Dióhéjban #3


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Ma akaratlanul is sikerült belefutnom az interneten egy “bezzeg az én időmben” típusú trollkodásba. Általában rövid úton ki lehet borítani az ilyesmivel, mivel, igen, az élet rengeteg területén fedezhető fel értékromlás, de legalább annyin láthatunk javulást is. Az élet, mint mindig – változik. Az életünk nem olyan, mint a szüleinké vagy a nagyszüleinké volt, ahogy az övék sem volt az ő szüleik vagy nagyszüleik életének pontos mása. A “bezzeg az én időmben” hozzáállás viszont egész egyszerűen lesöpri a pályáról a fejlődést, megtagadja a hálát mindazért, ami jobb lett, és amiatt sóhajt, morog, acsarog és támad, ami rosszabb lett, sőt gyakran amiatt, ami egyszerűen csak változott. 

Például a mobiltelefonok szerepét a mindennapokban a végtelenségig lehet csócsálni, és morogva visszakívánni azokat a megboldogult békeidőket, amikor még nem volt minden gyerek zsebében telefon, de az biztos, hogy a szüleim nem bánták volna, ha  “bezzeg az ő idejükben”, akkor, amikor csecsemőként fulladásos allergiás rohamot kaptam, lett volna egy telefon… nemhogy a zsebükben vagy a házban, de legalább az utcában. Persze ennél apróbb hétköznapi áldásai is vannak egy telefonnak. Például az, hogy a fényképezés már nemcsak az ünnepnapok kiváltsága, és nem kell egy impresszionista festő tehetségével rendelkezni ahhoz, hogy az apró hétköznapi benyomásokat képi formában megörökíthessük. A mai témám ehhez kapcsolódik.

A legutóbbi kép, amit a telefonommal készítettem…

… a dupla ívű szivárványról készült, amit tegnap láttunk. Hazáig üldöztek a viharfelhők, bár szerencsére a viharnak végül csak a csücskét kaptuk, a szivárványból viszont mi is részesültünk. A teraszunkról, sőt a konyhaablakunkból is tökéletesen látszott a szivárvány, a férjem meg is jegyezte, hogy “ilyen jó helyen lakunk, kicsim, itt szivárvány-házhozszállítás van, a lábunkat sem kell kitennünk érte a házból!”. :)

 
Most ti jöttök! Milyen képet készítettetek legutóbb a telefonotokkal? Meséljétek el, vagy ha van kedvetek, töltsétek fel valahová és mutassátok is meg! 

Dióhéjban #2


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Amikor az esküvőnkre készültünk Petivel, Ditta barátnőm segítségével készítettem egy esküvői kalendáriumot (az ötletet Rita barátnőm humoros esküvői újságától loptuk), amiben felkutattuk a neten a Petivel hozzánk kötődő dátumokat, és hogy mik történtek a világban azokon a napokon vagy azokban az években. Jó kis móka volt, jó ötlet lehet esküvőre, születésnapra vagy bármilyen nagyobb családi eseményre – vagy akár egy átlagos hétköznapra.

Az év, amikor születtem…

1985. A Wikipédia szerint ebben az évben alakult a Guns’n’Roses, megtalálták a Titanic roncsait, a budai várba költözött az Országos Széchenyi Könyvtár, megalakult a 100 Tagú Cigányzenekar, elindult a Discovery Channel, létrehozták az első domaineket az interneten, elvégezték az első sikeres szívátültetést, Dél-Afrikában engedélyezték a feketék és fehérek közti házasságot, felfedezték az ózonlyukat, megjelent a Vissza a jövőbe, először tiltották be a dohányzást az éttermekben az Egyesült Államokban, megjelent a Windows első változata, először használtak bűnügyi bizonyítékként DNS-t, és persze még rengeteg más dolog történt. (Forrásom a Wikipédia magyarul és angolul.)

Most ti jöttök! Kukkantsatok rá a Wikipédián vagy máshol, mi történt az évben, amikor születtetek!

Dióhéjban #1


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Ugye nem gondoltátok, hogy kibírom, hogy ne ma indítsam el az új rovatot?… :)

Nem, nem ez a nap kérdése. A mai kérdés illetve téma ez:

A nagymamámtól tanultam…

… befonni a hajamat. 

Persze a végtelenségig tudnám sorolni, mit tanultam a két nagymamámtól és az egy nagypapámtól (a másik papámat nem volt szerencsém személyesen is ismerni), de az első, ami eszembe jutott, ez volt. Nagyon sokáig hosszú, derékig érő, dús hajam volt, amivel nem sok mindent lehetett kezdeni, mint befonni. Ezt sokáig anyukám csinálta reggelenként, kifésülte a hajamat, ugyanígy a húgomét, és befonta vagy lófarokba fogta. Aztán általános iskolás korunkban egy hetet eltöltöttünk a húgommal egy táborban, ahonnan kőkori lukrókként tértünk vissza, borzalmasan összegubancolódott, fésületlen hajjal. Azt hiszem, a családunkban akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy ideje volna, ha magunknak is be tudnánk fonni a hajunkat. :)

Emlékszem, a mamámnál volt egy tükrös-fiókos előszobaszekrény, azelé ültetett le a mamám, három kötegbe választotta a hajam, és amíg én a kötegeken tartottam a kezem és figyeltem, mi történik az ujjaim alatt, ő lassan mozgatta őket, egészen addig, amíg rá nem éreztem, és meg nem tudtam próbálni én is a mozdulatsort. Nem tudom, meddig tartott, de egy igazán élő emlékem ez, ahogy a nagymamám keze által vezetve megtanultam vakon befonni a saját hajamat. 

Most ti jöttök! :)

Boldogságterv #29 – Amit a korral tanulunk, és az élet Dióhéjban


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Az élet előre tart

Nemrég egy beszélgetés során sikerült felszakítani egy régi sebet: annak az emlékét, hogy amikor a testében zajló változásokkal ismerkedő, félszeg és érzékeny kamasz voltam, milyen hatással volt rám az, hogy anyukám ellenezte a lábborotválást, mert egy nőnek nem szabadna ennyire az áldozatául esnie a társadalom elvárasainak – egy nő bizony akkor is nő, ha szőrös lábra húzza fel a szoknyát. Ami bizony egy nagyon fontos üzenet – de amikor áldozattá válásra egyébként is hajlamos kamaszként borotválatlan lábbal jelentem meg az éles nyelvű kortársaim közt, az a legkevésbé sem a pozitív testképemet erősítette, sőt… Jó másfél évtized eltelt már azóta (ha nem több), de még mindig nem tudok fájdalom nélkül visszagondolni ezekre az élményekre. Szilvinél a Pillecukor blogon ismét szembejött velem ez a téma – mi a jobb, kilógni a sorból vagy beállni a sorba –, és úgy döntöttem, jól van, beszéljünk erről. 

Mennyire fogadjuk el önmagunkat, a saját másságainkkal vagy éppen egyformaságainkkal együtt, hogy mennyire vagyunk hajlandóak kilógni a sorból vagy épp felvállalni azt, hogy bizony, mi a sorban szeretünk baktatni – ezek bizony a boldogság keresésének nagyon fontos kérdései, így abszolút van helyük a boldogságtervemben. Azon kívül a hónapom témája a kerek születésnapom, és úgy általában a múló idővel kapcsolatos tapasztalatok, és azt hiszem, ez nagyon szorosan kapcsolódik ide is.

Nemrég volt szerencsém összefutni TED-en Isabel Allende: How to live passionately – No matter your age c. előadásával, ami roppant szórakoztató volt, és valóban inspirálónak tartom minden életkorban – de azért nem hiszem, hogy az élet iránti önfeledt szenvedély ne lenne életkor, vagy legalábbis élettapasztalat kérdése. 

Emlékszem, ahogy egyszer egy idősebb munkatársammal arról beszélgettünk, mennyi kalandja volt az életében “annakidején”, és én magam is megosztottam, hogy “annakidején” (tizen-huszonéves koromban) mennyi kalandom volt – például mielőtt Petivel megismerkedtünk volna, sokat utaztam az eszperantistákkal, középiskolás koromban egy önkéntes ifjúsági csoport tagja voltam és rengeteg mókánk volt, az egyetemen pedig az intézmény diákhagyományainak őrzésébe is aktívan bekapcsolódtam. Mióta Petivel vagyok, sokkal kevésbé keresem a közösségi eseményeket. Amikor erről beszéltem, a munkatársam felsóhajtott, és azt mondta: milyen szomorú, ahogy ezt mondod! Hogy látszik, hogy már neked is elmúlt a fiatalságod – pedig még milyen fiatal vagy! – De én azt feleltem, hogy én egy percig sem bánom, mert az én életem nem egy lefelé tartó ív – épp ellenkezőleg. 

Még ma sem szívesen gondolok vissza a kamasz és kiskamasz éveimre, mert nagyon sok bántás és fájdalom ért. Hálával csodálkozom viszont rá arra, hogy az éveim azóta milyen szép ívet mutat. Az évek és az élettapasztalatok számomra valóban leginkább jót hoztak, ami önmagam ismeretét, elfogadását és szeretetét jelenti. Viszont ez még mindig egy olyan út, amiből nagyon sok előttem áll: húsz-harminc évre még mindenképp szükségem lesz a bőrömben, mire teljesen le tudom vetkőzni a másságom megmutatásának, önmagam felvállalásának félelmeit – ha egyáltalán eljutok valaha is egy olyan pontra, amikor őszintén, nyíltan, különösebb hadakozás, magyarázkodás vagy kétely nélkül vállalok fel mindent, ami én vagyok (legyen az stílus, megjelenés, ízlés, érdeklődés, vélemény, stb.). 

Biztos, hogy van olyan, akinek ez a folyamat könnyebb vagy épp nehezebb, gyorsabb vagy épp még lassabb. De mindenképp úgy gondolom, hogy az évekhez és az élettapasztalatokhoz kötődik. Lehet, hogy valaki – jelleméből és körülményeiből adódóan – már tizenhat évesen eljut oda, ahova más csak negyven vagy ötven évesen. Ettől nem lesz az egyik vagy a másik gyengébb vagy értéktelenebb. (Nem gyengébb az, aki hosszabb idő alatt teszi meg ugyanazt az utat, és nem lebecsülendők az élettapasztalatai annak sem, aki látszólag könnyebben tett meg egy adott utat.) 

Az, hogy egyre szenvedélyesebben, egyre felszabadultabban, őszintébben, bátrabban élhessük az életünket, talán egy egész életre szóló út. De ahelyett, hogy ezen bánkódnánk, legyünk hálásak érte. Én legalábbis azon vagyok. Amíg érzem, hogy még mennyi munka, mennyi leteendő teher, mennyi tanulni való áll előttem, addig egészen biztos lehetek benne, hogy az életem nem lefelé fog tartani, hanem felfelé, az egyre jobb felé. 


Egymondatos napló

Már nagyon régóta kerülgetem egy új rovat ötletét itt a Kincsesfüzeten, párszor már meg is pedzegettem, de még nem jutottam el odáig, hogy valóban útnak is indítsam. Pedig már Szilvitől engedélyt is kértem a koppintáshoz, akinek a Napzárta rovata indította el bennem ezt az igényt, hogy ne csak a nagy témákkal, de a hétköznapi apróságokkal is foglalkozzak, hiszen nála is olyan inspiráló volt minden este egy aprócska kérdéssel feleleveníteni a nap vagy az életünk egy apró részletét, amit ha összegyűjtve elteszünk magunknak, páratlan emlékei lehetnek a mindennapjainknak.

Gretchen Rubin Boldogságterve, amit épp újraolvasok, szintén emlékeztetett erre az ötletre, amikor ezt a részt olvastam benne:

“Elhatároztam, hogy egymondatos naplót fogok vezetni. Tudtam, hogy képtelen lennék minden reggel negyvenöt percen keresztül romantikus prózát írni egy csodaszép jegyzetfüzetbe (és olyan rondán írok, hogy ha mégis megtenném, akkor sem tudnám elolvasni), de talán megoldhatnám, hogy esténként bepötyögjek egy-két mondatot a számítógépembe.”

A végső elhatározást pedig a születésnapi emlékalbumom hozta meg, amit elkezdtem ugyan vezetni és az első oldalakat lelkesen tele is cetliztem, matricáztam és dekoráltam, de hamar eljutottam a tanácstalanságnak egy pontjára, amikor épp nem volt ötletem, milyen izgalmas scrapbook témával tölthetnék meg egy egész oldalt. Akkor elkezdtem feltúrni az internetet naplóötletekért, és amikor millió és egy apró promptot, fickanyi témafelvetést találtam, rájöttem, hogy pontosan ez kell a tervezett új rovatomnak. Apró, hétköznapi kérdések azokra az estékre, amikor épp nem volt más, amiről aznap beszélhettünk volna. 

Fogadjátok hát szeretettel az új rovatot a blogon.

diohejban



A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.