Kitartani – 6 éves a Kincsesfüzet!

 

Peti: – Nézd, hogyan mosolyogsz azon a selfie-n, drágám! És azon is! Mostanában minden képeden ragyogsz. Régebben azért látszott a selfie-jeiden, hogy nagyon meg kellett magad erőltetned egy mosolyért. Úgy örülök neked! Nagyon jó téged újra ilyennek látni.
Én: – Köszönöm, és… Szóval köszönöm, hogy kitartottál mellettem akkor is, amikor nehéz volt.
Peti: – Most viccelsz? Egyrészt ez a dolgom. Másrészt meg mikor tartson ki az ember, ha nem akkor, amikor nehéz? Amikor jól mennek a dolgok, ahhoz nem kell kitartás, akkor csak élvezni kell az életet. Kitartani egymás mellett akkor kell, amikor döcögősebb a helyzet.

Egyrészt hatalmas ölelés Petinek azért, amilyen, és hatalmas ölelés mindenkinek, aki az elmúlt egy-másfél-két évben mellettem volt, türelmes volt velem és segített átevickélni ezen az időszakon.

Másrészt pedig Elizabeth Gilbert jutott eszembe. A Big Magic című könyvében azt írta, hogy tinilány korában, amikor mások popsztárokba szerelmesek vagy épp nászéjszakáig tartó szüzességet fogadnak, ő a kreativitásával kötött örök jegyességet. Megfogadta a kreativitásának, hogy vele marad jóban-rosszban, hogy szeretni és támogatni fogja, hogy sosem várja majd el a kreativitásától, hogy az tartsa el őt, hanem mindig ő fogja eltartani azt, hogy sosem hagyja el és mindig kitart mellette.

View this post on Instagram

Dear Ones: I’ve been hiding away in my tiny writing room for most of this spring, working on my new novel. I love this room, which is just the right size for me — only a little bit bigger than my beloved old desk. (In fact, I built the room around the desk, so that it can never be removed. Kind of like Odysseus’s bed.) In the boxes are thousands of index cards, filled with research for my book — all about the theater world in New York City in the 1940s. Somewhere within those boxes, there is a story. My job is to find it and tell it. There on the right is my favorite lamp, which looks like a sail. (It reminds me to be free.) There, beneath the lamp, is the emblem from my first car — a 1966 Plymouth Fury II, that I bought for 600 dollars and drove all the way to Wyoming by myself when I was 23 years old. (It reminds me to be brave.) Also, there’s a plant. (It reminds me to be alive.) Also, there’s a robin’s egg. (It reminds me to be vulnerable.) The painting on the top is by an Indonesian artist named Bramasto. It came from Bali long, long ago. The painting on the bottom is by an American artist named Julia Marchand (@juliamarchand.art). I just got it this week. I feel like the lion and the woman have the same expression on their faces. They are thoughtful huntresses, both of them. Powerful female energy. Focus and silence and beauty. The spaces that we make for ourselves in which to be quiet and creative MATTER. They don’t have to be big rooms. It can be just a little corner, like this room. But the space should be clean, and everything in that space should remind you of who you are. There should be nothing in that space that doesn’t bring your senses to life. I will be staring at that wall, and at these boxes of notes, and at those paintings, until my work is done. There’s nowhere else I could be right now. I’m spending a lot of time by myself, and it’s necessary. But I’m not alone — my work is with me. I want to say this: Whatever your life brings to you, respond with creation. If you are celebrating, create. If you are grieving, create. Only create. Always create. Constant creative response. This is the engine of resilience. Onward, LG

A post shared by Elizabeth Gilbert (@elizabeth_gilbert_writer) on

Ma 6 éves a blogom, és azon gondolkodom, vajon én miért nem kötöttem efféle örök jegyességet a kreativitásommal?

Persze az, hogy nem kötöttem örök jegyességet a kreativitásommal és nem kötöttem örök jegyességet a blogommal, az megint két külön dolog. Hiszen épp nemrég osztottam meg az új tetoválásomat, a blogon pedig nem is tudom, volt-e róla szó, de akik követnek instagramon, feltétlen láthatták, hogy ősz óta zöld hajjal boldogítom a környezetemet meg magamat.

Múlt nyáron olvastam Julia Cameron: A művész útja c. könyvét (ami tanfolyami anyagként is megállja a helyét, hiszen bőven tartalmaz feladatokat) és lelkesen végeztem a házi feladatokat. Az egyik az volt, hogy egy húsz tételes listából válasszuk ki azt a három mantrát, amit leginkább a magunkénak érzünk, és ezeket vessük papírra legalább ötször minden nap. Az én mantráim ezek voltak:

Kreativitásom elvezet az igazsághoz és a szeretethez.

Kreativitásom gyógyító erő a magam és mások számára.

Kész vagyok hagyni, hogy Isten rajtam keresztül alkothasson.

A kreatív élet egyik alapelve pedig Julia Cameron szerint ez:

Ha megnyitjuk kreativitásunk csatornáját az alkotónak, számtalan apró, mégis erős változásra kell számítanunk.

Való igaz, hogy a kreativitásom nem várt, egyszerre apró és mégis erőteljes módokon lepett meg az elmúlt időszakban! Az ég áldja.

Mégis, valahogy hűtlennek és csapodárnak érzem magam, hogy – meghagyva bár az utat a váratlan élményeknek – az írás (ha nem is konkrétan a Kincsesfüzet blog) mellett nem tettem hűségesküt.

Minden esetre mókás, hogy az életre szóló szerelem mellett viszonylag hamar elköteleztem magam (sokak szerint túl hamar is, és azt jósolták, hiányozni fog az életemből az ifjúkori szerelmi kalandozás – immár 13 éve nem hiányzik a legkevésbé sem :)), az írásnak tett jóban-rosszban hűségesküm viszont (pedig az írással már akkor flörtöltem, amikor még írni sem tudtam) még várat magára.

Reklámok

Blogszülinapi meglepetés: ajándék könyvjelző

Annyi az elmaradásom felétek, mint égen a csillag.

Nem felejtettem el például, hogy ígértem egy haul különkiadást a blogszülinapi ajándékcsomagok tartalmából, hogy a három szerencsés nyertesen kívül (akik közül kettőhöz már biztosan tudom, hogy odaért a csomag – annyira örülök, hogy tetszettek a kincsek, lányok!) a többiek is utána tudjanak járni a szépségeknek, és ha szeretnék, be tudják szerezni őket. (Szinte mind rajta van az én kívánságlistámon is – csak egy-kettőnél volt bennem annyi előrelátás, hogy magamnak is rendeljek. :))

Most mégis csak egy rövidke bejelentkezés erejéig megmutatom azt az apró meglepetést, amit még belecsempésztem az ajándékcsomagokba – sőt, mindenki rögtön haza is viheti! :)

KINCSESFÜZET KÖNYVJELZŐ

Kincsesfüzet könyvjelző

Ha tetszik, töltsétek le, nyomtassátok ki, használjátok egészséggel! :)

(Egy tipp soproniaknak és környékbelieknek: a Master Partner Kft-nél most öt fotó kinyomtatása ingyenes – egy fotó = két könyvjelző –, grátiszban pedig a boltban a férjem is megtekinthető. :))

Szamárfül helyett: így olvasok könyvet

Úgy alakult, hogy az utóbbi időben visszaszoktam a papír alapú könyvekre. 

Továbbra is teljes szívemmel hiszek az ebookokban – és továbbra sem hiszek abban, hogy “a könyv csak papíron könyv”. Az viszont igaz, hogy az elektronikus könyveknek még nincs akkora kultúrája, mint a hagyományos testvéreiknek, így például ebookokhoz jutni olcsón (vagy ingyenesen) és legálisan közel sem olyan könnyű, mint teszem azt befizetni az éves könyvtárbérletet és szabadon garázdálkodni a könyvtár kínálatából. Vannak viszont olyan funkciók, amiket égetően hiányoltam, amikor ebookról visszaszoktam a papírformátumú könyvekre. 

Egy ebookkal egyszerű: ahol becsukom, ott nyílik ki legközelebb, és ennyi az egész. Ami azt illeti, papíralapú könyveknél már fénykoromban sem tudtam rászoktatni magam a “böcsületes” könyvjelzők használatára. Korábban zsebkendők, cetlik, fecnik töltötték be a könyvjelző szerepét, úgy általában bármi, ami a kezem ügyébe került. Mivel mostanában főleg buszon olvasok, újabban leginkább buszjegyek nyerik meg ezt a szerepet. 

De ami a könyvjelzőnél is nagyobb fejtörést okozott, az az idézetek megjelölése volt. Az ebookok olvasásakor (akár iPaden, iPhone-on vagy Kindle-ön) lehetőségem volt “szövegkiemelővel” besatírozni, besárgítani, aláhúzni azokat az idézeteket, amiket félre akartam tenni későbbre, még akár megjegyzéseket is fűzhettem hozzájuk, ezek pedig aztán könnyen visszakereshetőek voltak egy külön menüből, aztán később törölhetőek, ha úgy tetszett. 

Természetesen ezt nem tehetem meg ilyen könnyelműen egy hagyományos könyvvel, amit ha egyszer beszamárfülezek, kiemelőzök vagy firkálok, úgy marad. És bár tudom, hogy a könyv nem szent, de… azért mégiscsak az, na. Sem sajátba, sem könyvtáriba nem firkálnék, színeznék, jegyzetelnék szívesen.

Itt siettek segítségemre a post-it cetlik. 

  
Így használom őket:

  • Amikor elkezdek olvasni egy könyvet, egy kis köteg post-it cetlit beragasztok a hátsó borító belső oldalára, hogy mindig kéznél legyenek. 
  • Ha olvasás közben egy megjegyzendő gondolatot találok, letépek egy post-it cetlit a tartalékból, megjelölöm az érdekes rész kezdetét úgy, hogy a cetli túllógjon a lapszéleken, hogy könnyebben visszakereshető legyen. 
  • Amikor van egy kis időm, nekiülök és kimásolom az idézeteket a Moly.hu-ra, hogy később is könnyen visszakereshető legyen, amikor például a könyvet már ezer éve visszavittem a könyvtárba.
  • A post-it cetli ezután visszakerül a hátsó borítóra, hiszen még újrahasználható.

Ha ti is kedvet kaptatok hozzá, ne felejtsétek el, hogy még egy hét van nevezni a blogszülinapi játékba, ahol többek közt bájos post-it készleteket is lehet nyerni!

Blogszülinapi giveaway

Kedves kis olvasóim, ahogy beharangoztam már, a blog idei, harmadik születésnapjára egy kis ajándékozással készülök. Nem ér túl messze a takaróm, de összesen közel 10.000 ft értékben összeállítottam néhány ajándékcsomagot, amit szeretnék szétosztani köztetek. (Az ajándékcsomagok tartalma egyelőre maradjon titok, de nem akarok csőbehúzni senkit: mivel az olvasóim többsége lány-asszony-hölgy, ezért főleg lányos ajándékcsomagok várhatók. :))

  

Cserébe viszont én is kérek tőletek valamit. Ahogy tudjátok, nemrég nekem is megnyílt a levelesládám az olvasóim felé, és szeretném, ha még többen élnétek a lehetőséggel. “Boldog születésnapot Kincsesfüzet” tárggyal írjatok nekem egy levelet a timi.kincsesfuzet(kukac)gmail.com címre, amiben néhány sorban (vagy amilyen hosszan csak szeretnétek) leírjátok, hogy miért szeretitek a blogot. Ha van valami, amiért rendszeresen visszatértek, ha van egy kedvenc témátok vagy rovatotok, ha valamit kifejezetten kedveltek abban, ahogy vagy amiről írok, vagy ha sikerült valaha is bármilyen apró kérdésben a segítségetekre lennem, arról tudni szeretnék. :) 

Az ajándékokat a levélírók közt sorsolom ki. A beküldés a mai nappal indul, és (legalábbis a játékban való részvétel – leveleket persze azután is szívesen fogadok :)) a Kincsesfüzet születésnapján, 2015. július 18-án éjfélkor zárul. Egy e-mail címről csak egy nevezés érvényes, a levelek hossza nem befolyásoló tényező, a tartalma  annyiban igen, hogy míg építő kritikát fogadok a pozitív visszajelzések mellé, a negatív, bántó tartalmú trollkodások nem játszanak. (Akinek gondjai vannak ezzel, annak ajánlom a kritika-szendvicset. ;))

Izgatottan várom a leveleiteket! :)

EDIT: A JÁTÉK LEZÁRULT, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A RÉSZVÉTELT!

A hónap kedvencei #4 – és egyéb bejelenteni valók

Az elmúlt hónapban valahogy állandóan zsongott a fejem, így még a szokásosnál is keveset böngésztem a blogok közt. (Újra visszadobtam viszont magam a könyvolvasásba, de ez más tészta.) Úgyhogy ezúttal nem is tudom, mi rövidebb  az ajánlott bejegyzések listája vagy a cikkek, amiket hozok, de remélem, azért átkíváncsiskodtok az ajánlott blogokra. :)


A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.


Daily Dorothy: A 2 és 5 perces szabályok 

Dóri egy friss bejegyzésében két olyan nagyon egyszerű és nagyon időtakarékos kis szabályt osztott meg, amik nagyon jól jöhetnek annak, aki úgy érzi, túl sok a feladata és kevés az ideje, semminek nem ér a végére.

Épp a múlt hétvégén beszélgettünk Ditta barátnőmmel a házimunkáról és hogy mennyire szeretem azt a Dont’t Break the Chain fogadalmamat, ami szerint minden nap 5 percet takarítok. Mert például ha valaki azt mondta volna, hogy mielőtt elindulok hozzá itthonról, még azért rakjam rendbe a hálószobát, takarítsam le az ebédlőasztalt, amit már teljesen ellepett a lom, pakoljam ki, pakoljam be és indítsam el a mosogatógépet és takarítsam le a konyhapultot, azt mondtam volna, hogy meh. Kinek fér ez bele az idejébe, amikor mindjárt indulni kell a vonatra? De azt tudtam, hogy öt percem még van – és meglepő módon a fentiek pedig mind belefértek öt percbe. 

Úgyhogy bármilyen aprónak vagy triviálisnak tűnnek ezek a kis szabályok, én azt mondom, mindenképp érdemes adni nekik egy esélyt!

NieNie Dialogues: Burn Center Visit 

Stephanie Nielson egy repülőgép baleset túlélőjeként maga is hónapokat töltött az Arizonai Égési Sérültek Központjában, ahol rengeteget dolgoztak a – fizikai és lelki – felépüléséért, most pedig túlélőként időről időre visszalátogat a központba, hogy megossza a saját tapasztalatait, élményeit, emlékeit a páciensekkel, akik ugyanazon mennek keresztül, amin ő évekkel ezelőtt.

Rövidke kis bejelentkezésében az a kérés fogott meg, hogy ha úgy érezzük, magunk alatt vagyunk, imádkozzunk a központban ápoltakért, és főleg az ott lévő égési sérült gyerekekért. Általában nem viselem jól, ha a fájdalmat és a nehézséget azzal próbálják kicsinyíteni vagy lesöpörni az asztalról, hogy “másnak rosszabb, Afrikában meg éheznek”, mert a fájdalom egy nagyon személyes élmény, nem tehető objektívvé, és nem lesz kisebb attól, ha összemérjük máséval. De Stephanie soraiból rögtön éreztem, hogy nem erről van szó: nem kéri, hogy éljük bele magunkat az égési sérültek fájdalmába vagy hogy az ő problémáik fényében próbáljuk megítélni a saját megpróbáltatásainkat – egyszerűen ennyit kér (vagy inkább javasol): imádkozzunk értük. 

Az jutott eszembe erről, amikor a mormon misszionárius fiúkat a konfliktuskezelésről kérdeztem, és ők egyszerűen azt tanácsolták, hogy ha haragszom valakire, imádkozzak érte. Az ima nem tagadja le vagy teszi semmissé a sérelmeket, viszont – már maga a tény is, hogy rászánjuk magunkat – egy sokkal pozitívabb attitűd felé terel, ami segít átlendülni a mélypontokon, sőt, egészen új nézőpontokra, ötletekre világíthat rá, puszta belső monológként is, függetlenül attól, mit hiszünk arról, ki vagy mi van “a vonal másik végén”. 

Love Taza: Eleanorisms // Samsonisms 

Végül pedig egy könnyedebb téma. 

A Davis családba Karácsony táján érkezett meg a harmadik lurkó, de persze az első kettő is változatlan figyelmet kap. Naomi időről időre feljegyzi a két nagyobbik gyerek, a négy és fél éves Eleanor és a három éves Samson aranyköpéseit. A legfrissebb gyöngyszemeket gyűjti össze ez a bejegyzés. 

És mivel nálam is nemrég fordult egyet a számláló, ajánlónak elhoznám Eleanornak ezt a mondatát: “every year, i turn a different number. it’s crazy to think about.” – “Minden évben más a korom. Ez őrület.” – Bizony, kislány, ez őrület. :)


Nyári szünet

Van egy kis bejelenteni valóm is: tartok egy kis nyári szünetet. Na, nem kell félni, nem hagyok fel a blogolással (még csak az kéne!), viszont a boldogságterv bejegyzéseimmel az elmúlt időszakban több nyűgöm volt, mint örömem, úgyhogy adok a témának (és magamnak) egy kis pihenőt. A tervek szerint ősszel újra előveszem majd. 


Giveaway – coming soon!

Valamint közeledik a blogom szülinapja is, ezért arra gondoltam, hogy egy kis ajándékozással kötöm egybe a dolgot, és készítek egy(pár?) kis ajándékcsomagot, amit kiosztok a blogom olvasói között. Hogy mit kell tenni a játékban való részvételhez, egy külön bejegyzésben megírom hamarosan – stay tuned!