Mi a baj a mai világgal – szerintem

Az alábbi képet a férjem mutatta meg nekem, azzal a kommentárral, hogy “amikor megláttam, rögtön rád gondoltam és arra, hogy ezen tutira fel fogod húzni magad”. Először így is történt, de aztán rájöttem, hogy valami nagyon érdekes dolgot látok a képen.

  
Nem tudom, mi volt az alkotó szándéka, de én úgy látom, hogy amit ábrázolt, az nem más, mint egyszerűen a változás folyamata. Nem fűzött hozzá pozitív vagy negatív kommentárt, nincs minőségi különbség a két kép között (egyik sem sarkított módon boldog, míg a másik boldogtalan, egyik sem sarkított módon helyénvaló, míg a másik botrányos, stb.). Amit látunk, az egy egyszerű változás – se nem romlás, se nem javulás. Hogy ezek után minek értelmezzük, az már egyéni nézőpont kérdése. 

Én egyértelműen pozitívnak látom a második képet (is), sőt, ha üzenetet akarok keresni mögé, határozottan javulást látok. De biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik számára ez egy “mi a baj a mai világgal” típusú kép – ezért szeretném (csak erre a képre korlátozódva) felvázolni, hogy mi a baj a mai világgal szerintem

  • Ha botrányos az, hogy lassan már mindenkinek egyformán joga van ahhoz, hogy szeretve legyen.
  • Ha egészségtelen az, hogy az állatokra érző lényként tekintünk, és egy kutya is lehet már családtag, nem csupán riasztóberendezés és patkánycsapda.
  • Ha aggasztó, hogy egy olyan bolygón, ami szép ütemben tart a termőföldjei és ivóvízkészletei pótolhatatlan feléléséhez és mindenhez, amivel ez jár, egyre többen nem munkálkodnak azon, hogy a bolygó hétmilliárdos lakosságát megkétszerezzék vagy háromszorozzák pár emberöltőn belül. 
  • Ha nem normális, hogy már a nőknek is van joguk ahhoz, amihez korábban csak a férfiaknak volt (választáshoz, kezdeményezéshez, önállósághoz).

Az első képen én egy boldog párt látok, egy szép családot, és egy élettel teli fiatal generációt. A második képen pedig egy boldog párt látok, egy szép családot, és egy élettel teli fiatal generációt. Ennyi az egész.

Ti mit láttok ezen a két képen?

Reklámok

Mi a baj a mai világgal – szerintem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szia!
    Nem követem a blogod, de amikor megláttam, hogy SZERINTED mik a problémák a mai világgal, úgy éreztem ezt nem hagyhatom szó nélkül! (Nem vitatkozni szeretnék vagy a problémát gyártani, mert oda írtad, hogy ez a Te véleményed és amúgy sem azért írok hogy akadékoskodó legyek. Szóval semmiképen nem szeretnék dörzsölődni.)
    Szóval..
    Nem értem miért probléma az hogy mindenkinek “egyformán joga van ahhoz, hogy szeretve legyen”?
    Szerintem ez egyáltalán nem baj, olyan jó,(félre értés ne essék nem a saját nememhez vonzódom) hogy égre az embereknek nem kell korlátozva lenniük. Hogy azt szerethet akit akar, ha nem éppen a hagyományosat szeri. (férfi-férfit, nő-nőt).
    Nah.. és a kutyák (a többi állat is lehetne csak most a kutyusokat ragadtak ki úgy ahogy Te 🙂 )
    Miért baj az, hogy a kutyákra érző lényekként tekintünk? A kutya ugyanúgy érez ahogy egy ember, csak az emberek addig fejlődtek, hogy ők szavakkal képesek elmondni mit is szeretnének. Hidd el egy kutyának ugyanúgy fáj ha elütik autóval mit egy embernek! Vannak emberek akik túlzásba viszik a babusgatást és gyermekként tekintenek az ebekre, Nah az az egészségtelen!
    És az utolsó (mondjuk még nem vagyok abban a helyzetben, hogy szavazzak, de..! )
    Szerintem olyan jó, hogy a nők is szavazatnak, és ugyan arra a szintre helyezik Őket mint a férfiakat. Ahhoz képest ,hogy 15 éves vagyok már én is érzem a megkülönböztetést nők és férfiak között.
    És az sem probléma ha egy Nő önálló, legyen rá büszke, hogy nem kell férfi ahogy hogy megéljen.
    Remélem nem vetted bántásnak, mert nem annak szántam!
    Az utolsó bekezdés amit írtál pedig nagyon tetszett! 🙂
    Üdv.: Dominika

    • Ömmm, lehet, hogy ennek neki kell futnom még egyszer és finomítani a megfogalmazáson, mert nem ez a baj szerintem – hanem az, ha van olyan, aki szerint ez baj (aki szerint aggályos, felháborító, egészségtelen, stb.). Az alsó kép… hm, mondjuk úgy, hogy négyből három és fél pontban érint XD, úgyhogy én abszolút örülök neki, hogy pozitívan van ábrázolva mindaz, ami rajta van. 🙂
      Hm. Köszönöm, hogy írtál, átolvasom, hogy hogyan lehetnék egyértelműbb. 🙂 Gyere máskor is!

  2. Egyszerűen imádlak, ennél többet nem tudok hozzáfűzni. 🙂
    Rettentően igazad van, bár először kicsit megijedtem, mikor láttam a hírfolyamban a címet és a képet, de nem csalódtam benned. 🙂 Ezúttal is valami olyat írtál, ami miatt nagyon tisztellek és nagyon szeretlek. ❤

  3. Amikor az első sorokat olvastam, akkor én is megijedtem, hogy ebben a nagyon fontos témában más véleményen leszel. De hamar megnyugodtam. 🙂 Aztán meg azért ijedtem meg, hogy miért ijednék meg attól, ha mást gondolnál, hiszen toleráns ember vagyok, aki nem ítél el másokat csak azért, mert eltér a véleményünk. Ha ugyanis nem török pálcát azok fölött, akik eltérő magánéleti mintákat követnek, akkor miért fröcsögtetnék azokra, akik máshogy gondolkodnak, mint én? Úgyhogy elhatároztam, hogy személyiségfejlődésem következő szintje az lesz, hogy nem válok véresszájú toleránssá.

  4. Hú, hát én eddig el voltam tévedve. Irtó büszke voltam, hogy felneveltem 2 normális gyereket, és most kiderül, hogy tök felelőtlenül szaporítottam a lakosságot egy végsőkig kizsákmányolt bolygón. Már csak ez kellett. Elnézést kérek.

    • Felesleges magadra venni, nem szeretném sterilizálni a népességet. Két szülő, két gyerek amúgy az nem szaporítás, csak fenntartás. Sok helyen a világban persze nem állnak meg kettőnél. Két szülő, négy gyerek sem gond ennek ellenére, két szülő, nyolc gyerek sem gond, csak járjon ki egyenlő tisztelet azoknak is, akik ezért vagy azért úgy döntenek, hogy nem szeretnének gyereket. Nyilván engem is erősen személyesen érint a kérdés, mert ahogy írtam már egy korábbi cikkben, gyermektelen vagyok és lehet, hogy az is maradok, aminek következtében eszméletlenül csökkent értékűként kezel a társadalom. Én nem nézem le a gyerekeseket, a nagycsaládosokat sem, végtelen tisztelet van bennem azok iránt, akik becsületben és szeretetben fel tudnak nevelni egy, kettő, négy, tíz gyereket. Ha nem nézünk messzebbre a saját szomszédságunknál, akkor csak annyit kérek, hogy engedtessék meg nekem is, hogy teljes jogú emberként legyek kezelve, nem gyerekként, ostobaként, betegként vagy társadalmilag felelőtlenként akkor, ha gyermektelen vagyok, ha pedig matekozunk kicsit néhány generációra előre tekintve, akkor meg legyünk tisztában azzal, hogy a nagycsaládosok unokái és dédunokái csak akkor nem fogják háborúban lekaszabolni egymást az utolsó korty vízért és utolsó zsebkendőnyi termőföldért, ha ma vannak gyermektelenek is. Ennyi.

  5. “Felesleges magadra venni”, nem akarlak szülésre biztatni. Elfogadom, hogy nem akarsz gyereket, te is fogadd el, ne mentegetőzz, ne keress magasztos indokokat. Nem tudhatom, hogy mi lesz a következő nemzedékekkel, de mivel én nem tudtam volna gyerek nélkül elképzelni az életemet, így elképzelni se tudok olyan okot, ami miatt lemondtam volna róluk.
    Nálad meg fordítva, és kész. Ha rákérdeznek, válaszolhatnád azt is: nekem nem lesz gyerekem. És nem kell magyarázkodni!

    • Köszönöm, és semmi gondom nem lenne, ha mindenkinek ez lenne az első reakciója, hogy “nem akarok gyereket” – “oké”. Nem ez a jellemző. Ott van a “miért”, a “nem baj, majd akarni fogsz”, az “ezt el sem hiszem”, a “lehet, hogy most ezt hiszed, de majd egyszer megérted”, a “pedig kellene”, a “mi a baj veled, minden nő akar”, és még nagyon sok.
      Ahogy a cikkben is írtam, szerintem nincs gond sem az első, sem a második képpel – sem az első, sem a második világképpel. Aki szerint mindegyik egyformán szép, egy érem két oldala, ami jól kiegészíti egymást, azzal teljesen egyetértek. Sajnos nem tartunk még ott, hogy mindenki pislantás nélkül egyetértsen azzal, hogy “hát persze, ők is ugyanolyan emberek, miért ne házasodhatnának össze?”, “hát persze, gyerek nélkül is család a család!”, “hát persze, ha egy férfi kezdeményezhet, egy nő is kezdeményezhet”, és a cikk témájához visszatérve, ez a bajom a világgal.
      A magasztos indokokat tekintve, amíg heti gyakorisággal kapok egy “nem teljes az életed nőként, amíg nem vállalsz gyereket” vagy “kötelességed a társadalommal szemben, hogy gyereket vállalj” jellegű kommentet (buszon, buszmegállóban, munkahelyen, családban, idegentől, ismerőstől, családtagtól), addig fel is leszek szerelkezve magasztos érvekkel, mert ideológiákkal szemben nagyon nehéz “mert csak”-okkal vitázni…

      • Pedig egy határozott “csak” , vagy “ez csak a mi dolgunk” elég kellene legyen. Sokaknak persze nem, és folytatnák, de határozottan le lehet állítani a témát. Tapasztalatból mondom. Már a korábban a témában írt cikkedhez gondolkoztam kommenten,… Mert én (mi) nagyon szeretnék (_nénk) gyermeket, de nem sikerült (még), és ezek a kérdések elég fájó pontot érintenek, de meg kellett tanulni megvédeni magam. El sem tudom képzelni az életet saját gyermek nélkül. A szakmámban is a gyerekeket választottam és így van sok “gyerekem”. Kutyaharapást szőrével gyógyitok: keresem a gyerekek társaságát. Mindemellett mindig is volt a barátnőim közt olyan lány, aki kategórikusan kijelentette, hogy ő nem vállal. Nekem ezzel nincs gondom. Én szeretnék, más nem. Mindenkinek adasson meg, hogy kiegyensúlyozott, boldog, egészséges legyen, kinek ahogy teljes az élete. Van aki nem rossz szándékkal kérdez, csak érdeklődik, mégis lehet fájó, de esetleg nem tehet róla. Ezzel nincs gond, a kioktatást, a kutakodást meg gyorsan rövidre kell zárni. Mindegy, hogy a vallásodat, a családi állapotodat, vagy az étrendedet kérdezik… A világban a legkevesebb baj talán, hogy kutyástól férjestől vagy gyerekestől férjestől érzi-e teljesnek valaki az életét. Nagyon hirdetik a toleranciát, magáról azt hiszik sokan nagyon elfogadóak… Hát el kellene fogadni, hogy vannak “magánügyek”.

      • Azért a “noszogatás” a gyerekvállalásra mégiscsak jobb, mintha azt mondanák, hogy “igazad is van, nem való neked gyerek”, vagy “szerintem se vagy anyának való”. Mikor a húgomnak panaszkodtam, hogy minden hajléktalan odajön hozzám, azt mondta, hogy azért van, mert látják rajtam, hogy adok (vagy legalább rosszul érzem magam, ha nem). Szóval semmi se fehér vagy fekete 🙂

      • Móni: a noszogatás legalább annyira zavaró tud lenni, mint ha úgy reagálnak, ahogy te írtad- mindkettő átlép egy határt, belemászik olyasmibe, amihez alapvetően nem sok köze van (a gyerekvállalás két ember döntése, az övék a felelősség, senki más ne akarja már megmondani, hogy hogy csinálják.)
        Ha valaki hozzám közelállóval beszélgetek a témáról úgy, hogy én is szeretnék, és nem csak kéretlenül hozza fel és osztogat tippeket, akkor viszont nem sértődök meg a “szerintem se vagy anyának való”-reakción se, mert igen, vannak, akikre ez igaz, és az is teljesen normális.

  6. Lehet,hogy én vagyok túl agresszív-szerintem csak védem a MAGÁNéletem-de én a “mikor szülsz?”, régóta együtt vagytok, mikor csináltok gyereket?, “beköltöztetek, akkor jöhet a baba!” jellegű beszólásokra csak ránézek az illetőre és visszakérdezek: neked ehhez mi közöd? Mondjuk én nem vagyok egy édi-bédi, mindenkivel kedves ember. Nem magyarázkodom annak, akinek nincs köze a dolgaimhoz. Nem azt mondom,hogy Te ilyen lennél,de az embernek határozottan körbe kell pisilnie a területét és megjelölni:neked eddig van közöd hozzám, innentől nincs Nem mások járnak a cipőnkben,hanem mi. Miért kéne bárki olyannak magyarázkodnam, vagy magasztos indokokkal előállnom, aki egy percig nem élte az életemet? Pláne félismeretlenek a buszmegállóban…Aki ismer, az meg nem fog ilyesmit kérdezni.

    A képhez: lehet,hogy csak én látom így, de munkakörileg főleg kamaszlányokkal foglalkozom, és szerintem igenis gond, ami ma folyik, hogy a szó szoros értelmében-mint a képen-ők futnak a fiúk után. Erőszakosan, ész nélkül, mindenféle tartás nélkül-ezt pedig kihasználják. Nem azzal van a gond, hogy egy nő választ-azzal, ahogy ez ma megnyilvánul: nem ez a szabad választás. Ez megalázkodás, felajánlkozás, minden érték eldobása a “csak legyen valami” érdekében.

    • “Aki ismer, az meg nem fog ilyesmit kérdezni.” – Ó, bárcsak így lenne. 🙂
      Ami a lányok-nők helyzetét illeti ma, a fiatal lányok nagyobb önállóságához biztosan kell az is, hogy a karrierista nők, a szingli nők, a női vezetők megítélése is változzon.
      Bár tudom, hogy a “mások után szaladás” korszaki sajátosság-e vagy életkori, mert a kamaszokra szerintem mindig az volt a jellemző, hogy a “szerelembe voltak szerelmesek”, nem annyira a partner számított, inkább az, hogy végre egyszer ők is átélhessék a szerelembe esés élményét.
      Nekem is voltak “mindegy, csak legyen” kapcsolataim, rossz választásaim, fájdalmas választásaim, amikből évekbe tellett felépülni, és olyan választásaim, amikre nem vagyok büszke. De mindegyikből tanultam, míg a végén egyszer jól választottam. Jól választani is tanulni kell, ami sok rossz választást is jelent.
      A dolog másik fele pedig az, hogy a férjem (pont ennek a képnek a kapcsán) elmondta, hogy mennyire örül, hogy annakidején én kezdeményeztem, mert addigra ő annyi csalódáson volt túl, annyit loholt lányok után reménytelenül, hogy már elege volt az egészből, és különösen nem akart még egyszer hülyét csinálni magából valaki előtt, akivel egy évfolyamra járt. Így ha én nem léptem volna, talán el is megyünk egymás mellett.

      • Mellesleg én nem értem, hogy a “mások után szaladás” miért rosszabb akkor, ha a lányok szaladnak, mint ha a fiúk. Vagyis értem: a társadalmi berögződések miatt egyes-egyedül.
        Szerintem van ebben életkori sajátosság, épp azért, amit írsz, Timi: a kapcsolatokat is tanulni kell. Lehet, hogy régen a fiatal lányok nem “futottak” a fiúk után, de ha bárki felcsap egy szerelmes regényt, látja, hogy milyen manipulatív taktikákra voltak rászorulva azért, hogy meg is tegyék, amit akarnak, de az akkori közerkölcsök határain belül is maradjanak. Szóval a szándék ugyanaz volt mint ma, csak a kivitelezési eszközök voltak mások, nem pedig “a mai lányok” változtak meg.
        Nekem személy szerint egyik képen sem szimpi az, amit a háttérben zajló “futás” nekem jelképez (legalábbis egy bizonyos érettségi szint után – mivel, ahogy írtam, valamikor be kell gyűjtenie ezeket a tapasztalatokat is az embernek. én is megtettem, mindkét szerepben). Szóval jó volna, ha mindenki rájönne arra, hogy a szerelem nem úgy lesz, hogy “dolgozunk rajta”. A szerelem lesz (vagy nem lesz), és ha lesz, akkor utána dolgozunk rajta, hogy a kapcsolat tartós legyen. Utánam tök fölösleges virággal mászkálni és éjjeli szerenádot adni, ha nincs egy szikra a kezdetben, ha nincs vonzódás, akkor az “udvarlástól” sem lesz. Ha meg van szikra és működik a dolog, akkor meg nem lehet egyoldalú szerintem (akár a fiú fut a lány után, akár fordítva), mert az képmutatás. Az meg hazugság. Ha meg arra kezd épülni egy kapcsolat, hááát…

  7. Nekem egyetlen dolog jut eszembe a képről: úgy szép a világ, ha színes. Nagyon egysíkú, és unalmas lenne, és egészségtelen, ha mindenki ugyanazt akarné, ugyanúgy, ugyanattól lenne boldog. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s