Ahogy a januári emlékeim közt láthattátok, nemrég megnéztem Andy Weir: A marsi c. könyve alapján készült filmet (kétszer) – de ami azt illeti, a könyvet is olvastam előtte. Most pedig eljött az ideje, hogy ajánljam is – mindkettőt.

A tinikorom kedvenc regényei alapján már sejthettétek, hogy engem egy jó sci-fivel nem nehéz megvenni.

“Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?” (Forrás: Moly.hu)

A marsi története izgalmas, feszültséggel és fordulatokkal teli, de ami igazán elragadó benne, az a stílusa. A könyv nagyobbik részében Mark Watney űrhajós naplóbejegyzésein és rögzített beszélgetesein keresztül ismerjük meg a történéseket, Mark pedig… nem tudok mást mondani, hatalmas arc. Fergeteges, a helyzete fölötti végtelenül ironikus humorral kommentálja végig az eseményeket, egyik katasztrofális helyzetet, lélekőrlő nehézséget, életmentő barkácsötletet a másik után. Ezáltal a könyv ezt a nagyon is súlyos témát mindvégig szórakoztatóan mutatja be, anélkül azonban, hogy elviccelné vagy elvenné a komolyságát.

A film is (amit képtelen vagyok Mentőexpedíciónak hívni, úgyhogy úton-útfélen rajta fogtok kapni, hogy A marsi néven emlegetem) hű maradt a könyv hangulatához. Amit pedig még kifejezetten érdekesnek tartottam, azok a filmhez készült kis teaser-ek, amik nem is a filmbe akartak bepillantást nyújtani, hanem általuk úgy érezhetjük, mintha valóban egy űrprogram részesei lennénk.

Hiszen nem pont ugyanez történne, ha az igen-igen közeli jövőben az űrhajósaink elindulnának a Marsra? Tudományos ismertető műsorok szólnának arról, hogyan működik a küldetés, az űrhajósokkal reklámokat forgatnának, a kilövést élő twitter hírfolyam követné… és ha az űrben rekedne egy űrhajós, hashtag kampány indulna érte, hogy hazahozzák.

A marsi ugyan nem fogja megváltani a világot mély filozófiával vagy világrengető mondandóval, de aki szereti a sci-fit, és egy lendületes, izgalmas, szórakoztató élményt keres, annak A marsit – a filmet és a könyvet – egyaránt jó szívvel ajánlom!