Dióhéjban #15


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

A napokban volt egy lidércnyomásos éjszakám. (Via egyik blogbejegyzése alatt a kommentek közt szereztem anno tudomást róla, hogy ez egy létező és viszonylag gyakori jelenség: alvási paralízis vagy népi nevén lidércnyomás, ami ébredéskor vagy elalváskor jelentkezik, és az okozza, hogy az agy már vagy még éber, de a test még vagy már béna. Nem kellemes élmény: fizikailag kimerítő, emellett nagyon ijesztő átélni azt, hogy tudatában vagyok annak, hogy nem mozognak a végtagjaim, nem nyílik ki a szemem, és még a légzésem ritmusát sem tudom befolyásolni. És mint kiderült, jó beszélni róla, mert sokan nem is tudják, hogy ez a viszonylag gyakori és önmagában még egyáltalán nem veszélyes jelenség kínozza őket.) Ennek kapcsán kezdtem gondolkodni azon, hogy mennyire sajátos a viszonyom az alvással.

Gyerekként és fiatalként sokáig szorongásos rohamok törtek rám éjszakánként, a gyászfolyamataim pedig mindig rémálmokkal voltak tele – nagymamám halála után szomorúakat, nagypapám halála után erőszakosakat, anyukám halála után apokaliptikusakat álmodtam –, “békeidőben” pedig gyakran alvajárok, beszélek és mókás dolgokat művelek álmomban, valamint rengeteg kalandos álmom van, amikre nagyon gyakran és nagyon élénken és részletesen emlékszem.

Ti szoktatok emlékezni az álmaitokra?

Tévhit, hogy van, aki álmodik és van, aki nem. Mindenki álmodik – csak nem mindenki emlékszik rá, vagy nem egyforma gyakorisággal, részletességgel. Veletek mi a helyzet?

Reklámok

Boldogságterv #25 – Álmok, színek, dimenziók és Murphy törvénye


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Az áprilisi boldogságtervem témájául azt a célkitűzést választottam, hogy valahogy megpróbáljam tetten érni Istent a világ apró jelenségeiben.

Ki álmodja az álmaimat?

A héten egyik éjjel a férjem komiszul viselkedett velem álmomban, ezért reggel azzal ugrattam, hogy nem is tudom, haragudjak-e rá emiatt, hiszen nem tudhatom, hogy csak a fantáziám alkotta meg őt, esetleg az agyam olyan pontosan modellezte le a viselkedését, hogy akár ő is lehetett volna, vagy az ő elméje került kapcsolatba az enyémmel, és szó szerint ő maga bánt el velem álmomban. 

Mindez persze csak vicc volt, de attól még igaz az, hogy nagyon keveset tudunk az álmainkról. Persze vannak olyan álmaink, amik egyértelműen felgöngyölíthetők, mert egy friss élményt dolgoznak fel (az esti filmet, az aznapi bosszúságainkat vagy a másnapi munkanaptól való félelmünket), vagy arra reagálnak, ami alvás közben történik körülöttünk vagy bennünk (fázunk, lázasak vagyunk, feszít a hólyagunk, véletlenül leesünk az ágyról). Vannak olyan álmok is, amiknek nehezen tettenérhető a célja vagy az oka – nem is biztos, hogy van. (Nekem például elég gyakran vannak “akciófim álmaim”, én legalábbis így hívom azokat az izgalmas, mozgalmas, kalandos, gyakran üldözéses vagy nyomozós álmaimat, amik egy cseppet sem félelmetesek, inkább szórakoztatóak.)

Vannak viszont álmok, amiknek egyértelmű üzenete van – sőt, kifejezetten kérhetünk is ilyen álmokat. Én úgy gondolom, a tudatalattink az, amit megszólítunk, amikor sugallatot, tanácsot vagy segítséget kérünk elalvás előtt, reggel pedig úgy ébredünk, hogy megálmodtunk egy jó ötletet. Sokan számolnak be olyan álmokról is, amik “jós álomnak” minősülnek, amik olyan üzenetet hordoznak, amit a saját tudatunk – a jelenlegi ismereteink szerint – nem érhetne el önmagától, a jövőben vagy a távolban. Tudatalatti, kollektív tudat, szellemek vagy Isten – akárki vagy akármi is felelős ezekért a jelenségekért, az biztos, hogy az elménkkel messzebbre tudunk elérni, mint azt egészében meg tudnánk magyarázni. 

A világ több, mint amit látunk belőle

Szerencsére ahogy reméletem, beköszöntött a tavasz – így előkerült a téli álmát alvó napszemüvegem is. Ez egy polárszűrős darab, ami azt jelenti, hogy az UV sugarak mellett a tükröződést is szűri. Amikor feltettem a buszon, először azt hittem, rosszul látok. Levettem, újra feltettem, levettem, megint feltettem. Nem akartam hinni a szememnek. Az ablaküveg, amin tökéletesen át lehetett látni szabad szemmel, megtelt sötét foltokkal és szinte teljesen átlátszatlanná vált, amint a napszemüvegem polárszűrőjén át néztem. 

Nemrég láttam egy videó részleteit Tumblr-en, amiben színvak embereknek adtak olyan szemüveget, ami lehetővé teszi, hogy ugyanúgy lássák a színeket, mint az átlagos emberek. Megható volt figyelni az emberek arcát, akik életükben először látták a gyermekeik rajzait, a szivárvány színeit vagy a naplementét úgy, ahogy azt bárki más látja minden nap.

Azok a képek jutottak eszembe, amiket gyerekkoromban az egyik Mi Micsoda könyv oldalain néztem elragadtatással, és amik azt mutatták be, hogyan látják a rovarok a virágmezőt, hogy mennyire másképp érzékelik a színeket azért, mert a fényhullámoknak egy másik sávját látják, mint amit az emberi szem érzékel. 

Ez is elgondolkodtatott – és felidézte azt a gyerekkorom óta bennem élő elragadtatást –, hogy mennyivel több a világ, mint amit érzékelünk belőle. 

Filmajánló – az ismert dimenziókon túl

Ehhez kapcsolódva pedig még egy filmajánlót is hoztam, amit pont tegnap támadt kedve megnézni a férjemnek – ugye, milyen kísérteties néha, ahogy a dolgok összeérnek? Az Interstellar üzenete ugyanis pontosan az, hogy az emberiséget csak az mentheti meg, ha elhiszi, hogy át tudja lépni azokat a dimenziókat, amiket már jól ismer, és megpróbál szembenézni azzal, amit mindezen túl talál.  

“Murphy törvénye nem arról szól, hogy minden elromlik. Hanem arról, hogy ami megtörténhet, az meg is történik.”

Álomból cél – Olvasós kihívás a Molyon

Nemrég elkezdtem ismerkedni a kihívásokkal a Molyon, amik – könyves oldal lévén – olvasásra buzdítanak. Miután egyet-kettőt én is teljesítettem, arra gondoltam, én is létrehozok egy kihívást – méghozzá olyat, ami dupla kihívást jelent: egyszerre buzdít olvasásra, és arra, hogy közelebb kerülj a célodhoz!

Kedvenc sikergurum, Jack Canfield szerint a cél nem más, mint egy álom – határidővel és teendőlistával. Abban nem tudok segíteni, hogyan fogalmazd meg reális célként az álmodat, de ha már sikerült körvonalaznod, akkor (reményeim szerint) segíthetek egy kicsit közelebb jutni hozzá azzal, hogy adok hozzá egy konkrét feladatot egy fix határidővel.

Mindenekelőtt tedd fel magadnak a kérdést: mi az álmom? Ez lehet Az Álom (az életre szóló nagy kaland), de lehet egy kisebb álom is, én nem ítélkezem. :) Majd keress egy könyvet, ami közelebb visz az álmodhoz, akár közvetlenül (például ha egy világkörüli útra vágysz, egy világjáró útikalauz, de egy pénzügyi kézikönyv is jól jöhet), akár közvetve (mert mondjuk zongorázni valószínűleg nem fogsz tudni megtanulni egy könyvből, de fenntarthatja a lelkesedést, ha zongoraművészekről olvasol).

Amit a teljesítéshez tenned kell:
– Hozzászólásban írd meg, mi az álmod és melyik könyvet választottad hozzá!
– Ugyanebben a hozzászólásban küldd el az olvasás linkjét!
– Tedd fel a polcra, hadd csemegézzenek belőle a többiek!

2014. augusztus 1. utáni olvasásokat várok, de friss olvasási linkkel újraolvasások is jöhetnek!

A kihívásra itt tudtok jelentkezni, ha felkeltettem az érdeklődéseteket! Gyertek, olvassunk együtt! ;)

Az én boldogságtervem – Szeptember: kezdés és újrakezdés #3

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Ha őszinte akarok lenni, az elmúlt hét nem volt lendületes, a kezdés és újrakezdés hangulatától átitatott, lelkesítő időszak. Esős volt, egy kicsit nyűgös, és nagyon egy helyben toporgós.

Aztán hét közben kaptam egy hírlevelet a Pinteresttől.

“Egy évvel ezelőtt világra jött a kisfiam.” – Írja a levélben Ben Silbermann. – “Az első napjától kezdve gyűjtöm azokat a mókás dolgokat, amiket majd együtt csinálhatunk, akár most rögtön, míg még kicsi, és később, amikor nagyobb lesz. Tudom, hogy sokan vagytok így. A Pinteresten gyűjtitek a kívánságlistátokat, a terveiteket a vakációhoz, ötleteket az álomotthonotokhoz, és más dolgokat, amiket most vagy a jövőben akartok megtenni.”

Nos, a hangulat nem mindig adott és az energia nem mindig elég arra, hogy a kezdés és az újrakezdés jegyében nekilóduljunk és megváltsuk a világot, megváltoztassuk az életünket. De addig is, amíg elvonulnak az esős, nyűgös napok, amikor legszívesebben csak bekucorodnánk a sarokba és nem csinálnánk semmi mást, mint bambulnánk és böködnénk a táblagépünket, ezt az időt is tudjuk a lehető leghasznosabban tölteni. Ha máshogy nem, a Pinterest előtt gubbasztva és gyűjtve az álmokat. Én most álomotthont tervezek, nyugalmas kuckókkal, barátságos konyhával, lélekemelő fürdőszobával, ihlető dolgozósarokkal, és valamikor a jövőben egy mosolygós gyerekszobával. Még nem látom pontosan, hogyan fog odáig vezetni az út, de addig is, amíg rájövünk, mi legyen a következő lépés, igyekszem életben tartani az álmot, ha mással nem, egy kis “böködéssel”.

Ti vezetitek valahol az álmaitok gyűjteményét?

Álmok – munkában a tudatalatti

Az álmokról beszélgettünk nemrég Annával, a Blogger Irományok Projekt egyik ötletgazdájával. Sokakhoz hasonlóan ő is elámult kicsit, amikor elmeséltem egy álmom, és azt, milyen részletességgel emlékszem rá. Erről eszembe jutott, hogy írjak az álmokról, és hogy mennyire különbözően éljük meg őket.

Ismerek olyanokat, akik sokáig azt hitték, ők nem is álmodnak egyáltalán. Pedig mindannyian álmodunk, ez az agyműködésünk egészséges és szükséges része.

Vannak, akik nem tudják felidézni az álmaikat. Még gyerekkoromban láttam egy érdekes dokumentumfilmet, amiben laboratóriumi körülmények között, kamerával megfigyelt szobában figyelték az alanyok alvását, és az álomszakaszban felébresztették őket. Ők kótyagosan bár, de pontosan beszámoltak arról, amit álmodtak, majd visszaaludtak. Reggel hitetlenül nézték vissza a kutatókkal együtt a videófelvételeket, és nem is akartak hinni a szemüknek, hiszen nemhogy az álomra, de az éjszakai beszélgetésre sem emlékeztek.

Vannak, akik emlékeznek ugyan az álmaikra, de csak foszlányokban, részletekben tudják felidézni őket, esetleg csak az álom és az ébrenlét határán, aztán pedig el is illan az emlék. Egy másik érdekes jelenség a kedvesem észjárása, akinek saját bevallása szerint csak reális álmai vannak, mert amint felbukkan bennük egy irreális elem, ő felismeri, hogy álomban van, és a felismeréstől felébred.

Ezzel szemben az én álmaim gyakran fantasztikus filmbe illő, szövevényes és akciódús történetek, és sokszor egészen részletesen emlékszem rájuk. (Azt hiszem, ez egy olyan különleges képességem, amit még nem tanultam meg kiaknázni.)

Az álmok ezen kívül bizonyos fokig befolyásolható, felhasználható eszközök, amik hozzáférést biztosítanak a tudatalattinkhoz (és talán a kollektív tudathoz is). “Kérhetünk” álmokat, adhatunk feladatokat a tudatalattinknak, amin az dolgozik és álom formájában válaszol. Ez nem holmi hókusz-pókusz, hanem tudatos és hasznos kiaknázása annak a jelenségnek, amikor például egy esti horror után vagy egy stresszes időszak közepén rémálmoktól forgolódva ébredünk, hiszen álmunkban az agyunk tovább dolgozik azokon a témákon, amiket még ébren “adtunk ki neki”.

Ti szoktatok álmodni? Használjátok tudatosan is az álmaitokat?