NaNoWriMo – Miért érdemes beszállnod a játékba?

A főiskola első félévében a játékpedagógia kurzuson a következő feladatot kapta az évfolyam: egy kiadott szabásminta alapján mindenkinek el kellett készítenie egy kézzel varrott plüss kengurut. A feladat egyébként tradicionális: a tanárnő keze alatt minden évfolyam, nappalisok és levelezősök egyaránt, minden évben megkapja ezt a feladatot (csak minden évben más állattal).

Sokan persze megrettentek, de a tanárnő nemcsak biztosított minket, hogy egészen biztos benne, hogy mindenki képes lesz teljesíteni a kihívást, de azt is elmondta, hogy miért tartja fontosnak azt, hogy egy ilyen jellegű – meghökkentő és szokatlan, bonyolult és fáradságos, többek szemében teljesíthetetlennek tűnő – kihívással rögtön az első félévünkben találkozzunk, méghozzá nem is egy kézműves kurzus keretében, hanem egy fontos elméleti szigorlati tárgy, a játékpedagógia kurzusán.

Ez pedig az, hogy mi magunk is átéljük azt, amiért a játék, a játékélmény fontos a gyerekek számára (is):

  • Szakítson ki kicsit a megszokottból azáltal, hogy rávesz valami olyasmire, amit általában nem csinálunk
  • Segítsen átélni az alkotás, a kreativitás, a gondolatjátékok élményét
  • Segítsen fejlődni azzal, hogy olyan kihívás elé állít, ami mókásan, élvezetesen, de azért komolyan megdolgoztat
  • Sikerélményt adjon azáltal, hogy véghezviszünk valamit, amiről elsőre talán azt hittük, nem is leszünk képesek rá

Egy ilyen “felnőttes” játék lehet a NaNoWriMo, az egy hónapos regényíró kihívás is: egy nagy kihívásra invitál, ami kimozdít a megszokottból, meggyötör és megdolgoztat, de felajánlja a játék és az alkotás élményét és a rendkívüli teljesítmény sikerélményét.

Let's play!


A novemberi regényíró kihívással kapcsolatos korábbi cikkeimet a nanowrimo címke alatt böngészhetitek. A leghasznosabbakat pedig itt foglaltam össze. A magyar csapat fórumát itt találjátok.


Ne feledjétek, hogy a kihívásokról, játékról és kreativitásról szóló ebook jár most az új hírlevél feliratkozóknak – akkor is, ha nem szeretnének nevezni a NaNoWriMóra. 🙂

A HÍRLEVÉLRE ITT IRATKOZHATTOK FEL

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s