Dióhéjban #15


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

A napokban volt egy lidércnyomásos éjszakám. (Via egyik blogbejegyzése alatt a kommentek közt szereztem anno tudomást róla, hogy ez egy létező és viszonylag gyakori jelenség: alvási paralízis vagy népi nevén lidércnyomás, ami ébredéskor vagy elalváskor jelentkezik, és az okozza, hogy az agy már vagy még éber, de a test még vagy már béna. Nem kellemes élmény: fizikailag kimerítő, emellett nagyon ijesztő átélni azt, hogy tudatában vagyok annak, hogy nem mozognak a végtagjaim, nem nyílik ki a szemem, és még a légzésem ritmusát sem tudom befolyásolni. És mint kiderült, jó beszélni róla, mert sokan nem is tudják, hogy ez a viszonylag gyakori és önmagában még egyáltalán nem veszélyes jelenség kínozza őket.) Ennek kapcsán kezdtem gondolkodni azon, hogy mennyire sajátos a viszonyom az alvással.

Gyerekként és fiatalként sokáig szorongásos rohamok törtek rám éjszakánként, a gyászfolyamataim pedig mindig rémálmokkal voltak tele – nagymamám halála után szomorúakat, nagypapám halála után erőszakosakat, anyukám halála után apokaliptikusakat álmodtam –, “békeidőben” pedig gyakran alvajárok, beszélek és mókás dolgokat művelek álmomban, valamint rengeteg kalandos álmom van, amikre nagyon gyakran és nagyon élénken és részletesen emlékszem.

Ti szoktatok emlékezni az álmaitokra?

Tévhit, hogy van, aki álmodik és van, aki nem. Mindenki álmodik – csak nem mindenki emlékszik rá, vagy nem egyforma gyakorisággal, részletességgel. Veletek mi a helyzet?

Advertisements

Dióhéjban #15” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Sokáig kicsit “zizinek” éreztem magam, vagyis inkább attól tartottam, hogy más annak fog tartani, mert sokszor voltak olyan dolgok, amiket előre megálmodtam, de mindig csak akkor jöttem rá, mikor megtörtént, mert az álomra magára nem emlékeztem, csak az érzésre. Akkoriban kezdtem el álomfejtéssel foglalkozni, és kicsit érdekesen jött ki, hogy egy ismerősömnek pont akkor “selejteződött” ki egy ilyen könyve. Szerintem nagyon érdekes dolog, bár mostanában sajnos már nem igazán emlékszem az álmaimra, vagy ha igen, akkor is csak azért, mert annyira nyomaszt. Leginkább azok az információim maradnak meg, amiket később szokott mamám közölni, miszerint kiabálok/fetrengek vagy ilyenek, és megkérdezi, hogy mit álmodtam. Amire persze én magam sem tudom a választ.

    Ez a lidércnyomás pedig velem is előfordult már, borzalmas. Bwáh, még mindig kiráz tőle a hideg. >~<

      • Nah, ennek örülök. 🙂 Én most a “nem tudok elaludni, de ha mégis, akkor utána nem tudok felkelni” korszakom élem, azt hiszem ez ilyen nyári-magánéleti-munkahelyi triós mellékhatás. 😀

      • Néha magamat is meglepem, mennyire beválik nálam ilyen esetekben az imádkozás.
        Lerágott csont, de elmondom azért megint, hogy én nem igazán hiszek a személyes Istenben: nem hiszem, hogy valaki hallgatja az imáimat és a számos egyéb dolga mellett egy milliomodik kezével még azzal is foglalkozik, hogy engem álomba ringasson. Abban viszont hiszek, hogy az ima, mint folyamat, hat.
        Elcsendesedés, befelé figyelés, hálalista gyűjtése, kérések (aminek a sorában kb. minden második az, hogy kérlek, add, hogy el tudjak aludni, kérlek, add, hogy nyugodt éjszakám legyen, kérlek, add, hogy kipihenten ébredjek holnap ;)). Ez elég hamar meg szokott nyugtatni és le szokott lassítani annyira, hogy el tudjak aludni. 🙂
        De ha érdekel, kattints a linkelt cikkre Viánál, egy tonnányi elalvós ötletet összegyűjtött!

  2. Ó hogyne! Amikor az első emlékről kérdezted az olvasókat és kommenteltem, épp ott gondoltam, h leírjam.e, hogy az első álmom is megvan az emlékeimben. Egy vaddisznón “lovagló” boszorkány száguldott a kertünkben. A “jármű” : úgy volt hogy vaddisznó aztán seprű, aztán a boszorkány maga. 🙂 🙂 🙂

    ***

    Rémálmaim ritkán vannak, de sajnos előfordulnak. És elég ijesztőek. Leizzadva,lemerevedve ébredek belőlük. Mindig lassan és nehezen. Amikor betörtek hozzánk, akkor indultak. Szerencsére gyerekkoromban nem volt ilyesmiben részem. Nem emlékszem rossz álmokra.

    ***
    Igazság szerint szeretek álmodni. Persze, ha vásárlósat álmodsz és reggel felébredsz az tud csalódásként érni. 🙂 – Előfordult már.

    És szerelmesnek lenni, vagy bulizni is jó álomban… Én sokat álmodok kamaszkori szerelmekkel, régi barátokkal, akár vegyes társasággal is a gimis és egyetemista évekből. Nyilván ezek voltak a leginpulzívabb éveim.
    ***
    Legutóbb este viberen unokatesóm írta, hogy az ovis kislányának jön a felső maradó metszőfoga. Álmomban Dórikát vizsgáltam. Nekem ez az igazi szakmám és érdekes módon sosem álmodtam még fogorvosost. Ebben az álomban is otthon, náluk nézegettem a kislányt. 🙂

    Egyetemista koromban néha olvastam az Álmos könyvet, jó móka volt. Érdekes lehet ezzel a témával mélyebben is foglalkozni. Szerintem érdemes figyelni az álmainkra.

    • Annyira izgalmas, hogy ilyen korai álomra is emlékszel!
      Ó, és a szerelmes álmok, az tényleg annyira jó! ^^ Én főleg filmek vagy könyvek szereplőibe szoktam álmomban (is :P) beleszeretni, vagy teljesen véletlenszerű, “idegen” alakokba. (Remélem, nem olvassa a férjem a kommenteket. 😄 Na jó, csak viccelek, igazából el szoktam mesélni neki ezeket az álmokat is. :))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s