Zaklatás: nem a te hibád

Kedves olvasóim, előre szólok, hogy előfordulhat, hogy ez a cikk nem a szokásos barátságos, optimista hangvételű írás lesz, még az is megeshet, hogy felzaklató tartalomnak bizonyul majd, ezért csak saját felelősségre olvassátok!

A helyzet az, hogy egy friss élményemről szeretnék írni nektek. Tegnap ugyanis zaklatás áldozata lettem a munkahelyemen. Kedves lányok, hölgyek, asszonyok, ti tudni fogjátok, miről beszélek: arról a fajta zaklatásról, amiről nem is szabad kimondani, hogy zaklatás volt, és főleg nem szabad teljesen elhárítani magunkról a felelősséget, hiszen “biztosan félreérthetően viselkedtél”, és “nem is volt az olyan nagy dolog, csak egy kis kínos félreértés [amit egyébként is te okoztál]”, “meg aztán valld be, hogy egy kicsit azért jól is esett”. Amiről az ember lányának eleve humorral kell beszélnie, hiszen drámakirálynővé válna, ha komolyra venné a figurát.

Ismét el kell mondanom, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen remek férjem van, mert vele őszintén, nyíltan, komolyan és drámaian beszélhettem arról, amiről bárki mással csak humorosan illik, és ez a beszélgetés már önmagában sokat segített abban, hogy feldolgozzam a szituációt. Beszéltünk arról is, miért élik meg a különböző emberek a hasonló helyzeteket egészen másként, elsősorban hogy nagy általánosságban miért él meg egy nő egy ilyen helyzetet sokkal nehezebben, mint egy férfi.

De ami miatt úgy döntöttem, hogy ide, a Kincsesfüzetre is elhozom ezt az élményt, az az, hogy elmélkedjek rajta, miért éli meg egy olyan feketepont-gyűjtögető, alapvetően naiv, nyílt és odaadó ember, mint én, kifejezetten rosszul, ha visszaélnek a nyíltságával.

Nemcsak a szexuális zaklatás terén, de az élet minden területén előfordul, hogy az udvariasságot, kedvességet, segítőkészséget felhívásnak veszik keringőre. Sajnos nem először van szerencsém (szerencsétlenségem) a szituációhoz, hogy az emberek felé mutatott nyíltságomat, bizalmamat, azt, hogy nem veszem magam körbe falakkal, úgy értelmezik, hogy nincsenek is határaim. Ez megtörtént már szexuális töltettel, egyszerű verbális zaklatással, a munkámmal vagy az időmmel való visszaéléssel, számos formában, megszámlálhatatlan alkalommal, egészen fiatal korom óta. Egy hozzám hasonlóan békeszerető ember egyébként is nagyon nehezen hátrál ki egy ilyen szituációból, mert még védekezés közben is sokkal jobban figyel arra, hogy igyekezzen nem kárt okozni, mint arra, hogy igyekezzen nem kárt szenvedni. Emellé társul még a feketepont-gyűjtögető hajlamom, ami pedig tökéletes áldozatává tesz azoknak a szuggesszióknak, hogy magamban keressem a hibát ahelyett, hogy a sarkamra állva, magamba vetett bizalommal, hittel, öntudattal kimondanám, hogy nem vagyok hibáztatható azért, ami velem történt.

Ezért, elsősorban magamnak és a hozzám hasonló szindrómában szenvedőknek leírnám ide örök emlékeztetőül:

  • A jóindulatod jóindulat, a kedvességed kedvesség, a nyíltságod nyíltság, a bizalmad bizalom, az emberekbe vetett hited hit. Nem jellemhiba, nem provokáció, és nem felhívás keringőre. Ha valaki szánt szándékkal vagy akaratlanul félreértelmezi, az nem a te hibád.
  • Bármikor léphetsz hátra egy lépést. Attól még jóindulatú, kedves, nyílt, bizalommal és hittel teli ember maradsz, ha nem reagálsz kedvesen valamire, ami nem érint kedvesen. Nem vagy köteles eltűrni semmit.
  • B-á-r-m-i-k-o-r léphetsz hátra egy lépést. Ha egy karakánabb, nagyszájúbb, hirtelen természetűbb ember már hamarabb kapcsolt volna és hamarabb kihátrált volna a szituációból (vagy arccal előre kiverekedte volna magát belőle), te akkor is megteheted később. Továbbra sem vagy köteles eltűrni semmit.
  • Attól még, hogy más frappánsabban, talpraesettebben, csípősebben tudná helyre tenni a szituációt, még neked is jogod van megtenni. A dadogva kinyögött n-nem is nem.
  • Attól, hogy neked kínosabb, még nem te vagy a hibás.
  • Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Nem a te hibád volt, ezért nem is neked kell változnod. Nem vagy gyenge, nem vagy tehetetlen, nem vagy köpönyegforgató, csélcsap, céda vagy dilinyós. A világnak több jóindulatra, kedvességre, nyíltságra, bizalomra és hitre lenne szüksége, nem kevesebbre, ezért nem neked kell változtatnod.

Ölelést küldök mindenkinek, aki érezte már magát hasonlóan, mint én (akár azért, mert diákként szolgai módon ő írta a fél osztály házi feladatát, mint én, akár azért, mert puszta udvariasságból sikerült belesétálnia egy szexuális zaklatásba, mint nekem), és kérek mindenkit, hogy aki azzal a szerencsés jellemmel született, hogy karakánabb módon a helyén tud kezelni egy ilyen szituációt, az a lehetőségei szerint álljon ki azok mellett, akik a konfliktuskezelés helyett más jó tulajdonságokkal megáldva születtek. Feketepont-gyűjtögető naiva társaimmal együtt hálásan köszönöm a segítségeteket – tudjátok úgyis, hogy ha alkalmunk lesz, megháláljuk!

IMG_0696.JPG

“A döntéseid a reményeidet tükrözzék, ne a félelmeidet.” (Nelson Mandela)

(És, megjegyzem, a tény, hogy ezt a bejegyzést közzéteszem és nem hagyom meg piszkozatban, már önmagában a reményeimet tükrözi a félelmeimmel szemben.)

Reklámok

Megmutatni a meztelen lelked – Feltétlen bizalom egy párkapcsolatban

“Csak annak szabadna odaadnod a meztelen testedet, aki már szerelembe esett a meztelen lelkeddel.” (Charlie Chaplin)

Nem tudom, megosztottam-e már veletek a fenti gyönyörű gondolatot, amit Charlie Chaplin a húgának adott tanácsként, de nemrég úrja eszembe jutott, amikor a személyes blogomon megosztottam ezt a kis gondolatot a végtelen szeretetemről a végtelenül troll férjem iránt.

Azon gondolkodtam, miért működik ilyen jól ez a dolog közöttünk, hogy lehet, hogy a humora olyan éles, mint a penge, és mégsem sért meg vele soha. (Oké. Emberek vagyunk. Szinte soha.) Különösen, hogy nem sokkal azelőtt, hogy megismertem Petit, szerelmes voltam egy fiúba, aki aztán nagyon megbántott. És amikor elkezdtünk Petivel ismerkedni, majd együtt járni, annyi de annyi hasonlóságot vettem észre közöttük, hogy az ténylegesen fájt, borzasztó sok kétséget, de még több szégyent és bűntudatot ébresztett bennem, hogy hogyan lőhettem ennyire mellé, amikor látszólag ennyire közel voltam, és hogyan lehet ennyire reményteljes valami, ami ennyire közel van ahhoz, ami annyira megégetett.

Már tudom egy ideje, de azt hiszem, most fogalmazódott meg bennem véglegesen ez a dolog (csaknem tíz év után – végül is, sohasem késő elengedni valamit), hogy egyszerűen ez volt a baj: nem vártam ki, hogy vajon beleszeret-e a meztelen lelkembe.

Az a kivételes bizalom és nyíltság, ami köztünk van Petivel (és amiért, el kell mondanom, Peti piszkosul megdolgozott a kapcsolatunk elején, mert nem volt olyan könnyű elérni, hogy megnyíljak és biztonságban érezzem magam, de ő nem kapkodott – kíváncsi volt a meztelen lelkemre), kívülről nézve meglehetősen morbiddá, belülről nézve viszont fantasztikussá teszi a kapcsolatunkat. Hogy csak egy példát mondjak, nevetségesen könnyű lenne engem megcsalni, hiszen egy cseppet sem gyanakszom, nem harapok semmilyen kitekintgetésre, és mindig készségesen asszisztálok egy “harmadik kerék” vicchez. Vagy, ha már a vicceknél tartunk, átlapozva a gondolataimban azokat az epés vicceket, amiket Peti el szokott sütni, sokaknál már váló ok lenne. Ezek azok az éles fegyverek, amikkel könnyedén megsebezhetne, és szétkaszabolhatná a kapcsolatunkat.

De nem teszi, hiszen ott van rajtunk annak a bizalomnak a páncélja, amit felépítettünk, mielőtt, és ez nagyon-nagyon fontos, még mielőtt elkezdtünk volna éles fegyverekkel hadonászni.

Mert egy “harmadik kerék” vicc, vagy egy “ne vedd fel, kövérít” poén, vagy egy bármilyen éles tréfa csak akkor bántó, ha előtte nem meztelenítettük le a másik lelkét, és így nem tudhatjuk, van-e mögötte valami, amitől tartani kell.

Olyan ez, mint az a harangjáték, az a bizalomjáték, amit kamasz koromban játszottunk (hangsúlyozottan olyanokkal, akikben teljességgel bízhattam, mert tudtam, hogy nem találnák mókásnak, ha zokogva elterülnék az aszfalton): az ember lehunyja a szemét, a teste mellé szorítja a karját, és eldől, vakon, mert tudja, hogy el fogják kapni. Eldőlni a semmibe úgy, hogy nem tudjuk, áll-e mögöttünk valaki, gyomorszorító, félemetes, és jó eséllyel fájdalmas élmény. De ha tudjuk, hogy egészen biztosan lesz ott valaki, hogy elkapjon, nem az. (Akkor is, ha vannak olyan mókás figurák, akik nem állva, hanem guggolva várnak, hogy hosszabb legyen a zuhanás – de akkor is, bármilyen körülmények között bízhatunk benne, hogy ott vannak.) Van benne izgalom, a zuhanás szédítő érzése, de nincsen benne félelem, és nincsen benne kétség, és minden egyes dőléssel csak erősebbé tesz.

Nektek mit jelent a bizalom?