Kihívások nyárra – Summer challenges

🇭🇺 Észrevettétek, hogy a dolgok néha mennyire egyszerre történnek? Nem mindig misztikus az egybeesés, de van, amikor a jelek annyira hirtelen érkeznek és annyira megszólítva érzed magad, hogy nem tudsz elmenni mellettük. Például ha a semmiből öt nap alatt egyszerre öt különböző forrás ajánl egy sorozatot, akkor rákeresek arra a sorozatra. Ha hét nap alatt hétszer akad meg a szemem különböző helyeken ugyanannak a könyvnek a címén, beleolvasok. És ha három nap alatt hárman is arra bíztatnak, hogy fogadjam el a kihívást és kövessem a kíváncsiságomat, nos… az kíváncsivá tesz. 🙂

Hello Kaland!

Via blogján a legnépszerűbb rovatok közé tartoztak a heti kihívások, amik arra bíztattak, hogy lépj ki egy kicsit a komfortzónádból, csinálj valami újat, rázd meg egy kicsit magad.

A kihívásokból született az Urban:Eve blog szellemiségét tükröző, igazi “Viás” Hello Kaland online tanfolyam, ami egy tudatos úton végigvezetve segít változtatni a hozzáállásodon: egy kicsit bátrabbá, vállalkozóbbá, tudatosabbá, kíváncsibbá válnod.

“Most arra kérlek, hogy képzeld el egy pillanatra, milyen lenne az az élet, amiben belső ellenállás nélkül ki mered próbálni a dolgokat, amiket elterveztél?” – Írja Via a Hello Kaland bemutatkozó oldalán. “Milyen lenne egy olyan élet, amiben mersz kíváncsi lenni? Amiben képes vagy engedni a maximalizmusodból? Amiben megengeded magadnak, hogy hibázz? Amiben van bátorságod élni?”

“A Hello Kaland egy 13 héten át heti 2 kihívásra épülő multimédiás online tréning, amiben segítek neked kimászni a komfortzónádból és eszközöket adok a külső-belső környezeted felfedezéséhez, hogy lépésről lépésre elindulhass egy olyan élet felé, amit nap mint nap kalandként élhetsz meg — akár jól érzed most magad a bőrödben, akár totál káosz minden körülötted.”

Hétfőig lehet jelentkezni az online tanfolyamra, és a három hónapos kaland kitart majd egész nyáron. Ha felkeltette az érdeklődéseteket vagy többet szeretnétek tudni, feltétlen kukkantsatok el a tanfolyam honlapjára!

GISHWES – Greatest International Scavenger Hunt the World Has Ever Seen

A húgom nagy Odaát rajongó lett az elmúlt hónapokban, és persze talán már tudjátok rólam, hogy én is nagyon könnyen behúzható vagyok bármilyen fandomba :), így nem csoda, hogy az instagram feedem megtelt Odaátos színészekkel.

Így találkoztam Misha Collins éves kincsvadászatával, ami egy nagyszabású, nemzetközi csapatjáték, ami emlékek és élmények gyűjtésére hív, és a mókás vagy épp bizarr feladatok mellett kedvességre, jótékonyságra, jócselekedetekre is indít, így például olyan vicces Guiness rekordok mellett, mint a legtöbb mókás kalapban pózoló ember vagy a hulahop karikán átugró leghosszabb emberlánc, olyan világrekordokat is elhódított, mint a legtöbb ölelésről készült online fotóalbum vagy a legtöbb apró kedvességre sarkalló verseny.

Aki szeretne idén csatlakozni ehhez a bolondos kincsvadászathoz, további információkért kukkantson el a GISHWES (Greatest International Scavenger Hunt the World Has Ever Seen) honlapjára.

Több mint egy könyv

Keri Smith munkáival először Dórinál találkoztam, akit például gyönyörű fotósorozatok elkészítésére motivált Keri Smith egy könyve. A How to be an Explorer of the World arra indít (és ad teljesítendő kihívásokat), hogy nézz más szemmel arra a világra, a szűk környezetedre, amiben élsz, míg a Nyírd ki ezt a naplót például arra hív, hogy tekints a könyvre szent tárgy helyett alkotóműhelyként, és szó szerint nyírd ki, tépázd meg, gyötörd meg a könyvet, miközben az alkotás örömét átélve a romjaiból létrehozol valami újat.

Keri Smith egy könyve tehát mindig több, mint egy könyv, és a Több mint egy könyv ezt már a címében is bátran hirdeti. 🙂

IMG_4624

A Több mint egy könyv (This is Not a Book) egy kihívásgyűjtemény, ami részben a Nyírd ki ezt a naplóthoz hasonlóan arra kér, hogy tépj ki, vágj ki, firkálj össze, hasznosíts újra oldalakat a könyvből, részben pedig arra hív, hogy nézz túl a napló oldalain és csinálj valami mókásat – vagy épp nézz befelé és beszélgess el önmagaddal.

Mi lehet ez a könyv?

“Egy báb. Egy tiltakozás. Egy forradalom. Egy műszaki berendezés. Egy válasz egy kérdésre. Egy vita. Egy mikrokozmosz. Egy fejtörő. Egy tudományos kísérlet. Egy parancs. Egy figyelemelterelés. Egy hamis nyom. Egy fortély. Egy megváltozott nézőpont. Egy ideológia. Egy emlékmű. Egy mém. Egy környék. Egy idővonal. Egy látványosság. Egy ajándék. (…)”

És még sok más.

IMG_4635

A könyv több mint száz kihívást tartalmaz, így még ha minden napunkat kalandosan szeretnénk is élni, akkor is bőven kitart erre a nyárra.

Az én nyári kalandom ez a könyv lesz – ha szeretnétek követni a kalandjaimat, instagramra egészen biztosan kiposztolom őket, de lehet, hogy a blogon is fogtok még látni gyűjteményt a kihívásokra adott válaszaimból.

Ha ti is meg szeretnétek osztani a kalandjaitokat, használjátok a #többmintegykönyv címkét, a határontúli kalandorok élményeit pedig a #thisisnotabook címke alatt böngészhetitek.

Ti milyen kihívásokat választotok erre a nyárra, hogy tegyetek egy kis utazást a komfortzónátok szigetén túlra?

[ENGLISH VERSION]

🇬🇧 Do you know the feeling, when there are suddenly a lot of signs in your lives, pointing in a certain direction? Don’t think of anything magical (actually, I think of these signs more of inner signals – ways of my brain trying to tell me something), but when I here five times in five days about a TV series, I look into it. When the title of a book catches my eyes seven times in seven days, I sure want to read more about it. And when three times in three days there is someone who calls me to accept the challenge and follow my curiosity, it sure makes me curious. 🙂

Here are the mentioned three challenges that can help you to step out of your comfort zone and shake up your summer.

Summer adventures with Via

One of my favorite Hungarian bloggers, Via launches her life-improving online course of summertime challenges.

Bad news, it’s in Hungarian only, but good news, if you like her worldview of changing your life in simple, little, everyday ways, she also has an English blog and you can also follow her everyday adventures on her bilingual instagram account.

GISHWES – Greatest International Scavenger Hunt the World Has Ever Seen

Since my sister became a big Supernatural fan, my feeds naturally filled up with Supernatural content – this is how I got to know more of sweet Misha Collins, including his big annual scavenger hunt. The event is open internationally for teams and individuals (sorted into teams with other soon-to-be-friends) and part of its challenges are crazy, fun and bizarre, but other challenges are sweet, kind and hearthwarming.

If you want to be the part of such summer adventure, let’s check gishwes.com .

This is Not a Book by Keri Smith

The books of Keri Smith are actually never just books. For example, How to Be an Explorer of the World is a non-usual tourist guide for your surrounding world, while Wreck This Journal is an artists’ workshop where you can explore and exercise your creativity.

This is Not a Book is something similar: it is a collection of challenges made for pushing you out of your comfort zone.

IMG_4624

As I was gifted with this book, my summer challenges will include prompts from This is Not a Book. You can follow my adventures on my instagram, and of course you can the adventures of others under the hashtag #thisisnotabook.

What will be your summer adventures out of your comfort zone?

Reklámok

Könyvajánló: Távoli tűz – Book review: Distant Fire

Ismeritek az érzést, amikor egy dal úgy összeforr egy történettel, hogy már nem tudjátok nem együtt kezelni a kettőt? Nos, így vagyok én. Ha meghallom a Beatlestől a Here Comes the Sun első akkordjait, elmosolyodok, és megjelenik a szemem előtt Avana tengerpartja. Aki nem tudja, miről beszélek, annak mindjárt elmagyarázom.


[PLEASE SCROLL DOWN for the English version, and you can also read my “Welcome and sorry for my English” post here.]


A nyáron az egyik munkatársammal a könyvekről beszélgettünk. Akkor épp Lemtől Az Úr hangját olvastam, de szóbakerült a Felhőatlasz és a Csodaidők is, hiszen a téma a “sci-fik, amik nem annyira sci-fik” volt, és ezt az ajánlást kaptam tőle: ha még nem olvastam Zsoldos Péter Távoli tűz c. regényét, feltétlen olvassam el, mert szeretni fogom.

Mindkét kérdésben igaza volt: valóban olyan történet ez, amit olvasva az első néhány oldal után elfeledkezik az ember, hogy tudományos fantasztikus könyvet és nem egy történelmi regényt tart a kezében – és szerettem… mit szerettem, imádtam!


A könyv egy trilógia középső kötete, de hallgattam a munkatársam ajánlására és itt kezdtem az olvasást. De csak annyiban éreztem, hogy egy történet közepébe csöppentem, hogy azonnal magával ragadott az áramlat, hiányt vagy hátrányt viszont nem jelentett, hogy nem olvastam az előzménykötetet.

A történet Gregor Man űrhajós naplója, aki egy küldetés után nem tarthat hazatérő társaival, hanem a felderített bolygó egy bronzkori társadalmában ragad. Feljegyzéseibr egyszerre személyes hangnemben és történelmi hűséggel igyekszik megörökíteni azokat az évtizedeket, amiket a tengerparti városállam élén tölt, aminek népe istenkirályként maga fölé emelte. Gregor Man, az “isteni úr” pedig igyekszik minden erejével és tudásával új népét szolgálni, felvirágoztatni új otthonát, és az évezredekkel előbbre járó földi tudás, szellemiség és erkölcs segítségével nemcsak jobbá tenni Avana népének életét, de a gondolkodásukat és a maga képére formálni.

Bármennyire is szeretem a Beatles zenéjét, azt hiszem, elsősorban nem az ő érdemük az, hogy néhány pillanat elég, hogy olyan élő módon kinyíljon előttem Avana képe, a két öböl, a halászok bárkái, a kézművesek utcái, a templomok, az emberek arca, hangja, mozdulatai, mintha én is ott jártam volna. Valóban egy olyan történet ez, ami sosem ismert, új világokba repít, egyszerre a jövőbe és a távoli múltba. (És nem is tudom, mikor voltam utoljára olyan szerelmes egy fiktív személybe, mint Zsoldos Péter Inimmájába. :))

Akár a tudományos fantasztikum, akár a történelmi mese iránt érdeklődtök, mindenképpen nagyon jó szívvel ajánlom ezt a kötetet.

Distant Fire – the most amazing not-so-science fiction

Do you know that feeling when a song and a story get so connected in your brain that you couldn’t even imagine them without each other anymore? I feel the same when I hear the first few accords of Here Comes the Sun by The Beatles, and I instantly think of the beach of Avana. But where is Avana? I’ll let you know soon.

When I was reading His Master’s Voice by Stanislaw Lem this summer and mentioned that it’s a science fiction, but not really (the book itself admints that it’s more a “philosophy fiction” than a science fiction), one of my coworkers said: if you want to read a good sci-fi where you forget after a few pages that you’re reading a sci-fi, sure check Távoli tűz (Distant Fire) by Péter Zsoldos, you gonna like it.

And he was right: I felt more like reading a historical novel than a science fiction – and I didn’t just like it, I loved it.

The story is the memoir of an astronaut named Gregor Man (who totally could be pictured by Matt Damon if you ask me). He and his crew visit and Earth-like planet that’s on an earlier stage of social evolution, but he gets injured and cannot travel home with the others. So he stays at one of the bronze-age city-states, and becomes their leader with the title of the god-king from the stars.

Mixing personal view and historical perspective, the narrator, Gregor is giving us the chronicle of his decades as the king of Avana. But – just as in the Foundation by Isaac Asimov – he isn’t really the hero of the story: Avana and its people are. They are who come to life on the pages, they are the ones who win our hearts and soon become like old friends.

I started with that Beatles song, but I think it’s not the music tho – it’s this amazingly written novel that makes me travel in space and time (forth and back in time at once), and without closing my eyes, I’m right there in Avana, I see the coast, see the craftmens streets, see the faces of the people and hear their voices. (And I have to admit, I can’t recall the last time I was so in love with a fictional character, as the “fierce war-lord” Inimma stole my heart here. :))

My only heartache is that this Hungarian masterpiece has no English translation so I can share only my enthusiasm with you but cannot recommend the book itself. But maybe you can recall and share something similar with me? Any recommendations on a “not-so-science fiction”?

Getting Things Done – A hatékonyabb teendőlista

David Allen: Getting Things Done c. könyve, ami a mindennapos hatékonyság egy, az élet minden területére kiterjedő rendszerét mutatja be, jó ideje félbehagyva várakozik az olvasmánylistámon, ennek oka pedig az, hogy csak úgy faltam a könyv elméleti részét, a gyakorlati megvalósításnál viszont falakba ütköztem.

De ez nem ejt különösebben kétségbe, hiszen

  • a könyv szerint jó két évre van szükség, hogy a teljes rendszert működő gyakorlatba átültessük, így természetes, hogy nem egyhétvégés projektről beszélünk,
  • és rengeteg olyan apró tippet ajánlj a könyv, amit – a szerző szerint is – akár önmagukban is átvehetünk, és még ha nem is implementáljuk az egész rendszert, néhány trükkel és aprósággal is jelentős változást érhetünk el.

Hasonlóképpen jártam a Fly Lady módszerrel is a háztartásvezetés terén: a teljes rendszert zónázós takarítástól, mindenestől még sosem sikerült egészében bevezetnem, de mindössze néhány olyan apró trükk, mint a hot-spot takarítás, vagy az egészen apró(nak tetsző) szemléletbeli változások is gyökeresen megváltoztatták az életem.

Ezért egy néhány részes sorozatban megosztok néhány alapgondolatot és “tuti tippet”, amik önmagukban, a GTD rendszer teljes alkalmazása vagy egyáltalán, ismerete nélkül is segíthetnek jobban átlátni a teendőinket és hatékonyabban utánuk járni.

gtd-1-600

Teendő vagy projekt?

Számomra igazi homlokracsapós heuréka élmény volt megismerni a projekt és a teendő közti különbséget David Allen definíciójában.

Ha a projekt szót halljuk, általában nagyobb szabású, hosszabb távú tervekre gondolunk. David Allen azonban egészen máshogy határozza meg a projektet. Az ő megfogalmazásában minden projekt, ami

  • valamilyen vágyat, szándékot, kívánságot fejez ki, és
  • egynél több teendőt tartalmaz.

Tehát minden futó gondolat, amihez kapcsolódik egy “kellene”, “jó volna”, “bárcsak” vagy “szeretném, ha”, az egy projekt kezdetleges megfogalmazása, és szintén nem teendő, hanem projekt bármi, amit egy lépésben nem lehet végrehajtani.

Miért fontos az első kitétel? – Mert egy kis gyakorlattal és odafigyeléssel segít nyakon csípni a formátlan kívánságainkat, projektté fogalmazni őket és ezzel közelebb jutni a megvalósításukhoz.

Miért fontos a második kitétel? – Mert sok “teendő” azért ragad a teendőlistánkon, mert nem tudjuk, mi is velük pontosan a “teendő”. Nem tekintjük projektnek őket, hiszen egészen apró, párlépéses projektek, mégis nehezebb elkezdni őket, mivel csak azt fogalmaztuk meg, hogyan néznek ki kész állapotukban, de nem határoztuk meg azt, mi az a következő lépés, amivel előbbre lehet mozdítani őket.

Hogyan fogalmazzunk tehát meg egy projektet? – Egy projekt leírásához alapvetően két dolgot kell ismernünk:

  • DONE – Milyen a projekt “done”, azaz kész állapota? (Például: publikáltam egy cikket a GTD módszer tippjeiről.)
  • DOING – Milyen a projekt “doing” állapota, azaz hogyan néz ki az, amikor épp dolgozunk rajta? (Pl: listázom a hasznos tippeket.)

Ahogy a példából is látszik, az a “teendő”, ami korábban egyszerűen “GTD cikk” néven szerepelt volna a teendőlistámon, valójában egy kis projekt, ami számos egymást követő lépésből áll: listázni a tippeket, ötletelni/vázlatot készíteni, tisztázni a szöveget, illusztrációt keresni, illusztrációt szerkeszteni, beütemezni a bejegyzést.

Mi a következő lépés?

Egy másik oka lehet annak, hogy egy teendő régóta a teendőlistánkon rekedt, ha nem ismertük fel, hogy egy projekt egy lépése – csakhogy nem a soron következő! Egy nagy projekt esetén természetes, hogy felvázolunk egy lépésről lépésre akciótervet, de egy apró projekt esetén ezt gyakran még gondolatban sem tesszük meg, és így felkerül a listánkra egy lépés, amiről csak azt tudjuk, hogy nem végezhetjük el “most még”, hiszen “most éppen” nem tudunk rá sort keríteni.

Apró projekteknél talán pazarlás is mindezt írott akcióterv, terjengős ötletbörze formájában papírra vetni, de feltétlen érdemes elvégezni gondolatban. Például már régen elhatároztam, hogy elajándékozom néhány ruhámat, ezért ez jó ideig “ruhákat adományozni” címen szerepelt a teendőlistámon. A GTD könyv olvasása közben rájöttem, hogy itt valójában egy apró projektről van szó, de az sem segített, hogy megfogalmaztam, hogy mit jelent a “done” (jó helyre adományoztam a nem használt ruháimat) és a “doing” (eljuttatom a ruháimat valahova, ahol hasznukat veszik), mert az első teendő, ami magától értetődően eszembe jutott, nem az első dolog volt, amit akár azonnal megtehettem a projektemért.

Ezután jött a néma kérdezősködés önmagammal. – De honnan tudom, hol vennék hasznukat? – Facebookon biztosan van egy helyi csoport, ami ezzel foglalkozik. – De hol találok ilyen csoportot? – A húgom biztosan hozzá tud szólni. – Így lett a triviális kis projektem nem is annyira triviális következő lépése ez: “Ancsnak írni: fb csoport?”

Ahhoz tehát, hogy egy projekt hatékony megvalósításába foghassunk, nemcsak azt kell tudnunk meghatározni, mit tudunk tenni a projekt érdekében, hanem hogy mi az az első, előfeltételhez nem kötött lépés, amit akár azonnal meg tudnánk tenni.

Hogyan csoportosítsam a teendőimet?

Egy másik heuréka-pillanat az volt a számomra, amikor a teendők “kontextus szerinti” csoportosításával ismerkedtem meg.

Korábban nekem is természetes volt, hogy a teendőimet olyasmi kategóriákba rendezem, mint “blog”, “háztartás”, “munka”, “család”, stb. Ezzel szemben David Allen azt javasolja, hogy a teendőinket aszerint rendezzük össze, milyen kontextusban, milyen körülmények közt oldhatók meg. Például vannak olyan teendők, amikhez mindenképp internetkapcsolat szüksége. Vannak olyan teendők, amiket csak otthon lehet elvégezni, vagy éppen ellenkezőleg, be kell menni miattuk a városba. Vannak olyanok, amikhez telefon kell, és vannak, amikhez a férjünk vagy a főnökünk jelenléte, hiszen velük kell megbeszélnünk egy ügyet.

Ha téma, életkategória szerint rendezzük a teendőket, megnehezítjük a végrehajtásukat, hiszen több listáról kell összemazsoláznunk, hogy az adott körülmények közt (épp otthon vagyunk, vagy épp úton de internetkapcsolattal, vagy épp a városban, stb.) minek tudunk a végére járni. Megoldás szempontjából viszont mindegy, hogy egy internetes keresést épp egy cikkhez hajtok végre, egy kirándulás szervezését mozdítom vele előre vagy egy családtagomnak keresek épp születésnapi ajándékot, könnyedén tudom őket egymás után intézni, amikor épp internetközelben vagyok. Ugyanígy gördülékenyen összeköthető egy csomag feladása egy barátnak, a tisztítószerek vásárlása és egy illusztráló fotó készítése egy blogposzthoz, hiába szerepelnének különböző tematikus listán.

Ha a teendőinket megoldási mód szerint csoportosítjuk (esetemben például: “online”, “otthon”, “Sopronban”, “Petivel”, stb.), akkor a kontextus, az éppen adott körülményeink máris szűkítik, melyik teendólistákról válogathatunk, és megkönnyítik a teendők végrehajtását, energiát, időt, figyelmet spórolnak a végrehajtásukhoz azzal, hogy a “kezünk alá készítik” őket.

Félbemaradt könyvsorozatok – Olvasmányajánló önmagamnak (is)

Múlt hónapban arról írtam, hogy hosszú évek után végére jártam egy régi “tartozásomnak”, és elolvastam Isaac Asimov Alapítvány-sorozatát. Most pedig, hogy a Trónok harca sorozat nemrég befejeződött friss évada ismét meghozta hozzá a kedvem, egy másik félbemaradt könyvsorozatom, A tűz és jég dala is ismét a kezembe került.

Ennek apropóján szeretnék bemutatni nektek néhány hasonló “tartozást” – azokat a könyvsorozatokat, amiknek az olvasásával félbemaradtam az évek során, de szeretném velük újra felvenni a fonalat, hiszen nem elégedetlenség vagy panasz miatt hagytam félbe az olvasásukat, így tulajdonképpen magamnak, és magammal együtt nektek is ajánlom őket.

könyvsorozatok-600

Raana Raas (Görgey Etelka): Csodaidők / Időcsodák

Ez a szívet szorongató családi történet a jövőben játszódik, de inkább társadalmi dráma, mint sci-fi. A Csodaidők sorozat egy faji-vallási előitéletektől terhes időben kirobbant háború során szétszakadt család történetét mutatja be, míg az Időcsodák a Csodaidők alternatív univerzuma, “mi lett volna, ha…?” története a szerző tollából.

Stephen King: A Setét Torony

Stephen King ebben a sorozatban a fantasy műfajban próbálja ki magát, de a sorozat hangulatát és stílusát tekintve hű marad önmagához, sok szálon futó, szövevényes, sötét történetet ismerhetünk meg, amelyben a tengelyükből kimozdult különböző világok utazói próbálják megtalálni a rejtélyes Setét Toronyot, hogy helyreállítsák a világok egyensúlyát és megakadályozzák a pusztulást.

George R.R. Martin: A tűz és jég dala

És végül persze itt van George R.R. Martin népszerű történelmi fantasy sorozata, ami a kis emberek küzdelmeitől a királyságok háborúin át az emberek egész birodalmát fenyegető misztikus erők ébredéséig nagyszabású és mégis emberarcú és olvasmányos eposzban mondja el a történetét.

Ezzel az utóbbi sorozattal egyébként nemcsak én maradtam félbe: az író is várat még magára az utolsó kötet(ek) megírásával.

Isaac Asimov: Alapítvány – A legkisebb királyfi története

Mi is lehetne más az államvizsgám utáni első cikk itt a blogon, mint egy mese-vonatkozású írás?

Az elmúlt “láblógázó” hónapokban sort kerítettem egy régi tartozásomra, és kiolvastam Isaac Asimov Alapítvány-sorozatát.

Bár kamaszkoromban többször nekifutottam az Alapítványnak, de soha nem értem a végére. Amikor most ismét a kezembe vettem, úgy éreztem, hogy végre, végre megérett az idő és egymásra találtunk ezzel a történettel. Az első Alapítvány-kötet alapötlete teljesen elbűvölt.

Ebben a kötetben a látszólag tündöklő Galaktikus Birodalom egy kivételes tudósa, Hari Seldon rájön, hogy a Birodalom a vesztébe rohan. Az általa kifejlesztett tudomány segítségével (ami a statisztika és a szociológia szerelemgyereke, és nagyon nagy tömegek viselkedési valószínűségeivel dolgozik) ő és csoportja nemcsak azt tudja megjósolni, hogy hogyan és mikor fog összeomlani a Birodalom, de azt is, hogy ezt követően a barbárság harmincezer éve fog következni, aminek során az emberiség a teljes összeomlásból, újra az alapokról kell hogy felépítse önmagát.

Azonban Hari Seldonnak megoldási javaslata is van: matematikai számításai alapján ugyanis egy jól irányzott “pöccintéssel” a helyes irányba tudja fordítani az emberiség sorsát, és a harmincezer barbár évet egy évezredre rövidíteni. Ezért egy távoli és kiszolgáltatott bolygón létrehoz egy maroknyi emberből álló tudóscsoportot, akiknek – legalábbis ők így tudják – az a feladata, hogy létrehozzanak egy Encyclopedia Galacticát, amiben összegyűjtik és megőrzik az emberiség teljes tudását, hogy az átvészelje a barbárság évszázadait.

Azonban hamar kiderül, hogy az Enciklopédia Alapítvány célja csupán az volt, hogy ezeket az embereket száműzze és elszigetelje a Galaxis többi részétől, kiszolgáltatva őket a szomszédos világoknak – hiszen nem az Enciklopédia, hanem maga az Alapítvány lesz a megjósolt Második Birodalom magja. Hari Seldon ezer évre előre felvázolta azokat a társadalmi folyamatokat, külső és belső konfliktusokat és válságokat, amik egy kényszerű úton fogják terelni az Alapítvány népét, míg végül szükségszerűen létrehozzák a Seldon által megtervezett Második Birodalmat.

A könyv karakterei, akiknek a szemével látjuk az eseményeket, valójában csak kellemes de sablonos papírmasé figurák, a valódi főszereplő maga az Alapítvány, ellenfelei a politika és a társadalmi folyamatok, amik során az eltökélt tudósszövetség előbb városállammá növi ki magát, majd ahogy a Birodalom egyre hanyatlik körülötte, megmarad a tudomány kis szigetének, amit babonás, félelemmel vegyes csodálat övez.

Hari Seldon egyfajta népi hőssé válik az Alapítvány népe szemében, jóslata pedig derűs hittel tölti el az Alapítvány polgárait, hiszen a legnagyobb nehézségek közepette is tudják, hogy Hari Seldon és tudománya előre kijelölte számukra – és testvérük, egy titokzatos Második Alapítvány számára – az utat, ami a sötétség és barbárság egy évezrede múltán elvezeti őket a béke korához. A kérdés már csak az: hogyan?

És egy másik kérdés: de vajon hol van itt az óvodapedagógiai vonatkozás?

Amikor az államvizsgára készülve a mesehallgatás pszichológiájáról tanultam, rájöttem, mi volt számomra az első Alapítvány-kötet varázsa: ez a történet bír a népmese nagyon sok jellemzőjével, és pontosan azt adja egy olvasónak, amire egy gyermek is vágyik a mese hallgatása közben.

  • A vágyteljesítés dinamikája, avagy a legkisebb fiú kalandjai: ez az a jelenség, ami nemcsak a gyermeki lélekben, de a felnőttek fantáziáiban is tettenérhető. Amikor a gyenge felemelkedik és erőssé válik: amikor ábrándjainkban nagylelkűen megbocsátunk azoknak, akik ártottak nekünk, amikor azok segítségére sietünk, akik kigúnyoltak minket és végre mindenki felismeri valódi értékeinket. Amikor a legkisebb parasztfiúból nagy kalandor, győztes bajnok válik, és bátorságáért, ügyességéért, leleményességéért elnyeri a szerelmet, a gazdagságot, a hírnevet. Asimov történetében ugyanez történik az aprócska Alapítvánnyal, ami száműzött, lebecsült tudósok kis csoportjából nagyhatalommá válik, ügyessége és leleményessége segítségével, és Hari Seldon jóslata szerint a jövőben egy új, békés kor uralkodójává fog felemelkedni.
  • A jó és rossz harca: a gyermekek meséiből kimaradnak azok az erkölcsileg csavaros, kínos, szürkezónás helyzetek, amik a felnőttek meséiben gyakran a leginkább lebilincselnek bennünket. A népmesékben soha nem jó és jó, vagy rossz és mégrosszabb közül kell választani: a jó és rossz oldal egyértelműen rajzolódik ki. Nincs ez másképp az Alapítvány világában sem, ahol egy pillanatig sem kétséges, hogy az eljövendő békéért küzdő Alapítványnak kell szurkolnunk a vesztére törő kapzsi és barbár forgatag ellenében.
  • Mágikus világkép: bár az Alapítvány világában nincsenek varázslók és csodatévő boszorkányok (az Alapítvány “mágiája” mögött mindig látjuk a tudományos magyarázatot), Hari Seldon alakja azonban olyan misztikumba burkolózó figura, aki a múlt ködéből a múltban rögzített üzenetei segítségével mindig pontosan akkor bukkan fel, amikor a legnagyobb szükség van rá, és segíti egy kis sugallattal, bölcsességgel, jótanáccsal az ellenségeivel küzdő hősies kis Alapítványt.
  • Anticipációs öröm: a veszélyből való megmenekülés motívumával együtt ez a jelenség egy nagyon fontos eleme a mesehallgatás pszichológiájának. Ez az az öröm, amit nem a váratlan fordulatok izgalma fölött érzünk, hanem afölött, hogy már előre látjuk bekövetkezni az eseményeket, és örömmel tölt el, amikor a várakozásunk beigazolódik. Tudjuk, hogy a királyfi le fogja győzni a sárkányt, Luke Skywalker pedig el fogja pusztítani a Halálcsillagot, és mégis örülünk, amikor ez bekövetkezik. Ugyanígy a “boldogan éltek, míg meg nem haltak” végkifejlet az Alapítvány számára is biztosított: tudjuk, hogy valamennyi válságból győztesen fognak kijutni és végül megalapítják a mindennél erősebb, biztosabb és békésebb Második Birodalmat, még ha nem is tudjuk előre, hogy hogyan.

Sajnos a szomorú fordulat az, hogy az Alapítvány-sorozat kötetei az idő előrehaladtával egyre kevésbé voltak hűek az eredeti koncepcióhoz. Az, amivel az első Alapítvány-kötet megnyert magának, egyre inkább kikopott a sorozatból. Talán a szerző nem tartotta elég izgalmasnak ezt a mesés szerkezetet, ami az anticipációs örömön túl nem látta el körömrágós izgalommal és megdöbbentő nagy csavarokkal az olvasót. Így a sorozat a későbbiekben egészen más irányt vett, és bár nagyon szerettem azt, ahonnan az Alapítvány-sorozat indult, egyáltalán nem szerettem azt, ahová érkezett.

Így maga az Alapítvány-sorozat végül nagy csalódás volt a számomra (az előzmény-köteteket pedig már nem is volt kedvem elolvasni), de az első Alapítvány-kötetet és magát az alapötletet kedves emlékként őrzöm meg.

A KonMari módszer – Második rész: a gyakorlat

Legutóbb hosszan írtam arról, miért érintett meg nagyon a KonMari módszer szellemisége. Mégis, azért ez mégiscsak egy rendrakási módszer – ideje, hogy gyakorlati tippeket is megosszak a könyvből.

KonMari

A selejtezésről

  • Először selejtezz! – Marie Kondo szerint bonyolíthatjuk akárhogy, a rendrakás mindössze két dologból áll: el kell döntened, mit tartasz meg és hogy azt hol tárolod. Fontosnak tartja azonban, hogy először mindig selejtezz – amíg nem végeztél valamennyi holmid átfogó selejtezésével, nem érdemes elkezdeni azon töprengeni, hogyan tárolhatnád őket, pláne nem rafinált tárolási módokba/eszközökbe invesztálni.
  • Selejtezz nagy lendülettel! – Bár legutóbb már írtam róla, hogy ez a szememben egy kis szégyenfoltja a könyvnek, mivel a “csak egyszer, csak most, csak egy nagy lendülettel” szlogent arra használja, hogy elmismásolja, hogy valójában több hónapos munka áll előttünk. Minden esetre fontos, hogy azt javasolja, ne tördeljük tíz-tizenötperces napi rutinná a selejtezést, hanem nagy lendülettel fogjunk neki, nagy falatokban, hogy rutinmunka helyett egyfajta áramlat-élménybe kerüljünk, és megfelelően el tudjunk merülni a selejtezés élményében.
  • Kategória, és ne hely szerint selejtezz! – Azaz ne “az előszobát” vagy “a gardróbot” selejtezd, hanem “a nadrágokat”, “a kabátokat”, “a táskákat”, stb. Ennek oka az, hogy egyféle holmiból több helyen többet is tárolhatsz. Amíg nem látod őket egyszerre, addig nem lesz pontos képed arról, miből mennyid van, és jobban ki vagy téve annak a veszélynek, hogy megtartasz valamit csak azért, mert “hátha nincs másik”.
  • Halmozz mindent a padlóra, majd végy kézbe mindent egyenként! – Ugye emlékeztek még, hogy a KonMari módszer fő kérdése ez: “örömet okoz?”. Ha egy kategória (például pólók, könyvek, stb.) minden darabját egyszerre a padlóra halmozod, az nemcsak abban segít tisztábban látni, hogy valójában mennyi holmid is van, hanem segít friss szemmel nézni rájuk. Kisebb az esélye, hogy valamit azért tartasz meg, mert már úgy megszoktad, hogy ott van a helyén, vagy esetleg mert ódzkodsz a macerától, amivel járna, hogy megválj tőle. Ha mindent egy “máglyarakásba” halmozol, valóban rá vagy kényszerítve, hogy utána egyenként kézbe vedd őket és egyenként dönts a sorsukról (az alapján, hogy örömet okoznak-e neked), ráadásul már a dolog lélektana is más: nem arról kell döntened, mit mozdíts el a helyéről, hanem hogy mit ments vissza a kupacból, mi az, ami tényleg megérdemli, hogy visszatedd a polcra.
  • Selejtezz a megfelelő sorrendben! – Marie Kondo szerint van egy meghatározott sorrendje annak, ahogy a holmikat selejtezni érdemes, hogy előbb a kisebb érzelmi értékű, könnyebben bírálható tárgyaktól válj meg, majd amikor már ráéreztél ennek a teljesen újszerű stratégiának az ízére, akkor térj át a nagyobb érzelmi értékkel bíró tárgyakra, miktől nehezebb megválni. Ez a sorrend nagy vonalakban a következő: ruhaneműk, könyvek, papírok és iratok, egyéb holmik, majd végül az érzelmi értékkel bíró tárgyak (például fényképek). Bővebb részletezésért KonMari checklist néven érdemes rá keresni.

A tárolásról

  • Használd azt, amid van! – Míg amiatt, hogy mindent, amitől megválunk, szemétként kezel és szinte nem is foglalkozik az adományozás lehetőségével, nem lettünk nagy barátok, annál szimpatikusabb volt az a megközelítés, hogy tárolásra szinte minden esetben elegendő az a tér és elegendőek azok az eszközök, amik már most a rendelkezésedre állnak. Marie Kondo azt javasolja, hogy a tarolásra alkalmasnak tűnő dobozokat (elsősorban cipősdobozokat, elektromos eszközök holmijait, használaton kívüli ételtároló műanyag dobozokat, stb.), amiket selejtezés közben találsz, gyűjtsd össze és tedd félre addig, amíg el nem érsz ahhoz a szakaszhoz, amikor megkeresed a dolgok végleges helyét. Pluszban még azt is tanácsolja viszont, hogy amint befejezted a rendrakást, válj meg a fölöslegtől – ne tárolj valamit csak azért, mert egyszer, majd, talán szükség lesz rá. Ha egy doboz annyira tetszik, hogy semmiképp sincs szíved megválni tőle, akkor találj neki valami funkciót, helyezd szolgálatba és úgy tartsd meg.
  • Különítsd el a tárolás és a használat helyét! – Marie Kondo szerint gyakori hiba, hogy a dolgokat ott tároljuk, ahol használjuk őket, pedig ez sok esetben nem jó megoldás. Ilyenek például a konyhapulton tárolt alapanyagok vagy a kád szélén tárolt kozmetikumok. Ezért azt tanácsolja, hogy a dolgok tárolóhelyének kiválasztásánál elsősorban ne azt vedd figyelembe, hol használod őket és honnan a legegyszerűbb elővenni (hiszen a rend megtartását úgysem az akadályozza jobban, ha nehéz elővenni a dolgokat, hanem ha nehéz eltenni őket), hanem hogy mi a számukra alkalmas tárolóhely.
  • Mindennek legyen helye és mindent tegyél a helyére! – Miután a tulajdonodban lévő minden holmival egyenként megismerkedtél és egyenként döntöttél a sorsukról, a tárolásukról is ugyanígy kell döntened. Ha mindennek van pontosan meghatározott helye és mindent oda is helyezel, amikor épp nem használod, az könnyen leleplezi az otthonodban keletkező “gazdátlan dolgokat”. Ezért javasolja például Marie Kondo, hogy minden este pakold ki az összes holmidat a táskádból, és azokat (valamint a táskádat is) egy számukra kijelölt éjszakai pihenőhelyen tárold, amíg újra munkába nem indulnak veled. Ezzel – azaz hogy mindennek van helye és mindent a helyén tárolsz, amikor nem használod – két dolgot is megelőzöl: nem keveredik el valami csak azért, mert elfelejted, hol hagytad “ideiglenesen” (nem felejted a szemceruzádat, az ajakrúzsodat, vagy ne adj’ isten egy fontos iratodat a táskádban, amikor másnap mégis egy másik táskával indulsz el otthonról), és nem kezdenek el észrevétlenül gyűlni a “gazdátlan holmik” (gyűrött blokkok, használt papírzsebkendők, a papírjukba visszacsomagolt rágógumik, stb.), hiszen szemet szúr, ha mindent a helyére raktál és ők még mindig ott vannak.
  • A hasonló dolgokat tárold egy helyen! – Ahogy a hasonló dolgokat selejtezni is, úgy tárolni is együtt vagy egymás közelében érdemes.
  • Amit lehet, tárolj állítva! – Marie Kondo hajtogatási módszerét megtanulni egy érdekes agytorna: újratanulni valamit, amit annyira természetesnek tartunk. De tanúsíthatom, hogy érdemes. Szerinte a vízszintes (“kupacban”) tárolás hátránya, legyen szó ruhákról, papírokról vagy bármi másról, az, hogy úgy érezzük, sokkal több a tárolófelületünk, így könnyebben gyűjtünk lomot, a kupac alján viszont gyakran elvesznek, elfelejtődnek vagy rongálódnak a dolgok. Ezért javasoja, hogy amit csak fizikailag lehetséges, tanuljunk meg úgy tárolni, hogy ne képezzünk kupacot, hanem állítsunk mindent függőlegesen, hogy minden egyes darab látható maradjon. (Illusztrációképpen pillantsatok rá a zoknis fiókomra fent!)
  • Folytass folyamatos párbeszédet a dolgaiddal! – Nemcsak arról a sokat vitatott párbeszédről van szó, amivel megköszönöd a dolgaidnak, hogy téged szolgálnak – bár az is segíthet, hogy jobban örülj a holmijaidnak és kevésbé vedd természetesnek, hogy vannak. Hanem arról is, hogy a dolgaid használata legyen egy folyamatos párbeszéd, egy folyamatos felülvizsgálat. Ha hajtogatáskor vagy a tiszta ruha elpakolásakor a kezedbe akad egy elnyűtt darab, aminek kezd lejárni az ideje, vagy a szekrényben megakad a szemed egy ruhán, amit valaha szerettél, de már egyáltalán nem okoz örömet és csak megszokásból tárolod, válj meg tőle. Ha egy szemceruzát keresel, de közben a kezedbe akad egy régi rúzs vagy szemfesték, amit már úgy érzed, nem fogsz használni, dobd ki. Ha egy garancialevél után kutatsz, és közben találsz pár olyat, amik azóta lejártak, selejtezd ki őket. És így tovább – ahogy használod a dolgaidat, úgy tartsd velük frissen a kapcsolatodat.

Ahogy láthatjátok, bár nem minden ponton értettem egyet vele, azért bőven lett mondanivalóm Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c. könyvéről és a KonMari módszerről. Akár megfogadjátok a könyvben foglaltakat, részleteiben vagy egészében, akár nem, mindenképp javaslom elolvasásra, mert sok lelki és gyakorlati bölcsességet lehet meríteni belőle.

A KonMari módszer – Első rész: az elmélet

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c. könyvének borítója “varázslatos japán módszer”-ként mutatja be a KonMari néven is ismert rendrakási módszert. Ahogy az olvasók értékeléseit böngésztem, gyakran visszatért az a vélemény, hogy sokminden van a könyvben, ami csak Japánban működik. Ezzel egyáltalán nem értek egyet: semmi olyat nem olvastam benne, amihez japánnak kellene lenni – annál többet viszont, ami gyökeres szemléletváltásra hív, és számomra ezek voltak a legfontosabb üzenetei a könyvnek.

A KonMari módszer

Mi benne a varázslat?

A könyvben leginkább a szemlélete fogott meg. A KonMari módszer alapja, hogy keress érzelmi kapcsolatot a tárgyaiddal – az összessel, az utolsó gemkapocsig, amit a fiók sarkában találsz –, vedd őket a kezedbe egyenként, és tedd fel magadnak a kérdést: ez örömet okoz? Ezután pedig, legyen szó ruhákról, könyvekről vagy konyhai eszközökről, következetesen és kitartóan ismételd ezt mindaddig, amíg az otthonodban már csak olyan holmik vesznek körül, amik örömmel töltenek el.

Nem tudom, emlékeztek-e még rá, amikor – anélkül, hogy bármit tudtam volna a KonMari módszerről – ugyanezt tettem meg a könyvespolcommal. Így bár a könyv olvasása óta egyelőre csak a zoknijaimat selejteztem ki és rendeztem, erős kapcsolatot éreztem a módszerrel, hiszen egyszer már én is végigéltem, nemcsak fizkailag, de lelkileg is.

Amikor a könyveimet rendeztem, úgy fogalmaztam meg a népirtási alapelvemet, hogy a könyvespolcom “legyen szép és vállalható” – de valójában ez a kérdés állt mögötte: örömet okoznak-e nekem ezek a könyvek (hiszen akkor vállalom őket szívesen), és ha nem, megtartsam-e őket a múltba való kapaszkodás, a másokkal (például a könyvmoly édesanyámmal) szemben érzett bűntudat, esetleg a jövőtől való félelem (de mi lesz, ha kidobok valamit, amit később mégis el szeretnék olvasni, és talán akkor derül ki, hogy nehezen beszerezhető?) vagy épp a külső megítélés miatti aggodalom (mit fognak gondolni rólam, ha csak egy maréknyi könyvet tartok itthon?) miatt.

Másfél év telt el azóta és egy költözésen is túlvagyunk, így most már biztonságos távolságból mondhatom: a legjobb döntés volt így megritkítani a könyvespolcomat. Igaz, hogy most töredékannyi könyvem van, de egy sem szorul hátsó sorokba, egy sem bujkál, egy sem veszik el a tömegben, hanem bármelyiken akad meg a szemem, mosolyt csal az arcomra.

Korábban sok olyan könyvem volt, amikről nem is igazán tudtam, hogyan kerültek hozzám, a tartalmuk sem érdekelt, egyszerűen azért tartottam meg őket, mert hát… könyvtől nem válunk meg, nem igaz? Azok a könyvek, amiket szerettem, gyakran nyomorogtak a bűntudatból vagy megszokásból megtartott lomok közt. Most a könyvespolcomra nézve csak olyan könyveket látok sorakozni, amik elmondhatják magukról (és rólam), hogy szeretem őket. A többiek pedig a helyi könyvtár polcaira kerültek, és ki tudja, azóta hány embernek tettek jó szolgálatot?

Mi tehát a varázslat, mi az, amiért a KonMari módszert nem is elsősorban rendrakó stratégiaként, de szemléletformáló gyakorlatként mindenképp tudom ajánlani?

  • Lassíts és figyelj! – A módszert azt írja elő, hogy minden egyes holmidat egyenként vedd kézbe és figyelj az érzéseidre vele kapcsolatban. Ez megköveteli, hogy kiszakadj a megszokott mókuskerékből, a kapkodásból, a racionalizálásból, és a figyelmedet, minden fizikai érzékedet, az elmédet és a lelkedet is időben és térben koncentráld. Ez egy remek mindfulness gyakorlat, jelen pillanat gyakorlat, és minden megvan benne, ami flow élményhez vezet.
  • Megérdemled, hogy boldog légy! – Bár nem feltétlen vagyunk tudatában, ha a holmijainkról van szó, gyakran vezérel minket a másokkal szemben érzett bűntudat vagy megfelelési vágy, esetleg saját félelmeink a jövőtől vagy görcsös kapaszkodásunk a múltba. Ha a rendrakás közben elengedjük azokat a szempontokat, hogy “jó, jó, két éve nem volt rajtam ez a nadrág, be sem tudom gombolni és a színét is utálom, de ha ezt is kidobom, már csak három nadrágom marad” (= a jövőtől való “nem lesz mit felvennem” félelem), vagy “ki sem bontottam a dobozból és soha az életben nem fogom használni, de hát hogyan dobhatnék ki egy teljesen új tányérkészletet” (= a bűntudat és a félelem, hogy pazarlónak bélyegeznek), stb., és egyetlen vezérlőelvre hagyatkozunk, hogy mi okoz NEKÜNK örömet MOST, az nemcsak a lomtalanításnak ad lendületet és nemcsak az otthonunkat tölti meg olyan dolgokkal, amiket szeretünk (anélkül, hogy bármit is vásárolnánk), de nagyon fontos önismereti gyakorlatként is működik, aminek során következetesen, újra és újra, egészen pontosan annyi alkalommal, ahány darab holmi van az otthonunkban, gyakorlnunk kell a múlt és a jövő elengedését, és az önmagunk iránt tanúsított szeretetet. Minden alkalommal meg kell hozni a döntést: megérdemlem, hogy boldog legyek, megéredemlem, hogy azalpján hozzak döntést, hogy mi okoz nekem örömet.
  • Teremts kapcsolatot! – Talán azért írják olyan sokan, hogy ehhez a módszerhez japánnak kell lenni, mert sokszor visszatérő eleme az animista megközelítés, amikor Marie Kondo a tárgyakat, holmikat, az otthonokat lélekkel ruházza fel és arra szólít fel, hogy beszélgessünk velük. Nos, nem mondhatnám, hogy hiszek benne, hogy a zoknijaimnak lelke volna vagy hogy a házam másképp viselkedik, ha megköszönöm neki, hogy tetőt ad a fejem fölé. Abban viszont igen, hogy az ilyen gyakorlatok megváltoztathatják a kapcsolatunkat a környezetünkkel. Nemcsak emberekre, de dolgokra is igaz, hogy ha néha megállunk egy kicsit hálát adni – köszönetet mondani –, megváltozik velük a kapcsolatunk, sokkal hajlamosabbá válunk meglátni bennük a jót, nem vesszük már olyan természetesnek, hogy vannak, hanem éberré válunk rá, hogy milyen jó, hogy velünk vannak. Ha nekik nem is, nekünk feltétlen jót tesz, ha kifejezzük feléjük a hálánkat. És hogy japánnak kell-e lenni ahhoz, hogy szertartásosan üdvözöljünk egy zoknit vagy egy nappalit? Nem, nem hiszem. A nyugati kultúrában is úgy születik minden gyerek, hogy bír a gyermeki animizmus képességével – azaz hisz benne, hogy a dogoknak lelkük van. Nem kell valami roppant idegen dolgot elsajátítanunk – csak a gyermeki lelkünkhöz kell egy kicsit visszanyúlni.

Mi benne az ámítás?

Bár a KonMari módszer engem is teljesen elvarázsolt, azért több gyenge pontot is felfedeztem a könyvben, amik zavartak.

Ezek közül a legfájóbb az volt, hogy többször rajtakaptam azon, hogy csúsztat. A könyv nagyon határozottan igyekezett elhatárolni magát azoktól a módszerektől – mint például a FlyLady módszer –, amik a rendrakást rutinként kezelik, és sokszor és kitartóan hangsúlyozta, hogy a KonMari módszerrel nincs szükség rutinokra, csak egyetlen nagy lendületre, amivel végigsöpörve az otthonunkon örökre száműzhetjük a rendetlenséget a környezetünkből.

Azonban gyakran összemossa a rendrakás és a takarítás fogalmait – ez utóbbira nyilvánvalóan szükség van a rend szintentartásához, hiszen ha mást, nem, a mindennapi életünk nyomait rendbe kell szednünk. A lomtalanítás is örök feladat marad, hiszen ahogy egyszer meg kell válnunk olyan dolgoktól, amik valaha talán fontosak voltak, de már többé nem azok, úgy később is keletkezhetnek felesleges dolgok a mostani fontos holmikból.

De a legfájóbb csúsztatása talán az volt, amikor ráakadtam egy elejtett félmondatra, ami megjegyzi, hogy egy efféle gyors és lendületes rendrakás legalább fél évig tart. Talán az én fogalmaim különböznek, de úgy érzem, hogy ha valami legalább fél évet átfog az életemből, ahhoz jól jönne egy ütemterv, pár ütemezési tipp, és ami azt illeti, valamilyen szinten rutin is lesz az életemben (talán napi, heti vagy havi rutin? – erre nem kaptam választ a könyvből), ha nem is örökre, de fél-egy éven át.

Jólesett volna, ha ahelyett, hogy a rutinokra épülő technikáktól való látványos elhatárolódás és a “csak most, csak egyszer” hangsúlyozása helyett bővebben kitért volna azokra a tippekre és tapasztalatokra, hogy milyen ütemben, mekkora időszeletekben, milyen gyakorisággal érdemes tervezni egy ilyen átfogó, nagy lomtalanítást – még ha ezzel le is rombolja a “gyors, lendületes, egyszeri” rendrakás látványképét.

További sokat támadott hozzáállása az, hogy mindent, amire már nincs szükség, ami már nem okoz örömet, szemétként kezel. Büszkén hozza a statisztikákat arról, hogy az ügyfelei hány szemeteszsáknyi holmit dobtak ki, miközben az adakozásról szó sem esik. A könyvektől való megválásra a javaslata, hogy ha csak néhány oldal, néhány kedves idézet vagy megkapó gondolat miatt ragaszkodunk az adott könyvhöz, egyszerűen tépjük ki az adott lapokat, és aztán dobjuk ki a könyvet.

Amikor megváltam a könyveim nagyrészétől, jólesett a gondolat, hogy míg nálam csak porfogónak szolgálnak és a bűntudatomat, diszkomfortérzetemet táplálják, a könyvtárban esetleg hasznára lehetnek valakinek. Természetesen nem tudunk minden lyukas zokninak és csorba nyelű villának második esélyt adni, de a köszönettel és hálával való elengedés számomra magába foglalja, hogy amelyik tárgynak lehet – különös tekintettel a könyvekre, ruhákra, játékokra –, biztosítsunk további hasznos életet.

Mi benne a hasznos tipp?

Sokat beszéltem a mögötte álló szemléletről, hiszen szerintem ez a KonMari módszer legnagyobb ütőkártyája, de emellett sok hasznos tipp is akad a könyvben, aminek hasznát vesszük a rendrakáskor.

Azonban attól tartok, ez a cikk már így is túl hosszúra nyúlt, így a KonMari módszer gyakorlati oldalára majd egy következő alkalommal térek vissza. 🙂

Andy Weir: A marsi

 

Ahogy a januári emlékeim közt láthattátok, nemrég megnéztem Andy Weir: A marsi c. könyve alapján készült filmet (kétszer) – de ami azt illeti, a könyvet is olvastam előtte. Most pedig eljött az ideje, hogy ajánljam is – mindkettőt.

A tinikorom kedvenc regényei alapján már sejthettétek, hogy engem egy jó sci-fivel nem nehéz megvenni.

image

“Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?” (Forrás: Moly.hu)

A marsi története izgalmas, feszültséggel és fordulatokkal teli, de ami igazán elragadó benne, az a stílusa. A könyv nagyobbik részében Mark Watney űrhajós naplóbejegyzésein és rögzített beszélgetesein keresztül ismerjük meg a történéseket, Mark pedig… nem tudok mást mondani, hatalmas arc. Fergeteges, a helyzete fölötti végtelenül ironikus humorral kommentálja végig az eseményeket, egyik katasztrofális helyzetet, lélekőrlő nehézséget, életmentő barkácsötletet a másik után. Ezáltal a könyv ezt a nagyon is súlyos témát mindvégig szórakoztatóan mutatja be, anélkül azonban, hogy elviccelné vagy elvenné a komolyságát.

A film is (amit képtelen vagyok Mentőexpedíciónak hívni, úgyhogy úton-útfélen rajta fogtok kapni, hogy A marsi néven emlegetem) hű maradt a könyv hangulatához. Amit pedig még kifejezetten érdekesnek tartottam, azok a filmhez készült kis teaser-ek, amik nem is a filmbe akartak bepillantást nyújtani, hanem általuk úgy érezhetjük, mintha valóban egy űrprogram részesei lennénk.

Hiszen nem pont ugyanez történne, ha az igen-igen közeli jövőben az űrhajósaink elindulnának a Marsra? Tudományos ismertető műsorok szólnának arról, hogyan működik a küldetés, az űrhajósokkal reklámokat forgatnának, a kilövést élő twitter hírfolyam követné… és ha az űrben rekedne egy űrhajós, hashtag kampány indulna érte, hogy hazahozzák.

A marsi ugyan nem fogja megváltani a világot mély filozófiával vagy világrengető mondandóval, de aki szereti a sci-fit, és egy lendületes, izgalmas, szórakoztató élményt keres, annak A marsit – a filmet és a könyvet – egyaránt jó szívvel ajánlom!

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Tinikorom kedvenc regényei, avagy induljon a retró sci-fi maraton!

A VKP rovaton belül már többször is foglalkoztunk a könyvekkel – volt már szó a kedvenc regény(ek)ről és a kedvenc gyerekkori könyv(ek)ről. Ezúttal pedig a tinikori kedvenc könyvek kerültek terítékre.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Mit mondhatnék? Világ életemben sci-fi nörd voltam, és anyukám lenyűgöző házi könyvtárának retró tudományos-fantasztikum részlege bőven ellátott olvasnivalóval.

Itt a top 5 könyv, amikre még mindig izgalommal gondolok vissza tinikori olvasmányaim közül. Tinikoromban sokszor újraolvastam őket – milyen érdekes lenne ismét elővenni őket most!

Fehér Klára: Oxygénia

A sokoldalú, kitűnő írónő újból fantasztikus regénnyel jelentkezik. A régóta várt Fehér-sci-fi-ben egy földi űrhajótörött egy távoli bolygóra, Oxygéniába kerül, ahol megdöbbenve figyeli az oxigénhiányos környezetben dolgozó-sínylődő „ormányosok” lélektelen életét. Egy különös fiatalembertől megtudja, hogy az egykor virágzó növényi élet az elődök könnyelműsége folytán a környezetszennyezés hatására kipusztult. A súlyosbodó helyzetet egy érdekcsoport a maga hasznára fordította, s azóta uralkodik a sanyarú sorsú bolygólakók milliárdjain. A földi ember eljut az elenyésző számú uralkodó osztály pazar pompával felépített és berendezett városába is – és a bolygó titkainak megismerése után nemcsak saját szabadulását készítheti elő, hanem az elnyomott bolygólakók felszabadulását is. A feszült izgalmakba, meglepő fordulatokban bővelkedő sci-fi figyelmeztető kiáltás az emberiséghez a környezetszennyezés ellen: ne engedjük Oxygénia sorsára jutni a Földet!


(Forrás: moly.hu)

Stanislaw Lem: Csillagnapló

Ijon Tichy, a Csillagnapló lejegyzője talán a legkedvesebb állandó hőse Lemnek. Münchausen báró és Gulliver rokona ő. De mindegyiktől megkülönbözteti őt lényének egészen sajátos bája.

A Naplóban Tichy fejezentenként egy-egy űrutazását meséli el. A kalandok színhelye egy mesés Világegyetem, a részben valódi, részben kitalált nevű csillagok és ködök sok millió lakott bolygóján többé-kevésbé emberi formájú, mindig emberi lelkületű emberi lények társadalmai élnek, ebben a végtelen mesevilágban utazgat Ijon Tichy, ezer fényéveket röppen át egyszemélyes kis űrhajójával, amely gyakran defektet kap, mindig beszorul az ajtaja, de azért elég kényelmes: lehet ebéd után a tetején sétálni egyet, az atommáglyában krumplit sütni, a szkafandert kiakasztani a csapóajtó elé száradni. Ijont hajtja a tudásvágy, új meg új értelmes társadalmakat látogat meg, mindenütt vannak új és régi barátai, felfedezéseit a Földön egész tudományos intézet, sőt tudományág: a tichológia dolgozza fel. A távoli bolygókon többnyire vendégszeretően fogadják, de az antiutópia-történetek diktatórikus társadalmaiban gyakran börtönbe, munkatáborba kerül…


(Forrás: moly.hu)

Clifford D. Simak: A város

Az emberiség, amikor már képtelen tovább elviselni a szupercivilizált városok zsúfoltságát, de az elért tökéletességtől sem szeretne megválni, úgy dönt, elhagyja a földet, és egy másik bolygóra települ át. Van azonban néhány ember, aki valamiféle kitörölhetetlen, ősi nosztalgia folytán mégsem képes megtenni ezt a lépést, és nem kér a csábító álomból. ők ott maradnak a városban, s az elburjánzó tájakat a kutyák veszik birtokukba. A még tovább élő néhány humanoid robot segítségével ekkor egy másik civilizáció kezdődik, mely évezredek múltán kutatni kezdi saját eredetét.


(Forrás: moly.hu)

Szentmihályi Szabó Péter: A tökéletes változat

A regény antiutópia, amely nem távoli csillagrendszerekbe viszi el hőseit és olvasóit, hanem a nukleáris háborúban csaknem teljesen elpusztult Földre, amelynek lakói – a maroknyi túlélők törzse – a vadság állapotába visszasüllyedve vívják reménytelen harcukat az életért és az emlékezetért, hogy emlékezzenek arra a nyelvre, kultúrára és civilizációra, melynek már csak halvány nyomai maradtak. A száműzöttek kis csoportja azonban visszatér a Földre, hogy egykori vezetőjük, Gwandal világmodelljének tervei és utódai, a Kurátorok irányítása alatt megalapítsák Perfectopolist, a Tökéletes Várost. Kétezer esztendő telik el a nagy világkatasztrófa után, amikor a haldokló Kurátor egy fiatal vadembert nevez meg utódjául…


(Forrás: moly.hu)

Zsoldos Péter: A feladat

Egy távoli naprendszer Föld-típusú bolygóján az oda küldött kutatóűrhajó egyik reaktora „megszalad”. A hat tagú legénységből négy azonnal elpusztul, a két túlélő közül az egyiknek órái, a másiknak legfeljebb napjai vannak hátra. Az űrhajó haldokló orvos-biológusának, Gillnek, olyan ötlete támad, melynek lehetőségében az első pillanatokban ő maga sem hisz. Azután mégis, léte utolsó percéig megszállottként dolgozik, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amelyet maga elé tűzött. Így kezdődik a történet, melyben végigkísérhetjük, sikerült-e teljesíteni, és ha igen, hogyan és kiknek Gill elképzelését? Az emberi fizikai létét túlélő akarat kegyetlen drámája ez a regény, izgalmas fordulatai a felvállalt feladat erkölcsi kérdéseire is választ keres. Zsoldos Péternek ez a regénye a két hazai kiadás mellett orosz, német, lengyel, bolgár és svéd nyelven jelent meg eddig.


(Forrás: moly.hu)

A többiek kedvenc tinikori olvasmányait itt böngészhetitek:

Matt Beaumont: e-sztori

“Az e-sztori az őszintétlenség, az intrika és a szemérmetlen szemétség szőttese – szóval a mindennapi hivatali élet alig eszményített ábrázolása. A könyv teljes egészében e-mailekből áll, és a Miller Shanks reklámügynökségnek azt a néhány sorsdöntő hetét követi végig, amikor belevágnak, hogy megnyerjék a Coca-Cola versenypályázatát. Ezért a megbízásért dömpingáron eladnák anyjukat, nagyanyjukat és valamennyi női hozzátartozójukat vagy akár a férfiakat is, ha úgy hozná a sors. És a pályázat valóban feledhetetlennek bizonyul…”

Matt Beaumont: e-sztori

Az elmúlt időszakban igyekeztem hasznos és konstruktív olvasmányélményeket gyűjteni, inspirálódni, azonban természetesen mindig eljön az a pont, amikor az ember csak egy kis büntetlen lazításra, felüdülésre vágyik. Erről beszéltünk már a női limonádék kapcsán, most azonban egy egészen más stílusú üdítő olvasmányba vetettem bele magam.

Matt Beaumont e-sztorija régi kedvencem, kíváncsiságból vettem elő, hogy lássam, még mindig tetszik-e – és ó, igen, ó, de még mennyire. Szinte letehetetlennek bizonyult, és hatalmasakat nevettem rajta.

Az e-sztori bővelkedik szexista klisékben és botrányos fordulatokban, emellett viszont szövevényes (üzlet)politikai és személyes játszmákat, emberi gyarlóságokat és kompetens karakterek mindennapos harcait is bemutatja, mindezt ötletes, email-regény formátuban.

A fordítás helyenként mókásan félresikerült (egyben szórakoztató lenyomata annak, hogy az internetes szleng milyen gyorsan változik), és néha nehéz volt eldöntenem, hogy egy-egy fogalmazási vagy nyelvtani hiba szándékos-e vagy a korrektúra hiányosságairól árulkodik, de még ezek a bakik sem tudták elrontani az olvasmányélményt.

Én ismét fergetegesen szórakoztam, jó szívvel ajánlom a könyvet nektek is!

Mi a ti kedvenc humoros olvasmányotok?