A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.
Az első…
… szó, amit kimondtam…
… nem tudom, hogy mi volt. A húgom első szavai anekdotává váltak a családban (ezek a “nem” és az “edüdül”, azaz “egyedül” voltak, és sokáig csak ezeket használta, miközben jött-ment és mindent elintézett magának – ez sokat elmond róla, milyen makacs és karakán kiskölyök volt), de én az elmondások alapján nagyon hamar megtanultam összefüggően beszélni, és a fenekemen ülve elcsacsogni a családomnak, mit szeretnék (ez meg rólam mond el nagyon sokat :)).
… plüss állatom…
… egy mackó volt, amit az első karácsonyomra kaptam a nagyszüleimtől. Nagyobb volt nálam!
… szerelmem…
… apukám egyik szobafestő tanonca volt. Ő tizenhat éves volt – én kettő. Azt mondják, olyan ábrándosan bámultam őt a járókából, mint még senkit azelőtt.
… csók…
… mókás volt. Tizenhat voltam.
… legjobb barát/barátnő…
… Viki és Norbi voltak az óvodában. Hárman voltunk egy csapat. A történelmi hűség kedvéért: Norbi volt a második szerelmem, és rá már emlékszem is.
… házikedvenc…
… és bébiőr Dolly volt, az óriás snauzer. Sajnos nem volt hosszú élete, így rá csak a családi sztorikból és a fényképalbumokból emlékszem. Ha a keresztpapámtól faluról évente kölcsönkapott húsvéti nyulakat nem számítjuk, akkor az első házikedvencem, akire emlékszem is, Cili volt, a legendás vadászmacska.
… macskajaj…
… az egyetemen ért. A selmeci hagyományoknak és a mézes pálinkának köszönhetem.
… munka…
… telefonkönyv hordás volt diákmunkában. Nem valami szép emlék. Úgyhogy szeretem inkább az első keresetemet emlegetni, amit novellaírással szereztem.
… koncert…
… amin csápoltam, a Karthago együttes koncertje volt, és meglepő módon huszonéves koromig váratott magára ez az élmény. A komolyzenei koncerteket nem számoltam ide, azokból hallgattam és adtam is jópárat az énekkarral, mivel zenetagozatos általános iskolába jártam, de ebben a műfajban nincs igazi “első” élményem, emlékem.
… sminktermék…
… amit kaptam, egy lányka sminkkészlet volt, amit óvodás korunkban vett nekünk anya egyetemi barátnője, Zita. Anya nem volt nagy rajongója az ajándéknak és a sminkelésnek általában, de mi a húgommal jó kis vállalhatatlan primadonna arcokat festettünk egymásnak.
Ha a többi VKP résztvevő elsőire is kíváncsiak vagytok, kattintsatok ide:
Pont az 1-es pont miatt (az én szüleim sem tudják megmondani, hogy mi volt az első szavam, csak azt,hogy egy évesen már irgalmatlanul nyomtam a dumát) határoztam el, hogy Zalán minden egyes kis fejlődési ugrását leírom, a kis apróságokat is, mert tényleg el lehet felejteni. Persze sokszor leírni is elfelejtem… úgy sejtem, korán beszélő lesz ő is, 11 hónaposan megy pár szó, köztük a “nem” – talán mert egész nap mást sem hall, mint hogy “nem szabad” – még a végén azt hiszi, ez a neve :D
Ez nagyon klassz gyűjtemény lesz neki, az biztos!
Láttam egyszer egy blogot, ahol a blog írója tanácsokat adott a leendő gyermekének, aki akkor még picike volt, de a blogger minden nap leírt egy tanácsot, amit majd egy nap a gyermeke visszaolvashat. :)
JÉ, nem is tudtam, hogy zenetagozatos általános suliba jártál :) én is :)
Bizony! :) Klarinétoztam is, bár az nagyon nem ment…
De jó :) Aranyos dolgokat írtál! Nekem most törpeschnauzerem van, 7 éve, a lecsodálatosabb kutyák a világon!!! Kicsit nekem is eszembe jutottak most az elsők…első csókok, első macskajaj…. :) Néha jó felidézni ezeket a már kicsit poros emlékeket!
:) A snacik menők. :) Olyan kis karakán kiállásuk van!
Az elsők meg… néha olyan, mintha nem is velem, nem is ebben az életben történtek volna. :) (És ezt néha nem is annyira bánom…)