Kihívások télre | My winter challenges

A szokásos őszi kihívásom a NaNoWriMo, de aki követ ott, láthatja, hogy a szószámom valahol kétezer táján megfeneklett, és már innen az oldalsávból is lekerült a 2017-es részvételt hirdető plecsni.

Nem történt semmi különös, egyszerűen csak nem akart beindulni ez az idei nanó, és úgy éreztem, hogy ha be is tudnám rugdosni magam a kihívásba, azt idén inkább a bűntudat vezetné. Úgyhogy inkább elengedtem.

Na de mi van helyette, és került még a látóterembe a következő hónapokra?

CD33A0B9-E834-49C4-8997-8CA1B6225875

A művész útja

Julia Cameron: A művész útja c. könyve még augusztusban került hozzám. Tulajdonképpen nem is annyira könyv (olvasmány), mint egy egyéni kurzus tananyaga és feladatsorai. Az elkötelezettségem a hónapok során, khm, hullámzó volt, pedig aha-pillanatokban és eredményekben egyaránt bővelkedett a kurzus.

Annak, hogy a NaNoWriMót elengedtem, az egyik indikátora az volt, hogy szeretnék újra elköteleződni a kurzus mellett. Ezen a héten és talán a jövő héten igyekszem felzárkózni, majd folytatni tovább, és ha nem is 12 hét alatt, de a lehető legtöbbet kihozva belőle befejezni ezt a 12 hetes kurzust.

(Még töprengek rajta, hogyan tudnám elhozni az élményeimet, minden esetre a kurzus része, hogy heti “kalendáriumot” vezetek a tapasztalataimról és gondolataimról, hogy összefoglalva vagy több részletben, de ezek alapján biztosan vissza fogok tudni tekinteni a teljes folyamatra.)

Naplóírás télen

Télire benevezek egy naplóíró kihívásba Molyon.

A szabályok Molyon megtekinthetők, de a lényeg, hogy ezen a télen (novembertől februárig) minden nap, de legalább 40 alkalommal osszunk meg egy legalább tízmondatos naplóbejegyzést a Moly adott zónájában.

Egyébként is fontolgattam egy naplóíró kihívást, hogy a bullet journalomba írt napi egy-egy soron felül is visszarázódjak a mindennapos naplóírásba, és egyébként is, digitálisan máshogy írok, mint papíron. Így pont jókor jött, hogy a tegnapi molytalin, amin jártam, megemlítették ezt a lehetőséget.

Azok kedvéért, akik nem követnek Molyon, valamilyen formában (pl. időközösen összesítve) megosztom majd a bejegyzéseimet itt is.

Lunar Abundance

Egy nyugalmasabb, magam felé türelmesebb és gyöngédebb, mégis motiváló, folyamatos, nem nagy nekizúdulásokkal és bűntudatos visszaesésekkel teli ritmust keresek az életemben, és bár nem most találkoztam először az ötlettel, valahogy most szólított meg Dr. Ezzie Spencer Lunar Abundance módszere.

Ez a módszer azt javasolja, minden holdciklusra válasszunk egy törekvést, egy új irányt, az életünk egy területét, amin dolgozni szeretnénk, és a holdciklushoz igazodva, a tevékenység és a megpihenés ár-apályaira építve hozzunk változást az életünkbe.

#PlanWithMeChallenge : bad habits 🇬🇧 I thought I’m done with my maximalism years ago, but one of my worst habits is still to rush myself, to demand more, not to accept the process, not to accept that I’m a work in progress, to demand to see the finish line. As I recently shared, I give a shot to this #lunarabundance practice by @ezziespencer, focusing on the moon, and practicing the ebb and flow, the balance of being and doing within a cycle. Also, I copied the 2018 lunar calendar into my journal (printable on Ezzie’s site) and I played around a bit with decoration. (I was also inspired by @boho.berry ’s lunar calendar decoration.) 🇭🇺 Azt hittem, a maximalizmusommal évekkel ezelőtt leszámoltam, de azért még vannak maradékai. Továbbra is rossz szokásom az “ottvagyunkmár?!” hozzáállás, hogy nem tudom élvezni az utat, hogy nem tudom megengedni magamnak, hogy félkész legyek, hogy “úton” legyek. Úgyhogy az új kihívás: fél szememmel a holdon, elfogadni az ár-apályokat, és keresni az egyensúlyt a “haladok” és a “csak úgy vagyok” ciklikusságában. Ugyanitt: Ezzie nyomtatható naptárából kimásoltam a 2018-as holdciklusokat, és még dekorálgattam is egy kicsit. 😊🌘

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

Ma van újhold, így most kezdem az első holdciklusomat az első személyes törekvésemmel.

Ez egyben azt is jelenti, hogy még nem tudom, mennyire válik majd be ez a módszer, de nem zárom ki, hogy a jövőben, ha az első néhány holdciklus alkalmával hasznosnak találom ezt a módszert, valamilyen módon behozzam ide a blogra is. (Nem titkoltan a holdciklusonkénti új téma gondolatától elfogott az édes nosztalgia a Boldogságterv havi témái iránt.)

Nálam ezek a most futó, illetve hamarosan induló kihívások. Ti mivel töltitek az őszt és a telet?

ENGLISH VERSION

My usual challenge for Autumn is NaNoWriMo, but this year I felt like… nope. Just no.

Of course community is still amazing and I could still bully/motivate myself into it, but I feel like it would be fueled by shame and guilt, so I decided just… not to.

It doesn’t mean that I have left nothing on my mind – I have projects for both this end of autumn and for winter too.

15E6449E-67C8-4559-9F81-7D1B884728C4

The Artist’s Way

I started to read Julia Cameron’s book and do the 12 weeks course it contains in August. I was really passionate for it, but although I saw the results and experienced the aha-moments, I somehow got lazy with it.

So instead of pushing through NaNoWriMo, I decided to renew my commitment to The Artist’s Way course.

Not sure yet how, but I want to share my experiences too. I have them written in my journal week by week, as the book suggests, so I have the material, I just have to figure out how to share it here.

Winter Journaling

Although I write at least one line or two every day in my bullet journal, and I am diligent in the morning pages routine in The Artist’s Way, I fell behind with digital journaling lately. And since I write differently on paper (even on loose-leaf paper and in a notebook) and on digital platforms, I considered to jump into some daily journaling challenge.

And of course I found a great opportunity. :)

It would be Hungarian only tho – I’ll share daily journal entries on Moly.hu (“the Hungarian Goodreads”).

Lunar Abundance

I miss a balanced, calm and gentle but still motivating pace in my life, so when I came across the Lunar Abundance Practice by Ezzie Spencer, I decided to give it a go.

#PlanWithMeChallenge : bad habits 🇬🇧 I thought I’m done with my maximalism years ago, but one of my worst habits is still to rush myself, to demand more, not to accept the process, not to accept that I’m a work in progress, to demand to see the finish line. As I recently shared, I give a shot to this #lunarabundance practice by @ezziespencer, focusing on the moon, and practicing the ebb and flow, the balance of being and doing within a cycle. Also, I copied the 2018 lunar calendar into my journal (printable on Ezzie’s site) and I played around a bit with decoration. (I was also inspired by @boho.berry ’s lunar calendar decoration.) 🇭🇺 Azt hittem, a maximalizmusommal évekkel ezelőtt leszámoltam, de azért még vannak maradékai. Továbbra is rossz szokásom az “ottvagyunkmár?!” hozzáállás, hogy nem tudom élvezni az utat, hogy nem tudom megengedni magamnak, hogy félkész legyek, hogy “úton” legyek. Úgyhogy az új kihívás: fél szememmel a holdon, elfogadni az ár-apályokat, és keresni az egyensúlyt a “haladok” és a “csak úgy vagyok” ciklikusságában. Ugyanitt: Ezzie nyomtatható naptárából kimásoltam a 2018-as holdciklusokat, és még dekorálgattam is egy kicsit. 😊🌘

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

This method suggests to set a feeling-based intention at every new moon (it’s today!), and follow it through a moon cycle, balancing “doing” and “being” periods as the moon changes.

Of course since this is my first new moon intention, I have no idea how it will work out, but if it will find its way in my life, I will try to incorporate my monthly intentions here on the blog too.

These are the challenges I am looking forward to this winter. What are you up to?

Reklámok

Kihívások télre | My winter challenges” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ügyes vagy, hogy elengedted a NaNoWriMo-t! Én is sokszor kerülök olyan helyzetekbe, ahová inkább a bűntudat visz, mintsem a motiváció, de egyre könnyebben ismerem föl (és engedem el) ezeket a helyzeteket. Tetszik ez a hold-idős dolog, várom majd a beszámolóidat!

  2. Kedves Timi! Lányom már régóta mondja irjak blogot! Most, hogy megjártam a Balaton Camino-t kezdek ráhangolódni a témára. Azt én sem szeretném, hogy kötelességé váljon. iIntha olyan lenne, mint az újság szerkesztőség. NA hol van már a cikked? NAPONTA kérdi a főnök…. Ezt nem szeretném. Irni viszont szeretek, de nem tudok. Van egy néztem, melyet még nem teszteltem senkivel. Szerintem ma már olyan rohanó világot élünk, hogy napi egy oldalnál többre nem futja és ez is csak úgy, hogy rengeteg energiát kell bele tenni! Lehet még sokat is mondtam, Heti egy? HA van facebook oldala a az embernek talán a bejegyzéseket lehet “BLOG”-nak is tekinteni?
    HA ideje engedi Kedves Timi, kérem ossza meg velem Ön mit gondol erről. Az oldala tetszik gusztusos. Csak egy cikket olvastam el eddig. Balog Géza

    • Kedves Géza, ha szívesen írna, én mindenképp bíztatom, hogy írjon! Nyugodtan használja azt a felületet, ami kényelmes. Facebookon és más közösségi média oldalakon is vannak olyan fiókok, amik nem egy blog oldalágai, hanem önálló értéket képviselnek, nem kell ahhoz saját honlap vagy klasszikus értelemben vett blog. Amit mindenképp tanácsolnék, hogy ne vegyítse a személyes profiljával, inkább hozzon létre egy Facebook oldalt (a Facebookon aztán egy kattintással lehet váltani a kettő között), és akkor nem keveredik össze a személyes, családoknak-barátoknak szánt tartalom a nagyvilágnak szánt gondolatokkal. Ha az írásban bizonytalan, esetleg üzletelhet a lányával vagy más családtaggal, ismerőssel, hogy vállal-e egy gyors előolvasást az írásokhoz. Ami az elvárásokat illeti, itt én voltam a magam szigorú főnöke, ami azt illeti, egy-két kedves-udvarias kommentet leszámítva senki nem tette szóvá az elmaradásomat. :) Profi bloggerek közt is, akiknek ez nem a hobbija, mint nekem, hanem a megélhetési forrása, több olyannal találkoztam, akik egy-egy időszakban jelezték, hogy megértéseteket kérem, most nem lesz annyi tartalom, pihennem kell, stb., és inkább hitelesebbek, emberibbek lettek tőle, nem ráztuk a kilincset reklamálva. :) Így ez ne tartsa vissza! Azt is megteheti, hogy még a blog/oldal indítása előtt megír előre néhány bejegyzést, amiket majd később tesz közzé. Ez egy kis “veszélytelen” gyakorlás, ráhangolódás, és keletkezik egy kis tartalék, amit beoszthat ihlettelen időkre. Ha heti egy bejegyzés az elképzelése (teljesen elegendő egyébként), akkor három-négy ilyen gyakorló írással már egy hónapra előre biztosította az oldala tartalmát. A végső elhatározást persze Önnek kell meghozni, de jóformán nem más, mint elhatározás kérdése a dolog!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s