Dióhéjban #9


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Úgy tartja a mondás, hogy olyan idős vagy, amilyennek érzed magad. Ugyanúgy, ahogy a saját szemünkben tűnhet matuzsálemnek egy húszéves (hát persze, ha mi még csak tizenévesek vagyunk!) vagy tacskónak egy ötvenéves (nyolcvan év távlatából? hát mi másnak tűnne!), magunkat is érezhetjük ősöregnek, bármilyen fiatalok is vagyunk, ha rácsodálkozunk, hogy milyen fiatalok is hozzánk képest azok a bizonyos mai fiatalok. (Hallottam már tizenéveseket is egy nyugdíjas nosztalgikus szólamait meghazudtoló módon azt sóhajtani, hogy ezek a mai fiatalok, bezzeg amikor én voltam gyerek!) 


Mikor érzed magad igazán öregnek?

Én akkor, amikor rádöbbenek, hogy a cégnél a kis könyvelőinknek (nem gyerekek, hanem felnőtt ifjak, képesített könyvelők!) fogalmuk sincs, miről beszélek, amikor kultikus reklámokból idézek szállóigéket…

Aranyköpések – Akárhogy öltöznek is

Aki ismeri az én Petimet, szívem választottját, az tudja, milyen diszkréten és csinosan öltözködő, fess fiú. Nem is csoda, hiszen az anyukája is egy mindig csinos és divatos, örökifjú nő, akinek egyébként nagy része volt a rút kiskacsából szép és elégedett nővé válásomban, és apukája is mindig fess, komoly férfi, sportos ingnél lezserebben nem nagyon látni.

Nemrégiben arról beszélgettünk, hogyan fogjuk fogadni, ha a majdani gyerekeink valami olyan vad, felháborító és ízlésficamos tini divattal állítanak haza, amit mai szemmel-ésszel még el sem tudunk képzelni.

Ez a drága ember pedig, akinek nem ok nélkül helyezem a kezébe az életem meg a leendő gyermekeim életét, ezt felelte:

“Nézd, amikor én kamasz voltam, az én apukám pedig vezető beosztásban dolgozott, minden alkalommal, amikor Pestre utazott tárgyalásra, elment a heavy metal szaküzletbe. Bement oda a jólfésült frizurájával, az öltönyével meg a nyakkendőjével, ahol a bőrszerkós, kigyúrt fickók már előre köszöntek neki, mert a törzsvásárlójuk volt, és hordta nekem haza a halálmetálos, koponyás pólókat. Én is ugyanígy fogom támogatni a gyerekeimet, akárhogy öltöznek is. Majd kinövik, ahogy én is kinőttem.”

♥ ♥ ♥

Az ég áldja őt is, meg a szüleit is, akik valószínűleg egyszer sem mondták azt neki, hogy “bezzeg az én időmben!”.