App ajánló: Duolingo

Még mindig a fülembe cseng, ahogy gyerekkorom németóráin a szorzótáblához hasonlóan együtt kántáltuk, hogy ein-eine-ein-/-kein-keine-kein… Brrr. Nem is maradt meg ennél sokkal több a német nyelvtudásomból, hiába a tizenkét év tanulás, sokkal messzebbre jutottam az angollal, amiből épp csak az alapokat tanultuk meg az iskolában, a többit pedig önszorgalomból és érdeklődésből, az internetet böngészve szedtem magamra, vagy az eszperantóval, amit eleve az élő nyelvi környezetben kezdtem el tanulni.

Most épp spanyolul tanulok, és mivel a boldogságtervem havi témája egyébként is az, hogyan vihet előbbre pusztán egy kis megfigyelés, odafigyelés, ezért arra gondoltam, az App ajánló rovatom keretein belül bemutatom nektek az egyik legkedvesebb nyelvtanuló pajtásomat: a Duolingo alkalmazást.


Mi ez? Nem vagyok tech-blogger, de a App ajánló rovatomban időről időre olyan mobil alkalmazásokat hozok el és mutatok be nektek laikus szemmel, amik számomra beváltak. A rovat többi cikkét az app ajánló címke alatt olvashatjátok. 


A Duolingo alkalmazásról

A Duolingo a játékos nyelvtanuláshoz nyújt segítséget, méghozzá olyan formában, hogy az ember még arról is megfeledkezhet a használata közben, hogy épp nyelvet tanul, nem pedig egy pontgyűjtögetős játékkal játszik. Gyűjthető XP, szintlépés, életek, unlockolható új pályák, bónusz badge-ek, napi questek: ez mind az alkalmazás része a barátságos, játékos felhasználói felület mellett.

És ami igazán figyelemre méltó: teljesen ingyenes. Nem free-to-pay (azaz látszólag ingyenes, olyan beépített fizetős tartalommal, ami nélkül egy bizonyos szint után lehetetlen boldogulni), de még csak reklámokkal sem terhelt. A Duolingo letölthető telefonra és táblagépre, iOS, Android és Windows Phone rendszerekre egyaránt, de használható böngészőből is.

Hátránya az, hogy magyar nyelvről indulva csak az angol tanulható, angol alapnyelvvel viszont már több célnyelv is választható, amik közt egyébként a Duolingo ígérete szerint hamarosan ott lesz a magyar és az eszperantó is.

Így működik a Duolingo

A nyelvtanulás kezdhető “in medias res”, egy szintfelmérő után a meglévő tudásnak megfelelő szintről, de minden előzetes ismeret nélkül a nulláról is.

Egy-egy “pálya” teljesítése egy-két percet vesz igénybe, ami alatt változatos típusú feladatokat kell megoldani, három hibázási lehetőséggel, időkorlát nélkül. Az alkalmazás súgóval, nyelvtani magyarázattal és képekkel is segíti a megértést, tanulást. A feladatok közt szerepelnek fordítás, szövegértés és beszéd jellegűek is, de az “utóbbi kettő kikapcsolható, ha például fülhallgató vagy mikrofon hiányában nem tudnánk teljesíteni őket.

IMG_0921
Az egyes feladatsorok megoldása után új és új pályák nyílnak meg, de a megszerzett tudást sem jó hagyni berozsdásodni, ezért az alkalmazás folyamatosan ösztönöz az ismétlésre, újrajátszásra is. Az új feladatsorok teljesítéséért és a régiek gyakorlásáért egyaránt XP (tapasztalati pont) jár.

IMG_0927

Tartsd szemmel!

Ahogy írtam, a március havi boldogságtervemhez kapcsolódva osztom meg ezt az alkalmazást, azaz hogy hogyan visz minket előbbre pusztán az, hogy megfigyelünk valamit – ebben az esetben saját teljesítményünket és a barátainkét.
IMG_0926

A Duolingo lehetőséget ad arra, hogy kitűzzük magunknak a célt: hány percet szeretnénk a nyelvtanulással foglalkozni naponta. Az alkalmazás ezután nyilvántartja és jelzi, hány napja tartjuk szakadatlanul a célkitűzést, és grafikonon mutatja a naponta megszerzett XP alakulását is.

Ha pedig ez nem lenne elég motiváció, barátokat is hozzáadhatunk, akikkel egy hetente nullázódó dicsőségfalon mérhetjük össze az előrehaladásunkat. – És hazudnék, ha azt mondanám, hogy még soha nem kezdtem el “na, csak még egy kört!” egyedül azért, hogy felülmúljam Ditta barátnőm pillanatnyi állását… :)

Ti használtok valamilyen nyelvoktató alkalmazást vagy honlapot?

Reklámok

Boldogságterv #21 – Ó, áldott statisztika!


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


A márciusi boldogságtervem a rendszer megfigyeléséről szól: arról, hogy pusztán azzal, hogy odafigyelünk, hogy szemmel tartjuk magunkat, hogyan juthatunk előbbre.

Diagram, te drága!

Talán nem mindenkinek ugyanez a gyengesége, de én imádom a statisztikát, és főleg a csinos grafikonokat. 

Emlékszem, hogy elsőéves egyetemistaként egy pénzügyi ismeretek órára üzleti tervet kellett készítenünk egy képzelt vállalkozáshoz. Bár a pénzügy egy meglehetős alibi tantárgy volt a szakunkon, én nagyon komolyan vettem a feladatot. Kutattam és számoltam, terveztem, leírtam, prognosztizáltam, táblázatokat készítettem és valószínűségeket számoltam. Nagyon sokat dolgoztam rajta. Majd utolsó simításként eszembe jutott, hogy odadobjak néhány grafikont az üzleti terv végére. Mindössze néhány perc volt elővarázsolni ezeket a diagramokat azokból az adatokból, amikben annyi munkám volt. És mégis, amikor beadtam a dolgozatomat, mind az évfolyamtársaimnak, mind a tanárunknak ugyanaz volt a reakciója – fellapozták a dolgozatot a diagramoknál és azt mondták: tyű, ez aztán komoly munka! Te aztán igazán komolyan vetted ezt a feladatot!

Akkor hihetetlennek (sőt, miután annyi munkát fektettem a dolgozat többi részébe, egy kicsit bántónak is) éreztem azt, hogy az embereket milyen könnyű levenni a lábukról egy uk-muk-fuk összedobott grafikonnal. De azóta rájöttem, hogy én is ilyen vagyok.  

Novemberben, a NaNoWriMo regényíró kihívás kapcsán már írtam nektek arról, hogyan tartotta bennem a lelket a napi statisztika, ahogy nemrég az új írói munkamódszeremet is megosztottam veletek, ami ezen az élményen alapul. 

Egy diagram önmagában persze csak egy üres illusztráció. Van, akit elkábít, de ha valaki egy cseppet is mögé néz, az rájön, ha nincs mögötte tartalom. Viszont amikor van – ahogy egy írói kihíváson is a ténylegesen elvégzett munkát mutatja –, akkor nagyon szemléletes tud lenni. Ahogy a munkamódszeremnél írtam róla, néha színtiszta ihletből írok – néha viszont pusztán azért ülök le a billentyűzet mellé (és adom meg az esélyt az ihletnek, hogy rám találjon), mert ha mást nem, legalább annyi sikerélményt ad, hogy meg tudtam mozdítani egy grafikon egy oszlopát.

Minden nap. Min-den-nap.

Jack Canfield ötös szabályát olvasgattam épp a napokban, és az jutott eszembe, hogy bár hangzatos a megfogalmazás, az ötös szabály, miszerint minden nap tegyél öt dolgot a célodért (írj öt oldalt, tornázz öt percet, olvass öt bekezdést, tanulj meg öt új szót, stb.), ennél sokkal fontosabb az, hogy ezt minden nap tedd. Min-den-nap. 

A Don’t Break the Chain naptáram egy nagyon jó eszköznek bizonyult ennek az alapelvnek a támogatására. Az ember azt hinné, hogy az írói siker álma elég motiváló ahhoz, hogy leültessen minden nap tizenöt percre írni. Hogy a boldogság elég hathatós cél ahhoz, hogy minden nap eltöltsek érte tizenöt perc minőségi időt önmagammal. Hogy a rendezett otthon már önmagában megér annyit, hogy napi öt percet (öt percet! mégis mi az?! semmi!) pakolászással töltsek érte. 

De a helyzet az, hogy egy kimerítő, agyzsibbasztó 8-9 órás munkanap és napi 3 óra ingázás után néha igenis csak azért állok neki írni, takarítani, jógázni vagy olvasni alvás, tévézés vagy a kanapén fekve nyöszörgés helyett, mert milyen jól mutatnak már azok a szakadatlanul sorakozó rózsaszín ikszek a hűtő ajtajára ragasztott naptárakon?…

Dont Break the Chain

Plecsnikkel a démonok ellen

Az egyik ismerősöm kislányát nemrégiben diagnosztizálták OCD-vel, kényszerbetegséggel. Sok gyötrelmen mentek át, mire eljutottak a diagnózisig, és az út persze ezzel nem ért véget. Az OCD kezelése, kordában tartása olyasmi, ami egy életen át tartani fog. Szerencsére nagyon jó orvosok kezébe került, és bármilyen meglepőnek is hathat, drámai javulást értek el ennek a rémítő belső képzeteket okozó betegségnek a kezelésében egy olyan viselkedésterápiával, ami akár az édestestvére is lehetne a hűtőajtót díszítő Don’t Break the Chain naptáramnak. 

Az OCD okozta kényszerképzetek hétköznapi helyzetekben lépnek fel, és az olyan legegyszerűbb mindennapos dolgokat is, mint egy kézmosás, pokollá tehetik. Ha azonban sikerül a képzeteket a helyén kezelni és sikerrel, pánikroham nélkül teljesíteni a hétköznapi rutinokat, azért pirospont jár, az összegyűjtött pirospontok pedig jutalmakra válthatók. 

Ilyen egyszerű? Nem, természetesen nem ilyen egyszerű. A pirospontok és a plecsnik még önmagukban nem tüntetik el a démonokat, ugyanúgy, ahogy egy naptár kiragasztásától sem lesz tiszta és rendezett egy háztartás. De segít. Van, hogy ez az utolsó józan szál, amibe kapaszkodni lehet, és van, hogy maga a probléma olyan rémítően nagy, átláthatatlan vagy legyűrhetetlen, hogy nem is lehet megcélozni a legyőzését. Egy diagramot, egy ikszet, egy plecsnit vagy egy pirospontot viszont meg lehet célozni, és így meg lehet tenni azt az egyszerű, aprócska lépést, ami kivezet egy reménytelenül nyomasztó helyzetből.

Téged motivált már a teljesítésre a statisztika?

Boldogságterv #20 – Figyelj oda!


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Múlt hétvégén elblicceltem és nem választottam havi témát a márciusi boldogságtervemhez, de hét közben valahogy ez is kialakult. A márciusom választott témája pedig ez: figyelj oda!

Schrödinger macskája

Valószínűleg sokan hallották már a Schrödinger macskája kifejezést, de azért hadd mutassam be nagy vonalakban, mit is jelent.

Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus a kvantumfizika egy alapjelenségét szerette volna szemléltetni a híressé vált gondolatkísérlettel, ami (nagy vonalakban) abból állt, hogy egy képzeletbeli macskát elhelyezett egy képzeletbeli dobozban, egy törékeny fiolával együtt, ami halálos anyaggal volt megtöltve, majd lezárta a dobozt, amibe semmilyen módon nem láthatunk bele. Innentől kezdve nem lehetünk biztosak benne, hogy a macska odabent még él-e vagy halott, csak ha kinyitjuk a dobozt. Azonban a nyitószerkezet összeköttetésben áll a fiolával, ezért ha kinyitjuk, azzal egészen biztosan megöljük a macskát. Tehát amíg nem figyeljük meg a macskát, nem tudhatjuk, milyen állpotban van (a kvantumfizika szemlélete szerint nem él vagy halott, hanem egyszerre él és halott), azonban ha megfigyeljük, azzal eldöntjük az állapotát.

Azaz: a megfigyelés minden esetben befolyásolja a rendszer működését.



Figyelj oda!

A kvantumfizika mindig elvarázsolt (még ha édeskeveset konyítok is hozzá), de a megfigyelésre vonatkozó alapelv szerencsére nemcsak kvantum-szinten ér valamit, hanem a hétköznapokban is. A megfigyelés, az odafigyelés ugyanis gyakran már egyéb különös beavatkozás nélkül is befolyásolja a működésünket. Nem mindig jó irányba persze – de tehetünk azért, hogy a javunkra használjuk fel ezt a jelenséget.

Márciusban igyekezni fogok jobban figyelni arra, hogy milyen területeken és milyen módokon jön jól egy kis odafigyelés, ami előbbre vihet.

Boldogságterv #19 – Házasság és a varázsszavak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

A február témája a házasság, a hónap első boldogságterv bejegyzésében pedig már írtam a kapcsolaton belüli kommunikácio 1×1-éről, a pozitivitásról. De ezen a héten eszembe jutott, hogy van egy ennél is elemibb kommunikációs szabály, amiről gyakran megfeledkezünk.

A varázsszavak

Egy gyereknek hamar megtanítjuk a legelemibb “varázsszavakat”, amikkel boldogulhat a világban, ezek pedig a kérem, a köszönöm és a sajnálom. De vajon alkalmazzuk-e ezeket az egyszerű és alapvető szavakat, kommunikációs eszközöket a házasságunkban, a párkapcsolatunkban?

Ahogy a Valentin-nap kapcsán már írtam róla, egy házasságban is nagyon fontos, sőt, még fontosabb, hogy ne hagyjuk elsikkadni az olyan dolgokat, mint az egymásra való odafigyelés, egymás megörvendeztetése, az apró ünnepnapok megélése. Hasonlóan fontos az, hogy éljünk az olyan elemi varázsszavakkal, mint a kérem, a köszönöm és a sajnálom.

Kérlek!

A húgom egyszer szóvátette a férjemnek, hogy milyen klassz, hogy már olyan régóta együtt vagyunk, hogy már megtanult alkalmazkodni ahhoz, hogy néha rettentő halkan beszélek, és már azt is hallja, amikor alig suttogok.
Amire a férjem azt felelte: – Ennél többről van szó. Nem azt hallom, amit suttog, hanem azt, amit gondol.

Ami néha igaz is – néha viszont nem. És ez így természetes: még a legolajozottabb, legösszeszokottabb kapcsolatban sem szabad azt feltételeznünk, hogy a társunk hallja minden gondolatunkat, és ha nem tesz meg valamit, amire vágyunk, azt csak undokságból, hanyagságból csinálja, azért, mert már nem szeret minket vagy nem figyel ránk.

Nem vagyunk gondolatolvasók – legalábbis nem mindig. Ha szeretnénk valamit, meg kell tanulni a célzások, utalások és a hallgatagon duzzogás helyett egyszerűen azt mondani: kérlek!

Köszönöm!

– Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám!
– A férjed vagyok. Ez a munkám.
– Köszönöm, hogy ilyen jól végzed a munkád.

Ez a párbeszéd nagyjából hetente le szokott játszódni köztünk ilyen vagy olyan formában. A gondolatolvasáshoz hasonlóan ugyanis azt sem szabad készpénznek venni, amit a társunk tesz értünk – akkor sem, ha egy rendes férjnek, feleségnek, barátnak, barátnőnek természetesen ez a feladata. Nem alapértelmezett ugyanis, hogy van egy rendes férjünk, feleségünk, barátunk, barátnőnk. Szerencsések vagyunk, hogy így van, és felelősek vagyunk azért, hogy így is maradjon.

Felelősek vagyunk azért, hogy ne két kötelességszerűen robotoló ember legyünk egymás mellett, hanem hogy a társunknak holnap, holnapután és húsz év múlva is ugyanúgy örömet okozzon az, hogy főzhet nekünk egy kávét, kiviheti a szemetet vagy segíthet beszedni a teregetést. Ez pedig igazán nem kerül sokba, csak egy-egy köszönömbe.

Sajnálom!

Legutóbb arról írtam, hogy bármilyen meglepő is, köztünk is szoktak lenni igazán nagy, csapkodós, sértegetős veszekedések, ha nem is túl gyakran. Ezek általában sértett, bosszúálló duzzogásba torkollanak, majd amikor a mosolyszünet és a nembeszélekveled hangulat már elviselhetetlen súllyal telepedik ránk, valakinek ki kell mondania a varázsszót: sajnálom.

Ez nem old meg egy csapásra mindent, de ha ki tudjuk mondani, hogy sajnálom (ha mást nem, akkor sajnálom azt a hangnemet, amit veled szemben használtam – ha a többi pontban kötjük is az ebet a karóhoz), már a legapróbb bocsánatkérés is egy egészen új szintre tudja emelni a kommunikációt és sokkal közelebb visz a megoldáshoz.

Ti használjátok a varázsszavakat a kapcsolatotokban?

Boldogságterv #18 – Házasság és Valentin-nap

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

A férjemmel már az esküvőnk előtt is többé-kevésbé bojkottáltuk a Valentin-napot, most pedig ifjú házasokként megint felmerült köztünk a téma, hogy mire is való a Valentin-nap, érdemes, nem érdemes, hogyan érdemes ünnepelni.

Kell ünnepelnie a házasoknak a Valentin-napot?

“Kell ünnepelnie a házasoknak a Valentin-napot?” – Ezt a kérdést tegnap tette fel nekem a férjem, az én válaszom pedig az volt rá, hogy egyrészt senkinek sem kell ünnepelnie a Valentin-napot – másrészt viszont semmiképp sem szabadna felhagyni az ünnepléssel csak azért, mert valaki házas… sőt.

Ahogy a tegnapi cikkemben is írtam, a szerelem nem olyasmi, ami egyszer megtörténik, piros plüss-szívek és bonbonok között, és aztán nincs vele már több teendő életünk végéig. Épp ellenkezőleg, a szerelem olyasmi, amit életünk végéig, minden nap ápolni, táplálni, építeni kell.

Éppen ezért, ha a Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, a házasoknak méginkább ünnepelniük kellene, mint a randizóknak – hiszen ők már elköteleződtek a feladat mellett, hogy életük végéig fenn fogják tartani egymás közt a szerelmet, míg a randevúzók még csak mérlegelik, hogy megtalálták-e a megfelelő partnert az elköteleződésre.

Úgyhogy a válaszom a férjem kérdésére egészen pontosan ez volt: “senkinek nem kell ünnepelnie a Valentin-napot, és nekünk sem kell a Valentin-napot máshogy ünnepelnünk, mint eddig, de most, hogy házasok vagyunk, jobban kell ünnepelnünk”.

Aznap mindenki tud ünnepelni

Ahogy mondtam, jobbára bojkottáltuk a Valentin-napot, amióta csak együtt vagyunk, de azért egészen soha nem hagytuk elmenni magunk mellett. Nem csaptunk körülötte nagy felhajtást, de egy-egy apró figyelmességgel megemlékeztünk róla.

Úgyhogy tegnap hoztam is haza néhány szelet cukrászdai süteményt, de mire hazaértem velük este, már nem igazán kívántuk, hát áttoltuk az ünneplést ma reggelre, amikor az ebédlőasztalunk mellett, lustán és pizsamásan, a reggeli után osztoztunk meg egy szelet tortán.

Amikor egy ölelés kíséretében boldog Valentin-másnapot kívántam a férjemnek, a válasza az volt: “Az úgyis sokkal jobb. Aznap mindenki tud ünnepelni, de másnap már nem mindenki tud.”

És azt hiszem, ezzel dióhéjban össze is foglalta a Valentin-nap (és úgy általában minden ünnepnap) lényegét. Aznap, hivatalosan, nagy csinnadrattával mindenki meg tudja ünnepelni az ünnepet. Az igazán fontos viszont az, hogy egy másnapon vagy egy akármilyen hétköznapon is meg tudjuk-e tartani a szerelem ünnepét, a szeretet ünnepét, az anyák napját, az apák napját, a gyereknapot, a halottainkra emlékezés napját és a többi ünnepet.

Boldogságterv #17 – A stabil házasság titka

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

Februárban a Valentin-nap ürügyén a témám a házasság.

1×1 a párbeszédben

Gretchen Rubin szerint “a stabil házasság titka az, ha minden áldott nap legalább három dolgot nem teszünk szóvá” – míg Farkas Lívia azt tanácsolja, hogy minden napot zárjunk azzal, hogy három pozitív élményt megosztunk a házastársunkkal. Úgy gondolom, ez a két tanács nagyon jól összevethető és tulajdonképpen egy irányba mutatnak: hogy ha választhatunk, hogy a házasságunkban pozitívan van vagy negatívan kommunikáljunk egymással, mindenképpen a pozitív utat kell választanunk, nyaggatás, piszkálódás, szurkálódás nélkül.

Stay Positive

Emlékszem, amikor Ditta barátnőm megkérdezte tőlem, hogy mi szoktunk-e veszekedni (úgy igazán, haragból, marakodón veszekedni), és a meglepő válasz az, hogy igen, szoktunk – ha nem is gyakran, de szoktunk. De amit ennél fontosabbnak tartok, az az, ahogy ezek a veszekedések végződni szoktak, miután túlvagyunk a válogatott sértéseken és a tüntetőleges hallgatáson. Mindig eljön ugyanis a pont, amikor rájövünk, hogy ezek a sérelmek is ugyanolyanok, mint az összes többi, ami a hétköznapokban ér: legszívesebben egymásnál keresnénk rájuk a gyógyírt. És ezt is tesszük. – Akármeddig is tart, de elkerülhetetlen, hogy visszatérjünk egy konstruktív párbeszédhez, ami már nem arról szól, hogy mindenki eldurrogtatja a leghalálosabb fegyvereit, hanem arról, hogy megpróbálunk újra utat keresni egymáshoz, aztán pedig együtt egy utat kifelé a kalamajkából, amibe keveredtünk.

Zsák a foltját

Sokáig voltam a foglya annak a tévhitnek, hogy a párom feladata az, hogy megváltoztassa a természetemet. Mindig introvertált típus voltam, aki nehezen mozdult ki a csigaházából, és sokáig azt reméltem, hogy ez párként meg fog változni – majd sokat bosszankodtam rajta, hogy a párom galád módon nem volt hajlandó megfelelni ennek az elvárásnak.

Mígnem lassan szembenéztem a ténnyel, hogy mi egy tökéletes “zsák a foltját” stílusú, introvertált pár vagyunk. Tökéletesen érezzük magunkat a négy fal között, a magunk zárt világában, ahol az életünk a maximális megelégedésünkre zajlik, amint felhagyunk azzal, hogy megpróbáljunk másmilyennek tűnni, mint amilyenek vagyunk.

Először egy embert kell szeretned

Teréz anya szerint addig nem várhatjuk el magunktól, hogy szeretni tudjuk az egész világot, amíg nem tudunk egyetlen embert, méghozzá a hozzánk legközelebb lévő embert igazáb szeretni.

Ami azt illeti, amikor először olvastam, a férjem jutott az eszembe, és teljes szívemből egyetértettem ezzel az üzenettel, mert én magam is érzem, hogy mekkora erőt ad nap mint nap az, hogy a férjemmel olyan a kapcsolatom, amilyen. De aztán ahogy egy kicsit jobban belegondoltam, rájöttem, hogy van egy ember, akit még a társunknál is jobban kell szeretnünk, hiszen még nála is közelebb áll hozzánk, ez az egy ember pedig nem más, mint önmagunk.

Ugyanúgy, ahogy a világ felé irányuló szeretet és az egy ember felé irányuló szeretet nem ellentmondásosak, nem egymást kioltó törekvések, ugyanúgy az sem mond ellent egymásnak, hogy teljes szívünkből szeressük, támogassuk, tiszteljük önmagunkat, és ugyanezt megtegyük a társunkért. Sőt, ezek egymást feltételező és egymást erősítő dolgok.

Amióta egyre inkább elfogadom önmagamat olyannak, amilyen vagyok, azóta sokkal teljesebben tudom szeretni a férjemet is, és boldogabb a kapcsolatunk, mert ahelyett, hogy megpróbálnám rátestálni a problémáimat, inkább mindkettőnket felszabadítom alóluk.

Ti hogyan teszitek boldogabbá a kapcsolatotokat, és a kapcsolatotok hogyan tesz boldogabbá titeket?

Boldogságterv #16 – Hozzáadom lélegzetem a tiédhez

A januári tervezős boldogságtervem nem épp a tervezettek szerint alakult (hahh! még egy ilyen szóvicc, és lőjetek a Dunába!…), remélem, hogy februárban sikerül majd egy kicsivel több hasznos tartalmat gyűjtenem nektek a rovat keretein belül. Ezért igyekeztem egy talán könnyebben megközelíthető témát keresni, egyben engedve a kísértésnek, hogy a triviálisan aktuális témát válasszam erre a hónapra: a Valentin-nap égisze alatt a házasságot.

Februárban igyekszem tehát azt helyezni a figyelmem és a boldogságterv cikkeim középpontjába, hogy hogyan tesz boldogabbá a házasságom, és persze hogy én hogyan igyekszem boldogabbá tenni a házasságomat.

Hozzáadom lélegzetem a tiédhez

És a hónapra szóló ihletőül, bár tudom, hogy korábban már elhoztam, ismét megmutatnám az esküvői meghívónkon szereplő idézetet:

“Hozzáadom lélegzetem a tiédhez
Hogy életünk hosszú legyen a földön
Hogy népünk sokáig éljen
Hogy egyek lehessünk
Hogy együtt végezhessük be utunkat
Hogy mindent bejárhassunk, míg élünk.”
(Indián ének)

Boldogságterv #15 – Újratervezés nagyban és kicsiben

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

Általában nem vagyok az a típus, akinek a nagy volumenű évértékelés, tervezés és újratervezés együtt jár az újévvel, ez nálam inkább spontán módon szokta felütni a fejét a legváratlanabb időszakokban. Micsoda váratlan volt tehát, hogy idén pont újévkor fogott el ez a hangulat!… Úgyhogy ennek örömére úgy gondoltam, a január témája legyen az értékelés és tervezés, és az, hogy az életem szervezése, a tervek készítése hogyan vihet közelebb a boldogsághoz.

Újratervezés!

Mindenkinek ismerős már az a mondat, amikor az autó virtuális navigátora, a GPS felfedezi, hogy valami nem a tervek szerint alakult, és azt mondja: újratervezés! Csak így, egyszerűen. Semmi “megmondtam, hogy balra kellett volna fordulnod, te szerencsétlen!”, semmi “most mi a francot fogunk csinálni?!”, semmi “tudod te egyáltalán, hogy milyen következményei lesznek annak, ha elkésel?!”, semmi “na tessék, már megint ez van!”. Csak ennyi: újratervezés – ami ugyanolyan átlagos része az utazásnak, mint hogy száz méter múlva hajts be a körforgalomba és hajts ki a második kijáraton.

Amikor részt vettem Via és Gigi Kreatív időgazdálkodás tanfolyamán, Via egyik gyakran emlegetett jelmondata ez volt: nem azért tervezel, hogy aztán minden a tervek szerint alakuljon (hiszen az élet nem olvassa a határidőnaplódat), hanem azért, mert ha megtanulsz tervezni, megtanulsz újratervezni is.

Még csak alig több mint egy hét telt el a januáromból (és az évemből), de máris tele volt újratervezéssel. Az államvizsgám és a diplomavédésem érdeklődés hiányában májusra tolódott, a munkába viszont hamarabb vissza kellett dobnom magam, de hogy őszinte legyek, az itthoni aktív pihenésre szánt időszak is (bár végül elég kevés jutott belőle az ünnepek után) egészen máshogy alakult számomra, mint vártam. (Sem olyan aktív, sem olyan pihentető nem volt, mint azt előre elképzeltem.)

Ami viszont engem is meglepetésként ért, hogy (különösen a korábbi önmagamhoz mérve) mennyire jól viseltem ezeket a hirtelen változó szélirányokat, ezeket a drasztikus újratervezéseket. Azt hiszem, egyre inkább kezdem elsajátítani azt a helyes hozzáállást, ami az újratervezést nem világraszóló tragédiának fogja fel, hanem az utazás olyan természetes részének, mint bármelyik előre látott kereszteződést.

2015/01/img_0843.jpg

Tartsd a szemed az iránytűn!

Legutóbb ajánlottam Via évtervező cikkét, amiben leírja, hogy ahhoz, hogy az energiáinkat ne aprózzuk el az indokolatlan mindennapi feladatokkal, előbb tervezzük be a nagy dolgokat, az éves, negyedéves nagy projekteket, majd azokat bontsuk le kisebb feladatokra és határidőkre, és csak az ezután fennmaradó idővel gazdálkodjunk, ha a csip-csup dolgokról van szó – ne pedig fordítva, a csip-csup dolgoknak alárendelve, azokkal kiszorítva a nagy projekteket a terveink közül.

Viszont amint működésbe lépnek a terveink, amik kitűztük a céljainkat, érdemes a másik irányból megközelíteni nemcsak a megvalósítást, de a tervek ellenőrzését is. Érdemes az aprótól haladva időről időre visszajelzést kérni: jó irányba haladok?

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
(Charles Reade)

Steve Jobs, az Apple cég guruja egyszer azt mondta: minden reggel belenézek a tükörbe és megkérdezem magamtól, hogy ha ez volna életem utolsó napja, azzal tölteném-e, amivel a mai napot fogom, és ha a válasz sok napon át egymás után “nem”, akkor tudom, hogy változtatnom kell. Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője azt javasolja, hogy nap közben időről időre állj meg és kérdezd meg magadtól: most termelékeny vagyok, vagy csak tevékeny? Hatékony vagyok, vagy csak megpróbálok elfoglaltnak tűnni a többiek előtt? hasznos munkát végzek, vagy csak elfoglalom magam?

Ehhez hasonlóan sokféle kérdést feltehetünk magunknak, reggelente, esténként, vagy nap közben meg-megtorpanva, hogy ellenőrizzük magunkat. Boldognak érzem magam most? Élvezem azt, amivel foglalkozom? A kitűzött céljaim valamelyikéért dolgozom éppen? Elégedett vagyok magammal? Pozitívan állok most magamhoz?

Az állandó, apró ellenőrzés segít a jó irányban maradni és még időben korrigálni, időben újratervezni – hogy ne csak akkor próbálkozzunk az újratervezéssel, amikor a GPS-ünk (ha figyeltünk volna rá), már egy tucatszor elmondta: fordulj vissza, amint lehet!

Szokás szerint

Bloggereknek ajánlottam legutóbb Dóri blogtervezőjét is, aminek kapcsán Dórival többek közt arról beszélgettünk, mennyire más képet mutat a blogtervező táblázat már csak attól is, ha egész évre előre beírjuk az állandó rovatokat, amik a hét azonos napjain tűnnek fel. Ez nemcsak a “tevékenynek tűnés” egyik eszköze, de annál sokkal több: egy rálátás a rutinjainkra, a szokásainkra, azok hosszú távú hatásaira.

Ehhez hasonló eszköz most számomra a Don’t Break the Chain Calendar, aminek segítségével biztosan rajta tudom tartani a szemem néhány mindennapos szokáson. Emellett persze több mindennapos szokásom is van, de stratégiai döntés lehet, ha kiválasztjuk, mi az a néhány szokás, amikre a leginkább szeretnénk koncentrálni. Számomra ezek most: az otthonteremtés (napi öt perc hot-spot takarítás reggelente meglepő módon formában tartja a háztartást!), az írás (napi tizenöt perc alatt nem mindig vagyok túl produktív, de edzésben tartja az izmokat), és egy kis minőségi idő magammal (így szakítok időt olyasmire is, amit hajlamos vagyok elbliccelni, ha sokat lógok a neten vagy bambulok a tévé előtt – ezt olyasmivel töltöm ki, mint például az olvasás, jóga, arcmasszázs, vagy inspiráló előadások hallgatása).

Boldogságterv #14 – A nem tervezett terv

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

Általában nem vagyok az a típus, akinek a nagy volumenű évértékelés, tervezés és újratervezés együtt jár az újévvel, ez nálam inkább spontán módon szokta felütni a fejét a legváratlanabb időszakokban. Micsoda váratlan volt tehát, hogy idén pont újévkor fogott el ez a hangulat!… Úgyhogy ennek örömére úgy gondoltam, a január témája legyen az értékelés és tervezés, és az, hogy az életem szervezése, a tervek készítése hogyan vihet közelebb a boldogsághoz.

Cikkajánló: tervezz Viával és Dórival!

Kezdetnek ajánlanék két cikket, amik mostanában megmozgattak a tervezéssel kapcsolatban.

Így tervezem meg 2015-öt (Via, Urban:Eve) – Ebben a cikkben Via részletesen ír arról, hogyan fektetik le ők a férjével az üzleti és személyes céljaikat, hogyan vázolják fel a terveiket és hogyan osztják el azokat az elkövetkező időszakra.

Tervezd meg a blogbejegyzéseidet! – Letölthető tervezővel (Dóri, Daily Dorothy) – Dóri teljesen elkápráztatott ebben a cikkben, amikor bemutatta, ő hogyan tervezi előre a blogbejegyzéseit – akár egy évvel. A cím nem hazudik, elsősorban bloggereknek ajánlom, nekik viszont nagyon jó szívvel.

Tiszta lappal

Nem kifejezetten tervezőeszköz ugyan, de tavaly év elején belefutottam tumblr-en néhány olyan képbe, amik azt üzenték, hogy gondolj az évedre úgy, mint egy könyvre. Ma van az x-edik napja – hol tartasz benne vajon? A bevezetésnél, a fordulatoknál, a befejezésnél? Felpörgött már a történet vagy ideje volna valami csavart vinni bele, hogy izgalmas olvasmány legyen?

/home/wpcom/public_html/wp-content/blogs.dir/632/38546006/files/2015/01/img_0827.jpg

Az év elején még csak legyintettem ezekre a bejegyzésekre, mondván, hogy ó, ugyan, minek izgulni azon, hogy még nem mutathatok fel semmit, ha az évem egy könyv lenne, még a tartalomjegyzéken és a köszönetnyilvánításon sem lennénk túl! Év közben aztán nagyon sokszor fejbekólintott, amikor megláttam a két- majd háromjegyű oldalszámokat, és amikor rádöbbentem, hogy bizony, az évem főhőse már nyakig elmerült a történetben, sőt, ideje volna, ha valami végcél és tanulság kezdene formálódni a szeme előtt.

Mivel tavaly ekkora hatással volt rám ez a véletlenszerűen fel-felbukkanó emlékeztető, arra gondoltam, idén megpróbálom önmagamnak feldobni, ha nem is minden nap, de időről időre a jelzést: ma lapoztam a 365 oldalas könyv x-edik lapjára – hol tartok most, hogyan alakult eddig a történet, mit szeretnék, merre menjen tovább? (Ezek a kis útjelzők a többi hétköznapi élményemmel együtt követhetők az Instagram fiókomra feliratkozva: @timi_kincsesfuzet)

Ti készítetek terveket 2015-re?

Boldogságterv #13 – Tökéletlenség és időpazarlás, avagy a valódi luxus és gazdagság

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

A decemberem témájául az otthonteremtést választottam, azóta pedig eltelt a második hét is ebből a remek kis hónapból, amin a makacsul múlni nem akaró betegségtől, az év végi hajtástól és a november utózöngéitől úgy vonszoljuk át magunkat minden napon, és ebben a roppantul alkalmatlan időszakban váratlanul sokat tanulok a választott témámmal kapcsolatban.

“Amit érdemes csinálni, azt rosszul is érdemes csinálni”

Úgy döntöttem, hogy ha már a szívvel-lélekkel flyladyhez a legkevésbé sincs most energiám, legalább annyit megteszek magamért, hogy újra nekifogok és még egyszer elolvasom Marla Cilley, az igazi FlyLady Sink Reflections című könyvét. Sok újdonságot már nem mond a könyv – sok újdonságot már elsőre sem mondott, hiszen a FlyLadys “kollektív tudás” nagy részet már magamba szívtam Viánál. Mégis, úgy érzem, hogy érdemes volt újra kézbe fogni, mivel olyan ez, mint minden nap kifényesíteni a mosogatót: ezeket a mantrákat (mint a fenti bölcsesség is) nem lehet elégszer hallani.
A FlyLady egyik orrvérzésig ismételt igazsága az, hogy a tökéletességre való igényünk az, ami a legnagyobb galibákat okozza. A tökéletességre való igényünk az, ami miatt inkább nem is állunk neki takarítani, ha nem tudunk órákat rászánni, vagy ha nem tudunk egy szusszra és rögtön tökéletesen elvégezni egy feladatot. Tessék-lássék módon inkább neki sem állunk a feladatoknak.
Ez pedig egy letagadhatatlan kihívása a mostani időszakomnak. Hiszen hiába találtam ki magamnak annyira jól, hogy majd hétvégenként egy-egy órát fogok szánni a háztartásra, ha egyszer olyan állapotban vagyok, hogy hétvégenként mindössze két dolog húz ki az ágyból: az, hogy a kutyát ki kell engedni, hogy elvégezhesse a dolgát, és az, hogy fekve erősebben köhögök, mint függőleges helyzetben…
“A tökéletlenül végzett házimunka is áldás a családnak”, és “amit érdemes csinálni, azt rosszul is érdemes csinálni.” – Ezek szerint pedig ha valamit érdemes egy órán át csinálni, azt érdemes öt percen át is csinálni. Ezért ma feladtam azt a tökéletes tervemet, hogy háromszor tizenöt percet fogok szánni a zónáimra, és helyette az újdonsült tojásfőző órámmal háromszor öt percet szántam az ebédlő – konyha – háztartási helyeség zónahármasomra. Amennyire azt hittem, hogy csak a lelkiismeretem elhallgattatására szolgáló látszattevékenység lesz, annyira meglepődtem, hogy mekkora áldásnak bizonyult az az öt perc mikro-zónánként.

Tégy úgy, mintha! – Vagy tégy úgy igazán…

A FlyLady egy másik tanácsa úgy szól, hogy “dolgozz olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz, hogy hamarabb a feladataid végére érj”. Az időzítő használata önmagában is segíthet ennek a tanácsnak a gyakorlatba való átültetésében, és további segítség lehet, ha úgy teszünk, mintha vendégeket várnánk, és egy ötperces tűzoltás során azokkal a dolgokkal foglalkozunk, amiket valóban először szeretnénk eltüntetni a föld színéről, ha vendéget várnánk.
Viszont, mintha-játék ide vagy oda, a leghatásosabb módszer az, ha tényleg hívunk egy vendéget. Az elmúlt időszakban egyszer sem takarítottam olyan intenzíven a gócpontok (hot spotok) körül, mint amikor tudtam, hogy a hazaérkezésünk után nagyjából tíz perccel meg fog érkezni a kivitelezőnk ellenőrizni a házat és rendezni a papírmunkát.

Használd a saját szemüvegedet!

Amikor először éreztem rá az ízére annak, hogy milyen érzés is megosztani a hétköznapok apróságait (egy vacsora, egy bögre tea vagy egy szépen bevetett ágy képét) az interneten, Peti sokat morgott velem, sokat elégedetlenkedett, amikor nem engedtem hozzányúlni a reggelijéhez, amíg nem készítettem egy előnyös fotót a csendéletről. De ahogy hozzászokott ehhez a mániámhoz, már az ő hétköznapjainak is a részévé vált, hogy odakészítse a hétköznapi apróságokat a kezem alá, a kezembe adja a telefonomat, és évődő megjegyzésektől kísérve kivárja, amíg dokumentálok.
Amikor rájöttem, hogy szívesebben végzek el egészen apró feladatokat (mint a használt papírzsebkendők kidobása vagy a használt tányérok deportálása a mosogatóba), ha tudom, hogy ellenkező esetben zavarnák az összképet egy instagramra szánt fotón, egy kicsit elszégyelltem magam. De aztán arra gondoltam: én ilyen vagyok. Miért szánnám arra az energiáimat, hogy megpróbáljak megváltoztatni vagy letagadni valamit, ami a részem, ahelyett, hogy felhasználnám annak érdekében, ami a célom? Ha engem motivál az, hogy az interneten megosszam (vagy legalábbis alkalmassá tegyem a megosztásra) a házimunkám eredményét, miért ne hagynám, hogy így legyen?
Engem előbbre visz az, ha egy lehetséges instagramos fotóként tekintek a háztartásom részleteire. Valószínűleg ez nem motivál mindenkit, hiszen mindenki más szemüvegen keresztül nézi a világot. De mindenkinek segíthet, ha megtalálja a saját szemüvegét, ha nem valaki más elhangolt lencséjén keresztül próbálja nézni az összképet, hanem megtalálja a saját apró motivációit az apró feladatok mögött.

Mennyi időt pazarolsz a díszpárnákra?

Még gyerekkoromból emlékszem egy filmbéli jelenetre (fogalmam sincs, hogy melyik filmből ragadt örökre az emlékezetembe), ahol a szereplők arról elmélkedtek, vajon életük során összesen hány napot pazarolnak el azzal az értelmetlen feladattal, hogy rendezgetik a díszpárnákat.

IMG_0791.JPG

A FlyLady ezzel szemben arra motivál, hogy ehhez hasonló “értelmelten” feladatokkal töltsük az időnket nap mint nap – például vessük be az ágyat minden reggel. Most, hogy már nem egy szoba az életterünk és a hálószobánkat nem látjuk egész nap, csak akkor, amikor kizuhanunk az ágyból reggel, és akkor, amikor este újra belezuhanunk az ágyba. Valóban: mi értelme van akkor azzal tölteni az időnket, hogy olyan értelmetlen feladatokat végzünk, mint hogy eligazgatjuk a paplanokat és úgy hajtogatjuk rájuk a plédet, mint egy stílusos hotelszoba cselédei?
Ma reggel elvégeztem ezt a feladatot, este pedig (amikor a legközelebb láttam a hálószobát) felragyogott az arcom és ezzel fordultam a férjemhez: nézd csak, egy kis tündér milyen szépen megágyazott nekem!
Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője jutott eszembe, aki (sok más bölcs forráshoz hasonlóan) azt írja a könyvében, hogy a fényűző életmód megteremtésének egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy rájöjjünk, valójában nem gazdagok akarunk lenni, hanem át akarjuk élni azokat a dolgokat, amiket szerintünk csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak. – Talán azt hisszük, hogy csak akkor érezhetjük a művészien megvetett ágy vagy egy lakberendezési magazinba illően megkomponált kanapé mámorát, ha megengedhetjük magunknak, hogy cselédek dongjanak minket körül az otthonunkban, vagy hogy drága hotelszobákban éljük az életünket. Ez azonban nem így van: egy fillérbe sem kerül, csak egy kis munkába reggel, hogy nap közben vagy este rácsodálkozzunk, milyen jók voltak hozzánk azok a kis tündérek, akik megteremtették azt a környezetet, amit élvezhetünk.
Na igen, az igaz, hogy ha megengedhetnénk magunknak, hogy cselédeink legyenek, akkor azt a kis munkát sem nekünk kellene elvégeznünk. De a helyzet az, hogy én is, és gondolom, e sorok olvasóinak döntő többsége is azzal tölti az idejét, nem tízévetne vagy évente, hanem hetente negyven (vagy több) órát, hogy dolgozik azért, hogy fenntartsa az életét, hogy boldoguljon. Emellett tényleg akkora időpazarlás lenne naponta néhány percet arra szánni, hogy egy kis luxus-érzetet teremtsünk magunknak? Szerintem nem, sőt, ezek a legkevésbé haszontalan dolgok, hiszen ezektől válik az életünk elfogadhatóból irigylésre méltóvá – gazdaggá.