Boldogságterv #19 – Házasság és a varázsszavak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

A február témája a házasság, a hónap első boldogságterv bejegyzésében pedig már írtam a kapcsolaton belüli kommunikácio 1×1-éről, a pozitivitásról. De ezen a héten eszembe jutott, hogy van egy ennél is elemibb kommunikációs szabály, amiről gyakran megfeledkezünk.

A varázsszavak

Egy gyereknek hamar megtanítjuk a legelemibb “varázsszavakat”, amikkel boldogulhat a világban, ezek pedig a kérem, a köszönöm és a sajnálom. De vajon alkalmazzuk-e ezeket az egyszerű és alapvető szavakat, kommunikációs eszközöket a házasságunkban, a párkapcsolatunkban?

Ahogy a Valentin-nap kapcsán már írtam róla, egy házasságban is nagyon fontos, sőt, még fontosabb, hogy ne hagyjuk elsikkadni az olyan dolgokat, mint az egymásra való odafigyelés, egymás megörvendeztetése, az apró ünnepnapok megélése. Hasonlóan fontos az, hogy éljünk az olyan elemi varázsszavakkal, mint a kérem, a köszönöm és a sajnálom.

Kérlek!

A húgom egyszer szóvátette a férjemnek, hogy milyen klassz, hogy már olyan régóta együtt vagyunk, hogy már megtanult alkalmazkodni ahhoz, hogy néha rettentő halkan beszélek, és már azt is hallja, amikor alig suttogok.
Amire a férjem azt felelte: – Ennél többről van szó. Nem azt hallom, amit suttog, hanem azt, amit gondol.

Ami néha igaz is – néha viszont nem. És ez így természetes: még a legolajozottabb, legösszeszokottabb kapcsolatban sem szabad azt feltételeznünk, hogy a társunk hallja minden gondolatunkat, és ha nem tesz meg valamit, amire vágyunk, azt csak undokságból, hanyagságból csinálja, azért, mert már nem szeret minket vagy nem figyel ránk.

Nem vagyunk gondolatolvasók – legalábbis nem mindig. Ha szeretnénk valamit, meg kell tanulni a célzások, utalások és a hallgatagon duzzogás helyett egyszerűen azt mondani: kérlek!

Köszönöm!

– Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám!
– A férjed vagyok. Ez a munkám.
– Köszönöm, hogy ilyen jól végzed a munkád.

Ez a párbeszéd nagyjából hetente le szokott játszódni köztünk ilyen vagy olyan formában. A gondolatolvasáshoz hasonlóan ugyanis azt sem szabad készpénznek venni, amit a társunk tesz értünk – akkor sem, ha egy rendes férjnek, feleségnek, barátnak, barátnőnek természetesen ez a feladata. Nem alapértelmezett ugyanis, hogy van egy rendes férjünk, feleségünk, barátunk, barátnőnk. Szerencsések vagyunk, hogy így van, és felelősek vagyunk azért, hogy így is maradjon.

Felelősek vagyunk azért, hogy ne két kötelességszerűen robotoló ember legyünk egymás mellett, hanem hogy a társunknak holnap, holnapután és húsz év múlva is ugyanúgy örömet okozzon az, hogy főzhet nekünk egy kávét, kiviheti a szemetet vagy segíthet beszedni a teregetést. Ez pedig igazán nem kerül sokba, csak egy-egy köszönömbe.

Sajnálom!

Legutóbb arról írtam, hogy bármilyen meglepő is, köztünk is szoktak lenni igazán nagy, csapkodós, sértegetős veszekedések, ha nem is túl gyakran. Ezek általában sértett, bosszúálló duzzogásba torkollanak, majd amikor a mosolyszünet és a nembeszélekveled hangulat már elviselhetetlen súllyal telepedik ránk, valakinek ki kell mondania a varázsszót: sajnálom.

Ez nem old meg egy csapásra mindent, de ha ki tudjuk mondani, hogy sajnálom (ha mást nem, akkor sajnálom azt a hangnemet, amit veled szemben használtam – ha a többi pontban kötjük is az ebet a karóhoz), már a legapróbb bocsánatkérés is egy egészen új szintre tudja emelni a kommunikációt és sokkal közelebb visz a megoldáshoz.

Ti használjátok a varázsszavakat a kapcsolatotokban?

Advertisements

Boldogságterv #19 – Házasság és a varázsszavak” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Igen. Határozottan igen. A “légy szíves” vagy “kérlek” , a “köszönöm”, “ne haragudj”, “elismerem” …..És a kicsit viccesen hangzó “érted bármit” szokott elhangzani még, kb. a “férjed vagyok, ez a dolgom”-mal egyenlő. A házasságról szóló bejegyzéseid kapcsán folyton eszembe jut az Öt szeretetnyelv (Five Love Languages) Gery Chapman-től. Még kb. 10 éve olvastam a könyvét (először), és addigi párkapcsolati tapasztalataim mellé nagyon hasznosnak és tanulságosnak tartottam. Lassan érik bennem, hogy írjak erről. A varázsszavak mellett fontosnak tartom, hogy figyelembe vegyük a másik igényeit a kommunikáció terén. Az egymás tisztelése, megbecsülése, részben kifejezhető szavakkal, de nem vagyunk egyformák és van aki nem a szavakra teszi a hangsúlyt, nálunk a férjem inkább igényli az “elismerő szavakat” én pedig kifejezetten igénylem a “minőségi idő” -t. Valóban nem tudunk egymás gondolatában olvasni, vagy előre kisakkozni a másik terveit, napi hangulatát kiszámítani, stb., ahhoz hogy együtt tudjunk haladni (előre), mint a fogaskerekek, kéz a kézben muszáj kommunikálni. Attól függetlenül, hogy “minőségi idő” párti vagyok, persze hogy fontosnak tartom, hogy alapvetően igyekezzünk figyelmesek lenni és a kedvesek egymással. Ha ez ” nem jön össze ” egy adott szituációban, vagy vitává alakul egy helyzet, akkor pedig azt tartom fontosnak, hogy kicsi időt hagyva a gőz kieresztésének, beszéljük meg a dolgot, nem olyan nehéz kimondani egy “sajnálom”-ot, hallani pedig mindannyiunknak jól esik. Az a helyzet, hogy nálunk ezeket a “varászszavakat” gyerekkoromtól fogva mondjuk úgy, hogy “tanították” a szüleim. Mostanság észrevettem, hogy vannak családok, ahol nincsen súlya pl. egy “bocsánat”-nak, kimondani kimondják, de egy “szükséges formaság” csak, ahhoz hogy túl lehessen lenni a helyzeten és nem feltétlen látom, hogy megelőzné belátás. Ezeknek a szavaknak nem szabadna kikopnia a mindennapokból. (Szerintem.)

    • Én is olvastam a könyvet, írtam is róla, szerettem is, és tényleg szemléletformáló. Miután megírtam a cikket, azután is folyamatosan figyeltem magunkat, és rájöttem, hogy az egyik szeretetnyelvem, amiről nem is hittem volna, hogy az, a testi érintés. A másik szeretetnyelvét is elengedhetetlen ismerni, de kérni is hatékonyabban lehet, ha a sajátunkat ismerjük. Mióta rájöttem erre, sokkal hatékonyabban tudok megnyugtatást, támogatást vagy egy csepp odafigyelést kérni azzal, hogy tudom, mit kell kérnem: kérlek, csak ölelj meg, csak hadd bújjak ide egy percre, csak simogasd meg a homlokom. (Oké, ha egészen őszinték akarunk lenni, ez utóbbi egészen pontosan a “kérek egy buksisimit” szavakkal szokott elhangzani. :D)

      • 🙂 Igen, nálunk is mindkettőnknek jellemzően szeretetnyelve a testi érintés. Gyakran kérek én is 5 perc összebújást. Illetve Peti az utcán, ha nem adom automatikusan a kezem, megkérdezi: “Egyedül jössz?” 🙂 Elalvásnál is mindig átnyújt egy mancsot. 🙂 Én magamról tudom, hogy minőségi időt kérnék magunknak, ha lenne aranyhalam, …., de ugye ez is hozza magával a testi kontaktust is. Peti pl. nagyon ügyes meglepetésekben, apró ajándékokban, ebből azt szűrtem le, hogy ő is örül apró ajándékoknak. Így nálunk az apró meglepetések vagy szívességek is részei az egymásra figyelésnek.

      • Visszakerestem az írásod 🙂 Kis butus módon már elfelejtettem 🙂 Pedig ott a kommentem. 🙂 Minden esetre örülök ennek az év eleji házasság témakörnek, nagy örömmel olvasom a bejegyzéseidet.

  2. Visszajelzés: Nőnapi ajánló | Türkiztoll

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s