Föld, Nap és csillagok

Szóval csináltattam egy tetoválást.

Nem tudom, ki követi A szolgálólány meséjét, ki sem. 

A fenti jelenetben azt láthatjuk, hogy Erin, akit elraboltak és egy átnevelő táborból szökött meg, majd a trauma hatására önkéntes némaságba burkolózott, évek után először szólal meg. Az első mondat, ami elhagyja a száját, egyben egy fricska is, ami a teokratikus állam bevett köszöntését (“Áldott legyen a méhed gyümölcse!”) figurázza ki: “Áldott legyen a müzli gyümölcse!” 

Moirából, aki maga is egy sok gyötrelmet megélt menekült, kitör a nevetés. “Mióta tartottad ezt magadban?” Erin csak megvonja a vállát: “Egy ideje.” 

Egy kicsit sajnálom, hogy ilyen hallgatag voltam-vagyok mostanában és nem osztottam meg itt mindazt, amin elmélkedtem. Talán majd összekapom magam és írok bővebben erről a tetoválás dologról meg mindenféléről, ami mögötte van.

Addig is, címszavakban, lentről felfelé:

  • Föld – Földanya, női energia, erő, stabilitás, biztonság, támogatás, belső bölcsesség
  • Nap – Napisten, férfi energia, ihlet, útmutatás, szellemi energia, motiváció
  • Univerzem – teremtő erő, felsőbb erő, változás, tanulás, utazás, teremtés, alkotás

Blessed be the froot loops!

Reklámok

Föld, Nap és csillagok” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szia. Örülök, írtál róla, mert nagyon kíváncsi voltam, miután láttam az Instagram képeket. Azt hiszem összesen 5 éve lesz lassan, hogy követlek. A zöld haj után ez volt a legmeglepőbb dolog, amit bevállaltál. Egyébként teljesen el tudtam volna képzelni veled kapcsolatban, hogy “X dologból választhatsz, Timi mit vállalna be”, abban beválasztanám a tetoválást is. Illik hozzád a tetoválás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s