{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – 4 ok, amiért megéri minden nap írni

Nemrég a munkamódszerem kapcsán kaptam egy olyan kérdést, hogy vajon a blogolás, mint hobbi varázsát nem veszi-e el az, ha “muszáj-feladattá”, mindennapos rutinná tesszük.

Nem fogok hazudni nektek, néha a munkából hazaérve és túljutva az itthoni teendőimen, már csak egy puha paplanra, egy szemfedőre és egy kis nyugalomra vágyom, és a legkevésbé sincs hozzá kedvem, hogy képernyő elé üljek és a bloggal foglalkozzam.

Miért tartom mégis fontosnak, hogy a napi 15 perc írás fixen ott szerepeljen a napirendemben, és miért nem érzem úgy, hogy ez nemszeretem-feladattá tenné számomra a blogot?

Ennek megválaszolására kapóra jött az eheti VKP bejegyzés, aminek ezúttal a blogolás a témája.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Mi tehát az a 4 ok, ami miatt megéri mindennapos rutinként írni?

1. Soha nem alkalmas az idő

Az írásra szinte soha nem alkalmas az idő – legalábbis nagyon nehéz megtalálni az alkalmas időpont és a múzsa szerencsés időzítése közti szűk átfedéseket. Ha az írás mindig csak a maradék időt kapja meg, akkor nem is lesz több, mint egy ritka különlegesség, ami kitölti a lyukakat a nála fontosabb feladatok vagy a nála könnyebben elérhető szórakozási lehetőségek között. Ennél pedig annyival több rejlik ebben az egészben, amit kár hagyni elúszni azért, mert csak a tökéletes pillanatokra tartogatjuk!

Az időt a napirendünkben csak egyszer nehéz megtalálni az írásra, ha viszont egyszer már helyet szorítottunk neki, kitölti a rendelkezésre álló teret és ritka csemegéből mindennapos táplálékká válik.

2. A szellem a palackban

Rutinként tekinteni az írásra borzasztó furcsa gondolat (még én is emlékszem, mennyire :)), de igazából minden újdonságra furcsa rutinként tekinteni, nehéz beleképzelni a mindennapjainkba addig, amíg nem tesszük megszokássá. Utána viszont már nélküle volna furcsa meglenni.

Ráadásul a mindennapos írás olyan, mint kiengedni a szellemet a palackból: utána már nagyon nehéz visszagyömöszölni. Nagyon hamar öngerjesztő folyamattá válik: már nem csak akkor írok, ha megrohan az ihlet, hanem ha épp sehol sincs, én akkor is ötleteket fabrikálok a semmiből, megszokásból, rutinból (vagy épp azokat a favágó feladatokat végzem, amik csak fölöslegesen terelnék a figyelmem, amikor épp exkluzív találkozóm van a múzsámmal), aztán amikor ihletett pillanatomban futom végig a jegyzeteimet, már nem a semmiből, hanem sokszoros mennyiségű alapanyagból tudok gazdálkodni.

A több befektetett energia több eredményt is ad, olyan gondolatok látnak így napvilágot, amik egészen biztosan nem születtek volna meg, ha malmozva várok a múzsára – ez pedig olyasmi, amiről nehéz leszokni, ha egyszer ráérzett az ízére az ember!

3. Játék vagy komoly dolog?

Óvodapedagógus hallgatóként a játék fogalma volt szinte az első, amit megtanultunk. Ennek pedig van egy nagyon érdekes eleme – olyanok mellett, mint például a játék feszültségoldó képessége vagy személyiségfejlesztő hatása –, ez pedig nem más, mint a játék komolysága.

Ha megfigyelünk egy gyermek játékát, rájöhetünk, hogy az igazi szórakozás nem ott ér véget, ahol elkezdünk egy ügyet komolyan venni: épp ellenkezőleg, ott kezdődik!

Ez egy hobbi, igen, a részvétel önkéntes, igen – ez is a játék egyik jellemzője: az önkéntesen választott részvétel –, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem lehet, nem szabad vagy nem érdemes komolyan venni és adott szabályok szerint játszani. Sőt!

4. Elfogadom a kihívást!

Múlt novemberben a NaNoWriMós élményeimmel kapcsolatban már rágódtunk rajta a kommentek között, hogy a mókának véget vet vagy alapot ad-e az, ha kihívásként tekintünk rá. Én továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy attól, hogy magasra tesszük a lécet, hogy célt tűzünk ki, nekivágunk egy kihívásnak, olyasmi elé állítjuk magunkat, ami újdonságot jelent és erőbedobást igényel.

Persze ahhoz, hogy a móka móka maradjon, itt is fontos tartanunk magunkat a játék egyik alapjellemzőjéhez: a játéktudat megtartásához. A gyerekeknek nem okoz gondot a játéktudat elmélete és gyakorlata: oroszlánok, állatszelídítők, szuperhősök, orvosok lesznek, és a játék mélységes komolyságával játszanak, miközben persze tudják, hogy mi a játék és mi a valóság. A felnőtteknek már nagyobb nehézséget tud okozni, hogy ne mossák össze a játék komolyságát a valósággal: elfogadnak egy játékos kihívást, aztán lelki problémákat okozó egzisztenciális kérdést csinálnak belőle.

Azonban jobban tesszük, ha a kihívások elől való menekülés helyett újra megtanulunk komolyan játszani, hiszen Csíkszentmihályi Mihály boldogság-definíciójából is tudjuk, hogy a tökéletes élmény egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy kihívást jelentő feladat elé állítsuk magunkat.

Elköteleződni az írás mellett pedig pontosan ilyen kihívást jelentő feladat lehet: megtartva a játéktudatunkat (tudva, hogy ez nem egy vérre menő, egzisztenciális kérdés, hanem valami, amit önként és a saját örömünkre vállaltunk) egyszerűen elkezdeni komolyan venni a játékot. A móka nem ezzel ér véget – hanem ezzel kezdődik!

A többi VKP résztvevő cikkeit itt olvashatjátok:

Reklámok

A hónap kedvencei #5 – Blogolás főállásban, térképvadászat és melegházasság

Eltelt egy új hónap, és ezúttal már egy picikével több időm és figyelmem volt blogokat olvasgatni is. 

Daily Dorothy: Miért pont a Bloglovin?

Bár nem júniusi cikk, de mindenek előtt szeretném megosztani veletek Dóri cikkét a Bloglovinról. Hogy miért? Azért, mert mindig csak hánykódom a blogolvasó alkalmazások között, de Dóri cikkének a nyomán adtam egy új esélyt a Bloglovin alkalmazásnak, és nagyon nagy segítségnek bizonyult a havi kedvenceim összegyűjtésében is, így arra gondoltam, utólag megérdemli az ajánlást. 

Mi ez? A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.

Love Taza: taza’s nyc guide: urban living!

Naomi Davis blogján szinte mindig találok valami kincset – most is. Ebben a maratoni hosszúságú cikkében azzal kapcsolatban osztja meg a tapasztalatait, hogy hogyan tudják megoldani most már három kisgyerekkel a városi életet egy kis lakásban. Ír például arról, hogyan lehet leküzdeni a “csak albérlet, nem fog örökké tartani, ezért inkább be sem költözöm igazán” szindrómát, és még rengeteg más érdekes személyes élményt, természetesen egy halom saját fotóval. Ahogy már megszokhatta, aki ismeri Naomi blogját: csak a fotókért is érdemes átkattintani.


Család az ötödiken: {Vigyázz, kész, posztolj!} – Meg lehet-e élni a blogolásból?

A legutóbbi VKP témát én sajnos kihagytam, de a többiek cikkei közt így is maradt bőven csemegézni való, és érdemes is, mert a téma is az: meg lehet-e élni a blogolásból?

Nem olvastam el mindenkiét, de A család az ötödiken és a Kicsi a rakás blogok szerzőjének, Barbarának a cikkét hozom el nektek, mert egy jól összeszedett, esszenciális kis javaslatot tesz arra, hogyan lehet alkalmassá tenni egy blogot arra, hogy pénzt lehessen keresni vele. 

Urban:Eve: Az én városom kincsei – Mutasd meg & fedezd fel!

Via ezúttal is megcsillogtatta egyik legnagyobb fegyverét: a közösségteremtő erejét. Ezúttal arra hívta fel az olvasóit, hogy a blogján korábban bemutatott Google MyMaps szolgáltatással készítsenek személyes térképeket a saját városukról és azokat osszák meg egymással, hátha hasznos lesz valakinek az olvasók közül, aki épp oda készül nyaralni vagy költözni. 

Én is válaszoltam a felhívásra, és készítettem egy térképet Sopronról, ami be is került Via válogatásába – úgyis itt a VOLT Fesztivál, de a turistákat is nagyon szívesen várja a térképem. Kezdetnek a legtipikusabb belvárosi sétaútvonalat osztottam meg, amihez valószínűleg minden vendégemnek volt már szerencséje, aki városnézést kért, de csak egy délutánja volt. 🙂 Aztán a térképet igyekeztem érdekességekkel, látványosságokkal, hasznosságokkal bővíteni – nem is én lennék, ha nem osztottam volna meg a kutyabarát parkokat és az állatgyógyszertárat is. 🙂

Kattintsatok át ti is, böngésszétek a többiek térképeit, és ha van kedvetek, hozzatok létre sajátot – hátha valakinek kincset jelent!

Love Taza: happy father’s day!

Még egy Love Taza cikk, de a látszat csal: nem az apák napja miatt hoztam el. Hanem egy kicsit a VKP-s témához is kapcsolódóan azért, mert ebben a cikkében Naomi megosztja, hogy míg ő otthon volt a gyerekekkel, a férje, Josh és ő közösen munkálkodtak azon most már több mint öt éve, hogy fejlesszék a bloghoz kapcsolódó kis családi vállalkozásukat, és végre eljött a pillanat, hogy Josh is felmondhatott a munkahelyén és főállásban vele dolgozhat otthonról, ahol a vállalkozás mellett most már ketten nevelik otthon a három kis manót. 

Tudom, hogy szokásunk kifulladásig ismételgetni, hogy a magyar helyzet így, a magyar helyzet úgy, és igen, egészen biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz bloggernek, vállalkozónak, anyának, apának, dolgozó nőnek, dolgozó férfinak lenni New Yorkban és Magyarországon. De én akkor is szeretem inkább bíztatásnak, lélekemelő jelzésnek venni az ilyen történeteket. 

Eszter’s Offtopic: Szabad a melegházasság Amerikában – a leggyakoribb kérdések és a legkézenfekvőbb válaszok

Már az egész Egyesült Államokban szabadon házasodhatnak az azonos nemű párok, éljen, éljen. Amikor a térképre nézek és látom, hogy a világnak közel felén-harmadán már minden embernek adott ez az emberi jog, arra gondolok, hogy milyen izgalmas korban élünk. Nagyjából ilyen lehetett, amikor elterjedt az, hogy már a feketéket is teljes értékű emberi lénynek kezdték tekinteni, vagy hogy a nők is kaptak szavazati jogot és beiratkozhattak a felsőoktatásba. Bár persze ezek közül egyik sem teljesen lejátszott kérdés még, és mindegyikkel kapcsolatban sok a beszélgetni való, társadalmak és egyének szintjén is.

Akik a melegházasság oldalán szeretnének egy kicsit talpraesettebben érvelni, azoknak nagyon jó szívvel ajánlom Eszter cikkét, amiben lényegretörően és éleslátóan fogalmazza meg a válaszokat a legtipikusabb ellenoldali érvekre, mint például hogy “miért érdekeljen ez engem, ha heteró vagyok?” vagy “akkor legközelebb már kecskével is lehet?”. 


Olvassátok szeretettel az én kedvenceimet, és ha van kedvetek, osszátok meg a tieiteket!

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Egy blogposzt születése


A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


  

Az eheti VKP témája, egy blogposzt születésének bemutatása nagy izgalommal töltött el. Bár már sokféleképp feldolgoztam a témát – miért blogolok, hogyan született a blog, mi az alapvető kelléktáram, milyen a munkamódszerem –, de mindig nagy örömmel fogok neki újra, és igyekszem ezúttal megint egy másfajta szemszögből bepillantást nyújtani a kulisszák mögé. 

  

Az ötlettől a publikálásig

Egy cikk születése… *dobpergés*… egy ötlet születésével kezdődik. Az ötlet néha megtalál, néha viszont magamnak kell keresnem. Van, hogy a rendszeres rovatokból indulok ki, vagy kapott témákkal dolgozom (mint például a VKP kereteiben), de a gyakoribb az, hogy egy hétköznapi élményből (valami elgondolkodtat, valami megérint, valami megnevettet, valami felbosszant) születik ötlet. Gyakran merül fel bennem egy beszélgetés során – akár egy személyes beszélgetés során a férjemmel vagy a barátaimmal, munkatársaimmal, egy virtuális beszélgetés egy blog kommentjei közt vagy itt, a Kincsesfüzeten, vagy akár a saját magammal folytatott, papírra vetett belső monológok közben –, hogy “hm, erről írhatnék a blogon!”. Néha egy cikk széljegyzeteiből, kivágott részeiből születik önálló téma. 

Hogy hogyan jegyezzem fel a témákat, sokáig nagy fejtörést okozott. Még mindig hánykódnak ötleteim lapszéleken, a filofaxom hátuljában, a telefonom vagy az iPadem jegyzettömb alkalmazásában vagy a havi írós dokumentumomban, de nagy előrelépés volt, amikor Dóri blogtervező táblázatát kibővítettem egy új lappal, ahol egymás alá ömlesztve egy háromoszlopos táblázatban gyűjtöm az ide-oda lefickantott ötleteket. Itt helyet kap a témakör, amibe az ötlet sorolható (ajánló, házasság, fandom, stb.), az ötlet rövid leírása és a téma hosszabb, egy-két mondatos kifejtése, hogy ha egy hónap múlva beleolvasok, akkor is képet kapjak arról, mit is akartam kezdeni pontosan az adott ötlettel. Ez az új fül egyben tehermentesítette is a blogtervező táblázatot, ahová a naptárba most már tényleg csak azokat az ötleteket írom be a rendszeres rovatok mellé, amik kész vagy ígéretes félkész formában vannak. 

Hogy mikor melyik témával foglalkozom, leginkább hangulatfüggő. Ritkán esik meg, hogy ha törik, ha szakad alapon ráveszem magam, hogy megírjak egy cikket, inkább tetszés szerint válogatok köztük: amihez kedvet, ihletet érzek, azt veszem elő. Legtöbbször a friss ötletekkel foglalkozom, amik egy, legfeljebb két héttel korábban születtek, mert könnyebben találok kapcsolatot egy új ötlettel. A blogtervező táblázatba is felülre írom a friss ötleteket, a régebbieket pedig hagyom lecsúszni, mert a jobb cikkeket és a jobb írói élményeket úgyis a friss ötletek adják, ha nem foglalkozom egy ötlettel akkor, amikor friss, úgyis egyre kevesebb eséllyel lesz belőle cikk, akkor pedig már jobb, ha a látóteremben sem foglalja fölöslegesen a helyet.

Van, hogy azon kapom magam, hogy egy ötlethez tartozó cikket már fejben fogalmazok, ilyenkor általában nem vacakolok vázlatokkal, hanem azonnal a végleges verzió megalkotásába dobom be magam. Máskor nem születik meg ilyen könnyen egy cikk: még ha van is képem arról, hogy mi a mondandóm, nehezen áll össze a váz vagy a vázhoz nehezen gyűlik a tartalom. Vagy egyszerűen fogalmam sincs, hogyan fogjak neki. Ezekre az esetekre egy külön szekciót tartok fenn a havi dokumentumomban Kincsesfüzet vázlatok címmel. Itt kötetlenül és mindenféle igényesség nélkül, címszavakkal, töredék mondatokkal és belső monológokkal kezdem felderíteni, mi is kaphatna helyet a cikkben és milyen formában, szerkezetben.

Hogy mulassatok kicsit, megosztok néhány gyöngyszemet ennek a cikknek a vázlatából.

“Oké, ott van az ötlet, valahogy ráveszem magam, hogy foglalkozzak vele. Néha rögtön írom, néha vázlatolom. Havi doksi, nanós tapasztalatok, sok duma, kis igényesség. Ez is egy ilyen vázlat. Ja, amúgy ebből a vázlatból is lehetne egy kiragadott példa a cikkben. Heló, olvasók.”

“Hát ez így elég lapos, valamit még kéne írni ide.” 

“Mennyi időn belül születik meg? Hát, jobb, ha minél gyorsabban. Mostanában szinte csak hétvégente írok (na basszus, most épp pont nem, boldog keddet!). Na mindegy, nagy általánosságban hétvégén. És jobb, ha minél hamarabb, jobb, ha az adott hét friss ötleteiből gazdálkodom, mert egy régebbi ötlet már sokkal kisebb eséllyel cikkeződik. (Jah, cikkeződik, gratulálok.)”

“Mennyi idő megírni egy cikket? (…) Meh. Mittudomén.”

“Na, kezd lassan összeállni.”

Ha a fejemben körvonalazódott a cikk, már lineárisan írok, az elejétől a végéig dolgozom ki a témát, nem ugrálok részek és bekezdések között. Miután a vázlatból egy, vagy legfeljebb két-három nekifutásra megszületett a cikk, átolvasom, apróbb javításokat eszközlök, illusztrációt keresek hozzá a Tumblr gyűjteményemből, bemásolom a WordPress alkalmazásba és beidőzítem. 

A cikkeimnek sajnos nem túl sok utóéletet biztosítok: közvetlen a megjelenésük után Facebookon megosztom őket a személyes oldalamon és egy-két csoportban, de ezen kívül sok törődést már nem kapnak. Ez egy olyan terület, ahol úgy érzem, fejlődnöm kell.


Hétfőtől vasárnapig

A munkamódszerem folyamatosan változik, alakul, idomul. A napi tizenöt perc írást továbbra is tartom, de mivel időközben elköteleztem magam a mindennapos naplóírás mellett is, ezért a tizenöt percet gyakran erre használom fel. 

Bevezettem viszont egy új írói szekciót az időbeosztásomba, amit “blogger műszak”-nak becézek, és azt a célkitűzést takarja, hogy a szabadnapjaimon napi 4 órát töltsek el a bloggal (írással, ötleteléssel, kutatással, művelődéssel, stb.), mintha ez lenne a hétvégi másodállásom. Nagy vonalakban az a felismerés ihlette ezt az új próbálkozást, hogy nem várhatom el, hogy az írás egyszer a főállásommá váljon, ha még csak másodállásként sem vagyok hajlandó tekinteni rá, egy álláshoz járó munkafegyelemmel és fix időbeosztással, azzal a ténnyel, hogy akkor is fel kell kelni, fel kell öltözni, nekifogni és eltölteni vele az adott napi munkaidőt, ha aznap a legkevésbé sem érzem ihletettnek magam, stb. 

Az új heti beosztásom a blog szempontjából tehát nagyjából úgy fest, hogy hétfőtől péntekig ötletelek, feljegyzem az eszembe ötlő témákat, foglalkozom az olyan fix rovatokkal, mint például a Hálás hétfő vagy az újonnan született Dióhéjban, és ha belefér, a napi 15 perc írásból is szánok valamennyit a blogra. Péntek esténként előre felkészülök a hétvégi blogger műszakra: átfutom a hét friss ötleteit, a virtuális és papíros lapszéli legyzeteket összegyűjtöm a blogtervező táblázatba, amelyik ötletekhez csak címszavakat írtam fel, ott próbálok néhány mondatnyi kifejtést hozzáfűzni, és az adott hét friss és az előző hét még érdekes témái mellé felírok még néhány ötletet, hogy mivel tudnám kitölteni a napi 4 órás blogger műszakot a blog érdekében (például TED videók böngészése blog, írás, marketing témában, hogy művelődjek, Photoshop ecsetszettek és betűtípusok keresése, hogy több és jobb saját képet tudjak tenni a blogra, marketing ötletelés, stb.). 


Szombaton és vasárnap
aztán reggel, amint tudom, ráveszem magam, hogy legalább egy rövid etappal nekifogjak a blogger műszaknak. Fogom az időzítőmet, beállítom 4 órára, és elindítom a visszaszámlálást. Amíg a bloggal – cikkekkel vagy a bloghoz kapcsolódó témákkal – foglalkozom, az óra pörög, ha nem, akkor befagyasztom a visszaszámlálást. Megjegyzem, hogy elég szigorú vagyok magammal ebben az ügyben, mivel egy átlagos munkahelyen beleszámít a munkaidőbe, amíg kimegyünk a mosdóba vagy elfogyasztjuk a tízórainkat, de nálam nem, így a 4 órás blogger műszakom általában jócskán túlnyúlik a 4 órán, néha pedig addig húzom az időt, míg végül kitölti a napot. De nem bánom – szívesen foglalkozom a bloggal a szabadidőmben, és büszkévé tesz az, hogy egyre komolyabban és tudatosabban állok hozzá ehhez a munkához.

A többi VKP-s blog kulisszatitkait itt olvashatjátok:

Ha pedig valamire még kíváncsiak vagytok a Kincsesfüzettel és a munkámmal kapcsolatban, kérdezzetek bátran!

Szolgálati közlemény: blogger találkozó Győrben

Röpke szolgálati közleményként szeretném megosztani Natalia Kubasi meghívóját egy csütörtöki blogger találkozóra Győrben, ahol kávé és kötetlen beszélgetés várható. Ha vannak köztetek győri, Győr környéki, Győrbe szívesen eljutó bloggerek, gyertek el, én ott leszek! 🙂

Meghívó: itt – Facebook esemény: itt

Soha többet írói válság!

Írni kell-e minden nap? Írni kell-e akkor is, ha nincs ihlet, ha tudom, hogy csak a (virtuális) papírkosárnak termelek? Írni kell-e akkor is, ha nincs mondandóm, vagy olyankor a legjobb befogni a csipogóm és majd akkor kinyitni újra, ha valami értékessel is tudom gazdagítani a világot?

Nemrég kaptam egy kommentet az egyik kedves olvasómtól Stephen King: Az írásról c. könyvéhez írt cikkemre, amiben azt írta: “Szerintem nem kell megszabni az időt, hogy mikor írj és mennyit. Egyszerűen, ha rád tör az ihlet, akkor írd le.”

Ez eszembe juttatta, mennyire másként álltam hozzá korábban az íráshoz, amikor még úgy gondoltam, csak értékes, ihletett munkát szabad papírra (képernyőre) vetni. Nem szerettem javítani, az írásaimat olyannak tartottam meg, ahogy először kiszaladtak az ujjaim közül, és nem is álltam neki írni addig, amíg össze nem állt a fejemben a cikk vagy a történet. Mindig elsőre tökéletest és csak tökéletest akartam alkotni.

Olvastam persze mindenfelől azokat a tanácsokat, hogy csak írni kell, mindegy, mit és milyen minőségben, és azt is, hogy ha valaki komolyan akarja venni magát íróként, akkor az írásra is úgy kell tekinteni, mint a munkájára. Elvégre a munkahelyünkre sem csak akkor megyünk be, ha ihletett hangulatban vagyunk, hanem felkelünk minden reggel és munkába állunk, és csak néhanapján, nagyon indokolt esetben maradunk távol – nem végzünk persze egyforma minőségű munkát minden nap, de eszünkben sem jutna csak azért távol maradni, mert tudjuk, hogy ma nem leszünk csúcsformában.

Ennek ellenére nagyon sokáig nem tudtam rávenni magam erre a munkamorálra. Évről évre aztán egyre jobban megpuhított a NaNoWriMo kihívás, ahol nincs helye minőségi aggályoknak, finomkodásnak és merengésnek egy-egy jelző felett – ott írni kell, őrült tempóban és minden nap, ha sikeresen akarjuk zárni a hónapot.

A legutóbbi NaNoWriMo alatt a Boldogságterv rovatomban végigkövethettétek az elmélkedésemet arról, hogyan dobtam be végleg a gyeplőt és adtam meg magam egy maximálisan csaló és kaotikus írói stílusnak, azaz hogy minden beleszámít a szószámba, mindegy, csak legyen meg a napi 1667 szó. Ez az élmény pedig csodákat tett a munkamorálommal, és egy (számomra) teljesen új munkamódszer kialakításához vezetett.

Napi 15 perc írás – minden nap!

A NaNoWriMo word war-jai, szóháborúi (amikor a vállalkozó szelleműek chaten vagy élőben kitűznek egy meghatározott időkeretet – általában 5-10-15 percet –, és rajtjelre, stopperrel írni kezdenek, őrült módjára, egymással versengve a minél nagyobb szószámért) ihlették az egyik újévi Don’t Break the Chain fogadalmamat, ami szerint minden nap 15 percet írok.

Ezalatt valójában 15 perc összefüggő, jól kihasznált időt értek, hiszen gyakran pötyögök valamit a buszmegállóban toporogva vagy a buszon zötyögve, de még ha ezekből a töredékidőkből össze is jönne a 15 perc, nem tudom be annak, csak ha egy rendes billentyűzet mellett, koncentrált figyelemmel, egy huzamban 15 percet az írással tudok tölteni.

A kihívásom január 1-jétől él, azóta figyelem és jegyzem minden nap a napi 15 perc írásidő letöltését, de valójában már november eleje óta tartom ezt a rutint.

Havi dokumentum – mindent bele!

A NaNoWriMo során az össz- és a napi szószám alakulását egy grafikonon követhetjük, amiből nemcsak az látszik, hogy hány szónál áll az adott pillanatban a kézirat, de azt is, hogy milyen ütemben jutottunk el odáig, mit jelent ez a havi célkitűzéshez képest és mi szükséges a hónap sikeres zárásához. Naponta látni azt, hogy a teljesítményünket jelző oszlop a célkitűzést jelző vonal alatt vagy fölött áll – nagyon motiváló tud lenni.

Novemberben vérbeli csaló módjára mindent bemásoltam a nanós dokumentumba, hogy gyarapítsam a szószámot (Kincsesfüzet cikkeket és jegyzeteket, személyes naplót, e-maileket, kommenteket – nagyjából mindent, aminek a bemásolása kevesebb energiát vett igénybe, mint az írása… tehát hozzávetőlegesen a tweeteken és az egysoros leveleken kívül mindent), emellett pedig ha semmi ötletem nem volt, zagyva belső monológok és eszmefuttatások leírásával töltöttem ki a helyet.

Ez adta az ihletet ahhoz, hogy ezt követően minden hónapban létrehozzak egy összefogó dokumentumot, amibe mindent írok vagy bemásolok, amit írtam, és a dokumentum végén egy táblázatban és grafikonon kövessem a szószámom napi alakulását. (A célkitűzésem a nanós napi átlag 1667 szó helyett 1000 szó.)

Csalásnak tűnhet, hogy mindent ideszámolok (bár semmi nem csalás, ha én hozom a szabályokat), de az igazság az, hogy meglepően gyakran kerekednek cikkötletek tartalmasabb e-mailekből, kommentekből, vagy az olyan belső monológokból, amik úgy kezdődnek, hogy “na jó, a helyzet az, hogy semmi kedvem írni, de arról volt szó, hogy napi 15 perc, szóval jobb híján beszéljünk arról, hogy…”. Sőt így, hogy 15 percet és napi átlag 1000 szót ki kell töltenem, gyakran olyan ötletek kifejtésére, továbbgondolására is ráveszem magam, amiket egyébként hagynék elszaladni.

A napi 15 perc írásra nem mindig könnyű rávenni magam – különösen akkor, ha semmi ihletem, kedvem, este van, fáradt vagyok, nyűgös vagy beteg –, ugyanakkor napi 15 perc írás igazán olyasmi, ami csak nagyon extrém körülmények közt nem férne bele ténylegesen a napomba, így annyira elbliccelni sem egyszerű, ha egyszer már elkötelezte magát az ember. 15 perc hamar elszalad, ugyanakkor néha döbbenetesen hatékony tud lenni. Ráadásul gyakran az is előfordul, hogy bár nyűglődve, kelletlenül, fáradtan, fejfájósan álltam neki, teljesen feltöltődve hagyom abba (vagy épp fokytatom még egy kicsit), amikor lejár a 15 perc.

Soha többet írói válság!

Amiért igazán szeretem ezt az új munkamódszert, az nemcsak az, hogy minden nap sikerélményt biztosít, mert ha mást nem is tettem le az asztalra, legalább növeltem egy kicsit az oszlopok nagyságát a napi szószám diagramon, de az is, hogy nem kell többet aggódnom az írói görcs, az alkotói válság miatt.

Ahogy egyik TED beszédében Elizabeth Gilbert elmésen megjegyezte, nem szokott előfordulni az, hogy egy mérnök, egy titkárnő, egy háziasszony vagy egy rakodómunkás hirtelen képtelenné válik elvégezni a munkáját, mert elhagyta a múzsája. Ezeket a munkákat nem kötjük ihlethez, hanem egyszerűen elfogadjuk, hogy el kell végezni, és elvégezzük őket. Nem mindig tökéletes minőségben vagy égő lelkesedéssel, de elvégezzük.

Ha az írói munkára is hasonlóan tekintünk, az egészen új dimenziókat nyit meg előttünk. Számomra már nincs többé írói válság, mióta az írásra is úgy tekintek, mint bármelyik munkára: a munkaidőm napi 15 perc (legalább), és ezt el kell végezni, nincs mese. Ráadásul mint kiderült, ahogy a mondás szerint evés közben jön meg az étvágy, úgy gyakran az ihlet is írás közben érkezik. Napi legalább 15 perc írás és napi átlag 1000 szó önmagában nem mindig termel értéket, néha viszont olyan ötletek születnek meg így, amik egészen biztosan nem pattantak volna ki a fejemből, ha néha nem kezdek véletlenszerű gondolatokat egymásra hányni, csak hogy gyarapítsam a szószámot és kitöltsem az időt. Így attól sem kell tartani, hogy ez a “napi robot” a kreativitás gyilkosa lenne – sőt.

Úgyhogy én – most már saját tapasztalatból is – arra bíztatok mindenkit, aki írással foglalkozik vagy szeretne foglalkozni, hogy építse be a napi rutinjába az írást. Minden nap 15 perc ideális a számomra, de mindenki maga ismeri a beosztását, az enyém nem szentírás, legfeljebb kiindulási alap. De mindenképp érdemes kipróbálni, hiszen olyan ez, mint minden rutin, legyen az takarítással, testmozgással vagy bármilyen területtel kapcsolatos: kiépíteni nem mindig könnyű, de ha kitartasz, meg fogsz lepődni, milyen könnyen belefér a napirendbe, és elkezdheted élvezni az áldásos hatásait.

Összefoglalva

Összefoglalva így fest az új munkamódszerem:

  • 15 perc összefüggő időt töltök minden nap írással.
  • Minden irományomat (cikk, vázlat, e-mail, hozzászólás, feljegyzés, történet, ötlet, napló, belső monológ) közös dokumentumban gyűjtöm.
  • Nyilvántartom a naponta produkált szószámot.
  • Napi átlag 1000 szó a célkitűzésem, havonta nullázom a statisztikát.
  • Nem szabok minőségi vagy tartalmi keretet, mert a legvacakabb belső monológokból vagy a leghétköznapibb e-mailekből is születhetnek értékes ötletek.
  • Nem csalok az idővel, csak akkor tudom be teljesítettnek a napi penzumot, ha 15 percet egyhuzamban, elmerülten foglalkozni tudtam az írással.
  • Nem hagyok ki egy napot sem.

Nektek van bevált írói munkamódszeretek?

Így blogolok én – 3. rész – Ezt használom a blogoláshoz

Az Így blogolok én cikksorozatomban már írtam arról, hogy milyen eszközöket és módszereket használok a blogoláshoz, de azóta eltelt egy kis idő, talán változott is néhány dolog, ezért amikor a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének adminisztrátora, Suz’n a blogger házifeladatok keretében feltette a kérdést, hogy mit használunk a blogoláshoz, arra gondoltam, újra áttekintem, bővítem, rendszerezem a listát.

A blogoláshoz használt eszközeim:

  • iPad – Döntő többségében táblagépről blogolok, hiszen általában otthon írok (és olvasok, böngészek), esténként és hétvégenként, és ez a legkényelmesebb eszköz, amim van, és szinte mindent elérek róla, amit laptopról vagy asztali számítógépről is.
  • iPhone – Amikor nincs nálam az iPadem vagy nem tudom kényelmesen előkapni, például buszon vagy buszmegállóban, akkor a telefon a legnagyobb segítségem, ha le akarok jegyezni egy ötletet, rápillanatani a statisztikáimra vagy válaszolni a kommentekre.
  • MacBook – Ahhoz a néhány dologhoz, amit az iPad nem tud (például a Facebook nem engedi a dokumentumait szerkeszteni mobil böngészőből), a férjem MacBookját szoktam elragadni. (Igen, egy mozgó Apple Store vagyunk.)
  • Határidőnapló – A gyűrűs kalendáriumomnak is van blogos részlege, bár az ide feljegyzett ötleteket minél hamarabb igyekszem gépre vinni, nehogy elkallódjanak, a határidőnapló heti tervezőjében pedig jelölöm a fontosabb dátumokat, mint például a blogszülinap vagy a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} dátumok.
  • Fülhallgató – Az évek során, amikor nagyon szűk élettéren osztoztunk a férjemmel, meg kellett tanulnom úgy is elvonulni, privát teret és privát időt teremteni, hogy ez nem járt fizikai távolsággal. A fülhallgató és a zene ennek nélkülözhetetlen kelléke lett, és bár ma már bőven van olyan ajtónk, amit magunkra zárhatunk az otthonunkban, de közösségi tereken, nyilvános helyeken, tömegközlekedésen még mindif nagyon hasznos eszköz, és valójában már helytől függetlenül is a kreatív folyamatom részévé vált, hogy így határolom le magam a külvilágtól.

A blogoláshoz közvetlenül használt alkalmazásaim:

  • WordPress – A WordPress mobil alkalmazást tudom használni telefonról és táblagépről is, és szinte teljesértékűen tudom vele kezelni a blogot.
  • Notes – Az iOS beépített jegyzettömb alkalmazása egy egyszerű kis holmi, ami ömlesztve, időrendben tartalmazza a jegyzeteket, szinkronizálva a különböző eszközök (iPhone, iPad) között. Rendszerezésre nem alkalmas, de ha gyorsan fel szeretnék jegyezni egy ötletet vagy vázlatot, a Notes legkézenfekvőbb megoldás.
  • Pages – A cikkek vázlatait és a hozzájuk kapcsolódó jegyzeteket szövegszerkesztőben gyűjtöm és rendszerezem addig, amíg nem válnak véglegessé és publikálhatóvá (vagy beütemezhetővé) a blogon.
  • NumbersDóri blogtervező táblázatát már ajánlottam korábban, ennek egy változatát használom azóta én is az ötleteim feljegyzésére, időbeli ütemezésére, és annak követésére, a cikkeim milyen állapotban vannak épp (ötlet, vázlat, beütemezett vagy közzétett bejegyzés).
  • Spotify – Ha már a fülhallgatót feljegyeztem a blogolás nélkülözhetetlen kellékeként, akkor hozzáteszem a Spotify zenetárat is, aminek segítségével a kedvenc zenéimet gyűjtöm és hallgatom írás közben (is).

A blogoláshoz használt egyéb alkalmazásaim:

  • Tumblr – A Tumblr nemcsak egy időnyelő feketelyuk a számomra, bár nem tagadom, hogy ha szeretnék csak céltalanul bambulni egy kicsit, általában a Tumblr-re navigálok. Cserébe viszont a Kincsesfüzet tumblr oldala egy olyan képgyűjteményt ad, ami tükrözi az ízlésemet, és ahol egy kis görgetés mindig találok egy jó illusztrációt a cikkeimhez. A bejegyzések illusztrálását nagyon fontosnak tartom, viszont mielőtt még kialakítottam magamnak ezt a mindig kéznél lévő illusztrációtárat, nagyon sok időt pocsékoltam el arra, hogy a Google-ben, gyötrelmesen kiizzadt keresőkifejezések mentén próbáltam találni egy úgy-ahogy odaillő képet a cikkeimhez.
  • Twitter – A Twitter oldalamat két célra is használom: hogy automatikusan megosszam a cikkeimet, és hogy inspiráció és források után böngésszek. A Twitter használatom még nem túl profi, de remélem, hogy a jövőben tudom majd fejleszteni magam ezen a téren is, és az olvasáson valamint a passzív megosztáson túl építő, aktív tweeteket is tudok majd megosztani.
  • Facebook – A Kincsesfüzet Facebook oldalán szintén automatikusan megjelennek a blog friss bejegyzései, ezen kívül bár a Facebook nem a legotthonosabb közegem, igyekszem jelen lenni olyan csoportokban, amik kapcsolódnak a blogoláshoz.
  • Instagram – Az Instagram fiókom egy meglehetősen személyes felület, mégis a blogom szerves részének tekintem, mivel nemcsak az állandó internetes jelenlétem elsődleges színtere, de ez a felület segít leginkább, hogy megtartsam azt a pozitív szemléletet, azt a hálás és derűs fókuszt, amit a küldetésemnek tekintek itt a blogon és “odakint” az életemben is.

Ti hogyan blogoltok?

Blogger házi – így változott meg az életem, mióta blogot írok

Hogyan változott meg az életed, mióta blogot írsz? – Ezt a kérdést megint csak Suz’n tette fel a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségében a Facebookon, és amikor elkezdtem gondolkodni a válaszon, hamar rájöttem, hogy ez talán az egyik legbonyolultabb kérdés, amivel mostanság szembesülnöm kellett.

A Kincsesfüzet története ugyanis egyben a gyászmunkám története is.

Rengeteg szál vezetett el odáig, hogy elkezdtem blogolni itt, a Kincsesfüzeten, és nem kevés jelentősége volt benne annak, hogy az írás már gyerekkorom óta az álmom, vágyam, szenvedélyem, ahogy annak sem, amint már írtam, hogy Szalay Ádám Sikerkód tanfolyama erőteljesen irányba állított és segített visszanyerni a hitemet, hogy lehetek sikeres íróként is. Ezek talán sokkal egyértelműbb, egzaktabb előzményei, okai voltak annak, hogy megszületett a blogom, mint azok az élmények és felismerések, amik a gyászomból születtek. (Vagy csak azokkal nehezebb szembenézni, ezért nem kerültek még fel eddig arra a hivatalos listára, ami a blogom megszületését indukálta.)

Akárhogy is, a Kincsesfüzet alig több mint fél évvel édesanyám halála után született meg, és a bloggerként eltöltött időszakomat, a bloggerként megélt változásokat lehetetlen nem úgy vizsgálni, mint a gyászidőszakomban történt változásokat.

Mi motivált a gyászban arra, hogy blogolni kezdjek?

  • Édesanyám is mindig író akart lenni, de nyugdíjas korára tartogatta ezt az álmát – csakhogy a nyugdíjas évei sosem jöttek el. Ez ráébresztett, hogy nem halogathatom az álmaimat, hanem bele kell vágnom, ott, ahol vagyok, úgy, ahogy épp tudok.
  • Rádöbbentem, mennyire az ő árnyékában éltem mindig, és szembesültem vele, hogy ki kell lépnem ebből az árnyékból. El kell hinnem azt, hogy bár nagyszerű asszony volt, de egyszerűen máshogy volt nagyszerű, mint én. Nem mérhetem minden eredményemet, minden célomat, álmomat és tehetségemet hozzá, és nem hihetem azt, hogy ha neki nem sikerült, akkor nekem sem fog, hiszen ő olyan nagyszerű volt.
  • Megtapasztaltam, hogy ha nem is mindig, minden percben és minden helyzetben, de nagyon sokszor lehetőségem van dönteni arról, hogy boldognak akarom-e érezni magam, hogy az örömöt, a hálát, a reménykedést választom-e az elkeseredéssel szemben – és elköteleztem magam, hogy amikor csak tudom, az előbbieket választom.

Blogolás

Miben változtam az elmúlt években?

  • Megtaláltam a saját utamat az írásban, és elkezdtem dolgozni azért az álomért, amit régóta csak tologattam és halogattam.
  • Íróként (bloggerként) kezdtem gondolni magamra, és egyre bátrabban prezentálom magam így, az interneten és személyesen egyaránt.
  • Sokkal tudatosabban foglalkoztam önmagam fejlesztésével.
  • Rengeteget tanultam és tapasztaltam a háláról.
  • Összeszedettebb lettem, és a dolgaim sokkal inkább egy irányba mutatnak: több helyen vagyok jelen az interneten és több mindennel foglalkozok, de van egy vezérfonal, amihez mindent igazítok.
  • Ugyanakkor bátrabban vagyok szétszórt, bátrabban kapok bele dolgokba, megengedőbb vagyok magammal szemben, ha a szeszélyeimről van szó, mert tudom, hogy abból is profitálni fogok, ami csak két hétig érdekel.
  • Éberebb lettem a személyes történeteimre, arra, hogy milyen fontos, hogy meg tudjuk fogalmazni a saját megpróbáltatásaink tanulságát.
  • Megváltozott a viszonyom a boldogsággal is. Már tudom, hogy a boldogság nem valami véletlen dolog, ebből következően pedig nem kell bocsánatkérően rejtegetnem, hanem tudom, hogy munka és odafigyelés eredménye, amit jogom és kötelességem is olyan teljesen megélni, ahogy csak tudom.
  • Megváltozott a viszonyom a kudarcaimmal és a nehéz időszakaimmal is. Elnézőbb és türelmesebb vagyok magammal szemben, lejjebb adtam a maximalizmusomból, már tudom, hogy egy kudarctól nem ér véget a világ, a nehézségek pedig más perspektívába kerültek.

Ajánló: magyar blogszféra felmérés 2014

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének egyik tagja, Szabó Árpád (az Árpádblog szerzője) még tavaly indított útjára egy kérdőívet a csoportban a blogolási szokásokról, amit én is kitöltöttem, de azután el is feledkeztem róla. Most azonban megszületett az eredmény, és nagyon meglepődtem, milyen profi elemzést kerekített belőle Árpád, nemcsak formailag, de tartalmilag is összeszedett, izgalmas képet mutat a magyar blogszféráról, legalábbis arról a (nem is olyan kis) szeletéről, akik részt vettek a felmérésben.

Akit édekelnek a kutatás eredményei, kattintson Árpád blogjára és töltse le, böngéssze át a jelentést és gazdagodjon!

2015/01/img_0859.jpg

Blogger házi – a 10 legjobb dolog a blogolásban

Mi a tíz legjobb dolog a blogolásban? – Ezt a kérdést Facebookon tette fel a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének adminisztrátora, Suz’n, akitől a csoport tagjai időről időre “blogger házi feladatokat” kapnak, amik a blogoláshoz, a csoport életéhez, egymás támogatásához kapcsolódnak. Ez az első alkalom, hogy teljesítek egy ilyen házi feladatot, de remélem, hogy nem az utolsó – majd igyekszem. 🙂

Számomra tehát ez a 10 legjobb dolog a blogolásban:

#1 Sikerélményt ad – Akár egy cikk befejezésének vagy publikálásának élményét nézzük, akár egy komment olvasását, vagy az érzést, amikor meglódul az olvasottsági statiszika (és vele együtt a szívverésünk is), a blogolás mindig tartogat valami sikerélményt a számomra.

#2 Edzésben tart – Írok, olvasok, kutatok, szerkesztek, tervezek, rendszerezek, figyelek, témás keresek, akárhogy is, nem hagyja ellustulni az agyamat, edzésben tartja a szellemi és nyelvi képességeimet.

#3 Mindig van mit tenni – Soha nem fenyeget az a veszély, hogy magamba roskadva azt kérdezem: hát most mit kezdjek magammal?… (Oké, persze megesik az ilyesmi, de azokon a napokon úgysem tudok hasznosabbat tenni annál, mint hogy a fejemre húzok egy takarót és kialszom magam.) Akár buzgok a tettvágytól, akár csak annyi erőm van, hogy lomhán végigpörgessem a tumblr vagy a teitter falamat, mindig tudok találni olyan teendőt, ami hasznos a blognak.

#4 Segít definiálni önmagam – Ki vagyok én? Mit akarok és merre tartok?… Ijesztő kérdések, és mindig van az életnek olyan területe, ahol szembe kell nézni velük, de sokat segít, ha ott van a háttérben minél több olyan terület, ahol pontosan tudjuk ezekre a kérdésekre a választ. Például számomra az, hogy író vagyok, blogger vagyok, és egyre jobb akarok lenni abban, amit csinálok.

2015/01/img_0853.jpg

#5 Segít rendszerezni az életem – Kevesebbet csapongok, kevesebbet lötyögök, mióta itt van számomra a blog. Határidőim vannak, céljaim és terveim, a dolgok hajlamosabbak egy irányba mutatni, mert van mihez szervezni, van mihez igazítani őket.

#6 Mindig tanulok valamit – A blogolás folyamatos tanulásra késztet. Nemcsak a technikai háttérrel, a marketinggel, az írással kapcsolatban tanulok, de a tartalmak felkutatása során mindenféle területről jönnek szembe velem olyan cikkek, hírek, előadások, amik segítenek szélesíteni a látásmódom és gazdagítani a tudásom.

#7 Kapcsolatban tart – Introvertált típus vagyok, aki hajlamos úgy elmerülni a munkájában, a hobbijában, hogy az emberi kapcsolatait a nullára redukálja. De mivel a blogolás óhatatlanul is szociális tevékenység, soha nem vágom el magam a külvilágtól, akármennyire is elmerülök benne.

#8 Fejleszti a személyiségemet – Amikor megfogalmaztam azt az irányelvet, hogy pozitív hangulatú blogot fogok vezetni, még nem is sejtettem, milyen erős hatással lesz ez a személyiségemre. Miután a blogolás átszövi az életem minden területét és folyamatosan ott motozik a tudatom szegletében, állandó emlékeztető a számomra, hogy a pozitív hozzáállást válasszam, a jót keressem, igyekezzek kedves és derűs maradni. Kiderült, hogy az, hogy a blogon elköteleztem magam a pozitív szemlélet mellett, magával hozta azt is, hogy a blogon kívül is minduntalan visszatérek erre a kijelölt ösvényre.

#9 Bárki belevághat – Mondhatnánk, hogy ez inkább hátrány, mint előny, de én nem így látom. Természetesen, a megszülető és nyilvánosságra kerülő írások színvonala így elég vegyes. (Nem mintha például a kiadók által szűrt könyvesbolti kínálatban nem lenne az.) Egyszer egy barátom azt mondta, hogy egy olyan kor felé tartunk, ahol mindenki, aki olvas, ír is. Ez a gondolat mélyen beette magát a fejembe, nagyon megragadott, és nagyon jó iránynak tartom azt, hogy az önkifejezésnek ez a formája, az írás, ami számomra mindig olyan fontos volt, ne csak egy szerencsés, szűk elit kiváltsága legyen, és a könyvkiadás vagy az újságírás világán kívül csak az asztalfiókokra és a magánlevelekre szorítkozzon, hanem olyasmi legyen, ami elérhető mindenki számára.

#10 Ingyen van – Ahogy írtam, a blogolásba bárki belevághat: az anyagi lehetőségektől függetlenül is. Nem kell kiadóknál kilincselni, önrészt vagy tagdíjat fizetni, hanem ingyen hozzáférhetőek a lehetőségek mindenki számára. Persze vannak fizetős lehetőségek is, de amennyire én látom, azokat egyáltalán nem kötelező igénybe venni a boldoguláshoz, az ingyenes berkeken belül is tökéletesen lehet boldogulni.

Szerintet mi a legjobb a blogolásban?

App ajánló: Instagram és barátai

Arra gondoltam, írhatnék néhány ajánlót/beszámolót az alkalmazásokról, amiket használok a telefonomon és a táblagépemen, amiken, legyünk őszinték, a fél életemet élem. Semmi diszkrimináció, de ezek mind Apple alkalmazások lesznek, mivel iPhone-t és iPadet használok – mély érzésű androidosok nyugodtan hibáztassák a férjemet, Petit, aki Apple hívővé tett. 🙂

Tudom, hogy már ezer éve ígértem beszámolót a napló alkalmazásomról, most mégsem ezzel kezdem, hanem az Instagrammal. Az Instagram fotómegosztó alkalmazás és közösségi felület egyaránt – az egyik legkézenfekvőbb lehetőség arra, hogy fotónaplót vezessünk, és képekben megosszuk az életünket ismerősökkel és ismeretlenekkel. Ráadásul könnyen összekapcsolható más közösségi oldalakkal és alkalmazásokkal – sokfelé tud automatikusan megosztani maga az Instagram alkalmazás (Twitter, Facebook, stb.), egyre több alkalmazás támogatja az Instagram megosztást (tehát hogy nem kell lementeni a képet és úgy feltölteni Instagramra, hanem azonnal megosztható), és sok blogmotor nyújt már beágyazási lehetőséget az Instagram képeknek (ahogy az én blogom oldalsávjában is látjátok az általam megosztott képeket).

Miért a telefon?

Talán már említettem, hogy a férjemet érdekli a fotózás. Hangulatos képeket készít, mindig nagyra értékel egy jó fényképezőgépet, és keresztre tudna feszíteni egy rossz beállítással vagy amatőr fotósbakival elszúrt képért. Amikor megismerkedtünk, kilenc évvel ezelőtt, a “buta telefonok” fénykorában, mást sem hallottam tőle, mint hogy mégis ki az, aki telefonnal fényképez? De aztán elkezdtek fejlődni a telefonokba épített kamerák és elérhető árúvá válni azok a telefonok, amik már élvezhető minőségű képeket készítettek és könnyűvé tették azok felhasználását, megosztását is. Azóta már Peti is azt vallja: hiába van egy csúcsszuper, profi fényképeződ, ha a polcon tartod – a legjobb fényképező az, ami nálad van.

Márpedig a telefon mindig a zsebünkben van, és soha nem volt még ilyen könnyű elkapni, megőrizni és megosztani a pillanatokat – megmutatni másoknak, ha láttunk egy lélegzetelállító naplementét, belebotlottunk egy vicces utcai festménybe, vagy valami megismételhetetlenül mókásat művelt a kiskutyánk.

Persze ha az embernek van egy bármelyik pillanatban elkattintható fényképező a kezében, aminek segítségével percek alatt nyilvánossá tud tenni bármit, az veszélyes eszköz a saját és a körülöttünk élők intim szférájára nézve – de én úgy gondolom, hogy ez is, mint minden, ésszel alkalmazva biztonságosan, haszonnal és élvezettel használható. Én például nagyon ritkán osztok meg olyan képet, amin emberek szerepelnek – zömében tárgyakat, tájakat és Diót fotózom, így remélem, hogy kellő betekintést tudok adni az életembe, meg tudom mutatni a számomra kedves pillanatokat és hangulatokat, anélkül, hogy bárkit megsértenék, vagy a körülöttem élőknek úgy kellene érezniük, hogy veszélybe kerülnek, amint a telefonomért nyúlok.

20140315-174103.jpg

Instagram

Fotómegosztásra az ingyenes Instagram alapalkalmazást használom, leginkább a telefonomról (mivel általában azzal fotózok), de néha előfordul, hogy az iPademről is.

Amit tud:

  • kép készítése vagy feltöltése a telefonnal készített képek közül
  • a kép szerkesztése megosztás előtt (az egyik legkedvesebb frissítés a számomra a kép forgatásának a lehetősége volt – egy áldás, hogy nem kell aggódni a ferde horizont vagy a bedőlő templomtorony miatt, mert ezek a hibák könnyen korrigálhatók, de lehetőség van még a világosság állítására, vágásra és fókusz-hangsúlyozásra is a szélek elmosásával)
  • keretek és szűrők kiválasztása (én kereteket egy ideje már nem használok, filterrel viszont szinte mindig feldobom a képeim hangulatát)
  • emberek megjelölése a képen az Instagram felhasználónév megadásával
  • hely hozzáadása a képhez – a telefon által rögzített GPS információk alapján hozzárendelhető a készítés helye is a képhez, sőt listából kiválaszthatóak a város különböző helyszínei, amik közül az alkalmazás magától felajánlja a közelieket (én ezt akkor szoktam használni, ha a hely nevezetes, vagy kifejezett kapcsolata van a képpel – tehát például egy cukrászdában fotózok)
  • leírás, címkék, kapcsolódó felhasználók megadása a szövegben
  • a kép automatikus megosztása Twitteren, Facebookon, Tumblr-ön, Flickr-ön, Foursquare-en – természetesen ez nem kötelező
  • videók készítése és megosztása
  • barátok hozzáadása, más felhasználók képeinek figyelése, hozzászólás írása, lájkolása
  • kép megosztása mindenkinek vagy néhány kiválasztott felhasználónak (ezt az utóbbi újítást még nem térképeztem fel)
  • mások képeinek böngészése címkék és felhasználónevek alapján

20140315-183949.jpg

[Egy kiállítás képei. #sopron #photography #exhibition
http://instagram.com/p/dzfykgpLCB/)]

Padgram

Bár iPaden is használható, de az Instagram alkalmazás a telefonon az igazi. Szívesebben böngészem iPaden mások képeit, de arra a Padgram alkalmazást használom inkább, ami táblagépre optimalizáltan jeleníti meg a képeket.

Amit tud:

  • belépes az Instagramos regisztrációval
  • személyes feed megtekintése hálós formában
  • mások képeinek böngészése címkék, felhasználónevek, kategóriák és térkép alapján
  • képek letöltése és megosztása
  • feliratkozás címkékre
  • hozzászólás mások képeihez, képek lájkolása
  • más felhasználók ajánlása képes összefoglalóval

20140315-183521.jpg

[I am promoting @nieniedialogues, via #padgram Great mom, fantastic woman, inspiring person! #lds #mormon #inspiration #parenting
http://instagram.com/p/ZsxtPJpLB-/]

Fizetős verzióra frissíthető, de én tökéletesen éldegélek az ingyenessel is, nincs agyonspammelve reklámmal és nincsenek benne fájdalmasan elzárt prémium funkciók.

InstapicFrames

Sok alkalmazás van, amivel kollázsok készíthetők – én ezt használom. Szintén van fizetős része, amiben igalmasabbnál izgalmasabb keretek vannak (szívecskék, szmájlik meg minden), de én itt is tökéletesen elégedett vagyok az ingyenes verzióval, ami ötvenféle keretet tartalmaz, és szintén nem futottam még bele hátrányos megkülönböztetésbe a free változatban.

Amit tud:

  • projektek létrehozása és mentése
  • kollázsminták kiválasztása (négyzet alapon ötven különböző elrendezésben helyezhetők el a képek) és feltöltése képekkel
  • millióféle szerkesztési lehetőség, amit, bevallom, még nem derítettem fel
  • képek megosztása Instagramon, Facebookon vagy e-mailben

20140315-183135.jpg

[Esküvői fotók a blogomon – link a profilomban! Our wedding photos on my blog – link on my profile! ❤️@kocsisp ❤️ I created this collage using an app called @instapicframeapp, #madewithinstapicframesapp #wedding #weddingphoto #dog #havanese #weddingwithdogs
http://instagram.com/p/ivl9Q0pLEW/]

Repost & Regram

Az instagramot böngészve felmerülhet az igény, hogy megosszuk mások képeit – nem lopásként, hanem például ha segíthetünk vele másoknak (reklám, népszerűsítés, támogatás, stb.). Ennek a macerásabb módja a képernyőkép készítése és feltöltése – de szerencsére vannak rá egyszerűbb és tisztább megoldások is. Én a Repost & Regram alkalmazást használom, ami megengedi, hogy böngésszem a feedjeimet, és ha olyan képet látok, amit megosztanék, azt segít repostolni, méghozzá az eredeti tulajdonos nevének és képének hozzáadásával. Szintén van fizetős változata, de szintén nem von meg semmilyen létfontosságú funkciót.

20140315-183008.jpg

[@via_urbaneve http://urban-eve.hu/kreativ-kalendarium-tanfolyam/ #urbaneve #repost #regram
http://instagram.com/p/lkX3VFJLAC/]