Kitartani – 6 éves a Kincsesfüzet!

 

Peti: – Nézd, hogyan mosolyogsz azon a selfie-n, drágám! És azon is! Mostanában minden képeden ragyogsz. Régebben azért látszott a selfie-jeiden, hogy nagyon meg kellett magad erőltetned egy mosolyért. Úgy örülök neked! Nagyon jó téged újra ilyennek látni.
Én: – Köszönöm, és… Szóval köszönöm, hogy kitartottál mellettem akkor is, amikor nehéz volt.
Peti: – Most viccelsz? Egyrészt ez a dolgom. Másrészt meg mikor tartson ki az ember, ha nem akkor, amikor nehéz? Amikor jól mennek a dolgok, ahhoz nem kell kitartás, akkor csak élvezni kell az életet. Kitartani egymás mellett akkor kell, amikor döcögősebb a helyzet.

Egyrészt hatalmas ölelés Petinek azért, amilyen, és hatalmas ölelés mindenkinek, aki az elmúlt egy-másfél-két évben mellettem volt, türelmes volt velem és segített átevickélni ezen az időszakon.

Másrészt pedig Elizabeth Gilbert jutott eszembe. A Big Magic című könyvében azt írta, hogy tinilány korában, amikor mások popsztárokba szerelmesek vagy épp nászéjszakáig tartó szüzességet fogadnak, ő a kreativitásával kötött örök jegyességet. Megfogadta a kreativitásának, hogy vele marad jóban-rosszban, hogy szeretni és támogatni fogja, hogy sosem várja majd el a kreativitásától, hogy az tartsa el őt, hanem mindig ő fogja eltartani azt, hogy sosem hagyja el és mindig kitart mellette.

Dear Ones: I’ve been hiding away in my tiny writing room for most of this spring, working on my new novel. I love this room, which is just the right size for me — only a little bit bigger than my beloved old desk. (In fact, I built the room around the desk, so that it can never be removed. Kind of like Odysseus’s bed.) In the boxes are thousands of index cards, filled with research for my book — all about the theater world in New York City in the 1940s. Somewhere within those boxes, there is a story. My job is to find it and tell it. There on the right is my favorite lamp, which looks like a sail. (It reminds me to be free.) There, beneath the lamp, is the emblem from my first car — a 1966 Plymouth Fury II, that I bought for 600 dollars and drove all the way to Wyoming by myself when I was 23 years old. (It reminds me to be brave.) Also, there’s a plant. (It reminds me to be alive.) Also, there’s a robin’s egg. (It reminds me to be vulnerable.) The painting on the top is by an Indonesian artist named Bramasto. It came from Bali long, long ago. The painting on the bottom is by an American artist named Julia Marchand (@juliamarchand.art). I just got it this week. I feel like the lion and the woman have the same expression on their faces. They are thoughtful huntresses, both of them. Powerful female energy. Focus and silence and beauty. The spaces that we make for ourselves in which to be quiet and creative MATTER. They don’t have to be big rooms. It can be just a little corner, like this room. But the space should be clean, and everything in that space should remind you of who you are. There should be nothing in that space that doesn’t bring your senses to life. I will be staring at that wall, and at these boxes of notes, and at those paintings, until my work is done. There’s nowhere else I could be right now. I’m spending a lot of time by myself, and it’s necessary. But I’m not alone — my work is with me. I want to say this: Whatever your life brings to you, respond with creation. If you are celebrating, create. If you are grieving, create. Only create. Always create. Constant creative response. This is the engine of resilience. Onward, LG

A post shared by Elizabeth Gilbert (@elizabeth_gilbert_writer) on

Ma 6 éves a blogom, és azon gondolkodom, vajon én miért nem kötöttem efféle örök jegyességet a kreativitásommal?

Persze az, hogy nem kötöttem örök jegyességet a kreativitásommal és nem kötöttem örök jegyességet a blogommal, az megint két külön dolog. Hiszen épp nemrég osztottam meg az új tetoválásomat, a blogon pedig nem is tudom, volt-e róla szó, de akik követnek instagramon, feltétlen láthatták, hogy ősz óta zöld hajjal boldogítom a környezetemet meg magamat.

Múlt nyáron olvastam Julia Cameron: A művész útja c. könyvét (ami tanfolyami anyagként is megállja a helyét, hiszen bőven tartalmaz feladatokat) és lelkesen végeztem a házi feladatokat. Az egyik az volt, hogy egy húsz tételes listából válasszuk ki azt a három mantrát, amit leginkább a magunkénak érzünk, és ezeket vessük papírra legalább ötször minden nap. Az én mantráim ezek voltak:

Kreativitásom elvezet az igazsághoz és a szeretethez.

Kreativitásom gyógyító erő a magam és mások számára.

Kész vagyok hagyni, hogy Isten rajtam keresztül alkothasson.

A kreatív élet egyik alapelve pedig Julia Cameron szerint ez:

Ha megnyitjuk kreativitásunk csatornáját az alkotónak, számtalan apró, mégis erős változásra kell számítanunk.

Való igaz, hogy a kreativitásom nem várt, egyszerre apró és mégis erőteljes módokon lepett meg az elmúlt időszakban! Az ég áldja.

Mégis, valahogy hűtlennek és csapodárnak érzem magam, hogy – meghagyva bár az utat a váratlan élményeknek – az írás (ha nem is konkrétan a Kincsesfüzet blog) mellett nem tettem hűségesküt.

Minden esetre mókás, hogy az életre szóló szerelem mellett viszonylag hamar elköteleztem magam (sokak szerint túl hamar is, és azt jósolták, hiányozni fog az életemből az ifjúkori szerelmi kalandozás – immár 13 éve nem hiányzik a legkevésbé sem :)), az írásnak tett jóban-rosszban hűségesküm viszont (pedig az írással már akkor flörtöltem, amikor még írni sem tudtam) még várat magára.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s