Mormon péntek – Hogyan vizsgálj meg egy szöveget

Egy korábbi beszélgetésünkből idézek, amikor a különböző források (a Biblia és más könyvek, cikkek, tanítások, tanácsok) olvasásáról beszéltünk a mormon fiúkkal.

A beszélgetésünk arra vonatkozott, hogyan lehet megkülönböztetni egy értékes, érdemes, követendő forrást egy haszontalantól. Sajnos az ide vonatkozó Biblia-részletet nem tudom felidézni (ha valakinek eszébe jut, ossza meg), de úgy gondolom, a lényeget megragadtam, és egy használható kis útmutatót kaptam.

Mit tegyünk tehát, ha egy forrással kerülünk szembe és el akarjuk dönteni, érdemes-e foglalkoznunk vele, hinnünk benne és alkalmaznunk a tartalmát?

  1. Kérdezzük meg az eszünket! – Tekintsük át és józan észérvek mentén döntsünk róla, hogy érdemes-e rá, hogy elkezdjünk vele foglalkozni.
  2. Kérdezzük meg a szívünket! – Ismerjük meg a forrást, és kérdezzük meg a szívünket – belső hangunkat, meditációban a tudatalattinkat, imában Isten -, hogy mi a véleménye róla, és bízzunk a kapott megérzésben, sugalmazásban.
  3. Nézzük meg a gyakorlatban! – Ha az eszünk és a szívünk, a mérlegelésünk és a megérzésünk próbáját is kiállta, kezdjük el alkalmazni az életünkben, figyeljük meg a hatását, és ez alapján ítéljük meg véglegesen.
Reklámok

Mormon péntek – Kicsiségek és közösségek

“Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Máté evangéliuma)

“A sötétség nem tudja kiűzni a sötétséget – csak a fényesség képes erre. A gyűlölet sem tud gyűlöletet kiűzni – csak a szeretet képes rá.” (Martin Luther King)

Ez a két idézet és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok voltak a tegnapi mormon angol óra lelki üzenetei, én mégsem az ellenségekről szeretnék most írni, hanem azokról az emberekről, akik jók hozzánk.

A Blog Action Day alkalmából, szintén a gyász kapcsán írtam arról, hogy milyen súlyuk van az apró jótetteknek. Ezekhez hasonló csekélység volt az is, hogy tegnap, miután tudattam a mormon fiúkkal, hogy szomorú vagyok, és nem is tudok végig maradni az órán, rám bízták a döntést, hogy a szokásostól eltérően az óra elején tartsák-e a lelki üzenetet, hogy én is meghallgathassam. Ez nagyon kedves volt tőlük, és megerősített abban, hogy jól tettem, hogy még ha csak az óra felén-harmadán tudtam is ott lenni, elmentem hozzájuk egy kicsit feltöltődni lelkileg.

Azt mondtam, azokról az emberekről akarok írni, akik jók hozzánk. Nem barátot írtam.

Ami a barátokat illeti, kevés közeli barátom van, és még kevesebb olyan barátom, aki fizikailag is közel van hozzám, mondjuk egy régióban. Én a családnak nem arra az ágára ütöttem, apukám családjára, akik könnyen kötnek új ismeretségeket, remekül ápolják vagy könnyedén melegítik fel újra a barátságaikat. Néha aggodalommal vagy szomorúsággal tölt el, hogy én sokkal inkább magamnak való vagyok, hogy kevés ember áll hozzám igazán közel, a távolabbi ismerősökkel pedig nem tudom olyan könnyeden kezelni a kapcsolatomat, ahogy például a húgom elhív szórakozni egy hónapok-évek óta nem látott ismerőst.

Időről időre mégis elsodródok egy-egy találkozóra vagy közösségbe, ahová nem kötődöm mély gyökerekkel – mint egy baráthoz -, mégis otthon lehetek köztük.

Talán vannak az olvasóim közt olyanok, akik nem is igazán értik ezt – a húgom például, ha olvas, egészen biztosan értetlenül néz most. De azokat, akik velem járnak egy cipőben, arra bíztatom, hogy adjuk fel a maximalizmusunkat a barátságokkal szemben is, és adjunk több megbecsülést azoknak az ad-hoc, laza kapcsolatoknak, amelyekben egyszerűen jó emberek vesznek körbe minket, akik mély barátság nélkül is azon vannak, hogy egy picit jobbá, egy picit mosolygósabbá tegyék a napunkat.

Ez úton is köszönöm a mormon fiúknak, hogy mindig megnevettetnek, és köszönöm mindenkinek, aki hozzájárul egy-egy mosollyal vagy mosolyogtatással a lelkem épségéhez.

Téged ki mosolyogtatott meg ma?