{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A Felhőatlasz és az időutazás

Nemrég megnéztük Petivel a Felhőatlasz c. filmet, majd rögtön utána elolvastam az alapjául szolgáló könyvet is.

David Mitchell könyve hat egymástól távoli korban játszódik, és történetei közt úgy vándorolnak a lelkek, az emberi sors fordulatai, az emberi jellem alapmotívumai, az emberiség történetének refrénjei, mint az égen a felhők: feloszlanak majd újra összeállnak, különböző formákat vesznek fel, de mindig újjászületnek, és végső soron, ugyanabból az anyagból születnek újjá, így a rabszolgaság korától a jelenünkön és a jóléti társadalom még fényesebb jövőjén át egészen a posztapokaliptikus törzsi létig nem is változnak olyan sokat.

A Felhőatlasz egy tanulságos időutazás – épp ezért ragadtam meg az alkalmat, hogy az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívásra, aminek témája az időutazás, erről a könyvről írjak, egészen pontosan az általa ébresztett gondolatokról az idővel kapcsolatban.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A könyv egyik szereplője az időnek egy következő elméletét vázolja fel (kiegészítve a saját gondolataimmal):

  • A múlt valódi és virtuális formában létezik. A valódi múlt az, ami valóban megtörtént, azonban minél távolabb van tőlünk, annál töredezettebbek róla az emlékeink, a nyomaink, a bizonyítékaink, és a róla alkotott képet annál több fantáziával, magyarázattal és értelmezéssel töltjük ki. Így születik meg a virtuális múlt, az a múlt, amit mi ismerünk – a múlt, ahogy mi látjuk. A virtuális múlt lassan bekebelezi a valódi múltat, ahogy a múlt emlékek híján már csak a sokszor átíródott történetekben él.
  • A jövő valódi és virtuális formában létezik. A valódi jövő az, ami ténylegesen meg fog történni, de amíg jelenné nem válik, csak jóslataink, elképzeléseink, prognózisaink, reményeink és félelmeink vannak arról, hogy milyen lesz – ez a virtuális jövő, az, amit a jelenben a jövőből látunk. A valódi jövő kiszorítja a virtuális jövőt, amikor valósággá válik, vagy magába olvasztja, hiszen vannak önbeteljesítő jóslatok is, és a jövőről alkotott remények és félelmek befolyásolják a jövő alakulását.
  • A jelen valódi és virtuális formában létezik. (Ez már az én hozzáfűzésem a könyvbéli tudós gondolataihoz.) Azt hihetnénk, hogy legalább a jelen csak egy verzióban létezik, csak a valódi jelen az, amit magunk körül látunk, de ez közel sem igaz. Valójában semmi mást nem érzékelünk, mint a virtuális jelent: egy olyan képet a jelen valóságról, amit a saját korábbi tapasztalatainkon (a virtuális múltunkon) és a jövőhöz fűződő reményeinken, félelmeinken, elképzeléseinken (a virtuális jövőnkön) át látunk, és ami mintha egy szűrőn át jutnak el hozzánk, azon keresztül érzékeljük és értelmezzük.

A történet foglalkozik a születés és újjászületés (reinkarnáció) kérdéseivel, azzal, hogyan gyakorolnak hatást a tetteink a saját jelenünkre és másokéra, valamint a saját és mások jelenére a jövőben, következő életeinkben.

Néhány kiragadott központi gondolat a történetből:

  • “A történelem emberi tapasztalatok egész tárházát vonultatja fel”, amik támaszt nyújthatnak számunkra a jelenben. (idézet a könyvből)
  • “Az életünk nem csupán a miénk. Kötődünk másokhoz, a múltban és a jelenben. És minden egyes bűntettel vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.” (idézet a filmből)
  • “Hiszem, hogy vár ránk egy másik világ. Egy jobb világ. És én ott fogok várni rád. Hiszem, hogy nem soká maradunk halottak.” (idézet a filmből)

A történet szerint tehát így utazhatunk az időben:

  • Visszautazhatunk az időben, vagy legalábbis belepillanthatunk a múltba, hogy mások tapasztalataiból tanuljunk, választ kapjunk a kérdéseinkre, segítséget és támogatást kapjunk a jelen helyzeteinkhez.
  • Előreutazhatunk az időben azáltal, hogy a gondolataink és tetteink hatása, mindaz, amit a múltból merítettünk, amit a jövőről elképzeltünk és amit ennek hatására cselekedtünk a jelenben, továbbgyűrűzik és túlél minket.
  • Más korokban, új és új testekben újjászülethetünk, és így nemcsak az “árnyékunk”, de mi magunk is több korban élhetünk.

Az eheti VKP kihívás többi írását itt olvashatjátok:

Reklámok

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A Felhőatlasz és az időutazás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jó, hogy erről írtál! Anno is sokat gondolkodtam azon, hogy megnézzem-e -akkor nem jött össze- de ezután még jobban érdekel és majd kikölcsönzöm hogy láthassam :) Egyszer olvastam egy hason regényt, az is nagyon tetszett.

    • A filmet is nagyon ajánlom (irtó hosszú, úgyhogy jó otthon nézni, ahol bármikor le lehet állítani egy gyors kiszaladás erejéig XD), de a könyv is nagyon jó volt. A könyv szerkezetét jobban szerettem, viszont filmben, gondolom, nem lehetett volna olyan jól adaptálni pont olyan formában. A filmben nagyobb hangsúlyt kapott a romantika is, minden szálba került belőle, pedig a könyvben nem volt rajta ekkora hangsúly, és a film kihagyott néhány olyan elemet, amik, gondolom, igen megrázóak lettek volna, ha papírról átkerülnek a filmvászonra – így is, bár pozitív végkicsengésű, de azért nem habkönnyű film, hiszen azért megvannak azok a tipikus bűntettek, amiket az emberiség újra és újra elkövet önmaga ellen…

  2. Az a filmes idézet, amiből tettél az egyik Hálás Hétfőhöz is képet, az annyira tetszik… Kirázott a hideg is tőle. Benne volt a könyvben is?
    Most kedvem lett megnézni a filmet is. Pedig a könyv nem tetszett annyira. Van pár dolog, amit kevés kivételtől eltekintve (amikoris pont imádom) nem szeretek, ha könyvekről van szó: angol humor, novellák, a harmadikat pedig mindig elfelejtem… Na mindegy, szóval nekem ezek a történetek nem értek annyira össze (arra már nem emlékszem, pontosan mik voltak az átvezető szálak, de az biztos, hogy gyengének és kicsit erőltetettnek éreztem), sokkal jobban élveztem volna egyesével, szépen külön, mert amúgy rendben voltak és érdekesek

    • Érdekes, hogy mindig azt mondják, hogy ne ítélj meg egy könyvet a belőle készült film alapján, de igazából fordítva is igaz. :) Lehet, hogy egy film tetszik, a hozzá tartozó könyv nem, vagy fordítva. Én a filmet láttam előbb, az az élmény átszőtte az olvasást is, úgyhogy teljesen önállóan nem tudom nézni a könyvet, azt hiszem.
      Ha Frobisher búcsúlevelére gondolsz, az a könyvben nem szó szerint így volt benne, de Frobisher búcsúlevele valóban azzal a gondolattal zárult, hogy minden újra ismétlődni fog és hogy nem maradunk soká halottak.
      Ha Szonmi kinyilatkoztatására gondolsz arról, hogy az életünk nem csupán a miénk, azt viszont csak a film tartalmazta, sőt, ami azt illeti, még a magyar szinkron is nagyban eltér az eredetitől, nem csak a film a könyvtől. Amit itt idéztem, az az előzetesben szerepelt így, ez nagyjából megfelel az angol eredetinek, ami a filmbe bekerült, az viszont már teljesen más, és szerintem nem is tapint annyira rá a lényegre. A könyvben is volt szó Szonmi kinyilatkoztatásáról, de nem idézték, és lényegében egy emberi jogi kiáltvány volt a rabszolgaság eltörléséért.
      A film egyébként nagyon jól emelte ki, egyszerűsítette le a könyv alapgondolatait és hangolta össze a különböző szálakat azzal, hogy párhuzamossá tette őket, hogy így erősítsék egymást. Például abban a jelenetsorban, ami Frobisher öngyilkosságával kezdődik, Szonmi utolsó interjújával folytatódik és Adam Ewing hazatérésével fejeződik be, és így viszi végig a három szál együtt azt a gondolatot, hogy “a halál csak egy ajtó, nem maradunk soká halottak, ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik, vár ránk egy másik világ, egy jobb világ, és én ott fogok várni rád”.
      A szálak a filmben össze voltak mixelve, párhuzamosan jutott el a hat történet az elejétől a végéig, a könyvben sorban következtek egymás után, öt félbemaradt, a hatodik végigfutott, majd a másik öt is befejeződött, fordított sorrendben. Nekem tetszett az, hogy minden idősíkot a következő idősíkból látunk: Adam Ewing naplóját olvassa Robert Frobisher, Frobisher leveleit olvassa Luisa Rey, a Luisa kalandjairól szóló kéziratot olvassa Timothy Cavendish, a Cavendish emlékirata alapján forgatott filmet nézi Szonmi, Szonmi interjúit hallgatja Zakri. Mindig a következő idősík elbeszéléséből tudjuk meg azt, hogy miért szakadt félbe az előző történet (Adam naplója félbe volt tépve, amikor Frobisher kezébe akadt, Luisa csak Frobisher leveleinek egy részét találta meg, a szerző csak a Luisa kalandjairól szóló kézirat felét küldte el Cavendishnek, stb.), és ahogy haladunk visszafelé, az idősíkok végén derül ki az is, miért tudjuk újra felvenni a korábbi történetek fonalát (Zakri megkapja a Szonmi összes interjúját tartalmazó eszközt, amibe azelőtt csak belepillanthatott, Szonmi azt kéri a kihallgatójától, hogy végignézhesse a Cavendishről szóló filmet, amit korábban félbe kellett hagynia, stb.). Nekem ez tetszett, különösen hogy a film egész másképp volt vágva, de ez persze egyéni vélemény. :)

  3. Visszajelzés: A kedvenc rágógumijaim | Kincsesfüzet

  4. Visszajelzés: Könyvajánló: Távoli tűz – Book review: Distant Fire | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s