Boldogságterv #4 – Október: Ora et labora!

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

Amikor úgy döntöttem, hogy újraindítom a boldogságtervemet, rögtön tudtam, hogy lesz majd egy hónap, amit az Isten-keresésnek szentelek, és bár eredetileg az adventi időszakra gondoltam, mégis úgy alakult, hogy előrehoztam októberre ezt a missziót.

Nemrég olvastam Teréz anya: Az egyszerű ösvény című könyvét (amit egyébként vegyes érzelmekkel tettem le – az értékelésemet itt olvashatjátok a Molyon), előtte pedig Marla Cilley (“Fly Lady”): Sink Reflections című könyvét (ami már sokkal jobban megmozgatott – nem is tudom, hogy nem írtam még bővebben róla itt a blogon).

Bár két egymástól merőben távol álló könyv, találtam bennük egy-egy idézetet, amik annyira összecsengenek, hogy egyértelmű volt, hogy ezt a gondolatot fogom választani a havi boldogságterv mottójának.

Teréz anya így gondolkodik az imáról:

“Bárhol, bármikor imádkozhatsz. Nem kell elmenned kápolnába vagy templomba. Imádkozhatsz munka közben, hiszen a munka nem állítja le az imát, sem az ima a munkát.”

Marla Cilley, a Fly Lady program szülőanyja pedig így ír a könyvében (az eredeti idézetet az én fordításomban olvashatjátok):

“A reggeli rutinom egyben a reggeli áhitatom idejévé is vált. Felteszem a kedvenc spirituális zenémet, a lelkemet megnyitom a Mennyei Atyám felé, miközben a családomat megáldom azzal, hogy ezzel egyidőben elvégzem a reggeli és a napi rutinjaimat a háztartásban. Ha úgy tekintesz a napi rutinjaidra, mint egy áldásra a családod életében és a sajátodban, akkor valójában Isten akarata szerint cselekszel, és igazán nem hiszem, hogy el lehetne választani egymástól ezt a kettőt.
És ha most fel akarsz csattanni, hogy nem is számít valódi áhitatnak, ha összekeverem az imát és a házimunkát, akkor ne is fáradj, mert úgysem tudsz meggyőzni ezzel kapcsolatban. A lelkemmel és a szívemmel Isten felé fordulni és közben hasznossá tenni magam igenis jó dolog.”

Az igazság az, hogy a boldogságkeresés útján néha elég nagy kerékkötőnek érzem azt a racionális szemléletet, ami a jellememben és a neveltetésemben egyaránt megvan, hiszen nem tudok elfogadni olyat, amit nem tudok megmagyarázni (ami nagyjából a hit ellentett definíciója). A spirituális fejlődésem így meglehetősen poroszka tempóban halad előre az évek folyamán, viszont most, hogy több irányból is rámtalált ez a gyakorlatias, “ora er labora” szemlélet, úgy éreztem, megfelelő vezérfonalat találtam, hogy ismét foglalkozzak egy kicsit a hittel, és azon belül is leginkább annak egy gyakorlatias elemével: az imádsággal, és azzal, hogy ez hogyan vihet közelebb a boldogsághoz.

Ti mit gondoltok az imádkozásról?