Peti: – Nézd, hogyan mosolyogsz azon a selfie-n, drágám! És azon is! Mostanában minden képeden ragyogsz. Régebben azért látszott a selfie-jeiden, hogy nagyon meg kellett magad erőltetned egy mosolyért. Úgy örülök neked! Nagyon jó téged újra ilyennek látni.
Én: – Köszönöm, és… Szóval köszönöm, hogy kitartottál mellettem akkor is, amikor nehéz volt.
Peti: – Most viccelsz? Egyrészt ez a dolgom. Másrészt meg mikor tartson ki az ember, ha nem akkor, amikor nehéz? Amikor jól mennek a dolgok, ahhoz nem kell kitartás, akkor csak élvezni kell az életet. Kitartani egymás mellett akkor kell, amikor döcögősebb a helyzet.

Egyrészt hatalmas ölelés Petinek azért, amilyen, és hatalmas ölelés mindenkinek, aki az elmúlt egy-másfél-két évben mellettem volt, türelmes volt velem és segített átevickélni ezen az időszakon.

Másrészt pedig Elizabeth Gilbert jutott eszembe. A Big Magic című könyvében azt írta, hogy tinilány korában, amikor mások popsztárokba szerelmesek vagy épp nászéjszakáig tartó szüzességet fogadnak, ő a kreativitásával kötött örök jegyességet. Megfogadta a kreativitásának, hogy vele marad jóban-rosszban, hogy szeretni és támogatni fogja, hogy sosem várja majd el a kreativitásától, hogy az tartsa el őt, hanem mindig ő fogja eltartani azt, hogy sosem hagyja el és mindig kitart mellette.

Ma 6 éves a blogom, és azon gondolkodom, vajon én miért nem kötöttem efféle örök jegyességet a kreativitásommal?

Persze az, hogy nem kötöttem örök jegyességet a kreativitásommal és nem kötöttem örök jegyességet a blogommal, az megint két külön dolog. Hiszen épp nemrég osztottam meg az új tetoválásomat, a blogon pedig nem is tudom, volt-e róla szó, de akik követnek instagramon, feltétlen láthatták, hogy ősz óta zöld hajjal boldogítom a környezetemet meg magamat.

Múlt nyáron olvastam Julia Cameron: A művész útja c. könyvét (ami tanfolyami anyagként is megállja a helyét, hiszen bőven tartalmaz feladatokat) és lelkesen végeztem a házi feladatokat. Az egyik az volt, hogy egy húsz tételes listából válasszuk ki azt a három mantrát, amit leginkább a magunkénak érzünk, és ezeket vessük papírra legalább ötször minden nap. Az én mantráim ezek voltak:

Kreativitásom elvezet az igazsághoz és a szeretethez.

Kreativitásom gyógyító erő a magam és mások számára.

Kész vagyok hagyni, hogy Isten rajtam keresztül alkothasson.

A kreatív élet egyik alapelve pedig Julia Cameron szerint ez:

Ha megnyitjuk kreativitásunk csatornáját az alkotónak, számtalan apró, mégis erős változásra kell számítanunk.

Való igaz, hogy a kreativitásom nem várt, egyszerre apró és mégis erőteljes módokon lepett meg az elmúlt időszakban! Az ég áldja.

Mégis, valahogy hűtlennek és csapodárnak érzem magam, hogy – meghagyva bár az utat a váratlan élményeknek – az írás (ha nem is konkrétan a Kincsesfüzet blog) mellett nem tettem hűségesküt.

Minden esetre mókás, hogy az életre szóló szerelem mellett viszonylag hamar elköteleztem magam (sokak szerint túl hamar is, és azt jósolták, hiányozni fog az életemből az ifjúkori szerelmi kalandozás – immár 13 éve nem hiányzik a legkevésbé sem :)), az írásnak tett jóban-rosszban hűségesküm viszont (pedig az írással már akkor flörtöltem, amikor még írni sem tudtam) még várat magára.