{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Így tervezek én

Ó de régen adós vagyok már egy becsületes bullet journal cikkel!… No, ez nem az lesz.

De ha már az őszre visszatérő {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás aktuális témája a tervezés, megpróbálok egy kis betekintő kitekintést adni, hogy milyen rendszerek, ötletek, alapelvek inspirálták azt, ahogy most tervezek.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A hónap bloggere: a VKP keretein belül havonta egy alkalommal egy önként jelentkező blogger adja a témát. Ezt a témát Évától, az Anyu tervez blog szerzőjétől kaptuk.

Róla és a blogról: “Nemcsak anyaságról, babázásról szól a blog. Sok cikk szól a tervezésről, időbeosztásról, hatékonyságról, melyeket a tervezés menüpont alatt találtok. A lélek és az anyaként is nő rovatok szintén érdekesek lehetnek azok számára is, akik még nem babáznak: nőcis cikkeket találtok itt főleg. A háztartás menüpontban takarításról, selejtezésről, rendezésről olvashattok. A blogom februárban indult, átlagosan heti 3 cikkel jelentkezem. A témákat úgy próbálom alakítani, hogy a gyermekkel otthon lévő anyák kihozhassák a maximumot napjaikból, ugyanakkor rengeteg ötletet fel tudnak használni a babázás előtt álló olvasóim is, hiszen a hatékonyságnövelés, és a tervezéssel kapcsolatos tippek nemcsak babával tarkított pályán érvényesek :)” – Éva, Anyu tervez


Bullet Journal

Ryder Carroll rendszere, a bullet journal az egyik fő ihletforrásom a tervezésnél. Ezer éve igyekszem rászánni magam annak a bizonyos első bullet journalos cikkemnek az átírására / lecserélésére, mert mókás, mennyire félreértettem első nekifutásra a bullet journal rendszert. Minden esetre az, amit első pillantásra hittem a bullet journalról, az, amit később megtanultam róla, és amit hozzágyűjtöttem a nagyvilágból, azóta is szépen tovább él, folyamatosan változó formában: örülök, hogy van egy olyan naplóval kombinált tervezőm, amit egy üres füzetbe, az első tollvonástól az utolsóig magamnak gondolhatok ki.

Valójában apró, mégis alapvető gondolatbeli változást hozott nálam a “bullet”-ekben, felsorolásokban való gondolkodás is: rendezettebbek, jobban átláthatóak lettek a feljegyzéseim, mióta mindent felsorolás-jelleggel vetek papírra, néhány jól körülhatárolt típus alá szedve.

GTD (Getting Things Done) metódusa

Ahogy már írtam róla, a rendszert, amit David Allen azonos című könyvében ír le, valószínűleg még egy jó ideig nem fogom tudni egészében alkalmazni, de máris rengeteg apróság szivárgott át belőle a hétköznapjaimba, például a kontextus szerint szétválogatott, állandóan futó (tehát nem napi, heti vagy havi) teendőlisták.

Logbook

Austin Kleonnak erről az ötletéről először Dóri blogján olvastam. Az alapgondolat az, hogy terjengős naplóbejegyzések helyett céltudatosan, vázlatosan jegyezzük fel egy-egy nap eseményét. A célja az, hogy akárcsak a hajónaplók (“logbook”-ok), megmutassák, mennyit haladtunk, mit tettünk aznap.

Ahogy írtam fent, a napi bejegyzéseim – ha és amikor épp vannak – nem tartalmaznak napi teendőket, helyettük viszont igyekszem legalább efféle logbook, vázlatos hajónapló stílusban lejegyezni ezt-azt arról, ami aznap történt.

Pomodoro

A pomodoro módszer – amiről szintén Dórinál olvastam először – nem annyira tervező mint inkább a hatékonyságot, a fókuszált figyelem állapotát segítő módszer (és miután az államvizsgára való kétségbeesett tanulásban életet mentett, mostanában mégsem jeleskedem benne), mégis azért említem, mert jól együtt tud működni a GTD kontextus-függő teendőlistáival, és igyekszem – kisebb-nagyobb sikerrel – minél nagyobb gyakorisággal ilyen hatékony blokkokat, tematikus “hórukkokat” elhelyezni az időmben. Ilyen lehet például 25 perc ruhaszortírozás, 25 perc hot-spot takarítás, 25 perc virtuális szortírozás, vagy épp ahogy ez a cikk is íródott: 25 perc fókuszált írás.

Don’t Break the Chain

Sajnos azok a napok egy időre legalábbis leáldoztak, amikor valóban nap nap után szakadatlanul hűséges voltam bizonyos alapvető fogadalmaimhoz. Most azon vagyok, hogy újra visszahozzam ezeket a legalapvetőbb fogadalmaimat a mindennapjaimba, amik nem sokat változtak azóta, hogy először kitűztem őket: a mindennapos hot-spot takarítást, a mindennapos jógát és a mindennapos írást.

Heti tervező

Kara Benz (Boho Berry) bullet journal stílusa mindig kedves marad a számomra, hiszen ő volt az első inspirációm (neki köszönhetem azt is, hogy olyan csodálatosan félreértelmeztem kezdetben a bullet journal mibenlétét :)), kezdetben szinte csak őt másoltam, ő volt az én “kályhám”, és persze azóta is sokat tanultam tőle, de ma már szinte csak a heti tervezőimben érhető tetten közvetlenül a keze nyoma.

Calendex

Eddy Hope módszeréről, a calendexről (ami a calendar, azaz naptár és az index, azaz szószedet szerelemgyereke) szintén Boho Berrynél hallottam. A módszer lényege, hogy olyan áttekintő naptárakban (mint például az éves áttekintő), ahol nincs elegendő hely, hogy szöveges bejegyzéseket vigyünk fel egy naphoz, pláne nem többet is, az áttekintő naptárt mintegy szószedetnek, gyorshivatkozásnak használjuk, csak oldalszámokat tüntetünk fel benne, míg a bővebb tartalmat az indexelt lapon helyezzük el.

Bár érdekesnek, de számomra érdektelennek tartottam ezt a módszert egészen addig, amíg praktikus okokból át nem költöztem egy A6-os méretű tervezőbe. Itt, ahol már sokkal kardinálisabb kérdés volt a helytakarékosság, mint egy A5-ös naplóban, aho “táncolni is lehetett”, rögtön ráhangolódtam a calendex stílusra.

Így használom a határidőnaplómat

Bővebb kifejtést érdemelne, de csupán címszavakban, ebből áll tehát a DIY határidőnaplóm:

  • havi tervezők, amiket egészen novemberig előkészítettem, hogy a jövőbeli eseményeket is fel tudjam jelezni, calendex stílusban
  • heti tervező, ami a heti beosztásomat (a találkozóimat és hatáidős teendőimet) tartalmazza, valamint egy mini figyelőt, amin a legfontosabb szokásimat követem
  • napi oldalak, amik logbook stílusban egyfajta gyorsnaplóként szolgálnak, de ide jegyzem fel a felmerülő jövőbeli események bővebb kifejtését is, amiket aztán a havi tervezőkben indexelek
  • teendőlisták, amiken kontextus szerint (például “otthon”, “online”, “Sopronban”) gyűjtöm a feladatokat

[Heti tervező napi loggal]

[Heti tervező calendex hivatkozásokkal]

[Havi tervező / jövőtervező calendex hivatkozásokkal]

Így osztom be az időmet

Szeptemberre kicsit fellélegezhetek, és a(z egyébként általában átkómázott) hétvégéken kívül is marad időm, amit újra érdemben beoszthatok, ezért érdemes ismét időbeosztásról beszélni.

Mivel nincs nagyon sok találkozóm, amikkel különösebben zsonglőrködnöm kellene, és az életem nem igényel különösebb mobilitást, rugalmasságot vagy folyamatos ugrásra kész állapotot, ezért számomra a pomodoro módszer, a tematikus (kontextus-függő) időblokkok, a fókuszált figyelemnek ezek az elkülönített szeletei azok, amik igazán passzolnak.

Ha tehát egy hosszabb (fél-egy órás vagy hosszabb) szabad időblokk áll előttem (és rá tudom szánni magam, hogy ne az aktuális sorozatom előtti nyáladzó elnyúlással töltsem ki), akkor egyszerűen elindítom az időzítőmet, és kontextus-függően kitöltöm feladatokkal az adott időblokkot.

[Látványos pomodoro blokkok a Forest alkalmazásban]

Nos, ahogy láthatjátok, sejthetitek és be is vallottam fent, az életem nem igényel kifejezett cipőkalanas tervezést, így a leghatékonyabb tervezési praktikákat talán nem tőlem fogjátok ellesni, de remélem, azért sikerült hasznos vagy legalábbis érdekes ötleteket mutatnom.

Ha mások tippjeire is kíváncsiak vagytok, feltétlenül kattintsatok tovább és nézzétek meg a többiek cikkeit is:

Hírdetés

Dióhéjban #10


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Tudjátok, mekkora rajongója lettem a Don’t Break the Chain fogadalmaknak. Lassan itt az év közepe: lassan fél éve nem szakítottam meg a láncot, és minden nap szánok 15 percet magamra (valamire, amit szeretek, ami szórakoztat, felvidít, kikapcsol), 15 percet írok, és 5 percet takarítok tűzoltás gyanánt. Vannak más fogadalmaim is, mint például hogy minden nap írok naplót, még ha csak egy-egy mondatot is – ezt jó két és fél hónapja tartom. 

Persze mindig akadnak kevésbé sikeres fogadalmaim is, olyanok, amik fellobbannak aztán eltűnnek – mint az, hogy rendszeresen sportolok, minden nap tanulok nyelvet vagy több gyümölcsöt eszem. De ezek miatt sem bánkódom igazán. Egy jó fogadalomból vagy egy jó szokás lesz – vagy egy jó próbálkozás. 

Ahogy Marla Cilley, a FlyLady program szülőanyja mindig hangoztatja: nem kell tökéletesnek lennie. Egy fogadalom nem mindent vagy semmit játék. Ha egyszer felsültem vele, hát annyi baj legyen. Senki nem tart vissza, hogy egy hét, egy hónap vagy egy év múlva újrakezdjem és ezúttal jobban csináljam. Így voltam a hot-spot takarítással is. Fellelkesültem, megfogadtam, csináltam, felsültem, abbahagytam. Újrakezdtem, egy kicsit jobban csináltam, egy kicsit tovább bírtam, aztán abbahagytam. Időről időre újra kezdtem. Aztán, ki tudja, hányadik nekifutásra, rutin lett belőle. Ha elsőre elkönyvelem, hogy ez nem ment és soha nem is fog menni, most nem virítanának olyan büszkén a kis ikszek a naptáramban. 

Korábban sokat szorongtam az elbukott fogadalmak miatt – mindegyik egy új kudarc volt a listán. Ma már egyre inkább úgy tudok gondolni rájuk, mint egy újabb sikerre: megint rászántam magam, hogy kipróbáljak valami újat, hogy tegyek valami hasznosat – ha egyszer, hát egyszer, ha csak egy hétig, hát csak egy hétig. Az is valami – minden új fogadalomnak van valami kis haszna. 

A legújabb fogadalmam…

… pedig az, hogy megpróbálom felszámolni a rendetlenséget, ami a “lomi-szobánkat” uralja (ez az a szoba, ahová a beköltözéskor beszórtuk a bontatlan dobozokat, ruhás zsákokat, azzal, hogy “hamarosan” úgyis kipakolunk – aztán a hamarosanból már több mint fél év lett), ezért megfogadtam, hogy mostantól minden szabadnapomon legalább 10 percet foglalkozom a kisszoba rendbetételével.

Most ti jöttök! Mi a ti legújabb fogadalmatok?

(Valamint itt is nagyon köszönöm a sok levelet, amit a blog közelgő születésnapja alkalmából írtatok – továbbra is várom szeretettel a visszajelzéseiteket, és persze minden levélíró részt vesz majd a blogszülinapi ajádéksorsolásban! ;))

Boldogságterv #26 – Eső, gyökerek és a láthatatlan ok-okozat


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Az áprilisi boldogságtervem témája az, hogy megpróbáljam felfedezni Istent a világ apró részleteiben, rejtett szabályaiban.

Az eső

Az újévi Don’t Break the Chain fogadalmaim között szerepel, hogy minden nap 15 percet szánok magamra, arra, hogy feltöltődjek, hogy olyasmivel foglalkozzak, amit élvezek. Ezt a 15 percet sokmindenre szántam már: olvasásra, jógára, arcmasszázsra, arcpakolásra, a kutyával birkózásra, blooper videók böngészésére a YouTube-on – mikor mit éreztem olyasminek, ami igazán jót tenne a hangulatomnak. A héten aztán egyik nap, amikor odakint zuhogott az eső, eszembe jutott, hogy mennyire szeretem az esőt, és szánhatnám a napi 15 percemet arra, hogy egyszerűen csak ülök és hallgatom az esőt. Fogtam tehát egy széket és egy takarót, és kiköltöztem a teraszunkra – ami még teljesen új terep a számomra, azon kívül, hogy időnként kiteszem oda a ruhaszárítót, még nem kerültem vele közelebbi kapcsolatba. Tizenöt percen keresztül csak ültem a tető alatt, élveztem az eső kopogását, az esőillatot és a tájat. És arra gondoltam, milyen régóta nem csináltam már ilyet.

Gyerekkoromban a kedvenc helyem a hintám volt. A kert egy védett zugában állították fel, ahol szinte minden kíváncsi szem elől rejtve voltam, viszont tökéletes kilátásom nyílt a kertre és a naplementére. Volt, hogy órákon át csak ültem a hintán, elmerültem a ringatózó ütemben és a látványban, figyeltem a diófák leveleit, az eget, a felhőket, hallgattam a szelet, a madarakat. Különös, meditatív állapot volt ez, és sajnálom, hogy már nem szánok rá időt, hogy egyszerűen csak tétlenül és céltalanul figyeljem a világot magam körül. 

Hogyan működnek a dolgok?

Emlékszem, az agykontroll tanfolyamon az oktatónk mutatott nekünk egy képet a folyóparti fákról, amiknek a gyökere közül kimosta a víz a földet. Ekkor látszott, hogy azok a fák, amik látszólag messze álltak egymástól, teljesen elkülönülve, a felszín alatt összeérnek, szorosan összefonódnak. Azt mondta, ugyanígy van ez az emberi tudatokkal is, és bizonyos jelenségek azért működnek – még ha lehetetlennek is tűnnek –, mert az emberi tudat, az emberi lélek is messzebbre nyúlik, mint ahogy arról tudomásunk van a felszínt látva. 

Van egy furcsa jelenség, amit már régóta megfigyeltem a blogommal kapcsolatban. Ilyen egyszerű: ha foglalkozom vele, jobban működik. Persze természetes, hogy jobban működik akkor, ha több cikket osztok meg, ha reklámozom a bejegyzéseket Facebookon, stb. De a helyzet az, hogy azt figyeltem meg, hogy pusztán attól, ha többet gondolod rá, többet ötletelek, több vázlatot körmölök le, többször ellenőrzöm a statisztikát, már meglódul a nézettség – anélkül, hogy bármi látványosat, sőt, bármi láthatót tettem volna. Túl sokszor fordult már ez elő lanyhább, elhanyagoltabb időszakok után, hogy amint törődni kezdtem a bloggal, máris meglátszott a hatása az olvasottságban – még mielőtt a munkám hatása ténylegesen megjelent volna a blogon.

Miért? Hogyan? – Fogalmam sincs. De ahogy a múlt héten is írtam, egyszerűen nem hunyhatunk szemet afölött, hogy vannak olyan dolgok, amiknek a működését nem értjük, de attól még működnek.

A fiú és a Biblia

Nemrég vásároltam az interneten egy diák Bibliát, mert valahogy felbuzdult bennem az az érzés, hogy illene, hogy az otthonomban legyen egy Biblia. (Ami azt illeti, van egy, amit még kamasz koromban ajándékba kaptam, de az eszperantó nyelvű.) 

A héten aztán egyik nap, amikor egyedül utaztam a buszon, felszállt egy fiatalember, tőlem néhány sorra ült le, és a táskájából előhúzva olvasni kezdett egy ugyanolyan diák Bibliát, mint az én példányom. Igyekeztem nem illetlenül viselkedni, de valahogy nem tudtam levenni róla a szemem, mosolyt csalt az arcomra és nyugalmas, jó érzéssel töltött el, ahogy az arcát figyeltem, miközben elmerült a Biblia olvasásában. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy magamban érte imádkozom – hogy azt kérem, találjon hasznos gondolatokat az olvasmányában, és találjon benne megnyugvást.

A felszín alatt összeérő gyökerekre gondoltam közben, és arra, hogy nem tudom, milyen kapcsolat van elme és elme, lélek és lélek között azon túl, amit definiálni és magyarázni tudunk, de valaminek csak lennie kell. 

“Egy kisgyermek helyében vagyunk, aki belép egy hatalmas könyvtárba, ami tele van különböző nyelvű könyvekkel. A gyerek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia ezeket a könyveket. Nem tudja, hogyan. A gyermek halványan sejt valamilyen titokzatos rendet a könyvek elrendezésében, de nem tudja, hogy mi az. Nekem úgy tűnik, ez a hozzáállása akár a leginteligensebb embernek is Isten irányába.” (Albert Einstein)

Boldogságterv #21 – Ó, áldott statisztika!


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


A márciusi boldogságtervem a rendszer megfigyeléséről szól: arról, hogy pusztán azzal, hogy odafigyelünk, hogy szemmel tartjuk magunkat, hogyan juthatunk előbbre.

Diagram, te drága!

Talán nem mindenkinek ugyanez a gyengesége, de én imádom a statisztikát, és főleg a csinos grafikonokat. 

Emlékszem, hogy elsőéves egyetemistaként egy pénzügyi ismeretek órára üzleti tervet kellett készítenünk egy képzelt vállalkozáshoz. Bár a pénzügy egy meglehetős alibi tantárgy volt a szakunkon, én nagyon komolyan vettem a feladatot. Kutattam és számoltam, terveztem, leírtam, prognosztizáltam, táblázatokat készítettem és valószínűségeket számoltam. Nagyon sokat dolgoztam rajta. Majd utolsó simításként eszembe jutott, hogy odadobjak néhány grafikont az üzleti terv végére. Mindössze néhány perc volt elővarázsolni ezeket a diagramokat azokból az adatokból, amikben annyi munkám volt. És mégis, amikor beadtam a dolgozatomat, mind az évfolyamtársaimnak, mind a tanárunknak ugyanaz volt a reakciója – fellapozták a dolgozatot a diagramoknál és azt mondták: tyű, ez aztán komoly munka! Te aztán igazán komolyan vetted ezt a feladatot!

Akkor hihetetlennek (sőt, miután annyi munkát fektettem a dolgozat többi részébe, egy kicsit bántónak is) éreztem azt, hogy az embereket milyen könnyű levenni a lábukról egy uk-muk-fuk összedobott grafikonnal. De azóta rájöttem, hogy én is ilyen vagyok.  

Novemberben, a NaNoWriMo regényíró kihívás kapcsán már írtam nektek arról, hogyan tartotta bennem a lelket a napi statisztika, ahogy nemrég az új írói munkamódszeremet is megosztottam veletek, ami ezen az élményen alapul. 

Egy diagram önmagában persze csak egy üres illusztráció. Van, akit elkábít, de ha valaki egy cseppet is mögé néz, az rájön, ha nincs mögötte tartalom. Viszont amikor van – ahogy egy írói kihíváson is a ténylegesen elvégzett munkát mutatja –, akkor nagyon szemléletes tud lenni. Ahogy a munkamódszeremnél írtam róla, néha színtiszta ihletből írok – néha viszont pusztán azért ülök le a billentyűzet mellé (és adom meg az esélyt az ihletnek, hogy rám találjon), mert ha mást nem, legalább annyi sikerélményt ad, hogy meg tudtam mozdítani egy grafikon egy oszlopát.

Minden nap. Min-den-nap.

Jack Canfield ötös szabályát olvasgattam épp a napokban, és az jutott eszembe, hogy bár hangzatos a megfogalmazás, az ötös szabály, miszerint minden nap tegyél öt dolgot a célodért (írj öt oldalt, tornázz öt percet, olvass öt bekezdést, tanulj meg öt új szót, stb.), ennél sokkal fontosabb az, hogy ezt minden nap tedd. Min-den-nap. 

A Don’t Break the Chain naptáram egy nagyon jó eszköznek bizonyult ennek az alapelvnek a támogatására. Az ember azt hinné, hogy az írói siker álma elég motiváló ahhoz, hogy leültessen minden nap tizenöt percre írni. Hogy a boldogság elég hathatós cél ahhoz, hogy minden nap eltöltsek érte tizenöt perc minőségi időt önmagammal. Hogy a rendezett otthon már önmagában megér annyit, hogy napi öt percet (öt percet! mégis mi az?! semmi!) pakolászással töltsek érte. 

De a helyzet az, hogy egy kimerítő, agyzsibbasztó 8-9 órás munkanap és napi 3 óra ingázás után néha igenis csak azért állok neki írni, takarítani, jógázni vagy olvasni alvás, tévézés vagy a kanapén fekve nyöszörgés helyett, mert milyen jól mutatnak már azok a szakadatlanul sorakozó rózsaszín ikszek a hűtő ajtajára ragasztott naptárakon?…

Dont Break the Chain

Plecsnikkel a démonok ellen

Az egyik ismerősöm kislányát nemrégiben diagnosztizálták OCD-vel, kényszerbetegséggel. Sok gyötrelmen mentek át, mire eljutottak a diagnózisig, és az út persze ezzel nem ért véget. Az OCD kezelése, kordában tartása olyasmi, ami egy életen át tartani fog. Szerencsére nagyon jó orvosok kezébe került, és bármilyen meglepőnek is hathat, drámai javulást értek el ennek a rémítő belső képzeteket okozó betegségnek a kezelésében egy olyan viselkedésterápiával, ami akár az édestestvére is lehetne a hűtőajtót díszítő Don’t Break the Chain naptáramnak. 

Az OCD okozta kényszerképzetek hétköznapi helyzetekben lépnek fel, és az olyan legegyszerűbb mindennapos dolgokat is, mint egy kézmosás, pokollá tehetik. Ha azonban sikerül a képzeteket a helyén kezelni és sikerrel, pánikroham nélkül teljesíteni a hétköznapi rutinokat, azért pirospont jár, az összegyűjtött pirospontok pedig jutalmakra válthatók. 

Ilyen egyszerű? Nem, természetesen nem ilyen egyszerű. A pirospontok és a plecsnik még önmagukban nem tüntetik el a démonokat, ugyanúgy, ahogy egy naptár kiragasztásától sem lesz tiszta és rendezett egy háztartás. De segít. Van, hogy ez az utolsó józan szál, amibe kapaszkodni lehet, és van, hogy maga a probléma olyan rémítően nagy, átláthatatlan vagy legyűrhetetlen, hogy nem is lehet megcélozni a legyőzését. Egy diagramot, egy ikszet, egy plecsnit vagy egy pirospontot viszont meg lehet célozni, és így meg lehet tenni azt az egyszerű, aprócska lépést, ami kivezet egy reménytelenül nyomasztó helyzetből.

Téged motivált már a teljesítésre a statisztika?

Karácsonyi üdvözlet helyett: Don’t Break the Chain Calendar 2015

Kedves kis olvasóim, szerettem volna írni nektek egy karácsonyi üdvözletet ide a blogra, de az a helyzet, hogy idén egyelőre annyira elkerült a karácsonyi hangulat (pedig díszítettünk karácsonyfát, ettem mézeskalácsot, gyújtottunk gyertyát, folyamatosan szól a karácsonyi zene meg minden), hogy még arra sem tudtam rávenni magam, hogy karácsonyi idézetet és képeket böngésszek nektek, mert annyira nem vagyok most ráhangolódva erre az egészre.

Viszont amikor végeztünk a fácskánk feldíszítésével, a férjem a kezembe adta a csúcsdíszt, hogy idén én tegyem fel a fára (tavaly az övé volt a kiváltság), majd megöleltük egymást, hatalmas elégedettség töltött el, mert utolért a felismerés: a nagy célunk 2014 év végére az volt, hogy 2014 karácsonyát az új otthonunkban tölthessük. Ezt a dátumot és ezt a célkitűzést már felvéstük magunknak jóval azelőtt, hogy tudtuk volna, hogyan fogjuk tudni összeszedni a pénzt az építkezésre, vagy hogy mi minden jöhet közbe időközben – beleértve azt is, hogy a hiteligénylés folyamatának kellős közepén kirúgnak a munkahelyemről és a hitelfelvételt kizáró okként ott virít majd a papíromon a próbaidős felirat…

De akárhogy is, végül eljutottunk ide, az annyira várt célba a kitűzött határidőben, és csodálatos érzés. Ez pedig, ha nem is ünnepi hangulattal, de erővel és hittel tölt el.

Így arra gondoltam, karácsonyi hangulat, béke és áldás helyett ezt a céltudatosságot osztom meg veletek: nem halasztom a két ünnep közöttre, hanem ma tűzöm ki a céljaimat 2015-re és ma hozom el nektek ezt az év végére tartogatott bejegyzést.

Az újévi fogadalmakhoz ugyanis találtam egy remek kis hozzávalót: Karen Kavett Don’t Break the Chain naptárját, ami arra ösztönöz és ahhoz szeretne segítséget nyújtani, hogy célként kiválasszunk egy (vagy több) olyan szokást, amit 2015-től minden napra meg szeretnénk honosítani az életünkben, a naptár segítségével pedig egyértelműen és látványosan követhetjük, hogy milyen hosszú ideig tudtunk megszakítás nélkül tartani a fogadalmat. (Persze a reménytelen maximalisták kedvéért feljegyezném, hogy az is ér, ha nem január 1-jén húzod be az első x-et, bármikor elkezdheted ezt a próbát, és akkor sem kell zokogva letépni a falról a naptárt, ha valamiért év közben megszakadt a sor, csak kezdd újra és folytasd tovább, hadd lássuk, második nekifutásra hosszabb lesz-e az a lánc, mint elsőre!)

Az én újévi Don’t Break the Chain célkitűzéseim a következők:

  • Tűzoltást végzek a lakásban 5 percig minden nap
  • Írok 15 percig minden nap
  • Szánok időt csak magamra 15 percig minden nap

/home/wpcom/public_html/wp-content/blogs.dir/632/38546006/files/2014/12/img_0804.jpg

Idén jó hosszúra nyúlnak az ünnepek, megfelelő az időszak arra, hogy jusson egy kis idő az elmélkedésre, évértékelésre, célkitűzésre is. Persze, ahogy írtam már, nem a világ vége, ha valakit nem pont most ér utol a lezárás és újrakezdés hangulata, a legátlagosabb hétköznapokon is születnek nagy fogadalmak és érkeznek nagy fordulópontok. De aki kedvet kapott és szeretne hasonló fogadalmakat tenni, az itt találja meg Karen naptárát ingyenesen letölthető PDF formátumban (a cikk aljára görgetve).

Nagy ölelést küldök, élvezzétek az ünnepeket, akármilyenek is, ha ünnepiek, ha nem! :)