Dióhéjban #9


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Úgy tartja a mondás, hogy olyan idős vagy, amilyennek érzed magad. Ugyanúgy, ahogy a saját szemünkben tűnhet matuzsálemnek egy húszéves (hát persze, ha mi még csak tizenévesek vagyunk!) vagy tacskónak egy ötvenéves (nyolcvan év távlatából? hát mi másnak tűnne!), magunkat is érezhetjük ősöregnek, bármilyen fiatalok is vagyunk, ha rácsodálkozunk, hogy milyen fiatalok is hozzánk képest azok a bizonyos mai fiatalok. (Hallottam már tizenéveseket is egy nyugdíjas nosztalgikus szólamait meghazudtoló módon azt sóhajtani, hogy ezek a mai fiatalok, bezzeg amikor én voltam gyerek!) 


Mikor érzed magad igazán öregnek?

Én akkor, amikor rádöbbenek, hogy a cégnél a kis könyvelőinknek (nem gyerekek, hanem felnőtt ifjak, képesített könyvelők!) fogalmuk sincs, miről beszélek, amikor kultikus reklámokból idézek szállóigéket…

Reklámok

Dióhéjban #9” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Azt akartam írni, hogy sosem éreztem még magam öregnek, de a fenti komment kicsit elgondolkodtatott. Igaz, nem érzem tőle öregnek magam, de ha belegondolok, hogy most születtek a kicsi féltesóim, és már 8 és 4 évesek, úristen, milyen gyorsan telik az idő!! 🙂 Eszembe jutott még egy: lassan 9 éve leszek postcrossing tag! Na, ettől határozottan öregnek érzem magam! 🙂

  2. Engem még mindig 16 évesnek vélnek, pedig már 23 múltam. Egy volt osztálytársam, aki három évig nem aludt (éjszakai megbeszélések, buliszervezés, fotózások) akkoriban 35-nek tűnt. A stressz az embert súlyosan öregíti.

    • Ezzel egyetértek – a mosoly pedig fiatalítja. 🙂 Minket a férjemmel is rendszeresen jóval fiatalabb párocskának tippelnek – sokat nevetünk.
      A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy mikor csodálkozol rá arra, hogy huhh, babaarc ide vagy oda, azért elment az idő. 😛
      Apropó a férjem – akkor szoktam, szoktunk még rácsodálkozni a korunkra, amikor eszünkbe jut, mennyi ideje vagyunk együtt (már több mint tíz éve), hogy mi minden történt ezekben az években.

  3. Amikor már nem merem bevallani a koromat. Vagy azzal ütöm el a témát: “sok”. esetleg azzal, hogy “nagyon sok”. Pedig annyira nem is. Amikor belegondolok, hogy saját magamat tartom el és fent. Amikor belegondolok, hogy lassan esküvő lesz, és amikor belegondolok, hogy lassan már túl öreg vagyok hozzá, hogy mind a 4 gyerek beleférjen az időmbe, amennyit tervezünk párommal.
    És időnként csak a hangulatom hozza, amikor úgy nyomasztanak az évek, a gondok, a stressz és a problémák.
    Amúgy engem is mindig jóval fiatalabbnak néznek, mint amennyi ténylegesen vagyok.

    • A visszaszámlálással szerintem elég nagy teher van a nőkön, pedig a visszaszámlálás azért indult anno olyan korán, mert úgy tíz gyerek volt a cél, plusz az az egy-kettő, akit úgyis elvisznek a gyerekbetegségek… Nem vagyok nagy kutatója a témának, de szerintem korábban is ugyanúgy kitolódott az utolsó gyerek születése – csak pusztán a számok miatt hamarabb jött az első.

      • Az utolsó gyerek a kevésbé gond, az első inkább. Ahogy idősödik az ember, egyre jobban csontosodnak el az ízületek, ezért 30 fölött már sokkal nehezebb megszülni az első gyereket, mint még 20-as években. Aztán első szülés után, mivel már kitágult a medencei rész (és soha nem húzódik vissza tökéletesen), már könnyebb. Én meg lassan elérem a 30-at, és még mindig nincs tervben gyerek, a semmire 🙂 Meg, az is benne van, hogy nem szeretnék évente szülni, és ha csak mondjuk 3 évvel számolunk 2 gyerek között (ami szerintem, nekem ideálisabb lenne), az már rögtön 9 év az első és az utolsó között. Ez így leírva nem is olyan sok 😀 nem tudom, miért gondoltam többnek az éveket.
        (Am Alinee is én voltam, valamiért máshogy volt beállítva a WordPress fiókom, javítottam D: )

  4. Kicsit megkésve, de a válasz:
    – Mikor rájövök, hogy ebben az évben már dolgozhatok (még ha csak diákmunkán is)
    – Mikor nagymamám nosztalgikus monológjait hallgatom, miszerint milyen aranyos voltam, mikor enni, inni, járni, beszélni, írni (és a többi nagyon cuki dolog) tanultam. _D

      • Árufeltöltőként dolgozom a helyi Pennyben, ami azért elég húzós, de a csapat jó fej, szóval szerintem kitartok ott. Meg más lehetőségem nagyon nincs. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s