Dilettáns amatőr szeretnék lenni

Az az életcélom, hogy dilettáns amatőr legyek. – Hogy miért? – Ami azt illeti, a kérdés inkább az, hogy másoknak miért nem ez a leghőbb vágya.

Nemrég ismét szembejött velem Csíkszentmihályi Mihálynak, a flow, a tökéletés élmény fogalom megalkotójának egy emlékezetes gondolata. 

“Eredetileg az „amatőr”, amely a latin „amare” (= szeretni) szóból ered, arra a személyre utalt, aki szereti csinálni, amit csinál. Ugyanígy a „dilettáns”, amely a latin „delectare” (= örömet lelni valamiben) származéka, olyasvalaki volt, aki élvezett egy bizonyos tevékenységet. (…) Semmi sem illusztrálja jobban, hogy megváltozott a magatartásunk az élmény értékével szemben, mint éppen ennek a két szónak a sorsa. Volt idő, amikor amatőr költőnek vagy dilettáns tudósnak lenni csodálatos volt, hiszen ez azt jelentette, hogy az életet értékesebbé lehetett tenni az ilyen tevékenységekben való elmélyedéssel. (…) lassan kínossá vált, ha valakit dilettánsnak neveznek, annak ellenére, hogy a dilettáns azt éri el, ami a legfontosabb – örömet szereznek neki a saját cselekedetei.”

Azonban ha egészen őszinte akarok lenni magamhoz ezzel az életcéllal kapcsolatban, fel kell jegyeznem Stephen King egy gondolatát is:

“Ezzel kezdődik: told az íróasztalodat a sarokba, és valahányszor leülsz írni, emlékezz rá, hogy miért nem a szoba közepén áll. Az élet nem a művészet támogatására szolgál. Másképp működik.”

Sokszor szembesültem már vele, és valószínűleg még számtalanszor fogok az életem során, hogy ha boldog vagyok és azon dolgozom, hogy még boldogabbá váljak, legyen szó egyszerű hétköznapi derűről vagy arról, hogy olyasmivel foglalkozom, ami érdekel és örömet okoz, nagyon hamar kialakul az a kép, hogy ez az út fájdalomtól és munkától mentes, könnyű, sőt mi több, lusta, léha, komolytalan. 

Sokszor hallom azt, hogy egészen biztosan azért érzem magam ilyen derűsnek, mert fogalmam sincs arról, milyen is valójában az élet – de ha majd egyszer felnövök, majd ha egyszer messzebbre fogok látni a kis mesevilágomnál, amiben mindeddig semmi bántódás nem ért (hehh, hát persze, hogy nem…), akkor majd nem leszek ilyen derűs. Azt hiszem, ennél ékesebb példa nincs is arra, hogyan válik a dilettáns szó a gyengeelméjű szinonimájává – hiszen az, ha valaki örömét leli a kialakított életében és a választott tevékenységeiben, nem jelenthet mást, mint hogy olyan gyengeelméjű, hogy fogalma sincs  a világ szörnyűségeiről, amik mindenki más, minden normális és értelmes ember életét megkeserítik. És véletlenül sem olyasvalakiről van szó, aki az adott körülményei között is azon igyekszik, azon dolgozik, hogy minél több olyan tevékenységgel, olyan élménnyel töltse meg az életét, amik örömet okoznak neki.  

Dilettánsnak és amatőrnek lenni tehát nem egy elismert életcél. Boldognak lenni sem egy megbecsült életút. Aki ilyesmire vetemedik, jobb, ha “a sarokba tolja az íróasztalát”, és lélekben felkészül a fogadtatásra. Ez is ezzel a csodálatos pályával jár. 
De úgy gondolom, megéri. Én legalábbis azon vagyok, hogy főállású amatőr, lelkes dilettáns legyek. 

Mormon péntek – Mit várnak el tőlünk?

Csaknem egy évvel azután, hogy egy decemberi napon, karácsony előtt, amikor a fiúk karácsonyi papírba csomagolva ajándékozták az érdeklődőknek a Mormon könyvét, megjelentem angol órán és elhoztam azt a piros-zöld-arany papírba csomagolt könyvet, amit nem nagyon forgattam azóta sem, múlt héten elmentem egy mormon istentiszteletre.

Nagyon sok érdekes beszédet hallottam és beszélgetésbe csöppentem bele, de amit meg szeretnék osztani veletek, az a következő részlet (igyekszem felidézni, amennyire tudom, és sajnálom, hogy nem emlékszem az úriember nevére, aki a beszédet mondta).

“Azt mondjuk, várjuk Jézus visszatértét, de vajon valóban fel vagyunk készülve rá? Mit tennénk, ha most betoppanna ide? És vajon mit várna ő, mit tegyünk? – Én úgy gondolom, nem azt várná, hogy essünk térdre, sírjunk és könyörögjünk, hanem azt, hogy öleljük meg őt, mint egy rég nem látott barátot, és beszélgessünk el vele azokról a dolgokról, amik foglalkoztatnak minket, amik fontosak a számunkra. Addig pedig megtehetjük ezt azokkal, akik mellettünk ülnek – megölelhetjük őket és elbeszélgethetünk velük azokról a dolgokról, amik foglalkoztatnak minket.”

Azt hiszem, a rengeteg dolog – trend, minta, dogma – között, ami körbevesz minket, nagyon nehéz eldönteni: vajon mit várnak el tőlünk?

Nagyon kevés tanításra emlékszem gyerekkorom miséiből, de arra igen, amikor az egyik szent beszéd alkalmával az atya ezt mondta:

“Egy fiatal lánynak semmi más kötelessége nincs Istennel szemben, mint hogy sétáljon az utcán és mosolyogjon az emberekre.”

Őszintén szólva, nagyon irigylem azokat az embereket, akik ki tudnak állni és bizonyosságot tenni arról, hogy hisznek valamiben, tudnak valamit, megtapasztaltak valamit, ami működik az életükben. De ha valamiről, hát erről én is bizonyságot tudok tenni, amiben hiszek: hogy az a célunk az életünkkel, hogy azt boldogan éljük, vidáman, a magunk és mások örömére, hogy ne szomorkodjunk és ne aggódjunk túl sokat. Ez olyasmi, amit tudok, de sokszor nagy erőfeszítésembe kerül gyakorolni – ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem hiszek benne teljes szívemből.


[Légy jó magadhoz!]

Ti mit gondoltok, mi a dolgunk?

Hogyan kezdj neki? – A siker húszparancsolata

Jack Canfield: A siker alapelvei c. könyvében 64 alapelvet sorol fel, amelyek együttes alkalmazása elvezet a sikerhez. Nos, 64 alapelv… az rengeteg. Az ember alig tudja eldönteni, hogyan fogjon hozzá.

Éppen ezért az író a könyv végén ad egy kis segítséget, milyen sorrendben milyen lépésekkel induljunk el a siker felé.

  1. Vállaljunk százszázalékos felelősséget az életünkért! – Hagyjunk fel a panaszkodással. Fogadjuk el, hogy az eseményeken nem, de a reakciónkon minden esetben változtathatunk, így minden eredményünkért felelősek vagyunk.
  2. Határozzuk meg az életcélunkat! – Kutassuk fel, mi az, ami örömet okoz nekünk, ami hajt belülről, amihez a szenvedélyünk fűz, amiben igazán otthon vagyunk és jók vagyunk.
  3. Tűzzünk ki konkrét és megvalósítható célokat!
  4. Bontsuk céljainkat konkrét feladatokra és rendeljünk a feladatokhoz határidőket!
  5. Rendeljünk céljainkhoz pozitív megerősítéseket! – A pozitív megerősítések céljaink jövőbeli megvalósulását fogalmazzák meg jelenidőben, és rendszeres ismétlésük segít leküzdeni a célunk felé vezető utat nehezítő tudatalatti gátlásokat.
  6. Mindennap képzeljük magunk elé, vizualizáljuk, hogy céljaink már megvalósultak!
  7. Ha tudunk, szervezzünk magunknak támogató csoportot, akik ötleteikkel és együttműködésükkel segítenek minket.
  8. Mindennap tegyünk valamit a céljaink megvalósulásáért!
  9. Legyünk készek áldozatot is hozni a céljainkért!
  10. Legyünk készek kérni! – Céljainkat általában nem tudjuk minden segítség nélkül elérni, de ez így természetes. Ezért tanuljunk meg úgy kérni, hogy az elutasítást nem kudarcként fogjuk fel, hanem egy természetes, átléphető lépcsőfoknak, ami a megérdemelt segítség megszerzéséhez vezet.
  11. Kérjünk visszajelzést, vegyük figyelembe a tanácsokat és építsük be az életünkbe!
  12. Képezzük magunkat! – Mérjük fel gyengyeségeinket és hiányosságainkat, és folyamatosan dolgozzunk ezek felszámolásán!
  13. Válasszunk ki egy hasznos szokást, ami a céljaink felé visz, és szánjunk rá három hónapot, hogy a mindennapjaink természetes részévé tegyük!
  14. Szerezzünk be egy motivációs hanganyagot, és hallgassuk mindennap!
  15. Tervezzük meg a vakációnkat! – Ne felejtsünk el időt szánni a pihenésre, kikapcsolódásra, hogy megelőzzük a kiégést!
  16. Iratkozzunk be egy személyiségfejlesztő tanfolyamra! – Ütemezzük ezt be a következő fél évre!
  17. Tartsunk lomtalanítást a minket körülvevő tényezők és emberek között! – Ismerjük fel azokat a negatív hatásokat, amik távolabb visznek minket a céljainktól és váljunk meg tőlük!
  18. Keressünk egy mentort! – Keressünk valakit, aki ugyanazon a területen tevékenykedik, mint ahol mi szeretnénk, és elérte azt, amit mi tűztünk ki célul! Ha tudunk, tanuljunk tőle személyesen! Ha nem, figyeljük meg a tevékenységét és lessünk el szakmai tippeket, trükköket!
  19. Vegyük kézbe pénzügyeinket! – Csökkentsük a kiadásainkat, és keressük a módját, hogyan tehetünk szert magasabb jövedelemre a főállásunkban és plusz jövedelemre a főállásunkon kívül!
  20. Adakozzunk! – Időnk és pénzünk egy részét ajánljuk fel jótékony célokra!

Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! (Előzetes)

Májusban előrendeltem, a születésnapomon értesítettek, hogy megvásárolható, a hétvégén megrendeltem, kedd reggelre a kezemben volt, köszönöm, Shopline és Magyar Posta!

Megjelent, rendelhető, vasárnap a Könyvhéten dedikáltatható kedvenc életmód bloggerem, Farkas Lívia (Via) könyve, az Ennél zöldebb nem lesz!

20130605-064925.jpg

Úgy terveztem, majd azután írok róla, hogy elolvastam, de már látom, hogy ez nem egy gyors olvasási élmény lesz, afféle “jaj de izgalmas, jaj de érdekes, na, ezzel végeztünk is”, hanem alapos végigrágást igényel. Ezért elöljáróban írok pár szót, hogy kedvet kapjon hozzá, aki kíváncsi.

Belelapozva a könyv jól rendszerezett, jól szerkesztett tartalmú, rengeteg gyakorlattal és listával, a Viától megszokott humorral (a fejezetcímek közt szerepel a “Hagyd ott a pocsolyádat!”, “A nagy kifogáslista” és az “Üdv a padlón, már vártunk!” is), tematikájában pedig Via blogjáról megszokottan végigvesz mindent a legmélyebb lelki bugyroktól a legmagasabb polcok portalanításáig.

A bevezető számomra kicsit sablonosnak tűnt, de ez előfordul, ha az ember a harmincadik könyvet olvassa el abban a témában, hogy “neked kell kézbe venned az életed, azt kell megtalálnod, mi tesz boldoggá, különben csak tengődsz”. Akinek az elsők között lesz, azt biztosan meg fogja érinteni a dolog, és ő majd az én egyik nagyra becsült könyvem bevezetőjére mondja azt, hogy oké, ezt már tudom, lássuk a gyakorlatokat!

Hát lássuk a gyakorlatokat. Az első gyakorlat a gyerekkor világába kalauzol el, amikor még egységben éltünk a vágyainkkal, a céljainkkal, a természetünkkel, ezért ez a kor fontos információkat tartogat a számunkra. Ez a gyakorlat sem volt idegen a számomra, a könyv mégis rávett, hogy újra elvégezzem, Via olyan érzékletesen és részletesen írta le, mit keressek, mire figyeljek, ezáltal pedig olyan csodálatos mélységekbe vitt el, amire nem számítottam.

Ez az intenzív élmény aztán véget is vetett az olvasni akarásomnak arra az estére – ezt rágni, emészteni kell, hagyni, hogy dolgozzon belül.

Hogy mikorra érek a könyv végére, nem tudom, de biztosan lesznek még vele kalandjaim. Majd mesélek még. Addig is, akinek felkeltettem az érdeklődését, pillantson rá a Bookline Webáruházban, most akciós, PostaPontra nekem a kiszállítás is ingyen volt, nem tudom, az előrendelés miatt vagy általában. Aki teheti, nézze meg a Könyvhéten Viát és a könyvét – és meséljen!

30 dolog, amit… – tanuljunk meg újra vágyni!

Már adtam tippeket bakancslista írásához, most itt egy másik gyakorlat Jack Canfield: A siker alapelvei című könyvéből. Az író tanácsa szerint azért érdemes nekilátnunk egy ilyen lista összeírásának, mert ha kitartóan kérdezgetjük magunktól, hogy “mit szeretnék?”, “és még mit szeretnék?”, “na és mit szeretnék még?”, akkor egyrészt a felületes vágyakon túljutva eljuthatunk a valódi énünket jellemző értékekig, másrészt újra kifejleszthetjük magunkban azt a képességünket, amiről a társadalom valószínűleg sikerrel lenevelt minket felnőtt korunkra: hogy tisztában legyünk azzal, mire vágyunk, és vágyainkat szem előtt tartva éljünk.

Kezdjünk tehát neki és kérdezgessük magunkat, vagy kérjük meg valakit, aki kitartóan kérdezget minket arról, hogy mit szeretnénk, mindaddig, míg fel nem tudjuk tölteni maradéktalanul az alábbi három listát:

  • 30 dolog, amit meg szeretnénk tenni, mielőtt meghalunk
  • 30 dolog, amit a birtokunkban szeretnénk tudni, mielőtt meghalunk
  • 30 dolog, amiben ki akarjuk próbálni magunkat, mielőtt meghalunk

A te listádon mik szerepelnének?

Boldog vagy?

“Az elmúlt 33 év során minden reggel belenéztem a tükörbe, és megkérdeztem magamtól: ‘Ha a mai lenne az életem utolsó napja, azzal szeretném vajon tölteni, amit ma csinálni fogok?’ És valahányszor a válasz túl sok napon át volt ‘nem’ egyhuzamban, tudtam, hogy valamin változtatnom kell.” (Steve Jobs)


[Boldog vagy, vagy csak úgy teszel?]

Miért keresünk kiskapukat?

Decemberben elkezdtem a mormon misszionáriusok által tartott ingyenes angolórákra járni. A nyelvtanulás mellett azért szeretem ezeket az alkalmakat, mert nagyon érdekes a kulturájukkal, a mentalitásukkal ismerkedni. Ha a hitükkel nem is tudok azonosulni, de nagyon sokat tanulhatok abból, ahogy a világot látják.

Tegnap például felmerült egy nagyon érdekes helyzet, ami elgondolkodtatott a kiskapukkal kapcsolatban. Arról beszélgettünk, hogyan élnek a mormon misszionárius fiúk – azok a húsz év körüli fiatalok, akik két évig önkénteskednek, tanítanak és a hitüket hirdetik más országokban -, például hogyan tartják a kapcsolatot a családjukkal. A fiúk elmondták, hogy mindössze hetente egy alkalommal e-mailezhetnek a családjuknak, hétfőnként, a szabadnapjukon, hiszen a többi napon csak a missziós teendőiknek élnek. Az óra egyik hallgatója, egy hölgy rájuk csodálkozott: mégis hogyan ellenőrzi az egyház, hogy hét közben nem interneteznek? Mire a misszionárius fiú némi értetlenséggel csak annyit válaszolt: nem ellenőrzik – ez a szabály, és mi betartjuk.

Elkezdtem azon gondolkodni, vajon miért keresünk folyton kiskapukat és kibúvókat. Arra jutottam, hogy akkor tesszük ezt, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy helyes úton járunk, ha nem végezzük szívvel-lélekkel azt, amit választottunk.

Vizsgáljuk csak meg kicsit, milyen helyzetben van egy misszionárius fiú. Kamasz kora óta éveken át készül a kiküldetésére (mind lélekben, mind munkával, hogy összegyűjtse az itt tartózkodáshoz szükséges pénzt), mindent hátrahagy – családot, tanulást, karriert, szerelmet – arra a két évre, amit egészében arra szán, hogy az egyházát szolgálhassa, és amíg ezt teszi, alárendeli magát egy olyan irányításnak, amit feltétlenül tisztel, és aminek helyességében feltétlenül hisz és megbízik.

Vajon mi így érzünk jelenlegi élethelyzetünkkel kapcsolatban? Ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk? Ide készültünk, vagy csak ide sodródtunk? Értékesnek tartjuk azt, amit csinálunk? Hisszük, hogy az elvek, amik alapján a döntéseinket hozzuk, helyesek? Vagy menekülnénk, húzódoznánk, a kötelező minimumra szorítkoznánk, és keresnénk a kiskapukat, amiken keresztül ki lehet kacsintani onnan, ahol vagyunk, arra, amerre vágyunk?

Mint mondtam, a konkrét hitelveiket nem tudom, nem is szeretném befogadni. De egyszerűen üdítő látni azt, hogy ezek a nálam majd’ tíz évvel fiatalabb fiúk mennyire stabilan érzik a helyüket a világban, mennyire eltökéltek, és mennyire boldogok. Azt a belső bizonyosságot, a hitet, hogy egy felsőbb hatalom vigyáz ránk, nem lehet akarattal megszerezni. Az viszont, hogy kitűzünk-e magunk elé egy olyan célt, ami felé eltökélten el tudunk indulni, hogy odaadással dolgozunk-e a célunkért, hogy hiszünk-e abban, amit csinálunk és szívvel-lélekkel végezzük-e azt, mindez döntés kérdése, amit meg tudunk hozni a saját életünkben, hitünktől függetlenül. És az, hogy vágyunk-e a kiskapuk keresésére, egy jó visszajelzés lehet számunkra.

Te mivel szemben keresel kiskapukat?

25000 kattintás, az 5 éves terv és 5 dolgozósarok

Véletlenül sikerült pont akkor rápillantanom a blogom statisztikáira, amikor a számláló 25000-en állt – ennyiszer kattintottatok a blog oldalaira szinte pontosan fél éves fennállása alatt. Köszönöm!

Hirtelen eszembe jutott a Sikerkód tanfolyam egyik élménye, amikor “jövőbeli találkozót” kellett tartanunk. A Sikerkód-tréning külhoni atyja, Jack Canfield A siker alapelvei c. könyvében is leírja, hogy barátaival szoktak “ötéves terv bulikat” tartani, ahol az emberek olyan stílusban jelennek meg, amilyenek öt év múlva szeretnének lenni, és olyan élményeket mesélnek el úgy, mintha már megtörténtek volna, amikkel öt év múlva szeretnének gazdagabbak lenni. Ennek rögtönzött formáját játszottuk el a tanfolyamon is, ahol én arról beszéltem, hogy milyen boldoggá tesz az, hogy a gyönyörű otthonomban dolgozhatok és az írásból élek. Emlékszem, hogy mennyire élveztem a játékot, de mennyire lehangolt utána a gondolat, hogy ez csak egy játék volt, de hogyan is válhatna valósággá, amikor nem igazán hiszem, hogy vezet abba az irányba út (a könyvnyomtatás hanyatlik, az olvasási kultúra visszaszorul, stb.).

Pedig Jack Canfield és Szalay Ádám siker-tréningje pontosan ezt tanítja: jelöld ki a célt, és higgy benne, hogy vezet arrafelé út, még ha egyelőre még nem is látod, hogy pontosan hogyan. Azóta felfedeztem, hogy vannak hivatásos bloggerek, akik abból élnek, hogy írnak, másképp kezdtem tekinteni az írásra, és arra, hogy hogyan hozhatna ez hosszú távon sikert a számomra. Még nem tartok ott, hogy pénzt keressek, és főleg megéljek abból, hogy írok. De ha visszanézek arra a csüggedt lányra, aki úgy gondolta, hogy okosabb lenne letennie az álmairól, úgy érzem, nagyon sokat haladtam előre a leghelyesebb irányba.

Ennek örömére, és mert Viki elcsábított és regisztráltam Pinteresten, hoztam nektek és magamnak néhány inspiráló otthoni dolgozós sarkot.

20130112-121012.jpg

(A kép klikkre nől, a képek forrása és még több dolgozósarkos kép itt.)

És most egy kis játék.

2018 januárja van. Mi újság veletek?

Tervezd meg 2013-at!

Szalay Ádám riporter és motivációs tréner alábbi soraival még karácsony előtt találkoztam a Sikerkód Facebook oldalán:

Sokan mesélik nekem, milyen hatalmas elánnal készülnek a karácsonyra, hogy mennyit tervezgetnek – menüt és ajándékokat – hogy minden tökéletesen sikerüljön majd. És ez is fontos, természetesen. De én ilyenkor csendben meg szoktam őket arról is kérdezni, vajon 2013 megtervezésére mennyi időt és energiát szántak? Persze, csak azért, hogy az is jól sikerüljön majd.

Ti hogy álltok 2013 megtervezésével?

Ha visszalapoztok a Kincsesfüzetben, kaptok egy kis segítséget:

Az én életemben több jeles esemény is lesz a jövő évben (például az esküvőnk), amik önmagukban is elég célt és teendőt adnak nekem, emellett pedig, ahogy tudjátok már, a fejlődésemen a saját boldogságtervemmel szeretnék dolgozni. A januári témát már kiválasztottam, de nem szeretnék pletykálni, amíg a konkrét fogadalmakat ki nem ötlöttem hozzá.

Nektek mik a terveitek, céljaitok 2013-ra?

10000

A hónap elején, a Kincsesfüzet 5000 kattintásos “születésnapján” azt a célt tűztem ki magam elé, hogy még a hónapban érjem el a 10000 megtekintést. Ezt a célszalagot az éjjel közösen át is szakítottuk, ezzel egy hónap alatt megduplázódott a blog korábbi nézettsége. Köszönöm az érdeklődéseteket és a kitüntető figyelmeteket!

Ezzel kapcsolatban eltöprengtem picit a blog születéséről, a vele kapcsolatos terveimről, reményeimről.

Jack Canfield: A siker alapelvei című könyve hatására fogalmazódott meg bennem a Kincsesfüzet ötlete. A sikerguru szerint azok az emberek igazán sikeresek, akik olyan dologgal keresnek pénzt, amit akkor is csinálnának, ha nem kapnának érte pénzt.

A blog indítása előtt blogger példaképemet, Viát is megkerestem levélben némi útmutatásért. Arra a kérdésemre, hogy hogyan ért el ekkora sikereket a bloggal, a fentihez hasonló választ adott: azt felelte, számára az írás olyasmi, amit akkor is csinálna, ha nem csinálhatná.

Utánagondolva, az írás számomra is olyasmi, amit azóta csinálok, amióta az eszemet tudom, kezdve azzal a mesével, amit egy méhecske kalandjairól magam írtam és illusztráltam első osztályos koromban, amint megtanultam írni. Azóta ilyen vagy olyan formában, kisebb vagy nagyobb nyilvánosság előtt, ezt vagy azt, de szakadatlanul írok.

Az írás az, amit akkor is csinálok, ha mást csinálok, hiszen amikor úgy döntöttem, hogy felhagyok a történetírással és kézműveskedésbe kezdek, akkor sem tudtam meglenni anélkül, hogy legalább blogot ne vezessek róla. És az írás az, amit akkor is csinálok, ha nem csinálok semmit. Van, aki dúdol a zuhany alatt, táncol porszívózás közben, vagy a vacsorát tervezi meg, míg a buszon mered kifelé az ablakon. Én folyamatos belső narrációval minden gondolatot, legyenek azok fantáziák, belső monológok, tervek, töprengések, visszaemlékezések vagy célok, úgy formálok és rendszerezek a fejemben, mintha azok egy könyv lapjain jelennének meg.

Azért vannak nagy reményeim a Kincsesfüzettel kapcsolatban, mert igyekeztem úgy felépíteni, hogy szinte mindenről írni tudjak itt, ami foglalkoztat. Hogy megtalálom-e benne a számításomat, majd megtudjuk idővel, de hogy valahol, valamilyen formában mindig írni fogok, azt elég valószínűnek tartom.

Ti megtaláltátok már azt, amihez olyan elvághatatlan szálak fűznek, mint engem az íráshoz? Amit akkor is csináltok, ha egy fillért sem kaptok érte? Amit akkor is csinálnátok, ha nem csinálhatnátok? Amihez akkor is visszatértek, ha szánt szándékkal fordultok el tőle? Ami annyira a részetek, hogy szinte akaratlanul is művelitek?

Nektek mi a szenvedélyetek?