A könnyedség éve (haha!… hát persze) – The year of ease (lol!… nope)

Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de egy kicsit csend lett itt a blogon az utóbbi… izé… egy évben? Kettő? ‘:D

Nem szeretnék most bővebben írni arról, hogy miért (hosszú is lenne meg nem is nagyon akarok :)), de a rövid válaszom: nem történt semmi különös. Nem írtam könyvet, nem költöztem az Északi-sarkra vagy egy titkos katonai Hold-bázisra, nem küzdöttem rákkal és a rák ellenszerét sem találtam fel.

🇬🇧 Two word-mandalas. I made “ease” at the end of last year when I chose it as my word for 2017. I thought it will be a well-deserved reward year for me. Loooool. 😂 “Ease” turned out to be my biggest challenge this year. So recently I made a similar mandala for “breathe” to remind myself to breathe – as I learned during my yoga practices (@yogatx @mindfulish_ @colechanceyoga 😉), breathe into stress, breath into hardships, breathe calm, breathe slow, let go the constant urge to move, to move forward, to move away, to move just because, and instead, just breathe into stillness. The closest I got to “ease” this year was the constant recognition of how often (literally and figuratively) I either hold my breath or let it pump too fast, and if nothing else, I tried, at least, to breathe. 🇭🇺 Két szó, két mandala. Az elsőt még előző év végén rajzoltam, amikor az év szavává az “ease” (könnyedség, nyugalom) szót választottam, mert úgy gondoltam, marhára megérdemlem. Visszatekintve, nem is sejtettem még, milyen naiv vagyok. 😂 A könnyedség nem az év jutalma, hanem az év kihívása lett a számomra. Mert igen, hosszú évek munkájával a legtöbb dolgot elimináltam az életemből, ami jellemzően stresszt okozott – úgyhogy kénytelen voltam szembenézni vele, hogy ami visszamaradt és a könnyed, nyugodt életem útjában áll, az bizony mind bennem van… és nem kevés. A második szó, “breathe”, lélegzés, lélegzet. Kitartóan jógáztam idén is, és a fizikai könnyebbség mellett igyekeztem a jóga lelki üzeneteire is figyelni. A legfontosabb, amit tanultam, hogy milyen fontos az, hogy (szó szerint és átvitt értelemben egyaránt) ne tartsuk vissza a lélegzetünket, de ne is hagyjuk zabolátlanul elszabadulni, ha stressz, nehézség, fájdalom ér, hanem lélegezzünk, lélegezzünk mélyen, nyugodtan, odafigyelve, nem a “támadj, fuss vagy tettesd magad halottnak” pánikreakcióival, hanem elfogadón, megadón. Ez volt a legközelebbi, ameddig a könnyedség felé vezető úton jutottam, és ebben is csak addig, hogy felismerjem, mekkora kihívás számomra ez a gyakorlat. Akárhogy is, igyekezve visszanyelni a szarkazmust: ez egy tanulságos év volt. 😜

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

Tavaly év végén az év szavává az “ease”-t, a könnyedséget választottam. Egyszerűen sorra vettem mindazt, ami az utóbbi években történt: meghalt anyukám, a gyászidőszakom mellett, ami folyamatos odafigyelést és lelki munkát igényelt, dolgoztam, tanultam, elvégeztem a főiskolát, kétszer váltottam munkahelyet (ebből az egyik egy több mint egy éven át húzódó nagyon stresszes időszak eredményeképp történt, ahol folyamatos lelki nyomás alatt tartottak minket és a “mit hoz a holnap” stressz rányomta a bélyegét minden munkanapunkra), Petivel elindítottuk a saját életünket (összeházasodtunk, építkeztünk, költöztünk, kutyát vállaltunk), beindítottam a blogom, megírtam többszáz blogbejegyzést, mellette azért a háttérben nagyjából ennyi rövid történetet is, mindezt úgy, hogy az írást kiskanállal kellett benyomnom az időbeosztásomba. Nagyon intenzív néhány év volt, és úgy éreztem, most, hogy minden külső körülmény adott, igazán, de tényleg, rohadtul megérdemlek egy évet a könnyedség jegyében.

És bárcsak azt mondhatnám, hogy ezt az évet egy csendes sarokban, békés mosollyal az arcomon meditálva töltöttem. XD De nem. Nem lehettem volna ennél sokkal naivabb, ugyanakkor nem lehetett volna ennél találóbb melléfogásom, amikor az év mottójává a könnyedséget választottam. Amikor ugyanis elkezdtem nagyszabású nagytakarítást tartani az életemben és végre kiszórtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy a könnyeden élt életem útjában áll, és még mindig tele voltam akadályokkal, akkor bizony szembe kellett néznem a nem kellemes ténnyel, hogy az akadályok bennem vannak, és onnan nem olyan könnyű kiszórni őket…

Úgyhogy röviden és tömören, ez az év a belső munka éve volt, ami a jövőben is folytatódik. De hogy hová tűntek az írásaim? Hiszen ez az egész blog nem másból született, mint egy hasonló, intenzív belső munkával töltött időszakomból: a gyászidőszakomból.

Rossz hír: valahol időközben rájöttem, hogy az írás (a blogolás és a történetírás is) nem egyszerűen szívós túlélői és az ép elmém megőrzésének eszközei voltak az agyonhajszolt időszakokban, hanem egyenes ági termékei a stressznek és a rohanásnak.

Jó hír: dolgozom az ügyön. 😀 Az írás az életem része, mondhatnám, hogy azóta, hogy írni tudok, de valójában még régebben (emlékszem egy versre, amit óvodás koromban fabrikáltam, és arra gondoltam, hogy bárcsak már tudnék írni, mint a nagyok, akkor ezt most leírhatnám), és nem fogok választani az írás és a nyugodt, kiegyensúlyozott élet között, csak kell még egy kis idő, hogy kifundáljam ezt az egészet.

Hogyan tovább a Kincsesfüzettel?

Őszintén? A fene tudja. Nem akarok most nagy bejelentéseket, elhatározásokat, elköteleződéseket tenni. (A legutóbbi sem hozott nagy eredményeket – emlékszem ám még a NaNoWriMo utáni mámoros “már nem aggódom, lesz-e mit írnom a következő hónapokban” nagy ujjongásomra.) Épp a napokban olvastam Dóri hasonló bejegyzését arról, hogyan készül visszatérni több hónap blogtalanság után.

Mostanában már nem szorítottam a háttérbe a blogos gondolataimat, és elkezdett azon járni az agyam, hogyan hozzam vissza az egészet a hanyatlásból. Mert persze hiányzott. Úgyhogy először elmondom, mit találtam ki: visszatérek az gyökerekhez, a Daily Dorothy előtti időkbe, amik csak ad-hoc írtam bejegyzéseket, és egyáltalán nem érdekelt, hogy olvasnak-e vagy sem (hé, volt olyan, hogy egy évig írtam anélkül, hogy lett volna olvasóm – vagy legalábbis olyan olvasóm, aki valamilyen formában érezteti a jelenlétét -, és tök jól elvoltam). Semmi stressz, csak az írás öröme. Egy hely, ahol leírhatom, mit gondolok az engem foglalkoztató témákról. Megmutathatom, ami éppen tetszik. Összegezhetem a tapasztalataimat. Ez eddig is így volt, nem? Dehogy nem! Ami változik, az a rendszeresség, a változatosságra való törekvés, és a mindent-egyszerre-és-most akarok hozzáállás nyugdíjazása. Mit szóltok hozzá? 🙂 – Daily Dorothy: Próbáld meg egyszerűbben

Bár nálam, mint mondtam, nem az volt az elsődleges gond, hogy túlterheltem magam elvárásokkal, hogy milyennek kell, nem kell, illik, szabad lennie egy jó blognak (bár igyekeztem tartalmas, összeszedett, hasznos cikkeket generálni, ahhoz képest, hogy például az elején egy idézetet esetleg egy egysoros hozzáfűzéssel is bejegyzésnek számítottam, míg aztán már nem is volt bejegyzés az, amin nem dolgoztam napokig), de arra gondoltam, nem árthat, ha felveszem a bloggal kapcsolatban a mélytengeri b*szik rája pózt. (Ismeritek a viccet? – Mi az, a tenger fenekén él, és rohadtul nem érdekli a dolog? – Mélytengeri b*szik rája.)

Így nem tudom, mi várható a blogon. Ha úgy érzem, van mondandóm, írok. (Akkor is, ha nem tudok belőle összeállítani egy összeszedett, több alpontos, jól kifejtett és többfelől alátámasztott gondolatmenetet.) Ha úgy érzem, nincs, nem szorongok miatta. (Haaaaaahhhhaaahhhahhhahah, oké, szóval igyekszem nem szorongani miatta.) Ha valami nem vág a blog témájába ¯\_(ツ)_/¯, az sem fog visszatartani. Ha nem lesz konzisztens a stílusom, ¯\_(ツ)_/¯. Ha nem lesz konzisztens a blog stílusa, ¯\_(ツ)_/¯. Ha nem találom a megfelelő végszót vagy végkövetkeztetést, akkor úgy fogom lezárni a bejegyzéseket… mint ezt most. 😀

Angolul beszélők görgessenek le, a bejegyzés végén megosztom az új kedvenc youtube-osom, Riccardo érzelemdús videóját “Gondolataim a közösségi médiáról, avagy a p*csába az összehasonlítgatással” címmel. 😉

ENGLISH VERSION

Hey everyone! So you (yes, I mean you, my imaginary English speaking reader :D) probably don’t follow me for so long, but my good old Hungarian readers (yes, my imaginary Hungarian readers, plus those three or four who really read my blog :D) were able to notice that I’ve gone pretty quiet in the last… one year?… two?…

I won’t share the long story (first, because it’s long, and second, because I don’t really want to :)), but the short answer is: nothing really happened. I didn’t write a book (as some suspected), didn’t move to the Arctic or the Moon, I didn’t fight cancer or found the cure of cancer. I did have major life changes, but they were planned and awaited ones… with non-planned side-effects, frankly.

🇬🇧 Two word-mandalas. I made “ease” at the end of last year when I chose it as my word for 2017. I thought it will be a well-deserved reward year for me. Loooool. 😂 “Ease” turned out to be my biggest challenge this year. So recently I made a similar mandala for “breathe” to remind myself to breathe – as I learned during my yoga practices (@yogatx @mindfulish_ @colechanceyoga 😉), breathe into stress, breath into hardships, breathe calm, breathe slow, let go the constant urge to move, to move forward, to move away, to move just because, and instead, just breathe into stillness. The closest I got to “ease” this year was the constant recognition of how often (literally and figuratively) I either hold my breath or let it pump too fast, and if nothing else, I tried, at least, to breathe. 🇭🇺 Két szó, két mandala. Az elsőt még előző év végén rajzoltam, amikor az év szavává az “ease” (könnyedség, nyugalom) szót választottam, mert úgy gondoltam, marhára megérdemlem. Visszatekintve, nem is sejtettem még, milyen naiv vagyok. 😂 A könnyedség nem az év jutalma, hanem az év kihívása lett a számomra. Mert igen, hosszú évek munkájával a legtöbb dolgot elimináltam az életemből, ami jellemzően stresszt okozott – úgyhogy kénytelen voltam szembenézni vele, hogy ami visszamaradt és a könnyed, nyugodt életem útjában áll, az bizony mind bennem van… és nem kevés. A második szó, “breathe”, lélegzés, lélegzet. Kitartóan jógáztam idén is, és a fizikai könnyebbség mellett igyekeztem a jóga lelki üzeneteire is figyelni. A legfontosabb, amit tanultam, hogy milyen fontos az, hogy (szó szerint és átvitt értelemben egyaránt) ne tartsuk vissza a lélegzetünket, de ne is hagyjuk zabolátlanul elszabadulni, ha stressz, nehézség, fájdalom ér, hanem lélegezzünk, lélegezzünk mélyen, nyugodtan, odafigyelve, nem a “támadj, fuss vagy tettesd magad halottnak” pánikreakcióival, hanem elfogadón, megadón. Ez volt a legközelebbi, ameddig a könnyedség felé vezető úton jutottam, és ebben is csak addig, hogy felismerjem, mekkora kihívás számomra ez a gyakorlat. Akárhogy is, igyekezve visszanyelni a szarkazmust: ez egy tanulságos év volt. 😜

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

Last year, when I decided to choose a word for this year, I went through all the stuff that happened to me in the recent years. It was rough: my mom died, and while grieving was an all consuming and life transforming experience itself, I worked in full-time, studied at college part-time, I was fired twice (before the first, we spent with my group one year in stress every day, knowing that the day will come, when we all, young and old, will be suddenly fired at one point, we just didn’t know when, and it was pretty exhausting), we built our “adult life” with my now-husband (we got married, we built a new home and moved in, we got a dog), I started my blog while still writing fiction, so I wrote hundreds of articles and short stories in total, while I had to push my writing sections into my rushed schedule. So I was like, okay, we worked hard to create a more peaceful, slower, more quiet life, it’s time to enjoy, I f*cking deserve it.

And I have to laugh so hard when I think back to that naive young woman who thought this year will be full of smile and ease and lightness. No, no, don’t worry, as I said, there was no catastrophe. Right the opposite. I had everything to have an easy, peacful life – except inner peace and ease. I could no longer blame it on my circumstances, so I hade to face it: the call is coming from inside the house…

Bad news: somewhere along the way I realized that all along the years, I was wrong about my creativity – it didn’t barely survived in my stressful life, while served as my trustworthy safety valve, keeping me sane… it was the direct product of my stressful circumstances. When they were gone, I was left alone in silence.

Good news: I love writing, it is part of my life since my preschool years, and I won’t let it slip out of my life, or choose between a peaceful, slow paced life and writing. I’m learning, I’m doing intense inner work, I will find a way.

What now with my blog?

Short answer: I don’t really care right now.

I started to hear my inner voice again, and I considered it as a good sign and decided to honor it with a blog post. I will happily do it any time when it happens again. But I won’t do big announcements or promises. I try to… you know… take it easy. ‘:D

If I have an idea, but it wouldn’t worth a long, detailed article, just a quick, few lines one? ¯\_(ツ)_/¯ (I will share a few lines one then.) If I have no ideas for another months? ¯\_(ツ)_/¯ (I’d say I won’t stress about it, but lol, okay, let’s be honest: I will try not to.) If a topic doesn’t fit the blog’s profile? ¯\_(ツ)_/¯ If my writing style won’t be consistent? ¯\_(ツ)_/¯ If the blog’s style won’t be consistent? ¯\_(ツ)_/¯ If I won’t have the time or mood to fumble with English translation? ¯\_(ツ)_/¯ (Google translator is your friend, my dear, dear imaginary English reader.) If I don’t know, how to properly finish a blogpost, like right now?… ¯\_(ツ)_/¯

So, let’s hear the opinion of my newest Youtube favorite, Riccardo, on “Social media – F*ck the comparison game”. 😉

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s