sok impulzus ér, és egy kis nyugalomra van szükséged.” (Farkas Lívia)

A fenti idézetet Via Ennél zöldebb nem lesz! c. könyvében olvastam. Via különböző gyakorlatokat is ajánl a figyelem gyakorlására: figyelj arra, amit látsz, amit hallasz, amit érzel. A jelen pillanat megélése nem hangzik bonyolult dolognak – nem is az -, de annyira elszoktunk tőle, hogy valóban igényel némi gyakorlást az, hogy visszataláljunk hozzá.

Tavasszal a Rebarbara Egészségház nyíltnapján részt vettem egy előadáson, ami a tudatosságról szólt. Ott elvégeztünk egy nagyon érdekes és szórakoztató “jelen pillanat gyakorlatot”. Ez abból állt, hogy elfogyasztottunk egyetlen szem mazsolát, szinte rituálisan. A mazsolát kézbe fogtuk, megtapintottunk, megéreztük a felszínét, a belső rugalmasságát, súlyát. Majd megszagoltuk, és alaposan, lassan megvizsgáltuk, megnéztük minden ráncát. Lehunyt szemmel emeltük a szánkhoz, és végigkövettünk minden apró érzetet attól fogva, hogy a mazsolaszem az ajkunkhoz ért, a rágás lassú folyamatán át egészen addig, míg a mazsola lecsúszott a torkunkon át a gyomrunkba, és mi nehezebbek lettünk egy mazsola súlyával. Tehát, nehány percen át a teljes, osztatlan, kiélezett figyelmünket a mazsola apró pontjába, a jelen pillanat apró és ráncos megtestesülésébe fókuszáltuk. Nagyon jó szemléltető volt ez a gyakorlat.

Próbáljátok ki ti is, mazsolával, vagy bármilyen apró dologgal, és gyakoroljátok a pihentető figyelem állapotát!

Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz

Kedvenc életmód bloggerem, Via könyvének a végére értem, már értékeltem is a Molyon, véleményemet elhozom ide is.

Farkas Lívia – Ennél zöldebb nem lesz

Nagyon vártam, hogy az elsők között kézbe vehessem Via könyvét, miután a blogjának nagy rajongója vagyok. Tőle megszokott módon jól rendszerezetten, átláthatóan, gördülékenyen, céltudatosan és kertelés nélkül írja le a sikeres életvezetéssel kapcsolatos tapasztalatai, gondolatai esszenciáját.

Női kézikönyvként határozza meg – sok gondolat benne “uniszex”, nem hiszem, hogy egy férfi riadtan lökné félre és szaladna el, hogy aztán nyugodtan beszélhessünk a hüvelygombáról, de ismerve az “uniszex” sikerkézikönyveket, meg tudom erősíteni, hogy inkább a női lelkület felé húz, női példákkal illusztrál. Jól van ez így, kellenek a világnak azok a könyvek, amik nemcsak azt írják le, hogy hogyan lehet sikeres karriered, hanem hogy eközben hogyan tarthatod pormentesen a szekrényed felső polcát, avagy hogyan teremthetsz tiszta, rendezett, derűs otthont, és legyünk őszinték, ezek inkább női problémák.

Tudom, hogy a blog az a blog, a könyv pedig a könyv, de óhatatlanul is a bloggal kelt versenyre a könyv, ami nem vált előnyére. Ami a blogban elvarázsol, a végtelenül színes, nyüzsgő, életszerű tartalom, ami miatt Via mindenki “virtuális barátnője” lesz, akinek gondolatban szinte ott kucorgunk a nappalijában, kortyolgatjuk a teát és morzsolgatjuk Gomez puha fülét, miközben beszélgetünk bármiről, ami foglalkoztat – ezt a hangulatot hiányoltam a könyvből. Céltudatos, frappáns, egyedi, olvasmányos, de nem olyan élő, nem olyan személyes, mint vártam.

A borítóra furcsán néztem elsőre, de aztán megszoktam, és tetszik, ahogy az “almás lány” életre kelt az interneten és megkezdte világjáró útját. Augusztusban elviszem magammal és megmutatom neki az Alpokat.

Összefoglalva: ne várjuk el a blog hangulatát, és akkor nem csalódunk, hanem egy összeszedett, praktikus, olvasmányos, elméletet és gyakorlatot jól összefogó, folyamatelvű sikerkézikönyvet kapunk. Jó szívvel ajánlom!

Fiktív határidők – súlyozd a feladatokat!

Két helyen is olvastam gyors egymásutánban az alábbi technikát, ezért arra gondoltam, megosztom veletek.

A technika lényege, hogy fiktív határidőt szabsz magadnak, hogy a képzelt nyomás alatt súlyozni tudd a feladataidat, de a sürgető határidő kockázata nélkül.

Brian Tracy: Személyes hatékonyság c. könyvében arra bíztat, képzeld el, mi lenne, ha holnap el kellene indulnod egy többhetes nyaralásra: mik lennének azok a feladatok, amiket mindenképpen el kellene végezned, mielőtt elhagyod a munkahelyed?

Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! c. könyvében azt tanácsolja, gondold át, hogy ha arra ébrednél, hogy elaludtál és fél óra múlva el kell indulnod otthonról, mi lenne az, amit mindenképpen megcsinálnál, és mi az, amit elhagynál?

Az ehhez hasonló gondolati játékok segíthetnek, hogy könnyebben rangsorold a feladataidat.

Van még ötletetek a fiktív határidőkre?

Az első gyermekem a Moly.hu-n – Brian Tracy: Személyes hatékonyság

Ma befejeztem az első könyvemet, amit visszamenőlegesen az elejétől fogva dokumentáltam a Moly.hu-n. Ez Brian Tracy: Személyes hatékonyság c. könyve volt, amihez egy értékelést, hét idézetet és két karcot (jegyzetet) rögzítettem.

Nézzetek rá, ha kedvetek van hozzá, és ha gondoljátok, figyelemmel kísérhetitek a többi aktuális olvasmányom életét, Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! és Gretchen Rubin: Happier at Home – ez utóbbihoz, bár még csak a második fejezetnél járok, már huszonhárom (angol nyelvű) idézetet töltöttem fel.

A Moly.hu a barátommá, mit barátommá, szenvedélyemmé vált rövid idő alatt.