Néha fejest ugrok egy-egy új platformba. Most streamelni kezdtem.
Ati barátom szerint — aki ezt az egész kalandot kezdeményezte — a streamelés arról szól, hogy azt csinálod, amit szeretsz, és másokat is meghívsz magad mellé a szobába. Ez tetszett.
Úgyhogy tegnap meghívtam magam mellé az embereket a kertbe és az íróasztalom mellé, babot szedni, paradicsomot kötözni, teázni, ötletelni, beszélgetni.
Két hétig maradnak elérhetők a videók, és tervezek még játszani ezzel a platformmal.
Vettem egy mély levegőt és végeztem egy nagy tisztogatást a blogon.
Na, nem kell megijedni, nem töröltem egy bejegyzést sem. Az viszont már régóta bosszantott, hogy a bejegyzéseim olyan kategóriákba vannak sorolva, amik már csak hellyel-közzel fedik le a blog tartalmát. Halogatom már egy ideje ezt a dolgot, mert úgy gondoltam, addig nem állhatok neki, amíg ki nem találom, milyen új kategóriák legyenek a blogon — na és az a gondolat sem segített, hogy hét évnyi blogbejegyzést újra kell kategorizálnom…
De aztán arra jutottam, hogy az újraépítés opcionális. A címkéim megvannak és jól működnek, lehet ezek mentén navigálni a blogon. A kategóriáim csak bosszantottak. Ezért a Személyes és a Közlemény kategóriákon kívül töröltem mindent a bejegyzésekről és a menüből is.
És ha már lendületben voltam, frissítettem a Kövess! oldalam tartalmát, és A blogról menüponton kívül hozzáadtam egy Rólam oldalt is a menühöz (oké, egyelőre tartalom nélkül ‘:D, de egy ideje folyamatban vagyok az önéletrajzom frissítésével, majd azt vagy annak egy verzióját tervezem feltenni oda), és létrehoztam egy külön menüt a Patreonnak, ahol megosztottam pár gondolatot arról, hogy miért ezt a formáját választottam annak, hogy esetenként anyagi visszacsatolást is kapjak a blogtól.
Ilyen volt a Kincsesfüzet ma reggel, a frissítés előtt:
Év végén az egyik barátom megosztotta velem Barack Obama “év kedvencei” listáját. Ezen a listán a volt amerikai elnök a kedvenc olvasmányait, a kedvenc filmjeit és zenéit gyűjti össze – számára ez egy régóta tartó év végi hagyomány.
Múlt héten újra ráakadtam erre a listára (igazából Harari kedvenc olvasmányait kerestem, de Obama kedvenceit találtam helyettük), és eszembe jutott, hogy valóban, mennyivel tisztább képet ad az, ha nemcsak az olvasmányokat, de a filmeket, sorozatokat is számba vesszük, amikor egy év legemlékezetesebb “inputjairól” beszélünk!
Ennek szellemében regisztráltam Snitten. A Snitt.hu a Moly.hu könyves közösségi oldal filmes-sorozatos testvére. Egyelőre összegyűjtöttem a 2019-es film- és sorozat emlékeimet (amennyire Petivel rekonstruálni tudtuk az eseményeket), feljegyeztem néhány idézetet, és lehet, hogy valamilyen formában elkezdem gyűjteni a jelentősebb podcast, Youtube videó és TED élményeimet is (ez még formálódik).
Nagyjából két, két és fél éve elkezdődött egy nagyon klassz spirituális időszak az életemben, amikor hosszú idő nagyon sok fejlődési igyekezete ért be egyszerre. (És az sem volt hátrány, hogy a depressziómra és a szorongásomra a kognitív terápia mellé még gyógyszeres terápiát is kaptam…) Mindig nagy szívfájdalmam volt az, hogy nem volt bennem egy csepp spirituális hajlam sem, pedig sok ramaty dolgon átmentem, veszteségen, gyászon, traumán, depresszión, válságidőszakokon, amikor azért csak jó lett volna a spiritualitásnak az a védőhálója az életemben… Aztán egyszer csak valahogy elkezdtek összeállni a dolgok.
Bármit mondok, hogy “ezzel kezdődött”, valószínűleg hazudok, mert ahogy mondtam, ez egy régóta érlelődő folyamat volt, de ha rá kell bökni egy pontra, akkor mondjuk azt, hogy Julia Cameron: A művész útjakönyvének azzal a fejezetével kezdődött, ahol a szerző elmondta a saját definícióját Istenről, és azt a házi feladatot adta, hogy definiáljuk magunknak újra Istent. Hogyan tudnánk elképzelni Istent úgy, mint egy támogató, pozitív erőt az életünkben? — Spoiler: nem fejtettem meg Istent. :D De a következő hetekben tucatnyi naplóoldalt írtam tele a kérdésen töprengve, és órákat töltöttem a buszablakon kifelé bámulva és merengve, hogy hogyan tudnám leírni a világ természetét. *sooooooo deeeeeeep* Végül elért a felismerés, hogy vannak alternatív spirituális utak is a világban (no shit Sherlock), és szenvedélyesen belevetettem magam, hogy összepatchworköljek magamnak egy spirituális utat.
Ami a tetoválásokat illeti, sokáig úgy voltam vele, hogy… meh? Nem voltam ellene a tetoválásoknak, csak egyszerűen nem láttam magamban, hogy megbánás nélkül elköteleződök egy életre szóló testmódosítás mellett. De ahogy teljesen bezizzentett a frissen indult spirituális kalandom, egyszer csak éreztem, hogy megveszek egy tetoválásért. Oké, vagyok, aki vagyok, szóval adtam azért magamnak egy fél évet, ami alatt hónapokig úgy jártam dolgozni, hogy szemceruzával rajzolgattam magamra jeleket, hogy szokjam az érzést, hogy valami van a testemen. De alig bírtam visszatartani magam, és hatalmas élmény volt, amikor végre megcsináltattam a tetkót a kezemre. :)
Ami a mintát illeti, a mögötte lévő jelentés nagyban támaszkodik a Yotengrit könyvben leírt szemléletre és teremtésmítoszra, de nagyon sok egyéb is van mögötte. (Mondom, patchwork. :))
Amit ábrázol (lentről felfelé):
– a föld asztrológiai szimbóluma, egyben a női energiák
– a nap asztrológiai szimbóluma, egyben a férfi energiák
– az univerzum és a sosem szűnő változás
(Az egyik munkatársam mindig siet megjegyezni, hogy szerinte az nem a föld asztrológiai szimbóluma, hanem a kopt kereszténység jele — a válaszom: ez egy kereszt egy körben. Meg egy pötty egy körben, meg egy csigavonal. Kevés egyszerűbb szimbólum van, és napestig sorolhatnánk, hogy miket jelentettek az emberiség történetének folyamán. Azt jelenti, amit nekem jelent, oké?! :D)
Ééés azért is csaptam le most ekkora lelkesedéssel erre a kihívásra, mert megvan az időpontom a következő tetoválásra, amikor is egy Hugrabug borz kerül a másik kézfejemre. Ömm, nagyjából egy Hugrabug borz. Oké, egy mandalás borz. Egy mandalás állatka, ami részben azért borz, mert Hugrabug. :D Yeey azt is alig várom! És már egy harmadik ötletem is van… Valaki fogjon vissza plíz. :D
Egyéb híreink: tegnap tartottam egy szavazást Instagramon, és úgy tűnik, hamarosan belevágok a Youtube bizniszbe!
(Na jó, igazából a Patreon oldalamon már osztottam meg dumcsis videókat… és nem hiszem, hogy sokkal rendezettebb lesz a töltőtollas videóm sem. Készüljetek fel a csapongó és vágatlan Timire. ‘:D)
Nemrég a szomszédunk almafájának egy ága hatalmas reccsenéssel leszakadt.
Ami a fákat illeti, sokat elmélkedtem az elmúlt hónapokban a fákat nézve – a nagy diófát az udvarunkon, anyósom gyümölcsfáit és díszfáit, a borostyánnal befutott fákat az Fertő parton a busz ablakából, a csenevész nyárfákat a láperdőben hazafelé sétálva.
Ami ezt az almafát illeti… Néha akkor sem hoznak gyümölcsöt, ha mindent megteszünk, beleadjuk a legjobb munkánkat. Néha igen. Néha akkor is leroskadnak az ágaik a gyümölcsök alatt, ha nem is törődtünk velük.
Néha egy ág csak elszárad. Néha lesodorja egy nagy vihar, néha még ottmarad emlékeztetőként, hogy nem minden hajtás sikeres. Néha azért szakad le egy ág, mert ennyi termést egyszerűen nem lehet elbírni.
Az elmúlt évben nagyon ágas-bogasra nőttem. Hát létrehoztam egy fát a Linktree-n. Minden bizonnyal növekedni fog majd. Lesznek ágak, amik egy ideig nem hoznak gyümölcsöt, okyan ágak is, amik elszáradnak, lesznek új hajtások.
Peti: – Nézd, hogyan mosolyogsz azon a selfie-n, drágám! És azon is! Mostanában minden képeden ragyogsz. Régebben azért látszott a selfie-jeiden, hogy nagyon meg kellett magad erőltetned egy mosolyért. Úgy örülök neked! Nagyon jó téged újra ilyennek látni.
Én: – Köszönöm, és… Szóval köszönöm, hogy kitartottál mellettem akkor is, amikor nehéz volt.
Peti: – Most viccelsz? Egyrészt ez a dolgom. Másrészt meg mikor tartson ki az ember, ha nem akkor, amikor nehéz? Amikor jól mennek a dolgok, ahhoz nem kell kitartás, akkor csak élvezni kell az életet. Kitartani egymás mellett akkor kell, amikor döcögősebb a helyzet.
Egyrészt hatalmas ölelés Petinek azért, amilyen, és hatalmas ölelés mindenkinek, aki az elmúlt egy-másfél-két évben mellettem volt, türelmes volt velem és segített átevickélni ezen az időszakon.
Másrészt pedig Elizabeth Gilbert jutott eszembe. A Big Magic című könyvében azt írta, hogy tinilány korában, amikor mások popsztárokba szerelmesek vagy épp nászéjszakáig tartó szüzességet fogadnak, ő a kreativitásával kötött örök jegyességet. Megfogadta a kreativitásának, hogy vele marad jóban-rosszban, hogy szeretni és támogatni fogja, hogy sosem várja majd el a kreativitásától, hogy az tartsa el őt, hanem mindig ő fogja eltartani azt, hogy sosem hagyja el és mindig kitart mellette.
Ma 6 éves a blogom, és azon gondolkodom, vajon én miért nem kötöttem efféle örök jegyességet a kreativitásommal?
Persze az, hogy nem kötöttem örök jegyességet a kreativitásommal és nem kötöttem örök jegyességet a blogommal, az megint két külön dolog. Hiszen épp nemrég osztottam meg az új tetoválásomat, a blogon pedig nem is tudom, volt-e róla szó, de akik követnek instagramon, feltétlen láthatták, hogy ősz óta zöld hajjal boldogítom a környezetemet meg magamat.
Múlt nyáron olvastam Julia Cameron: A művész útja c. könyvét (ami tanfolyami anyagként is megállja a helyét, hiszen bőven tartalmaz feladatokat) és lelkesen végeztem a házi feladatokat. Az egyik az volt, hogy egy húsz tételes listából válasszuk ki azt a három mantrát, amit leginkább a magunkénak érzünk, és ezeket vessük papírra legalább ötször minden nap. Az én mantráim ezek voltak:
Kreativitásom elvezet az igazsághoz és a szeretethez.
Kreativitásom gyógyító erő a magam és mások számára.
Kész vagyok hagyni, hogy Isten rajtam keresztül alkothasson.
A kreatív élet egyik alapelve pedig Julia Cameron szerint ez:
Ha megnyitjuk kreativitásunk csatornáját az alkotónak, számtalan apró, mégis erős változásra kell számítanunk.
Való igaz, hogy a kreativitásom nem várt, egyszerre apró és mégis erőteljes módokon lepett meg az elmúlt időszakban! Az ég áldja.
Mégis, valahogy hűtlennek és csapodárnak érzem magam, hogy – meghagyva bár az utat a váratlan élményeknek – az írás (ha nem is konkrétan a Kincsesfüzet blog) mellett nem tettem hűségesküt.
Minden esetre mókás, hogy az életre szóló szerelem mellett viszonylag hamar elköteleztem magam (sokak szerint túl hamar is, és azt jósolták, hiányozni fog az életemből az ifjúkori szerelmi kalandozás – immár 13 éve nem hiányzik a legkevésbé sem :)), az írásnak tett jóban-rosszban hűségesküm viszont (pedig az írással már akkor flörtöltem, amikor még írni sem tudtam) még várat magára.
@timi.tea.time néven nyitottam egy új fiókot csak a bullet journalos képeknek. Egyrészt, mert úgy éreztem, hogy két teljesen más szándékot próbálok benyomni egy instagram profilba (a személyes élményeimet és a naplóm iránti szeretetemet), és úgy éreztem, ezek visszafogják egymást. Másrészt pedig nagyon vonzottak azok az instagram accountok, amik egyben fotóprojektek is, ahol egy téma, egy hangulat összeköti a képeket – én is akartam egy ilyet!
A végső lökést Riccardo posztja adta meg, és belevágtam én is egy ilyen izgalmas fotóprojektbe.
Írjunk naplót!
Ahogy írtam korábban, a télre elköteleztem magam egy molyos naplóíró kihívás mellett, amit rendületlenül írok is minden nap. A napi élményeim, az életünk morzsái, a gondolataim, dolgok, amik iránt érdeklődöm vagy amin töprengek, ilyesmik kerülnek a karcaimba.
És ha már új/szokatlan platformok – mindig kihívás élő szóban is megmutatnom magam, de azt hiszem, a tegnapi bullet journal teadélután a Fióknál jól sikerült. Négyen tartottunk egy-egy rövid kis előadást (Bori, Marcsi, Cili és én), utána megnézhettük-megtapogathattuk a Fiók új termékeit, köztük a Leuchtturm1917 füzetek új színeit is. Sőt, a fresh green naplókból még haza is hozhattam egyet!
Remélem, aki arra járt tegnap, jól érezte magát velünk! :)
[ 🇬🇧 ENGLISH VERSION ]
Any How I Met Your Mother fans here?
No, I don’t agree with Barney, new isn’t always better. But in some cases, something new can be really refreshing.
My new journaling corner on Moly.hu (the Hungarian Goodreads)
The opportunity to talk on a bullet journal gathering
I spent this past year mostly looking back and looking inwards, with a lot of inner work and a really few outer product to present. It was well needed (it is still well needed – I don’t want to act like if just because we are heading toward the end of the year on the calendar, I can instantly close this case too :P), but lately I feel like I can produce little bits of stuff again. It feels really good, and these new platforms, these new experiments help me to look for a fresh start.
Well, my journaling pieces are in Hungarian only (however, Google is your friend, you know), but my English speaking friends are very welcome to be the part of my new adventure on my new instagram account @timi.tea.time, where I can’t just create a distraction-free place for my bullet journal pictures (while I also create a bujo-distraction-free platform on my personal account again ‘:D), but I can also start to work towards to those amazing accounts that are also photo projects themselves. I’d really like to have one of those!
Egy év körbeért! Tavaly októberben kezdtem el időjárás mandalákat készíteni minden hónapban a naplómban (decemberben osztottam meg róla egy cikket), egyrészt hogy megörökítsem az évszakok változását, másrészt hogy mindig legyen egy oldal a naplómban, ahova színezgetni, későbbi verziókban már rajzolgatni is mindig visszatérhetek.
Ahogy kezdtem: minden hónap elején felrajzoltam egy mandalát, és azt a hónapban előre haladva fokozatosan kiszíneztem, mintasorról mintasorra, a napi legmagasabb hőmérsékletnek megfelelően, ahogy az időjárás változott.
Később: átvettem Boho Berry hangulatmandaláinak stílusát, aki a hónapot csak egy koncentrikus körök és azt egyenlő szeletekre osztó vonalak csontvázával kezdi, és a hónap során kiszínezett körök hátterére rajzolja fel fokozatosan a mandalát.
Igazság szerint pont akkor ért körbe az év, amikor befejeztem az előző naplóm, így gondoltam, új napló, új stílus, keressünk valamit a mandalák helyett – de nagyon megszerettem ezeket az oldalakat a naplómban, így még maradnak. :)
(Mandalarajzolási tippekért és az időjárásmandala alapos körbejárásáért katt a tavalyi cikkre!)
[ENGLISH VERSION]
I started drawing temperature mandalas (introduced on SarieCherries.com based on the idea of the temprature blankets) last October, and guess what, I finished a one year load of them!
How I started: drawing a blank mandala every beginning of the month, and then coloring them day by day, according to the highest temperature of the day.
How I switched it up: during the year, I switched to the style of Boho Berry’s mood mandalas, were you start with a pencil skeleton of circles and lines, and then you fill up with the background with colors and draw a mandala over them, as the month goes. I loved this, because I had almost no work at the beginning of the month, but I had an always open creative outlet during the month when I was in the mood for some drawing or coloring.
How I will continue: actually, as I finished my 12th mandala, I started a new journal next month, and I thought, it’s a perfect time for change, to try out something new. But I got instantly sad for my monthly mandalas, because I really enjoy making them. So I ended up not changing anything, my weather mandalas stay as they are for a while! :)
For more insight on the temperature mandalas and on drawing mandalas in general, check my post from last year!
Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de egy kicsit csend lett itt a blogon az utóbbi… izé… egy évben? Kettő? ‘:D
Nem szeretnék most bővebben írni arról, hogy miért (hosszú is lenne meg nem is nagyon akarok :)), de a rövid válaszom: nem történt semmi különös. Nem írtam könyvet, nem költöztem az Északi-sarkra vagy egy titkos katonai Hold-bázisra, nem küzdöttem rákkal és a rák ellenszerét sem találtam fel.
Tavaly év végén az év szavává az “ease”-t, a könnyedséget választottam. Egyszerűen sorra vettem mindazt, ami az utóbbi években történt: meghalt anyukám, a gyászidőszakom mellett, ami folyamatos odafigyelést és lelki munkát igényelt, dolgoztam, tanultam, elvégeztem a főiskolát, kétszer váltottam munkahelyet (ebből az egyik egy több mint egy éven át húzódó nagyon stresszes időszak eredményeképp történt, ahol folyamatos lelki nyomás alatt tartottak minket és a “mit hoz a holnap” stressz rányomta a bélyegét minden munkanapunkra), Petivel elindítottuk a saját életünket (összeházasodtunk, építkeztünk, költöztünk, kutyát vállaltunk), beindítottam a blogom, megírtam többszáz blogbejegyzést, mellette azért a háttérben nagyjából ennyi rövid történetet is, mindezt úgy, hogy az írást kiskanállal kellett benyomnom az időbeosztásomba. Nagyon intenzív néhány év volt, és úgy éreztem, most, hogy minden külső körülmény adott, igazán, de tényleg, rohadtul megérdemlek egy évet a könnyedség jegyében.
És bárcsak azt mondhatnám, hogy ezt az évet egy csendes sarokban, békés mosollyal az arcomon meditálva töltöttem. XD De nem. Nem lehettem volna ennél sokkal naivabb, ugyanakkor nem lehetett volna ennél találóbb melléfogásom, amikor az év mottójává a könnyedséget választottam. Amikor ugyanis elkezdtem nagyszabású nagytakarítást tartani az életemben és végre kiszórtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy a könnyeden élt életem útjában áll, és még mindig tele voltam akadályokkal, akkor bizony szembe kellett néznem a nem kellemes ténnyel, hogy az akadályok bennem vannak, és onnan nem olyan könnyű kiszórni őket…
Úgyhogy röviden és tömören, ez az év a belső munka éve volt, ami a jövőben is folytatódik. De hogy hová tűntek az írásaim? Hiszen ez az egész blog nem másból született, mint egy hasonló, intenzív belső munkával töltött időszakomból: a gyászidőszakomból.
Rossz hír: valahol időközben rájöttem, hogy az írás (a blogolás és a történetírás is) nem egyszerűen szívós túlélői és az ép elmém megőrzésének eszközei voltak az agyonhajszolt időszakokban, hanem egyenes ági termékei a stressznek és a rohanásnak.
Jó hír: dolgozom az ügyön. :D Az írás az életem része, mondhatnám, hogy azóta, hogy írni tudok, de valójában még régebben (emlékszem egy versre, amit óvodás koromban fabrikáltam, és arra gondoltam, hogy bárcsak már tudnék írni, mint a nagyok, akkor ezt most leírhatnám), és nem fogok választani az írás és a nyugodt, kiegyensúlyozott élet között, csak kell még egy kis idő, hogy kifundáljam ezt az egészet.
Hogyan tovább a Kincsesfüzettel?
Őszintén? A fene tudja. Nem akarok most nagy bejelentéseket, elhatározásokat, elköteleződéseket tenni. (A legutóbbi sem hozott nagy eredményeket – emlékszem ám még a NaNoWriMo utáni mámoros “már nem aggódom, lesz-e mit írnom a következő hónapokban” nagy ujjongásomra.) Épp a napokban olvastam Dóri hasonló bejegyzését arról, hogyan készül visszatérni több hónap blogtalanság után.
Mostanában már nem szorítottam a háttérbe a blogos gondolataimat, és elkezdett azon járni az agyam, hogyan hozzam vissza az egészet a hanyatlásból. Mert persze hiányzott. Úgyhogy először elmondom, mit találtam ki: visszatérek az gyökerekhez, a Daily Dorothy előtti időkbe, amik csak ad-hoc írtam bejegyzéseket, és egyáltalán nem érdekelt, hogy olvasnak-e vagy sem (hé, volt olyan, hogy egy évig írtam anélkül, hogy lett volna olvasóm – vagy legalábbis olyan olvasóm, aki valamilyen formában érezteti a jelenlétét -, és tök jól elvoltam). Semmi stressz, csak az írás öröme. Egy hely, ahol leírhatom, mit gondolok az engem foglalkoztató témákról. Megmutathatom, ami éppen tetszik. Összegezhetem a tapasztalataimat. Ez eddig is így volt, nem? Dehogy nem! Ami változik, az a rendszeresség, a változatosságra való törekvés, és a mindent-egyszerre-és-most akarok hozzáállás nyugdíjazása. Mit szóltok hozzá? :) – Daily Dorothy: Próbáld meg egyszerűbben
Bár nálam, mint mondtam, nem az volt az elsődleges gond, hogy túlterheltem magam elvárásokkal, hogy milyennek kell, nem kell, illik, szabad lennie egy jó blognak (bár igyekeztem tartalmas, összeszedett, hasznos cikkeket generálni, ahhoz képest, hogy például az elején egy idézetet esetleg egy egysoros hozzáfűzéssel is bejegyzésnek számítottam, míg aztán már nem is volt bejegyzés az, amin nem dolgoztam napokig), de arra gondoltam, nem árthat, ha felveszem a bloggal kapcsolatban a mélytengeri b*szik rája pózt. (Ismeritek a viccet? – Mi az, a tenger fenekén él, és rohadtul nem érdekli a dolog? – Mélytengeri b*szik rája.)
Így nem tudom, mi várható a blogon. Ha úgy érzem, van mondandóm, írok. (Akkor is, ha nem tudok belőle összeállítani egy összeszedett, több alpontos, jól kifejtett és többfelől alátámasztott gondolatmenetet.) Ha úgy érzem, nincs, nem szorongok miatta. (Haaaaaahhhhaaahhhahhhahah, oké, szóval igyekszem nem szorongani miatta.) Ha valami nem vág a blog témájába ¯\_(ツ)_/¯, az sem fog visszatartani. Ha nem lesz konzisztens a stílusom, ¯\_(ツ)_/¯. Ha nem lesz konzisztens a blog stílusa, ¯\_(ツ)_/¯. Ha nem találom a megfelelő végszót vagy végkövetkeztetést, akkor úgy fogom lezárni a bejegyzéseket… mint ezt most. :D
Angolul beszélők görgessenek le, a bejegyzés végén megosztom az új kedvenc youtube-osom, Riccardo érzelemdús videóját “Gondolataim a közösségi médiáról, avagy a p*csába az összehasonlítgatással” címmel. ;)
ENGLISH VERSION
Hey everyone! So you (yes, I mean you, my imaginary English speaking reader :D) probably don’t follow me for so long, but my good old Hungarian readers (yes, my imaginary Hungarian readers, plus those three or four who really read my blog :D) were able to notice that I’ve gone pretty quiet in the last… one year?… two?…
I won’t share the long story (first, because it’s long, and second, because I don’t really want to :)), but the short answer is: nothing really happened. I didn’t write a book (as some suspected), didn’t move to the Arctic or the Moon, I didn’t fight cancer or found the cure of cancer. I did have major life changes, but they were planned and awaited ones… with non-planned side-effects, frankly.
Last year, when I decided to choose a word for this year, I went through all the stuff that happened to me in the recent years. It was rough: my mom died, and while grieving was an all consuming and life transforming experience itself, I worked in full-time, studied at college part-time, I was fired twice (before the first, we spent with my group one year in stress every day, knowing that the day will come, when we all, young and old, will be suddenly fired at one point, we just didn’t know when, and it was pretty exhausting), we built our “adult life” with my now-husband (we got married, we built a new home and moved in, we got a dog), I started my blog while still writing fiction, so I wrote hundreds of articles and short stories in total, while I had to push my writing sections into my rushed schedule. So I was like, okay, we worked hard to create a more peaceful, slower, more quiet life, it’s time to enjoy, I f*cking deserve it.
And I have to laugh so hard when I think back to that naive young woman who thought this year will be full of smile and ease and lightness. No, no, don’t worry, as I said, there was no catastrophe. Right the opposite. I had everything to have an easy, peacful life – except inner peace and ease. I could no longer blame it on my circumstances, so I hade to face it: the call is coming from inside the house…
Bad news: somewhere along the way I realized that all along the years, I was wrong about my creativity – it didn’t barely survived in my stressful life, while served as my trustworthy safety valve, keeping me sane… it was the direct product of my stressful circumstances. When they were gone, I was left alone in silence.
Good news: I love writing, it is part of my life since my preschool years, and I won’t let it slip out of my life, or choose between a peaceful, slow paced life and writing. I’m learning, I’m doing intense inner work, I will find a way.
What now with my blog?
Short answer: I don’t really care right now.
I started to hear my inner voice again, and I considered it as a good sign and decided to honor it with a blog post. I will happily do it any time when it happens again. But I won’t do big announcements or promises. I try to… you know… take it easy. ‘:D
If I have an idea, but it wouldn’t worth a long, detailed article, just a quick, few lines one? ¯\_(ツ)_/¯ (I will share a few lines one then.) If I have no ideas for another months? ¯\_(ツ)_/¯ (I’d say I won’t stress about it, but lol, okay, let’s be honest: I will try not to.) If a topic doesn’t fit the blog’s profile? ¯\_(ツ)_/¯ If my writing style won’t be consistent? ¯\_(ツ)_/¯ If the blog’s style won’t be consistent? ¯\_(ツ)_/¯ If I won’t have the time or mood to fumble with English translation? ¯\_(ツ)_/¯ (Google translator is your friend, my dear, dear imaginary English reader.) If I don’t know, how to properly finish a blogpost, like right now?… ¯\_(ツ)_/¯
So, let’s hear the opinion of my newest Youtube favorite, Riccardo, on “Social media – F*ck the comparison game”. ;)
🇭🇺 Örömhír! Nemrégiben Cili, a Zezil – kreatív idő tervezés oldal gazdája megkeresett, hogy szívesen olvasná a gondolataimat és tapasztalataimat bullet journal témakörben egy nemrég indult cikksorozatában. Természetesen igent mondtam erre az izgalmas lehetőségre!
Kép forrása: Zezil.hu
“Végzettségemet tekintve építészmérnök vagyok, jelenleg két kislányommal vagyok itthon. (…) Érdekelnek az élettervezéssel és időgazdálkodással kapcsolatos gyakorlatias tudnivalók, amik megkönnyítik és hatékonyabbá is teszik mindennapi életünk megszervezését. Első számú kedvtelésem a határidőnaplóm vezetése, ami nem más, mint egy Bullet Journal.” – írja honlapján Cili. “Az oldalon átfogó képet kapsz a Bullet Journal elemeiről. Megmutatom, hogy tudatos tervezéssel hogyan tudsz közelebb kerülni a céljaidhoz még akkor is, ha most azt hiszed, erre neked nincs időd.”
Az oldalon megosztott írásomban igyekeztem egy átfogó képet adni arról, hogy mit, miért és hogyan használok a bullet journal rendszerből – mit szeretek az eredeti ötletben, hogyan formáltam a magam képére –, hogyan használom a naplóimat, és általában, mi számomra a bullet journal és a bullet journalozás lényege.
Aki kíváncsi, kukkantson el Cili oldalára és olvassa el az írásomat itt:
🇬🇧 After my interview in February, I recieved another cool invite to talk about bullet journaling. This time I published a guest post on the website of another Hungarian bullet journalist, entrepreneur and stay-at-home mom. She’s a big fan of creative planning and time management, so of course she fell in love with bullet journaling too.
In this series she invites other bullet journalists to show our planners and planning insights, because sharing ideas is undeniably one of the coolest parts of bullet journaling and the community.
Her site and my guestpost is in Hungarian, but if you want to give it a try with the help of our old friend, the Google Translator, you can click here to see my post:
Kincsesfüzet 