Hogyan kritizálj? – A kritika-szendvics

Már írtam arról, hogy egy szakmai továbbképzésen megtanultam egy egyszerű de hatékony módját annak, hogy hogyan mondjunk nemet. A Facebookon egyébként kaptam egy aranyos hozzászólást a cikk címére. – Hogyan mondjunk hatékonyan nemet? – Határozottan.

Nos, valóban, a kérdés leginkább az, hogy hogyan mondjunk hatékonyan és konstruktívan nemet.

Arra a kérdésre, hogy hogyan kritizáljunk, szintén lehetne a válasz egyszavas: őszintén. Ennél kicsit bonyolultabb – de nem sokkal – az, ha úgy szeretnénk hatékony kritikát adni, hogy ne bántsuk meg a másikat, ne érezze támadásnak az észrevételünket, és ezzel egyébként növeljük az esélyét annak, hogy az építő kritikánkat megfogadják. (Ha a kritikád nem építő jellegű, hanem öncélú, mert szereted nézni, ahogy egy negatív megjegyzésed célba ér, húsba vág és fájdalmat okoz, akkor is tudok egy egyszerű módszert javasolni: tartsd csukva a szádat.)

A hatékony, építő jellegű kritika megfogalmazásának módszere is három egyszerű lépésből áll, és kritika-szendvicsnek is nevezik:

  1. Pozitívummal indíts
  2. Mondd el a negatívumot
  3. Pozitívummal zárd le

A kritika megfogalmazásakor is érvényes az én-üzenetek elve és az, amit az elutasításnál tanultunk, tehát az, hogy a kritikát személyeskedés nélkül adjuk át.

Egy példa egy te-üzenettel súlyosbított kritikára: Pocsék szakács vagy.

Egy példa az én-üzenettel csiszolt változatra: Nekem nem ízlett a hús.

Egy példa a kritika-szendviccsel átadott üzenetre: Csodálatos volt ez a terítés! A hús nekem nem ízlett, de a desszert nagyon finom volt, elkérhetem a recepted?

Ugye, hogy nem ördöngősség? De ezeknek az apró praktikáknak az elsajátítása nagyon sokat lendíthet az ember és ember közötti kommunikáción, és nemcsak a felesleges érzelmi sérülés megelőzésében segítenek, de azon is, hogyan adjuk át hatékonyabban az üzeneteinket.

Reklámok

Hogyan mondj hatékonyan nemet?

Nemrég egy szakmai továbbképzésen vettem részt, ahol többek között arról is tanultunk, hogyan mondjunk hatékonyan nemet.

Írtam már arról, hogy természetes emberi dolog, hogy az elutasítást személyes tragédiaként, a személyünk elleni támadásként fogjuk fel. Ez ellen azonban nemcsak akkor tehetünk tudatosan, ha nekünk mondanak nemet, hanem akkor is, ha mi mondunk nemet, hiszen három egyszerű lépéssel emberségesebbé tehetjük az elutasítást és éreztethetjük, hogy nem személyes támadásról van szó.

Ez a három lépés pedig a következő:

  1. Mondj igent az emberre! – Fejezd ki a jóindulatodat a másik felé, ismerd el a problémáját és a nehézségeit.
  2. Mondj nemet az ügyre! – Agresszió nélkül, de határozottan mondj nemet az ügyre. Ne magyarázd túl, ne akarj kifogásokat keresni, csak röviden és tömören fejezd ki, hogy nem áll módodban teljesíteni a kérést.
  3. Kínálj alternatívát! – Ajánlj fel valamiféle segítséget. Ha te magad is tudsz segíteni, csak nem akkor, ott és úgy, ahogy kérték, akkor mondd el, hogyan tudnál segíteni. Ha nem tudsz vagy nem akarsz, segíts alternatívát keresni, például ajánlj valakit, aki tudna segíteni.

Kutyák a macskák ellen – Nevess és tanulj!

Ígérem, hogy nem leszek mókás állatos videókat árasztó blog, de amellett, hogy nagyon jókat nevettem az alábbi videón, rengeteg megosztandó gondolatom is támadt tőle. Úgy gondolom, hogy nagyon sokat tanulhatunk abból, hogy az állatokat figyeljük.

Mit tanulhatunk a macskáktól?

Komolyan mondom, nézzétek meg azokat a macskákat! A kutyák nagyobbak és erősebbek náluk, és ami azt illeti, minden jel arra mutat, hogy jogosan akarják odébb hessegetni a macskákat. De a macskák, miután eldöntötték, hogy mi a tervük, hogy ez az ő helyük, ez nekik jár, borzasztó nehezen ingathatók meg. Nemcsak hogy nem futamodnak meg az első nehézségnél, de szinte nincs az a megfélemlítés vagy erőszak, amivel eltéríthetőek a terveiktől, és mindeközben még a sodrukból kihozni is roppant nehéz őket, hiszem szilárd meggyőződésük, hogy pontosan ott vannak, ahol lenniük kell.

Mi vajon így állunk ki a céljaink mellett, vagy a legelső alkalommal, amikor ránk vakkantanak, odébb somfordálunk?

Mit tanulhatunk a kutyáktól?

A legtöbb kutya, habár nem tud olyan határozottan és pofátlanul fellépni, mint a macskák, szelíden és állhatatosan visszatérnek újra és újra és újra. Ha az édesgetés nem működik, próbálkoznak hangoskodással, csellel, a szükséges mértékű erőszakkal, egészen addig, míg el nem érik a céljukat. Viszont addig is hajnaldóak átmenetileg beérni valami kevesebbel, megpihenni, és megtalálni a számításukat a második legjobb helyen is, amíg el nem jön az idő, hogy elérjék a végső célt.

Mi hajlandóak vagyunk nekifutni újra és újra és újra, keresve a különböző lehetőségeket? Figyelünk rá, hogy éljünk a második legjobb lehetőség adta előnyökkel is?

Mit tanulhatunk a végkifejletből?

Van olyan, hogy valaki győz és valaki veszít. De van olyan is, hogy ha úgy tetszik, mindenki veszít, hiszen senki nem kapta pontosan azt, amit eredetileg akart, de ha úgy tetszik, mindenki nyert. A kompromisszum, az osztozás, az alkalmazkodás arra vezethet, hogy nemcsak egy kényelmes helyünk van, de még törődő társaságunk is akad.

Mi ki tudunk lépni a fekete-fehér szituációkból, és beérni valamivel, ami nem felel meg száz százalékosan a terveknek – de lehet, hogy sokkal jobb?

Séta-gyakorlat – jó irányba mész?

Szalay Ádám Sikerkód tanfolyamán két nagyon érdekes séta-gyakorlatot is láttunk illetve megtapasztalhattunk, amelyek a visszautasítás átértékelésére tanítottak.

Az első gyakorlatban, rögtön a tanfolyam elején Ádám bekötött szemmel indult el a színpad egyik sarkából a másik felé, ahol egy szék várta, míg egy önként jelentkező navigálta, aki semmi mást nem mondhatott, csak igent és nemet. Ádám néha rossz irányba fordult, és bizony míg célba nem ért, szinte alig hangzott el az “igen” szó, hiszen amint egy kicsikét is eltért a helyes iránytól, jószándékú segítője nem mondott mást, mint hogy nem, nem, nem, egészen addig, míg újra pontosan a szék felé nem vette az irányt.

A második gyakorlatban már mi magunk voltunk a résztvevők. A teremben sétálva kérésekkel kellett fordulnunk egymáshoz, és a hozzánk érkezők kérésére egymás után kilenc alkalommal nemet, tizedik alkalommal pedig (teljesítési kötelezettség nélkül) igent kellett felelnünk. Ez az ártatlan, tét nélküli játék segített megtapasztalnunk, milyen könnyedén felül lehet emelkedni egy elutasításon, ha azzal a biztos tudattal megyünk a következő, és következő, és következő emberhez, hogy előbb vagy utóbb valakinél bizonyosan mi leszünk azok a szerencsések, akiknek igent mondanak.

Ami közös a két gyakorlatban: ha Ádám vagy mi leültünk volna duzzogva az első egy-két “nem” után, mondván, hogy nekem semmi sem sikerül, engem csak elutasítanak, nekem senki sem segít, soha nem értünk volna el a célunkig, és soha nem tapasztaltuk volna meg a sikert. Pedig Ádám esetében a világ kifejezetten segíteni akart a sok negatív visszajelzéssel, nekünk pedig egyszerűen kitartónak kellett lennünk addig, amíg szerencsénk lesz és elérünk addig az “igen”-ig, ami ránk várt.

Ti tudtok úgy tekinteni az elutasításra, mint a sikerhez vezető útra és iránymutatásra?