30 dolog, amit… – tanuljunk meg újra vágyni!

Már adtam tippeket bakancslista írásához, most itt egy másik gyakorlat Jack Canfield: A siker alapelvei című könyvéből. Az író tanácsa szerint azért érdemes nekilátnunk egy ilyen lista összeírásának, mert ha kitartóan kérdezgetjük magunktól, hogy “mit szeretnék?”, “és még mit szeretnék?”, “na és mit szeretnék még?”, akkor egyrészt a felületes vágyakon túljutva eljuthatunk a valódi énünket jellemző értékekig, másrészt újra kifejleszthetjük magunkban azt a képességünket, amiről a társadalom valószínűleg sikerrel lenevelt minket felnőtt korunkra: hogy tisztában legyünk azzal, mire vágyunk, és vágyainkat szem előtt tartva éljünk.

Kezdjünk tehát neki és kérdezgessük magunkat, vagy kérjük meg valakit, aki kitartóan kérdezget minket arról, hogy mit szeretnénk, mindaddig, míg fel nem tudjuk tölteni maradéktalanul az alábbi három listát:

  • 30 dolog, amit meg szeretnénk tenni, mielőtt meghalunk
  • 30 dolog, amit a birtokunkban szeretnénk tudni, mielőtt meghalunk
  • 30 dolog, amiben ki akarjuk próbálni magunkat, mielőtt meghalunk

A te listádon mik szerepelnének?

Jack Canfield: A siker alapelvei

A héten a barátaim és a városi könyvtár támogatásával, akik mind lelkesen bújták nekem az internetet lelőhelyekért, a Géniusz.hu Webáruházból (ahol egyébként nemcsak megvan, de akciós is) megérkezett hozzám Jack Canfield: A siker alapelvei című könyvéből a saját példányom. Személyes érintettségemről annyit érdemes tudni, hogy nagy hatással volt rám Szalay Ádám Sikerkód tanfolyama, ami a Canfield-tréning hivatalos magyar változata, majd a könyv hatására indítottam el a blogom és már több cikket is olvashattatok a könyv ihletésében. Könyvtári példányként olvastam, de nagyon szerettem volna, ha a polcomról is bármikor le tudom emelni és fellapozni.

20130507-175546.jpg

Hogy miért is fontos ez nekem, és miért ajánlom nagyon jó szívvel a könyvet? Ez a könyv számomra egyaránt bizonyult gondolatébresztő izgalmas olvasmánynak és hasznos kézikönyvnek.

A történelemtanárból bestseller íróvá, motivációs trénerré és milliomossá lett Jack Canfield egyrészt írói küldetéseként azt tűzte ki célul, hogy gyűjteni fogja azokat a történeteket, amiket megosztva motiválhatja az embereket, másrészt sikerkurzusok oktatójaként sok tapasztalatot és ismeretet szerzett arról, milyen hétköznapi apróságok, szokások, attitűdök, stratégiák különböztetik meg egymástól a sikeres és sikertelen embereket. Könyvében lépésről lépésre, praktikusan összegyűjti és érthetően leírja a sikerhez vezető stratégiákat, amiket sikeres emberek történeteivel és saját sikersztorijának élményeivel fűszerez. Átfogó, terjedelmes, de nem átláthatatlan és átrághatatlan kötet, amely több “sikerbibliától” eltérően egyszer sem kelti azt a hatást, hogy valamit titkolna (ami csak a következő kötetben, csak a tanfolyamon vagy egyáltalán nem elérhető).

A könyvet letéve az az érzés ragadott magával, hogy tudom, mit akarok, tudom, hogy elérhető, tudom, hogyan induljak neki, és hiszem, hogy út közben meg fogom tudni, hogyan vezet oda út. Persze mivel egyetlen olvasás nem teheti ezt az érzést tartóssá, és nem lehet az összes stratégiát egyszerre magamévá tenni és alkalmazni, elvégre a sikerhez vezető út nem egy hétig tart, hanem egy hosszú utazás, amit buktatók, gödrök és kátyúk nehezítenek, ezért szerettem volna, hogy ez a “sikerbiblia” mindig kéznél legyen, ha elakadok és tanácsra szorulok, vagy elkámpicsorodok és bíztatásra vágyom.

25000 kattintás, az 5 éves terv és 5 dolgozósarok

Véletlenül sikerült pont akkor rápillantanom a blogom statisztikáira, amikor a számláló 25000-en állt – ennyiszer kattintottatok a blog oldalaira szinte pontosan fél éves fennállása alatt. Köszönöm!

Hirtelen eszembe jutott a Sikerkód tanfolyam egyik élménye, amikor “jövőbeli találkozót” kellett tartanunk. A Sikerkód-tréning külhoni atyja, Jack Canfield A siker alapelvei c. könyvében is leírja, hogy barátaival szoktak “ötéves terv bulikat” tartani, ahol az emberek olyan stílusban jelennek meg, amilyenek öt év múlva szeretnének lenni, és olyan élményeket mesélnek el úgy, mintha már megtörténtek volna, amikkel öt év múlva szeretnének gazdagabbak lenni. Ennek rögtönzött formáját játszottuk el a tanfolyamon is, ahol én arról beszéltem, hogy milyen boldoggá tesz az, hogy a gyönyörű otthonomban dolgozhatok és az írásból élek. Emlékszem, hogy mennyire élveztem a játékot, de mennyire lehangolt utána a gondolat, hogy ez csak egy játék volt, de hogyan is válhatna valósággá, amikor nem igazán hiszem, hogy vezet abba az irányba út (a könyvnyomtatás hanyatlik, az olvasási kultúra visszaszorul, stb.).

Pedig Jack Canfield és Szalay Ádám siker-tréningje pontosan ezt tanítja: jelöld ki a célt, és higgy benne, hogy vezet arrafelé út, még ha egyelőre még nem is látod, hogy pontosan hogyan. Azóta felfedeztem, hogy vannak hivatásos bloggerek, akik abból élnek, hogy írnak, másképp kezdtem tekinteni az írásra, és arra, hogy hogyan hozhatna ez hosszú távon sikert a számomra. Még nem tartok ott, hogy pénzt keressek, és főleg megéljek abból, hogy írok. De ha visszanézek arra a csüggedt lányra, aki úgy gondolta, hogy okosabb lenne letennie az álmairól, úgy érzem, nagyon sokat haladtam előre a leghelyesebb irányba.

Ennek örömére, és mert Viki elcsábított és regisztráltam Pinteresten, hoztam nektek és magamnak néhány inspiráló otthoni dolgozós sarkot.

20130112-121012.jpg

(A kép klikkre nől, a képek forrása és még több dolgozósarkos kép itt.)

És most egy kis játék.

2018 januárja van. Mi újság veletek?

A bevételed nem egyenlő a fizetéseddel

Jack Canfield egyik siker-alapelvének lényege a következő: felejtsd el azt a tévhitet, hogy a bevételed egyenlő a fizetéseddel.

Ez akkor jutott eszembe, amikor számba vettem azokat a dolgokat, amikhez a munkahelyemen így-úgy, “fű alatt” hozzáférek, mert rájöttem, hogy ezek a dolgok mind kiegészítő jövedelmet jelentenek egy-egy munkatársamnak, olyan embereknek, akik pontosan ugyanolyan lehetőségekkel járnak a világban, mint amilyenekkel én magam is.

Közülük van, aki grafológiai elemzéseket vállal, van, aki mellékállásban a szépségiparban is tevékenykedik, más koszorúkat készít, megint más a családi gazdaság termékeit árulja, többen értékesítenek MLM rendszerben (Avon, Oriflame, Tupperware).

Ők már felismerték Jack Canfield siker-alapelvét, miszerint nem kell megelégednünk azzal, hogy a bevételünk annyi, amennyi a számlánkra érkezik havonta a munkahelyünktől, és nem is lehet több – és őszintén jó látni, hogy nemcsak akartak, de tudtak is vállalkozni, tudtak lépéseket tenni afelé, hogy jobb, több jusson nekik.

Te tudod alkalmazni ezt a siker-alapelvet az anyagi helyzeted javítására?

Így blogolok én – 1. rész

Távolról sem vagyok rutinos vén rókának mondható bloggerként, különösen nem azt az időszakot tekintve, mióta bloggerként gondolok magamra. Hiszen már ötödik éve, 2008 óta vezetek ilyen-olyan blogokat, én-blogot, hobbi-blogot, rajongói blogot, de a Kincsesfüzet az első olyan blogom, aminek a vezetésébe, szervezésébe, népszerűsítésébe különösebb energiákat fektetek, mióta elkezdtem a blogolásra is mint írói tevékenységre gondolni.

Még csak nagyon-nagyon távolról integethetek a nagyoknak, de úgy érzem, elég ügyesen sikerült útjára indítanom a blogot. Az elmúlt fél évben csaknem 23000 alkalommal kattintottatok a Kincsesfüzet bejegyzéseire, és az utóbbi egy hónapot tekintve majdnem 500 egyéni látogató fordul meg nálam átlagosan hetente. Ezért úgy gondoltam, összeszedem az eddigi tapasztalataimat, és leírom, hogyan kezdtem neki a blogolásnak én.

Jack Canfield siker-tippjei

Mindenek előtt Jack Canfield két siker-alapelve segített az indulásban.

Az egyik, ami a “mit?” kérdésre segít választ találni: képzeld el, mi volna az, amivel kitöltenéd az idődet, ha bármit megtehetnél, és kezdd el azt csinálni a mostani életed keretei között. Úgyhogy elképzeltem, mihez kezdene az életével Nagy Timi, lottóötös nyertes, és arra jutottam, hogy tanfolyamról tanfolyamra járnék, mindenfélét kipróbálnék, ami a kreativitásomat foglalkoztatja vagy a lelki fejlődésemet segíti, önsegítő könyveket olvasnék, és írnék-írnék-írnék. Ezért eldöntöttem, hogy nyitok egy olyan “kincsesfüzetet”, ahova minden efféléről írhatok-írhatok-írhatok, ami érdekel, és ha tanfolyamok hadára nincs is most sem időbeli, sem anyagi keretem, de megszálltam a könyvtárt és az internetet, és még magasabb fokozatra kapcsoltam azt az önművelő, tudatos személyiségfejlesztő folyamatot, ami már néhány éve megindult az életemben.

A másik pedig, ami a “hogyan?” kérdésben ad egy kis kapaszkodót: keress valakit, aki már elérte azt, amit te elérni vágysz, és figyeld meg, ha tudod, kérdezd is meg, hogyan csinálja. Az én blogger példaképem elsősorban Via, az Urban:Eve életmód blog egyszemélyes stábja, aki négy év kitartó munka után elérte azt a (számomra) paradicsomi állapotot, hogy egy éve már főállásban foglalkozhat a blogjával. Az élethez való hozzáállását is nagyra becsülöm, szakmai szempontból pedig nagyon sokat tanultam abból, hogy figyeltem azt, ahogy ír, ahogy a bejegyzéseit szerkeszti, az olvasóival kommunikál, és összehangolja és a blog malmára a különböző közösségi médiumok használatát. Folyamatosan intézem hozzá a kérdéseket is, hozzászólásban és e-mailben is, és szüntelenül hálás vagyok neki, hogy olyan segítőkészen válaszol mindig, nagyon sokat tanulok tőle.

Az első döntések

A blog indításakor kellett hoznom néhány alapvető elvi, stratégiai és technikai kérdést.

Ilyen volt például az, hogy melyik blogszolgáltatót válasszam. A saját tapasztalataimon túl kikértem több olyan ismerősöm véleményét is, akik már blogoltak vagy blogolnak erre-arra, és így jutottam végül a WordPresshez, amit testreszabhatósága és széles eszköztára miatt ajánlottak, és eddigi kapcsolatunk alatt valóban nagyon megszerettem a használatát. Én jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki blogot szeretne indítani, de sok szempont befolyásolhatja a döntést, például hogy van-e olyan blogger közösség, akikhez tartozni akarsz és akikhez könnyebben csatlakozol, ha egy adott blogszolgáltatót választasz, vagy van-e olyan közvetlen ismerősöd, akinek a kisujjában van egy blogmotor és bármikor a segítségedre tud lenni, ha kérdésed van.

Át kellett gondolnom azt is, hogy milyen stílusban, tartalommal és gyakorisággal indítsam el a cikkeimet, hiszen ez egyfajta ígéret az olvasóim felé, amit hosszú távon is be kell tartanom, ha nem szeretném, hogy csalódjanak bennem és elpártoljanak tőlem. Természetesen ez nem zárja ki, hogy idővel formálódjon és fejlődjön a blog, de nem szerencsés, ha teszem azt egy naponta frissített lakberendezési blog hirtelen havonta néhányszor jelentkező bababloggá válik. Én kétnapi gyakoriságra “szerződtem” veletek, ami heti három-négy bejegyzést jelent (megengedve magamnak, hogy a tartalmas bejegyzések közé néha egy-egy inspiráló idézetet vagy képet vegyítsek), és ezt a gyakoriságot változatlanul sikerült tartanom a blog indítása óta.

A blog az életemben

Ahogy már ide idéztem Jack Canfield siker-tippjét: találd meg, mi az, amit főállásban szeretnél csinálni az ideális jövőben, és kezdd el csinálni most, a saját kereteid között. A saját kereteim jelenleg azt jelentik, hogy a teljes munkaidős állásom mellett főiskolán tanulok, háztartást vezetek, életben tartok egy vőlegényt és egy kiskutyát, és készülök az esküvőmre. Hogy hol fér el emellett az életemben egy blog? Az én időbeosztásomban tulajdonképpen egyelőre nem hozott túl nagy változást a blogolás, hiszen ahogy már meséltem, én mindig írtam, csak az írásaim tematikája és médiuma változott meg – történetek helyett most cikkeket írok, a virtuális asztalfiókom helyett a Kincsesfüzetbe.

De hogy hol fér el egyáltalán az írás az életemben mindamellett, amit egyébként csinálok? Nos, mint írtam már, ha valamire időt akarunk szánni, valamiről le kell mondanunk helyette. Valahogy úgy képzeljétek el, hogy amikor más elmegy egy péntek esti buliba, megnéz egy szombat esti mozit, esős estéken pulóvert köt vagy vasárnap délelőtt megsüt egy adag finom süteményt a családjának, akkor én írok. Amikor más a facebookot böngészi az ismerősi köre történései után vagy belenéz a napilapokba, akkor én a tumblr-t pörgetem inspiráló képekért. Amikor más elmélyed egy krimiben vagy egy történelmi regényben, akkor én motivációs irodalmat olvasok, hogy legyen miről írnom (és persze fejlesszem magam). És amikor felpolcolom a lábam és bevackolom magam a tévé elé, hogy megnézzek egy szórakoztató sorozatot, akkor is ott van a fél szemem az interneten, a hozzászólásaitokra válaszolok, vagy mások blogját olvasom és kommentálom.

Rengeteg dolog nem fér bele az életembe, ami máséba igen. A társasági életem nem túl pezsgő, nem járok szórakozni, kirándulni, moziba, színházba. A műveltségem soha nem lesz olyan szerteágazó, mint anyukámé volt, a baráti kapcsolataimat nem tudom olyan jól ápolni, mint az apukám vagy a húgom, és kétlem, hogy valaha is olyan páratlan házitündér lennék, mint a kedvesem anyukája. Én írok. Ez az én szenvedélyem, ebben lelem örömöm, ebben próbálok kiteljesedni és előbbre jutni.

A cikkem hamarosan folytatódni fog olyan konkrét tapasztalatokkal, tippekkel és megfigyelésekkel, amikkel bölcsebb lettem az elmúlt időszakban.

TOVÁBB A CIKK FOLYTATÁSÁHOZ

10000

A hónap elején, a Kincsesfüzet 5000 kattintásos “születésnapján” azt a célt tűztem ki magam elé, hogy még a hónapban érjem el a 10000 megtekintést. Ezt a célszalagot az éjjel közösen át is szakítottuk, ezzel egy hónap alatt megduplázódott a blog korábbi nézettsége. Köszönöm az érdeklődéseteket és a kitüntető figyelmeteket!

Ezzel kapcsolatban eltöprengtem picit a blog születéséről, a vele kapcsolatos terveimről, reményeimről.

Jack Canfield: A siker alapelvei című könyve hatására fogalmazódott meg bennem a Kincsesfüzet ötlete. A sikerguru szerint azok az emberek igazán sikeresek, akik olyan dologgal keresnek pénzt, amit akkor is csinálnának, ha nem kapnának érte pénzt.

A blog indítása előtt blogger példaképemet, Viát is megkerestem levélben némi útmutatásért. Arra a kérdésemre, hogy hogyan ért el ekkora sikereket a bloggal, a fentihez hasonló választ adott: azt felelte, számára az írás olyasmi, amit akkor is csinálna, ha nem csinálhatná.

Utánagondolva, az írás számomra is olyasmi, amit azóta csinálok, amióta az eszemet tudom, kezdve azzal a mesével, amit egy méhecske kalandjairól magam írtam és illusztráltam első osztályos koromban, amint megtanultam írni. Azóta ilyen vagy olyan formában, kisebb vagy nagyobb nyilvánosság előtt, ezt vagy azt, de szakadatlanul írok.

Az írás az, amit akkor is csinálok, ha mást csinálok, hiszen amikor úgy döntöttem, hogy felhagyok a történetírással és kézműveskedésbe kezdek, akkor sem tudtam meglenni anélkül, hogy legalább blogot ne vezessek róla. És az írás az, amit akkor is csinálok, ha nem csinálok semmit. Van, aki dúdol a zuhany alatt, táncol porszívózás közben, vagy a vacsorát tervezi meg, míg a buszon mered kifelé az ablakon. Én folyamatos belső narrációval minden gondolatot, legyenek azok fantáziák, belső monológok, tervek, töprengések, visszaemlékezések vagy célok, úgy formálok és rendszerezek a fejemben, mintha azok egy könyv lapjain jelennének meg.

Azért vannak nagy reményeim a Kincsesfüzettel kapcsolatban, mert igyekeztem úgy felépíteni, hogy szinte mindenről írni tudjak itt, ami foglalkoztat. Hogy megtalálom-e benne a számításomat, majd megtudjuk idővel, de hogy valahol, valamilyen formában mindig írni fogok, azt elég valószínűnek tartom.

Ti megtaláltátok már azt, amihez olyan elvághatatlan szálak fűznek, mint engem az íráshoz? Amit akkor is csináltok, ha egy fillért sem kaptok érte? Amit akkor is csinálnátok, ha nem csinálhatnátok? Amihez akkor is visszatértek, ha szánt szándékkal fordultok el tőle? Ami annyira a részetek, hogy szinte akaratlanul is művelitek?

Nektek mi a szenvedélyetek?

Adj többet… szívből

A Manna szappanok kapcsán írtam már arról, hogy hogyan legyünk igazi klasszisok és adjunk többet, mint amit elvárnak tőlünk. Tegnap is hallottam egy kedves történetet ezzel kapcsolatban, amit meg szeretnék osztani.

Az informatikai szaküzletet, ahol a vőlegényem dolgozik, azzal a kéréssel keresték fel, hogy fekszik a kórházban egy beteg kislány, a szobatársai mind el tudják terelni a figyelmüket a fájdalomról és a nehézségekről azzal, hogy a táblagépeiken játszanak, a kislány családjának azonban nincs pénze ilyen holmira.

Úgy vélem, a cégük már azzal lerótta a jótékonyság tizedét, hogy ajándékoztak egy táblagépet a kislánynak. Azonban nem ez volt az, ami miatt a kedvesem büszkén dagadó mellénnyel jött haza este.

Az ő feladata volt ugyanis, hogy harcra készre állítsa be a készüléket. Az operációs rendszeren kívül egy sereg játékot is telepített rá, hogy azzal ne a szülőknek kelljen vesződnie, a kislány pedig a doboz kibontásának pillanatában használatba vehesse a táblagépet. Figyelmet fordított arra is, hogy olyan játékokat válogasson össze, amik valószínűleg leköthetik egy hétéves kislány érdeklődését és megfelelnek az igényeinek.

Talán nem csak az elfogultság beszél belőlem, ha azt mondom, hogy ez ismét egy szép példája annak, hogy hogyan adjunk többet, mint amit elvárnak tőlünk.

Bakancslista az élet hét fő területéről

Egy ideje nekiláttam, hogy összeírjam a száz tételes bakancslistámat, azokat az álmokat, amiket halálomig meg akarok valósítani. Azonban valahogy nem akar gyűlni a lista – csodálkozom is magamon, hiszen mindig tele vagyok álmokkal, vágyakkal, tervekkel, nehéz elhinnem, hogy nem tudnék összegyűjteni belőlük százat. Talán az okozhatja a nehézséget, hogy a bakancslista egyfajta szent dolog, valami, amit az ember egyszer papírra vet, eltesz a zsebébe, aztán engedi, hogy egy életen át motiválja, hajtsa előre. Nem olyasmi, amit egykönnyen átütemezünk, terveinkkel és projektjeinkkel ellentétben. Ez egyfajta súly tehát: mi az, ami méltó rá, hogy felkerüljön a bakancslistámra? Se nem túl kicsi, se nem túl nagy (bár túl nagyot álmodni nem lehet, ez is igaz – a bakancslista pont a nagy álmok gyűjtőhelye), se nem túl múlandó.

Akárhogy is, gondoltam, a segítségemre lehet, ha tartok egy kis brainstormingot, figyelembe véve azt a hét területet, amit Jack Canfield A siker alapelvei c. könyvében az élet hét fő területének jelölt meg, és amiket szerinte érdemes egyforma súllyal szem előtt tartanunk, ha nem akarjuk, hogy életünk csak egy irányba húzzon, miközben más fontos területeken sötét lyukak tátonganak.

Az élet hét fő területe Jack Canfield szerint:
1. Személyes célok (mivel akarok foglalkozni, mi akarok lenni, mit akarok a magaménak tudni, stb.)
2. Kapcsolatok (barátok, család, szerelem, kollégák, stb.)
3. Egészség és külső megjelenés (táplálkozás, testkép, szépség, stb.)
4. Tanulmányok és karrier (iskola, tanfolyamok, munka, stb.)
5. Kikapcsolódás (sport, hobbi, szórakozás, utazás, stb.)
6. Pénzügyek (jövedelem, megtakarítások, befektetések, stb.)
7. Jótékonykodás (adakozás, közösségi munka, stb.)

Néhány ötlet, amivel egy bakancslista szempontjából kiegészíthetőek a fenti területek:
8. Helyek, ahová el akarok jutni
9. Emberek, akikkel találkozni akarok
10. Élmények, amiket át akarok élni

A tervezett lépéseim, hogy a fentiek segítségével összeállítsam a bakancslistámat:
1. Csapni egy nagy ötletelést, a fenti területekre külön-külön gyűjtve a vágyakat
2. Kezdetnek minden területről kiválasztani öt-tíz célt, amik méltóak, hogy felkerüljenek a bakancslistára
3. A kimaradtak közül kimazsolázni, mi az, ami nem került fel a bakancslistára, de akár bekerülhet egy rövid távú tervbe
4. A bakancslista fennmaradó helyeit feltölteni további tételekkel

Nektek van bakancslistátok?

Találd meg az életcélod!

Mi is az életcél?

Az életcél olyan, mint egy erős iránytű, amit az egyéni tehetségünk, a személyes érdeklődésünk és a belső örömünk tájol be. Ez az, amit előkaphatunk a zsebünkből, ha döntést kell hoznunk, hogy milyen irányba induljunk tovább vagy mit fogadjunk be, mert ez a belső iránytűnk segít megmondani, mi az, ami valóban fontos számunkra, mi az, ami minket szolgál.

Miért szükséges, hogy meghatározzuk életcélunkat?

Az igazán sikeres és boldog emberek jellemzője, hogy nem aprózzák el energiáikat és nem hagyják szétfolyni figyelmüket olyan feladatok között, amelyek nem vezetnek sehová végső céljuk szempontjából. Ezáltal meg tudják élni azt a legtisztább értelemben vett “egész-séget“, amelyben céljaik, képességeik és vágyaik egységben vannak, egy irányba mutatnak.

Ha nincs életcélunk, könnyen prédájául esünk azoknak a dolgoknak, amik csak fontosnak tűnnek, de nem azok, vagy amiket azért vállalunk el, hogy másoknak megfeleljünk, mások kedvére tegyünk, a mások által kijelölt utat kövessük. Egy jól meghatározott életcélt azonban segít, hogy a magunk életét éljük, ne pedig valaki másét, hogy saját magunkat szolgáljuk és ne mások elvárásait.

Ne feledjük el, hogy ha igazán sikeresek, boldogok, “egész-ségesek” akarunk lenni, elsősorban azt kell iránymutatónak vennünk, miben leljük örömünket, miben vagyunk tehetségesek, mitől érezzük igazán elemünkben magunkat, mert ez a belső energiaforrás lesz az, ami átlendít a nehézségeken és megsokszorozza a befektetett munkánk hatékonyságát. Az igazán sikeres emberek jellemzője, hogy akár ingyen is elvégeznék munkájukat, olyan szenvedély fűzi hozzá őket. Ne adjuk alább, míg nem találunk olyan éltcélt, amihez ilyen szenvedély fűz minket.

Hogyan fogalmazzuk meg életcélunkat?

Bővebben…

Önkorlátozó hiedelmek

Jack Canfield és Janet Switzer: A siker alapelvei c. könyvében olvastam az önkorlátozó hiedelmekről és azok feloldásáról, és ahogy a pisilő kutyás cikkemben ígértem, most írok bővebben is a módszeres felszámolásukról. Az önkorlátozó hirdelmek olyan magunkról, saját képességeinkről, lehetőségeinkről, jellemünkről alkotott tévhitek, amik úgy alakulnak ki bennünk, ha a mások által sugárzott mérgező üzeneteket (amik gyakran nem rosszindulatúak, mégis valamilyen negatív tartalmat hordoznak) önkéntelenül a magunkévá tesszük és beépítjük jellemünkbe.

Felfedeztem, hogy az én egyik legerőteljesebb önkorlátozó hiedelmem a következőképpen alakult ki. Anyukám, akit nagyon bölcs embernek tartottam és feltétel nélkül elfogadtam a véleményét, mindig ezt mondta nekünk, a húgomnak és nekem: “Ebben a világban csak az boldogul, aki átgázol másokon. Nem akarom, hogy ti ilyenek legyetek. Ti csak legyetek kedvesek mindenkihez és szeressétek az embereket. Nem lesztek sikeres emberek, de jó emberek lesztek.”

Kialakult tehát az önkorlátozó hiedelmem: ha jó ember akarok lenni és harmóniában élni a környezetemmel, nem érhetek el nagy sikereket.

Hogyan oldhatóak fel az önkorlátozó hiedelmek? Lássuk az én példámon!

Bővebben…