Kihívások télre | My winter challenges

A szokásos őszi kihívásom a NaNoWriMo, de aki követ ott, láthatja, hogy a szószámom valahol kétezer táján megfeneklett, és már innen az oldalsávból is lekerült a 2017-es részvételt hirdető plecsni.

Nem történt semmi különös, egyszerűen csak nem akart beindulni ez az idei nanó, és úgy éreztem, hogy ha be is tudnám rugdosni magam a kihívásba, azt idén inkább a bűntudat vezetné. Úgyhogy inkább elengedtem.

Na de mi van helyette, és került még a látóterembe a következő hónapokra?

CD33A0B9-E834-49C4-8997-8CA1B6225875

A művész útja

Julia Cameron: A művész útja c. könyve még augusztusban került hozzám. Tulajdonképpen nem is annyira könyv (olvasmány), mint egy egyéni kurzus tananyaga és feladatsorai. Az elkötelezettségem a hónapok során, khm, hullámzó volt, pedig aha-pillanatokban és eredményekben egyaránt bővelkedett a kurzus.

Annak, hogy a NaNoWriMót elengedtem, az egyik indikátora az volt, hogy szeretnék újra elköteleződni a kurzus mellett. Ezen a héten és talán a jövő héten igyekszem felzárkózni, majd folytatni tovább, és ha nem is 12 hét alatt, de a lehető legtöbbet kihozva belőle befejezni ezt a 12 hetes kurzust.

(Még töprengek rajta, hogyan tudnám elhozni az élményeimet, minden esetre a kurzus része, hogy heti “kalendáriumot” vezetek a tapasztalataimról és gondolataimról, hogy összefoglalva vagy több részletben, de ezek alapján biztosan vissza fogok tudni tekinteni a teljes folyamatra.)

Naplóírás télen

Télire benevezek egy naplóíró kihívásba Molyon.

A szabályok Molyon megtekinthetők, de a lényeg, hogy ezen a télen (novembertől februárig) minden nap, de legalább 40 alkalommal osszunk meg egy legalább tízmondatos naplóbejegyzést a Moly adott zónájában.

Egyébként is fontolgattam egy naplóíró kihívást, hogy a bullet journalomba írt napi egy-egy soron felül is visszarázódjak a mindennapos naplóírásba, és egyébként is, digitálisan máshogy írok, mint papíron. Így pont jókor jött, hogy a tegnapi molytalin, amin jártam, megemlítették ezt a lehetőséget.

Azok kedvéért, akik nem követnek Molyon, valamilyen formában (pl. időközösen összesítve) megosztom majd a bejegyzéseimet itt is.

Lunar Abundance

Egy nyugalmasabb, magam felé türelmesebb és gyöngédebb, mégis motiváló, folyamatos, nem nagy nekizúdulásokkal és bűntudatos visszaesésekkel teli ritmust keresek az életemben, és bár nem most találkoztam először az ötlettel, valahogy most szólított meg Dr. Ezzie Spencer Lunar Abundance módszere.

Ez a módszer azt javasolja, minden holdciklusra válasszunk egy törekvést, egy új irányt, az életünk egy területét, amin dolgozni szeretnénk, és a holdciklushoz igazodva, a tevékenység és a megpihenés ár-apályaira építve hozzunk változást az életünkbe.

#PlanWithMeChallenge : bad habits 🇬🇧 I thought I’m done with my maximalism years ago, but one of my worst habits is still to rush myself, to demand more, not to accept the process, not to accept that I’m a work in progress, to demand to see the finish line. As I recently shared, I give a shot to this #lunarabundance practice by @ezziespencer, focusing on the moon, and practicing the ebb and flow, the balance of being and doing within a cycle. Also, I copied the 2018 lunar calendar into my journal (printable on Ezzie’s site) and I played around a bit with decoration. (I was also inspired by @boho.berry ’s lunar calendar decoration.) 🇭🇺 Azt hittem, a maximalizmusommal évekkel ezelőtt leszámoltam, de azért még vannak maradékai. Továbbra is rossz szokásom az “ottvagyunkmár?!” hozzáállás, hogy nem tudom élvezni az utat, hogy nem tudom megengedni magamnak, hogy félkész legyek, hogy “úton” legyek. Úgyhogy az új kihívás: fél szememmel a holdon, elfogadni az ár-apályokat, és keresni az egyensúlyt a “haladok” és a “csak úgy vagyok” ciklikusságában. Ugyanitt: Ezzie nyomtatható naptárából kimásoltam a 2018-as holdciklusokat, és még dekorálgattam is egy kicsit. 😊🌘

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

Ma van újhold, így most kezdem az első holdciklusomat az első személyes törekvésemmel.

Ez egyben azt is jelenti, hogy még nem tudom, mennyire válik majd be ez a módszer, de nem zárom ki, hogy a jövőben, ha az első néhány holdciklus alkalmával hasznosnak találom ezt a módszert, valamilyen módon behozzam ide a blogra is. (Nem titkoltan a holdciklusonkénti új téma gondolatától elfogott az édes nosztalgia a Boldogságterv havi témái iránt.)

Nálam ezek a most futó, illetve hamarosan induló kihívások. Ti mivel töltitek az őszt és a telet?

ENGLISH VERSION

My usual challenge for Autumn is NaNoWriMo, but this year I felt like… nope. Just no.

Of course community is still amazing and I could still bully/motivate myself into it, but I feel like it would be fueled by shame and guilt, so I decided just… not to.

It doesn’t mean that I have left nothing on my mind – I have projects for both this end of autumn and for winter too.

15E6449E-67C8-4559-9F81-7D1B884728C4

The Artist’s Way

I started to read Julia Cameron’s book and do the 12 weeks course it contains in August. I was really passionate for it, but although I saw the results and experienced the aha-moments, I somehow got lazy with it.

So instead of pushing through NaNoWriMo, I decided to renew my commitment to The Artist’s Way course.

Not sure yet how, but I want to share my experiences too. I have them written in my journal week by week, as the book suggests, so I have the material, I just have to figure out how to share it here.

Winter Journaling

Although I write at least one line or two every day in my bullet journal, and I am diligent in the morning pages routine in The Artist’s Way, I fell behind with digital journaling lately. And since I write differently on paper (even on loose-leaf paper and in a notebook) and on digital platforms, I considered to jump into some daily journaling challenge.

And of course I found a great opportunity. :)

It would be Hungarian only tho – I’ll share daily journal entries on Moly.hu (“the Hungarian Goodreads”).

Lunar Abundance

I miss a balanced, calm and gentle but still motivating pace in my life, so when I came across the Lunar Abundance Practice by Ezzie Spencer, I decided to give it a go.

#PlanWithMeChallenge : bad habits 🇬🇧 I thought I’m done with my maximalism years ago, but one of my worst habits is still to rush myself, to demand more, not to accept the process, not to accept that I’m a work in progress, to demand to see the finish line. As I recently shared, I give a shot to this #lunarabundance practice by @ezziespencer, focusing on the moon, and practicing the ebb and flow, the balance of being and doing within a cycle. Also, I copied the 2018 lunar calendar into my journal (printable on Ezzie’s site) and I played around a bit with decoration. (I was also inspired by @boho.berry ’s lunar calendar decoration.) 🇭🇺 Azt hittem, a maximalizmusommal évekkel ezelőtt leszámoltam, de azért még vannak maradékai. Továbbra is rossz szokásom az “ottvagyunkmár?!” hozzáállás, hogy nem tudom élvezni az utat, hogy nem tudom megengedni magamnak, hogy félkész legyek, hogy “úton” legyek. Úgyhogy az új kihívás: fél szememmel a holdon, elfogadni az ár-apályokat, és keresni az egyensúlyt a “haladok” és a “csak úgy vagyok” ciklikusságában. Ugyanitt: Ezzie nyomtatható naptárából kimásoltam a 2018-as holdciklusokat, és még dekorálgattam is egy kicsit. 😊🌘

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

This method suggests to set a feeling-based intention at every new moon (it’s today!), and follow it through a moon cycle, balancing “doing” and “being” periods as the moon changes.

Of course since this is my first new moon intention, I have no idea how it will work out, but if it will find its way in my life, I will try to incorporate my monthly intentions here on the blog too.

These are the challenges I am looking forward to this winter. What are you up to?

Reklámok

Merre mutat az iránytűm? | The compass of my curiosity

Sokat gondolkodtam azon, vajon mi vezetett ahhoz, hogy egyre ötlettelenebbé váltam a bloggal kapcsolatban, és bár ez persze egy nagyobb és összetettebb tendencia része volt az életemben (leginkább: tünet), az egyik ok az lehetett, hogy a kíváncsiság helyett elkezdtem válaszokat követelni.

Mire gondolok?

Elizabeth Gilbert ezt írja a kíváncsiságról a Big Magic c. könyvében:

“A szenvedély néha riasztóan távolinak tűnhet – messzi lángtorony, amely csupán a zsenik és a kiválasztott kevesek számára hozzáférhető. A kíváncsiság ennél szelídebb, barátságosabb, demokratikusabb entitás. A tétje mindig sokkal alacsonyabb, mint a szenvedélyé. (…)
A kíváncsiság valójában csupán egyetlen egyszerű kérdést tesz fel neked. Van bármi, ami érdekel?
Bármi?
Egy hangyányit is?
Függetlenül attól, hogy mennyire hétköznapi vagy apró dolog?
A válasznak nem kell lángra lobbantania az életedet, nem kell arra ösztökélnie, hogy felmondj a munkahelyeden, áttérj egy másik hitre vagy világgá menj, csak meg kell ragadnia a figyelmedet egy pillanatra. Ha ilyenkor meg tudsz állni egy pillanatra és be tudsz azonosítani valami aprócska kis érdeklődést valami iránt, akkor a kíváncsiság még arra kér, hogy fordítsd el a fejed egy centivel, és vizsgáld meg azt a dolgot kicsit közelebbről.
Tedd meg.
Ez egy jel. Lehet, hogy nem tűnik semmi különösnek, de egy jel. Kövesd ezt a jelet. Bízz benne. Fedezd fel, hová vezet a kíváncsiságod. (…)”

3A333CE7-E3EF-4331-87F0-0F55884E814E

Sokáig azt hittem, hogy a kíváncsiságom cserbenhagyott, hogy kiégtem, hogy a belső iránytűm bemondta az unalmast.

A héten azonban volt egy érdekes beszélgetésem a döntésekkel kapcsolatban, azzal kapcsolatban, hogy a döntés mindig magában foglalja azt a (nem mindig könnyű és nem mindig evidens) feladatot is, hogy el kell engednünk azokat a lehetőségeket, amiket nem választunk. Ez talán könnyebb, ha nem a kíváncsiságunk, hanem a szenvedélyünk hajt, és azt hiszem, nehezebb, ha a kíváncsiságunkat próbáljuk követni.

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, bár nem voltam egészen tudatában, de egyfajta érdeklődési naplóként vezettem. Ha támadt egy ötletem, ha valamit izgalmasnak találtam, ha valami épp csak frissen felkeltette az érdeklődésemet, már billentyűzetet is ragadtam. (Van is néhány bejegyzés a blogon, amit visszaolvasva már olyan kínos nevetgélés fog el, mint amikor eszembe jut az a dal, amit tízévesen a saját csodálatosságomról írtam, és minden rokonomnak elénekeltem, akit csak el tudtam csípni. A “Timcsike-csike-csike barna lány” traktussal kezdődött, és csak homályos emlékeim vannak róla, hogy hogyan folytatódott. ‘:D)

Lényeg a lényeg, valamikor aztán elkezdtem magamévá tenni azt a gondolatot, hogy egy jó blogger arról ír, ami már kikristályosodott benne, amit tud, amiben biztos. És… emlékeztek még a kéthetes szabályra? A férjem szokott viccelődni vele, hogy inkább fel sem izgatja magát semmi miatt, ami még nem tart legalább két hete, mert ennyi idő alatt szoktak megszállni és elhagyni a mágikus nagy felfedezések.

Az utóbbi időben nagyon sok blogbejegyzés nem született meg azért, mert arra gondoltam: “Biztos vagyok ebben? Honnan tudom, hogy ez igaz? Itt lesz még két hét múlva? Nem változik meg a véleményem ezzel kapcsolatban idővel?” – Ezek nem haszontalan kérdések, bennem viszont gátakká nőttek. Megvontam magamtól, hogy arra használjam a blogot, hogy megosszam a friss felfedezéseimet, a friss ötleteimet, a friss gondolataimat – és ezzel magamtól is megvontam azt, hogy felszabadultan átéljem azt a talán kicsit bolondos életérzést, amit a férjem “kéthetes szabály”-nak nevez. “Emlékszel, amikor két hétig ékszerkészítő voltál?”, “Emlékszel, amikor két hétig gyertyaöntő voltál?”, “Emlékszel, amikor két hétig buddhista voltál?” – Ami azt illeti, emlékszem, és igazán hiányzik.

Most, hogy elkezdtem megengedni magamnak, hogy újra a kíváncsiságomra figyeljek, rájöttem, hogy a kíváncsiságom nem ment sehová. Csak, mint egy bizonytalan iránytű, ide-oda mozog, több dolgot is megcéloz egyszerre, engem pedig megbénít a gondolat: de vajon melyik az igazi? Melyikkel kell foglalkoznom? Melyik bizonyul igaznak? – Ahogy mondtam, válaszokat kezdtem követelni. Válaszok híján pedig képtelen voltam elengedni azokat a lehetőségeket, amiket nem választok, ha a bizonytalan iránytűm alapján bökök egy irányt. Mindent akartam egyszerre.

Frusztrált a gondolat: mi lesz, ha ez sem lesz más, mint egy újabb kéthetes bohóság? Most, ebben a pillanatban is frusztrál a gondolat: mi lesz, ha két hét múlva rájövök, hogy a kéthetes bolondságok mégis csak zsákutcát jelentenek az életemben? Szabad erről írnom egyáltalán?

És én most úgy döntök: szabad. :)

ENGLISH VERSION

Lately I’m thinking a lot about how the blog went in the wrong direction (I mean… being basically dead), partly because it was a part of larger tendencies in my life, and solving the blog is part of solving my bigger issues.

I realized how I stopped trusting my curiosity and started to demanding answers.

I read a very inspiring thought about curiosity vs. passion in Elizabeth Gilbert’s book Big Magic. She says, passion is sometimes a drive given for the lucky ones only, but while not every one of us can find passion in every day, or month, or year in our lives, we always can find ourselves being curious, and by following those teeny-tiny inners signs of “hm, this sounds intersting”, we can always move forward.

 

16AC1C98-35E3-4C06-B88C-406F24934A09

For years, my blog was the home of my curiosity. I shared fresh discoveries, fresh ideas, fresh thoughts that just pop out of my mind. They sometimes turned proven untrue, or I changed position about them.

Somewhere along the way, the thought that me as a blogger should share only something that I am perfectly sure about – the thought that I want answers, I won’t blindly trust my curiosity anymore – started to build walls in me.

Many-many blog post ideas died because of questions like “where is the proof that this is true, that I won’t change my mind about this over time?”. And not only on my blog: I started to demand truths and answers in my life too, and refuse to follow my curiosity if I have no proof of the everlasting rightness of the outcome.

I recently had an interesting conversation about decisions: how the ability to let go the unchosen paths is an necessary part of making decisions. And trusting my curiosity is a painfully perfect example. Because, when you have found your passion, when you have a passion project, when you have purpose in your life, letting go the things that don’t support your purpose, might be easier. But with curiosity? There is nothing you can justify your decision with, especially if you have more things you are curious of, and you can fumble with only one at a time.

In retrospective, I was pretty good in following my curiosity back then. My husband called this “the two weeks rule”. Essentially: he won’t even bother with anything not lasting at least since two weeks in my life, because this is the time how freshly found ideas came and went in my life. He used to jokingly ask, “remember when you very a jeweler for two weeks?”, “remember when you were a candle maker for two weeks?”, “remember when you were buddhist for two weeks?”.

The thing is, I do. I remember, and I miss those times. Also, I miss the times when I wasn’t so mesmerized by the need of sharing finished and boxed truths but sharing my new discoveries, stuff I just found and briefly lit my everydays.

I feel this struggle in this exact moment. I feel the doubt if I can share my freshly awakened love for the good old “two weeks rule”, this sudden turn of my curiosity.

And I decided I just have to allow it myself. And I just did so. :)

 

 

Mit tehet érted a Pareto-elv? – What can the Pareto principle do for you?

🇭🇺 Nemrég vettem néhány Stabilo rostirónt.

🇬🇧 Experimenting with #smoothie recipes, keeping an eye on #selfcare (trackers totally stolen from @boho.berry) and rocking my new pastel #felttippen collection. And just to squeeze this post under today's #PlanWithMeChallenge prompt #relationships, here's a great thought from @brenebrown on the margin of my #selfcaretracker : "Love is not something we give or get; it is something that we nurture and grow, a connection that can only be cultivated between two people when it exists within each one of them – we can only love others as much as we love ourselves." 🇭🇺 @pillecukorblog itt is megy a smoothie projekt! 😉 Amellett új tollakkal bővültem, és továbbra is szemmel tartom, mennyire gondoskodom jól magamról. Mivel a #PlanWithMeChallenge mai témája a kapcsolatok, ezzel a csodás @brenebrown idézettel próbálom becsalni magam és ezt a posztot a kihívásba: "A szeretetet nem adjuk vagy kapjuk: olyasmi, amit ápolunk és nevelünk, olyan kapcsolat két ember között, amely csak úgy építhető ki, ha már létezik mindkettőjükben külön-külön – csak annyira szerethetünk másokat, amennyire önmagunkat szeretjük." – #BrenéBrown

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

De mi köze ehhez a Pareto-elvnek?

Először is, mi a Pareto-elv?

“A Pareto-elv, más néven a 80–20 szabály kimondja, hogy számos jelenség esetén a következmények 80%-a az okok mindössze 20%-ára vezethető vissza. (…)

Vilfredo Pareto olasz közgazdász (…) azt állította, hogy a megtermelt javak 80%-a a társadalom 20%-ához kerül a társadalomra jellemző vagyonelosztás során. Dr. Joseph Juran (1930 és 1940 között) hasonló megállapításra jutott a minőségügy területén. Juran megfogalmazásában a (bekövetkező) problémák 80%-át a hibák (az elkövetett hibák) 20%-a okozza.” – Forrás: Wikipédia

A Pareto-elvről, ha az emlékeim nem csalnak, először Tim Ferris: 4 órás munkahét c. könyvében olvastam, ahol Tim leírta, hogy értékesítőként rájött, hogy amikor rájött, hogy a problémái 80%-át az ügyfelei 20%-a okozza, kertelés nélküli levelet küldött nekik, amiben tájékoztatta őket, hogy a jövőben kizárólag egyedi elbánás nélküli, egyszerű kiszolgálásra számíthatnak tőle. Néhányan elpártoltak tőle, néhányan maradtak, de összességében a problémás ügyei, és ezáltal az üzletszerzéstől és a problémamentes vevőket történő kiszolgálástól ellopott ideje mesésen megcsappant.

Más szóval: drasztikus változást ért el azzal, hogy felismerte, hol húzódik az életének ezen a területén a 80-20-as határ és kitalálta, hogyan fordíthatja ezt a saját javára.

Jó, de még egyszer: mi köze ehhez a rostirónjaimnak?

Az, hogy igazság szerint nem Stabilo rostirónokat, hanem Tombow duplahegyű ecsetfilceket szerettem volna venni. Amik, valljuk be, messze a költségvetésem határain túl húzódnak. Egyébként is voltak kétségeim, hogy az ecsetfilc részüket jól ki tudnám-e használni – a meglévő egy szem fekete Tombow-mnak is főleg a vékonyabbik hegyét használom.

Ezért a Tombow-k utáni sóhajtozás helyett alkalmaztam a Pareto-elvet: a Tombow-költségvetés 20 (vagy még kevesebb) százalékából kielégítettem az ecsetfilccel szemben támasztott elvárásaim legalább 80%-át.

A Pareto-varázsige

Az ecsetfilc-dilemma egy ici-pici szelete volt az életemnek, ahol mindazonáltal nagy segítséget nyújtott a Pareto-elv. De hány helyen lehet még hasznát venni! Ki az a néhány ember, aki a bosszúságaink nagy részét okozza? Mik azok a legfontosabb élmények, amiket egy nyaraláson keresünk – és vajon megszerezhető ezek többsége a költségek töredékéből, ha pár dologban hozunk kompromisszumot? Mi az a néhány dolog, amiről le kell mondani, hogy az álomesküvő továbbra is álomesküvő maradhasson, de jelentősen kevésbé borsos számlával a végén?

Hol tudnátok még alkalmazni a Pareto-elvet az életetek apró vagy nagy dolgaiban?

És egy kis bónusz – mert néha még csak “visszavágni” vagy kompromisszumot kötni sem kell – csak épp egy arasznyival elfordítani a tekintetünket, arról a 20%-ról, amit úgy elcsesztünk vagy a nyakunkba omlott, arra a bizonyos 80%-ra, ami jól működik. :)

IMG_2770

Forrás: Owlturd.com (“Amikor minden rendben van, az nem tűnik fel. Ha a dolgok összeomlanak, csak akkor reagálunk. A boldogság kulcsa talán az, hogy mindent egyformán észrevegyünk.”)

[ENGLISH VERSION]

🇬🇧 I just purchased a set of Stabilo felt tip pens.

🇬🇧 Experimenting with #smoothie recipes, keeping an eye on #selfcare (trackers totally stolen from @boho.berry) and rocking my new pastel #felttippen collection. And just to squeeze this post under today's #PlanWithMeChallenge prompt #relationships, here's a great thought from @brenebrown on the margin of my #selfcaretracker : "Love is not something we give or get; it is something that we nurture and grow, a connection that can only be cultivated between two people when it exists within each one of them – we can only love others as much as we love ourselves." 🇭🇺 @pillecukorblog itt is megy a smoothie projekt! 😉 Amellett új tollakkal bővültem, és továbbra is szemmel tartom, mennyire gondoskodom jól magamról. Mivel a #PlanWithMeChallenge mai témája a kapcsolatok, ezzel a csodás @brenebrown idézettel próbálom becsalni magam és ezt a posztot a kihívásba: "A szeretetet nem adjuk vagy kapjuk: olyasmi, amit ápolunk és nevelünk, olyan kapcsolat két ember között, amely csak úgy építhető ki, ha már létezik mindkettőjükben külön-külön – csak annyira szerethetünk másokat, amennyire önmagunkat szeretjük." – #BrenéBrown

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

But wait, I wanted to talk about the Pareto principle.

The Pareto principle

“The Pareto principle (also known as the 80/20 rule) states that, for many events, roughly 80% of the effects come from 20% of the causes. (…)

Italian economist Vilfredo Pareto (…) showed that approximately 80% of the land in Italy was owned by 20% of the population; Pareto developed the principle by observing that about 20% of the peapods in his garden contained 80% of the peas.

It is a common rule of thumb in business; e.g., 80% of your sales come from 20% of your clients.” – Source: Wikipedia

So back to my felt tip pens.

The thing is, actually I wished to purchase a set of Tombow Dual Brush Pens in color (I have one in black), but they are far above my budget limits. Anyway, I had doubts if I’d really use the brush tips, because I mostly use the felt tip of my black one.

So I decided on this: I got a set of felt tip pens, that cover more than 80% of my Tombow-expectations, from less than 20% of the Tombow-budget. That simple.

The Pareto spell

The Pareto principle, just like this, can be a magic spell in many little and not-so-little ways in our lives. Just by acknowledging where the 80-20 line is, we can see clearer, and can start to search ways how we can eliminate that problematic 20%, or just concentrate on that often unnoticed 80%.

What is the most important 80% of expectations about or summer trip that can be covered by 20% of the budget? Who are those 20% of people in our lives who give us the 80% of headaches? And so on.

And just as a bonus reminder: sometimes we have nothing else to do than just to look at that unnoticed 80% insted of that ugly 20%. ;)

IMG_2770

Source: Owlturd.com

 

Braindump – Borítsd ki a szemetet!

[SCROLL DOWN FOR ENGLISH VERSION]

🇭🇺 Van, hogy egyszerre érzed üresnek és túl telinek a fejed – éreztetek már így? Elég általános állapot nálam mostanában.

Elizabeth Gilbert: Big Magic c. könyvében (amiről nem, nem feledkeztem el, tudom, hogy tartozom egy ajánlóval) több történetet is megoszt azzal kapcsolatban, hogy ha megrekedünk, csak annyi a dolgunk, hogy nyitvahagyjuk az ajtót a múzsának – ne várjuk, hogy kopogtasson, inkább dolgozzunk tovább szorgalmasan, ihletetten vagy sem.

Olyan ez, mint kinyitni a csapokat egy csőtörés után. Először nem jön belőlük semmi, majd köpködve és akadozva megered egy kis koszos, büdös, zavaros víz, majd ha elég sokáig várunk, kifolyik a csövön valami olyasmi is, ami már hasonlít ivóvízre.

Akár írásról, akár csak az ép eszemről, az érzéseimről, a gondolataimról van szó, nekem szinte mindig segít (nem mindig tesz nagy csodát, de legalább egy kicsit mindig segít), ha “kinyitom a csapokat” és engedem, hogy kifolyjon rajta, ami akad, legyen az szutykos, zavaros csatornalötty vagy tiszta víz.

Braindump – Az agyad szemétdombja

A bullet journalosok körében találkoztam a “braindump” fogalmával, ami egyébként vicces módon nem is “bullet”-es, listás fogalom – a “dump” szemétlerakót jelent, és a braindump egyszerűen annyit tesz, hogy fogj egy papírt és egy tollat, és önts ki az agyadból minden szemetet.

Batch-completing some #PlanWithMeChallenge prompts: writing, my daily ritual, appreciation. 🇬🇧 One year ago, freshly fired, stunned, in hunt for a part-time administration job, in fear of my upcoming final exam in college, fighting with doubt and depressing feelings, I dreamed about this exact life I'm having right now. Guess who doesn't appreciate this enough? 👉😂👈 Last night I made a braindump, trying to think with the mind of my one-year-ago self, just see things with a fresh eye instead of complaining, and sketch an "ideal day" schedule, at least for a start. 🇭🇺 Egy éve ilyenkor, friss munkanélküliként, letörten, egy részmunkaidős adminisztrátori munka után kutatva, stresszben a közelgő államvizsgától, pontosan olyan életről álmodoztam, mint amiben ma élek. Na és ki az, aki nem értékeli mindezt eléggé? 👉😂👈 Úgyhogy tegnap este kiöntöttem a fejemben kavargó gondolatokat a naplóm lapjaira, megpróbáltam friss szemmel, egészen pontosan az egy évvel ezelőtti Timi szemeivel nézni a dolgokat, és nyűglődés helyett felskiccelni egy "ideális napot", amihez végre-végre-végre tényleg minden adott.

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

Ez persze működhet lista formában is, de nekem jobban megy, ha folyékonyan, mondatokban, mondattöredékekben, szót szó után dobálva, mindenféle rendszer nélkül csak hagyom, hogy kifolyjon minden, bármi, ami épp a fejemben van – néha egyébként nem is tudok róla, mi az, amíg ki nem nyitom a csapokat. Néha csak azt érzem, hogy feszít, zubog, és nagyon gyorsan meg kell nyitnom egy szelepet. (Ahogy a férjem szokta mondani: “engedd ki, mielőtt beléd büdösödik”.)

Morning pages – A reggeli szellőztetés

Julia Cameron: A művész útja c. könyvében osztja meg a reggeli jegyzetelés módszerét. A reggeli oldalaknak tulajdonképpen két fontos szabálya van: 1 – reggeli, és 2 – oldalak. Azaz mindenképpen azt javasolja, hogy napindítóként és valódi papírra jegyzetelve végezzük ezt a gyakorlatot. Ezen kívül nem sok szabály van – javaslata szerint minden napot 3 oldalnyi “braindump” papírra vetésével indítsunk – nem kell, hogy ez művészi, emelkedett, bármilyen üzenetet hordozó gondolatok legyenek. Bármit, ami helyet foglal az elmédben, vess papírra – javasolja.

Hogy mi közük az olyan mondatoknak, mint az “ideje lecserélni az ágyneműt” vagy hogy “vissza kell hívnom a húgomat a találkozó kapcsán”? Ahogy David Allen is felhívja rá a figyelmet az Intézz el mindent c. könyvében: nem tudsz magasabb szinten funkcionálni addig, amíg az életed alsó szintjén káosz van és hasraesel mindenféle befejezetlen dologban és piszlicsáré aggodalomban, amit szanaszét hagytál.

A reggeli jegyzetelés tehát erre ad egy konkrét módszert: minden reggel szellőztesd ki a fejed – vess papírra nem több és nem kevesebb mint három oldalnyi gondolatot abból, ami a fejedben zötyög.

Mindennapos írás

Korábban már írtam itt a blogon arról, hogy miért érte meg számomra meghonosítani a mindennapos írás rutinját: mert megtanultam, hogy a rutin és a kreativitás, a móka, az ihlet egyáltalán nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Igen, az ihlet néha magától is kopogtat – ez olyan, mint amikor a rosszul elzárt csapból váratlanul kicseppen egy tiszta, tökéletes vízcsepp –, de legtöbbször ki kell nyitni a csapot és türelmesen folyatni a zavaros, büdös löttyöt, mielőtt elkezd tisztulni a kép.

Ezt a rutint persze sem kialakítani, sem fenntartani nem könnyű, és be kell vallanom, én nem vagyok egy Elizabeth Gilbert, aki, ahogy a Big Magicben írja, a házassági esküjét is hamarabb szegte meg, mint azt a fogadalmat, hogy minden nap legalább fél órát írással tölt, bármi történik. Számomra most már évek óta a NaNoWriMo, a novemberi regényíró kihívás az, ami mindig képes visszaadni a napi írós rutinomat. (Idén nem akartam, hogy novemberig kelljen váratnom a múzsát, úgyhogy beneveztem az áprilisi Camp NaNoWriMo évközi kihívásba is – talán már rájöttetek, hogy ennek köszönhető ennek a cikknek a megszületése is. :))

Novemberben megosztottam egy kis “bakiparádét” is, ami tökéletesen tökéletlen bizonyíték arra, hogy ez sem más, mint egy “braindump”, az agyam szemétdombja egy dokumentumban, amiben néha megcsillan egy-egy apró érték. Ezt a sok szemetet persze két okból is megéri papírra/dokumentumba dobálni: nemcsak amiatt a néhány csillogó kis üveggolyó miatt, amik mégis előkerülnek valahogy a szemét közül, hanem mert egyszerűen jólesik, hogy ennyivel is tisztább a fejem.

Elhajított papírrepülők

Ahogy írtam, ebben a hónapban beneveztem a Camp NaNoWriMóra is, ami a novemberi regényíró kihívás évközi, (még) kevésbé szigorú kistestvére: míg novemberben a cél 50000 szónyi regény kézirat összeállítása, a tavaszi és a nyári táborok alatt mind a szószám célt, mind a projekt jellegét magunknak határozzuk meg. (Persze novemberben sem zárnak ki senkit ezért a versenyből – én szinte minden évben “rebel”-ként, lázadóként indulok.) Emellett adtam egy próbát a reggeli oldalaknak is (amiben szintén csalok, mert az évek megtanítottak, hogy nincs az a reggeli rutin a fogmosáson kívül, amit képes lennék meggyökeresíteni… – így én inkább az esti oldalakkal próbálkozom), de mivel épp igyekszem felépülni egy több hónapos “egyszerre üres és túlfeszített” válságból, azon kaptam magam, hogy féltékenyen nézegetem az esti braindumpjaimat: nem igazságtalanság ezt a sok szót a Camp NaNo projektemtől elvenni?! Hiszen olyan lassan gyűlnek a(z egyébként zömében szemétre való) szavak abban a dokumentumban!

Aztán eszembe jutott ez a történet, amit Elizabeth Gilbert a Big Magicben oszt meg:

“Tom Waits vegül ráérzett arra, hogyan kezelje a kreativitását dráma és szorongás nélkül. Állítása szerint ennek a könnyedségnek a nagy része abból fakad, hogy látja a gyerekeit felnőni, és rácsodálkozott arra, hogy az ő kreatív önkifejezésük nem ismeri a korlátokat. Szembetűnő volt számára, hogy a gyerekei felhatalmazást éreztek arra, hogy szüntelenül dalokat fabrikáljanak. Amint végeztek velük, félrehajították őket, „mint az apró origamifigurákat vagy papírrepülőket”. Aztán máris a következő dalt énekelték, ami valami égi csatornán át érkezett. Láthatólag sosem aggódtak amiatt, hogy az ötletek áradata egyszer csak elapad. (…) Ahogy Waits figyelte, milyen játszi könnyedséggel alkotnak a gyermekei, váratlanul meglepő felismerést tett: az egész valójában nem is olyan nagy kunszt.”

Őszintén megmondom, még mindig egyszerre kínos és mókás figyelni magamat, ahogy próbálom meggyőzni magamat, mint egy rossz kutyát, hogy engedd el, engedd el, engedd már el azt az átkozott papírrepülőt. (Mintha minimum egy űrsikló tervrajzáról beszélnénk – pedig garantálhatom, hogy egy óvodás maszatos papírrepülőjében több érték van, mint a reggeli oldalaimban és a Camp doksimban együttvéve. :D)

Minden alkalommal, amikor hagyom, hogy a mindennapos írás, a mindennapos braindump rutinja (nevezzük akárhogy és kapjon akárhol helyet a napi rutinunkban) kikopjon az életemből, olyan érzés visszahozni, ahogy egy elgémberedett végtagot próbál újra működésre bírni az ember kínzó tűszúrásoktól kísérve.

De megéri, nemcsak azért, mert jó érzés befejezni egy cikket és feltölteni a blogra, hanem mert egyszerűen jobban, könnyebbnek érzem minden alkalommal, amikor kiszellőztetem egy kicsit a fejem, amikor kiszórom a szemetet a fejemből, amikor kinyitom a csapokat. Ezért szerettem volna veletek megosztani ezt a három “braindump” technikát.

Ti alkalmazzátok a “braindump” technikáját a mindennapjaitokban?

[ENGLISH VERSION]

🇬🇧 Do you know the feeling when your head is empty and painfully full at the same time? I felt this a lot lately, and this paralyzing feeling is the dying place of creativity – which is a dying place of many good stuff in life.

Time after time there is an article here on the blog around this topic, what is a good sigh of that I have to talk to myself about this topic over and over again. :D This is one of those times again.

I read the Big Magic book by Elizabeth Gilbert last year, in that she talked a lot about how you cannot just sit and wait for inspiration to come and knock on your door. You have to leave the door open: you have to work, you have to keep going, you have to keep producing shit, and then you have the chance to surprisingly produce something not-so-shitty on some point.

This reminds me of the times when the water company turnes off water because of maintence, and after that, you have to open the faucet and just wait. First nothing, then the faucet starts to split awful, stinking, muddy water, and then, slowly, it becomes clean.

Time after time I have to force myself to open the faucet again.

Braindump

I met the word “braindump” for first in the bullet journal community. It’s funny, because it isn’t, at least not necessary a “bullet” method – it doesn’t requires to make a list. The point of braindumping is to unload the garbage from your head on a dump page of your journal. It is garbage, it doesn’t have to look pretty or organized – just empty your head.

Batch-completing some #PlanWithMeChallenge prompts: writing, my daily ritual, appreciation. 🇬🇧 One year ago, freshly fired, stunned, in hunt for a part-time administration job, in fear of my upcoming final exam in college, fighting with doubt and depressing feelings, I dreamed about this exact life I'm having right now. Guess who doesn't appreciate this enough? 👉😂👈 Last night I made a braindump, trying to think with the mind of my one-year-ago self, just see things with a fresh eye instead of complaining, and sketch an "ideal day" schedule, at least for a start. 🇭🇺 Egy éve ilyenkor, friss munkanélküliként, letörten, egy részmunkaidős adminisztrátori munka után kutatva, stresszben a közelgő államvizsgától, pontosan olyan életről álmodoztam, mint amiben ma élek. Na és ki az, aki nem értékeli mindezt eléggé? 👉😂👈 Úgyhogy tegnap este kiöntöttem a fejemben kavargó gondolatokat a naplóm lapjaira, megpróbáltam friss szemmel, egészen pontosan az egy évvel ezelőtti Timi szemeivel nézni a dolgokat, és nyűglődés helyett felskiccelni egy "ideális napot", amihez végre-végre-végre tényleg minden adott.

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

You can, however, do it in a list format, but for me it’s easier to do in a fluent way, without organizing it into a list. I write sentences, fragments, words, whatever. Just keep the flow rushing out of the pipe. (The fun thing is, often I don’t know what’s in my head, I just feel it’s buzzing and I have to open the faucet, before, as my husband puts it, it turns vapid inside me.)

Morning pages

In her book The Artist’s Way, Julia Cameron suggests a bit (but really just a little bit) more specific braindump exercise. As she puts it, the two important elements of the morning pages exercise is that it happens in the morning an on pages (on paper) with a longhand writing. She suggests to start every day with writing 3 pages of fluent braindump. No matter the topic or the style – if what comes in your mind is that you have to change the bed sheets and call your sister today, write about that. She says the same as David Allen in his book Getting Things Done: you have to clear your head on the ground level first, to create space for the more creative thoughts.

I have to admit, I started this exercise as evening pages instead of morning pages, because during the years I learned that brushing my teeth is the only one morning routine I am able to do every single day, any other expansion died out of my morning routine, sooner or later… However, the important lesson from Julia Cameron is to empty your head regularly, do a braindump every day (every morning), “before it turns vapid inside you”.

Everyday writing

My favorite way of the regular braindumps is what I simply call everyday writing. For me, the National Novel Writing Month (NaNoWriMo) challenge was the one that taught me to sit down and write for at least 25 minutes a day, no matter if I have nothing to say, no matter if I just produce shit. (And the most important, I learned that it neither kills the magic, nor the fun, when I make the process of seeking inspiration a routine.)

However, I’m not Elizabeth Gilbert, who confessed in Big Magic that unlike her wedding vow, she never broke her vow to write at least 30 minutes every day, no matter what. I break this routine over and over again (and then I have to talk to myself about it over and over again), and it can be hard and painful to force myself back to the routine. The yearly challenge in November always helps, but this time I didn’t want to wait until next November, so this month I jumped in the midyear challenge of Camp NaNoWriMo. (As you can see, it helps. :))

What I do during these monthly writing challenges is basically this: I open an empty document on my iPad, and I start a braindump. I write every day, I write nonsense bullshit, I whine, I complain, I talk to myself, no matter what, I just keep the wordcount going. Most of the time it’s just garbage – sometimes I find something not-so-shitty in it.

But just like with any braindump, the best part surprisingly isn’t to find those little gems. It’s great, of course, but the best is that, whatever, I feel better, lighter every time when I just open the faucet, when I unload the garbage, when I empty my head. It helps me keep going, it helps me shake off the numbness.

No matter the format or where it gets place in your daily routine, it can feel so good to do regular braindumps.

Do you use any braindump technique?

Egy szám mind fölött – One number to rule them all


[PLEASE SCROLL DOWN for the English version, and you can also read my “Welcome and sorry for my English” post here.]


Nemrég meghallgattam Leila Hoteit arab üzletasszony TED előadását, amiben megosztotta tapasztalatait, hogy – különösen egy olyan világban, ahol a karrierjüket és magánéletüket egyszerre menedzselni kívánó nők elé fokozottan gördítenek akadályokat – hogyan boldogulhatunk jól nőként egyszerre a munkában és a magánéletben is.

Egyik tanácsa ez volt: “dolgozzunk a magánéletünkön, hogy ne kelljen többet dolgoznunk a szabadidőnkben”. Egészen pontosan azt javasolja, hogy húzzunk hasznot azokból a professzionális módszerekből, amiket a munkánk során elsajátítunk, és alkalmazzuk őket a magánéletünkre is – hiszen a magánéletünk “hatékonysága” (ami jelentheti pl. a szeretteinkkel eltöltött minőségi időt vagy a hobbink zavartalan kiélvezését) ugyanolyan fontos, mint a munkánk hatékonysága.

Ahogy talán tudjátok (ha elég régóta olvastok, biztosan tudjátok :)), hogy a novemberrel hamarosan itt a NaNoWriMo egyhónapos regényíró kihívás is – amikor hirtelen mindenki a szószámok megszállottja lesz. Hiszen a kihívás egyszerű: tégy félre minden minőségi kritériumot (egy első kéziratnak nem kell jónak lennie, csak meg kell születnie, lehetőleg minél hamarabb), csak a mennyiségre hajts, írj meg egy 50.000 szavas első kéziratot 30 nap alatt, azaz vess papírra naponta 1667 szót.

De hogy jön ez ide?

Leila Hoteit fenti tanácsa jutott eszembe, amikor a munkahelyemen megismerkedtem azzal napi ellenőrzőrendszerrel, ami a kulcsfeladatainkhoz mutatószámokat határoz meg, amiknek a teljesülését naponta vizsgáljuk – ezzel együtt pedig épp befejeztem Hal Elrod The Miracle Morning c. könyvét és rajta keresztül még jobban megismerkedtem a Level 10 Life koncepcióval. A Level 10 Life módszer azt javasolja, hogy életünk 10 kulcsterületére határozzuk meg a víziónkat (milyennek képzelünk el egy egytől tízes skálán 10-est érő párkapcsolatot?, egy 10-es spirituális életet?, egy 10-es karriert?, stb), határozzuk meg azokat a kulcsfontosságú szokásokat, amik minden nap közelebb vihetnek minket a víziónkhoz, és készítsünk egy szokásfigyelő táblázatot, amiben minden nap feljegyezhetjük, hogy tettünk-e azért, hogy a kulcspontok menték egy-egy lépéssel közelebb juthassunk a Level 10 életünkhöz. De hasonló táblázat felrajzolását javasolja például Gretchen Rubin Boldogságterv c. könyvében, ő pedig Bejamin Franklintől vette az ötletet, aki azt jegyezte minden nap, hogy gyakorolta-e aznap a számára fontos 13 erény mindegyikét.

Mutatószámot kijelölni és napi ellenőrző rendszerben kontrollálni teszem azt a szerelmi életünket vagy a baráti kapcsolatainkat talán ridegnek tűnhet. Nem kevésbé, mint egyetlen puszta napi mutatóvá ledegradálni a kreatív alkotás izgalmas, megfoghatatlan folyamatát – de mi sem bizonyítja jobban, hogy nem így van, mint a NaNoWriMo mozgalom, ami eköré az egyetlen mennyiségi mutató (napi 1667 szó) köré szerveződve hatalmas bulit jelent évente több százezer lelkes résztvevőnek és alaposan feltüzeli az alkotókedvet.

Elgondolkodtató tehát, hogy vajon tényleg szentségtörés volna napi mutatószámokra lefordítani életünk legfontosabb területeit, vagy ez is olyan professzionális módszer, amit érdemes átvinnünk a magánéletünkbe és “dolgozni a magánéletünkön, hogy ne kelljen többet dolgoznunk a szabadidőnkben”.

Ti milyen napi mutatószámokat határoznátok meg, hogy “hatékonyabban”, teljesebben élhessétek meg az életetek minden területét?


[ENGLISH VERSION]

A few weeks ago I encountered the TED talk of Leila Hoteit about how a business woman – especially an Arab business woman – can work on the work-life balance.

One of her advices was: work your life to keep work out of your life. She suggests to apply your hard earned professional skills and techniques in your private life too – work on your personal life like a professional to be able to be just as succesful in your personal life (which means probably things like more quality time with your loved ones, being able to fully enjoy your hobby or passion, etc.), as you try to be in your professional life.

Now that November is coming, NaNoWriMo is around the corner, when many of us turn a bit crazy and get obsessed with word counts. Because the novel writing challenge is simple: forget about quality, go for quantity, write a 50,000 words first draft for a novel in 30 days, which means writing 1667 words daily. In this time of the year, hundrends of thousands of passionate writers grab their pens or keyboards, write like crazy, and have ultimate fun.

But how these two come together? Let me explain.

The words of Leila Hoteit came into my mind when almost at the same time I was introduced to the daily control system at my workplace and finished reading The Miracle Morning by Hal Elrod in my free time. Just as our daily control system at work demands us to choose key indicators for our key projects and track them daily, The Miracle Morning worksheet suggests us to choose key habits for our key areas of life and track them daily. Not as if it was the first time I heard about this: Gretchen Rubin suggests a similar system in her book The Happiness Project, based on the habit tracker of Benjamin Franklin.

But narrowing our love life, or friendships or our spirituality to one number? Isn’t it odd and cold? Not necessary. Especially if I think of how odd and cold it sounds, to define something so living, complex and elusive as creativity with only one number (1667 words per day), yet it boosts the creativity of so many people around the world.

So maybe it’s not killing the spirit, right the contrary, it’s another professional method (just like scheduling a “meeting” with our loved ones and consider it an unbreakable schedule, or delegating work in the “team” of our family, etc.) that we can apply on our personal life while we’re “working on our lives to keep work out of our lives”.

What would be your key indicators for your most important areas of life?

3×3 apró meditáció

Ma három apró-cseprő meditációs technikát osztok meg veletek. Hogy miért 3×3? Mert mindhárom technika jó, ha három percet vesz igénybe.

3x3 apró meditáció

3 percig csak a légzésedre figyelj

Thomas Frank, a College Info Geek bloggere a 5 Ways to Build Focus and Concentration c. videójában elmondja, hogy azért is fontos rendszeresen meditálnunk, mert a koncentráció is úgy működik, akárcsak az izomerő vagy az ügyesség: edzenünk kell, hogy jobbá váljunk benne.

Elmondja azt is, hogy az ő mindennapos meditációja nem több, mint hogy reggelente 3 percen át a légzésére és csakis arra figyel. Természetesen, ahogy mondja, eközben a figyelmünk kalandozik, de a cél nem görcsösen egy helyen tartani, hanem finoman újra és újra visszaterelni a célra.

Légy ott, ahol vagy, csináld azt, amit csinálsz

A mindfulness egy divatos szó, egyre többfelől hallhatjuk, de mit is takar pontosan? A hétköznapi tudatosságot és jelenlétet jelenti: légy ott, ahol vagy, csináld azt, amit csinálsz.

Judson Brewer pszichiáter A Simple Way to Break a Bad Habit c. TED beszédében arról beszél, hogy hogyan alakulnak ki a téves megerősítésen alakuló rossz szokások (étkezési zavarok, dohányzás, céltalan szörfölés a neten, stb.), és ezek hogyan törhetőek meg pusztán azzal, hogy tudatossá válunk velük kapcsolatban: hogy megszokás helyett teljes odafigyeléssel, teljes jelenléttel éljük meg őket, és így megérezzük, vajon tényleg vágyunk-e rá, hogy helyük legyen az életünkben.

A hétköznapi tudatosságnak ez a formája olyan gyakorlat, amibe bármikor beléphetünk, anélkül, hogy meg kellene szakítanunk azt, amit csinálunk. Ahogy beszédében Judson Brewer javasolja, tudunk tudatosan enni, dohányozni, sms-ezni, internetezni. De tudunk tudatosan mosogatni, tudatosan takarítani, tudatosan teregetni, tudatosan sétálni, stb.

A légzésünk megfigyeléséhez hasonlóan itt is, sőt itt még inkább előfordulhat, hogy a figyelmünk elterelődik, de mindig van lehetőségünk arra, hogy visszatereljük arra, amit csinálunk és arra, ahogy azt megéljük: az izmaink, az érzékszerveink, az elménk részvételére a folyamatban.

Ez egy mindennél kézenfekvőbb megoldás arra, hogy még ha csak rövid etapokra is, de bárhol és bármikor, áldozat vagy kieső idő nélkül tartsuk edzésben és fejlesszük koncentrációs készségünket.

Hagyd abba, amit csinálsz

Farkas Lívia (Via) az Ennél zöldebb nem lesz! c. könyvében a mélypontok kapcsán oszt meg egy gyakorlatot:

“Ne csinálj tehát semmit. Hogyan lehetne semmit nem csinálni? Akkor megfordítom: hagyd abba, amit addig csináltál.”

A másik két gyakorlathoz hasonlóan egyszerűnek tűnik – kitartó gyakorlással egyszerűbbé is válhat –, de ha megpróbálkozunk vele, kiderülhet, hogy nem is olyan egyszerű. A mélypontokról írva osztja meg, hogy a mélypontok pánikhelyzetbe sodornak, a pánikhelyzetekből pedig legszívesebben menekülnénk, legszívesebben nekiállnánk hamar-gyorsan tenni valamit, ami elűzi a bajt – de a mélypontokkal kapcsolatban a legjobb teendő, ha hagyjuk őket megtörténni és elmúlni.

Gyakran ehhez hasonló rohanásban éljük a mindennapjainkat is, ide kapunk, oda kapunk, ide rohannánk, oda szaladnánk. Ezért akár lelki dolgok, aggodalmak, félelmek hajszolnak, akár a hétköznapi teendők özöne, rövid távon is felüdítő és hosszú távon is erősítő gyakorlat lehet ez: néhány percre hagyd abba, amit épp csinálsz, és helyette… ne csinálj semmit!

Így őrizd meg a hónap emlékeit

Közeledik a hónap vége, és már egy ideje szeretném megosztani veletek az alábbi tippeket az emlékek megőrzéséről – nem is jöhetne jobb alkalom. :)

Így őrizd meg a hónap emlékeit

Egy hónap egy mondatban

Dóri osztotta meg korábban Rona Keller fényképész ötletét, hogy az elmúlt hónapra visszatekintve egy mondatban, néhány jellemző szóban foglald össze az elmúlt időszakodat, akár egy jellemző képet is választhatsz hozzá a hónap során készültekből.

Ahogy Dórinál is felmerült a kommentek közt, lehetetlenül nehéznek tűnhet egy egész hónapot egy mondatba összesűríteni. De ahogy korábban már írtam róla, egy időszakra visszatekintve nemhogy az egyes emlékeket, de az egyes napokat is nagyon nehéz elcsípni.

Most talán úgy tűnhet, lehetetlen az elmúlt néhány hetet néhány szóba összesűríteni, de ha néhány hónappal, egy fél évvel, egy évvel visszanyúlunk az emlékezetünkbe, egy elmúlt szeptemberről, májusról vagy januárról jó, ha annyit fel tudunk idézni, hogy “stresszes volt”, vagy “milyen lelkesen készültem az esküvőre!”, vagy “akkoriban sokat találkoztam a barátaimmal”.

Ennél részletesebben ritkán tudunk leírni régebben elmúlt hónapokat, időszakokat. Nem lehetetlen tehát, hogy megtaláljuk a fókuszpontot az elmúlt hetekben. Talán segíthet a kérdés: mire fogok emlékezni ebből az időszakból egy év múlva?

A hónap emlékei

Aki mégis egy kicsivel többet szeretne, annak jó segítője lehet “a hónap emlékei” ötlet, amivel először Kara (Boho Berry) oldalán találkoztam.

Ezek az oldalak néhány kis rajzos emlékeztetőben, egy-egy mondatos feljegyzésekben őrzik meg a hónap emlékeit. Ezt az oldalt feltölthetjük folyamatosan, de a hónap végén visszatekintve is.

A hónap emlékei

De persze kombinálható is a két ötlet: én a bullet journalomban vezetem a hónap emlékeit, de biztosan maradni fog egy kis hely az oldal alján, ami pont alkalmas helyet ad egy egymondatos visszatekintésnek is.

Ti hogyan őrzitek meg a hónap emlékeit?

Így gyúrj a hálára! – Két módszer, hogy könnyebben adj hálát

Szilvi írta nemrég a Pillecukor blogon, mennyi kritikát kap amiatt, hogy a rendszeres hálalista rovata “mennyire nem eredeti”. Nos, valóban… hála az égnek! Sokan vezetünk rendszeres, általában heti hálalistát a blogunkon, amihez gyakran az olvasók is csatlakoznak, és minél jobban elterjed ez a szokás, annál jobb.

“Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért.” – írja már a Biblia is. A rendszeres hálaadás nem véletlenül a hittel teli, derűs egyik alapköve – és, nos, valóban nem új találmány.

Adjatok hálát mindenért

Kara (Boho Berry) bullet journal tippjeit és blogját böngészve két jó módját is találtam egy hálalista összeállításának, ezeket most megosztom, hátha a hálás hétfők, hálás csütörtökök, mindennapos apróságok mellett további ihletet kaptok ti is, hogy hálát adjatok.

Napi hálalista

Kara a naplójában minden hónap elején előre felvázolja azokat a hálaoldalakat, amin a hét napjai szerepelnek, és minden napnak három (idén már csak kettő) sor van fenntartva. Tehát már hónap elején előre elhatározza, hogy minden egyes napban találni fog legalább néhány olyan apróságot, amiért hálát adhat. Az esti rutinja részeként aztán minden nap fellapozza itt a naplóját, és megtölti az aznapi üres sorokat apróbb-nagyobb dolgokkal, amiért hálát adhat.

Elmondása szerint a többféleképp is profitál ebből a szokásból:

  • Minden napot pozitív hangulatban, hálás szívvel zárhat.
  • Megváltozott a látásmódja: míg eleinte nagyon nehezen idézett fel olyan dolgokat, amiért hálás lehet, most már nemcsak hogy könnyedén megy ez, hanem már előre kíváncsian várja, milyen örömteli apróságok fognak vele történni aznap.
  • Ha bármikor elfogja a szomorúság vagy a csüggedés, csak vissza kell lapoznia a hálaoldalaira, és azonnali emlékeztetőt kap, mennyi jó történik vele nap mint nap.

(Forrás: How Gratitude Can Shift Your Life’s Perspective)

Fordított bakancslista

Egy nagyobb szabású, izgalmas gyakorlat lehet a fordított bakancslista elkészítése.

Érdekes önismereti gyakorlat elkészíteni a bakancslistánkat – szabadon engedni a képzeletünket és megfogalmazni, mire vágyunk, mire tekintenénk szívesen vissza, mielőtt… nos, mielőtt feldobjuk a bakancsunkat.

Nem kevésbé izgalmas kaland viszont ugyanilyen szemmel visszapillantani az életünk eddigi részére. Milyen nagy kalandokban volt részünk? Milyen helyekre jutottunk el? Mit értünk el, ami valódi izgalommal és büszkeséggel tölt el?

Ahogy Kara írja, nem is olyan könnyű dolog egy fordított bakancslista összeállítása. Az ember óhatatlanul az élményei cenzúrázásába és becsmérlésébe kezd: ugyan már, mégis hol nagy dolog ez? Ez már mindenki elérte, bárki átélheti, na bumm?

Azonban ahogy a mindennapos hálalista teszi a hétköznapjaink jelentéktelennek tűnő apróságaival, úgy tesz a fordított bakancslista is az életünk korábbi eseményeivel: rávesz, hogy visszanyúljunk a múltba és addig kutakodjunk, addig erőltessük a hálaadásra termett, talán most még edzetlen, satnya és erősítésre váró izmainkat, amíg meg nem találjuk az “ugyan már”-ok és “na bumm”-ok közt azokat a dolgokat, amikre visszatekintve eltölthet minket az öröm.

(Forrás: Reverse Bucket List – An Exercise In Gratitude)

Így gyúrj a hálára

Hálát adni nem mindig könnyű

Aki Kara mindennapos hálalistájáról szóló cikkében lejjebb görget, a kommentek közt megtalálhatja egy vallomásomat azzal kapcsolatban, hogyan változtatta meg a kapcsolatomat a férjemmel a hála.

Bizony, bár a hálaizmok ma is és mindig folyamatos tornáztatást igényelnek, az én életemben is voltak olyan időszakok, amikor egészen satnyák voltak. Emlékszem azokra az időkre, amikor annyit, ó, de annyit morogtam, piszkálódtam és zsörtölődtem!

Ahogy emlékszem arra is, hogy amikor elhatároztam, hogy hálásabb leszek a kedvesemért és azokért a dolgokért, amiket tőle kapok, mennyire nehéz volt elkezdeni hálát adni. Hogy mennyi összeszorított fogú, gyatra és hiteltelen “köszönöm”-öt és “hálás vagyok, hogy…”-ot préseltem ki magamból. Egészen addig, míg végül valahogy igaziakká váltak. Míg megtanultam valóban meglátni és értékelni az apró dolgokat, amiket tesz vagy mond, felismerni és átérezni, hogy azok mekkora értéket képviselnek ez az életemben. (És igen, akkor is, ha “na bumm, ezt minden férj megteszi”.)

Egészen addig, míg tavaly az év végi értékeléskor tízből tíz pontot tudtam adni a házasságunkra. – Természetesen ebben két ember sok munkája van benn, de úgy gondolom, elengedhetetlen volt hozzá az is, hogy annakidején olyan nagy izzadsággal és fogcsikorgatással megtanultam gyakrabban hálát és köszönetet mondani az apró dolgokért.

Ti hogy tudnátok tovább edzeni a hálaizmaitokat?

Mormon péntek – A válasz minden kérdésünkre

Hosszú kihagyás után ismét jelentkezem a mormon péntek rovattal (mert péntek van, ha mondom! :)), méghozzá nemcsak azért, mert ezen a hétvégén tartják a 2015-ös őszi általános konferenciát, hanem mert ennek kapcsán az elmúlt héten böngésztem egy kicsit a “hogyan készüljünk fel az általános konferenciára” témájú cikkeket, és a Liahona magazin archívumában megtaláltam Dieter F. Uchtdorf egy korábbi cikkét, ami nagyon jól összhangba hozható a legutóbbi inspiráló olvasónapló tippjeimmel.

Emlékeztek, abban a cikkemben arról írtam, hogy a gyakorlott bibliaolvasók tapasztalataiból hogyan profitálhatunk nem csak a klasszikus, vallásos Biblia, de bármilyen “biblia”, könyvtár olvasásakor. Ahogy írtam arról is, hogy szerintem ezek a módszerek azért működnek ilyen jól vallástól függetlenül is, azért tudunk nemcsak a szent könyvekben, de bármilyen olvasmányban építő, inspiráló, csak nekünk szóló mondatokat, üzeneteket találni, mert az emberi elme szereti az ilyen játékokat: szeret összefüggéseket találni, szeret válaszokat találni a kérdéseire. A válaszok így valójában nem egészen kívülről érkeznek: egy gondolat azért szól sugallatként személyesen nekünk, mert olyasmivel rezonál, ami már eleve bennünk van, kimondott vagy kimondatlan kérdés, kétely, érzés, gondolat formájában.

Sugallat-1000

Most pedig következzenek ennek szellemében, az én tolmácsolásomban (és megfogalmazásomban) Dieter F. Uchtdorf tanácsai, illetve azok “világi kistestvérei” arról, hogyan készüljünk fel az inspiráló üzenetek fogadására:

  • Legyenek kérdéseink! Foglaljuk össze magunkban, akár írjuk össze, hogy mi az, ami foglalkoztat, nyugtalanít, mi az, amire választ keresünk vagy amiben útmutatásra vágyunk. Egy kétnapos konferencia hatalmas mennyiségű üzenetet tartalmaz, és bár mind hasznos és inspiráló lehet, lesz közötte néhány, amiről úgy érezzük, itt és most csak nekünk szól, hiszen pontosan választ ad a kérdéseinkre. Hogy könnyebben megtaláljuk ezeket, magunkon segítünk, ha tudjuk, mik azok a kérdések, amikre választ keresünk.
  • Nem baj, ha egy üzenet ismerős! Sőt. Ha úgy érezzük, hogy egy gondolatot újra és újra hallunk, más és más forrásokból, apróbb eltérésekkel, talán nem véletlen az, hogy éppen ez üti meg a fülünket újra és újra. Talán épp olyasmit pedzeget bennünk, ami kitartóan foglalkoztat, tudatosan vagy tudattalanul.
  • Az ihletet használjuk iránytűnek! Ha úgy érezzük, hogy egy gondolat megihletett, hogy megmozdított bennünk valamit, hogy igazán nekünk szólt, akkor ne hagyjuk ezt meg egyszeri élménynek. Gondoljuk át, mit jelenthet nekünk a mindennapokban, hogyan tudnánk alkalmazni a gyakorlatban, és hagyjuk, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban iránytűként szolgáljon a számunkra.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Heló, mélypont: isten hozott, isten veled! 

Ahogy érezhettétek és olvashattátok itt a blogon is, egy hullámvölgyes időszakból lábalok épp kifelé, így sokkal aktuálisabban nem is jöhetett volna a VKP eheti témája, ami a stresszkezelésről kérdez. 


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A stressz nem más, mint tartósan gyűlő, levezetetlen feszültség. És mint ilyen – nálam legalábbis – gyakran tud “főtt béka effektust” okozni – ez az a jelenség, amikor a rossz közérzetet, a problémát azért nem vesszük észre, mert nem hirtelen érkezett (akkor egyértelműen éreznénk, hogy baj van), hanem lassan és észrevétlenül építette magát. 

Számomra gyakran úgy érkeznek el a mélypontok, hogy csak utólag visszapillantva látom, hogy aham, igen, hát erre lehetett volna számítani – ha egy kicsit jobban odafigyelek a jelekre. 

Ami viszont kétségtelen pozitívuma a mélypontoknak, hogy ami addig csak csöndesen építgette magát, az végre megmutatkozik. A “főtt béka effektus” megfoghatatlan érzése, hogy valami nem jó, valami nincs rendben, egyben kibuggyan, és, még ha először nem is túl konstruktív formában is, de legalább a kínzó, sírós, kétségbeesett nemszeretem-nemakarom hangulatban választ kapunk azokra a kérdésekre, hogy mi a baj, mi a probléma, mi okozza a stresszt – min kell változtatni.

  

De mit lehet tenni, ha egy ilyen mélypontra érkeztünk? – Íme néhány dolog, amivel az elmúlt időszakban sikeresen enyhítettem a stresszes állapotomon:

  • Sírj a siratófalnak! – Nos, nekem nem siratófalam van, hanem siratószőnyegem. A falhoz hajolva vagy a földre bukva imádkozó hívőket idézi, de valójában az áruházi polcsorok közt a földön fetrengő gyerekek érzéseit tükrözi az, amikor magzatpózban térdelve, a homlokommal a földön lekucorodok a nappali szőnyegére, és sóhajtva, nyöszörögve, jajistenemezve, nemakaromozva, nyafogva panaszkodom. Nem túl konstruktív gyakorlat, de öt-tíz perc rituális nyavalygás sokat tud enyhíteni a feszültségemen – hiszen már az önmagában is segít, hogy megengedem magamnak, hogy rosszul érezzem magam és gyengének tűnjek, hogy elengedem magam és nem fektetek plusz energiát abba, hogy megtartsam a felnőttes, komoly benyomást.
  • Püföld a párnát! Via visszatérő tanácsa a blogján, hogy ha feszült vagy, fogj egy díszpárnát és töltsd ki rajta a mérged. A stressz nemcsak az elme és a test feszült állapotával jár, de gyakran a tehetetlenség érzésével is. A férjem ugyan nagyon jól szórakozott rajtam, amikor a házban fel-alá járkálva vadul belekötöttem minden utamba kerülő díszpárnába és mocskosul káromkodva elláttam a bajukat, számomra viszont felszabadító és energizáló érzés volt: nem egyszerűen csökkentette bennem a feszültséget, de visszaadta azt az érzést, hogy van bennem erő, van bennem lendület, van bennem tartalék, van még mit kihozni magamból. 
  • Aludd ki magad! – Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője szerint az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya – azért érezzük úgy, hogy semmire sincs időnk és nem jutunk semmire, mert nem tudjuk, mivel kellene kezdenünk. Stresszes időszakban, nyűgös tehetetlenségben gyakran szoktam a férjemnek szegezni a kérdést: mondd meg, hogy mit csináljak! A valódi kérdés persze ez: mit csináljak most, mivel kezdjem? Az ő válasza mindig egyszerű és mindig ugyanaz: először aludd ki magad, aztán csinálj valamit, ami jólesik, aztán csinálj valamit, amit kell. A pihenés és a feltöltődés mellett ez azért is életmentő lehet, mert kimozdít egy kicsit a mitcsináljak-mihezkapjak-holállafejem hangulatból, ha legalább egy rövid ideig nem válogatni próbálunk a teendőink közül, hanem egyszerűen félretesszük őket. 
  • Kényeztesd magad! – Egy forró fürdő, egy arcpakolás, egy szépség generál, egy kis arcmasszázs, egy smink. Ezek az apró tőlem-nekem ajándékok nemcsak abban segítettek, hogy egy kicsit ellazuljak, feltöltődjek és pontos, kivitelezhető formát adjak a “valamit, ami jólesik” fogalmának, de a párnapüföléshez hasonlóan visszaadták a kontroll érzését, a tudatot, hogy gondoskodom magamról, hogy törődök magammal, figyelek arra, hogy “egyben maradjak”. 
  • Inspirálódj! – Miután a földön fetrengéssel, párnapüföléssel, alvással és kényeztetéssel kihúztam a stressz méregfogát, továbbra is ottmaradt az a tompa, szomorkás, tehetetlen érzés, hogy jó, de mi lesz most? Hogyan tovább? Mit kellene tennem, hogy felkaparjam magam a mélypontról? Hogy egy kis lökést kapjak, és a fizikai kényeztetés után lelkileg is töltődjek egy kicsit, papírokkal, színes tollakkal és a kedvenc olvasmányaimmal bástyáztam körbe magam, és igyekeztem ezekből inspirálódni
  • Készíts tervet! – Miután sikerült egy kicsit kitombolnom, kiszomorkodnom magam, majd lazítottam és fel is töltődtem testileg-lelkileg, már tudtam foglalkozni a nemszeretem-nemakarom érzése után azzal is, hogy oké, de mit akarok helyette? Egy terv, még ha vázlatos és távlati is, de legalább már irányt ad, és arról biztosít, hogy kifelé tudok indulni a hullámvölgyből. A párnapüföléshez és az önmagamról gondoskodáshoz hasonlóan visszaadta (de ezúttal valóban konstruktívan) a cselekvés jóleső érzését is, és segített teendőket felírni a teendőlistámra, amik választ adtak a feszült tehetetlenségben tipródó mittehetnék-mitcsináljak kérdésére is.

Összefoglalva, a rövid cselekvési tervem tehát stressz okozta hullámvölgyekre ez volt:

  • Engedd el magad! (Hisztizz, nyafogj, sírj, ha kell.)
  • Tombold ki magad! (Püfölj párnákat, átkozódj, rugdosódj, kiabálj — bánts valamit, aminek nem fáj, ahelyett, hogy magadat bántanád vagy valakit, akinek fáj.)
  • Aludd ki magad! (Tedd félre, hagyd a fenébe, aludj rá egyet.)
  • Töltődj fel testileg! (Igyál, egyél, végy egy forró fürdőt, szépítkezz, tegyél valamit magadért, ami a luxus jóleső érzésével tölt el.)
  • Töltődj fel lelkileg! (Hallgass zenét, olvass, inspirálódj.)
  • Készíts tervet! (Ha megvan, mit nem akarsz, remek — mondd ki, mit akarsz helyette, készíts akciótervet és kezdd el megvalósítani, csak az első, egyszerű lépésekkel, amik instant sikerélményt adnak.)

A többiek cikkeit itt olvashatjátok: