A hónap kedvencei #7 – Sportcipős különkiadás

Az augusztus kedvencei bejegyzéssel adós maradtam – nem zárom ki, hogy a szeptemberi kedvencekkel együtt pótolom –, addig is viszont hoztam egy tematikus válogatást, mert úgy tűnik, most hirtelen mindenhol téma lett a sport, és olvastam néhány egyszerű, hétköznapi és őszinte cikket a témában. Megosztom veletek is, inspirálódjatok – hátha valaki a süppesztő nagy nyári melegek után új őszi szokásként a kültéri sportokhoz szeretne közelebb kerülni.

Sportcipő

Talk Talk Buttercup: How to compliment someone who is losing weight

Bogca arról írt, hogyan (ne) dicsérjünk olyanokat, akik az elmúlt időszakban nagyobb súlyfeleslegtől szabadultak meg, vagy más nagyobb változásokon mentek át. Mert még ha a legnagyobb jóindulattal hangzik is el, a “nézd csak, most már van is valami formád!” nem túl burkoltan jelzi azt, hogy “bezzeg eddig egy formátlannak, ormótlannak láttalak”.

NieNie Dialogues: Simple Steps

Stephanie azzal kapcsolatban osztotta meg az emlékeit, milyen nehéz volt visszatérnie a sporthoz a balesete után: hogy milyen fájdalmas élmény volt szembesülni azzal, hogy a teste már nem képes azokra a dolgokra, amik korábban természetesek és örömteliek voltak a számára.

Daily Dorothy: Futás kezdőknek

Dóri pedig a futással kapcsolatban írt egy szuper-szuper kezdőknek szóló programról és az élményeiről kezdő futóként. Mivel számomra mindig mumus volt a sportnak ez a formája (még mindig az), jó volt olvasni egy olyan élménybeszámolót, ami pontosan reflektál az érzéseimre.


Olvassátok őket szeretettel! Valamint ne feledkezzetek el róla, hogy a hírlevél feliratkozóknak őszindító ebook jár, ami pont az őszi szokásokkal, új szokások bevezetésével foglalkozik. Érdemes lecsapni a lehetőségre, mert már csak záros határideig lesz elérhető – októberre már valami mást tervezek.


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE!


Boldogságterv #22 – Békák és selfie-k


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


A megfigyelés befolyásolja a rendszer működését

A márciusi boldogságtervem a rendszer megfigyeléséről szól: arról, hogy pusztán azzal, hogy odafigyelünk, hogy szemmel tartjuk magunkat, hogyan juthatunk előbbre. De vajon hogyan is működik ez? Miért változik meg a rendszer működése a rendszer puszta megfigyelésétől?

A héten írtam a Duolingo alkalmazással kapcsolatos tapasztalataimról, hogy hogyan visz előbbre a nyelvtanulásban az, hogy napról napra szemmel tarthatom az előrehaladásomat, múlt héten pedig arról írtam, hogy támogatja az írói munkásságomat, a háztartásomat és a kapcsolatomat magammal az, hogy megfigyelem és regisztrálom a teljesítményemet. Van még egy terület, ahol nemrég bevezettem a megfigyelés szokását, ez pedig a folyadékfogyasztásom. 

Azzal tisztában voltam, hogy keveset iszom, bár azzal nem, hogy mennyire. Ez a probléma nem újkeletű, a családom már régóta azzal viccelődik, hogy annyit iszom, hogy békák nőnek a hasamban – csak ezek sivatagi békák… Pedig tudom, hogy a folyadékfogyasztás jó a tesnek és a testen belül az agynak, tehát a szellemi teljesítőképességnek is. Ami, valljuk be, elengedhetetlen eszköze valakinek, aki napi három óra utazás és kilenc óra munka után este ér haza azzal a vággyal, hogy az írói karrierjét építse. 

Ezért letöltöttem a telefonomra egy folyadékbevitelt figyelő alkalmazást is (ami akár óránként csipogni is hajlandó, hogy ne felejtsek el inni, és naponta plecsniket osztogatni is, hogy jutalmazza, ha teljesítem a napi kvótát – bár én egyelőre megmaradtam az alapbeállításoknál, amik pusztán megfigyelnek és regisztrálnak). Ezzel nemcsak pontosabb képet kaptam arról, hogy mennyire elégtelenül hidratálom a szervezetemet, de rájöttem arra is, hogy soha nem fogok egészen pontos képet kapni a helyzetről, amíg szándékosan megfigyelem a rendszert. 

Ugyanis azzal, hogy minden reggel elindítom az alkalmazást és regisztrálom az éjszaka elkortyolt folyadékot, és azzal, hogy nap közben folyamatosan az eszemben van, hogy ha kiürítek egy poharat, azt feljegyezzem az alkalmazásban, eleve többet gondolok az ivásra, és többet is iszom. Valamennyivel legalábbis biztosan. 

Az ördög a részletekben rejlik

A megfigyelés nemcsak a nagy képet javíthatja (aktívabb nyelvtanulás, több takarítás, nagyobb folyadékbevitel), de a részleteket is felértékelheti. A figyelemmel a részletek formát kapnak, az alkotóelemek kiugranak a nagy képből. 

Vagy egy egész évet átívelő megfigyelési projektem is idén, méghozzá az Instagramon megosztott, selfie-spammelő Page x of 365 (nem volna kötelező selfie-kkel megosztanom de valahogy így alakult), ahol az év napjaira mint egy könyv lapjaira referálok. Az év első napjaiban még készségesen elfogadtam, hogy még alig jutottunk túl a címoldalakon, nem gond az, ha nem sok tartalom van bennük, csak újévi lötyögés. De mi a helyzet most, amikor már a 80. oldal környékén járunk? 

Két kezem ügyében lévő könyv 80. oldalát lapoztam fel, hogy szemléltessem a dolgot. 

Gretchen Rubin 337-ből a 80. oldalon már túl van a Boldogságterv koncepciójának a bemutatásán, fogadalmakat tett, összegyűjtötte a felnőtté válásának tapasztalatait, alaposan körbejárta az energia és a rend kérdését, elmélkedett a házasságról, a szerelemről és az egyéni felelősségről a család boldogságában, és a 80. oldalon épp azt mutatja be, hogy ez a felelősség néha milyen nehézségekkel és áldozatokkal jár. Farkas Lívia 300-ból a 80. oldalon már túljutott az egyéni motívumok elemi szintű feltérképezésén és arról is elmélkedett, miért maradnak meg az emberek a “pocsolyáikban”, kényelmesen kényelmetlen élethelyzeteikben ahelyett, hogy továbblépnének. Ezzel tízlépéses programjának első két lépésén túl is jutott, és már a harmadikban jár, ahol a nagy kifogáslista összegyűjtésén dolgozik. 

Ha így nézek az évemre, az elgondolkodtat nemcsak azon, hogyan töltöttem fel eddig a lapjaimat, vajon tartalmasan alakul-e a könyvem, de arra is ráirányítja a figyelmemet, hogy az egyes napok önmagukban is fontosak. Nemcsak egy nagy folyam kivehetetlen elemei, de önálló lapok, amiket egyesével is meg kell tölteni tartalommal, értékkel. Lesznek olyanok, amiken elgondolkodtató elméletek szerepelnek, olyanok is, amik gyakorlati dolgokkal, hétköznapi praktikumokkal lesznek tele, és olyanok, amiken könnyfakasztó személyes sztorik vannak, de ha túl sok érdektelen, üres, tartalmatlan, dinamika nélküli oldal következik egymás után, akkor letenném a könyvet – ha könyv volna. Csakhogy ez nem egy könyv, hanem az életem, amit lapról lapra írok, és egy kis odafigyelés, egy kis időnkénti rácsodálkozás segít, hogy jobban jelen legyek benne, egészében és részleteiben egyaránt odafigyeljek rá. 

Múlhatatlan rajzfilm klasszikusok

Néhány hete szerencsétlenségemre ottragadtam egy rajzfilm csatorna műsora előtt, és teljesen felzaklatott, milyen igénytelen, fantáziátlan, bugyuta rágógumikat gyártanak manapság… Már majdnem belemerültem a “bezzeg az én időmben” puffogásba, amikor aztán a hétvégén gurgulázósra nevettem magam a Jégkorszak ezredik ismétlésén is, úgyhogy nem, nem csak “bezzeg az én időmben” voltak jó rajzfilmek.

Aztán mindennek a tetejében a hétvégén sikerült nosztalgia-maratont is tartanom, ezért arra gondoltam, hogy megosztom veletek gyerekkorom két kedvenc meséjét.

Nem vagyok jó filmkritikus, úgyhogy a szakértő vélemény helyett legyen elég annyi, hogy talán azért szeretem annyira ezt a két klasszikust, mert formabontóak, merészek, fantasztikus saját világot alkotnak (ahogy a gyerekek is a játék során), és olyannyira nem becsülik alá apró nézőközönségüket, hogy (számomra legalábbis) felnőtt fejjel is teljesen élvezhetőek.

A két múlhatatlan kedvencem pedig:

Macskafogó

20140610-185402-68042609.jpg

Egy futurisztikus világban két “nagyhatalom”, a macskák és az egerek életre-halálra menő harcát mutatja be egy hihetetlenül forgatagos, izgalmas történetben, egy olyan végső megoldással, amiből mindenkinek-mindenkinek-mindenkinek tanulnia kellene. (Van még egyáltalán, akit kímélnem kell a spoilerektől, vagy nincs élő ember az országban, aki nem tudja, hogy ér véget a Macskafogó?…)

Egyszer volt, hol nem volt… az élet

20140610-185516-68116904.jpg

A francia sorozat az emberi test belsejébe kalauzol el minket, ahol fantáziadús képekkel, tudományos igényességgel és elszánt őszinteséggel mutat be egy szintén gigászi harcot: az emberi szervezet mindennapos küzdelmét és munkáját. Merészségét szerintem jól behatárolja, hogy az 1987-ben készült, gyerekeknek szóló rajzfilm sorozat főcímének első három másodpercében szexjelenetet ábrázolnak – hiszen mi mással kezdődhetne az emberi élet története, mint a fogantatással?

Te milyen mesefilmet, rajzfilm sorozatot élvezel még ma is?

Mi a helyes diéta?

Sokan mondják, hogy szerencsés alkat vagyok, és általában én is annak vallom magam, amiért nem szorulok semmiféle diétára vagy különösebb odafigyelésre az étkezésben. Persze nézőpont kérdése: mást figyelmeztet a teste (elhízással, gyomorégéssel, szédüléssel, stb.), ha valamit nem tart helyénvalónak – az enyém valószínűleg csak akkor szólna, ha igazán nagy lenne a baj, addig pedig rám bízza a felelős megelőzést, minden támpont nélkül, hogy jó irányba haladok-e. A férjem már más alkat: neki a gyomra a gyengéje – na, nem úgy, ahogy a mondás tartja, hogy azon keresztül vezet a szívéhez az út, hanem az a jelzőrendszere, mindenféle betegség (legyen az akár torokgyulladás vagy felfázás) azon keresztül ad jelzést, és a különböző ételekre is rendkívül érzékenyen reagál.

Néhány hónappal ezelőtt nagyjából egyszerre jutottunk el arra a felismerésre, hogy változtatnunk kell, figyelnünk kell az egészségünkre, és együtt kezdtük el apránként belopni a sportot az életünkbe. Most pedig együtt próbálkozunk egy megfelelő diéta felkutatásával. (A diéta szót eredeti értelmében véve: bár sokszor fogyókúrát értenek alatta, a diéta azonban egyszerűen étrendet jelent, a szervezetnek megfelelő táplálkozást.)

A diéták világában kalandozva azonban rengeteg lehetőség tárul elénk, és szakértelem híján elég nehéz válogatni közöttük, hiszen mindenki, akit megkérdezünk, másra esküszik.

Amikkel személyesen is találkoztam:

Szétválasztó diéta: néhány munkatársam a 90 napos diéta formájában űzi, és a lényege, hogy egyszerre csak egyféle tápláléktípust juttatunk a szervezetünkbe.

Mormon diéta: azért említem rögtön a szétválasztó diéta után, mert aki ismeri a szétválasztás alapelvét, könnyen alkalmazza a mormon diétát, aminek a lényege, hogy légy tisztában az alapvető tápláléktípusokkal, és lehetőleg minden étkezéskor mindegyikből legyen a tányérodon egészséges arányban. Emellett persze tilos a tea, kávé, alkohol és a dohányzás.

Vegetáriánus illetve vegán diéta: szigorúságtól függően a hús és állati eredetű termékek megvonása.

Paleolit diéta: Ditta barátnőm anyukája esküszik rá, és a lényege, hogy a feldolgozott élelmiszerek (pl. liszt, cukor) és a “civilizációs” ételek (pl. tejtermékek) megvonásával egy ősibb és természetesebb étrendhez vezet vissza, amit lényegében hús, zöldségek, magvak és bogyók alkotnak.

Egyéni diéta: egy munkatársam személyre szabott, biorezonanciás vizsgálat és kezelés utáni, egyénileg kialakított étrend mellett tart ki.

Érdekes, hogy bár ezek között bőven akadnak egymásnak homlokegyenest ellentmondó gyakorlatok, mindegyik mellett fel tudok mutatni olyat, akinek működik. Szalay Ádám jut róla eszembe, aki a Sikerkód tanfolyamon egy olyan természeti életmódban megmaradt törzsről beszélt, akik a környezetük sajátosságai miatt jóformán semmi mást nem ettek, csak disznóhúst, és mégsem produkáltak egyetlen olyan betegséget sem, amit a nyugati orvosok a disznóhús fogyasztásának tulajdonítottak, hiszen szerinte például a keringési betegségeket, a szívproblémákat nem egyszerűen a zsír vagy a vörös hús okozza, hanem két tényező együttes hatása: a zsíré és a stresszé. Talán ez is benne lehet a képletben, ami miatt úgy tűnik, mindenkinek igaza van – aki a zöldségre esküszik, aki a húsra szavaz, aki az egyéni utat választja, aki szerint az alapszükségletekben mindenki egyforma, aki szétválaszt, aki komplexitásra törekszik, és így tovább -, hiszen az egészséges táplálkozás lényege az a hit, hogy egészségesen táplálkozunk.

Ti esküsztök valamilyen diétára?

Mormon péntek – Praktikus tanácsok

Peti egyszer csípősen megjegyezte, hogy a mormon egyház legnagyobb előnye, hogy modern. Erről az jutott eszembe, amikor a barátaimmal arról beszélgettünk, hogy a Biblia állítólag még mindig a leghasznosabb dolog, amit az ember a sivatagba magával vihet túlélő kézikönyvként, hiszen az Ószövetség élvetviteli tanácsai a sivatagi vándorlásban való boldogulásra íródtak. A mormonok kiáltványai, ajánlásai és kézikönyvei között pedig valóban sok hasznos tanácsot találunk a mai hétköznapokra, amik az egészséges, nyugodt, boldog életet támogatják, ezekből igyekeztem készíteni egy kis gyűjteményt.

  • Tiszteld a tested! – A test a lélek temploma, és ehhez illő tisztelet jár neki. Tartsd fitten, tápláld, öltöztesd méltó módon, ne becstelenítsd meg.
  • Étkezz egészségesen! – Étkezz kiegyensúlyozottan (fogyassz bőven gyümölcsöt, zöldséget, gabonákat, tejtermékeket, tojást, mértékkel húst), ne igyál alkoholt, ne dohányozz, kerüld a koffeint, és mindent, ami káros a szervezetedre.
  • Böjtölj! – A böjt valamilyen formában ma is szinte minden életmód programban felbukkan, például gyümölcsnap vagy léböjt formájában. A mormon hagyományban többes szerepe van: a két étkezés idejére tartott teljes böjtöt (sem étel, sem ital) mindig valamilyen céllal tartják (például egy beteg gyógyulásáért, egyfajta felajánlott meditációként), a böjt ideje a lelki elvonulás ideje is (így célszerűen egy szabadnapon tartják, és különböző programok szervezése helyett olvasással, lelki elmélyedéssel, elmélkedéssel töltik), a kihagyott étkezésekkel megspórolt pénzt pedig jótékony célokra ajánlják fel. Tehát a “böjtölj” tanács egyszerre foglalja magában, hogy tarts tisztítókúrát, szakíts időt a lelki elvonulásra, és jótékonykodj, adakozz.
  • Teljesítsd ki a képességeidet! – A tehetségedet, az adottságaidat, a képességeidet azért kaptad, hogy élj velük. Keresd meg, miben vagy jó, és ne hagyd veszendőbe menni!
  • Kerüld az adósságot! – Ha teheted, ne keveredj adósságba, ha pedig már megtörtént a baj, törleszd olyan hamar, amilyen hamar csak lehet. Ne vegyél fel másra hitelt, mint egy szerény otthonra, a tanulmányaidra, vagy létfontosságú szükséglet fedezésére, ha máshogy nem megoldható. Minden mást előtakarékossággal finanszírozz.
  • Töltsd fel a kamrát! – Kicsi, ésszerű lépésekben, minden bevásárlásnál egy kicsit megtoldva a bevásárlólistát, apránként építs fel egy olyan élelmiszer tartalékot, amiből legalább három hónapig élhet a családod, ha valami váratlan esemény történik: például tartós betegség vagy a munkahely elvesztése.
  • Tervezz előre! – A napi feladataidtól a hosszú távú tervekig mindig legyen áttekintett, leírt céllistád és terved.
  • Tarts családi esteket! – Hetente szervezz családi esteket (ha nincs gyereked, akkor a pároddal, ha nincs párod, akkor a barátaiddal), amik közös programokkal segítenek növelni az összetartást a családban, csoportban. A családi estek témája lehet közös elmélkedés, tervezés (a pénzügyek, a heti menü, a közelgő ünnep, a családi nyaralás, vagy bármilyen családi téma közös megtervezése), játék, szórakozás, bemutató (pl. egy iskolai projekt bemutatója), közös zenélés, barkácsolás, vagy bármilyen közös tevékenység.
  • Adj mindenkinek egyenként is minőségi időt! – Amikor először olvastam, hogy “minden gyermekkel készítsen rendszeres interjút az egyik szülője”, elborzadtam a tervezett szülői vallatás gondolatára. De aztán felfedeztem, hogy egyik kedvenc mormon mami bloggerem, Naomi a bölcsődés korú gyerekeivel is rendszeresen szervez anya-lánya és anya-fia esteket, amikor csak kettesben mennek fagyizni, sütizni, rájöttem, hogy ez a megalapozása annak, hogy a későbbi években Naomi rendszeresen összeüljön a kamasz Eleanorral és Samsonnal, és egy süti, tea, kávé mellett elbeszélgessen velük arról, mi újság velük, mi bántja, aggasztja, foglalkoztatja őket mostanában. Ilyen személyre szóló minőségi idő például a randiest is a párunkkal.
  • Adj hálát és kérj! – Imádkozz, egyedül és a családoddal egyaránt! – A mormon ima felépítéséről már írtam: megszólítás, hála, kérés, lezárás. Attól függetlenül, hogy hiszünk-e Istenben, vagy hogy kinek címezzük pontosan a kéréseinket, hasznos szokás, ha mind egyedül, mind családilag szánunk egy kis időt arra rendszeresen, hogy hálát adjunk és kifejezzük a reményeinket, vágyainkat, kívánságainkat. Mostanában Petivel is egyre gyakrabban fordítunk rá figyelmet, hogy este a paplan alatt összebújva felsoroljunk néhány dolgot, ami jó volt aznap, és elmondjuk, miben reménykedünk, mit szeretnénk másnap vagy az elkövetkező időszakban.
  • Légy önellátó! – Minél inkább törekedj arra, hogy gondoskodj a saját szükségleteidről. Manapság a teljes önellátás elég valószínűtlen, de bárki megteheti, hogy kiskertet vagy balkonkertet ültet, megtermeli az ételei egy részét, megvarrja ruhái egy részét, maga újítja fel a bútorait vagy a lakását. Az újrahasznosítás és a természetközeli dolgok a reneszánszukat élik – a csináld magad tisztítószer, házi lekvár, otthoni csíráztatás, használt farmerből varrott ridikül nemcsak parktikus, de “trendi” is.
  • Tanulj! – A tudás az egyik legnagyobb érték, ezért soha ne hagyj fel a tanulással, művelődéssel, új ismeretek és képességek megszerzésével.
  • Tedd jobbá mások életét is! – Adj szeretetet, ne pletykálj, légy türelmes, önzetlen és nyíltszívű. És ha úgy érzed, valami működik az életedben (megtaláltad a hited, találtál egy jó módszert, trükköt, praktikát, egy jó receptet, vagy tudsz valamit, ami másnak hasznára lehet), azt oszd meg másokkal!

Hasznos kiadványok:
Családi kalauz
Készítsetek elő minden szükséges dolgot! – A családi pénzügyek
Készítsetek elő minden szükséges dolgot! – Házi raktározás

Az én boldogságtervem – júniusi tapasztalatok, nyári szünet és új kezdetek

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség volt

A te egészséghónapod az én egészséghónapom is

Soha meg nem unható anekdota és szállóige származott abból, amikor a kedvesemmel még épp csak udvarolni kezdtünk egymásnak, és egyszer romantikusan azt akarta mondani: ami az enyém, az a tiéd is – de valahogy ez a lágyan eldünnyögött mondat hagyta el az ajkait: ami a tiéd, az az enyém is!

Az egészséghónapommal kapcsolatban viszont valóban így jártunk. – Annyira örülök, hogy csatlakoztál az egészséghónapomhoz! – mondtam a kedvesnek, miután sokadszorra is együtt pattantunk biciklire, hogy átkerekezzük a várost. Erre büszkén felszegte a fejét, és némi sértődöttséggel azt felete: – Vagy inkább te csatlakoztál az én egészséghónapomhoz!

Akárhogy is, ez a hónap remekül szintetizálta több korábbi havi témám tartalmát – egyszerre mozdított ki, szorított rendszerességre, adott állandó randilehetőséget, persze az egészséges életmódra törekvés mellett.

Hogyan tovább?

Fél év telt el a saját boldogságtervem megkezdése óta. Az elkövetkező heteimnek önmagukban is meglesz a tematikája, és ez, valamint az, hogy a júniusom váratlanul egy lépcsővel feljebb emelte a boldogságtervemet azzal, hogy egyfajta összegző hónappá vált, elérkezettnek mutatta az időt, hogy elgondolkodjak: vajon változatlan formában akarom-e folytatni a boldogságtervemet?

Bár Gretchen Rubin boldogságterve kifejezetten a fogadalmakról szólt, úgy figyeltem meg, én nem bánok jól velük. Megpróbálom előre kiötleni őket, aztán egy részükkel nem is foglalkozom, cserébe viszont újakat találok helyettük. Számomra a boldogságterv inkább a tapasztalatokat hozta előtérbe. Ezért úgy döntöttem, a jövőben nem tűzök ki havi fogadalmakat, csak havi témákat, és azok mentén fogom gyűjteni, rendezni a megfigyeléseimet és felfedezéseimet – ahogy igazából eddig is tettem.

Tartok egy kis nyári szünetet is a boldogságtervemben – nem teljes leállassal, mert választok témát, amiről igyekszem is rendszeresen írni, viszont a havi időszakot kitolom majdnem két hónaposra, szeptember elejéig, hiszen már így is picit belecsúsztam a júliusba, az esküvőm miatt pedig az előttem álló jó másfél hónap egy időszaknak tűnik, nem tudom őket lélekben elválasztani egymástól.

A nyaram témája: a béke

Nem a világbéke, hanem az én személyes belső békém. Nem véletlen a témaválasztás, hiszen ismerem a viselkedésemet nyomás alatt, a maximalizmusomat és a kontroll-függésemet, és határozottan a hasznomra fog válni, ha az elkövetkező időszakban tudatosan gyakorlom majd az elengedést, a megengedést, a megnyugvást, a jelen pillanatba helyezkedést, és minden hasonló dolgot.

Ez egy különleges időszak – élvezd!

A nosztalgia egy olyan különös érzés, ami visszarepít minket a múltba, és utólag megmutatja, milyen boldogok is voltunk akkor – pedig gyakran abban az időszakban fel sem ismertük, meg sem éltük a boldogságot. A valódi elégedettség, boldogság állapota a jelen idejű nosztalgia, amikor itt és most felismerjük, hogy ez az időszak különleges.

Igyekszem tudatosítani magamban ezt az esküvőmre készüléssel kapcsolatban, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva milyen nosztalgikusan fogok mesélni arról, amikor először felpróbáltam a ruhámat, amikor Rita barátnőm megtalálta nekem a tökéletes esküvői cipőt, amikor a kedvessel együtt megterveztük a meghívónkat, vagy amikor éjszakába nyúlóan listát írtam e-mailben a barátnőimnek arról, mi az, ami megvan, és mi az, ami hátravan. Milyen csodálatos is lenne, ha már most hagynám, hogy elragadjon ez a csodás, könnyes nosztalgia, ami tökéletesre festi az események sorát, és nem aggódnék csip-csup dolgokon! Ha évek múlva nem fogok már emlékezni rá, vagy csak nevetni fogok rajta, miért kellene olyan tragikus módon aggódnom miatta most?

Ennek tudatosításában segíthet az, ha visszapörgetitek életetek korábbi eseményeit, és sorra veszitek azokat, amiken feleslegesen aggódtatok, és amik miatt nyugodtan átélhettetek volna már akkor is afféle “jelen idejű nosztalgiát”, ha nem hagyjátok a fejetekre nőni a rövid életű, bosszantó apróságokat. De azért legyetek óvatosak, ne hagyjátok, hogy a visszájára forduljon, és bűntudattal, bánattal töltsön el ez a gyakorlat! Én így szoktam járni azokkal a csodás hónapokkal, amikor a kedves még tanult, én dolgoztam, és minden délben eljött hozzám, hogy együtt ebédeljünk a munkahelyem melletti menüs étteremben, ahol a pincérek már ismerősként fogadtak és gyertyát gyújtottak nekünk. Miért veszekedtem vele akkor olyan sokat a házimunka és a pénz miatt? Miért futott ki minden második-harmadik beszélgetésünk arra, hogy miért nem kéri meg a kezemet végre? Sajnálom azokat a hónapokat. Viszont miattuk sokkal jobban megbecsülöm minden randevúnkat, és nagyon figyelek rá, hogy sose torkolljanak veszekedésbe.

Nektek mi a júliusi témátok?

Az alvásciklusom és én

A hétvégén írtam arról, hogy áttértem a korábban kelésre. Nem könnyű ez nekem, mivel, ahogy szintén írtam, több mint húsz éve már pontban 6.00-kor kelek – egy ilyen stabil ritmust nem könnyű felborítani.

Erről eszembe jutott, hogy írjak kicsit az alvásciklusokkal kapcsolatos tapasztalataimról.

A meditáció kapcsán már írtam a tudatszintekről, az éber állapottól egészen a mélyalvásig. Alvás közben a könnyű alvás és a mélyalvás szintjei váltogatják egymást.

Néhány évvel ezelőtt kezdtem el alvásciklusos ébresztő órával aludni. Ez a telefonra letölthető alkalmazás, a Sleep Cycle annyit tesz, hogy miközben az ágyban magam mellett tartom a telefont, alvás közben a mozgásomon keresztül figyeli az alvásom ritmusát – most épp mozdulatlanul fekszem mélyalvásban, vagy mocorgok és forgolódok egy könnyebb, felületesebb alvásciklusban? Az alkalmazás egy beállított legkésőbbi időpont (pl. 6.00 vagy az újabb szokásaim szerint 5.30) előtti 15-30 percben akkor kezd el finoman zenélni, amikor érzi, hogy felületesebben alszom, forgolódok, az ébrenlét határán vagyok. Így ahelyett, hogy kirántana a mélyalvásból, finoman kivezet az éber állapotba. Ez öt-tíz perceket ad hozzá a reggelemhez, mivel nem úgy ébredek, mint akit fejbe kólintottak, hanem szinte úgy, mintha magamtól ébredtem volna fel.

Az alkalmazás lehetővé teszi azt is, hogy utólag egy grafikonon megnézhessem, hogyan telt az éjszakám, mikor voltak nyugodt, mélyalvással töltött időszakaim, és mikor forgolódtam, mocorogtam, egyensúlyoztam az alvás és ébrenlét határán. Ezáltal nagyon érdekes jelenségre figyeltem fel.

Egyetemista és főiskolás koromban mindig ragaszkodtam hozzá, hogy ha korábban kell kelnem, mert tanulnom kell az aznapi vizsgára vagy zárthelyi dolgozatra (hiszek a rövidtávú memória hatalmában…), akkor pontban 4.00-ra húzzam fel az órát. Nem fél négyre, nem fél ötre, nem ötre, hanem pontosan hajnali négy órára. Ez nem a tanulásra szánt idővel vagy az anyag mennyiségével volt összefüggésben, hanem egyszerűen két időpontot tudtam elképzelni a felkelésre: 6.00 vagy 4.00.

Mióta figyelem az alvásciklusaimat, rádöbbentem, hogy szinte kivéltel nélkül minden hajnalban négy órakor van egy kiugró tüske a diagramomban, egy aktív időszak, amikor egészen közel vagyok az ébrenléthez. Így valóban, 4.00-kor sokkal könnyebben ébredek, mint 3.45-kor vagy 4.15-kor.

Nem vagyok persze szakember, és utólag lehet vitatkozni rajta, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de én úgy gondolom, hogy volt valami ösztönös beleérzés abban, ahogy ragaszkodtam a négy órás ébresztőhöz.

Nektek volt már érdekes tapasztalatotok az alvással?

Fő az egészség! – A júniusi boldogságtervem tapasztalatai #2

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség.

Sporttárs

Bár múlt héten nem jelentkeztem, de aki twitteren követ (vagy figyeli a tweetjeimet itt az oldalsó sávban), az láthatja, hogy a kitűzött heti három sétával nagyon jól haladok. Ami azt illeti, váratlan módon remek partnerre találtam a kedvesemben, akire igazán nem akartam ráerőltetni ezt az egészség hónapot, viszont az ő kezdeményezésére rászoktunk a hátizsákos bevásárlásra, ami egy praktikus heti gyakorlatnak és szórakoztató közös programnak bizonyult. Ma pedig a hőség ellenére biciklire pattantunk, és ugyanazt a heti nagybevásárlást ketten négy keréken oldottuk meg. Nagyon örülök neki, hogy ez a mozgás-mánia így összehozott minket és plusz közös programokkal lát el.

20130622-193239.jpg

Minden héten új sport

Ami a sétán kívüli sportokat illeti, Viánál olvastam azt a tanácsot valamikor, hogy ha renszeresen mozogni szeretnénk, írjunk listát róla, milyen sportokat próbálnánk ki szívesen, és kezdjük el végigjárni az órákat – így a kíváncsiság lelkesedésével és az új dolgok kipróbálásával eleve ellátjuk magunkat rendszeres mozgással addig, amíg már a rutinunkká válik.

Én is ilyennek terveztem az egészséghónapomat, de az az igazság, hogy rögtön az elején rátaláltam egy nekem való sportra, a jógára, és találtam hozzá egy remek jógaoktatót egy nagyon jó kisugárzású helyen, a soproni Rebarbara Egészségházban, ezért a kalandozás izgalmát jógabérletre váltottam. Ami egyébként szintén jó módja, hogy rávegyük magunkat a rendszeres mozgásra, hiszen a bérlet általában többszörös haszon: gazdaságosabb, de rászorít, hogy végigjárjuk az alkalmakat, hogy ne legyen kidobott pénz.

Fogtündér imádságra jelentkezik

A júniusi fogadalmaim között szerepelt, hogy javítsam a kapcsolatom az orvosokkal, és a szükséges vizsgálatok sorát kezdjem a legégetőbb és legrémisztőbb problémával: merészkedjek el fogorvoshoz. Mivel kifejezetten félek a fogorvosoktól, ezért számomra nagyon fontos az, hogy a fogorvosom kedves legyen. Jártam már rossz modorú, kedvetlen és szigorú fogorvosoknál is, és mindegyikük csak erősítette bennem azt az érzést, hogy ide bizony nem akarok visszajönni.

A kedves grafológus munkatársam mesélte el a történetét, hogy milyen sokáig kellett keresgélnie a piacon, mire végre megtalálta a számára ideális fogorvost. Ez segített feldolgoznom, hogy nem hálátlanság vagy felelőtlenség orvost váltani csak azért, mert egyszerűen kényelmetlenül érzem magam a társaságában.

A másik nagy áttörés a fogorvosokkal kapcsolatban az volt, hogy miután hosszan nyafogtam, hogy nem akarok fogorvoshoz menni, nem akarok fogorvoshoz menni, rávettem magam, hogy megálljak egy pillanatra, és feltegyem magamnak a kérdést: miért nem akarok fogorvoshoz menni? A válasz paradox módon az volt, hogy azért, mert nem akarom, hogy rosszak legyenek a fogaim – a megoldás viszont erre bizony nem más, mint elbattyogni egy fogorvoshoz.

(A harmadik sorsdöntő kérdés az volt, nem akarok hazudni nektek, hogy egy reggel olyan poccadt arccal ébredtem, mintha hörcsög is lenne az őseim között. Nem szép dolog, de így van: ki kellett várnom egy nagyobb lökést, mire elszántam magam, hogy lépjek. Ne kövessétek a példám.)

Az utóbbi időben sokat imádkoztam azért, hogy megtaláljam a hozzám illő fogorvost, és egy másik munkatársam ajánlása nyomán sikerült is eljutnom egy nagyon barátságos fogorvosi rendelőbe, ahol az orvosaik sorából hogy, hogy sem, a legmosolygósabb, legbájosabb orvoshoz utaltak be. Őt a tegnapi első találkozásunk óta csak fogtündérnek hívom magamban. Így egyelőre úgy fest, a keresésem jó véget ért, megérte arra fókuszálni a nemakarom-nemakarom-nemakarom helyett, hogy eltaláljon hozzám a nekem való orvos.

Hagyd megtörténni!

Évekkel ezelőtt megfigyeltem magamon egy nagyon rossz szokást: ha valamitől tartok, akkor szinte tudattalanul elkezdek aggasztó, majd sötét, majd egészen irreálisan horrorisztikus forgatókönyveket és képzelet-mozikat gyártani arról, hogyan alakulhatnak a dolgok. Ennek a tudatosabb és intellektuálisabb formája az, hogy az előttem álló szituációkat újra és újra és újra lepergetem magamban, lejátszom a párbeszédeket, és ezzel egyre csak görgetem és növelem magamban a feszültséget.

A túlvariálásra a következő a mantrám: hagyd megtörténni! Nem kell “a biztonság kedvéért, nehogy makogjak a telefonban” hatszor lejátszanom magamban, hogyan fogok időpontot kérni az asszisztenstől, mielőtt rászánnám magam, hogy felhívjam a fogorvost. Nem kell tucatszor átgondolnom, hogyan fogadnám a hírt, hogy baj van és meg kell műteni (egyébként jól fogadtam – tényleg meg kell majd műteni a bölcsességfogam…). Nem kell mindent átrágni előre. Csak fel kell venni a telefont, tárcsázni kell, be kell menni a rendelőbe, bemutatkozni, és a dolgok megtörténnek. Akkor is megtörténnek ugyanúgy, ha előtte nem rágódtam rajtuk órákig. Nehéz gyakorlat ez nekem, de igyekszem gyakorolni.

Ti hogy álltok a rendszeres orvosi vizsgálatokhoz?

Jó(ga) tanácsok

Jóga órán hallottam néhány jó tanácsot, amik szerintem a hétköznapokban, és nemcsak a sport, az egészség területén hasznosak.

A légzés mindig kéznél van

A légzés mindig olyasmi, amit befolyásolni tudunk, és ami visszahat az elménk, a lelkünk állapotára. A nyugodt, egyenletes, mély légzés olyasmi, amihez mindig folyamodhatunk.

Figyeld a tested jelzéseit

Az agyunk néha más úton jár, mint a testünk. Kételkedik, hogy meg tudunk csinálni valamit, amire pedig képesek vagyunk, vagy ellenkezőleg, olyasmibe hajszol, ami meghaladja a képességeinket. Mindig figyelni kell a szervezet visszajelzéseit, hogy tisztában legyünk vele: belül vagyunk-e még a határainkon, vagy már vészesen feszegetjük azokat?

Képzeld el a forma tökéletesítését

Akár egy bonyolult gyakorlatról van szó, akár egy olyan egyszerű feladatról, mint az egészséges tartásban állás vagy ülés az irodában, mindig él bennünk egy belső kép, egy vízió arról, milyen a tökéletes forma. Ha elképzeljük, könnyebb törekednünk rá, hogy elérjük ezt a tökéletes formát.

Csak magadra figyelj

Ne másokhoz mérd magad, ne másokra figyelj, hanem csakis magadra.

Fő az egészség! – A júniusi boldogságtervem tapasztalatai #1

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség.

Intő jelek

Vannak pillanatok, amikor az ember szembesül vele, hogy hol áll és mi a probléma.

Például amikor majdnem lekéssük a vonatot, mert nem tudok szaladni rá, mert két méter után kifulladok. Vagy amikor látom, hogy nyugdíjas bácsik kocognak az út mentén, és eltöprengek, hogy én vajon milyen állapotban leszek nyugdíjas koromban, ha nem változtatok semmin, amikor már most sem tudok kocogni az út mentén?

Borzasztó kellemetlen jelek ezek, de ha ésszel élünk velük, akkor nem a belső feszültségünket és a rettegésünket fogják növelni, hanem elmozdítanak a megfelelő irányba.

Plecsnik

Bőszen hangoztatott nagy igazság, hogy a dolgokat önmagunkért kell végeznünk, és azért a belső bizonyosságért, hogy ez a javunkra válik, nem pedig vállveregetésért és plecsnikért. De ami azt illeti, én szeretem a plecsniket. Meg a vállveregetéseket is.

És mégis ki akadályoz meg, hogy magunknak ajándékozzunk plecsniket? Én a twitteremen gyűjtöm a pirospontokat magamnak, ahol naplózom a heti gyaloglásaimat (amiket a Nike+ alkalmazásom jóindulatúan futásnak nevez, pedig ritkábban láttam futókat hamburgeresnél sorbanállni). És bizony elégedettséggel tölt el és továbbmozdít, hogy már a hét közepén kiírhatom, hogy 3/3 séta teljesítve a héten.

Cinkostársak

Könnyebb megmozdulni, ha nem egyedül tesszük. Kereshetünk csoportot, akihez csatlakozni tudunk, de az is lehet, hogy a csoport maga talál meg. Én jógázni csapódtam a héten a munkatársaimhoz, a blogot olvasó barátnőm pedig, látva a havi fogadalmamat, rögtön bevont maga mellé, hogy szervezzük együtt a testmozgásunkat a hónapra.

Azt is jópofa látni, hogyan motiválja már egy egészen kicsike változás is életem párját is a változtatásra. Ő a gyalogló kihívásom hatására a mindennapos haspréseket tűzte ki magának célul, és még a hétvégi sétáimhoz is csatlakozni akar – ha hasznosan töltjük és bevásárlással kötjük össze, de miért is ne tehetnénk?

Nem minden fenékig tejfel

Aztán meg a dolgok nem mindig alakulnak a legjobban. A hétvégén az áhított gumicukros stand előtt állva erős maradtam, és inkább joghurtot vettem édességként – majd apukámtól három nagy zacskó gumicukrot kaptam születésnapomra, mert tudja, mennyire szeretem. És az én akaraterőm is véges…

De megkímélem magam a kudarcérzettől azzal, hogy… nos, nem tekintem kudarcnak a dolgot. Nem lihegem túl és nem támasztok túlzott elvárásokat. Egy hétnyi apró lépéssel jutottam közelebb ahhoz a fitt nénikéhez, aki leszek, ahogy kocogok az út mentén, vagy inkább eljárok a jóga csoportba és az 50+ NIA edzésre. Gumicukor ide vagy oda, a lényeg, hogy közelebb jutottam hozzá.