eBay haul #6


[PLEASE SCROLL DOWN for the English version, and you can also read my “Welcome and sorry for my English” post here.]


Egek! Azt sem tudom már, mikor osztottam meg utoljára az ebay-es kincseimet, pedig továbbra sem serénkedett a kínai és a magyar postaszolgálat, hogy eljuttassák hozzám az apróbb és nagyobb csodákat.

A teljesség igénye nélkül megosztok néhányat az elmúlt időszak zsákmányaiból

Áttetsző post-it cetlik

Nagyon szeretem ezeket a kis jelölő cetliket (én a legkisebb méretet vásárolom belőlük, de két további méretben is kaphatóak), mert hiába olvasom lépten-nyomon azt, hogy szamárfülezd, széljegyzeteld, húzogasd alá, szövegkiemelőzd bátran a könyveidet, bármennyire is egyetértek ezzel, egyszerűen nem tudom magam rávenni. Persze nem is annyira töröm magam, amíg van rá lehetőség, hogy egyszerűen egy post-it cetli bedobásával is meg tudom oldani a kérdést. (Az elektronikusan olvasott könyveimben az érdekes tartalmak jelölésére pedig a Kindle egyébként is lehetőséget ad.)

Bulldog klipek

Egy filofax témájú cikknél Viával  arról beszélgettünk, hogy részben azért váltottam gyűrűs határidőnaplóról fűzött jegyzetfüzetre, mert soha nem találtam meg a közös hangot a régi lapok archiválásával. Via azt tanácsolta, hogy ilyen esetben bulldog klipekkel összefűzve archiváljam a lapokat. Ez az!, csaptam a homlokomra. – Bár a határidőnaplómmal semmi áron nem költözök ki a kis naplómból, de most, hogy egyre inkább bontogatom a szárnyaimat a GTD rendszerben , a régi filofaxom is kapott új feladatot, a lapok archiválása pedig újra terítékre került.

Ami pedig a jegyzetfüzeteket illeti – végre kiválthatom a papírnehezékeket, vagy a fotózáshoz fél kézzel lefogott sarkokat, ha meg szeretném osztani a kis naplóm tartalmát.

Leuchtturm1917 napló

… remélhetőleg az utolsó. Na, nem kell félni, nem pártolok el a márkától vagy a bullet journaloktól! De ahogy nemrég írtam, most már itthon is beszerezhetőek ezek a szuper naplók, így remélem, többet már nem kell a nemzetközi postaköltséggel vacakolnom, és az ebay beszerzési listámról elköltözik ez a termék.

View this post on Instagram

#HappyMail 😊💌📓

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

MemoBottle vizespalack

Még úton van, így nem tudok róla képet mutatni, de hatalmas ötletnek tartom ezeket a hagyományos formától eltérő vizespalackokat, amik arra hivatottak, hogy bármelyik táskába bedobhassuk őket a füzetek, könyve és a laptopunk (vagy épp a bullet journalunk és a Kindle-ünk :)) közé, formájában könnyedén közéjük simuljon.

Mióta újra sokat ingázom a munkám miatt, ismét kihívás lett a mindennap cipelt terheim csökkentése, és nem fogok hazudni, a folyadékfogyasztásom az elsők közt szokott lenni, ami megsínyli az ilyen váltásokat. Reménykedem benne, hogy ez a praktikus kis palack vállalható és szó szerint “viselhető” kompromisszum lesz a számomra, hogy mindig legyen egy korty víz a kezem ügyében.

[ENGLISH VERSION]

If you are new here, maybe you don’t know this, but I’m a pretty loyal ebay customer. There are a bunch of things you just can’t buy in Hungary (neither offline or online), or you just can’t afford and wish for a better deal. I used to order things from $1 office supply bundles to my wedding dress from ebay.

There was a long time since I last shared my haul, so here are a couple of things I purchased on ebay lately.

Transparent post-it notes

I know I could fold the corner of the book pages, use a highlighter, take notes on the margins. I know I could, and there are many people assuring me that I even should (from Mark Twain’s Marginalia notes to the wonderful journaling Bible pictures on Pinterest I always envy), but I just can’t.

It seems to be a good compromise, to use these transparent flags instead in my paper books (and in my ebooks to use the given features of my Kindle).

Bulldog Clips

You may (or may not) know that I used a ringbound planner earlier, before I started bullet journaling in a Leuchtturm1917 notebook, but I never really found my way to archive my pages, so I always missed the journaling function and the real bound with my system. However, my ringbound planner has a new job now as my GTD project notebook, and when I was chatting about it on one of my favorite Hungarian blogs, Via, the blogger of Urban:Eve blog shared her trick: to clasp the loose pages with bulldog clips – voilá!

I also envied the folks on Instagram who took those fancy pictures about their bullet journals where they didn’t need to use paper weights or do the trick with one hand and shoot the photo with the other, using bulldog clips instead. So I decided just go for both things and I ordered a pack of mini and a pack of big bulldog clips.

My last Leuchtturm1917 journal

I don’t mean the very last, but the last from ebay, I hope, since I shared lately how happy I am that we finally can buy these notebooks also in Hungary. Goodbye, international shipping fee!

View this post on Instagram

#HappyMail 😊💌📓

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

MemoBottle waterbottle

As you may (or may not) know, I travel relatively a lot to and from work every day. I always try to cut the weight I carry around every day (this is one of the reasons why I am bullet journaling in an A6 journal instead of an A5), and keeping a water bottle with me, unfortunately, never was on my priority list. I give it another try with this genious water bottle with the shape of a notebook to fit in any bag, along with my kindle and my pocket-sized bullet journal (having roughly the same size).

Reklámok

eBay haul #5

Egek, milyen rég nem jelentkeztem eBay haul bejegyzéssel! Pedig folyamatosan gyűjtögetem a kincseket.

Megmutatom, mit szereztem mostanában.

Ebay haul

Állatkás teendőlista

Ez a legújabb szerzeményem, bár még azelőtt rendeltem, hogy teljesen belebolondultam volna a bullet journal stílusba, így lehet, hogy alternatív feladatot fognak kapni a bárányaim, de biztos vagyok benne, hogy fogok nekik munkát találni.

Ahogy ez gyakran megesik az eBay-en, ezeket a teendőlistákat is véletlenszerű mintával küldik, többféle állatkából válogatnak az eladók – nekem két bárányos jutott. A használati utasítása szerint “olyan, mint egy barát, meleg és kedves”. :) (Talán félresikerültnek érzitek a fordítást? – Olvasgassátok csak a kínai termékek angol nyelvű leírását. :P)

Ebay haul

Masking sticker set

Azóta csorgattam a nyálam egy ilyen matrica készlet után, hogy a blogszülinapi ajándékcsomagokban megajándékoztam vele az olvasóimat, de magamnak bezzeg nem rendeltem.

A képen látszik, hogy már használatba is vettem őket – nagyon elégedett vagyok velük, jó minőségűek, nagyon szépek, és remekül lehet rájuk írni. Bár ezt is a filofaxomhoz rendeltem, de végül címkézésre kezdtem használni.

Ebay haul

Útlevél tok

Amiben egyébként nem útlevelet tartunk. :) Viszont egyszerűen képtelenek voltunk valamire való bérlettokot venni, a buszbérleteink és a bérletigazolványaink pedig már tragikus állapotban voltak az elrongyolódott tokok miatt. Így amikor megláttam ezeket az útlevéltartókat, nem haboztam.

Egyébként a világoskék a férjemé – ez az egyik kedvenc színe –, a sötét, farmerkék pedig az enyém – tökéletesen illik a Kindle tokom színéhez –, de több színben is választható. (Ez nem véletlenszerű színben érkezik.)

Ebay haul

Kábelrendező

Ezt a remek holmit Szilvi ajánlotta korábban a Pillecukor blogon, és rögtön visszhangra talált bennem az ötlet, hiszen mi is kábelrengetegben élünk. Hatos csomagban, random színekben érkezik – a létszámhiány oka a képen természetesen ismét az, hogy a csomag fele már szolgálatban van. :)

Öntapadós, így a helyét érdemes jól megfontolni, viszont ha egyszer a helyére került, nagyon stabilan tartja magát, és tényleg remek megoldás a kábelrengeteg összerendezésére. Egy ilyen kis holmi akár több kábelt is be tud fogadni (vastagságtól függően), így éjjeliszekrényenként, íróasztalonként elég egy-egy is. Egy ideje már használatban vannak, és eddig nagyon elégedett vagyok a minőségükkel.

Ebay haul

Folyékony kréta

Szintén Szilvitől származik a folyékony kréta ötlete.

A házunk tervezésekor ábrándoztam róla, hogy esetleg nekünk is lesz majd valahol egy táblafestékkel lefestett falunk, ahová teendőlistákat, üzeneteket, inspiráló mottókat írhatok, de végül elvetettük az ötletet – illetve, őszintén megvallva, fel sem merült a kivitelezés során. Viszont amikor Szilvinél megláttam a folyékony krétával író tollakat, amiket akár üvegen is lehet használni, rájöttem, hogy bár táblafalam nem tudom, mikor lesz, de egy képkeretnyi üzenőtáblám bármikor lehet!

Ez az ötlet végül változatlan formában túlélte a szokásos háromhetes postázás időszakát Kínából, úgyhogy már alig vártam, hogy használatba vegyem a tollakat – és nem csalódtam! Remekül írnak üvegre, egyszerű filcként használhatók, de a folyadék azonnal krétaporrá szárad a levegőn és egy egyszerű papír törlőkendővel minden különösebb macera nélkül letörölhető. Addig viszont, amíg le nem töröljük, jól tartja magát, nem kopik és nem maszálódik.

Nem tudom, egy toll mennyire lesz tartós, de tízes csomagban is nagyon gazdaságos volt, és úgy sejtem, a világ végéig ki fognak tartani.
Ebay haul

Nektek mi tetszett a legjobban a mostani kincseim közül? 

eBay haul #4 – Pink különkiadás

“Gyönyörű kisbaba voltál. Neked egyszerűen minden jól állt. Kivéve azt a rózsaszín rugdalózót. Na, abban még te is rémesen néztél ki.” – Ezt a vicces kis sztorit a hírhedt rózsaszín rugdalózómmal számtalanszor hallottam már a szüleimtől. És kitaláljátok, mi lett a végeredménye? Jó huszonöt éven keresztül még véletlenül sem vettem fel semmit, ami rózsaszín vagy pink.

Hát nem furcsa, milyen apróságokból erednek hatalmas általánosítások és önkorlátozó hiedelmek?…

Néhány éve szerencsére túllendültem a rózsaszín-fóbiámon, és azóta egyre szívesebben veszem körbe magam pink dolgokkal. A legutóbbi néhány eBay rendelésem kifejezetten pinkre sikeredett (részben lutri is volt, hiszen a mosolygós naplókat például véletlenszerű színekben küldik), de ha már ilyen szépen összejöttek, gondoltam, egyben osztom meg őket.

Mini Smiley Diary

Ahogy a blogszülinapi különkiadásban is írtam, az egyik legnagyobb kihagyott ziccerem volt az, hogy nem rendeltem magamnak is ezekből a mosolygós kis jegyzetfüzetekből. Most pótoltam.

Nagyon jó volt kibontani és kézbefogni, miután a blogszülinapi ajándékokat csak a csomagolásukban láttam. Jó kis tapintásuk van, imádom a gumis rögzítést, valahogy olyan romantikusan titkos hatást ad a kis notesznek. A kötés egy kicsit széles, így nem marad túl sok hely az eleve apróka naplóban a jegyzeteknek, de zsebnaplónak így is tökéletes.

Belelapozva pedig valóban tömény vidámság: nagyon szépen nyomtatottak a vonalas oldalak, minden lap sarkában egy kis mosolygós szmájli vagy mosolyra bíztató gondolat fogad, a vonalas oldalak között pedig színes lapok törik meg a ritmust.

Nem tudok vitatkozni a férjemmel, aki a tömény műbőrszagot belélegezve felnyögött, hogy “uhh, ez azért tiszta Kína!”, mert valóban, de egyben valóban egy tenyérnyi színes mosoly is. :)

  
Noble Series iPhone tok

Az első iPhone-om (egyben az első okostelefonom) egy ütött-kopott, karcos, leharcolt 3GS volt, aminek én már a negyedik tulajdonosa voltam, de ennek ellenére nagyon szerettem – ezért nagy trauma volt, amikor összetörtem, mert fotózás közben kiütötték a kezemből. Azóta csakis olyan tokot használok, ami védi a telefont a sarkain és az élein, mivel ott a legsérülékenyebb, akkor is, amikor a kezemben van, mivel nyilván akkor a legsérülékenyebb.

Amikor a legutóbbi telefontokom, ami egy ehhez hasonló felépítésű flip-tok volt, kilazult és elkezdett belőle ki-kicsúszni a telefon, azonnal váltottam. Ezúttal olyat választottam, ami nem csupán a flip felépítésű (azaz könyvecske formájú, tehát teljesen körbezárja a telefont a táskában is, óvva a képernyőt és a hátlapot is a karcoktól), mágnesesen záródik és védi az éleit, de szilikonos foglalatú is, azaz nem belecsúsztatós, hanem belepattintós. Ez a kialakítás teljesen rásimul a telefonra, és gyakorlatilag lehetetlen, hogy kijárjon belőle a kütyü.

Ezek voltak a legfontosabb szempontjaim, amikor négy vagy öt lehetőségre leszűkítette nekem a férjem a választékot, emellett pedig nagyon tetszett a varrott díszítés – na és persze az, hogy pink. :)

Vapur flexibilis ökoflaska

Ezt az ügyes kis szerkezetet még nyár elején láttam egy lánynál a buszmegállóban, és nem tudtam megállni, odamentem hozzá és leszólítottam, hogy megtudjam, honnan szerezte. Sajnos nem lettem okosabb: tombolán nyerte. Azért én rávetettem magam az internetre, és persze már másnap úton volt felém a saját kis ökoflaskám. 

Amit egyébként sokan mosogatószeres flakonnak néznek – igazi sokkoló élményt tudok nyújtani a látvánnyal, ahogy belekortyolok.

Táskára csatolható, de a rugalmas formának köszönhetően a táskában is könnyen megtalálja a helyét. Elvileg mosogatógépben is mosható, bár nekem nem volt jó tapasztalatom (nem öblítette ki jól a gép, így utána kellett öblíteni kézzel – akkor meg már igazán kimoshatom kézzel is), és amit talán a legjobban szeretek benne: csőrös kupakú (ami egy döcögő helyközi buszon egyszerűen az egyetlen módja az ivásnak anélkül, hogy vizespóló versenyt rendeznék), viszont a megszokott csőrös kupakokkal ellentétben nem kortyonként kell belőle kiimádkozni a vizet.

Összességében, nagyon jó útitárs.

eBay haul #1

Az eBay kívánságlistáim sikerén felbuzdulva elhatároztam, hogy az eredményt is megosztom veletek és írok eBay haul, azaz csomagbontós bejegyzést a szerzeményekről – csak aztán egy kicsit megviccelt az eBay. Az egyik csomagom, amit vártam, jócskán megkésve érkezett, így ez a bejegyzés is késett – de el nem maradt. :)

Ez az eBay-es kincsem már nem olyan friss, de a többiek érkezésére várt a bemutatkozással. Ezt a remek kis art journal-t a születésnapomra rendeltem, hogy a 30. születésnapomat megelőző és követő időszakot dokumentáljam benne. A kezdeti lelkesedés után persze az egész oldalas kollázsokat felváltották az egymondatos feljegyzések, és mindennapos bejegyzések sem maradtak annyira mindennaposak, így azt hiszem, ez a kis csoda ki fog tartani akár a 31. születésnapomig is. :)

A napló érdekessége egyébként, hogy “kettő az egyben” – a hátoldáról és az elejéről egyformán megkezdhető, attól függően, hogy fekete vagy natúr naplót szeretnénk. (Én a natúrt választottam.)

Nagyon örülök, hogy a férjem végül erre a művésznaplóra beszélt rá az egyszerű, sima lapos füzetkék helyett, amiket nézegettem, mert ez egy vastagabb művész papírból áll, amire akár festeni is lehet, de ragasztani is kényelmesebb, ezen kívül még néhány különleges barna oldalt is tartalmaz – amiben a művészek egészen biztosan még sokkal több lehetőséget látnak, mint én… számomra csak különleges. :)

Az elveszett bárány pedig ez a csomag volt.

Ezeket a csoda kis Lovely márkájú, valóban bájos post-it cetliket elsősorban a határidőnaplómhoz használom, mert amellett, hogy nagyon vidámak, színkódolni is remekül lehet velük. Ezen kívül mostanában a papír alapú könyvekre is visszaszoktam az ekönyvek mellett, és tömegével fogyasztottam a post-it cetliket a margószéli jegyzetek, megjegyzendő idézetek megjelölésére. Így eljött az ideje, hogy alaposan betankoljak a cetlikből.

És megjöttek a várva várt hajkrétáim is – bár kipróbálni még nem mertem őket. Ha rászánom magam – nem egy munkanapon, ez egészen biztos –, akkor hírt adok arról is, mennyire vagyok velük elégedett. (EDIT: fun fact – mégsem bírtam ki hétvégéig. ;))



Nektek melyik kincsem a kedvencetek?