Mormon péntek – A válasz minden kérdésünkre

Hosszú kihagyás után ismét jelentkezem a mormon péntek rovattal (mert péntek van, ha mondom! :)), méghozzá nemcsak azért, mert ezen a hétvégén tartják a 2015-ös őszi általános konferenciát, hanem mert ennek kapcsán az elmúlt héten böngésztem egy kicsit a “hogyan készüljünk fel az általános konferenciára” témájú cikkeket, és a Liahona magazin archívumában megtaláltam Dieter F. Uchtdorf egy korábbi cikkét, ami nagyon jól összhangba hozható a legutóbbi inspiráló olvasónapló tippjeimmel.

Emlékeztek, abban a cikkemben arról írtam, hogy a gyakorlott bibliaolvasók tapasztalataiból hogyan profitálhatunk nem csak a klasszikus, vallásos Biblia, de bármilyen “biblia”, könyvtár olvasásakor. Ahogy írtam arról is, hogy szerintem ezek a módszerek azért működnek ilyen jól vallástól függetlenül is, azért tudunk nemcsak a szent könyvekben, de bármilyen olvasmányban építő, inspiráló, csak nekünk szóló mondatokat, üzeneteket találni, mert az emberi elme szereti az ilyen játékokat: szeret összefüggéseket találni, szeret válaszokat találni a kérdéseire. A válaszok így valójában nem egészen kívülről érkeznek: egy gondolat azért szól sugallatként személyesen nekünk, mert olyasmivel rezonál, ami már eleve bennünk van, kimondott vagy kimondatlan kérdés, kétely, érzés, gondolat formájában.

Sugallat-1000

Most pedig következzenek ennek szellemében, az én tolmácsolásomban (és megfogalmazásomban) Dieter F. Uchtdorf tanácsai, illetve azok “világi kistestvérei” arról, hogyan készüljünk fel az inspiráló üzenetek fogadására:

  • Legyenek kérdéseink! Foglaljuk össze magunkban, akár írjuk össze, hogy mi az, ami foglalkoztat, nyugtalanít, mi az, amire választ keresünk vagy amiben útmutatásra vágyunk. Egy kétnapos konferencia hatalmas mennyiségű üzenetet tartalmaz, és bár mind hasznos és inspiráló lehet, lesz közötte néhány, amiről úgy érezzük, itt és most csak nekünk szól, hiszen pontosan választ ad a kérdéseinkre. Hogy könnyebben megtaláljuk ezeket, magunkon segítünk, ha tudjuk, mik azok a kérdések, amikre választ keresünk.
  • Nem baj, ha egy üzenet ismerős! Sőt. Ha úgy érezzük, hogy egy gondolatot újra és újra hallunk, más és más forrásokból, apróbb eltérésekkel, talán nem véletlen az, hogy éppen ez üti meg a fülünket újra és újra. Talán épp olyasmit pedzeget bennünk, ami kitartóan foglalkoztat, tudatosan vagy tudattalanul.
  • Az ihletet használjuk iránytűnek! Ha úgy érezzük, hogy egy gondolat megihletett, hogy megmozdított bennünk valamit, hogy igazán nekünk szólt, akkor ne hagyjuk ezt meg egyszeri élménynek. Gondoljuk át, mit jelenthet nekünk a mindennapokban, hogyan tudnánk alkalmazni a gyakorlatban, és hagyjuk, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban iránytűként szolgáljon a számunkra.

Olvasónapló okosan – Így találd meg az üzenetet, ami csak neked szól

“Semmi nem történik véletlenül.” – Ti is hallottátok már ezt, igaz? És hisztek benne?

Erről beszélgettünk nemrég az egyik munkatásammal, és bár igyekszem mindenki hite iránt tisztelettel lenni, de az igazság az, hogy azokat például egy szeneslapáttal tudtam volna a halálba küldeni, akik anyukám halála után azzal próbáltak vigasztalni, hogy “majd meglátod, hogy mindez okkal történt”, “a Jóistennek terve volt ezzel”.

Amit én hiszek (sőt, ami azt illeti, remélek), az az, hogy az élet eseményeinek hátterében nem állnak fölöttes szándékok, hogy nem egy bonyolult, nagy sakkjátszma része volt például az, hogy anyukámat, mint egy feláldoznató kis gyalogot, csak úgy leütötték a tábláról, hogy aztán abból valami nagyobb hadművelet kerekedhessen ki – nem is beszélve a sokkal nagyobb és kegyetlenebb tragédiákról a világban.

Abban viszont teljes szívemmel hiszek, hogy a veszteségekből is kihozhatunk valami jót, a tragédiákból is tanulhatunk valamit, gazdagodhatunk általuk, így aztán valami nagyobb, jobb, hasznosabb dolog táptalajai lehetnek. Így kapnak értelmet utólag – nem azért, mert előre elrendeltetett céljuk volt, hanem mert képesek voltunk meglátni benne az értelmet.

Viszont ahogy az lenni szokott, ha a miértektől és a vallásvitáktól eltekintek, a vallásos gyakorlatban nagyon sok hasznos tippet, ötletet és ihletet tudok találni. Ezúttal pedig a bibliaolvasási tippekből gazdagodtam és ültettem át őket vallás-mentes gyakorlatba.

“Ha felcsapsz egy Bibliát, biztosan ott fog kinyílni, ahol a választ találod a legégetőbb kérdéseidre.” – Biztosan ti is hallottatok már erről a gyakorlatról.

A “biblia” szó tulajdonképpen nem jelent mást, mint könyveket, könyvek gyűjteményét. Mindig úgy gondoltam, hogy ha egy odafigyeléssel összeválogatott mini-könyvtárral tesszük meg ugyanazt, mint a Bibliával – találomra leemelünk egy kötetet a polcról, találomra felcsapjuk valahol, és azzal a reménnyel olvasunk bele, hogy ott választ fogunk találni a kérdésünkre –, akkor valóban választ fogunk találni.

Miért? Mert az emberi elme szeret válaszokat keresni, szeret kirakózni, szeret formákat találni a felhőkben. A válaszok ezúttal is bennünk vannak, tulajdonképpen magunkban keressük és magunkban találjuk meg őket, egy kis külső ihlet, külső hatás segítségével.

Az elmúlt időszakomban – ami, ahogy a blog eseménytelenségéből is sejthettétek, hullámvölgyes volt – próbáltam úgy inspirálódni, hogy előszedtem azokat az inspiráló szentírás-olvasási segédleteket, biblianapló ötleteket, amiket egy ideje már gyűjtögettem, nézegettem, ízlelgettem, és elkezdtem összeállítani egy inspiráló olvasmánynaplót a segítségükkel.

Megosztok közülük néhányat veletek is, hátha ti is inspirálónak találjátok. Ezeket az ötleteket bármilyen olvasónaplóhoz alkalmazhatjátok, ha még tovább szeretnétek gazdagítani az élményt, ha még többet szeretnétek meglátni és feljegyezni egy könyv üzenetéből.

GROW & SOAP

Két angol betűszavas “gyorstalpalót” is találtam, hogyan lehet egy könyvrészlet olvasásából többet kihozni (akár találomra böktünk rá, akár kifejezett okból vagy céllal választottuk pont azt a részlet). Mivel a kettő jól kombinálható, együtt osztom meg őket.

biblejournal_mindmap_1

GROW

  • Greet – Üdvözöld az élményt, hangolódj rá az olvasás élményére. Teremts kellemes körülményeket. Ha ismersz meditációs technikákat, alkalmazhatod őket, egy csendesebb, elmélyültebb elmeállapotban érjen az olvasmányélmény. Ha hiszel az imában, imádkozhatsz, ha kérdésed van, amire a választ keresed, felteheted.
  • Read – Olvass el egy részletet. Kiválaszthatod találomra is, de lehet olyan részlet is, amit valami okból kifejezetten tanulmányozni akarsz. Lehet egy bekezdés vagy néhány oldal is.
  • Observe – Figyeld meg a hatást. Figyeld meg, milyen érzéseket és gondolatoka kelt benned az elolvasott részlet. Vedd észre, ha egy gondolat, egy mondat vagy egy kép kifejezetten megszólít, visszhangot kelt benned.
  • Write – Írd le a gondolataidat. Ebben segít a SOAP gyakorlat.

SOAP

  • Source – Idézd a forrást. Ha volt olyan mondat vagy részlet, ami mintha kiviláglott volna a szövegből, mintha csak itt, csak most, csak neked szólt volna, mindenképp írd le.
  • Observation – Írd le a megfigyeléseidet. Írd le azt, hogy mit érzel, mit gondolsz a kiemelt idézettel vagy az egész szövegrésszel kapcsolatban.
  • Application – Írd le, hogyan alkalmaznád. Gondold át, hogyan adhat választ a kérdésedre, hogyan segíthet az adott problémádban, hogyan alkalmazható a jelen helyzetedben az, amit olvastál.
  • Prayer – Írd le, miért vagy hálás és mire vágysz. Ahogy már írtam, számomra az ima a hálaadás és a kérés keveréke. Nem szükséges valakihez imádkoznod – ha az olvasmányélményed rávilágított valamire, amiért hálás lehetsz vagy eszedbe juttatott egy célt vagy vágyat, azt itt feljegyezheted.

(Forrás: itt és itt)

4 kérdés

Négy további egyszerű kérdés, ami megkönnyítheti egy szöveg tanulmányozását – ezekre írásban, de csak gondolatban is válaszolhatsz.

biblejournal_mindmap_2

  1. Melyik mondat fogott meg a leginkább? Mi volt az a mondat, ami mintha kiviláglott volna a szövegből, csak itt, csak most, csak neked üzenve?
  2. Foglald össze 3-4 mondatban, mi volt a lényege számodra annak a szövegnek, amit olvastál?
  3. Mit üzen neked az az egy mondat, amit az első pontban kiválasztottál? Miért érzed úgy, hogy pont ez szólított meg, és mi az üzenete számodra?
  4. Hogyan illik ez a mai napodra? Ha a mostani helyzetedben szeretnéd alkalmazni ezt az üzenetet, hogyan tudnád megtenni?

(Forrás: rachelwojo.com)

Olvasónapló ötletek

További néhány ötlet, amivel színesíthetsz egy olvasónaplót, gazdagíthatsz egy olvasmányélményt:

biblejournal_mindmap_3

  • Foglald össze egy mondatban azt a szövegrészt, amit olvastál.
  • Válaszolj az 5W+H kérdésekre: who, what, when, where, why, how, azaz ki, mit, mikor, hol, miért és hogyan?
  • Keresd ki a kulcsszavakat a szövegből, és még ha úgy gondolod is, hogy pontosan ismered a jelentésüket, keresd ki őket az értelmező szótárból – lehet, hogy találsz ott valami érdekességet, ami egészen más megvilágításba helyezi vagy váratlan elemekkel gazdagítja az olvasmányélménydet.
  • Másold ki és memorizáld a kedvenc idézeteidet.
  • Adj címet az oldalaknak. Ha a fejezetektől és szakaszoktól elvonatkoztatva egy új felosztásban, oldalanként próbálod áttekinteni az olvasottakat és összefoglalni őket egy-egy címsorban, az segít új fókuszpontokat találni az események sorában.
  • Írd újra a saját szavaiddal, amit olvastál. Összefoglaló helyett jászthatsz a tartalommal is. Helyezd új helyre a hangsúlyt, domboríts ki egy olyan gondolatot, ami csak mellékesen jelent meg a szövegben, vagy szedd pontokba és foglald össze lista formájában az olvasottakat.
  • Tedd fel a kérdést, mi a haszna számodra, hogyan alkalmazhatnád a saját élethelyzeteidben, a saját problémáidra azt, amit olvastál.
  • Engedd szabadon a fantáziádat és kötetlenül írj arról vagy annak ihletésében, amit olvastál. Írhatsz időzítő mellett folyószöveget, minden elvárás és megkötés nélkül, de készíthetsz még ennél is kötetlenebb brainstorming listát címszavakkal és mondattöredékekkel. Nézd meg, hová vezetnek a gondolataid, ha szabadon engeded őket, és csodálkozz rá, mi mindent mozdít meg benned valójában az a szövegrész, amit olvastál.

(Forrás: stonesoupforfive.com)

Ha van kedvetek, próbáljátok ki most! Vegyetek le egy könyvet a könyvespolcotokról, lapozzátok fel, olvassatok el belőle néhány bekezdést vagy néhány oldalt, alkalmazzatok néhány ötletet a fentiek közül, és meséljétek el, sikerült-e megtalálni benne azt az értelmet, azt az üzenetet, ami mintha pont most, pont nektek szólt?

Mennyibe kerülnének a könyvek?

Egy érdekes, és végső soron se füle, se farka dolog jutott eszembe.

Nemrég vásároltam magamnak egy Bibliát, és aztán elkezdtem számolgatni egy kicsit. Méghozzá azt, hogy mennyibe kerülnének a könyvek, ha oldalszámuk arányában annyiba kerülnének, mint a Biblia.

Ahogy mondtam, egy se füle, se farka kérdésről van szó, mivel az összevetnésnek nyilván nem sok értelme van. A Biblia az Biblia – minden idők legbiztosabb bestseller kiadványa, amit valószínűleg nem lehet olyan nagy példányszámban nyomtatni, hogy félni kelljen attól, hogy nem kel el. A fordítása, szerkesztése, gondozása, kiadása is teljesen más keretek közt folyik, és úgy általában, egészen más politika van mögötte, mint bármely más könyv mögött, így önköltséget, kiadásokat, haszonkulcsot számolni rajta elég sánta dolog.

Azt, hogy egy szent könyv ára mennyire politikai kérdés (azaz mennyire csak döntés kérdése), azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Mormon Egyház például ingyen adja a Mormon Könyvét bárkinek, aki kéri, bármely nyelven, amire le van fordítva. (Pedig itt valószínűleg már azért nagyobb a kockázat egy nagy példányszámú nyomtatásban egy kis ország nyelvén kiadott fordításban – a Mormon Könyve azért mégsem minden idők legnagyobb bestsellere.)

Az alacsony ár persze nemcsak a vallásos könyvek kiváltsága – emlékszem, hogy anyukám polcai tele voltak az Olcsó Könyvek sorozat könyveivel, amiket az adott kor áraihoz képest is fillérekért lehetett megvásárolni.

Végső soron tehát egy könyv ára annyi, amennyit a mögé helyezett politika, szándék megenged.

Ez a bejegyzés persze nem felhívás – csak egyszerű gondolatjáték azzal, hogy ha hasonló támogató politika lenne bármelyik könyv mögött, mint ami például a közel 1500 oldalas Bibliák árát 3000 forint alatt tartja, mennyibe kerülnének a könyvek?

Játszottam egy kicsit a könyvek árával – mennyibe kerülnének? 

Játsszatok velem kicsit! – Szerintetek milyen lenne az a világ, ahol (a mai fizetések és árak mellett) nehéz lenne 1000 forintnál drágább könyvet találni a könyvesboltok polcain? Vajon többet olvasnánk vagy sem? Vajon népszerűbbek, kedveltebben, népszerűbbek lennének a könyvek vagy sem?

Boldogságterv #27 – Mémek, Máté és a mérhetetlen kicsinység


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Az áprilisi boldogságtervem témája Isten keresése a világ apró jelenségeiben.

Mi és a mémek

Nemrég meghallgattam Susan Blackmore beszédét a mémekről, amelyeket tágabban értelmez és magyaráz, mint az interneten terjedő vándortémákat, Richard Dawkins 1976-os elméletéig nyúlva vissza. Eszerint a memetika (aminek rövidült formája a meme [ejtsd: mém]) a görög mimetes szóból ered, amelynek jelentése másoló, imitátor. Az internetes mémek sem mások, mint valami, amit egymásról másolunk. Azonban már a technika kora előtt is rengeteg mém volt: a divat bármelyik eleme tekinthető például mémnek, hiszen ez is olyasmi, ami egyszer csak terjedni kezd, és emberről emberre száll. Susan Blackmore felhívja a figyelmet rá, hogy a mémek a génekhez hasonlóan működnek: adaptálódnak, variálódnak és másolják önmagukat, azonban mindeközben nincsenek tekintettel a következményekre. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egészében megértettem a memetika elméletét, vagy akár Susan Blackmore beszédét, de ami igazán megérintett és elgondolkodtatott benne, az az volt, hogy bár azt hisszük, mi teremtjük és irányítjuk mémeket (akár az internetes, akár a tágabb értelemben nézett mémeket), azok azonban a befolyásunkon kívül születnek, terjednek, variálódnak és adaptálódnak (elvégre, gondoljunk csak bele, egy jégvödör kihívást vagy bármely más mém-jelenséget sem tudnánk megfékezni vagy befolyásolni a lefolyását), az emberek pedig egyfajta hordozóközegként állnak a mémek rendelkezésére.

 

Miénk-e a világ?

Susan Blackmore beszéde eszembe juttatott egy régi főiskolai előadást, ahol mélyen megbotránkoztam azon, amit az alkalmazott művészetek professzorunk mondott: ne gondoljuk azt, hogy a természeti erőforrások, például az agyag véletlenül került a földbe és az ember mintegy véletlenül talált rá. Az az agyag szánt szándékkal volt odakészítve, hogy felfogja a vizet a számunkra, előkészítse a talajt a számunkra, és maga az agyag is ott legyen a számunkra, hogy abból edényeket és téglákat készíthessünk, házat építhessünk. 

Ami miatt pedig annyira érzékenyen ért ez a gondolat, az az, hogy a hasonló elméletek véleményem szerint nagyon sok fájdalmat okoznak a világban. Hogy okkal és szándékkal vagyunk-e itt, azt nem tudom, azt viszont igen, hogy ez a hit nagyon sokszor tévútra megy. Ha azt hisszük, hogy a tárgyak, a természeti erőforrások, az alacsonyabb rendű életformák, a növények, az állatok, vagy akár az emberek (akiket Isten előzékenyen eltérő bőrszínnel vagy nemiszervvel jelölt meg, hogy biztosan megismerjük, hogy ők azok a csökkent értékű embertársaink) mind-mind azért vannak idekészítve, hogy mi a felsőbbrendűségünkkel szabadon gazdálkodjunk belőlük, hogy a hasznunkat és kedvteléseinket szolgálják – ez olyan gondolat, ami eddig óhatatlanul is megszületett az emberek fejében újra és újra a történelem során, ahányszor belelovallta magát abba, hogy valamiképp különleges, hogy más okból van itt, mint a mezei virágok, a hegyek vagy a kutyák. 

Épp ezért én sokkal inkább igyekszem arra gondolni, hogy mi is csak ugyanolyan részei vagyunk a világunknak, mint bármelyik másik élő vagy élettelen. 

Rémítő kicsinység

Épp a héten írtunk a fóbiákról a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás keretein belül a fóbiákról, és egy érdekes fóbiát nem említettem, amibe nekem is volt már alkalmam belekóstolni, ez pedig a kozmikofóbia: az élmény, amikor (például a csillagos ég látványától) elviselhetetlen súlyként zuhan ránk a gondolat, hogy milyen hatalmas a világegyetem és mennyire aprók vagyunk benne mi magunk.

Nem könnyű ezt megélni, és valóban kilógunk a sorból a madarak, kövek és kutyák közül azzal, hogy egyáltalán elmélkedünk ilyesmiről, természetes tehát, hogy az emberi gondolkodással egyidősek a vallások, amelyek megpróbálnak megnyugtató választ adni arra, hogyan ne roppanjunk össze a saját kicsinységünk gondolatának súlya alatt. Amik azt mondják, hogy többek vagyunk, mint térben és időben mérhetetlenül aprócska kiterjedésű porszemek, hogy célunk van, hogy okkal vagyunk itt, hogy egy végtelenül bölcs mindenható számára mindannyian, név szerint és személy szerint roppantul fontosak vagyunk, hogy csak a látszat az, hogy ilyen aprócskák vagyunk és az életünk ilyen tragikusan véges, hiszen valójában mi is örökké fogunk élni, még tovább, mint az égitestek és a galaxisok.

Ha őszinte akarok lenni, jó volna ezt hinni (szeretnék így érezni), de nem hiszem. Érdekes módon viszont a megnyugtatást éppen egy bibliai részletből, Máté evangéliumából merítem, amit nektek is elhoztam. (És igen, önkényesen megvágtam, méghozzá pontosan azért, hogy reményeim szerint ti is ugyanazt az üzenetet olvassátok ki belőle, amit én látok benne – azt, hogy nekünk sincs több vagy jobb helyünk a világban, mint a virágoknak, a köveknek, a madaraknak vagy a kutyáknak, de a boldogulásunk kulcsa épp abban áll, hogy ezt elfogadjuk-e.)

“Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! (…) Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek. (…) Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. (…) Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? (…) Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról!” (Máté 6:25-34)

Mormon péntek: a legfontosabb sztori

Egy régóta félbemaradt cikk várakozott a jegyzeteim között, mert nem tudtam, milyen tanulságot vonhatnék le a gondolataim sorából, ezért nem osztottam még meg veletek. Aztán ráakadtam erre a videóra a Mormon Channel twitter csatornáján.

A videóban egy tanulságos történetet hallhatunk arról, hogy amikor úgy érezzük, a dolgaink rosszul alakulnak, hogy a sors (vagy Isten) kegyetlenül keresztülhúzta a számításainkat, megsemmisítette minden addigi erőfeszítésünk eredményét, felégette előttünk az utat, akkor még nem tudhatjuk, milyen új dolgoknak nyitott ezzel utat, nem tudhatjuk, hogy az élményeink, a nehézségeink milyen erősségekkel ruháznak fel, milyen lehetőségek felé indítanak el.

Számomra azonban (sajnálatos vagy kevésbé sajnálatos módon) ez a mormon üzenet sem azt üzente, amit szándékozott: nem azt, hogy el kell fogadnunk Isten terveit az életünkkel, hanem azt, hogy el kell fogadnunk, hogy rossz dolgok igenis történnek velünk, és csakis rajtunk áll, hogy mit olvasunk ki belőlük, rajtunk áll, hogy milyen hatást fognak gyakorolni ránk: hogy összetörnek vagy megerősítenek minket. Csakis rajtunk áll, hogy mi lesz a történetünk tanulsága.

De miről is akartam írni nektek eredetileg?

Mint tudjátok, idén ismét belevágtam a Book of Mormon in 365 Days olvasó kihívásba, nem is elsősorban a Mormon könyve miatt, hiszen az olvasás nagyobbik részét nem a könyv lapjain, hanem az instagram kommentek között töltöm, hiszen sok inspiráló és elgondolkodtató hozzászólást, személyes történetet olvashatok itt, és tanulhatok abból, ahogy az emberek megélik, elmondják, értelmezik a saját életük történeteit és igyekeznek tanulni, gazdagodni általuk.

Ugyanakkor mindig elgondolkodtat, amikor olvasom azt az elragadtatást, amivel magát a könyvet dicsérik – és itt most nem csak a mormonokra gondolok. A mormonok főleg a Mormon könyvéért rajonganak, a keresztények ugyanígy a Bibliáért. Bödőcs Tibor humorista szavai jutnak eszembe, aki találóan megjegyezte, hogy míg a keresztények forgatni is szokták a lemezt, addig a zsidók csak a Biblia A oldalát hallgatják. (Ha pedig olcsó módon tovább akarom fűzni a poént, míg az Ószövetség az A oldal és az Újszövetség a B oldal, addig a Mormon könyve lehetne a bonus track, a lemezről kimaradt dalokkal.)

Ahogy a mormon misszionárius fiúk egyszer rámutattak: a Biblia és a Mormon könyve sem más, mint egy család sok nemzedékre visszamenő története, egy családi kalendárium, jótanácsok, intelmek és inspiráló családi sztorik gyűjteménye, ami arra szolgál, hogy az olvasói gazdagodjanak és útmutatást nyerjenek belőle. Nem is csoda, hogy az emberek szeretik az ilyen gyűjteményeket, hiszen így vagy úgy minden ember így keres támaszt és inspirációt, ez az emberi természet elszakíthatatlan része: sztorikból tanulunk. Soha nem fogom elfelejteni azt, ahogy gyerekkoromban anyukám meséket szőtt nekem, vagy a Grimm gyűjteményből olvasott, ahogy apukám ezredszerre is elmesélte a határőrként eltöltött idő sztorijait, ahogy a nagymamám a cseléd éveiről beszélt, a nagypapám arról, amikor mentősofőr volt, vagy hogy soha nem tudtam elégszer hallani a szüleim megismerkedésének történetét. Szeretjük a sztorikat. Szeretjük újra és újra elolvasni vagy meghallgatni őket, és attól függően, hogy öt, tizenöt, huszonöt, negyvenöt vagy nyolcvanöt évesek vagyunk, más és más élethelyzetekben, mindig más és más tanulságot vonunk le belőlük, mással gazdagítanak.

Azt esik csak nehezemre megérteni, amikor az emberek látják, hogy egy ezeréves történetet ezérféleképpen értelmezhetünk (akár ezerféle helyesnek tűnő és felemelő módon), miközben tudják, hogy még ezer ilyen történet van szerteszét a világban, és ez mégsem arra indítja őket, hogy alázattal legyenek mások iránt (más sztorik és más értelmezések iránt), hanem piedesztára emelnek egyetlen könyvet, egyetlen sztorit, kirekesztő szabályokat és dogmákat alkotnak belőle, kikiáltják azt az üdvözülés egyetlen kulcsának, sőt mi több, minden vesszőjében és minden hasonlatában valósnak és igaznak fogadják el. Mintha a teknős és a nyúl történetét elolvasva csak akkor hihetném el, hogy a kitartó munka jobban meghozza a gyümölcsét, mint az, ha a saját csodálatosságunktól eltelve ülünk a fenekünkön, hogyha hajlandó volnék egyben elismerni azt is, hogy léteznek beszélő állatok. Nonszensznek hangzik, ha La Fontain meséiről mondjuk azt, hogy csupán ugyanolyan tanmesék, mint ezernyi másik az emberiség történetében, de háborúkat indíthat el, ha a Bibliáról vagy más vallások szent könyveiről sugalljuk ugyanezt.

Ha vallásos közegben mozgok (mint például amilyen most a Mormon könyvét olvasók tábora), minduntalan kihangsúlyozzák, mennyire fontos, hogy az ember folyamatosan olvassa és értelmezze a szentírásokat, keresve bennük a választ a kérdéseire. Csakhogy a bökkenő, amire fel szeretném hívni a figyelmet, abban áll, hogy szinte bármilyen forrást választhatnánk ehhez a munkához. Legyen szó bármilyen “bibliáról” (eredeti értelmében véve, pusztán könyvek gyűjteményeként gondolva rá), ami emberekről szól és kellően terjedelmes, rétegelt, hiszem, hogy ha választ keresünk benne, választ fogunk benne találni a kérdéseinkre – bármelyik kérdésünkre. Miért? Mert ez az emberi jellemzőnk, ilyenek vagyunk: sztorikból tanulunk. Szeretünk sztorikat értelmezni, és végső soron az életünk sem más, mint egy sztori, amit mi magunk írunk, méghozzá azzal, hogy eldöntjük, hogyan magyarázzuk a fordulatokat, amik megesnek velünk, eldöntjük, hogy mindabból, amit látunk vagy hallunk a világban, mit szövünk bele és hogyan.

Az egyik olyan mondat, ami gyakran hangzik el tragédiák idején és amitől egyszerűen elgurul a gyógyszerem, ha hallom, a következő: Ez Volt Isten Akarata. De nem azért bosszant fel annyira ez a mondat, mert Istent vitatom benne, hanem azért, amire az emberek általában használják. Azzal, hogy a nagy Mesemondóra mutatnak, mondván, hogy úgyis ő írja a történetet, gyakran lesöprik a saját felelősségüket, hogy maguk értelmezzék az életük sztoriját és maguk fundálják ki, mi legyen benne a következő fordulat, hogy mi legyen az a végkifejlet vagy tanulság, ami felé el akarnak indulni. Sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy “ez volt Isten akarata” (igen, akkor is, amikor meghalt az édesanyám), de még senkit nem hallottam, aki hozzátette volna, hogy “a te dolgod pedig az, hogy kifundáld, mihez kezdj vele”.

Azt hiszem, valójában nem az zavar, hogy vannak olyan emberek, akiknek vannak kedvenc történetei – hogy vannak, akik ugyanazt a könyvet olvassák el ezerszer, ahelyett, hogy ezer különbözőben keresnék a választ a kérdéseikre. Hanem az, amikor könyvekről vitatkoznak, a források értékéről és igazáról, arról, hogy léteznek-e égő csipkebokrok és beszélő állatok, ahelyett, hogy elismernék a saját felelősségüket a sztorik értelmezésében és abban, hogy mihez kezdenek velük. Hiszen elolvashatjuk ugyanazt a sztorit és juthatunk ezerféle következtetésre. Elolvashatunk ezren ezer különféle sztorit, és a végén érthetünk egyet ugyanabban a tanulságban. Végső soron viszont ezek nem mások, mint sztorik és értelmezések. A legfőbb céljuk pedig szerintem nem az, hogy vérre menő küzdelmet folytassunk arról, kinek melyik a kedvenc könyve, vagy hogy elbújjunk a felelősség elől, hogy egy megfoghatatlan külső erőre hivatkozva sodródjunk, mondván, hogy “ilyen az élet”, “shit happens”, “ez volt Isten akarata”.

Gyerekkorunktól fogva szeretjük a sztorikat. Sztorikat hallgatunk, sztorikat tanulunk értelmezni és végül sztorikat mesélünk. Mindezt pedig nem cél nélkül tesszük, hanem azért, hogy megtanuljuk elmesélni a legfontosabb történetet: a saját sztorinkat.

Mostanság #2

Mostanság teljesen alkalmatlannak érzem magam egy tartalmas cikk megírására – pedig a feljegyzéseim csak gyűlnek a filofaxom hátuljában –, az alkotó energiáim mintha a nulla felé konvergálnának, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt egy újabb just for fun mostanság-cikk megírására. :)

Ilyen semmire sem való, nyűgös napokon egyébként sokat szokott segíteni a kedélyállapotomon, ha a YouTube-on vagy a Tumblr-ön bakiparádékat és egyéb viccességeket böngészek, és ami azt illeti, már a tegnap hálás hétfőben is csak nagyon nehezen tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megosszam ezt az Amerika kapitányos csodát.

[“Chris Evans has been known to grab people’s left boob, so my question for both of you is have you ever had your left boob grabbed by Chris Evans?”]






Rajongói kérdés: – Chris Evans közismert arról, hogy megfogja más férfiak bal mellét. Szóval a kérdésem mindkettőtökhöz: veletek megtörtént már ez?
Sebastian: – Ó, igen. Veled még soha?
Anthony: – Hol a fenében hallotok ti ilyeneket?!
Rajongó: – Tumblr-ön.
Anthony: – Ki az a Tumblr, és miért engedi, hogy Chris Evans megfogja a mellét?! De mi ez egyáltalán? Egy furcsa ölelés, vagy mi?
Sebastian: – Így indul. Aztán [Chris] izgatott lesz és akkor… Akkor hátradobja a fejét, és… Mutatom lassítva. Te pedig, tudod, csak bámulsz rá…
Anthony: – Jó, de hogyan kerestek rá erre?! Mit írtok be a Google-be? Chris Evans… melleket… fogdos…? Hogyan találjátok meg az ilyesmit?
Rajongó: – Valaki feltett egy gifet.
Anthony: – Valaki feltett egy gimpet arról, hogy megfogják a mellét?!… Én ezt nem értem. Teljesen össze vagyok zavarodva…

Szóval, amellett, hogy az ilyesmi teljesen felvillanyoz, ez a gifset dióhéjban le is írja az átlagos szabadidős tevékenységemet egy esőnapon…

Emellett mostanság ismét éjjel-nappal Placebót hallgatok. (Az önműködő YouTube mix egy szuper fejlesztés.)

Az elmúlt időszakból a kedvenc impresszióm a férfiról, akit szeretek, a következő: ő az az ember, aki inkább a másik kapun megy ki az utcára, mert a kiskapu kilincse mellett a lábazaton ott ül egy csiga, amit ugyan megpróbált eltávolítani, de az nagyon ragaszkodott, ő pedig nem akart erőszakosan bánni vele.

Sokat gondolkodtam rajta, miért dobogtatja meg a szívemet újra és újra, amikor ilyesmin kapom. Arra jutottam, hogy egy ember erejét csak az mutatja meg jobban, mint hogy milyen erős azzal szemben, aki erős, hogy milyen gyengéd azzal szemben, aki gyenge. És valahányszor ehhez hasonló gesztust látok tőle, egyszerűen majd’ szétfeszít belülről az az érzés, hogy mennyire szeretem és mennyire biztonságban vagyok mellette.

Végezetül pedig az aktuális kedvenc idézetem a Bibliából, amit nemrégiben találtam:

“A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.”
‭(Példabeszédek‬ ‭15‬:‭15‬)

Veletek mi a helyzet mostanság?

Ilyen volt az egyházi esküvőnk

Holnap lesz egy éve annak, hogy Petivel összeházasodtunk. Gyönyörű nap volt, két gyönyörű szertartással, mindkettőt nagyon szép emlékként őrizzük a szívünkben, az esküvői albumokban, és még hangfelvételekben is. Ezért arra gondoltam, ma és holnap két részletben megosztom itt a blogon az egyházi és a polgári szertartás szövegeit, mert úgy érzem, az eskető papunk és az anyakönyvvezetőnk is kitett magáért, hogy értékes, megörökítésre méltó szertartást prezentáljon nekünk.

Az egyházi szertartásra mi választhattuk ki a szövegeket (a gyakorlatban persze én válogattam, Peti pedig bólintott :)), amit nagyon kedves gesztusnak tartottam. Szentleckének Szent Pál apostolnak a Kolosszeiekhez írt leveléből választottam egy részletet a türelemről, a háláról és a többi olyan erényről, amik összetartanak egy házasságot. Az olvasmány az Énekek énekének néhány részlete lett, amik a szerelem és a szenvedély erejéről szólnak. Az evangéliummal kapcsolatban pedig nem is volt kérdés, hogy Máté evangéliumának a kősziklára épített házról szóló részlete lesz az, ha már van egy személyre szóló kősziklám, egy Péterem, akire építkezhetek. (Tudniillik a Péter név kősziklát jelent.)

Szentlecke Szent Pálnak a Kolosszeiekhez írt leveléből

Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.
Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.
S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.
Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.
Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.

Olvasmány az Énekek énekéből

Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon!
Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át.
Aztán köszön, s így szól szerelmesem:
Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!
Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja.
Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.

Evangéliumi tanítás Máté evangéliumából

Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.
Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”
Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.

Tóth Miklós atya szavai

A jegyesség ideje alatt volt alkalmatok arra, hogy jól megismerjétek egymást, és most itt vagytok az oltár előtt, mert ti ketten is úgy látjátok, hogy megérett az idő arra, hogy az Isten színe előtt itt a templomban mint férj és feleség, összekössétek az életeteket.
Ha egy család életét nézzük, a férj és a feleség mind a ketten arra törekszenek, hogy családjukban harmonikusan és békességben éljenek. Ti is a sok-sok beszélgetés alatt még jobban megismertétek egymást, és nagyon jól kiegészítitek egymást jellemeteket illetően. Bizonyára ezért is választottátok a szentleckét, ahol Szent Pál apostol erről tanít benneteket: lelketeket töltse el az irgalmasság, a jóság, a szelídség és a türelem. Ahogyan néhányszor találkoztunk már, láthattuk ezeket a legjellemzőbb tulajdonságaitokat, ezek megvannak bennetek, és igyekeztek eszerint élni, hogy így békesség töltse be szíveteket-lelketeket.
Ezután hallottuk az első olvasmányt, az Ószövetség egy szép részletét. Az olvasmányban a fiatal pár egymás iránt érzett szeretetét énekli meg a szerző. És egyetlen gondolatot hadd ragadjak ki belőle, bizonyára nektek is megragadta ez a figyelmeteket: tégy engem, mint pecsétet, karodra. Ez a pecsét a végleges, az elszakíthatatlan szeretetet jelzi mindkettőtök számára. Időnként majd vegyétek elő ezt a szentírási részletet, olvassátok el újra és újra, és emlékezzetek vissza erre a gondolatra: tégy engem, mint pecsétet, karodra.
Aztán hallottuk az evangéliumi történetet, az Evangélium pedig a családalapítás bölcsességére figyelmeztet benneteket. A keresztény hit, a krisztusi szeretet, a mindennapi imádság, a szentmise, a szentáldozás, mindez szikla alapja lesz családi életeteknek.
Aztuán szívesen mondom azt is, ahogy el szoktam mondani más jegyespároknak is az esküvő alkalmával, hogy a mai naptól a szülői hivatásra vállalkoztok. Te, Tímea, az édesanyai hivatásra, te, Péter, pedig az édesapai hivatásra. Mennyire kifejező ez a szó, csupa nagybetűvel: HIVATÁS. Mit jelent ez számotokra? Nektek kell majd mintát adnotok és fölnevelnetek leendő gyermekeiteket. Mennyire fontos ez!
És azt is el szoktam mondani, nemcsak a jegyesoktatáson, de az iskolába kerülő kisgyermekek szüleinek is, hogy a kisgyermeket hogyan kell nevelni. Annyi gondot fordítanak a szülők a gyermekek testi ápolására-nevelésére, ugyanakkor megfeledkezünk a lélek ápolásáról. Pedig akkor egész az ember, ha testét, szellemét és lelkét, mindegyiket kellően gondozzuk, ápoljuk. Ti ne essetek abba a hibába, hogy csak a testét szeretnétek gondozni, hanem az egész embert, a fejlődő kisgyermeket kell néznetek, s így fölnevelnetek családotokban.
S ezzel kapcsolatban szeretnék még valamit elmondani. Több alkalommal hallottuk már az édesanyáktól, amikor megszületett az első kisgyermekük, hogy kimondják ezt a mondatot: nekem az első a most megszületett kisgyermekem. És ez nem igaz. Mert neki, a feleségnek, az édesanyának az első továbbra is a férje. A férjnek pedig ezután is az első a felesége. És akkor a kettőtök szeretetkapcsolata, gondoskodása mellett már az első lehet kettőtöknek a kisgyermek, aki megszületik a családban, és így fölnevelitek őt.
Tehát ne feledkezzetek meg erről: figyeljetek egymásra, legyen gondotok egymásra, mint férjnek és mint feleségnek. Ezt láttátok szüleitektől is, hiszen szüleitek is sokat fáradoztak értetek. Köszönjétek meg nekik a mai napon ezt a gondoskodó, fölnevelő szeretetet.
Az Isten kezébe teszitek le a mai naptól a ti kettőtök életét, de családotok sorsát is. És ott, az Isten kezében ez jó helyen van. Hogyha az Isten hordoz titeket a tenyerén, akkor bízhattok az Ő szeretetében, bízhattok az Ő gondviselő jóságában.
Befejezésül pedig mit kívánok nektek én az esküvőtök napján a templomban? Kedves Tímea és Péter, innen a templomból, az oltár elől, ahol hamarosan kimondjátok az igent, a Jóisten áldásával indultok el erre a szép, nagyon hosszú, sokszor talán göröngyös útra, a házastársi és a családi élet útjára. Mind a kettő nagyon fontos, a ti kettőtök szeretetének a házastársi kapcsolata, és a családi életetek is, amely kiteljesül, kiegészül majd a kisgyermekekkel. És mindaz a jókívánság, amit a templomajtóban szeretteitek és jóbarátaitok kívánnak nektek, az valósuljon is meg boldog, békés családi életetekben. A Jóisten áldása, óvó, vigyázó szeretete kísérje végig egész házastársi és családi életeteket, ámen.

[A fotókat Nyikos Péter készítette.]

Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle képmást

Petivel nemrég a bibliai parancsolatokról beszélgettünk, és amikor kicsit utánaolvastam a pontos szövegezésnek, az alábbi érdekességet találtam.

A második parancsolat szövege a katolikus tanításban (eredetileg ez a harmadik parancsolat volt, mielőtt az eredeti második parancsolatot kiszerkesztették a listából):
“Isten nevét hiába ne vedd!”

A kihagyott második parancsolat a Biblia eredeti héber szövegében:
“Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle képmást azokról, amik az egekben vannak fent, se amik a földön vannak lent, se amik a vizekben vannak a föld alatt.”

(Forrás: itt)

Nemrég találtam egy nagyon találó képet Tumblr-en:

[Ha a Bibliát arra használod, hogy bánts vele másokat – akkor rosszul használod.
“A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.” Rómaiak 13:10]

Nem vagyok kompetens forrás Biblia-értelmezésben, sem abban, hogy ítéletet mondjak, hogy a Biblia Isten megmásíthatatlan szava-e vagy sem. De ismét rácsodálkoztam, hogy még a legalapvetőbb elveknek (a hit szerint Isten szent könyvébe leírt egyik legkonkrétabb, legközvetlenebb üzenetének) is milyen könnyen születik egy másfajta értelmezése, szerkesztése vagy súlyozása. Ezért mielőtt arra használjuk fel ezeket az értelmezéseket, szerkesztéseket, súlyozásokat és emberi tanításokat, hogy bántsunk valakit, jó elgondolkodni, hogy vajon tényleg helyesen használjuk-e…

Mormon péntek – Írj naplót! 1. rész

Nagy hatást tett rám az, amit a naplóírás fontosságáról olvastam egy mormon kiadványban. (Az Utolsó Napok Szentjeinek Asszonya – Kézikönyv nőknek – A rész, B rész – egyébként leginkább egy retro háziasszonyok könyvére emlékeztet, de vannak benne hasznos gondolatok, mint például ez is.)

A mormonok szerint azért fontos naplót vezetnünk, mert ahogy a Biblia is egy család történetéből, szent emberek feljegyzéseiből és leveleiből áll, ugyanígy a mi személyes feljegyzéseink, gondolataink, családunk és életünk története is hasznos forrás lehet az utódaink számára, akik tanulhatnak, gazdagodhatnak, inspirálódhatnak belőlük, ha ezzel a szándékkal írjuk őket.

Elgondolkodtam, mennyire örülnék annak, ha az anyukám, a nagymamáim vagy a dédmamáim vezettek volna ilyen személyes feljegyzéseket – különösen hogy már egyikük sincs itt, hogy beszélhessek velük, és tudom azt is, hogy amíg még itt voltak, hogy meséljenek, sosem az érdekelt jobban, hogy mit tanácsolnak ötven, hetven vagy nyolcvan éves bölcsességükkel, hanem hogy amikor fiatalok voltak, tizen- vagy huszonévesek, akkor hogyan élték meg a dolgokat.

Azon már sajnos nem lehet segíteni, hogy ők nem hagytak rám ilyen feljegyzéseket, de ha bennetek is megpendített olyan romantikus érzéseket ez a gondolat, mint bennem, akkor jusson eszetekbe, jusson eszünkbe, hogy még nem késő, hogy a mi gyermekeink, unokáink, dédunokáink forgathassanak ilyen naplókat.

Ötletek a kézikönyvből, hogy mit írhatunk egy ilyen személyes feljegyzésbe, ami az utódaink családi “Bibliájának” része lehet, amit inspirációért, útmutatásért, válaszokért forgathatnak majd:

    1. Célok, remények és törekvések
    2. Munkahelyi élmények
    3. Problémák, és hogyan oldódtak meg
    4. Örömteli és szomorú percek családtagokkal
    5. Kapcsolatunk másokkal
    6. Legmélyebb gondolataink
    7. Események, melyek erősítették hitünket
    8. Jelentős családi események
    9. Megbirkózás csapásokkal
    10. Különleges új tudás
    11. Bizonyság
    12. Tanácsok utódainknak, akik majd olvassák írásunkat

(Forrás: Az Utolsó Napok Szentjeinek Asszonya, B rész, 19. lecke – Családunk története és élettörténetünk)

Jövő héten még több naplóírós ötlettel jövök.

Újra mormon péntek! – Legyen bizodalmad

A születésnapi kérdőív kitöltői közt volt olyan is, aki hiányolta a mormon péntek rovatomat, de megértését jelezte, hogy biztosan nyári szünet van az ingyenes angolórákon, azért kell nélkülöznie az általam tolmácsolt lelki üzeneteket. Az igazság azonban az, hogy én tartottam nyári szünetet a vizsgaidőszak és az esküvőszervezés miatt – a missziós munka sosem szünetel. :)

De most visszatértem, ismét angolozhattam, gyakorolhattam a bemutatkozást, aminek során egyébként megtapasztalhattam, hogy egyre ügyesebben és meggyőzőbben beszélek a blogomról – és persze hoztam lelki üzenetet is.

A fiúk az alábbi bibliai idézetet osztották meg velünk tegnap:

Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat. (Példabeszédek 3:5-6)

Ha őszinte akarok lenni, ez az idézet is ugyanúgy felzúdulást keltett bennem első hallásra (és az első néhány olvasásra…), mint az alázatról szóló passzus. Hiszen elég sokra tartom az értelmemet, és nem kelt bennem jó érzést, a valaki el akarja vitatni tőlem a használatát.

Aztán az jutott eszembe, amin sokat gondolkodtam a napokban: hogy a belső hang, sugallat, a megérzés olyan jelenség, amelyet ugyan szinte mindenki megtapasztalt már, de hittől függően nagyon sokféle értelmezése van. Van, aki Isten üzeneteként értelmezi, amit imával kérhetünk, van, aki a bölcs tudatalatti vagy a magasabb szintű kollektív tudat válaszának hiszi, amihez meditációval férhetünk hozzá.

De aztán kiderül, hogy végső soron mindegyik tan egyetért abban, hogy bölcsebb dolog elengedni a múltba kapaszkodó és a jövő miatt tépelődő egónk, a hétköznapi életünk apró-cseprő dolgai körül keringő tudatunk, a “magunk elméjének” aggódását, és helyette elcsendesedni, tanácsot kérni egy másik szintről, és az így kapott tanácsra hagyatkozni döntéseinkben, problémáink megoldásában, a kiutak keresésében.

Ti szoktatok felsőbb tanácsot, útmutatást kérni?