Mormon péntek – Egy kamra áldásai

A hetekben a vízmű ásatási területté tette az utcánkat és időszakos vízszünetekkel lep meg. Ezért állandó fókuszba került nálam, hogy mindig legyen félretéve annyi ivóvíz, ami egy ideig elég Petinek, a kutyának és nekem, és legyen odakészítve annyi víz, amivel le lehet öblíteni a WC-t (erre a célra egy mosószeres flakonban teszek félre vegyszeres vizet, hogy a higiénia is meglegyen akkor is, ha csak kevés vizet használunk fel), ugyanakkor mégse kelljen mindenhol vízzel telt lábosokat kerülgetni, az ivóvízkészletünk pedig mindig friss legyen (tehát ne a csapból használjunk, hanem a kancsóból, és frissel töltsük fel, amikor csak lehetőség van rá).

Erről az apró de állandó feladatról, hogy mindig legyünk felkészülve egy időszakos vízszünetre, eszembe jutott, hogy ejtsek néhány szót a mormonok felkészültségre vonatkozó tanácsairól (igen-igen, a mormon péntek visszatért!), azon belül is elsősorban a házi raktározásról.

A mormon egyház nevében is benne van, hogy ők az utolsó napok szentjeinek tartják magukat. Nem kifejezetten világvége-szekta, de úgy vélik, mindig felkészültnek kell lenni arra, hogy a dolgok rosszabbra fordulhatnak – nemcsak azért, mert bekövetkezhetnek a Biblia világvége-jóslatai (háború, éhínség és egyéb csapások), de azért is, mert bármikor jöhet egy rosszabb időszak bárki életében, amikor a munkahely elvesztése, betegség vagy haláleset miatt nehezebbé válik a család helyzete, vagy valamilyen természeti csapás nehezíti a körülményeiket. Ezért a mormonok fontosnak tartják azt az útmutatást, hogy mindig légy felkészült!

Felkészültnek lenni azt is jelenti, hogy legyenek meg a megfelelő képességeik és ismereteik az önellátáshoz, és azt is, a javaik (pénz és készletek) előrelátó felhalmozásával készüljenek fel a nehezebb időszakokra.

Nos, én most csak ivóvizet és öblítővizet halmoztam fel, és csak néhány órás időszakokra kellett készülnöm (hiába egész napos a vízszünet – én ennyit vagyok otthon), de még így is okozott egy kis fejtörést a logisztika, ami arra indított, hogy utánaolvassak a házi raktározásra vonatkozó iránymutatásoknak.

Néhány tanács a házi raktározáshoz

  • Kezdd el most! Sosem lesz alkalmas az idő és mindig lesz valamilyen okod, amiért most inkább nem fogsz neki. Ha hiszel abban, hogy egy házi élelmiszerraktár egyszer még jól jöhet és addig is a biztonság érzését adhatja, akkor nincs értelme várni vele. Döntsd el, hogy nekifogsz, és fogj neki!
  • Kezdd apránként! Nem kell azonnal elköltened egy havi fizetésedet élelmiszertartalékra. Írj fel néhány ötletet, hogy mi kaphatna helyet a hosszú távú készleteidben, és minden bevásárlásnál vásárolj belőlük valamivel többet az épp szükségesnél. Azt is megteheted, hogy ha észreveszed, hogy olyasmit tettél a kosaradba, aminek egy évnél hosszabb a szavatossága, egyszerűen bedobsz belőle még néhányat. Később bővítheted a készlet mennyiségét és összetételét is, de kezdetnek ez is elég.
  • Raktározz finomságokat! Az, hogy előre tervezel és felkészülsz a nehezebb időszakokra, nem azt jelenti, hogy egy évig konzervbabon kell élned. Gyűjts össze olyan élelmiszereket, amik tartósak és a családod (veled együtt) szívesen fogyasztja őket.
  • Tartsd frissen! A hosszú távú élelmiszerraktár nem arra való, hogy pénzkidobás legyen és a nyakadon maradjon. Azért is fontos, hogy olyasmikből állítsd össze, amit egyébként is rendszeresen fogyasztasz, fogyasztotok, hogy folyamatosan fel tudd használni a tartalmát, mielőtt elveszítené a szavatosságát, miközben folyamatosan cseréled és frissíted a készleted.
  • Mindig van elég hely! Ha van kamrád vagy egyéb raktározásra alkalmas helyiséged, szuper. De soha nem olyan kicsi a lakásod, hogy ne férjen el benne egy házi raktár. Nem kell feltűnőnek lennie, ami azt illeti, a lakásodba érkezőknek nem is kell tudni róla. De mindig ott van az akasztós szekrény alja, az ágyneműtartó sarka vagy az a bizonyos felső polc, amit úgyis csak stokedliről érsz el. Ha apránként rakod össze a tartalékaidat, apránként is kell helyet találnod nekik.

Persze mást is raktározhatsz még az élelmiszereken kívül: ivóvizet, üzemanyagot, tisztálkodószereket, papírárut, tisztítószereket, stb.

Néhány személyes ötlet, elsősorban feljegyzés magamnak, hogy mivel kezdhetném én a házi raktározást:

  • Kutyatáp
  • Barna cukor
  • Tartós tej
  • Zabpehely
  • Jó reggelt szeletek
  • Zöldségkonzervek
  • Száraz tészta
  • Tésztaszószok
  • Gyorslevesek
  • Mandula, mogyoró
  • Teafilter
  • Flakonos citromlé
  • Májkrém, pástétom
  • Instant kakaó

Szerintetek mivel bővíthetném még a kamrám?