Soha többet írói válság!

Írni kell-e minden nap? Írni kell-e akkor is, ha nincs ihlet, ha tudom, hogy csak a (virtuális) papírkosárnak termelek? Írni kell-e akkor is, ha nincs mondandóm, vagy olyankor a legjobb befogni a csipogóm és majd akkor kinyitni újra, ha valami értékessel is tudom gazdagítani a világot?

Nemrég kaptam egy kommentet az egyik kedves olvasómtól Stephen King: Az írásról c. könyvéhez írt cikkemre, amiben azt írta: “Szerintem nem kell megszabni az időt, hogy mikor írj és mennyit. Egyszerűen, ha rád tör az ihlet, akkor írd le.”

Ez eszembe juttatta, mennyire másként álltam hozzá korábban az íráshoz, amikor még úgy gondoltam, csak értékes, ihletett munkát szabad papírra (képernyőre) vetni. Nem szerettem javítani, az írásaimat olyannak tartottam meg, ahogy először kiszaladtak az ujjaim közül, és nem is álltam neki írni addig, amíg össze nem állt a fejemben a cikk vagy a történet. Mindig elsőre tökéletest és csak tökéletest akartam alkotni.

Olvastam persze mindenfelől azokat a tanácsokat, hogy csak írni kell, mindegy, mit és milyen minőségben, és azt is, hogy ha valaki komolyan akarja venni magát íróként, akkor az írásra is úgy kell tekinteni, mint a munkájára. Elvégre a munkahelyünkre sem csak akkor megyünk be, ha ihletett hangulatban vagyunk, hanem felkelünk minden reggel és munkába állunk, és csak néhanapján, nagyon indokolt esetben maradunk távol – nem végzünk persze egyforma minőségű munkát minden nap, de eszünkben sem jutna csak azért távol maradni, mert tudjuk, hogy ma nem leszünk csúcsformában.

Ennek ellenére nagyon sokáig nem tudtam rávenni magam erre a munkamorálra. Évről évre aztán egyre jobban megpuhított a NaNoWriMo kihívás, ahol nincs helye minőségi aggályoknak, finomkodásnak és merengésnek egy-egy jelző felett – ott írni kell, őrült tempóban és minden nap, ha sikeresen akarjuk zárni a hónapot.

A legutóbbi NaNoWriMo alatt a Boldogságterv rovatomban végigkövethettétek az elmélkedésemet arról, hogyan dobtam be végleg a gyeplőt és adtam meg magam egy maximálisan csaló és kaotikus írói stílusnak, azaz hogy minden beleszámít a szószámba, mindegy, csak legyen meg a napi 1667 szó. Ez az élmény pedig csodákat tett a munkamorálommal, és egy (számomra) teljesen új munkamódszer kialakításához vezetett.

Napi 15 perc írás – minden nap!

A NaNoWriMo word war-jai, szóháborúi (amikor a vállalkozó szelleműek chaten vagy élőben kitűznek egy meghatározott időkeretet – általában 5-10-15 percet –, és rajtjelre, stopperrel írni kezdenek, őrült módjára, egymással versengve a minél nagyobb szószámért) ihlették az egyik újévi Don’t Break the Chain fogadalmamat, ami szerint minden nap 15 percet írok.

Ezalatt valójában 15 perc összefüggő, jól kihasznált időt értek, hiszen gyakran pötyögök valamit a buszmegállóban toporogva vagy a buszon zötyögve, de még ha ezekből a töredékidőkből össze is jönne a 15 perc, nem tudom be annak, csak ha egy rendes billentyűzet mellett, koncentrált figyelemmel, egy huzamban 15 percet az írással tudok tölteni.

A kihívásom január 1-jétől él, azóta figyelem és jegyzem minden nap a napi 15 perc írásidő letöltését, de valójában már november eleje óta tartom ezt a rutint.

Havi dokumentum – mindent bele!

A NaNoWriMo során az össz- és a napi szószám alakulását egy grafikonon követhetjük, amiből nemcsak az látszik, hogy hány szónál áll az adott pillanatban a kézirat, de azt is, hogy milyen ütemben jutottunk el odáig, mit jelent ez a havi célkitűzéshez képest és mi szükséges a hónap sikeres zárásához. Naponta látni azt, hogy a teljesítményünket jelző oszlop a célkitűzést jelző vonal alatt vagy fölött áll – nagyon motiváló tud lenni.

Novemberben vérbeli csaló módjára mindent bemásoltam a nanós dokumentumba, hogy gyarapítsam a szószámot (Kincsesfüzet cikkeket és jegyzeteket, személyes naplót, e-maileket, kommenteket – nagyjából mindent, aminek a bemásolása kevesebb energiát vett igénybe, mint az írása… tehát hozzávetőlegesen a tweeteken és az egysoros leveleken kívül mindent), emellett pedig ha semmi ötletem nem volt, zagyva belső monológok és eszmefuttatások leírásával töltöttem ki a helyet.

Ez adta az ihletet ahhoz, hogy ezt követően minden hónapban létrehozzak egy összefogó dokumentumot, amibe mindent írok vagy bemásolok, amit írtam, és a dokumentum végén egy táblázatban és grafikonon kövessem a szószámom napi alakulását. (A célkitűzésem a nanós napi átlag 1667 szó helyett 1000 szó.)

Csalásnak tűnhet, hogy mindent ideszámolok (bár semmi nem csalás, ha én hozom a szabályokat), de az igazság az, hogy meglepően gyakran kerekednek cikkötletek tartalmasabb e-mailekből, kommentekből, vagy az olyan belső monológokból, amik úgy kezdődnek, hogy “na jó, a helyzet az, hogy semmi kedvem írni, de arról volt szó, hogy napi 15 perc, szóval jobb híján beszéljünk arról, hogy…”. Sőt így, hogy 15 percet és napi átlag 1000 szót ki kell töltenem, gyakran olyan ötletek kifejtésére, továbbgondolására is ráveszem magam, amiket egyébként hagynék elszaladni.

A napi 15 perc írásra nem mindig könnyű rávenni magam – különösen akkor, ha semmi ihletem, kedvem, este van, fáradt vagyok, nyűgös vagy beteg –, ugyanakkor napi 15 perc írás igazán olyasmi, ami csak nagyon extrém körülmények közt nem férne bele ténylegesen a napomba, így annyira elbliccelni sem egyszerű, ha egyszer már elkötelezte magát az ember. 15 perc hamar elszalad, ugyanakkor néha döbbenetesen hatékony tud lenni. Ráadásul gyakran az is előfordul, hogy bár nyűglődve, kelletlenül, fáradtan, fejfájósan álltam neki, teljesen feltöltődve hagyom abba (vagy épp fokytatom még egy kicsit), amikor lejár a 15 perc.

Soha többet írói válság!

Amiért igazán szeretem ezt az új munkamódszert, az nemcsak az, hogy minden nap sikerélményt biztosít, mert ha mást nem is tettem le az asztalra, legalább növeltem egy kicsit az oszlopok nagyságát a napi szószám diagramon, de az is, hogy nem kell többet aggódnom az írói görcs, az alkotói válság miatt.

Ahogy egyik TED beszédében Elizabeth Gilbert elmésen megjegyezte, nem szokott előfordulni az, hogy egy mérnök, egy titkárnő, egy háziasszony vagy egy rakodómunkás hirtelen képtelenné válik elvégezni a munkáját, mert elhagyta a múzsája. Ezeket a munkákat nem kötjük ihlethez, hanem egyszerűen elfogadjuk, hogy el kell végezni, és elvégezzük őket. Nem mindig tökéletes minőségben vagy égő lelkesedéssel, de elvégezzük.

Ha az írói munkára is hasonlóan tekintünk, az egészen új dimenziókat nyit meg előttünk. Számomra már nincs többé írói válság, mióta az írásra is úgy tekintek, mint bármelyik munkára: a munkaidőm napi 15 perc (legalább), és ezt el kell végezni, nincs mese. Ráadásul mint kiderült, ahogy a mondás szerint evés közben jön meg az étvágy, úgy gyakran az ihlet is írás közben érkezik. Napi legalább 15 perc írás és napi átlag 1000 szó önmagában nem mindig termel értéket, néha viszont olyan ötletek születnek meg így, amik egészen biztosan nem pattantak volna ki a fejemből, ha néha nem kezdek véletlenszerű gondolatokat egymásra hányni, csak hogy gyarapítsam a szószámot és kitöltsem az időt. Így attól sem kell tartani, hogy ez a “napi robot” a kreativitás gyilkosa lenne – sőt.

Úgyhogy én – most már saját tapasztalatból is – arra bíztatok mindenkit, aki írással foglalkozik vagy szeretne foglalkozni, hogy építse be a napi rutinjába az írást. Minden nap 15 perc ideális a számomra, de mindenki maga ismeri a beosztását, az enyém nem szentírás, legfeljebb kiindulási alap. De mindenképp érdemes kipróbálni, hiszen olyan ez, mint minden rutin, legyen az takarítással, testmozgással vagy bármilyen területtel kapcsolatos: kiépíteni nem mindig könnyű, de ha kitartasz, meg fogsz lepődni, milyen könnyen belefér a napirendbe, és elkezdheted élvezni az áldásos hatásait.

Összefoglalva

Összefoglalva így fest az új munkamódszerem:

  • 15 perc összefüggő időt töltök minden nap írással.
  • Minden irományomat (cikk, vázlat, e-mail, hozzászólás, feljegyzés, történet, ötlet, napló, belső monológ) közös dokumentumban gyűjtöm.
  • Nyilvántartom a naponta produkált szószámot.
  • Napi átlag 1000 szó a célkitűzésem, havonta nullázom a statisztikát.
  • Nem szabok minőségi vagy tartalmi keretet, mert a legvacakabb belső monológokból vagy a leghétköznapibb e-mailekből is születhetnek értékes ötletek.
  • Nem csalok az idővel, csak akkor tudom be teljesítettnek a napi penzumot, ha 15 percet egyhuzamban, elmerülten foglalkozni tudtam az írással.
  • Nem hagyok ki egy napot sem.

Nektek van bevált írói munkamódszeretek?

Advertisements

Soha többet írói válság!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Timi! Régóta olvasom már a Kincsesfüzetet, még a hópihe-metódus kapcsán találtam rá a blogodra. Engem is évek óta foglalkoztat az írás, és ezzel a cikkel egészen megfogtál. Én is mindig gondban vagyok ezzel, hogy akkor is írjak-e, ha nincs ihletem. Aztán amikor úgy telik el egy napom, hogy nem írtam, akkor mindig lelkiismeret furdalásom van. A te módszeredet egyébként nagyon jónak találom, nekem is kellene szabnom magamnak egy ilyesmi hosszúságú időintervallumot. Nagyon hasznos cikk lett, nagyon jó motivációnak bizonyultál. Fantasztikus a blog. csak így tovább! 🙂

  2. Egyébként mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy megrendelem Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! című könyvét, szerinted érdemes? Hasznos volt számodra?

    • Szerintem érdemes! Főleg ha még nem olvastad ki oda-vissza az önsegítő irodalmat. Én elég sok önsegítő könyvet olvastam már korábban, de még azokhoz is tett hozzá, jó a felépítese, sok elgondolkodtató gyakorlat van benne. Kicsit más a stílusa, mint a blognak.

  3. Csodállak Timi, hogy ilyen megközelítésben is tudsz írni és megmarad a kreativitásod. Én képtelen vagyok számolgatni, leütéseket, bekezdéseket stb. Minden tiszteletem a Tied. Még mindig ott tartok, hogy csak akkor tudok írni, ha jön az “ihlet”, viszont akkor mindennél jobban írni szeretek.
    Köszönöm a bejegyzésedet, elgondolkodtattál. 🙂

    • Ne bánkódj, nekem sem ment nagyon sokáig. Őszintén? Barbárságnak éreztem. 🙂 A NaNoWriMo, és persze hozzá kapcsolódóan Chris Baty: No Plot? No Problem! c. könyve mondhatnám, hogy szemléletformáló volt a számomra, de önmagában annyit ért csak el, hogy novemberenként felfüggesztettem a “normális gondolkodásomat”. De a nanó sem tett varázsütésre csodát. Már több mint tizenöt éve írok ilyen vagy olyan formában, és mostanra jutottam el idáig. 🙂 De a mókás az, hogy tényleg nem öli meg a kreativitást – ettől csak addig féltem, amíg meg nem engedtem magamnak, hogy a “vonalon kívül rajzoljak”, hogy termeljek kicsit a papírkosárnak is. Érdemes lehet talán hozzám hasonlóan “próbaüzemben” kipróbálni, nem örökre elkötelezni magad a módszer mellett, csak azt mondani, hogy oké, legyen ennek a futóbolondnak igaza, egy hónapra “nyaralni küldöm a belső szerkesztőmet” (ahogy Chris Baty és a nanósok szokták mondani) és vandálkodok kicsit, aztán ha nem jön be, úgy teszek, mintha ez meg sem történt volna és visszatérek a régi kerékvágásba. Az eredményt nem tudom megjósolni, de valamilyen hasznos felfedezést biztosan tenni fogsz, talán a legváratlanabb formában és területen. 😉

  4. Visszajelzés: #8 | Az elmúlt hónap kedvenc bejegyzései – ZANDRA'S-CAFE.COM | your daily dose of caffeine

  5. Visszajelzés: Nőnapi ajánló | Türkiztoll

  6. Visszajelzés: Boldogságterv #21 – Ó, áldott statisztika! | Kincsesfüzet

  7. Visszajelzés: Hálás hétfő #146 | Kincsesfüzet

  8. Visszajelzés: {Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Egy blogposzt születése | Kincsesfüzet

    • Köszi, nagyon örülök, hogy tetszik! ^^ Igazából azt a személetváltást nehéz megtenni, hogy igenis írni fogok minden nap, függetlenül a kedvemtől, a körülményektől vagy a végeredménytől.

  9. Visszajelzés: Indul a NaNoWriMo szezon! – Ajánló: The Writer’s Den | Kincsesfüzet

  10. Kezdem azt hinni, hogy nincsenek véletlenek. Most és pont erre a témára találtam rá böngészés közben.
    Tény, hogy ez az évem blogbejegyzések szempontjából a korábbiakhoz képest szinte a nullával egyenlő. Tény az is, hogy ez változásért kiállt, mert szeretem az oldalamat, a témáimat és az olvasóimat.
    A posztod ráébresztett, hogy nem azon kellene agyalnom, hogy hová lett az ihlet vagy a kreativitás, mert mindkettő megvan, csak szépen ellustult, mert hagytam hogy minden más tennivaló eltereljen.
    Értem miért tartod hatásosnak a napi 15 perc írást, és ki is próbálom. Úgy gondolom működni fog, de nem lesz könnyű. Máris jönnek a kis belső kérdéseim, és izéim, amik rendszerint megnehezítik a dolgomat. Most akkor nyissak egy doksit és írjak le mindent, ami eszembe jut? Bejegyzés vázlatokat, a belső vívódásaimat, ömlesztve? Komolyan? De…. Látod, vagyok én aki tudom, hogy változtatni kell, és bennem a kis ellenálló, aki bombáz az eszement gondolataival.
    Szóval veszteni valóm nincs, meglátjuk mi lesz az eredmény 🙂

    • Sok sikert! 🙂 Nekem egy doksim van, és azt fejezetekre osztom. Egy helyen, és mégis külön vannak a vázlatok, kész cikkek, naplóbejegyzések, történetek, emailek, random szófosások spontán írások. 😉 Így minden együtt látható (sőt én a napi/havi szószámot is dokumentálom, amúgy nanowrimós stílusban :)), de el is különül, nem egy homogén masszából kell később elővadászni. 🙂

  11. Visszajelzés: Blogtekintő – Kincsesfüzet | Emlékbuborék

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s