Keri Smith: Wreck This Journal – Rendhagyó napló ötletek

Soha nem volt még valódi scrapbook naplóm: gyerekként és tiniként is rendezett sorokban, pedáns rendben írtam a naplóimba, soha nem pecsételtem, rajzoltam, ragasztottam a sorok közé. Gyerekként volt egy “kedvenc sorozataim” füzetem, ahová a műsorújságokból kivágott képeket gyűjtöttem, de őszintén? – még ezt is kényes rendben tettem. 

Amikor beszereztem a születésnapi naplómat, elszánt voltam, hogy végre valahára elég felnőtt leszek ahhoz, hogy gyerekes összevisszasággal töltsem meg a lapokat – ha de hogyan, ha soha nem szereztem gyakorlatot ebben?… 

Természetesen a Pinteresthez nyúltam először tanácsért, ahol hamar felfigyeltem rá, hogy a “journal”, “journaling ideas”, “creative journaling ideas” és hasonló keresőszavakra kikerülhetetlenek a Wreck this Journal találatok. 

Keri Smith: Wreck this Journal című kötete egy olyan különleges napló, ami arra bíztat, hogy kárt tegyünk benne – minden oldalon olyan felhívás található, amit valószínűleg magunktón nem tennénk meg egy naplóval. Lyukaszd ki, firkáld össze, öntsd le kávéval, vidd ki az esőre, koszold össze, tépkedd meg, és így tovább.

“To create is to destroy” – írja a Wreck this Journal első oldala. – “Az alkotás rombolás.”

 Inspirálóan hangzik? – Nem, hanem rohadtul ijesztően. 

Hogy egy kis bátorságot merítsen bárki, aki mégsem szaladt messzire ettől a hátborzongató kihívástól – velem együtt –, annak hoztam két Tumblr oldalt, amik a valóban inspirálóbbnál inspirálóbb megvalósításokat gyűjtik össze. Amiket – és itt a hatalmas meglepetés – nemcsak Keri Smith könyvének megvásárlásával próbálhatunk ki, hanem bármilyen üres füzettel vagy naplóval. 

Ideas for Wreck this Journal  

  

Wreck this Journal Ideas

  
Ti milyen ötletekkel bővítenétek még a “rombold szét a naplód” projektet?

Reklámok

Keri Smith: Wreck This Journal – Rendhagyó napló ötletek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nekem megvan és őszintén, nagyon élveztem szétrombolni. 😀 Én nem vagyok ennyire kreatív, szóval nem lett épp művészi alkotás belőle, de nagyon jó móka volt. Sáros lábbal ugrálni egy könyvön? Szándékosan megtörni a gerincét (keresztben, ráadásul!)? Igen, ezzel lehet. 😀 Olvastam, hogy van aki ‘sajnálja’ tönkretenni, mert ez egy ‘könyv’ és ‘könyvvel ilyet nem teszünk, jujj-jujj-jujj’, hát azt hiszem, nem értette meg a dolog lényegét… 🙂 Idővel tervben van Keri Smith többi könyvének is a beszerzése, azok is nagyon ötletesnek tűnnek.

  2. Én mindig ragasztgatós voltam, koncsertjegyek, újságkivágások, szárított virág … És írtam körbe-körbe, meg átlósan is,…

    Egy pici perzselés jutott eszembe. Óvatosan…,de szépen körbe lehet égetni egy-egy lapot … 🙂 Nagyító és napsugarak, forrasztópálka v. gyufa … Minddel megoldható.

  3. Abszolút megértelek, én is ilyen pedáns vagyok.. ☺
    Emlékszem, hogy az egyik kamaszkori fényképes naplómban az is nagy dolog volt számomra, hogy a címben az egyik betűt kicsit ferdén írtam… és milyen büszke voltam magamra, hogy megtettem. 😀
    Lehet én is elkezdek egy ilyen naplót, és vadulok. ☺

  4. Visszajelzés: Olvass velem! | Türkiztoll

  5. Visszajelzés: Hálás hétfő #189 | Kincsesfüzet

  6. Be lehet ezt szerezni itthon valahogy? (Külföldről rendeléssel eddig csak rossz tapasztalataim vannak…) Vagy vállalja valaki hogy beszerzi én meg megveszem tőle? XD

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s