[SCROLL DOWN FOR ENGLISH VERSION]

🇭🇺 Van, hogy egyszerre érzed üresnek és túl telinek a fejed – éreztetek már így? Elég általános állapot nálam mostanában.

Elizabeth Gilbert: Big Magic c. könyvében (amiről nem, nem feledkeztem el, tudom, hogy tartozom egy ajánlóval) több történetet is megoszt azzal kapcsolatban, hogy ha megrekedünk, csak annyi a dolgunk, hogy nyitvahagyjuk az ajtót a múzsának – ne várjuk, hogy kopogtasson, inkább dolgozzunk tovább szorgalmasan, ihletetten vagy sem.

Olyan ez, mint kinyitni a csapokat egy csőtörés után. Először nem jön belőlük semmi, majd köpködve és akadozva megered egy kis koszos, büdös, zavaros víz, majd ha elég sokáig várunk, kifolyik a csövön valami olyasmi is, ami már hasonlít ivóvízre.

Akár írásról, akár csak az ép eszemről, az érzéseimről, a gondolataimról van szó, nekem szinte mindig segít (nem mindig tesz nagy csodát, de legalább egy kicsit mindig segít), ha “kinyitom a csapokat” és engedem, hogy kifolyjon rajta, ami akad, legyen az szutykos, zavaros csatornalötty vagy tiszta víz.

Braindump – Az agyad szemétdombja

A bullet journalosok körében találkoztam a “braindump” fogalmával, ami egyébként vicces módon nem is “bullet”-es, listás fogalom – a “dump” szemétlerakót jelent, és a braindump egyszerűen annyit tesz, hogy fogj egy papírt és egy tollat, és önts ki az agyadból minden szemetet.

Ez persze működhet lista formában is, de nekem jobban megy, ha folyékonyan, mondatokban, mondattöredékekben, szót szó után dobálva, mindenféle rendszer nélkül csak hagyom, hogy kifolyjon minden, bármi, ami épp a fejemben van – néha egyébként nem is tudok róla, mi az, amíg ki nem nyitom a csapokat. Néha csak azt érzem, hogy feszít, zubog, és nagyon gyorsan meg kell nyitnom egy szelepet. (Ahogy a férjem szokta mondani: “engedd ki, mielőtt beléd büdösödik”.)

Morning pages – A reggeli szellőztetés

Julia Cameron: A művész útja c. könyvében osztja meg a reggeli jegyzetelés módszerét. A reggeli oldalaknak tulajdonképpen két fontos szabálya van: 1 – reggeli, és 2 – oldalak. Azaz mindenképpen azt javasolja, hogy napindítóként és valódi papírra jegyzetelve végezzük ezt a gyakorlatot. Ezen kívül nem sok szabály van – javaslata szerint minden napot 3 oldalnyi “braindump” papírra vetésével indítsunk – nem kell, hogy ez művészi, emelkedett, bármilyen üzenetet hordozó gondolatok legyenek. Bármit, ami helyet foglal az elmédben, vess papírra – javasolja.

Hogy mi közük az olyan mondatoknak, mint az “ideje lecserélni az ágyneműt” vagy hogy “vissza kell hívnom a húgomat a találkozó kapcsán”? Ahogy David Allen is felhívja rá a figyelmet az Intézz el mindent c. könyvében: nem tudsz magasabb szinten funkcionálni addig, amíg az életed alsó szintjén káosz van és hasraesel mindenféle befejezetlen dologban és piszlicsáré aggodalomban, amit szanaszét hagytál.

A reggeli jegyzetelés tehát erre ad egy konkrét módszert: minden reggel szellőztesd ki a fejed – vess papírra nem több és nem kevesebb mint három oldalnyi gondolatot abból, ami a fejedben zötyög.

Mindennapos írás

Korábban már írtam itt a blogon arról, hogy miért érte meg számomra meghonosítani a mindennapos írás rutinját: mert megtanultam, hogy a rutin és a kreativitás, a móka, az ihlet egyáltalán nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Igen, az ihlet néha magától is kopogtat – ez olyan, mint amikor a rosszul elzárt csapból váratlanul kicseppen egy tiszta, tökéletes vízcsepp –, de legtöbbször ki kell nyitni a csapot és türelmesen folyatni a zavaros, büdös löttyöt, mielőtt elkezd tisztulni a kép.

Ezt a rutint persze sem kialakítani, sem fenntartani nem könnyű, és be kell vallanom, én nem vagyok egy Elizabeth Gilbert, aki, ahogy a Big Magicben írja, a házassági esküjét is hamarabb szegte meg, mint azt a fogadalmat, hogy minden nap legalább fél órát írással tölt, bármi történik. Számomra most már évek óta a NaNoWriMo, a novemberi regényíró kihívás az, ami mindig képes visszaadni a napi írós rutinomat. (Idén nem akartam, hogy novemberig kelljen váratnom a múzsát, úgyhogy beneveztem az áprilisi Camp NaNoWriMo évközi kihívásba is – talán már rájöttetek, hogy ennek köszönhető ennek a cikknek a megszületése is. :))

Novemberben megosztottam egy kis “bakiparádét” is, ami tökéletesen tökéletlen bizonyíték arra, hogy ez sem más, mint egy “braindump”, az agyam szemétdombja egy dokumentumban, amiben néha megcsillan egy-egy apró érték. Ezt a sok szemetet persze két okból is megéri papírra/dokumentumba dobálni: nemcsak amiatt a néhány csillogó kis üveggolyó miatt, amik mégis előkerülnek valahogy a szemét közül, hanem mert egyszerűen jólesik, hogy ennyivel is tisztább a fejem.

Elhajított papírrepülők

Ahogy írtam, ebben a hónapban beneveztem a Camp NaNoWriMóra is, ami a novemberi regényíró kihívás évközi, (még) kevésbé szigorú kistestvére: míg novemberben a cél 50000 szónyi regény kézirat összeállítása, a tavaszi és a nyári táborok alatt mind a szószám célt, mind a projekt jellegét magunknak határozzuk meg. (Persze novemberben sem zárnak ki senkit ezért a versenyből – én szinte minden évben “rebel”-ként, lázadóként indulok.) Emellett adtam egy próbát a reggeli oldalaknak is (amiben szintén csalok, mert az évek megtanítottak, hogy nincs az a reggeli rutin a fogmosáson kívül, amit képes lennék meggyökeresíteni… – így én inkább az esti oldalakkal próbálkozom), de mivel épp igyekszem felépülni egy több hónapos “egyszerre üres és túlfeszített” válságból, azon kaptam magam, hogy féltékenyen nézegetem az esti braindumpjaimat: nem igazságtalanság ezt a sok szót a Camp NaNo projektemtől elvenni?! Hiszen olyan lassan gyűlnek a(z egyébként zömében szemétre való) szavak abban a dokumentumban!

Aztán eszembe jutott ez a történet, amit Elizabeth Gilbert a Big Magicben oszt meg:

“Tom Waits vegül ráérzett arra, hogyan kezelje a kreativitását dráma és szorongás nélkül. Állítása szerint ennek a könnyedségnek a nagy része abból fakad, hogy látja a gyerekeit felnőni, és rácsodálkozott arra, hogy az ő kreatív önkifejezésük nem ismeri a korlátokat. Szembetűnő volt számára, hogy a gyerekei felhatalmazást éreztek arra, hogy szüntelenül dalokat fabrikáljanak. Amint végeztek velük, félrehajították őket, „mint az apró origamifigurákat vagy papírrepülőket”. Aztán máris a következő dalt énekelték, ami valami égi csatornán át érkezett. Láthatólag sosem aggódtak amiatt, hogy az ötletek áradata egyszer csak elapad. (…) Ahogy Waits figyelte, milyen játszi könnyedséggel alkotnak a gyermekei, váratlanul meglepő felismerést tett: az egész valójában nem is olyan nagy kunszt.”

Őszintén megmondom, még mindig egyszerre kínos és mókás figyelni magamat, ahogy próbálom meggyőzni magamat, mint egy rossz kutyát, hogy engedd el, engedd el, engedd már el azt az átkozott papírrepülőt. (Mintha minimum egy űrsikló tervrajzáról beszélnénk – pedig garantálhatom, hogy egy óvodás maszatos papírrepülőjében több érték van, mint a reggeli oldalaimban és a Camp doksimban együttvéve. :D)

Minden alkalommal, amikor hagyom, hogy a mindennapos írás, a mindennapos braindump rutinja (nevezzük akárhogy és kapjon akárhol helyet a napi rutinunkban) kikopjon az életemből, olyan érzés visszahozni, ahogy egy elgémberedett végtagot próbál újra működésre bírni az ember kínzó tűszúrásoktól kísérve.

De megéri, nemcsak azért, mert jó érzés befejezni egy cikket és feltölteni a blogra, hanem mert egyszerűen jobban, könnyebbnek érzem minden alkalommal, amikor kiszellőztetem egy kicsit a fejem, amikor kiszórom a szemetet a fejemből, amikor kinyitom a csapokat. Ezért szerettem volna veletek megosztani ezt a három “braindump” technikát.

Ti alkalmazzátok a “braindump” technikáját a mindennapjaitokban?

[ENGLISH VERSION]

🇬🇧 Do you know the feeling when your head is empty and painfully full at the same time? I felt this a lot lately, and this paralyzing feeling is the dying place of creativity – which is a dying place of many good stuff in life.

Time after time there is an article here on the blog around this topic, what is a good sigh of that I have to talk to myself about this topic over and over again. :D This is one of those times again.

I read the Big Magic book by Elizabeth Gilbert last year, in that she talked a lot about how you cannot just sit and wait for inspiration to come and knock on your door. You have to leave the door open: you have to work, you have to keep going, you have to keep producing shit, and then you have the chance to surprisingly produce something not-so-shitty on some point.

This reminds me of the times when the water company turnes off water because of maintence, and after that, you have to open the faucet and just wait. First nothing, then the faucet starts to split awful, stinking, muddy water, and then, slowly, it becomes clean.

Time after time I have to force myself to open the faucet again.

Braindump

I met the word “braindump” for first in the bullet journal community. It’s funny, because it isn’t, at least not necessary a “bullet” method – it doesn’t requires to make a list. The point of braindumping is to unload the garbage from your head on a dump page of your journal. It is garbage, it doesn’t have to look pretty or organized – just empty your head.

You can, however, do it in a list format, but for me it’s easier to do in a fluent way, without organizing it into a list. I write sentences, fragments, words, whatever. Just keep the flow rushing out of the pipe. (The fun thing is, often I don’t know what’s in my head, I just feel it’s buzzing and I have to open the faucet, before, as my husband puts it, it turns vapid inside me.)

Morning pages

In her book The Artist’s Way, Julia Cameron suggests a bit (but really just a little bit) more specific braindump exercise. As she puts it, the two important elements of the morning pages exercise is that it happens in the morning an on pages (on paper) with a longhand writing. She suggests to start every day with writing 3 pages of fluent braindump. No matter the topic or the style – if what comes in your mind is that you have to change the bed sheets and call your sister today, write about that. She says the same as David Allen in his book Getting Things Done: you have to clear your head on the ground level first, to create space for the more creative thoughts.

I have to admit, I started this exercise as evening pages instead of morning pages, because during the years I learned that brushing my teeth is the only one morning routine I am able to do every single day, any other expansion died out of my morning routine, sooner or later… However, the important lesson from Julia Cameron is to empty your head regularly, do a braindump every day (every morning), “before it turns vapid inside you”.

Everyday writing

My favorite way of the regular braindumps is what I simply call everyday writing. For me, the National Novel Writing Month (NaNoWriMo) challenge was the one that taught me to sit down and write for at least 25 minutes a day, no matter if I have nothing to say, no matter if I just produce shit. (And the most important, I learned that it neither kills the magic, nor the fun, when I make the process of seeking inspiration a routine.)

However, I’m not Elizabeth Gilbert, who confessed in Big Magic that unlike her wedding vow, she never broke her vow to write at least 30 minutes every day, no matter what. I break this routine over and over again (and then I have to talk to myself about it over and over again), and it can be hard and painful to force myself back to the routine. The yearly challenge in November always helps, but this time I didn’t want to wait until next November, so this month I jumped in the midyear challenge of Camp NaNoWriMo. (As you can see, it helps. :))

What I do during these monthly writing challenges is basically this: I open an empty document on my iPad, and I start a braindump. I write every day, I write nonsense bullshit, I whine, I complain, I talk to myself, no matter what, I just keep the wordcount going. Most of the time it’s just garbage – sometimes I find something not-so-shitty in it.

But just like with any braindump, the best part surprisingly isn’t to find those little gems. It’s great, of course, but the best is that, whatever, I feel better, lighter every time when I just open the faucet, when I unload the garbage, when I empty my head. It helps me keep going, it helps me shake off the numbness.

No matter the format or where it gets place in your daily routine, it can feel so good to do regular braindumps.

Do you use any braindump technique?