Mormon péntek – A másik tékozló fiú

Az alábbi videó a bibliai tékozló fiú történetéről szól – de egy másik tékozló fiúról. Az üzenet ugyanis felhívja a figyelmet, hogy a történetben nemcsak egy tékozló fiú volt, aki elégedetlenkedett, elszökött otthonról aztán hazatért, hanem egy másik is, az idősebb testvér, aki amiatt méltatlankodott, hogy apjuk visszafogadta és szeretettel halmozta el a hűtlen fiút, aki annyi bosszúságot okozott nekik.

Ami engem igazán megérintett ebben az üzenetben, az ez volt:

“Magával ragadta a féltékenység. Igazán boldog lehetett volna, hálás azért, hogy az élete jól alakult. Hirtelen mégis boldogtalannak érezte magát, pusztán azért, mert volt ott még valaki, aki szerencsésnek mondhatta magát. Az irigység érzéseit valljuk be magunknak a legkevésbé. Pedig minden nap azt súgja nekünk valaki vagy valami, hogy az, amink van, nem elég.”

Szomorú, de félek, tényleg nagyon jellemző és emberi az, hogy másokhoz méregessük magunkat, és ami még rosszabb, haragudjunk rájuk amiatt, hogy birtokolnak vagy elértek valamit, amit mi (még) nem.

A héten kaptunk egy szintén elgondolkodtató e-mailt az egyik felettesünktől. Az történt ugyanis, hogy egy nappal azután, hogy mindenki elkészítette és leadta a munkalapokat, új szabályozás jelent meg, ami miatt minden munkalapot újra el kellett készíteni, már az új formában. A munkaügyi munkatárs, aki hivatalból körbeküldte az e-mailt, ezután persze kapott hideget-meleget.

Vezetői szintről pedig ez a válasz érkezett a tömeges felzúdulásra: “Kérem, ha valaki ki szeretné fejteni az ellenérzéseit – ne tegye. Az új szabályozást nem mi találtuk ki, és nem tehetünk ellene semmit, alkalmaznunk kell. Fordítsátok az energiáitokat olyasmire, amin valóban tudunk változtatni, és ami előbbre visz minket. Mielőtt pedig elkezdenétek megírni egy ingerült e-mailt, kérlek, meditáljatok néhány percet ezen a képen.” – Az e-mailhez pedig csatolt egy léleknyugtató képet egy ragyogó tengerpartról, vidám színű koktélokkal, amitől valóban békés, idilli hangulat öntötte el a szemlélődőt.

Azt hiszem, ez egy nagyon bölcs tanács: mielőtt jobb híján elkezdenénk kitölteni a mérgünket azon, aki kéznél van, csak azért, mert úgy érezzük, miatta rossz nekünk (elvégre neki jó, legalábbis jobb, mint nekünk, legalábbis így képzeljük – valakinek a keze pedig egészen biztosan benne van ebben), keressünk valamit, ami emlékeztet minket a hála és a nyugalom érzésére… és csak utána vessünk még egy pillantást a problémára és a bűnbakra.

Ti hogyan tartjátok vissza magatokat attól, hogy bűnbakot keressetek?

Ki a hibás valójában?

20131203-201530.jpg

Tudjátok, mennyire szeretem Cesar Millant (Diót is falkaszellemben neveljük), és a fenti idézet megtalált és elgondolkodtatott – de nem csak kutyanevelési szempontból.

“A 70-es években a dobermanokat hibáztatták. A 80-as években a német juhászokat. A 90-es években a rottweilereket. Most a pitbullokat. De mikor fogják hibáztatni az embereket? (Cesar Millan)

A bűnbak kidejezés, mint azt megtudtam egyszer, eredetileg szó szerint bakot jelentett. A zsidó törzsek körében volt szokás, hogy elővezettek egy kecskebakot, ráolvasták a törzs tagjainak összes bűnét, majd szélnek eresztették a pusztában, hogy magával vigye a bűnöket és így mindenki megszabaduljon tőlük.

Nemcsak a kutyanevelés terén, de minden téren hajlamosak vagyunk bűnbakokat keresni a problémáink letételére. Ez remekül megfelel arra, hogy időlegesen letegyük a minket nyomasztó dolgokat – a baj csak az, hogy újratermelődnek, amíg meg nem találjuk a gyökerüket. A kutyanevelés esetén – magát az embert.

Melyek azok a problémáid, amiket újra és újra rá kell rakni egy bakra és elengedni? És hol lehet a valódi gyökere?