Emlékszem, nem sokkal az agykontroll tanfolyamom után beszélgettem egy nagyon kedves munkatársammal a tanfolyamon tanultakról, és meséltem neki a kívánságok erejéről. Ő hívő keresztény, így mondta, hogy ő inkább Istenhez szokott imádkozni. Hosszas beszélgetésünk végén arra jutottunk, hogy ha kihagyjuk a vallásvitát a dologból, és nem kezdünk el marakodni, hogy ki milyen, egyik oldalról sem igazán bizonyított vagy cáfolt elméletekkel (a vonzás törvénye, a gondolatok teremtő ereje, Isten kegyelme, stb.) próbálja kitölteni a hézagokat és megfejteni a dolog pontos működési hátterét, a dolog attól még ugyanaz: kérj és megadatik, egészen pontosan kérj, és hidd is el, hogy a kérésed célba ért és választ fogsz kapni rá, és akkor megadatik. (Olvastam egyszer egy gúnyos véleményt arról, hogy baromság ez az egész, este lefekvés előtt kértem, hogy mire felkelek, a tárcám legyen tele tízezresekkel, és nem lett. – Tedd a szíved a kezedre, barátom, tényleg hittél benne, hogy így lesz? Ugye, hogy nem.)

A vallásos munkatársam akkoriban leginkább azért imádkozott, hogy a közelgő átszervezések után is legyen munkája. Nagyon hosszan beszélgettünk a kérésről és az imáról, a hitről, hogy a kéréseink meghallgattatnak, és elmondta, hogy ő hisz benne, hogy Isten meghallgatja az imáit, én pedig azt, hogy ha hittel kért, akkor szerintem teljesen mindegy, kihez címezte vagy hogy én személy szerint hiszek-e abban, akinek címezte, szerintem is teljesülni fog a kérése. Egy órán belül megcsörrent a telefonja és felajánlottak neki egy állást egy másik osztályon.

Mostanában eléggé leszoktam a meditálásról, így a kérésekkel is hadilábon állok, mert meditáció közben szoktam megfogalmazni azokat. Egy hívő barátom tanácsát kértem, majd kibújt belőlem a kisördög és rögtön le is csaptam a hitvita lehetőségére, hogy a válaszában rejlő segítség helyett azon rágódjak, hol támadható az álláspontja.

Ha őszinte akarok lenni, az imádsággal azért is állok hadilábon (ahogy a vallással általában), mert bár vallásos oktatást kaptam, de vallásos nevelést nem, és így soha nem volt részem semmilyen vallásos élményben. Az ima számomra sosem volt más, mint egy reggel, este és étkezés előtt kötelezően elmormolt versike, nem pedig Istennel való kommunikáció, aminek a vallásos ismerőseim szerint állítólag lennie kell.

Mivel a meditációból is kikoptam mostanság, ezért arra gondoltam, csak úgy mókából feladom a hitvitámat, és teszek egy próbát az imádsággal, nem úgy, ahogy ismerem, hanem ahogy a hívő barátaim elbeszélései utalnak rá, és ahogy már nem is áll olyan távol attól a kívánság-gyakorlattól, amiben én is hinni tudok.

Mivel tudom, hogy mormon barátaim kifejezetten baráti kapcsolatot ápolnak Istennel, kíváncsiságból rákerestem az interneten, mi náluk az ima fogalma, milyen az ima formája.

Hogyan imádkozzunk a mormonok szerint:

1. Szólítsuk meg Istent!
2. Mondjunk köszönetet azért, amit eddig kaptunk!
3. Mondjuk el a kérésünket, vagy kérdésünket, amivel hozzá fordulunk!
4. Zárjuk az imát Jézus Krisztus nevében, és az “ámen” (“úgy legyen”) kifejezéssel, amely kifejezi, hogy valóban egyetértünk az ima tartalmával, komolyan gondoljuk azt.

Nem feltétlen akarja mindenki Istenhez címezni a kéréseit, kérdéseit, de úgy gondolom, a fenti forma bárkinek hasznos mankó lehet. Az ima ilyen formában valóban egy praktikus, személyes monológ: szólítsuk meg azt, akihez vagy amihez szavainkat címezzük és akitől vagy amitől válaszokat vagy segítséget várunk (legyen az a Jóisten, az Univerzum, az égi szellemek, őseink lelke, belső istenségünk, a tudatalattink, stb.), adjunk hálát (ami pozitív gondolatokat ébreszt és erős alapot ad szavainknak), fogalmazzuk meg, mit várunk, mint akarunk, és zárjuk gondolatainkat azzal a hittel, hogy szavaink célba értek és a hatásuk nem marad el.

Ami pedig a választ illeti… Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek c. könyve szerint, amit nemrég olvastam, az ima és a meditáció közötti alapvető különbség, hogy az imában megkérdezzük Istent, a meditációban pedig meghallgatjuk a válaszát. Kérésünkre, kérdésünkre a válasz érkezhet eseményként, lehetőségként, vagy ötletként, sugallatként, ami elcsendesedés közben, vagy teljesen váratlan időpontban (például mosogatás vagy kertészkedés közben) ér minket.

Te milyen formában fogalmazod meg kéréseid a felsőbb erő vagy erők felé?